2017. november 29., szerda

Hűtlen

Pár napja gondolkodom rajta, hogy kellene nekem egy új laptop, mert a Sony Vaiom 2010-es, jól működik, de eljárt fölötte az idő. Nézegettem is ezt-azt, meg kérdezősködtem ez ügyben az elmúlt pár (mondjuk 3) napban. Erre az előző posztot már az iPademen kellett megírnom, ugyanis mára elpukkant a laptopom, nem kapcsolódik be. Egy kicsit reménykedem benne, hogy még összeszedi magát, mert még nem állok készen egy új gépre. :(

Makramé

Itt nálunk vadul havazik, teljesen elképedtem, mikor reggel elhúztam a függönyt. Nagyon szép, még ha tudom is, hogy semmi esélye, hogy megmaradjon. Tegnap végül csak kihúztam valahogy a napot, mondjuk a délutáni tanfolyamon már nem voltam teljesen százas, de legalább sokat röhögtünk. Hazafelé vettem pár dolgot, otthon gyorsan betoltam a sütőbe néhány csirkecomb filét almával, lila édesburgonyával (a tescoban találtam, kicsit más ízű, mint a narancsszínű, és úgy néz ki, mint a cékla), édesköménnyel, fokhagymával és répával, hogy legyen ebédem a hét hátralévő részében. Amíg sült, rendbe raktam a konyhát, elpakoltam a tiszta ruhákat, meg mindent elintéztem a lakásban, ami elcsúszott a hétvége óta. 

Ma van egy egész szabad délutánom, vittem edzős cuccot, azt letudtam munka után azonnal. Hétfőn annyira flow volt az edzés, hogy eszembe jutott, hogy mennyire király, hogy eljutottam idáig, hogy a mozgás egy ultimate energetizáló programként a napjaim része lett, erre ma elmentem megint, és annyira szar volt, hogy el sem tudom mondani, szóval ennyit a mozgásról, mint flowról. Azért utána szaunáztam, csak volt még egy fiú bent, aki megkérdezte, kicsit tehet-e rá, és a pozitív válaszomra körülbelül nyolcmillió fokot csinált.

Ma délutánra nem volt más programom, és az éjjel végre kialudtam magam, úgyhogy úgy éreztem, enyém a világ. Apu napközben felfúrt egy kampót a konyhámba, úgyhogy felrakhattam a makramémat. Még nyáron, mikor Portugáliában voltam Selindánál, volt egy elképesztő, kubai hangulatú étterem a parton, és ott volt felfüggesztve egy tál narancsokkal és citromokkal, és már akkor eldöntöttem, hogy nekem kell olyan a konyhámba. Tudom, hogy nem valami kifinomult, de nekem elképesztően tetszik:


2017. november 28., kedd

Insomnia

Tegnap délután el akartam csábítani Pillát moziba, nagyon meg akartam nézni egy filmet, de kategorikusan elzárkózott, a végén kénytelen leszek valami férfiemberrel menni. Mindenesetre suli után elmentem gyúrni, ami azonnal kompenzálta, hogy hétfő van, majd 6-kor találkoztunk a Nyugatiban. Megnéztük a karácsonyi vásárt a Bazilikánál, majd találkoztunk Pilla pasijával. Nagyon vicces volt, megjelent a srác, és elképedve néztem végig, ahogy ezek ketten egymástól 1 méterre állva vadul magyarázzák egymásnak a telefonban, hogy ki hol van, egy darabig azt hittem, hogy viccelnek, de nem, tényleg nem látták egymást. 

Kaptam névnapi forralt bort, némileg szétfagytunk (basszus, itt a tél), majd Pilla pasija elvitt minket vacsizni a Pad Thai-ba, ahol annyira csípős (mondjuk iszonyú finom) levest ettem, hogy egy másodperc alatt átmelegedtem. Vihogtunk egy csomót, majd még megvizsgáltuk közelebbről a vásárt, elsétáltunk a Nyugatiig, majd mindenki hazament. Az jutott eszembe hazafelé, hogy az is tök jó abban, hogy ha a barátaidnak párkapcsolata lesz (már amellett, hogy boldognak látod őket), hogy újabb szuper jó fej emberek lesznek a napjaid részei, és így új barátaid lesznek. 

Itthon kicsi készülődés után fél 11-kor lefeküdtem aludni, majd felébredtem hajnal fél 3-kor arra, hogy a kutya ki akar menni. Nagyon ritkán van ilyen, szóval oké, felkeltem, kiengedtem, kicsit őrizte a házat, majd visszakunyerálta magát (felkelés no2). Majd arra ébredtem, hogy ott áll az ágyam előtt, megint kikéredzkedett, akkor meg demonstratíve tologatta a tányérját, hogy ő akkor még éhes, ha már így ébren vagyunk mindketten,  és akkor ha lennék szíves, pedig kapott vacsit. Na és ezután már annyira kattogott mindenen a fejem, hogy nem bírtam visszaaludni. 

Úgyhogy a mai napom kb kuka - lenne, ha nem lett volna eddig 7 órám, és nem mennék még a másik munkahelyemre tanítani 4-től este 8-ig. Ma egyetlen porcikám sem kívánta a hangos tinédzserek társaságát, nagyon keményen szenvedtem, és most is legszívesebben 10 méter mélyen aludnék (mert most persze tudnék), de hát az élet nem habos torta, hogy rohadna meg. Remélem, túlélem valahogy a napot. 

