2014. december 30., kedd

Talent

Megkaptuk karácsonyra a MENÜ című vadiúj magyar szakácskönyvet*, amit amúgy majdnem megvettem magamnak, és amiben 22 menő, de kevésbé ismert kreatív gasztro- és nemgasztro arc (szóval nem ilyen celeb-szerű chiliésvanília szint, hanem sokkal undergroundabb történet) mutatja be a kedvenc receptjeit, mindezt olyan gyönyörű fotókkal illusztrálva, nem csak gasztrofotókkal, hanem meseszép hangulaképekkel, hogy én is ilyen fotókat akarok magamról, amint főzőcskézek itthon nyáron a színes kis ruháimban, magam elé kötött piros pöttyös kötényben. Majd izzítom a pasimat, szerintem hajlandó lesz ilyesmire.

klikk

Na, és kérdem valamelyik nap a pasimtól, hogy mit főzzünk, és mondja, hogy mondj egy oldalszámot, és ahol kinyílik, azt megfőzzük, mondom jó, akkor legyen a 122. oldal, remélem a gyömbéres-csokis macaronnál nyílik ki (különben is, a macaronos csajt pont ismerem). És itt nyílt ki: 


Awww? Persze nem lett sült kutyafül vacsorára, pedig elég jól el vagyunk látva itthon belőle, és hát úgyse használják semmire. És még az jutott eszembe a szakácskönyvet nézegetve, amiből ez (a számtalan közül az egyik) kedvenc fotóm:


klikk
hogy milyen tök jó (lehet) valami kreatív, sikeres projektnek a részese lenni, és milyen jó látni, hogy mennyi ilyen szuperség van itthon. Megnéztem pár designvásárt is karácsony előtt, és hát wow. Rengeteg tehetséges ember van körülöttünk. Én olvastam egyszer valahol, hogy nagyobb bűnt az ember nem követhet el, mint hogy elvesztegeti az Istentől kapott tehetségét - Isten, vagy nem Isten, a gondolat lényegével egyetértek. És ezért én is teszek fogadalmat 2015-re, mégpedig hogy lesz sok zene, munka, és rocksztár leszek (fát nevelek). Megígérem magamnak. 

*olvasom amúgy azóta, hogy eladták az összes példányt belőle. 

2014. december 28., vasárnap

Dreams do come true

A megálmodott születésnapi ajándékom estére puha, nagy pelyhekben megérkezett. A barátaim közbenjárásával még a Vé is kinyitott nekem estére. Még nyoma sem volt hónak, mikor megérkeztünk, beültünk a forró cserépkályha mellé, ittunk ott néhány pohárral, és mire indultunk hazafelé, már az egész várost betakarta a hó, és hullott, csak hullott. Nekem persze fülig ért a szám, nem bírtam abbahagyni a nevetést, annyira örültem. Tekertünk hazafelé a nem annyira bringabarát időben, aztán még éjfélkor elvittük a kutyikat egy sétára, és jól begyömöszöltük őket a hóba. Otthon pedig bebújtunk az új, születésnapi, nagyon meleg duplatakarónk alá, ami alatt pizsama nélkül sem fázom. És ez volt a születésnapom. 


happy 17 37 :)

2014. december 26., péntek

Snow

Nagyon drukkolok, hogy reggel havazásra ébredjünk, az lenne csak az igazi ajándék a 37. születésnapomra. Úgy terveztem, hogy egész nap ki sem mozdulunk, hanem pizsamában, a takaró alatt, rengeteg forró tea, meg a karácsonyra kapott macaronjaim társaságában nézzük egyik filmet a másik után, de van kedvem hógolyózni, meg megfürdetni a kutyákat a hóban. :)



ma délután

2014. december 24., szerda

It's different but it's merry part 2.

Szerintem sosem volt még ilyen nyugodt karácsonyom. Fél 9-ig aludtam, játszottam még az ágyban némi Candy Crush Saga-t (ami nekem az ultimate téli szünet játékom), felkapcsoltam a karácsonyi fényeket, betoltam a Michael Bublé karácsonyi albumot, reggelire tojást sütöttem zöldségekkel (már elkezdtem nagyon ügyesen enni), majd relaxáltam kicsit pizsamában a kanapén, ami abszolút a kedvenc típusú reggelem. 

Aztán elvittem a bátyámékhoz autóval egy kalácsot meg egy anyukám-sütötte tortát, ami elég erőteljesen hálás feladat, és belecsöppentem a cuki ajándékbontogatás-utáni pizsamás, kávézós, x-boxozós reggelükbe, amilyenben már nagyon régen volt utoljára együtt részünk. Hazafelé beugrottam a lidlibe, hogy vegyek mogyorót, mandarint, gránátalmát, pomelót, meg sok salit és zöldséget, hogy legyen alternatívám a habos sütik mellé. Meglepően kevés vásárlóval találkoztam, szerintem egy átlag vasárnap délelőtt sokkal többen szoktak lenni, és a bolt sem volt lerabolva egyáltalán, mindent kaptam, amit kerestem, még válogatni is tudtam, és max. 1 percet álltam sorban a pénztárnál. 

Ebéd után elmentünk a Duna-partra apuval, a blökivel meg a két gyerekkel, hogy a Jézuskának legyen lehetősége leszállítani az ajándékokat, gyönyörűen sütött a nap, és egy ponton le kellett venni a kabátunkat, annyira melegünk volt. Majd leültünk a partra, néztük a vizet úgy negyed órát, a kicsi ledőlt, és el is aludt - eléggé idilli volt. Mondjuk a kutyi eléggé fel volt háborodva, mivel nem engedtem el a parton, ő meg nagyon akart volna fürdeni, de hát hogy magyarázzam meg egy balga kiskutyának, hogy 1. decemberben nem úszunk a Dunában (rendesen, elmerülésig bemegy, ő úgy van vele, hogy víz=strandolás), 2. oké, ússzon, de akkor a sáros-vizes raszta testét két napig nem engedem be a lakásba? Így hát elejét veszem a dolgoknak, és marad pórázon.




És képzeljétek, templomban is voltam anyuval - magamtól nem mennék, de ő annyira jó társaság, annyira szeretek vele lenni, bármit megteszek egy közös programért. Csak amikor már bent ültünk, és megláttam a papot, ugrott be egy pár éves történet, amit már majdnem el is felejtettem: a nyelviskola épületét, ahol 6 évig dolgoztam, az egyháztól bérelte a főnököm. Egyszer véletlenül nem vittem lezárót a bringámhoz, így bevittem a lépcsőházba, és letámasztottam közvetlenül a bejárat mellé egy üres ficakba, ahol senkit nem zavart - gondoltam én. Aztán kicsit később, már bent vagyok a teremben, várom a diákokat, és beviharzik a Tisztelendő Úr, hogy az én biciklim-e az a bizonyos. És irgalmatlanul kikaptam, hogy a lépcsőház nem kerékpár-tároló, mit képzelek. Hiába magyaráztam, hogy ez egyszeri alkalom volt, nem akartam kint hagyni, hogy ellopják, de nem volt kegyelem, ingerülten osztott, elég csúnya stílusban, mint egy gyereket, hogy többet meg ne lássa a biciklimet az épületen belül, alig győztem mea culpázni, pedig egyáltalán nem éreztem úgy, hogy kellene, elég megalázó helyzet volt - gondolhatjátok, nem zártam az úriembert a szívembe. Úgyhogy miután már eszembe jutott a sztori, igyekeztem duzzogó arcot vágni mindig, mikor felém nézett prédikálás közben, gondolom, feltűnt neki, és ma álmatlanul fog forgolódni az ágyában, hogy az a kedves, piros kabátos, szőke hívő vajon miért haragszik rá. 

És most meg itt ülök a kanapémon egyedül, érzem, hogy az arcom kicsit megkapta délután a nap, a kutya és a macska is itt horkolnak mellettem, online vigasztalgatom a pasim, mert sajnos nagyon mellényúltunk a szülei ajándékával, de majd jön holnap, és akkor majd élőben is megvigasztalom, még bércsomagolok apunak kicsit, közben megnézem a Holiday-t, és ez idén a Szentestém. 

Nektek is Boldog Karácsonyt, és köszönöm, hogy vagytok nekem!


Választottam egy jó kis karácsonyi hangulatú képet, avagy a part ma délután, 20 fok. 

