nyűgöske

Nagyon szeretek aludni, és így nagyon szoktam értékelni az éjszakákat, de most annyira kiszámíthatatlan, hogy mennyit sikerül aludni, és utána mennyit forgolódom reménytelenül, hogy este leginkább úgy fekszem le, hogy óbazz, csak ezen az éjszakán is legyek túl és legyen már reggel.  

2 napja itt vannak Barni szülei is, azt hiszem, én már túl nyűgös vagyok az ilyen fokú családi interakciókhoz, pedig nagyon lelkesek és kedvesek. Csak hát emlékeztek, meséltem, hogy náluk ez az egyél X-et, miért nem eszel, gyere, vágok még, nem ízlik? stb megy, én meg az utóbbi két hónap alatt elkezdtem tök jól itthon érezni magam itt a házban, arra vágynék, hogy odamehessek a hűtőhöz, és megehessek egy barackot anélkül, hogy valaki kivenné a kezemből, megmossa, megpucolja és darabokra vágja nekem (tru sztori). Bármikor megjelenek, azonnal széket hoznak nekem, meg párnát a hátam mögé, meg széket a lábam alá is (h akarom, ha nem), és ez így vég nélkül, én meg a családom kissé spártai bánásmódjához vagyok szokva, no meg morci is vagyok, és szeretném azt csinálni, amit akarok, anélkül, hogy meg kellene magyaráznom, hogy miért, meg hogy bárkit megbántanék azzal, hogy már megint nemet mondok valamire. 

A víz továbbra is csodálatos, tegnap elbúcsúztunk a naplementétől, szerintem augusztusban jövünk majd, ha beállt valamiféle rendszer, vagy hát meglátjuk, mihez lesz kedvünk. Barni szokta mondani, hogy akkor csinálhatunk ezt meg azt, ha Dani megkapta már az oltásait, de szoktam neki mondani neki, hogy az a kiskutyáknál van, hogy utána lehet őket az utcára vinni sétáltatni.

boldogtalan kutyik és lányok

Ma átmászott hozzánk a szomszéd kutyája úgy, hogy én tök egyedül voltam itthon. Nyilvánvaló, hogy ez a kutya nem boldog a szomszédnál, felnőtt korában került ide, valami tartozás fejében állítólag (?), és mivel a "gazdája" nem foglalkozik vele, egész nap sír, de ma konkrétan megpróbált megszökni. Nem barátságos, úgyhogy nem tudtam megnyugtatni, tőlünk is átment a következő szomszédba, és ők véletlenül kiengedték az utcára. Én közben szóltam a gazdának, aki úgy 40 (!) perc múlva meg is érkezett, és szerencsére megtalálta a kóborló kutyit. De baszdmeg, komolyan, bizonyos embereknek minek kutya? 

Ez a sztori még súlyosabb úgy, ha elmesélem, hogy kb 2 hónapja egy lány is átmászott hozzánk ettől az arctól egy ominózus éjjel. Állítólag egy random ismeretség volt, a lány nagyon kikészült valami miatt (gondolom, be volt mindenezve), és egy ponton felvágta az ereit. És amíg a srác nem tudom, mit csinált, addig a csaj kijött a kertbe, átmászott hozzánk (a mi kertünk-házunk alcsonyabban van, mint a szomszéd telke), úgy, felvágott erekkel átvágott a pici udvaron, majd megpróbált kimászni a kerítésen. De mivel a kerítés tetején ilyen hegyes szuronyok vannak, ő meg, gondolom, azt sem tudta, hol van, felnyársalta magát több helyen, a combján, a hasán stb, és ott lógott, nem tudott lejönni, és a srác is hiába jött, ő sem tudta leszedni, úgyhogy végül a rendőrök intézkedtek. Én pont Vácon voltam, de Barni meg az öccse közben édesdeden aludtak a házban, semmiről nem tudva, a csengő meg nem jó, úgyhogy végül a rendőrök sem ébresztették fel őket, csak reggel derült ki számukra, mi történt. 