Tudom, hogy beszéltünk már erről, de ha semmi nem használ, sehogy sem nem sikerül visszaaludni, és hajnal 3 van, ti ilyenkor beszedtek valamit, hogy el tudjatok aludni? Értem én, hogy hogy mindig vannak problémák, amiken lehet agyalni, de én alvás nélkül meghalok.

2017. november 26., vasárnap

Halfway happy

Szinte minden nap emlékeztetnem kell magam, hogy tél van, szürke és eseménytelen minden, és egyáltalán nem baj, hogy semmi mesélnivaló nincsen a napjaimban jelenleg. Mondjuk olyan tragédiák is történnek a környezetemben, hogy lehet, hogy néha nem is baj, ha kissé unalmas az élet, nem?


  • Van egy fekete NON+ ruhám, amit már több éve hordok, hidegben az egyik legjobb barátom, mert egy egyszerű, hosszú ujjú, meleg, fekete ruha, mégis iszonyú vagány, mert van kapucnija, kenguru zsebe, és többféle anyagból áll, király tornacipővel meg bakanccsal is - biztos jó mással is, de én mást nem annyira hordok (ilyen, csak tökfekete). M-es méretet vettem belőle, mert nem volt S-es, meg jónak tűnt így is. Aztán tavaly karácsony előtt megvettem ugyanennek a ruhának a színes változatát is, abból S-est, és hát az sokkal jobban áll. Megkértem anyát, hogy vegyen be a feketéből, hogy testhezállóbb legyen, úgy gondoltam, hogy csak az oldalát meg az ujját végig kell varrni, de közölte, hogy kislányom, ezt szét kell szedni. Szóval megcsinálta, így szűkebb lett, és most olyan, mintha új ruhám lenne - eddig is ez volt az egyik kedvencem, de most legszívesebben ezt venném fel minden nap.
  • Igyekszem minden nap menni egy nagy kört a városban a kutyával, néha az unokahúgom is jön velünk, és akkor ő kap valahol sütit, van olyan cukrászda, ahová kutyával is be lehet menni (és nem értem, miért nem lehet mindenhová). Nagyon szép a főtér, csupa fény és forraltbor-illat. Azt veszem észre a blökin, hogy már nem szeret sétálni, vagy nem úgy, mint régen. Jobban szereti ha megkötöm, és jöhet köztünk (mondjuk úgy is jöhet), látszik rajta, hogy bizonytalan, biztosan amiatt, mert rosszul lát - vagy nem tudom, nem lát. Olyan szomorú ez. Mondjuk továbbra is elég boldog kisállatnak tűnik, és egy ilyen nagyon hosszú séta, majd vacsi után akkora horkolással egybekötött alvást tud rendezni, hogy nem aggódom, hogy nem eléggé elégedett kutya ő. Beszéltem múltkor a vizslás fiúval, meséltem neki, hogy már nincsen macskám, és azt mondta, hogy nagyon szerencsés volt Süti, hogy nálam lehetett macska, és hogy ő lenne nálam macsek is, meg kutya is.
  • Juc blogger behülyített mindannyiunkat, hogy mennyire kurvajó a Ziaja, úgyhogy rendeltem tőlük BB krémet, kakaóvajas és narancsos tusfürdő-bőrradírt meg testvajat, és tényleg nagyon bejött minden. Csak a Camponában van üzletük, ott meg ugye ki jár, úgyhogy a webshopból rendeltem, és nem viccelek, 1 nap alatt itt volt a csomag a Dunakanyarban, és 5 termék került annyiba, mint mondjuk a Body Shopban 1 testvaj. Ráadásul küldtek vagy 20 termékmintát, és teljesen kész vagyok, hogy mennyire jók az arckrémeik is. Én mondjuk a kakaóvajra esküszöm, de Juc szerint a makadámiadió az ász, és ha kerestek kenceficéket, amik nem drágák de nagyon jó minőségűek, akkor próbáljátok ki ezeket.
  • Tegnap volt két barátunk szülinapja Kismaroson. Már délután 5-kor kezdtünk, a csajok hoztak kaját, mézes oldalast, cole slaw-t, salit meg krumplit, volt kétféle csokitorta, pálinka, bor. Este 9-kor már teljes kajakómáig jutottunk, a 10:20-as vonattal hazajöttünk, 11-kor már aludtam. Öregszünk.  
kecske's back

Mr. Mood

Van köztetek, aki ismeri King Krule-t? Ő egy brit zseni, aki még csak 23 éves, és én nem tudnám kategorizálni, de a wikipédia szerint a dark jazz, hip hop, darkwave és trip hop keveréke az, amit játszik, és hát ja. Én csak azt tudom, hogy amikor hazaköltöztem, és úgy éreztem, semminek semmi értelme, akkor sokat jártam futni a partra, és mindig King Krule-t hallgattam, mert úgy tűnt, semmi más nem adja vissza a bennem háborgó érzéseket (és akkor ez a fiú még csak 19 volt, itt lehet őt megnézni). Mintha a sötét, disszonáns hangokat követő szívmelengető harmóniák a tükörképei lettek volna annak, ahogy bennem a teljes kétségbeesést, az ürességet és a fájdalmat időnként felülírta az életszeretet és a remény, hogy leszek még jól. Szóval nagyon különleges helye van a fiatalembernek a szívemben, és mikor megláttam a héten, hogy februárban eljön az A38-ra, annyira örültem, mintha valami óriási ajándékot kaptam volna. Aztán elindult a jegyárusítás, és pár óra múlva kiírták, hogy a jegyek 90%-a elfogyott, én pedig leültem, és vettem magamnak egy jegyet, - csak egyet, mivel nem ismerek mást, aki ismerné, bár biztos vagyok benne, hogy nem egyedül megyek, túl sok zenész ismerősöm van ahhoz. Ismeritek az érzést, mikor annyira örülsz valaminek, hogy mindig, mikor eszedbe jut, fülig ér a szád - hát ez most olyan nekem. 