2014. december 23., kedd

It's different, but it's merry

Na jó, tudom, a lényeg. Hétvégén együtt voltunk itt nálam, szombaton alig éltem, a már említett okok miatt, vasárnap viszont bevásároltunk (köszi, Erzsikék) tökéletesen kisuvickoltam a lakást, sütöttem, a pasim pedig készített nekem karácsonyfát, csodaszépet, amit együtt díszítettünk fel. És nem, nem hiányzik a fenyőillat!




Tegnap reggel elutazott, úgyhogy most olvasás van, alvás, család, kutyi, meg lassan felszívódó szénhidrátok (pfff), 24-én a szüleimmel leszek együtt, eszünk (de mit), filmezünk, a szentestét pedig egyedül töltöm, amit egyáltalán nem bánok, szerintem igazi belső utazás lesz, idén már sokkal boldogabban, kiegyensúlyozottabban, mint tavaly ilyenkor. 25-én pedig jön mindenki, a tesómék a gyerekekkel, meg Ő is haza, és az lesz az igazi karácsony.

Disgrace

Pénteken voltunk színházban, a Mundruczó-féle Szégyent láttuk a Trafóban, hát, basszus, súlyos. Én meglehetősen pillelelkű vagyok, egy jó adag empátiával megpúpozva, egy nehezebb témájú film után is képes vagyok álmatlanul forgolódni alvás helyett. Ebben a darabban kendőzetlenül tolták az arcunkba a válogatott kegyetlenségeket, és komolyan attól féltem, hogy kihallatszik, milyen hangosan dobog a szívem, és azt kívántam, hogy bárcsak ne kellene ott ülnöm, bárcsak ne kellene néznem. Én tudom, hogy a világ nem csak pihe-puha, hóban szaladgáló kiscicákból áll, de mondjátok már meg nekem, hogy én, Molnár Ilonka, mit tanulok ebből, miért leszek ettől jobb ember? Igen, értem, kirángat a valóságból (-ba?), és szembesít a világ és az ember mindennapi, elképesztő gonoszságával és kegyetlenségeivel is, megmutatja, hogyan (nem) tud valaki a húsába égett szégyennel együtt élni, talán el is gondolkodtat (bár szerintem én gondolkodom ezen épp eleget), de a darab képi világa, a folyamatos meztelenséggel és a durva erőszakkal együtt szerintem tökéletesen öncélú. Én ezt nem akartam volna, a pasim ugyanígy nem. És ez volt a Trafó karácsonyi záródarabja - hát, nem tudom. Ti láttátok? Mit gondoltok? Valamit nem értek, esetleg rosszul értek?


Sugar

Némileg árnyalja a szabadságom felhőtlenségét, hogy nem tudom már nem észrevenni, hogy van valami bajom. Egyre többször rossz a közérzetem, a múltkor a suliban annyira rosszul lettem, hogy már elkezdtem a suliorvos után érdeklődni, néhány napja pedig szinte folyamatosan nagyon fáradt vagyok, mindig szomjas vagyok, és nem múlik ez néha gyengébb, néha egészen erős, fura, rossz közérzet - nem tudom jobban körülírni, milyen érzés, de vetekszik egy rossz másnappal. Egyértelműen kapcsolom az evéshez, mert mostanában, ha éhes vagyok, akkor rosszul is érzem magam, valamelyik nap pedig ebéd után olyan rosszul lettem, hogy le kellett feküdnöm - komolyan, mint Surdának. 

Mivel a nagymamámnak volt felnőttkori cukorbetegsége, és emiatt tudom, hogy van rá hajlamom, gyanakszom, hogy ez valami inzulinszinttel kapcsolatos ügy lehet, úgyhogy el kell mennem majd az ünnepek után orvoshoz, hogy küldjön el kivizsgálásra, addig pedig igyekszem ésszel enni, hátha tényleg ez a kulcs, és megoldódik, mert ez az állapot egész komolyan akadályozza a mindennapjaimat. Mondjuk tegnap este a lányokkal az Okay Italiaban karácsonyoztunk, és toltam egy nagy tányér tenger gyümölcseis spagettit, egy pohár Olivért, meg egy fél adag profiterolt, és semmi bajom nem volt. Annyira nem örülnék, ha nekem, a csokoládéimádó, totál fegyelmezetlen lánynak együtt kéne élnem egy jó kis cukorbetegséggel, légyszilégyszi, jókislány leszek, csak ezt most ne. 

Vagy esetleg terhes vagyok. *





*Nem. 

OFF

Emlékszem, tavaly ilyenkor még meglehetősen új volt számomra az iskola, hiszen novemberben kezdtem. Készültünk egy karácsonyi műsorral, én is énekeltem, néhányan gyönyörű verset, idézeteket olvastak, és olyan szép volt, hogy a kollégák között voltak, akik a könnyeiket törölgették. A tavalyi évzáró, ünnepi ebéden egy olyan kolléga mellett ültem, akit az előző munkahelyemről ismertem, a többieknek még a nevét se nagyon tudtam. Idén viszont mindennek a közepében találtam helyet magamnak, jót beszélgettem a körülöttem ülőkkel, és mikor körülnéztem, megállapítottam, hogy nem nagyon tudnék olyan helyre ülni, ahol ne kedvelném az ott ülőket, vagy ahol ne fogadnának örömmel. Tavaly ilyenkor még nem gondoltam volna, hogy így megtalálom a helyem. A múltkor beszélgettem egy ismerős lánnyal, aki a város több sulijában is iskolaorvos, és azt mondta, nálunk kivételesen, látványosan jó a közösség, jó fej mindenki, más sulikban pedig nagyon megy a rosszindulat, meg egymás fúrása - persze én tudom, látom, hogy nálunk is vannak konfliktusok, de tény, hogy engem maradéktalanul befogadtak, és folyamatosan rengeteg segítséget és kedvességet kapok. 

Kaptunk jutalomként egy csomó vicces játékpénzt (Erzsike), aminek nagyon örülök, főleg, mivel a lidliben ki tudom vele fizetni a lichit, a marcipános sütit, a rákocskákat meg a kacsamellet - mondjuk a bort meg a macskakaját nem, nem is értem. 

És akkor most több, mint 2 hét pihenés.

2014. december 18., csütörtök

Music sounds better with you

Tegnap délután autóval jöttünk be Budapestre, ez normál esetben egy 50 perces út, tegnap majdnem 2 óráig tartott. Vacsiztunk, aztán csörgött a telefonom, és már szaladhattam is le a ház elé, mert jöttek értem: próbálni mentünk. Új, félig saját próbatermünk-stúdiónk van, nem olyan hideg, lelketlen, 3 négyzetméternyi, tojástartóval borított, ahol a szomszéd rockzenekar elnyomja a finom zongorahangokat, és ahol percre pontosan kell befejezni a munkát, hanem olyan, ahol van sok tér és fény, vannak könyvek és lemezek, nagy, kényelmes kanapék, rögtön fel lehet venni mindent stúdióminőségben, ahol addig vagyunk, míg akarunk, és ahol senki nem csodálkozik, ha elalszom a babzsákban, míg a basszusgitárt veszik fel. 



Cserébe 1-kor kerültem ágyba, és mivel fél 6-kor kellett kelnem, nem annyira vagyok fitt. A ma délutáni programom curryfőzés-evés, Walking Dead, New Girl, alvás. Can't wait.

2014. december 17., szerda

Baby blue

Az utóbbi napokban, ha megkérdezik, mi újság, már belőlem is csak a nagyon fáradt vagyok, haza akarok menni, sírni fogok mantra kívánkozik ki, úgyhogy itt az iskolában inkább csöndben vagyok egész nap, persze ez is feltűnik a körülöttem lévő cuki kollégáknak, és kérdezgetik, hogy mi a baj. Nincs semmi, elfáradtam, elegem van. Nem is tudom, mikor voltam utoljára így magam alatt. 

