2015. december 31., csütörtök

WTF

Délig vannak nyitva a boltok? Délig? Szilveszterkor???

Kösz Orbán. 

Dreamy

Reggel első dolgom volt, hogy megírtam a vizslás fiúnak, hogy azt álmodtam, hogy együtt vásároltunk a sétálóutcánkon lévő cba-ban, és mire kiértünk, valaki ellopta a bicajaink kerekeit, meg az összes a környéken lévő bringa kerekét. Ő ezt álmomban a legnagyobb nyugalommal fogadta, aminek nagyon örültem (nem bírom a stresszes, hisztis férfiakat). 

Azt már nem írtam meg neki, hogy álmomban kézenfogva mászkáltunk. Semmi nem történt köztünk, de fogta a kezem. Ez onnan jöhet, hogy amikor kirándultunk, akkor sokszor megfogta a kezem, hogy átsegítsen valami szakadékon, és attól elolvadtam egy párszor. 

Back to greens

Igen, az ünnepek alatt jó sokat ettünk, aaaa de jó volt a buli után, hajnal 3-kor sütivel tömni a fejünket Pilla konyhájában Holnap még lencseleves lesz, mert ugye azt muszáj, de amúgy már elkezdtem visszatérni a zöldekhez, és ha én vagyok az ebédfelelős, a család is ilyeneket kap. Ez itt sonka, bivalymozzarella (lidl sajátmárkás, annyira jóóó), spenót, uborka, gránátalma, olívaolaj és fügés ecet. Isteni.



Jó, hát ennyivel én sem laknék jól, utána elpusztítottunk egy óriási halom mákos gubát, mert azt karácsonykor nem ettünk, és nem maradhatott el. Khm.  

2015. december 30., szerda

In conclusion

És némi konklúzió így év végére. 


Pénz.
Egyszer, még nagyon-nagyon régen randiztam egy fiúval, aki valami pénzügyi szakember volt. A randi feledhető volt, de annyira megfogott, amit a pénzről, takarékoskodásról mondott, és egy ideje alkalmazom is a tanultakat. Azt mondta, hogy kevésből is lehet félretenni. Keveset, de lehet. És hogy az emberek azért nem tudnak spórolni, mert azt csinálják, hogy ha marad, akkor raknak félre, és hát persze, nem marad, elköltjük, amennyink van. Tényleg, én is ezt csináltam. Szerinte a félretett pénzre úgy kell tekinteni, mint a saját jutalmunkra, és amikor megkapod a fizetésed, ez legyen az első, amit félreteszel, még mielőtt kifizeted a villanyszámlát. És egy ideje én ezt is csinálom, hogy a hónap elején automatikusan átutalódik egy bizonyos összeg egy takarékszámlára, és azzal már nem is számolok, így nem áll fenn a veszély, hogy hónap végén nem marad, és így nem tudok félretenni. Mondjuk nálam az a jó, hogy a fizetésemen kívül folyamatosan jön be pénz az otthoni tanítványoktól is, amire zsebpénzként tekintek, és abból költök kajára, útiköltségre, napi dolgokra. Mondjuk még mindig túl sok pénzem megy el ruhákra és cipőkre, de hát úúúgy szeretem. Vajon megvettem-e magamnak tegnap a 30. kabátomat? Hát, igen, there is room for improvement.

Sport.
Azt is olvastam egyszer, hogy nincs semmi más olyan dolog, ami olyan pozitív hatással van az ember életére, mint a mozgás, és mégis, az emberek sokkal előbb költenek ruhákra, cipőkre, étteremre, italra mintegy kedélyjavító gyanánt. Szerintem gimi óta ennyit és ilyen rendszeresen nem sportoltam, mint most. A nyarat végigjógáztam, augusztus óta pedig az edzőterembe járok heti 2-3x. Még a téli szünetben is voltam futni többször, és nagyon jólesik, pedig mióta nincs a városban spinning, azt gondoltam, hogy nem lesz kedvem megmozdulni a hidegben. Rákaptam, hogy bulizás előtt is mindig elmegyek futni, szebb leszek tőle, mint bármilyen pakolástól, feltölt energiával, a kedvem is helyreteszi. És hát nagyon jól érzem magam a bőrömben. Így akarom jövőre is!