Legszívesebben belinkelnék ide vagy 10 számot, vagy inkább egész albumokat, de tudom, hogy én se nagyon kattintok rá zenékre a blogokon, úgyhogy visszafogom magam. Mindenesetre egy elképesztő, egyedi, csillogó különlegesség a mai tucatzenék közt. 

2017. november 19., vasárnap

Quel malheur

Meg az előbb írtam egy hosszú bejegyzést arról, hogy a névnapomra sütöttem ezer apró fahéjas tekercset, mert a suliban az a szokás, hogy akinek névnapja van, az visz sütit, mint az oviban. Én ezt mindig igyekszem elsunnyogni, mert én nem értem a névnapokat (kivéve, ha kapok rá ajándékot, mert azt azért szeretem), cserébe minden apropó nélkül szoktam vinni sütiket, friss croissant-t a lidliből, vagy SK szendvicset. De most valahogy megszállt az ihlet, meg akartam itthonra fahéjas süti illatot.

Na mindegy, elég vicces bejegyzés volt, de a lényege úgyis csak annyi lett volna, hogy szénné égtek a sütőben a fahéjas csigák. 

Stranger Things

Végre egész hétvégén pihentem meg családoztam. Nem emlékszem, mikor néztem utoljára filmeket, vagy sorozatokat, de tegnap délután végre volt időm belekezdeni a Stranger Things-be. Én az év elején már nekiültem egyszer, de nem tudom mi volt, az első részt, meg talán a második felét néztem meg, és egyáltalán nem jött át. Szerintem akkor voltam valami szenvedésben az apuka exemmel, és nem kötött le, nem voltam ott fejben. Most viszont teljesen elsodort, óriási a hype-ja, de okkal, valami olyan elképesztő hangulata van, pedig hát földöntúli ügyek, meg kifejezetten gagyi szörnyek vannak benne, de mégis, jó kis nyolcvanas évek, a gyerekkorunk, és mintha a legjobb barátaim lennének a főszereplők - illetve hát bárcsak azok lennének ők is, meg mindenki, aki szerepel benne. Pilla mondta, hogy újra gyereknek érzi magát tőle az ember, és tényleg. Most nekiálltam a második évadnak, és már előre rettegek, hogy vége lesz, és akkor mi lesz velem. Van az instán egy ismerősöm, egy nálam nem sokkal fiatalabb pasi, aki szerzett stranger things-es baseball sapkát, és úgy voltam vele, hogy oké, de most meg már azt gondolom, hogy én is akarok stranger things-es baseball sapkát.


2017. november 18., szombat

Lush

A Lush-tól a Big nevű tengeri sós sampon a kedvencem, szoktam tartani itthon, és váltogatom valami olcsóbb fajtával, vagy a The Body Shop banános samponját (és hajkondicionálóját), vagy Alpecin koffeines samponját használom mellette. Tényleg nagyon szép és dús (nagy) lesz tőle az amúgy puha, vékony szálú hajam, de a lényeg, hogy elképesztően finom illatúvá varázsolja. 

Na és most vettem ezt a citromos samponkorongot, amit nagyon ajánlanak szőke hajra (meg gondolom, mindenféle hajra, csak vegyük meg), ennek is nagyon finom az illata. Nagyon szép fényes és sima tőle a hajam, működött balzsam nélkül is (csak minden 3. alkalommal használok balzsamot), mást egyelőre nem tudok róla mondani.

Viszont a testápoló! Ő az, itt a kép bal alsó sarkában. Az illata olyan, mint a színe: narancsos, fűszeres, engem megvett kilóra. A vizes bőrt kell vele bedörzsölni, majd leöblíteni, és akkor elképesztően puha és illatos lesz, és ez eddig nem is kamu. Viszont egyrészt most így utólag azt gondolom, hogy lehet, hogy indokolatlan a zuhany alatt testápolózni, csak van az embernek utána 1 perce, hogy bekrémezze magát - de oké, legyen, a határán vagyok annak, hogy ez bejöjjön nekem, és ne kelljen a zuhany után a kenegetéssel szarakodni. Másrészt viszont hófehér törölközőm utána csupa narancssárga lett. Harmadrészt a fehér zuhanykabinom alja és a lefolyó csupa ragacsos maszat már az első használat után. Szóval, hogy mondjam... Szerintem nem az igazi a koncepció, én valószínűleg visszatérek a hagyományos verzióhoz. Láttam, hogy egy csomó márka kijött a zuhany alatt használható testápolókkal, ti használtok ilyesmit? Mik a benyomások? 

Helyzetjelentés

A héten több hosszú, mégis félkész blogposztom is született, mert annyi mesélnivalóm van, és neki is ülök, ha van lyukasóra, vagy este, már itthon a kanapén. Csak aztán nincs hozzá kép, vagy a sztorinak nincs se füle, se farka, vagy túl személyes, és igazából nem is akarom elmesélni, csak foglalkoztat, és jólesik kiírni magamból. Na mindegy, akkor zanzásítom az eseményeket. 