Tegnap reggelre kicsit megnyugodtam, hogy oké, mindegy, még szerda, csütörtök, csinálom a dolgom, ahogy tudom, hozok sok karácsonyi anyagot a gyerekeknek, hogy ne nyűglődés legyen, hanem jó hangulat. Otthon pedig a mandarin-mogyoró-karácsonyi dalok szentháromságában töltjük a délutánokat, tegnap ebédre sütöttem rózsaborsos kacsamellet, unokahugiztunk, csavarogtunk a Duna-parton, gyűjtöttünk faágakat a karácsonyfánkhoz, kutyáztunk, majd elmentünk a Desszert szalonba a Főtérre, ahol ettem a világ legszebb sütijéből - de őszintén, össze kell szednem magam, hogy legyen mindezekhez erőm, mert ha megkérdezné valaki, hogy ezeket a cukiskodásokat szeretném-e, vagy inkább aludnék, akkor egyértelműen az utóbbira szavaznék. Úgyhogy este fél 9-kor már aludtam is, de reggel így is halál komolyan azon gondolkodtam, hogy elmegyek a dokihoz, és valami mondvacsinált indokkal kiíratom magam, mert nem. 

Az álmaim is nagyon szürreálisak: expasi, hogy ráakadok a blogjára, amiben a szakításunkról ír; valami új házat veszünk, nem tudom, kivel, amiben gyönyörű, a hálóból nyíló gyerekszoba van, amibe én már vizionálom a habos, pihe-puha ágyneművel teli kiságyat; aztán majdnem összefutok az exemmel, de aztán valahogy kihátrálok a szituból; meg hogy valami nagyon komoly nőgyógyászati műtéten esem át, és kórház, orvosok, aggódás, további műtétek, lehet-e még gyerekem... Aggódom-e a biológiai órám miatt? Félek a jövőmtől, és nincsenek éveim arra, hogy biztonsági játékot játsszak, amihez leginkább kedvem lenne, az exférjem szarságai után főleg. Néhány nap, és 37 éves leszek. 



2014. december 15., hétfő

Short of sleep

Hétvégén minden filmen 5 perc alatt elaludtam, már csak nevetünk ezen, mondjuk lehet, hogy nem annyira vicces, hogy már úgy kell kiválasztani a filmet, amit nézni akarunk, hogy engem ne annyira érdekeljen, nem biztos, hogy normális, hogy ennyire fáradt vagyok. A napjaim erre az utolsó hétre is be vannak táblázva diákokkal, próbával, sulis karácsonyi ünnepséggel és vacsival, Budapesttel, koránkeléssel. Úgy tűnik, most sem fogom kipihenni magam, de hát ez van. 

Pedig nagyon jó volt a hétvége, szombaton munka után bementem Budapestre, este főzőcskéztünk, filmeztünk (már aki), reggel pedig villásreggeli, némi készülődés és egy nagy séta után autóba ültünk és hazajöttünk vidékre, de előtte még beugrottunk a Lidl-be, hogy vegyünk gyümölcsöket a Pavlova tortához, amit anyukám csinált életében először. Nekem ez a kedvenc sütim, nem tudom, ismeritek-e, nagyon könnyű, habcsók-szerű tésztája van, tejszínhabot toltunk rá, meg apróra vágott kivit, mangót és áfonyát. Mmmm. És kaptunk még májgombóc levest, meg vadast, ami szintén az egyik kedvenc ételem, bár mostanában mindig az a kedvencem, amit anyukám elém rak, mikor éhes vagyok. És előtte ittunk apu idei meggypálinkájából, ami nagyon vicces volt, mert nem szoktunk családilag alkoholizálni, most viszont nagyon hangulatos volt ott segíteni anyunak, hallgatni apu sztorijait, meg kerülgetni a macskát a jó meleg konyhában-ebédlőben, illett a már-már ünnepi alkalomhoz. 

Délután meg ott volt az egyik bátyám nálunk, voltunk bringázni a kutyákkal, meg... Meg aludtam. Ez volt. Most meg fáradt vagyok, nyűgös vagyok, nincs kedvem, a gyerekeknek sincs kedvük. 


                                     

2014. december 13., szombat

Na jó

Nem annyira szívderítő szombaton dolgozni menni, a villamoson a kölykök épp hazafelé mentek a bulikból. Gyanítom, hogy a mi diákjaink is másnaposan fognak bejönni, már ha bejönnek. Ezért készültem, és a Love Actuallyt fogjuk megnézni angolul, angol felirattal az egyik osztállyal, némi szervezkedésbe került, de sikerült.  

Tegnap este megint kiderült, hogy mennyire hülye vagyok, úristen. Este felmentem a pasimhoz, ő céges vacsin, én elvittem a kutyát sétálni, zuhanyoztam, vacsiztam. Egész nap olyan érzésem volt, mintha lenne valami a szememben, persze látványra semmi, de dörzsölgettem, amitől persze csak rosszabb lett. Eszembe jutott, hogy a neszeszerében láttam szemcseppet, megkerestem, cseppentettem, hogy hátha kimossa, és jobb is lett. Viszont pár perc múlva elkezdtem brutál rosszul látni, de annyira, hogy a telefonomon azt nem láttam, hogy hány óra van, meg a tükörben az arvonásaimat sem. Egy darabig agonizáltam, hogy szuper, kokaint cseppentettem a szemembe. és most megvakulok, úgyhogy inkább lefeküdtem aludni. Aztán hazajött a pasim, megszeretgetett, majd jól lecseszett, hogy bármit a szemembe cseppentek, amit találok, ugyanis pupillatágító volt a bűnös. Még most reggel is úgy nézek ki, mint aki kokóval indítja a napot, de legalább már látok. Hálát adok az égnek, hogy jó a szemem, nagyon durva lehet ezzel együtt élni. Things we take for granted.

2014. december 11., csütörtök

It's good like this

Tegnap beszéltem a barátnőmmel telefonon, egyeztettük a pénteket. Meséltem neki, hogy mennyi minden történik, hogy pörög a munkám, a szüleimnél ebédeltünk, anyukám tojásos nokedlit csinált salátával, meg paradicsomlevest, a kölykök nőnek, mint a gomba, és hogy nemsokára megszületik a legújabb unokahugim. Hogy két napba tellett kihevernem egy szerda esti forraltborozást, hogy a pasim itt volt velem egy hetet, de ma suli után beautóztunk Budapestre, próbára is megyek, ő meg sóhajtott, hogy de jó neked, hogy emberek között vagy. És tényleg jó.

Nem szoktam visszaolvasni a régi blogom, mert nem esik jól, maximum recepteket szoktam kikeresni, de tudom, hogy ha megtenném, akkor sugározna a sorok mögül, hogy annak ellenére, hogy én ott is jól elvoltam, milyen egyedül voltam, külföldön, barátok, család, a kutyám, munka és a hobbim nélkül. És emlékszem, hogy egyszer, amikor itthon voltunk épp látogatóban, talán nyáron, volt egy nagyon pörgős napom, mikor jöttem-mentem, rohantam próbára, találkozókra, és utána írtam is, hogy ma nem volt egy percem sem, már el is felejtettem hogy ez az én igazi életem, ami nagyon hiányzik. Emlékszem, hogy ott kint voltak olyan napok, hogy addig nem volt kihez szólnom, amíg a(z ex) pasim haza nem ért, és egész héten nem volt senki, akivel egy kávét megihattam volna, alig ismertem valakit. Most meg alig bírom beosztani az időm, hogy mindenre, mindenkire jusson. Ma kivételesen van egy nyugis délutánom, amikor nem kell sehova mennem, játszós cuccban fetrenghetek a kanapén, és imádom. És a lábam is nagyon szeretem lógatni, de ez úgy igazán édes, úgy tudom igazán értékelni, ha ritkaságszámba megy.

Nekem nagyon jó így, itthon. Én már sosem akarnék külföldön élni a munkám, a zene, a barátaim, a családom meg a kutyám nélkül. Ezt semmivel nem lehet kompenzálni. Ahogy írtam pár napja B-nek, hogy nekem semmi nem hiányzik onnan. Semmi az égvilágon. 

roth aniko

The loved ones

Tegnap délután ajándékot vadásztam egy barátnőmnek, akivel minden decemberben tartunk egy karácsonyi találkát, mikor tengergyümölcseis spagettit eszünk az Okay Italiában, iszunk egy pohár bort, beszélgetünk és megajándékozzuk egymást. Neki két gyereke van és Gödöllőn lakik, de erre a három-négyhavonta esedékes randijaink mellett mindig találunk időt, és mindig iszonyú jó. Vele nagyon profin csináljuk, mert teljesen más az életünk, előfordulhatna, hogy nincsen már miről beszélnünk, de mégis zseniálisan működik a barátságunk. Ennek szerintem az egyik titka, hogy tényleg kíváncsiak vagyunk egymásra, nem csak úgy illendőségből meghallgatjuk egymást a gyerekekről, a suliról, pasiügyekről meg egyéb nyavajákról és örömökről. Nekem ő egyébként nagyon hiányzik, olyan jó lenne napi kapcsolatban lenni, de egyszerűen kivitelezhetetlen. Úgyhogy ilyenkor próbáljuk behozni a lemaradást. 

