2017. november 18., szombat

Helyzetjelentés

A héten több hosszú, mégis félkész blogposztom is született, mert annyi mesélnivalóm van, és neki is ülök, ha van lyukasóra, vagy este, már itthon a kanapén. Csak aztán nincs hozzá kép, vagy a sztorinak nincs se füle, se farka, vagy túl személyes, és igazából nem is akarom elmesélni, csak foglalkoztat, és jólesik kiírni magamból. Na mindegy, akkor zanzásítom az eseményeket. 

Barik: Hétfőn este Gabesszel találkoztam, szülinapja volt a hétvégén, és ennek örömére elvittem vacsizni az Okay Itáliába. Nagyon szeretem azt az éttermet (most a Westendben voltunk), mert nagyon ünnepi a hangulata, meg hát csodálatosak a kaják (na meg a bor is), úgyhogy a téli, ünnepi időszakban ide szoktam hozni a barátaimat. Világmegváltottunk, mint mindig, szerintem mi azért találjuk meg a hangot egymással, mert én mindenben, minden hétköznapi dologban megtalálom a szépet, a jót, a pozitívat, és ez segít, hogy elfogadjak és örülni tudjak szinte bárminek, ami történik velem, ő pedig nyughatatlan, mindig mert nagyot álmodni, és tenni azért, hogy az álmai megvalósuljanak, és ezzel kölcsönösen inspiráljuk egymást. A vacsi közben volt egy olyan pillanat, hogy úgy éreztem, olyan fáradt vagyok, hogy nem bírok hazamenni, de aztán valahogy túllendültem, meg hát nagyon jót beszélgettünk, csak elég komoly alváselmaradásaim voltak a hétvége után.

Munka: Van egy fiú az osztályomban, aki magántanuló, mert vesebeteg, illetve nincsen veséje, Budapestre jár dialízisre hetente többször. Nagyon picike, és kb a betegségéről szól az élete. Néhány éve már volt egyszer beültetése, de kilökődött az új vese. Nincs túl jól, sok nehézséggel jár ez a sztori, ráadásul nem élnek túl jó anyagi körülmények közt (és most enyhén fogalmaztam), de közben vidám és cukipofa, soha nem hallottam még panaszkodni, plasztikusan elmeséli, hogy mi újság, hogy van épp, ilyenkor mindig eszembe jut, hogy kurvára nincsenek problémáim. Évek óta várja a riasztást, de egy csomó mindennek stimmelnie kell, hogy megkaphassa az épp elérhető szervet. Na és a héten kellett volna valamiből vizsgáznia, de nem jött és nem is jelentkezett, én meg ráírtam, hogy ha ilyen van, szóljon már, hogy ne várjuk. Ő meg tegnap este válaszolt, hogy azért nem jött, mert kapott vesét. Én annyira örülök, el sem tudom mondani, és most nagyon, nagyon kell szurkolni neki, hogy elfogadja a szervezete az új vesét, és ha így lesz, ennek a fiúnak teljesen megváltozik az élete, illetve egy normális tinédzser életét élheti. 

Kaja: A héten nem volt időm normálisan enni (nálam ezen az egy tényezőn szokott állni vagy bukni a dolog), de tegnap olyan finom csirkés, kókusztejes, zöldséges thai levest csináltam rengeteg korianderrel a tetején, hogy majdnem meghaltam. 



Testnek és léleknek: Valamelyik nap, mikor bent jártam, benéztem a Lush-ba (megint), és vettem egy tusfürdőtegy testápolót és egy sampont. A múltkor, mikor bent voltam, kipróbáltam egy szilárd testápolót, ami zuhany alatt használható (most egy csomó ilyenjük van), ami narancsos-fűszeres, és olyan illata van, hogy úgy érzi az ember, hogy minden a legnagyobb rendben van és az élet csupa vidámság. Kipróbáltam még ott a boltban, kezet mostam vele (vagy mit csináltam), és utána tudtam, hogy én ezt a puha illatosságot az egész testemen akarom érezni. Szóval most csupa illat a fürdőszobám, meg én is, de nem vagyok maradéktalanul elégedett, majd egy másik posztban elmesélem, miért. 