Szóval ennek az arcnak valószínűleg jobb, ha se kutyája, se barátnője nincs.

hűs víz

Megint itt vagyunk a Balatonon, végre igazi nyár van, ma háromszor is úsztam, csodás a víz, meg az érzés is, hogy sokkal könnyebbnek érzem magam benne. Kicsit látványosságnak érzem magam a strandon, egy csomóan kérdezgetnek, nem csak ismerősök - tény, hogy óriási a pocakom, de hát mekkora legyen, elméletileg 2 hetem van a szülésig. Az egyik nő mondta, hogy hát látszik, hogy fent van még nagyon a hasam, ráér ez még, és igazság szerint én sem érzem úgy magam, mint aki mindjárt szül. De ha igen, akkor is otthon vagyunk egy óra alatt, szóval nem stresszelem magam különösebben. Ma még a lábamon is kifestettem a körmöket, nem mondom, hogy könnyű volt, de tök szép lett. Én abban reménykedem, hogy van még két szép, hosszú hetem, amikor még tudok találkozni néhány emberrel, akivel szeretnék, olvasni, pihenni, ilyesmi. 

Keddig maradunk, úgy néz ki, hogy Barni a jövő héten talán újra elkezd dolgozni. Angol a cége, meg egy csomó amerikaival dolgoznak együtt, és ezek az arcok egyszerűen még nem jöttek, nem jöhettek vissza, meg nem akarják elkezdeni a melót úgy, hogy érkezéskor tolni kell két hét karantént. Tök jó volt nekünk, hogy ilyen szép nyugiban tudtunk készülni a babánkra, de tény, hogy az, hogy március eleje óta nulla bevétele volt, az azért kemény. Persze, volt félretett pénzünk (el sem tudom képzelni, mit csinált, akinek nem volt, zenészek, művészek stb), nekem van valamennyi bevételem, nem szenvedtünk hiányt semmiben, még úgy sem, hogy a babának azért kellett venni dolgokat, dokik stb, és azért a cégét fel kellett tartani, meg hát na. Kicsit nyugodtabbak leszünk, ha újra tud dolgozni. 

A héten is voltak találkozóim, annyit szoktam kérni, hogy az előttünk futó villamos vonalán legyenek a randik, ami pl a Batyi tér, a Coyote meg a Francziska. Meg még az is fontos nekem, hogy légyszi ne a szülés meg a terhességem legyen a fő téma, de igazából ez természetes szinte mindenkivel - persze, elmesélem, hogy mi újság, hogy hogyan érzek ezzel kapcsolatban, de ennyi. Szerintem a jövő héttől már házhoz rendelem a barátaimat. 

ezeket a lányoktól kaptam a szülimre, ami decemberben volt.
karácsonyfás csomagolópapír volt rajtuk. :)

nuxe - reve de miel

Valamelyik nap pedig teljesen hasraütésre vettem egy arckrémet, és azóta mintha kicserélték volna az arcbőröm, nagyon bejött. Iszonyúan jól táplál, így zsíros bőrre nem ajánlom, de nekem nagyon jólesik. Csupa méz és propolisz, és nagyon hidratált, üde, harmatos-szerű lesz tőle a bőröm, mint amikor mézes pakolást használok. És az illata is nagyon finom, mézes.

Ő az: 

hello baby

Ma feljött apukám. sőt, a tesóm is kicsit, és felfúrta a polcokat a falra a kiságy fölé, (meg lett szúnyoghálónk és plusz polcaink másutt) is. Úgyhogy most már tényleg minden készen áll, hogy a bébi megérkezzen. Szinte mindent kaptunk, így egy babafészken és a kiegészítőkön kívül alig kellett vennünk valamit.

Valószínűleg mások (idegenek/félismerősök) folyamatos kíváncsiskodása/találgatása váltotta ki belőlem, hogy nagyon szerettem volna megtartani magunknak a szülésig, hogy fiú vagy lány gyerekünk lesz, mint régen, mikor komoly fogadások mentek a családban, mikor én születtem például, a két fiú után. Én nem értem, hogy rajtunk kívül bárkinek miért ekkora ügy ez, de mindegy, elengedtem, nem titok többé. Mondjuk én már azt sem értem amúgy, hogy a legtöbb boltban a kislány babaruhák fehérek/rózsaszínek és nyuszisak, szívecskések meg masnisak, a fiúk pedig kékek vagy szürkék, és ott van kisautó, bicikli, felhőcske meg kiskutya. Én mondjuk ezerszer színesebb és gendersemlegesebb ruhákat készítenék, mert szegény kiskölök még meg sem született, és már be is skatulyáztuk és egy csomó társadalmi sztereotípiát erőltettünk rá. 