Ma Budapesten aludtunk, ilyenkor extra korán kell kelnem, és mivel egy este 11-ig tartó próbával sikerült kimaxolni a tegnapi napot, így ma reggel 5:40-kor úgy éreztem, hogy kész, ennyi volt, nincs több tartalékom. De mégis kikászálódtam az ágyból, színes, meleg ruhákba burkoltam magam, a fürdőszobában kihoztam az állapotomból, amit lehetett, majd szomorúan kinyitottam az ajtót - és akkor meghallottam, hogy a konyhában a pasim Mr. Bubléval együtt énekli, hogy Frosty, a hóember, kotyog a kávé, a tányéron vár a banán-Finn Crisp reggelim, készülnek a szendvicsek a tízóraimra, a kutya pedig megbabonázva figyeli a sonka pozícióját. Úgyhogy ilyen vidám indulás mellett csak kibírom valahogy ezt a napot is. 

2014. december 9., kedd

Busy bee

Mi a családban már nem ajándékozunk. Volt idő, mikor mindenki kapott elég komoly dolgokat, amire összeadtuk a pénzt, ebből egy idő után az lett, hogy én adtam egy tízezrest a sógornőmnek, hogy vegye meg az ajándékot a nemtudomkiknek, ő meg nekem adott egy tízezrest, hogy én meg másnak vegyem meg, szóval rájöttünk, hogy tök hülyeség, mindenki megveszi magának, ami kell, meg amúgy is, vagyunk ezren, hagyjuk már. A gyerekek kapnak mindenkitől, mondjuk rajtuk is látom már most, hogy óóó, van még ajándék? Meg ide is menjünk látogatóba, mert majd biztosan ott is kapnak, szóval nem olyan jó, hogy az egészből főleg ez jön le nekik. Mondjuk én tavaly, amikor nem volt ugye pasim, egyáltalán nem kaptam ajándékot, ami azért szintén fura volt, de így egy csomó pénzem maradt arra, hogy vegyek magamnak, akkor lett csudaszép színes étkészletem, így teljes mértékben megnyugodtam.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy annyira meg vagyok nyugodva, hogy idén az én életemből teljesen kimarad az őrült ajándékvadászat. A gyerkőcöknek vettem a wampon, néhány barátnőm kap apróságot, a pasimmal is azt beszéltük meg, hogy csak pici dologgal készülünk, meg elvisszük egymást a Széchenyi fürdőbe, meg pizzát enni, és slussz.

Tegnap megint este 6-ig dolgoztam, kutyaséta 7-ig, egy óra jóga, mert annyira fájt a hátam, hogy majdnem meghaltam, egy óra éneklés, mert készülni kell a szerdai próbára, majd zuhany, olvasás, elájulás. És jók ezek a napok mégis.







2014. december 8., hétfő

Monday

Ma van az a napom, amikor nincs olyan sok órám, az a kevés viszont 8 órára szét van húzva. Aztán hazamegyek, gyors ebéd, majd még otthon is tanítok este 6-ig. És persze nem segít az sem, hogy hétfő van... Meg hogy a kollégáknak nem esik le, hogy esetleg nem az ő hülyeségeiket akarom hallgatni a lyukasórában, hanem olvasnék, írnék, készülnék, pihennék, de persze nem lehet. Nagyjából addig terjed az agyi kapacitásom, hogy az ünnepekről fantáziálok.

  • Hogy végre lesz kedvem/időm/energiám körmöt festeni, és bevethetem az OPI hadsereget:


innen
  • Hogy szépen felöltözhetek, nem csak NoN+ ruhába farmerbe és kényelmes pulcsiba, ahogy nyűgös reggeleken szoktam. 
 
innen

  • Olvashatok, mert nekem még a Miki is könyvet hozott.

  • És sokat aludhatok...


 De most tökéletes nyaff.

2014. december 7., vasárnap

Alternative Xmas

Voltunk pénteken az Ikeában, először, mióta együtt vagyunk. Péntek kora délután volt, előttünk a hétvége, esett az eső, még nem volt nagy tömeg, de már érződött a karácsonyi hangulat, szóval ideálisak voltak a körülmények, hogy kicsit körülnézzünk, és kézenfogva tervezgessük a közös életünket. Volt bevásárlólistánk: fokhagymanyomó, poharak, állólámpa, amiből nem találtunk olyat, amit kerestünk, ilyesmik, de leginkább csak nézelődtünk, ötleteket merítettünk a vérprofin megtervezett enteriőrökből. Én még szerettem volna valami karácsonyi díszítést itthonra, és találtunk is egy gyönyörű, piros, csillag alakú papírlámpást, ami tényleg valami elképesztően meleg, ünnepi hangulatot varázsolt a nappaliba. 

Aztán hazafelé az autóban elmeséltük egymásnak, hogy kinél hogyan telik a karácsony (amit idén nem fogunk együtt tölteni, legalábbis 24.-én mindenki a saját családjával lesz). Gondolkodtunk rajta, hogy a közös része hogyan legyen, és hogy legyen-e karácsonyfánk. Nekem, mikor külföldön éltem, nem volt, mert pont karácsonyra mindig hazautaztunk, itthon is menni kellett, mert a két család 250 km-re lakott egymástól, aztán meg mentünk vissza, szóval nem volt. Tavaly meg nem voltam még abban a hangulatban, úgyhogy nem vettem fát. Idén szeretnék, mert nagyon hangulatos a lakás, kerek az életem, és nagy eséllyel a családi karácsony is itt lesz, szóval látom értelmét, de annak nem, hogy miattam meghaljon egy fenyő, ami minden évben nagy dilemma - nekem a műfenyő meg nem tetszik. A pasim is pont ugyanígy gondolkodik, ráadásul borzasztóan kreatív is, így elkezdtünk alternatív karácsonyfákat nézegetni a Pinteresten - és iszonyú jók vannak. És már meg is találtuk, milyet szeretnénk. Ilyet.


A Duna-part tele van fahulladékkal, és meglepően sok hasonló vastagságú, majdnem teljesen egyenes ágat találtunk, amit majd kiszárítunk, és ide a kanapé mellé felrakjuk a falra, bár már az is eszünkbe jutott, hogy térbe lógatjuk a kanapé mögé. Mehetnek rá díszek, fények, és már karácsony előtt néhány nappal bevetjük, hogy igazán kiélvezhessük. Már nagyon várom. 

Terápia

Annyira régen írtam blogbejegyzést, hogy az előbb nézegetnem kellett egy darabig a bloggert, míg megtaláltam az új bejegyzés írása gombot. El akartam mesélni, hogy a hétfői bloggertalálka meg a szerdai barátnős forraltborozás alkalmával is előjött a pszichológus kérdése. Merthogy még mindig motoszkál bennem, hogy egy válást, főleg az ilyen hirtelen jött típusút nem lehet ilyen könnyen megúszni, mint ahogy nekem sikerült. Nem azt mondom, hogy még mindig rágódom rajta, hogy miért történt, és milyen jó lenne visszacsinálni, mert azt nem, tanultam belőle egy csomót, és szépen továbbléptem. De egyrészt úgy érzem, hogy a személyiségemben okozott ez az óriási csalódás változásokat, főleg abban, ahogy jelenlegi párkapcsolatomban viselkedem, például sokkal agyalósabb, őrlődősebb, és bizalmatlanabb lettem. Másrészt azt hiszem, talán ezt már írtam, hogy én azt gondolom, hogy a remek coping mechanizmusom egyik kulcseleme az volt, hogy szépen, elegánsan a homokba dugtam a fejem, a szőnyeg alá sepertem a fájdalmamat, és kész. Már nem beszélek róla senkivel, mert itt van ez a fiú, aki a másik felem most, hát milyen udvariatlanság lenne még az exemmel történteket boncolgatni. De bármennyire nincsen hozzá kedvem, lehet, hogy kellene. És minden barátnőm azt mondja, hogy ha úgy érzem, gondolkodom rajta, akkor hajrá - és a barátom is maximálisan támogat ebben. Hát így lesz, januártól pszichológus.