Barik: Hétfőn este Gabesszel találkoztam, szülinapja volt a hétvégén, és ennek örömére elvittem vacsizni az Okay Itáliába. Nagyon szeretem azt az éttermet (most a Westendben voltunk), mert nagyon ünnepi a hangulata, meg hát csodálatosak a kaják (na meg a bor is), úgyhogy a téli, ünnepi időszakban ide szoktam hozni a barátaimat. Világmegváltottunk, mint mindig, szerintem mi azért találjuk meg a hangot egymással, mert én mindenben, minden hétköznapi dologban megtalálom a szépet, a jót, a pozitívat, és ez segít, hogy elfogadjak és örülni tudjak szinte bárminek, ami történik velem, ő pedig nyughatatlan, mindig mert nagyot álmodni, és tenni azért, hogy az álmai megvalósuljanak, és ezzel kölcsönösen inspiráljuk egymást. A vacsi közben volt egy olyan pillanat, hogy úgy éreztem, olyan fáradt vagyok, hogy nem bírok hazamenni, de aztán valahogy túllendültem, meg hát nagyon jót beszélgettünk, csak elég komoly alváselmaradásaim voltak a hétvége után.

Munka: Van egy fiú az osztályomban, aki magántanuló, mert vesebeteg, illetve nincsen veséje, Budapestre jár dialízisre hetente többször. Nagyon picike, és kb a betegségéről szól az élete. Néhány éve már volt egyszer beültetése, de kilökődött az új vese. Nincs túl jól, sok nehézséggel jár ez a sztori, ráadásul nem élnek túl jó anyagi körülmények közt (és most enyhén fogalmaztam), de közben vidám és cukipofa, soha nem hallottam még panaszkodni, plasztikusan elmeséli, hogy mi újság, hogy van épp, ilyenkor mindig eszembe jut, hogy kurvára nincsenek problémáim. Évek óta várja a riasztást, de egy csomó mindennek stimmelnie kell, hogy megkaphassa az épp elérhető szervet. Na és a héten kellett volna valamiből vizsgáznia, de nem jött és nem is jelentkezett, én meg ráírtam, hogy ha ilyen van, szóljon már, hogy ne várjuk. Ő meg tegnap este válaszolt, hogy azért nem jött, mert kapott vesét. Én annyira örülök, el sem tudom mondani, és most nagyon, nagyon kell szurkolni neki, hogy elfogadja a szervezete az új vesét, és ha így lesz, ennek a fiúnak teljesen megváltozik az élete, illetve egy normális tinédzser életét élheti. 

Kaja: A héten nem volt időm normálisan enni (nálam ezen az egy tényezőn szokott állni vagy bukni a dolog), de tegnap olyan finom csirkés, kókusztejes, zöldséges thai levest csináltam rengeteg korianderrel a tetején, hogy majdnem meghaltam. 



Testnek és léleknek: Valamelyik nap, mikor bent jártam, benéztem a Lush-ba (megint), és vettem egy tusfürdőtegy testápolót és egy sampont. A múltkor, mikor bent voltam, kipróbáltam egy szilárd testápolót, ami zuhany alatt használható (most egy csomó ilyenjük van), ami narancsos-fűszeres, és olyan illata van, hogy úgy érzi az ember, hogy minden a legnagyobb rendben van és az élet csupa vidámság. Kipróbáltam még ott a boltban, kezet mostam vele (vagy mit csináltam), és utána tudtam, hogy én ezt a puha illatosságot az egész testemen akarom érezni. Szóval most csupa illat a fürdőszobám, meg én is, de nem vagyok maradéktalanul elégedett, majd egy másik posztban elmesélem, miért. 



Hétvége, héééétvége: Tegnap este végre letudtuk a szalagavatót, a végére iszonyúan fájt a fejem, pedig nekem soha, soha nem szokott, szóval szerintem a szervezetem úgy van vele, hogy ennyi volt, hagyjam már abba a pörgést. Úgyhogy mára lemondtam minden programomat (pedig konkrétan Felcsútra, a Pancho Arénába volt mára meghívásom, de hát fagyoskodjon Viktor stadionjában egy magyar futballmérkőzésen, akinek hat anyja van), délelőtt sütöttem juharszirupos banánkenyeret gluténmentesen, most meg aludni és olvasni fogok, míg Panna mesét néz mellettem. 

2017. november 15., szerda

You can do it

Ma siker: délután apu megtanított kereket cserélni, és saját kezűleg raktam fel az autóra a téli szettet. Az emeléstől a kerekek felrakásán és az olajozáson át az utolsó csavar meghúzásáig és a kerekek megfelelő nyomásra való felfújásáig mindent én csináltam. Teljesen átfagytam, mire készen lettünk, de egyrészt totál büszke vagyok, hogy mostantól tudok ilyesmit csinálni, másrészt szerintem aput semmivel nem tehettem volna boldogabbá, mint hogy ezt átadta nekem. Aztán elmentem kozmetikushoz, majd sütöttem fahéjas csigát, hogy némileg visszabillentsem a körömlakkos-salátás egyensúlyt. 

home ❤ home

Tegnap 8 órám lett volna, olyankor fél 4-re érek haza, és 4-kor már mehetek is a másik munkahelyemre. Ilyenkor szoktam érzékelni, hogy milyen sok mindent el lehet intézni fél óra alatt (ebéd, kutyaséta, kávé, pici chill a kanapén). Megdöbbentő számomra, hogy vannak emberek, akik szoktak unatkozni. De aztán kiderült, hogy előre lehetett hozni az utolsó órám, így eltűnt egy lyukasórám is, és hazajöhettem fél 2-kor. Hazarohantam, kicsit beszéltem anyuékkal, lemostam a sminkem, levettem a harisnyám meg a csini ruhám, farmerba és pulcsiba bújtam, a fejemre húztam a patchwork takarót a kanapén, és aludtam pont egy órát. Utána olyan ZEN üzemmódban ébredtem, hogy... Nem is tudom, pont erre volt szükségem. És felébredtem, és akkor ezek a fények:



Nagyon tudom értékelni, ha néhány nap csak aludni járok haza, és aztán otthon lehetek egy kicsit üresjáraton. 