Na mindegy, nyilván találtam így is ezer cukiságot, de nem voltam halandó beállni a sorba, úgyhogy Dani budapesti (mert van még váci és balatoni is) kuckója ilyen lett:

almost there

Tegnap délután elmentem a Westendbe, mert vennem kellett pár dolgot. Barni mindig mondja, hogy hát itt áll az autóm a ház előtt, menjek azzal, de én sokkal szívesebben tömegközlekedek, 1 percre lakunk a villamosmegállótól, úgyhogy most is azzal mentem. Voltam DM-ben körmlakk-lemosóért, vettem gyerek-dolgokat a HM home-ban, hogy egy kicsit pimpeljük a szobáját, voltam gyógyszertárban arckrémért meg vaspótlóért, meg megnéztem a Zarát, mondjuk azt csak kb. kiállítás-szinten, mert minek vennék bármit erre a vemhes nyúllány testalkatra - ha minden igaz, hamarosan eltűnik a gömb-formám. Már a HM után is éreztem, hogy nehéz, és kicsit fáj is, úgyhogy lassítottam, de azért elintéztem még, amit kellett. Aztán mikor gondoltam, hogy elindulok haza, épp a Westend Lehel tér felőli oldalán voltam. Kisétáltam az ottani kijáraton, hogy legalább a maszkom levehessem, sétáltam 50 métert, és akkor éreztem, hogy nekem ez nem fog menni. Annyira nehéz volt a séta, feszült a medencém, hogy gondoltam, ha most gyalog elbattyogok a villamosig, meg átszállok a Margit hídnál, akkor tuti megszülök valamelyik villamoson. Úgyhogy a Hilton előtt leültem egy padra, és az appon keresztül rendeltem egy Bolt taxit - én, aki amúgy utálom a taxikat. Kb 2 perc múlva ott volt, 8 perc alatt hazavitt, nem kellett beszélgetni, és fizetnem sem kellett, mert az appon keresztül történik az is. Úgy tűnik, mostantól iszonyúan ki kell számolnom, főleg, ha egyedül vagyok, hogy mit, mennyit bírok. 

Egyébként most, hogy már kb bármikor szülhetek, gyakran eszembe jut a jelenet a SATC filmből, mikor Charlotte hatalmas pocakkal beül egy étterembe és meglátja Biget, aki nem sokkal előtte hagyta cserben Carrie-t kb az oltár előtt. Charlotte fejvesztve menekül a csomagjaival, Big meg utána, és Charlotte leordítja a fejét, hogy hogy tehette ezt a menyasszonyával - és akkor elfolyik a magzatvize. A többi meg már történelem. Szóval lehet, kicsit jobban kellene vigyáznom magamra, hogy ne mondjuk a 4-6 villamoson történjen ez velem. 

Barni egyébként ma is mondta, hogy nyílnak a művész mozik, menjünk, nézzünk meg valami filmet, meg tudja, hogy imádom Bécset, és hogy bármikor beülhetünk az autóba, szívesen elvisz, ha akarom, én meg nézek rá, hogy édesem, én már nem bírok 2 órát végigülni a Cirko valamelyik fapados székén, meg hát imádom Bécset, meg biztosan vonzó, hogy a bébinknek osztrák állampolgársága (is) legyen, de én ilyen kalandokra most egy darabig nem vállalkozom inkább. 

cherry on top

Mennyire jellemző, hogy az, hogy már nem muszáj elintézni a bevásárlást a piacon 9 előtt, azt váltja ki belőlem, hogy 10 körül még mindig itt ülök a pizsamámban a cseresznye-eper-banán turmixom meg a halom sonkám-uborkám felett, meglehetősen messze attól, hogy kitegyem a lábam itthonról. Hát igen, mindig is tudtam, hogy nekem jót tesznek a keretek. Egyébként meg egyszer, még régen Vácon szombat délelőtt 11 után csattogtam ki egyszer a kutyával, és az egyik néni ajánlgatta a portékáját nekem, de pont nem akartam olyasmit, amit ő árult, mire odaszólt a mellette mézet áruló bácsinak, hogy aki ilyenkor jön, az már nem vesz semmit. Vagyis ha későn mész, már a kofák sem vesznek komolyan, ami számomra igazi sértés, hiszen a piac az én templomom szombat reggel. 