2014. december 4., csütörtök

Because I'm happy

Kedden összevesztünk azon telefonon, hogy kérdeztem, hogy minek ül otthon Budapesten, ha lemondták az összes programját, miért nem jön ki hozzám, ő meg ezen kiakadt, úgy érezte, hogy számonkérem, hogy miért nem rohan egyből hozzám, mintha neki nem lehetne más dolga. Én persze nem számonkértem, hanem csupaszerelemből sajnáltam őt, hogy egyedül ül otthon, miközben mi vágyakozva gondolunk rá a kis vidéki rezidenciánkon, ahol ő is sokkal boldogabb szokott lenni, mint a fővárosban. Illetve nem is igazán vesztünk össze, csak én megsértődtem, egész este rosszkedvű voltam és csalódott, hogy hogy tud így félreérteni, és másnap kábé nem kerestem - tudom, gyerekes. 

Aztán sokat dolgoztam szerdán, otthon is, majd elvittem a blökit, és találkoztam az egyik barátnőmmel meg a pasijával a borjurtában, és dumáltunk, meg megittunk fejenként négy (!!!4négy!) forraltbort. Aztán hazafelé persze virágos hangulatban rájöttem, hogy milyen hülyeség, hát annyira szerencsés vagyok ezzel a fiúval, úgy szeret, bármit megtenne értem, én meg itt hisztizek, úgyhogy gyorsan felhívtam, dumáltunk meg röhögcséltünk, és nagyon jó volt, mesélt a napjáról, meg hogy még kicsit olvas, aztán lefekszik aludni, én meg meséltem a forralborozást, meg a szuper beszélgetést, meg hogy milyen idilli így szerda éjszaka a szép főtéren andalogni hazafelé a szaglászó-szaladgáló kutyival. És azt is megbeszéltük, hogy hiányzunk egymásnak.

Letettük, én elgondolkodva sétáltam tovább, majd néhány perc múlva látom ám, hogy szalad szembe egy nagy fekete kutya, akinek villogó van a nyakörvén, pont, mint a pasim kutyájának szokott, és kellett pár pillanat, míg rájöttem, hogy jaaaa, ez konkrétan ő, és akkor már előttem csóvált tiszta erőből - mögötte meg a pasim sétált vigyorogva. És belebújtam a karjaiba, és akkor nem volt nálam boldogabb ember a világon. Most se nagyon van, pedig eléggé másnapos vagyok.

2014. december 2., kedd

Time is on my side

Persze a múlt hét közepén még óriási portfólióírásban voltam, így csütörtökön úgy léptem le és költöztem be Budapestre dolgozni rajta, hogy a porcicák kergetőztek a padlón, sőt, még a mosatlant is ott hagytam, ami igazán nem jellemző rám. És mondanom kell, ma, amikor hazaértem munka után, annyira reménykedtem, hogy valami tündér megszánt, de nem, egy kicsivel sem lett jobb a helyzet itthon, iszonyatosan ráférne egy komolyabb takarítás a lakásra. Viszont ma nem volt energiám nekiállni, majd holnap. Ja, holnap is diákom, aztán meg programom van kb este 10-ig, úgyhogy majd azután. Tudom, takarítónő. Mondjuk délután itt volt a bátyám, és nem értette, miért mentegetőzök, de egyrészt ő fiú, másrészt egy olyan tágas lakásban, mint az enyém, valahogy a kosz és a kupleráj is kevésbé szembetűnő. 

Nagyon szeretnék időt magamra, a blogra (kéne egy kis facelift neki), kozmetikusra, csontkovácsra, sportra. No, majd kerítek.


Huh

Tegnap reggel 5:15-kor keltem, hazajöttem vidékre, beugrottam hozzám, megsétáltattam a kutyát, eltekertem a suliba zuhogó esőben, dolgoztam, hazamentem ebédelni, megsétáltattam a blökit, beszélgettem picit a szülőkkel, cicát simogattam, tanítottam otthon is, kitekertem az állomásra, visszautaztam Budapestre, találkoztam a bloggerlányokkal, beszélgettünk, vacsiztunk és boroztunk, hazavillamosoztam a pasimhoz, megszeretgettem őt, lezuhanyoztam, bezuhantam az ágyba, és K.O. Reggel pedig, mondanom sem kell, majdnem meghaltam, mikor csörgött az óra. Asszem elég intenzív az életem.

Ma egymillió órám van, aztán pedig késő délutánig értekezlet, szülői, miegymás, utána pedig el sem tudom mondani, mennyire nem fogok csinálni semmit. Már nagyon hiányzik a kanapém, a kutyám, a macskám, valami finom kaja, no meg a Walking Dead.

Van egy ilyen játékunk, hogy amikor felébredünk reggel, és valamelyikünk felkel hamarabb fogat mosni, beengedni a kutyit meg kávét csinálni, akkor elhúzza az ággyal szemben lévő ablakon a sötétítő függönyt, hogy aki még az ágyban maradt lustálkodni, az tudja nézni a franciaablakon keresztül a végtelen tengert, meg a sirályokat. És ez olyan jó. Mikor lesz már szombat?

hihi

Szeretném kérni, hogy kicsit konszolidáltabb neveket adjatok a blogoknak, én egy iskolában ülve olvasgatok, időnként konkrétan takargatnom kell a monitort az órán itt a tanáriban.

2014. december 1., hétfő

Bday

Még olyan is volt, hogy tudjátok, nekem a világ legidiótább időpontjában van a szülinapom, decemberben a két ünnep között, és emiatt nekem mindig elfelejtődik, nem kap hangsúlyt, mert ugye kinek van ideje/energiája még valamit ünnepelni ebben a zsúfolt időszakban, meg hát akár csak vacsizni is minek menjünk el, mikor rosszul vagyunk az otthon levő kajamennyiségtől? A kedvencem pedig, hogy ezt karácsonyra ÉS a szülinapodra kapod. Nyau. 

Na és képzeljétek, a pasim is béna időpontban született, hozzám egészen közel (jó, 4 évvel előbb azért). Így megbeszéltük, hogy előrehozzuk, 1 hónappal mindkettőnk szülinapját, és meg is csináltuk. Mindketten kaptunk szép kis ajándékokat, volt készülés, virág, vacsi, cukiskodás és bújás, igazi, hamisítatlan szülinapja volt mindkettőnknek.


Eső

A pasim egy kicsi, második emeleti lakásban lakik. Reggel még aludt, mikor felkeltem készülődni, de mire készen lettem a fürdőszobában, már a kávét főzte. Megreggeliztem, vettem a kabátom meg a táskáimat, kiosztottam a puszikat, és elindultam. Lent pedig a legkomolyabb meglepetésként ért, hogy zuhog az eső. Nem tudom miért, de ez a lakás valahogy annyira el van szigetelve, pici meleg fészek, hogy ha nem lépek ki az erkélyre, fogalmam sincs, mi újság kint, akár a 3. világháború is kitörhetne kint, szerintem mi akkor is nyugodtan, mit sem sejtve néznénk egyik Dextert a másik után. Úgyhogy úgy indult a napom, hogy jól megáztam.

Ezt a táskát vadásztam tegnap, a Fércművek kismadarat én raktam rá. 


Szombat reggel, futás kutyával. 


Ezt a pasimtól kaptam, és aznap Violet is feltette instagramra, hogy ugyanilyet evett, ennek mennyi esélye van?

2014. november 30., vasárnap

Blue Sunday

Nem is tudom, mit vártam attól, hogy vége lesz ennek a nagy írós-tanulós-munkás időszaknak. Iszonyú jól sikerült a hétvége, tegnap ebéd után elmentem a városba csavarogni, és jól megdöbbentem rajta, hogy micsoda karácsonyi-vásár őrület van már most, kettővel andalog mindenki, hogy nem lehet haladni. Amin viszont nagyon kiakadtam, hogy a Bazilikánál 900 forint egy pohár langyos forraltbor és 1000 egy kürtős kalács. Én abszolút nem vagyok az a típus, aki nézegeti meg hasonlítgatja az árakat, mert egyszer-egyszer kibírom, de ezekre még én is felemeltem a szemöldököm, basszus, ők nem érzik ezt túlzásnak? De aztán mindegy volt, mert találkoztam Pillanattal és az anyukájával, és röhögcséltünk meg dumáltunk, és ez jó volt. Este meg csináltunk vacsit, filmeket néztünk, és nekem most mindössze ennyi kell. 