2017. november 13., hétfő

The stuff I do

Azt hiszem, én akkor találom kielégítőnek a hétvégéket, ha történik mindenféle aktív program is, mikor emberek vannak körülöttem, meg tudok teljesen passzívan pihenni is. Az utóbbiban ezen a hétvégén nem volt részem egyáltalán, de az előbbit ötösre sikerült kivitelezni. De előbb elmesélem a múlt hétvégét.

Meséltem, hogy mivel mindenki mindenféle elvont dolgokkal foglalkozik, a lányok kitalálták, hogy kreatív workshopokat fogunk tartani egymásnak, ahol kézzel fogható dolgok történnek, és tanulhatunk egymástól olyan ügyeket, mint pl hajfonás, jóga, csalamádé-eltevés, péksüti-készítés. És múlt szombaton volt makramé workshop. Nem tudom, tudjátok-e, mi az, vastag fonal-szerűségből kell csomózásos technikával kaspó-, meg mindenféle-tartókat készíteni (vagy hát mi azt csináltunk, de most rákerestem, és látom, hogy lehet falidíszt, ékszert, meg kb bármit). 

Megvacsiztunk, a házigazdánk csinált nekünk vega, sütőtökös lasagne-t, (na az is megért egy misét, uh, de finom volt, szeretném majd reprodukálni), ittunk egy kis bort, majd mindenki kitalálta, hogy mit, és milyen színű fonalból szeretne, és akkor nekiálltunk. Elsőre nagyon bonyolultnak tűnnek a csomók, hogy mit jobbra, balra, melyiket hol kell áthúzni, de a barátnőnk ott volt és segített mindig. Majd úgy fél óra múlva előkerült egy vicces cigi, azt elszívtuk - na ezt mondjuk nem kellett volna, 5 perc múlva kb azt sem tudtuk, mi újság, nem hogy a bonyolult, egymillió szálas makramézás ment volna, csak vihorásztunk. Aztán valahogy kitisztult a kép, és néhány óra múlva - meglepő módon - mindenki elkészült valami mesterművel. 


Én egy pirosat csináltam, ami nagyon szép lett, egy üveg tálat tettem bele, majd fellógatom a konyha sarkában, és narancsot és citromot fogok benne tárolni, gondoltam, majd megmutatom azt is, de még nem jutottam el odáig.  

Most pénteken pedig a blogger lányok jöttek hozzám, ezúttal Juc bloggerrel kiegészülve, ott is aludtak. Péntek este fondue-t csináltunk, kissé boroztunk, szombaton pedig fetrengtünk és dumáltunk, meg Juc megmanikűrözött mindannyiunkat. Szombat délután még elmentünk Kismarosra estebédelni (kellett ennem libát), majd fölraktam a lányokat a vonatra, és hazaautóztam. Hazafelé beugrottam a nagynénémhez megnézni, mi újság vele (jól van amúgy, teljesen helyrejött a beszéde), de pont valami török sori közepén volt, úgyhogy néznem kellett vele. Utána dumcsiztunk, illetve főleg ő. 

Vasárnap pedig a Magyarország-Japán jégkorong mérkőzésen voltam a Tüskecsarnokban, méghozzá első randin, és meglepően jó volt, pedig hát nem annyira jellemző rám, hogy hokimeccsre járnék, sőt, nekem ugye vasárnap már az is a komfortzónámon kívül van, ha normál ruhára kell cserélnem a pizsamámat. Szerintem nagyon kreatív ötlet ilyesmit kitalálni első találkozónak, nagyon értékeltem, teljesen szórakoztató volt, nagyon jól éreztem magam, főleg, hogy utána nem kellett vonatoznom, hanem hazavitt a fiatalember autóval. Az elmúlt időszakban három randim is volt, mind teljesen korrekt, csak hát valahogy a lelkesedés maradt el. Ha haverokat gyűjtenék, akkor teljesen sikeresnek nyilvánítanám a randijaimat.

2017. november 10., péntek

Same shit, different day

Ma reggel nem volt első órám, de azért felkeltem fél 7-kor,  hogy ha esetleg beírnának helyettesíteni, akkor is beérjek. Kicsit ücsörögtem a konyhaasztalnál, sütöttem sajtos rántottát egy csomó zöldség mellé, olvasgattam, nagyon jó kedvem volt. Aztán volt még időm, lezuhanyoztam, hajat mostam, autóval jöttem dolgozni, és még eszembe is jutott, hogy gyanús ez a hét, hogy péntek van és nem vagyok kipurcanva, sőt, tele vagyok energiával. Na ehhez képest két óra múlva már azt fontolgattam, hogy felmondok, és keresek valami teljesen stresszmentes munkát (ami nem tudom, mi lehet). Annyira felhúztam magam az osztályomon, komolyan, csak tinédzserekkel ne kezdjen az ember. Tavaly még kicsik voltak és cukik, de most már nagyon durván kamaszodnak, az igazságérzetük az egekben, azt gondolják, hogy mindenhez joguk van és mindent jobban tudnak, mint a hülye felnőttek, akik kizárólag azért vannak, h őket basztassák, és ehhez olyan szemtelenek (és borzasztóan hangosak), hogy néha egyszerűen úgy érzem, hogy nem bírom tovább. Plusz sajnos nagyon gáz az értékrendjük, amivel nehéz mit kezdeni, persze, próbálom terelgetni őket, de alapjaiban nem tudom megváltoztatni azt, hogy hogyan látnak dolgokat. Meglehetősen reménytelennek érzem ezt a dolgot, tudom, nem kellene a szívemre vennem, de ők azt én gyerekeim, és ma végtelenül elszomorítottak. 