Amit még sértésnek veszek, az az időjárás: akartam venni egy új birkit (a Mayarimat anyukámnak adtam, nem szerettem, túl széles volt a talpa), de nem vettem, mivel most is tornacipőt hordok, mert szerintem túl hideg van a papucshoz. Mára egyébként szép időt mondtak, és arra gondoltam, hogy bedobom a törölközőm, a Pamela Andersson fürdőruhám, meg egy doboz cseresznyét a kocsiba, és elgurulok a Külker Parkhoz strandolni és olvasni. Aha. Befagyna a fenekem, szerintem 20 fok sincs, hol a nyár? 

Tegnap este kicsit duruzsoltunk telefonon Barnival, ugye ő a Balcsin van a srácokkal meg az unokatesója kutyijával. Én nagyon szeretem őt, és imádunk együtt lenni, de szerintem annyira fontos időnként időt tölteni külön is, hogy érezzük, hogy két különálló lény vagyunk, saját, független, önmagában is kielégítő élettel, és az csak egy plusz, hogy mi együtt vagyunk, most már családként, és imádjuk egymást. 

És mint ma reggeli legfontosabb infót szerettem volna elmesélni, mivel rájöttem, hogy egy csomóan nem ismerik, hogy anyukáméknak van meggymagozójuk, ami egy kis műanyag szerkezet, bedobod a cseresznyét vagy meggyet, nyomásra egy kis fém botocska kiszúrja a magot a közepéről, gyors, hatékony, és nem lesz még a plafon is meggyes meg cseresznyés. Ez a frissen fehérre lakkozott körmeim és a cseresznyés turmixom összeegyezhetetlenségéről jutott eszembe reggel. 

as days go by

Most már tényleg szépen, minden stressz nélkül, egy pont felé csordogálnak a napok. Nagyon sokan rámírnak, hogy hogy vagyok, jó érzés, hogy sokan gondolnak rám. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen nyugalomban, ilyen harmóniában tudom eltölteni ezt az utolsó időszakot, semmit nem szeretnék, ha másképp lenne, mint ahogy most van.

Tegnap reggel aránylag korán keltem, és visszajöttem Budapestre. Anyuék annyi mindent pakoltak, hogy alig lehetett becsukni a kocsim csomagtartóját. Anyu még Barni anyukájának is küldött egy nagy csokor virágot a kertből - nagyon cukik, ahogy udvarolnak egymásnak. Ma délelőtt felautóztam hozzájuk és elvittem a csokrot, meg beszélgettünk a teraszukon. 

Csütörtökön reggel voltam a nőgyógyásznál, március eleje óta ugye először - úgy fogadott, hogy milyen jól néz ki, lehet, hogy mindenkinek ezt mndja, de nagyon jólesett. Ő egy fiatal csaj, és továbbra is nagyon szimpatikus, mindenről lehet vele beszélni, de most is kiderült számomra, hogy annyit foglalkoztam az egész szülés témával, és a Kriston tanfolyam is annyira megnyugtató volt, annyira helyrerakott fejben (amiért nagyon hálás vagyok, és így utólag nagyon hasznosnak érzem), hogy nem igazán vannak már bennem kérdések. Vagy majd gondolom, akkor lesznek, ha ott leszünk, de szerintem ez a lány, ahogy most is, partnerként fog kezelni, én pedig bízom benne is és magamban is. Meg persze a babánkban. 

Az utolsó Kriston alkalom egyébként kispapás volt, ahol elmondtak egy csomó olyan dolgot, hogy hogyan tudja az apuka megkönnyíteni a nő dolgát, hogyan tud segíteni, támogatni - nem csak a szülés, hanem az előtte lévő időszak során is - volt szó szexről, türelemről, intimitásról, elfogadásról. De utólag megbeszéltük, hogy nekünk, neki ez teljesen egyértelmű, akinek meg nem az, annak meg nagy valószínűséggel hiába magyarázod. 

Ma reggel Barni visszament a Balatonra kicsit támogatni az öccsét, csatlakozik hozzájuk az unokatesójuk is, úgyhogy van két napom itthon, egyedül, olvasni, pakolászni, körmöt lakkozni, találkozni ezzel-azzal. Ma elmentünk ebédelni a Vapianoba (olaszosan egy sütit és egy kávét ebédeltünk) egy nagyon cuki volt kolléganőmmel, akit kb 6 éve láttam utoljára - úristen, mennyi minden változott azóta mindkettőnk életében. 