Ma meg elmentünk a Wampra, a pasim is eljött velem, pedig tudom, hogy férfiaknak az konkrétan kínszenvedés, főleg, hogy ugye legalább kétszer körbe kell járni, hogy az ember jó döntéseket tudjon hozni, meg hát a millió ékszer, ruha, táska, oké volt 3 csodálatos Csajbringa is. És akkor kiderült, hogy van belépő, ami szerintem elég komoly WTF: belépő egy vásárra, ahová költeni mész, és az árusok is komoly pénzeket kifizetnek, hogy ott lehessenek? Tehát 500ft (ami levásárolható, 100ft-nyi kupon minden elköltött 1000 forintra) volt a belépő, plusz 350ft-ot kellett kifizetni egy kiállításra, amit mi nem akartunk megnézni, de ez kit érdekel, ugye. Én nem tudom mi van a Wamppal, engem már nem hoz lázba, mondjuk az is lehet, hogy bennem van a hiba. Még az Evetke ruhát is ott hagytam. Azért vettem egy táskát a biztonság kedvéért innen (és a választékukból tudtam volna vagy hármat, alig tudtam dönteni), meg a gyerekeknek karácsonyi ajándékot.

És most vasárnap este van, és én szomorú vagyok, mint vasárnap délutánokon általában, és ez olyan hülyeség. Hiszen tök jó lesz a hét, holnap nem lesz sok órám, este találkozom a csajokkal is, szerdán Vácon lesz találkám a barátnőimmel, hétvégén Nouvelle Vague a pasimmal, meg a legcukibb párocskával, akit csak ismerek, a pasim is lesi minden kívánságom, csak mondjam meg, mihez van kedvem, de főleg: KÉSZ A PORTFÓLIÓM, én meg itt szomorkodom. Hogy kell csinálni, hogy a vasárnap ne legyen ilyen búval baszott? Vagy ez egy ilyen belénk kódolt történet, és onnan indul, hogy 10 éves vagyok, vasárnap este van, a TV Maci mossa a fogát, nekem meg nincs kész másnapra a leckém?

2014. november 29., szombat

:)))

Nos, képzeljétek, befejeztem, feltöltöttem, véglegesítettem. Olyan érzés, mint mikor leadtam a szakdolgozatomat. Azt csak csendben jegyzem meg, hogy tegnap délben, amikor azt gondoltam, hogy végeztem, jöttem rá, hogy az, hogy nem kötelező, az nem jelenti azt, hogy nem kell megcsinálni, csak kiválaszthatod, hogy melyiket. És ebből volt 4 darab, fejenként 3 oldal, plusz 1 oldalnyi reflexió. Ezt egy nap alatt csináltam meg. 

Tegnap éjjel 1-kor úgy feküdtem le, hogy már csak 1 dolog hiányzott. Ma reggel felébredtem fél 8-kor, és úgy éreztem magam, mint aki mondjuk túrázott úgy 20 órát, vagy összeverték, vagy nem is tudom, teljesen szétcsúsztam, pedig esküszöm, hogy csak a portfólióm írtam. A pasim még aludt, úgyhogy felvettem a futócuccaimat, sapkát-sálat-kesztyűt, fogtam a kutyát, levittem a parkba, és egy órát futottam, ágakat dobáltam, kutyákat simiztem, zenét hallgattam, és ez teljesen kitisztította a fejemet. Aztán hazajöttem, reggeliztünk, majd beleültem egy kád illatos forró vízbe, és olvastam egy órát. Felöltöztem, megszárítottam a hajam, nekiültem, és egy óra alatt befejeztem.  

Ezzel visszakaptam az életemet, bár biztosan eltelik 1-2 nap, míg felfogom. Amúgy egy csomó minden izgi történt, majd mesélek, de most sürgős csavarognivalóim vannak, hetek óta nem láttam Budapestet.

anna deegan

2014. november 26., szerda

Oké

Régen volt utoljára olyan rossz napom, mint tegnap. Nincs semmi baj, csak fáradt vagyok, nyűgös vagyok, nyüssznyüssz. Mindegy, vége, már csak jobb lehet.

Alex T Smith

2014. november 25., kedd

Je veux dormir

Ma kellene, hogy végezzek (ez akár meg is történhet, olyannyira jól haladtam tegnap este), mert holnap este* programunk lesz. Kb 2 hete először megyek be Budapestre, és elmegyünk egy építészeti díjátadóra, amiről nem sokat tudok, csak hogy (aránylag) szép ruhát kell felvennem, biztosan kapok egy pohár bort, szorongathatom a pasim kezét, susoghatok a fülébe, és közben fülig érhet majd a szám, hogy nekem már kééész a portfólióm. Mindig nehéz végigcsinálni egy ilyen nehéz időszakot, de mikor vége van, az iszonyú jó érzés, büszke is leszek magamra. Főleg, hogy egy sorát nem másoltam senkiről (amit meg igen, azt hivatkoztam szépen), hanem mindent én találtam ki a szőke fejemmel, én raktam össze és fogalmaztam meg. Jó, a szkennelést kiadtam bérmunkába a pasimnak, de szerintem ezért senki sem fog haragudni rám.

Én innen, az asztalomtól rálátok a Dunára, és teljesen olyan a látkép, mintha bármelyik pillanatban elkezdhetne szép, nagy pelyhekben hullani a hó. Olvastam (összefüggést ne keressetek), hogy azok az emberek, akik ebéd után alszanak kicsit, azok tovább élnek és kevesebb betegségük van. Lehet hogy ez hülyeség, de nekem így télen jólesik pihenni fél órát, ha nagyon nyűgös vagyok, és még sok munka vár rám. És hátha még tényleg ilyen tuti mellékhatásai is vannak (bár a szempilláimat mindig elalszom). 

Még annyi mindent akarok írni, de álmos vagyok és fáradt, dolgozatokat kell javítanom, és még van két órám. 

*Ja nem, csütörtökön.

2014. november 24., hétfő

Let it

Nagy nehezen sikerült áthidalni a technikai problémákat (nagyon köszönöm a segítséget még egyszer, hozzátok fordulok majd akkor is, ha el kell döntenem, hogy műanyagból, vagy disznóból kérem a szívbillentyűmet), így már senki sem akadályozhat meg abban, hogy ma délutántól valóban elkezdjem feltöltögetni a feltöltögetnivalókat. Egy lépéssel közelebb a szabadsághoz.

Ráadásul a kollégáim jófejsége miatt (szívességből helyettesíteni fognak) megkapom a pénteket szabadságnak (nekünk, ugye, nincsen ilyen), hogy biztosan kész legyek. A legcsodálatosabb az lenne, ha hamarabb végeznék, és a péntek az enyém lehetne (hahaha).

Tudom amúgy, hogy senkit nem érdekel, hogy hogy állok a portfóliómmal, de ez az én blogom, úgyhogy így jártatok. Ígérem, nemsokára abbahagyom. 

Tőlem amúgy most már eshet a hó!


2014. november 23., vasárnap

Evetke

November 30-án WAMP, addig ha törik, ha szakad, mindent feltöltök és meglepem magam ezzel az Evetke ruhával, mert megérdemlem, meg hát mennyire molnárilonkás már?

Evetke - több kép ITT

 Utána meg szerintem menjünk forraltborozni. Ugye? 

Sííírok

Minden reggel simogatásokra és puszikra ébredek, két fekete kutyapofa imádó tekintete követ egész nap, elviszem az ebeket sétálni míg a pasim délutáni sziesztázik, és mire hazaérek, piros-pöttyös kötényben süti nekem a grillezett gomolyát, amit még sosem ettem, szuper a könyvem, óriási sikerélményeim vannak a suliban, a hűtőm tele finomabbnál-finomabb kajákkal, mindjárt december, finom tél-illata van a hideg levegőnek, és szeretem, hogy csak az orrom látszik ki az óriási, színes, parfüm-illatú sál meg a sapkám között, és így egyáltalán nem fázom. És komolyan, nekem kellene a legboldogabb lánynak lennem a világon, de nem, én a nap felét majdnem-sírdogálással töltöm, és meglehetősen közel állok egy idegösszeroppanáshoz, aminek az oka a pedagógus-portfólióm. 