Ráadásul az előző szünetben végighallgattam azt is, hogy a kollégáim szerint manapság divat buzinak, meg pedofilnak lenni, és ilyenkor ott ülök, és úgy érzem, hogy én nagyon nem illek ebbe az iskolába.  Vagy ebbe a világba, nem tudom.

2017. november 9., csütörtök

You smell nice

Nagyon volt kedvem blogolni egész héten, csak időm nem volt rá. Mégis jó volt a hét, nagyon sokat pörögtem. Szerdán délután bementem Budapestre, bent voltam már 4-re, színházjegyeket vettem az osztályomnak. Gondolkodtam rajta, hogy lebeszélek 1-2 találkozót, de annyira intenzívek a napok, olyan sok ember van körülöttem mindenhol, hogy úgy éreztem, ez a délután pont jó lesz némi énidőnek, hogy kicsit egyedül legyek, és azt csináljam, amihez kedvem van: csavarogjak, menjek, amerre a lábam visz. Valahogy nagyon jó idő volt, kicsit szemerkélős, de nem túl hideg. Már sötétedett, mikor beértem, de a belvárosban minden szépen ki volt világítva és színesek voltak a fények, még nem karácsonyian, csak úgy, hogy az ember kezéből elkezdjen hiányozni egy nagy, forró, illatos forralt bor. Nyűgös voltam kicsit egész nap, de nagyon jó kedvem lett, fölszedtem a jegyeket, aztán mászkáltam. Lett volna kedvem meginni az idei Pumpkin Spice Lattémat a Starbucksban, de egyrészt olyan szépen ettem egész héten, hogy sajnáltam volna ezt megfejelni 20 dkg cukorral, másrészt akkora sor állt bent, hogy kizártnak éreztem, hogy én azt végigálljam. 

Aztán bementem a kedvenc boltjaimba, megvettem, ami kellett, és megdöbbentem a kínálaton (végtelen zsenília és tükörbársony, ó, anyám), mert én azt gondolom a 80-as évekről, mint a Kispál a 60-as évekről (hogy jó, hogy vége, és nem jön újra el), de most meg kellett állapítanom, hogy itt van megint. Majd hazafelé visszavittem egy fülbevalót, ami nagyon szép, színes és vagány, de otthon be kellett vallanom magamnak, hogy indokolatlan, hogy a derekamig ér, így gondoltam, visszakérem a pénzt. De mondták, hogy csak olyan opció van, hogy levásárolhatom. Nyilván nem tetszett semmi más, viszont eszembe jutott, hogy Phoebe mesélt a múltkor egy sálról, ami csupaszerelem neki, és majd megveszi, ha lesz pénze, úgyhogy némi egyeztetés után megvettem neki azt. 

Egyébként teljesen rá vagyok kattanva a nehéz, fűszeres, édes illatokra. A Zarában megéreztem egy olyan parfümöt, mintha valami erős, édes, fahéjas cucc lett volna, teljesen elvarázsolt, de többen is voltak körülöttem, mindenki más irányba tartott, és nem jöttem rá, kiből jön, aztán elvesztettem, pedig nagyon kíváncsi vagyok, mi lehetett. Aztán ezen felbuzdulva bementem a Lush-ba, végigszagolgattam mindent, ó, istenem. Ha nem lenne ennyire méregdrága, a fürdőszobámban minden cucc Lush lenne, és nem Nivea meg Alverde, ó, azok a tusfürdők meg testápolók, az az illat. Aztán végül üres kézzel jöttem ki, de kellett hozzá lelkierő. 

Holnap meg péntek, jönnek a csajok, hét közben részletekben már felkészítettem a lakást a fogadásukra, és ma reggel be is vásároltam nekik, úgyhogy holnap már csak az utolsó simítások várnak rám, például hogy friss legyen a kenyér a fondue-höz.

2017. november 5., vasárnap

Home ♥ Home

Azt is nagyon élveztem, hogy ennyit itthon lehettem anélkül, hogy kötelezően ünnepelni, vendégeket fogadni, vagy menni kellene, mint a karácsonyi, vagy a húsvéti szünetben, az sokkal stresszesebb szokott lenni, ez meg most pure pihenés volt (már amikor nem estem pofára, meg nem sírtam végig egész napokat). Vettem a héten páraelszívót a konyhába, apu a héten felszereli nekem, és akkor tényleg semmi sem állíthat meg, hogy süssek-főzzek (nem, mintha eddig bármi megállított volna). Nagyon szeretem a lakásom.


Hétvégén szállóvendégeim lesznek, egy csomó tervem van már most, hogy mit fogunk csinálni, nagyon várom. Megnyílt például a borjurta a főtéren, tegnap már fel is avattuk, a vörös mondjuk nem ízlett, de a fehér forraltboruk nagyon finom. Egyébként próbálom megérteni, hogy miért kell fél kg cukrot rakni egy bögre (állítólag minőségi) italba, de tavaly már több helyen találkoztunk cukormentes, vagy nem olyan édes forraltborral, reméljük, ez idén is így lesz. 