Múltkor, még a Balcsin elmentünk vásárolni, de közben rájöttünk, hogy nincs még dél, hogy bemehessünk az üzletbe, így elmentünk lemosni az autót. Míg Barni mosta, én a szomszédos búzamező szélén szedtem egy csokrot - apukám szokott nekem ilyen vadvirág-csokrokat hozni, ha olyan helyen jár.

friends

Hazajöttünk a Balatonról kedden, igazából a programjaink miatt, de közben meg az időjárás sem az az ideális balcsizós. Még hétfőn kisétáltunk a strandra, és teljesen üres volt, mindössze ketten voltunk - ennyit asszem jelenleg a szezonról. Hétfőn este még végignéztük Barni öccsének és a barátnőjének az elég gyilkos veszekedését - rossz volt látni, és sajnálom őket, de egyrészt ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy szerintem csak azért nem kell együtt lenni valakivel, mert már annyi ideje együtt vagyunk, másrészt hálás vagyok, hogy a mi kapcsolatunk nélkülöz minden drámát. 

Kedden délelőtt 11 körül értünk Budapestre, én felugrottam megnézni, hogy kell-e locsolni (az erkélyen enyhén szólva nem kellett, az összes kaspóban állt a víz), aztán továbbindultam Vácra, Barni pedig átült a saját autójába, és ment a saját programjára. Igyekszünk még egy kicsit találkozgatni a családdal, barátokkal, ameddig nem érezzük úgy, hogy folyamatosan készenlétben kell(ene) állnunk. Többen is jelezték, hogy szívesen látnának, mielőtt elnyel a pelenkatenger, és nekem is jólesik olyan emberekkel találkozni, akiket ezer éve nem láttam, és lehet velük nem (csak) a terhességről/szülésről beszélni. Tegnap este is találkoztam egy barátnőmmel a városban, ma is egy kedves volt tanítványommal/barátnőmmel, meg ma este is meglátogattam volna Violetet, ha nem szakad rá a töltés az útra, tökéletesen lezárva azt - hiába álltam már a célegyenesben a kisautómmal, nem jutottam el végül hozzá, vissza kellett fordulnom. Nem baj, majd bepótoljuk!

clafoutis

És ha én nem is tudok sokat enni, a körülöttem élők (Barni, az öccse, meg a kis vendégeink) azért igényt tartanak rá, hogy legyen kaja. Úgyhogy valamelyik nap vettem a lidl-ben tortilla lapokat, megpirítottam őket serpenyőben, megtöltöttük csilis babbal, sajttal, tejföllel, avokádóval meg paradicsommal, és isteni volt, de tényleg, nagyon. Még sosem vettem otthonra tortilla lapokat, de Barni megígértette velem, hogy ezentúl mindig tartunk otthon. 

És még valamit csináltam, ami első volt az én konyhámban: clafoutist. Azaz nem, hogy nem sütöttem még, de nem is kóstoltam soha, egyszerűen adott volt, hogy meggyes süti (a piskóta nem a kedvencem), és a receptje egy könnyű, kevés cukorral-liszttel készült, nagyon tejes finomságot ígért - és egyáltalán nem csalódtam. Igazság szerint a tepsi 2/3-át azonnal, még langyosan megettük (úgy a legfinomabb), és a többit el kellett dugnom magunk elől, hogy másnap meg tudjam kínálni Pillát meg a pasiját, mikor látogatóba jöttek hozzánk. Úgyhogy azt meg kivégezték ők ketten. 

Én fél kg fagyasztott meggyet raktam bele, nagyon egyszerű és iszonyúan finom (recept ITT).

spinning babies

Továbbra is úgy kezdődnek a napjaim, hogy reggel egyszer csak rájövök, hogy teljesen felesleges kétszázkilencvenhatodszor is átfordulnom a másik oldalamra, úgysem lesz kényelmes, és 3 perc megnyugvás után fordulhatok vissza. És akkor felülök, csak ülök ott, és nem hiszem el, hogy már reggel, ébredés után ennyire kimerült vagyok. Szóval nehezek az éjszakák. Egyébként valamelyik nap egy torna után valahogy úgy ficánkolódott a bébi, hogy ha lehet, azóta még rosszabbul fekszik (mármint az én kényelmem szempontjából), még feljebb van, közvetlenül a mellem alatt kezdődik a hatalmas dinye - annak ellenére, hogy már a 30. heti uh-n is szépen a helyén volt, fejjel lefelé, ahogy kell. Azt az ígéretet kaptam, hogy majd pár héttel a szülés előtt lejjebb száll, és akkor majd tudok kicsit kényelmesebben létezni, újra kapok levegőt, meg belém fér egy almánál több kaja is. De erről egyelőre csak álmodozom. 