Tök jól haladok vele, és megvan a legnagyobb része (bár fogalmam sincs, hogy jó-e), elkezdeném feltölteni, bejelentkezek az Oktatási Hivatal honlapjára, keresem, hogy hol a feltöltési felület, és nem találom. Sehol. Az egész interneten. Nem viccelek. Egymillió cikk, hogy megnyílt a pedagógusok e-portfóliójának feltöltési felülete, de linket, azt nem raknak. Ráeresztettem a pasim, a tesóm, és nincs. Szerintem valami fontos információval elfelejtettek ellátni. Könyörgöm, oké, feltöltöm, de hol kell?

Sírok. Szóljatok, ha tudtok valamit, amit én nem.

2014. november 20., csütörtök

Nyau

Bocs, hogy mindig nyüszögök, de annyira hazamennék aludni. Mondjuk végre találtam (a pasim talált nekem) 2in1 kapucsínót, így legalább van kávém, az sokat kicsit segít. Ma is a túlélésre játszom, ég a szemem és fáradt vagyok, de legalább jól haladtam tegnap az írnivalóimmal. Ma délután befejezem az óravázlatokat, és akkor már csak a sallang marad. Milyen jó lenne hétvégén teljesen befejezni, hogy a jövő hétre már csak az maradjon, hogy a mentorom átnézze, és feltöltsük (sweet daydreams). 

Amúgy meg ez a mai hangulat, én legszívesebben mindig ilyen stílusban öltöznék, csak ehhez az kellene hogy 1. nyár legyen 2. mondjuk 10-re járjak dolgozni 3. ne kelljen portfóliót írnom esténként. Ilyen fémes ezüst felső kellene nekem!


Ma vagyunk egyébként 3 hónapja együtt, szerintem csinálok egy nagy salit meg sütök egy quiche-t (de szigorúan csak ha készen vagyok az óravázlatokkal), aztán remélem alszunk. :)

2014. november 19., szerda

Eszünk?

Persze ilyenkor, ha semmi időm nincs háziasszonykodni, akkor leginkább a konyhatündérkedésről álmodozom egyfolytában. És ahelyett, hogy a 8 óra alatti (I love szerda) egyetlen lyukasórámban dolgozatokat javítanék,hogy ne otthon kelljen, inkább a pinterestet bújom receptekért. 

Sajtos-fokhagymás kenyér az esti pohár vörösbor mellé

Ezt egyszer már megcsináltam, és osztatlan sikert aratott. Be kell vagdosni egy kisebb cipót (én baguettet használtam) jó mélyen, de úgy, hogy azért ne essen szét, jó sok (jó minőségű) vajat, sót, sajtdarabokat, fokhagymát, újhagymát, friss zöldfűszereket tömködni a résekbe, majd betolni a sütőbe és sütni fél óráig kábé. Zseniális téli vacsi. 


Citromos süti

Lopnom kell egy kis időt valamelyik nap, hogy megsüthessem. Itt a recept, őt már sokszor megsütöttem, hibátlan. (Szóljatok, ha van rá igény, és felrakom magyarul.)

2014. november 18., kedd

Enough

Ma konkrétan annyira szétfeszültem magam mindenütt, főleg a suliban, de utána itthon is, hogy azt hittem, a falba verem a fejem. Stresszelek a portfólió miatt, a suli miatt, a kölkök érettségije miatt, a kijavítandó/megirandó dolgozatok miatt, a magántanítványok miatt, a zenekar miatt, minden miatt. Annyira túlterhelt vagyok, hogy semmit nem tudok úgy csinálni, ahogy szeretném, többet kellene készülnöm, dolgoznom, előre terveznem. Nincs időm magamra, a barátaimra, a családra, a kutyámra, a pasimra, kultúrára, olvasásra. Délután kínomban lemondtam  egy magándiákot, sétáltam a kutyával, elmentem a városba, vettem képeslapot, beültem egy kávézóba, rendeltem egy teát meg egy vaníliás fánkot, hogy nyugiban tudjak írni a Belgiumban lévő barátnőmnek. És jó volt ott ülni a teám fölött és csak bámulni ki a fejemből, kicsit lelazultam. De aztán a kutyám megtámadott egy zsebkutyát, aki hörögve ugatott, és nagyon lecseszett a tulaj, mondjuk megértem, csak a legrosszabbkor és a legcsúnyább stílusban talált meg. A kutya nagyon kikapott, nem is engedtem be azóta, úgy raktam le a vacsoráját, hogy rá sem néztem, szegény, de nagyon haragszom. És azóta megint feszültség van bennem. Végül dolgoztam, de nem tudom, elég jó-e, amit írok. Aztán jógáztam, és most alszom 8 órát. Legyek már túl ezen az időszakon. 

Azt viszont áruljátok már el nekem, hogy jut ideje az embernek bármire a világon, ha dolgozik ÉS gyereke van? Mondjuk mikor főz, takarít? Én így is totálisan el vagyok veszve. Jó, mondjuk time managementből kettes voltam gimiben. 

Ezt a cuki feliratot azért rakom ide nektek, hogy elvegyem a nyafogásom élét.
 

Morning

Valószínűleg sokat elmond a reggelemről, hogy zuhanyzás és hajmosás után elkezdtem visszavenni a pizsamámat, és már félig rajtam volt a nadrág, mikor rájöttem, hogy valami nem stimmel, ez a napnak nem az a része. Majd felöltöztem, nagyon csinosba, mert az az elméletem, hogy ilyenkor muszáj kompenzálni, és ez nálam eléggé jól is működik. Majd kijöttem a konyhába, bekapcsoltam a rádiót, ahol az öngyilkosságról hallgathattam meg egy könnyed kis reggeli műsort - elgondolkodtatott, milyen üzenetet szeretne közvetíteni a szerkesztő ezzel az időpont/témaválasztással, mindenesetre nekem reggel 7-kor nem esett jól. 

Aztán sütöttem magamnak tojást, meg kifacsartam 2 narancs levét, ami totál luxus hétköznap reggel, de vannak olyan napok, amikor muszáj ilyen trükkökhöz folyamodni a túlélés érdekében. Aztán a zuhogó esőben tekertem a suliba, a mozgás meg a friss levegő mondjuk jólesett. 

Sokat segítene még egy csontkovács, kozmetikus, fodrász (ide mondjuk elmehetnék, csak nem merek), némi aktív pihenés, például olvasás, mozi, sport, barátok. De majd decemberben, addig böjt van. Ja, és a kollégáim egyre nagyobb százaléka hiányzik, jó lenne nem lebetegedni (avagy barátunk, a kézfertőtlenítő).


Izziyana Suhaimi

2014. november 17., hétfő

Can't wait

Megint egyedül leszek néhány napot, hogy tudjak a portfóliómra koncentrálni (úgy képzeljétek el, mintha szakdolgozatot írnék a pedagógia gyakorlati részéből, és november 30. a határidő). De fél6-ig tanítottam megint, és most le kellene ülnöm, hogy írjak 10 óravázlatot, de a világon bármihez jobban lenne kedvem, mint ehhez (nyilván), főleg így 7 tanóra megtartása, egy totál kiakadás, meg egy igazgatói figyelmeztető elintézése után. 

Az igazgatóit egy lány provokálta ki, aki óra közben az asztal alatt telefonált, és mikor mondtam, hogy kérem a telefont, még beleszólt, hogy most le kell tennem. Persze van előzménye, mert egész évben pofátlan, visszadumál, hangos, akadályozza az órát, plusz még arra sem hajlandó, hogy a könyvét kinyissa (soha), és már többször beszéltem vele négyszemközt, beszéltem az osztályfőnökével, ultimátumot adtam, szaktanári figyelmeztetést, de ma nagyon kiakadtam ezen, pedig a diákjaim és a kollégáim is tisztában vannak vele, hogy nehéz kihozni a sodromból. Egyébként az az érdekes, hogy én tisztán látom, hogy ez sem olyan nagy ügy, és tojok rá, mert értitek, nem lopott, vagy bántott valakit, de mégis, ha huszadszorra is ilyen, sőt, egyre inkább flegma és tiszteletlen, akkor tennem kell valamit, mert komolyan azt fogja gondolni, vagy már gondolja is, hogy bármit megtehet következmények nélkül. Kicsit furcsa azért, hogy nevelnem is kell, nem csak angolt tanítanom, mint a nyelvsuliban, de szeretem ezt a részét is. Sőt, talán jobban szeretem, mint a nyelvtanítást. 