Barátok. 
Ez olyan szuper. Amikor külföldön laktunk, nagyon-nagyon hiányzott a pörgős szociális élet, csak a pasim volt ott nekem. Itthon ez nagyon szépen visszaépült, itt a családom, a kisbarátaim (akik egy tízessel fiatalabbak, mint én, azért hívom őket kicsiknek), a bloggerek, az olvasók, az egyéb barátaim, no meg a haverok. Nagyon szeretem, hogy sok ember közt dolgozom, a ott vannak suliban a munkatársaim, akikkel mostanra nagyon jó a kapcsolatom, legalábbis sokmindenkivel, na és a gyerekek, akiktől rengeteg szeretet kapok. És lett nekem Pilla, aki nagyon hasonló helyzetben van, mint én, akire mindig számíthatok, akivel nagyon hasonló az ízlésünk, és aki teljesen úgy gondolkodik, mint én (úgy rendelünk étteremben, hogy ezt és ezt kérem, én is! és még ezt, ó, én is pont ezt, ja és még ezt is kérem, én is! szóval akkor kétszer ugyanaz a menü lesz). És ő is minden kalandban benne van, és sosem ununk egymásra. Teljes köztünk a harmónia, mint a borsó meg a héja. Mondjuk van néhány barátom, akiket nagyon elhanyagoltam, és fel kell ismernem, hogy főleg a gyerekeseket, akikkel nehezebb egyeztetni... Nem szép tőlem, jövőre jobb barátnő leszek. Sokkal jobb. 

Munka. 
Hát erről eleget olvashattatok mostanában, úgyhogy csak annyit írok, hogy . Sosem gondoltam volna, hogy ennyire ki tudok teljesedni munkában, nem csak ami magát a tanítást illeti, hanem a munkahellyel és a körülöttem lévő emberekkel kapcsolatban is. És ó, a nyári, téli, tavaszi szünet!

Szerelem. 
Valószínűleg nem vagyok túl az exférjemen, ezen még dolgozni kell, segítséget kell kérnem. Persze az is sokat elmond, hogy még mindig nem voltam képes időpontot kérni a pszichológustól, de nekiállni boncolgatni azt a régi történetet, jaaaaaj. Azért kezdetnek ez a két rövidke kapcsolat nem volt rossz. Ma megnéztem az esküvői fotóinkat, és nem zaklattak fel, ez jó jel, ugye? Olyan szép volt a ruhám! Hátha tartogat nekem 2016 meglepetést ilyen szempontból (is). 

Like a boss. 
Voltak céljaim (see previous post), mindenért keményen megdolgoztam, minden sikerült, like a boss, nagyon jó érzés. Kellene zenélni, de a régi formációt el kellett engednem, sajnos többszörösen terhelt a történet, nem megy, felesleges tovább erőltetni. Az újnak pedig nem tudom, hogyan fogjak hozzá, hogyan találom meg a hozzá szükséges embereket? Januárban szerveződik valami, aztán ki tudja, mi lesz belőle. Mondjuk azt sem tudom, mikor lenne munka mellett ilyesmire időm.  

A lényeg
A lényeg, hogy tök jó volt ez az év! És most már tudom, hogy pasi nélkül is lehet tökéletesen kerek az életem, és hát hátha lesz majd, aki értékel. Így, ahogy vagyok. 

Évértékelő

Nem szoktam évértékelőt írni. Nem vagyok az a típus, aki különösebben elmélkedik a múlton, jobban szeretek előrefelé nézni. Meg hát elmeséltem már mindent, tudjátok, mik történtek, minek ismételjem magam? Tavaly januárban is a terveimről írtam inkább, nem a hátam mögé nézegettem (azt mondjuk hagyjuk, hogy a tervekből mennyi valósult meg). De 2015 számomra fontos év volt, nem történtek eget rengető dolgok, de egy csomó olyasmit csináltam, amire büszke vagyok (szakdolgozat, államvizsga, érettségik, osztályfőnökség, minősítő vizsga), és amik oda vezettek, hogy decemberben azt mondjam, igen, jól csinálom, jól érzem magam a bőrömben, így akarok élni, dolgozni, ahol, és ahogy most élek. Jó úton járok, és nem sok dolog van, amin változtatnék. There's no place I'd rather be. 

Tél. 

Akkoriban még volt a fotós, de mivel az első (és utolsó) közösen töltött karácsonyunkat zokogva töltöttem el, mert egy tapló volt, már nem tudtam úgy tenni, mintha boldog lennék, mintha minden rendben lenne köztünk. Ez a szarakodás eléggé rányomta a bélyegét az év elejére, mivel bármit csináltam, a háttérben folyamatosan szomorú voltam miatta, és rettegtem, hogy miért fog basztatni megint, mikor lesz a következő balhé. A blogomban az egyik leggyakoribb kifejezés az lett, hogy rosszkedvű vagyok. Én igyekeztem dolgozni a kapcsolatunkon, de egy idő után már tökéletesen tisztában voltam vele, milyen ember ő, és kiszerettem belőle, elkezdett nagyon idegesíteni, de persze az ember nem lép olyan könnyen. 

Tavasz. 