Szanatórium

Fogalmam sincs, mi történik az emberrel egy szanatóriumban, vajon ma is töltenek-e ott időt emberek, vagy ez csak a híres írók szokása volt régen, de valahogy úgy képzelem, hogy ilyen lehet a szanatóriumban eltöltött idő, mint ahogy most mi élünk itt a Balcsin jelenleg. Lassú tempó, sok-sok pihenés, kevés ember körülöttünk, kicsi terápiás munka,  befelé figyelés.

• Emlékszem, az egyik alkalommal, mikor a nőgyógyászomnál voltam a kórházban,  sétálgatott ott egy csaj, aki tök vékony testalkatú volt, és kb mintha rá lett volna photoshoppolva a testére egy egészen valószerűtlenül nagy pocak. Na most már én is ugyanezt látom, ha a tükörbe nézek, tényleg, ahogy ac bloggger is írta, mintha egy egész, 10 kilós görögdinnyét lenyeltem volna. Ennek megfelelően eléggé nyüglődöm, felszínesen, egyszerre csak perceket alszom, nem bírok ülni, feküdni. Vannak jó napok, amikor tök jól érzem magam, és vannak órák, amikor egyszerűen nehéz. Minden értelemben. Pl a sógornőm nem hajlandó a terhes kifejezést használni, szerinte a nők várandósak hát, oké,  lehet ezt szépíteni, de az egészen biztos, hogy ez az utolsó hónap, amiben én vagyok most, ez 100% terhesség.
• Pénteken a volt kollégáim egy kerti összejövetelt tartanak Vácon, és morfondíroztam rajta,  hogy hazamegyek, de én ennyit nem bírok már vezetni. Kb fél-egy órát bírok ki az autóban ülve, akkor is, ha nem én vezetek, utána egyszerűen nem bírok magammal, fáj a hátam, a bordáim környékén, és minden pocikám azt kiáltja, hogy elég. Szóval nem tudok egyedül hazavezetni Vácra, illetve tudnék, csak nem akarom megkockáztatni ezt a szitut (ez olyan másfél-két óra lenne innen).
• Még ha nem is szuper nyári az idő, szombat óta szinte minden nap napoztunk-olvastunk kicsit a strandon, én kétszer csobbantam is. Teljesen feltölt a napsütés, és már mindketten szép barnák vagyunk. 
• B tesója elhozta a komódunkat ma Budapestről, úgyhogy nagyon szépen alakul a szobánk a kis gyerekkuckóval a sarokban. Még ezt is lehet pimpelni, de már itt is van minden, ha esetleg itt szeretnénk időt tölteni majd a bébivel.
• Ezt a házat Barni szülei és a két fiú közösen használják. Pár éve nagyon szépen felújították, és képzeljétek, van egy csodálatos kinti konyha, amit imádok, fa szekrényekkel, tűzhellyel, hűtővel, mindennel. Barni anyukája faipari mérnök, és ő tervezte, így iszonyúan jól ki van találva, gyönyörű, praktikus, ha nem vagyunk itt, elzárható, és elképesztően jó, hogy jó idő esetén (de esőben is, mivel fedett) lehet kint főzőcskézni. Van hozzá egy fedett helyen lévő, hatalmas asztal is, szóval tökéletes. A szülők idén még nem voltak itt, úgyhogy birtokba vettem, fullra kitakarítottam, kiszelektáltam és átrendezgettem egy jó pár dolgot (annyi mindent ki tudnék dobni, de persze erre nem érzem feljogosítva magam), tettem egy nagy csokor jázmint az asztalra, és most ott főzőcskézek egy csomót. 
• Nagyon kevesen vannak a városban, hétvégén kicsit több ember volt, de nem számottevően. Néha délután elmegyünk, és krúzolgatunk az autóval kicsit a környéken, zenét hallgatva, az ablakon kikönyökölve, és megnézegetjük a szép/kacsalábon forgó/cuki/ízléstelen nyaralókat/házakat, Barni meg közben mesél a vidékről. A legtöbb nyaraló még le van zárva, csend van. Gondolom, ahogy a sulinak vége, a szezon is beindul lassan. 