Részvétem, és együttérzésem egyébként mindenkinek, aki szakdolit, vagy egyéb határidős dolgot ír, esetleg vizsgákra tanul. Bár közben rájöttem, hogy tök jó ez a november végi időpont leadási határidőnek, milyen borzalmas lenne, ha egész decemberben ezen kellene agyalnom meg stresszelnem. Így viszont decemberben már szabad leszek, mint a madár, mehetek Nouvelle Vague koncertre meg színházba, szépítgethetem a lakást, körülnézhetek a leárazásokon, vadászhatok ajándékokat, főzhetek-süthetek, andaloghatok a karácsonyi vásárokon a pasimmal, forraltborozhatok veletek, mert tartsunk majd persze bloggertalálkákat is. Közben persze már hallom, ahogy ropog a bundával bélelt csizmám alatt a hó (ami lesz, ugye?). Hmmm. 





De hogy mindezt megtehessem, be kell fejeznem az írnivalókat, úgyhogy most megyek is. 

Hétfő

Azzal együtt volt nagyon jó a hétvége, hogy körülbelül végig a portfóliómat írtam, de legalább jól haladtam vele, a héten be akarom fejezni. Talán van még köztetek, aki emlékszik, mikor a CELTA diplomámra készültem, és, mivel nagyon intenzív tanfolyam volt, plusz az egyik tanárunk elég komolyan betartott, napi szinten stresszeltem szét magam, éjjelente nem aludtam, borzalmas volt. Most is vannak ilyen rohamaim, de lazább azért. A kivonata már megvan az egésznek, pontosan tudom, hova mi kell, megterveztem, ami a legnehezebb része, csak csinálni kell, úgyhogy a héten nem lesz se Budapest, se semmi.

Ja, amúgy nem is igaz, mert egy csomó mindent csináltam, pénteken volt szalagavató, 3 óra, és minden perce lekötött, meghatódtam, sírtam, nevettem, nagyon büszke voltam a diákjaimra, zseniális volt, de tényleg. Én nem mondom, hogy könnyű középiskolai tanárnak lenni, főleg nem nálunk, de szerintem ritka az olyan munka, ami ilyen érzelmi töltet-élményt ad. A gyerekek pedig este mentek mulatni a helyi diszkóba, ahova engem is hívtak, sőt, vettek nekem VIP jegyet, és egy darabig volt róla szó, hogy elmegyünk viccből, koccintunk velük, és hazajövünk, de aztán otthon vacsiztunk, filmet néztünk, majd én jól bealudtam, és akkor már úgy voltunk vele, hogy menjen diszkóba, akinek 6 anyja van. De éjfélkor meg bűntudatom lett, hogy basszus, ennyit se tudok értük megtenni, úgyhogy összeszedtem magam, bringára ültem, és fél1-kor beléptem a diszkó ajtaján, ahol olyan tömeg volt, hogy legszívesebben hátraarcot vágtam volna azonnal. De bementem, és egyáltalán nem bántam meg, nagyon örült nekem mindenki, terelgettek, koccintottunk, kicsit táncoltunk, egész jó zenék voltak, beszélgettünk, kaptam puszit meg ölelést, majd másfél óra múlva leléptem - mondjuk kilépni a csendbe, majd hazatekerni, lezuhanyozni, és bebújni a pasim mellé a puha, meleg ágyba, na az volt a legjobb része az egésznek. Mondjuk kicsit izgultam, hogy most majd úgy gondolják, mekkora haverok lettünk, de már volt órám ma reggel az egyik osztállyal, aki ott volt, és ma úgy dolgoztak, mint a kisangyalok.

Szombaton tök spontán megjelentek nálunk a pasim szülei, amire úgy éreztem, nem vagyok még felkészülve, és őszintén nem volt kedvem a történethez, szerintem ezzel még bőven lehetett volna várni, de arra kirándultak, látni akarták a kicsi fiukat, és akkor már nem mondhattuk, hogy ne jöjjenek be. Végül nem volt gáz, és most örülhetek, hogy túlestünk a dolgon, bemutattuk őket az én szüleimnek, látták, hogyan élünk, hogy a szüleim is szeretik őt, és így egy időre megnyugszik mindenki. 

Este meg elnéztünk egy kiállításmegnyitóra, ahol végzős grafikusok diplomamunkáit láttuk, és ahol a barátaim zenéltek. Ja, és képzeljétek, megtanultam görkorizni, megtanított a pasim (bár a fékezés még nem megy), és annyira bejön, hogy legszívesebben egyfolytában görkoriznék, de persze vasárnap végig esett az eső, de majd a héten pihenésképp tolom. Most viszont éhes vagyok, álmos és jaaaaaaj.


2014. november 14., péntek

Zzzzzz

Tegnap voltam egy végtelenül unalmas és nagyon hosszú továbbképzésen, amiről így utólag azt gondolom, hogy inkább volt nevezhető termékbemutatónak, de kaptam egy szótárt (bár nyomtatott szótárt én már nem igazán használok, de azért köszi, majd elajándékozom). Valamint vettem néhány szakmai könyvet, amiket jól tudok majd használni a bizniszdiákjaimmal (fél áron volt elérhető minden könyv), és ezt, ami használati útmutató kutyikhoz, vicces, fantáziadús és nagyon dizájnos, szerintem tökéletes ajándék kutyabarátoknak, én legalábbis nagyon örülnék neki (már ha nem vettem volna meg magunknak).

Szerda éjszaka megint nem tudtam aludni, most nem agyaltam, hanem valahogy minden bajom volt, így aztán suli után - továbbképzés előtt úgy voltam vele, hogy meghalok, bealszom. Ebédidőben hazaugrottam, ebédeltem párolt zöldségeket, bekuckóztam a kanapén, jól betakaróztam, aludtam 45 percet, beálltam a zuhany alá, folyattam magamra a forró vizet, aztán pedig mintha kicseréltek volna, nagyon jólesett, és aztán kibírtam a délután további aktív részeit is. Mondjuk valószínűleg sokat elárul az állapotomról, hogy eléggé komolyan reménykedtem, hogy kapunk az előadás mellé valami alkoholt is, de nem. Este még dolgoztam, fél11-kor pedig már fogmosás közben is alig bírtam nyitva tartani a szemem. 

Végül semmit az égvilágon nem sütöttem a névnapomra, nem volt időm, meg nem is bírtam rávenni magam, mondjuk mindössze 3 kolléga tudta, hogy névnapom van, és köszöntött fel, örültem, hogy el lehet sumákolni. Anyukámtól azért kaptam egy szűrővel ellátott tésztafőző edényt, amiről tudta, hogy régóta szeretnék, meg hát persze a pasim is készült, a cuki, de hát egy hullát kapott estére szegény, szerintem nem erre számított, de nem panaszkodott. Ma kicsit jobb, bár eléggé erősen tavaszi (vagy milyen) fáradtság van. Ma este szalagavató, nehogy véletlenül tudjak pihenni. 


2014. november 11., kedd

Narancs

Ma is itthon-tanulós nap van, de suli után felmarkoltam a kocsit és elmentem bort (meg kaját) vadászni, vettem 4 üveggel, ezek után ajánlom, hogy halálosan finom legyen. Olyan gyönyörű rózsák voltak 700ft-ért, hogy nem bírtam ki, megleptem magam egy csokorral, és vettem egészséges cuccokat is, salit, sütőtököt, mandarint, brokkolit, halat meg rákocskákat, szépen bestokiztam őket a hűtőbe, majd mostam, teregettem, pakolásztam, most blogot írok, de már nem tudok mit kitalálni hogy eltereljem magam, úgyhogy kénytelen leszek leülni és írni. Pfff. 



Kaptam egy tehenet, tudjátok, egy ilyen szőnyegnek használatos tehénbőrt, óriási, fehér és vajszínű, gyönyörű, és olyan tőle a nappalim, mintha egy Lakáskultúrából vágtam volna ki, épp csak a nyitott kandalló hiányzik. De hát tudjátok, a tudat, hogy ez egy cuki kérődző bőre-bundája, az én kis állatbarát lelkemmel nem annyira fér össze, szóval még emésztem a dolgot. Mindenesetre a macskámnak nincsenek kétségei a bocival kapcsolatban.