Hétvége, héééétvége: Tegnap este végre letudtuk a szalagavatót, a végére iszonyúan fájt a fejem, pedig nekem soha, soha nem szokott, szóval szerintem a szervezetem úgy van vele, hogy ennyi volt, hagyjam már abba a pörgést. Úgyhogy mára lemondtam minden programomat (pedig konkrétan Felcsútra, a Pancho Arénába volt mára meghívásom, de hát fagyoskodjon Viktor stadionjában egy magyar futballmérkőzésen, akinek hat anyja van), délelőtt sütöttem juharszirupos banánkenyeret gluténmentesen, most meg aludni és olvasni fogok, míg Panna mesét néz mellettem. 

12 megjegyzés:

  1. Jaj, nagyon drukkolok a fiúnak, hogy rendben menjen minden!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon orulok a fiunak, es gondolok ra.

    VálaszTörlés
  3. O, a legjobbakat a sracnak! Ilyenkor az szokott eszembe jutni, hogy regisztralt csontvelodonor vagyok, de nagyon kicsi az eselye, hogy valaha passzoljunk valakivel. Pedig mekkora csoda lenne segiteni.

    VálaszTörlés
  4. Tudom, hogy tök mást ettél, de ettől a fotótól most rákívántam egy jó kis tárkonyos-tejszínes zöldséglevesre <3

    A fiúnak megy a drukkolás! Nagypapám 14 éven keresztül járt dialízisre, láttam, hogy mennyire nagyon nem jó móka :( De jó lesz, jó lesz, ez a legjobb "kifogás" a nemjelentkezésre :)))

    @szinvaltoszemulany
    honnan jött az ötlet, hogy donor legyél? Utánajártál, hogy minek kell megfelelni, hogy az lehess és bumm, regisztráltál? Mesélj még :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fu, nem is tudom, nagyon regota regisztralva vagyok. Asszem, tesom emlitette, amikor a mentos vagy belgyogy gyakorlatat toltotte, es mondta, hogy van lehetoseg jelentkezni. Nem sok minden kell hozza, egy sima vervetel eleg. Annak idejen a Peterfybe kellett bemennem, de szerintem a neten tuti van info rola.
      Egyezes eseten a csipolapatbol vagy a szegycsontbol vesznek velot helyi erzestelenitesben, ez picit ijeszto lehet egyeseknek, de nem kerdes, hogy megeri, ha ezzel eletet lehet menteni. Jo lenne, ha minel tobben jelentkeznenek es bovulne az adatbazis. Mint mondtam, igy is nagyon kicsi az eselye, hogy valaha megfelelo donor leszel.

      Törlés
    2. Ime: http://www.ovsz.hu/csv/alkalmassagi-feltetelek

      Törlés
    3. O, es meg valami: nekem be van teve a penztarcamba allandora egy nyilatkozat, hogy ha baleset erne, barmely szervemet felajanlom, es errol a csaladom tagjai is idorol idore tajekoztatva vannak, hogy ha megis az o beleegyezesuket kernek, akkor tudjanak rola, mi a kivansagom, es aszerint dontsenek. Ajanlom ezt is mindenkinek, ha ugy erzi, neki vallalhato.

      Törlés
  5. Az ilyen vesés történetek mindig rávilágítanak arra, mennyire nevetségesek a bajaim. Drukkolok neki!

    VálaszTörlés
  6. Megírod majd hogy van a Fiú?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, h kérdezed:). Jól van, már otthon, úgy tűnik egyelőre, h minden rendben. Küldtünk neki az osztállyal egy nagyon aranyos csomagot, meg a suli is összeállított nekik egy komolyabbat, és nagyon várjuk vissza, de most 3 hónapig nem mehet közösségbe. Aztán majd meglátjuk.

      Törlés
    2. Ez igazán jó hír :-)

      Törlés