ez most az ultimate kedvenc

Balcsi

Valamelyik reggel gondolatban érzékreny búcsút vettem a jó alvástól. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy egy 8 hónapos terhes nő anatómiája alkalmatlan rá, hiába bármilyen terhespárna. Cserébe viszont a délutáni alvás csodálatos, igyekszem minden délután sort keríteni rá, Barni is becsatlakozik sokszor. Végre el tudtam engedni a szülésre/babázásra való készülődést be vannak pakolva a táskák, van kiságyunk, pelenkázónk, babaruhák, minden kimosva, kisvasalva. Még fel kell fúrni néhány ikeás fadobozt a kiságy fölé a falra polc gyanánt, meg összeszerelni két kis fiókos szekrényt a baba cuccainak, de ezek tényleg ráérnek. Szépen csinálom a Kriston tornát meg a gátmasszázst, olvasom, amihez kedvem van (most például ezt), és igyekszem nem úgy érezni, hogy egy nagyon durva szigorlatra készülök, amire képtelenség eleget tanulni. Azt elmúlt 2-3 hétben nagyon sokat segített, hogy jártam egy szoptatási tanácsadónál (nagyon köszi, Zsófi!), és beszéltem néhány barátnőmmel, akik megosztották velem a tapasztalataikat, és ezeket az infókat összefésülve kialakult bennem egy kép, hogy mire számíthatok, mit szeretnék A, B, C vagy D helyzet esetén. Sokkal nyugodtabb vagyok, nem csak a szüléssel, hanem az utána lévő időszakkal kapcsolatban is. Persze tudom, hogy bármi lehet, erre nem lehet teljesen felkészülni, de legalább a tudat, hogy rajtam nem múlik, megnyugtat, és az is, hogy nem vagyok egyedül, ha bármi nem jó, nem tudom, vagy csak bizonytalan vagyok, azonnal kérhetek segítséget. 

Úgyhogy lejöttünk a Balcsira, hoztunk ide is egy kiságyat, és végre kiélvezhetjük, hogy jó az idő, hordhatom a piros Pamela Andersson fürdőruhám, amit imádok, meg az új farmersortom, lehet napozni, már fürödtem a Balatonban, van eper meg jégkrém, és esténként még egy pohár meggysört is engedélyezek magamnak. Itt nagyon sok ismerősünk van, akik általában ránkcsodálkoznak a strandon, és mindenki azt mondja, hogy milyen csinos, kiegyensúlyozott kismama vagyok, és tényleg nagyon jól érzem magam a bőrömben, reméljük, ez így marad a következő egy  hónapban is még, az alváshiánnyal együtt is. 

csak csendben jegyezném meg

Látom, hogy mindenki befeketítette a profilképét, vagy posztot tett ki, hogy blacklivesmatter, mert persze most mindenki iszonyatosan toleráns lett hirtelen, és küzd a diszkrimináció ellen. De azért azt hadd tegyem hozzá, hogy ameddig kb az összes ismerősöm szerint a legelső szempont a szülés-kórházválasztás összefüggésében, hogy nehogy véletlenül cigányok is szüljenek ott (mert gondolom ők szüljenek a putriban, de semmiképp se ott, ahol mi, szép, kedves, udvarias, jól szituált magyar emberek), amíg itthon a LMBTQ arcok betegnek számítanak, pl nem adhatnak vért, nem házasodhatnak és nem vállalhatnak gyereket, sőt, most már azt sem dönthetik el, hogy milyen neműnek érzik magukat (amire, megjegyzem, a közösség mély kussal válaszolt, nagyon kevés fekete/nem tudom milyen profilképet láttam reakcióképpen), a bevándorló (ja, bocs, migráns) az szitokszó, és húzzunk az ország köré magas falat, miközben kedves patrióta honfitársaink egészen nagy százaléka él Angliában/Németországban/Amerikában stb, de az persze tök más, vagy ameddig a legnevesebb nőknek szóló lap újságírója a férje által bántalmazott olvasónak azt javasolja, hogy legyen vele kedvesebb és türelmesebb...  Sorolhatnám a példákat még hosszan. Szóval amíg a saját dolgainkkal kapcsolatban itthon az általános, mindennapi gondolkodás nagyon messze áll a toleránstól, az el- és befogadótól és a diszkriminációt ellenzőtől, addig a George Floyd ügyre válaszul beállított fekete képernyő nagyon, nagyon üres gesztus. Szerintem először mindenki a saját gondolkodásmódja előtt sepregessen.