Mondjuk annak nagyon örülnék, ha nem lenne nálam még egymillió dolgozat, amiket ki kell javítanom holnapra, de komolyan, hogy lehetek ekkora lúzer, hogy az utolsó pillanatra hagyom. 

Ezt a számot meg két nap alatt 617-szer hallgattam meg, és mindenkinek elküldtem a világon, hát tessék, hallgassátok ti is: 



It's all over

Azt hiszem, erre a 9 nap pihenésre volt szükségem pont. Kicsit visszataláltam önmagamhoz, pihentem, aludtam, csavarogtam, egy csomó időt töltöttem a barátaimmal meg a családdal. Örülök, hogy most kellett elengednem a macskámat, mert ha ez egy durva sulinapon történik, nem tudom, hogy élem túl. Megint járok edzeni kétnaponta, és pillanatok alatt visszajött a lelkesedés meg a rutin. A legjobb visszajelzés persze az, hogy sokkal energikusabb vagyok, jobban érzem magam a bőrömben, és a ruháim is jobban állnak rajtam - mondjuk most nagyon fegyelmezetten is eszem.

Csütörtökön elmentem két kolléganőmmel wellnessezni Visegrádra. Ők legjobb barátnők, majd' 20 évvel idősebbek nálam, de imádom őket, és iszonyúan jólesett, hogy az összes kolléga közül pont engem hívtak el magukkal. Az én autómmal mentünk, Nagymarosnál mentünk át komppal, és a Thermal Hotelbe mentünk áztatni magunkat. Külsősöknek is be lehet menni, van olyan csomag, hogy 6900 forintért korlátlanul használhatsz mindent bármeddig (egymillió fajta aromaterápiás gőzfürdő meg szauna van, és gyönyörű), plusz kapsz egy 20 perces masszázst, ráadásul életem legjobb masszázs-élményében volt részem, még most is úgy gondolok vissza rá, hogy úúúúúúúú. Mikor kijöttünk, szárítottam a hajam, néztem az arcom a tükörben, nem tudom, mikor láttam magam utoljára ilyen kipihentnek és kisimultnak. 

Aztán elmentünk Esztergomba estebédelni, mert nem tudom, olyan 5-6 körül lehetett már akkor, és a csajok valami legendás csülökvendéglőbe akartak menni - hát nem tudom, mikor beléptünk, és meghallottam, hogy Danubius (vagy nemtom, milyen kereskedelmi rádiók vannak manapság) szól, már akkor tudtam, hogy ez a hely jó nem lehet, és nyertem. Őskövület, drága és nagyon szar. És aztán a párkányi hídon keresztül, Szlovákia felé jöttünk haza, élveztem a kanyargós kis utakat. Kellenek majd ilyen napok még.



Almás cobbler

Nagyon sok szívmelengető visszajelzést szoktam kapni a receptekre, amiket felrakok ide a blogra, meg az instagramon is látom a műveket sokszor. Az ultimate kedvenc a gyümölcsös lepényem, róla sokan írtátok, hogy családi kedvenc lett, és most a kókusztejes currynek is nagy sikere van. Ilyenkor úgy érzem magam, mint valami menő gasztroblogger, pedig hát hahaha :). Na mindegy, azért én örülök, ha bárkit inspirálok arra, hogy főzzön vagy süssön otthon valami finomat. Úgyhogy megosztom veletek a mai sütimet is, hátha. Onnan indult, hogy anyáékhoz voltam hivatalos ebédre, és megkérdeztem, mivel járulhatnék hozzá az ebéd fényéhez. Anyu meg mondta, hogy vagy küldjem el aput sütiért, vagy süssek valamit. Hát sütöttem, úgy, hogy néhány szomorkás almán kívül nem sok minden volt itthon. 


Hozzátartozik a történethez, hogy vettem gluténmentes lisztkeveréket (ami rizs-, kukorica- és kölesliszt keveréke) a lidl-ben tegnap, és ki akartam próbálni EZ alapján a recept alapján. De aztán kiderült, hogy ez a liszt szárazabb, mint a finomliszt, de nekem van ám cukrász barátnőm, aki azonnal kisegített a tanáccsal: használjak több vajat. 

Hozzávalók: 

A töltelékhez: 
1 kg alma
fél citrom leve
5 dkg vaj
juharszirup, méz vagy cukor

A morzsás tésztához:
175 g liszt 
175 g vaj
100 g (barna) cukor
csipet só

Én körülbelül ezeket az arányokat használtam. Ha finomlisztet használtok, valószínűleg elég kevesebb vaj is (kb 110 g). 

Elkészítés: 
  • A nagy lyukú reszelőn lereszelt, hideg vajat géppel összekevertem a liszttel, a cukorral és a sóval. Nem fog összeállni, kissé nedves, laza morzsát kapunk. ha túl száraz, mehet bele még vaj. 
  • A megtisztított, kockákra vágott almákat fedő alatt összefőztem a citromlével, vajjal és a juharsziruppal (ez persze helyettesíthető mézzel vagy cukorral) úgy 3 perc alatt. 
  • Egy üveg piteformába belehalmoztam az almát, majd rákanalaztam a morzsát. kissé lenyomkodtam, majd 40 percig sütöttem 160 fokon. Voilá, a szuperegyszerű,  isteni finom, aranyszínű, vajas, gyümölcsös, langyos, édes cucc. 

Mondjuk én azt hittem, ez crumble, morzsasüti, de Phoebe mondta, hogy ez egy cobbler, és mikor kérdeztem, hogy mi az a cobbler, mondta, hogy hát ez, amit sütöttél. Na tessék. 

2017. november 1., szerda

Köszi, anyu, hogy komolyan veszel

Anyukám reakciója arra, hogy arccal puffantam a betonon:

Úúú. Még jó, hogy nem volt pont ott a földön valami hegyes. Mondjuk... Egy sün. 

Tell me how you feel

Már el is felejtettem, milyen ez az érzés, a veszteség, a gyász érzése, a mély, gyógyíthatatlan szomorúságé. Tegnap délután programom lett volna, találkozóm Pillával, és tudtam, hogy jobban esne a fejemre húzni a takarót és sírni, de azt is tudtam, hogy jól fog esni, ha mégsem hagyom el teljesen magam, ráadásul ha valakit látni akarok, ha valakivel beszélni akarok, amikor valami nem jó, akkor az ő. Úgyhogy összeszedtem magam (amennyire tudtam), bementem, és már mikor megláttam, tudtam, hogy nem dönthettem volna jobban. Kicsit mászkáltunk, aztán beültünk vacsorázni, én kértem egy pohár bort is. Nagyon jó volt kicsit elvonatkoztatni attól, ami történt, de aztán mégis beszélni a halálról, elengedésről, gyászról. És végül csak akkor sírtam el magam, mikor elmeséltem neki, hogy szegény macs tegnap már nagyon gyenge volt, szinte annyi ereje sem volt, hogy felemelje a fejét, és tudom, hogy szenvedett, valószínűleg fájdalmai voltak, mert sírdogált is, de ha megsimogattam, azonnal dorombolt... Ennyire kedves cica volt ő. 

Tegnap este felhívott a nagyobbik bátyám, neki elmeséltem, mi történt, meg írtam Phoebe-nek meg Gabesznek, mert úgy éreztem, hogy szeretném, ha tudnák, mi történt, és olyan jó volt, mert mindenki annyira tudta, hogy melyek azok a szavak, amik segítenek most. 

Ma reggel bucira dagadt szemekkel ébredtem, aztán tanítottam, ami tök jó volt - erre mondjuk nem számítottam, de nagyon szeretem ezt a két lányt, az edzőnket és a nővérét, vércukik. Ráadásul ők olyanok, hogy utána megírják, hogy milyen jó volt az óra, és hogy köszönik, hát aww? Őket nyár óta, mióta megvan a másik melóm, nem vállaltam, de annyira nyomulnak mindig, hogy most adtam nekik egy 'ünnepi' órát, és most komolyan elgondolkodtam rajta, hogy keresek nekik időpontot. Mondjuk ha valamit nem akarok, az a még többet dolgozás, de hát... Na mindegy, nem tudom még ezt. 

Aztán ettem, anya rakott krumplit csinált, aminek volt egy kis elkerített, laktózmentes tejföllel készült része, ezen teljesen meghatódtam. Aztán olvastam, ameddig le nem csukódott a szemem, és aludtam. 5 órát. Kimerültem-e. 

Az egyik, ami eszembe jutott, hogy hétfőn, ahogy mentem a városba a kutyával, annyira jól éreztem magam. Most megint nagyon szépen eszem, visszatértem az edzéshez, voltam fodrásznál, kozmetikusnál, kipihentem magam, minden dolgom elrendezve, a helyén, szóval abszolút formában éreztem magam, és még egy hétnyi szuper programokkal teli szabadság állt előttem. És akkor annyira szimbolikus jelentőségűnek éreztem azt a földrengés-erejű, szó szerinti pofára esést. Hogy iiigen? Ruganyos léptekkel, mosolyogva sétálgatsz az utcán hétfő délelőtt? Azt hiszed, tied a világ? Hát lófaszt. És akkor tegnap még a macska is. Tegnap délelőtt az Ikeába vittem a szüleimet, anyu 75. születésnapjára vettünk ajándékokat, meg apróságokat, ott voltunk egész délelőtt. Annyira cukik a szüleim, mindent megnéztek (de basszus, mikor apukám a nappali-részen a könyvespolcokon lévő könyveket kezdte olvasgatni, akkor azért láttam, hogy innen egy darabig nem megyünk haza), megtapogattak, mindenre rácsodálkoztak, komolyan, nincs még két ennyire kedves, okos, nyitott, pozitív és vicces ember, mint ők, élmény velük időt tölteni. Szóval totál feltöltődve jöttünk haza, és akkor a teljesen összeomlott cica fogad. Na mindegy, nem akarok ebben mintázatot látni, de... Értitek. 

A másik, hogy annyi embert látok-hallok-olvasok, aki mindig arra panaszkodik, hogy mindenki milyen rossz és gonosz és negatív és ellenséges... Nem tudom, hogy én ilyen überszerencsés vagyok a társasági hálómmal, vagy jól választom ki a körülöttem lévő embereket, de én olyan hálás vagyok a családomért, a tanítványaimért, a kollégáimért és a barátaimért. Meg az olvasóimért is. 

sara palacios

Tegnap meghalt Süti, a macskám. 14 éves volt, néhány hete nem evett egyáltalán semmit, és tegnap már nem bírtam nézni, hogy szenved, el kellett altatni. Nagyon jó kisoroszlán volt, irtózatosan fog hiányozni. Szia, Süti! 


Inkább letiltom a kommenteket, ne haragudjatok, így is egész nap potyognak a könnyeim.