Szakdolgozatot írtam egy olyan másoddiplomához, amihez csak ez kellett, meg az államvizsga. Egész jó kis időszak volt, sokat kellett bejárnom az egyetemre, szerettem, bár a sok munka mellett nem volt könnyű időt találni mindenre. Nehezen, de találtam témavezetőt, nagyon gyorsan összeraktam a szakdogát, és leadtam, nagyon jó érzés volt. A hölgyemény elvesztette a szakdogám (?!?), ezért csak az online verziót tudta elolvasni, óriási ötöst kaptam rá. Közben egyre inkább szenvedtem a sráccal (rosszkedvű vagyok). Szerencsére a józan eszem megint villogtatta a fejemben a feliratot, hogy inkább egyedül, mint egy szar kapcsolatban, majd volt még néhány nagy jelenete, és májusban szakítottunk. Nem sokáig búslakodtam utána (azért a kutyája után kicsit igen). Volt nálam az egyik osztályom szerenádozni, ami nagyon-nagyon jó volt. Májusban a végzős osztályok miatt kicsit kevesebbet dolgoztam, majd lezajlottak az érettségit, és megint megállapítottam, hogy imádok vizsgáztatni. 

Nyár. 

Az érettségik után tanultam úgy 2 hetet az államvizsgára, majd leállamvizsgáztam, ez is óriási érzés volt. Beindult a szünet, a nyár. Megismerkedtem egy fiúval, összejöttünk, lebegés volt. A csajokkal pasik nélkül elmentünk a Bánki tó fesztiválra 3 napra, ami tökéletes volt, az év bulija, strand, zene, na és persze tánc minden éjjel reggelig. A legemlékezetesebb talán az a néhány óra volt, mikor mi, barátnők ott, a stégen napozva, a vízben lebegve, föccsöket iszogatva végigbeszéltük a kérdéssort, ami után állítólag tutira szerelembe esel a másikkal. Hát, mi nem lettünk szerelmesek, de szerintem egy csomó nagyon mély, fontos dolgot tudtuk meg egymásról, és azóta is emlegetjük, hogy mennyire jó volt (szívből ajánlom nektek is). Elmentem a fiúval Franciaországba hajókázni egy hétre, ami nem sikerült valami fergetegesen. Hazajöttünk, az augusztust együtt töltöttük, ami szép volt, de én nem voltam szerelmes, így szeptemberben szakítottam vele. A cuccaimat azóta sem adta vissza, üzenetre nem válaszol, a telefont nem veszi fel. Phoebe-vel elkezdtünk személyi edzőhöz járni. 

Ősz. 

Beindult a suli, osztályfőnök lettem, elkezdtem rengeteget dolgozni, itthon is, ami anyagi szempontból nagyon jót tett. Sokat sportoltam. Randizni kezdtem a hokijátékossal. Októberben elutaztam 2 hétre Franciaországba egy kolléganőmmel egy tanulmányi útra, ami sokkal nagyobb élmény volt, mint a nyári utazás a pasival meg a barátaival. Néhány napot Párizsban töltöttünk. A hazautazásunk után 2 nappal terrortámadások voltak Párizsban. A hokijátékos kukába került. Rengeteget dolgoztam, készültem a minősítő vizsgámra, közben zajlottak az előkészületek a szalagavatóra is, munka, munka, munka - itt jöttem rá, mennyire szeretem. A szalagavatón túlcsordultam érzelemmel a munkahelyem, a munkám és a tanítványaim iránt, ez azóta sem múlt el. Utána együtt buliztam néhány osztállyal, ahol megerősítettek abban, hogy jól csinálom, amit csinálok. 

Tél. 

Randiztam Miguellel, a spanyol fiúval, aki talán az első a férjem óta, akit 100%-osan vonzónak találok. Aztán mégsem találkoztuk többet, ebben én is hibás vagyok, mert teljesen másutt járt az eszem, de van rá esély, hogy januárban még találkozunk, mert szokott írni, és van erről szó. Megvolt a minősítő vizsgám, hibátlanul sikerült. Szerelmes vagyok az osztályaimba, a munkába, a december ennek a jegyében telt el. A karácsony életem egyik legjobb karácsonya lett, amit annak a kivetülésének látok, hogy tökéletesen kiegyensúlyozott vagyok, és minden rendben körülöttem. Zsofff azt írta s születésnapomra, hogy csodás kis színes, barátokkal és szerető családdal tarkított életem van, és azt kívánja nekem, hogy legalább ilyen boldog legyek mindig, mint most. És azt hiszem, tényleg így van, és azt hiszem, ennél többet én sem kívánhatok. 

Sick of it all

Sikerült lebetegednem, mondjuk már tegnap is nagyon fájt a torkom, de mára le is döntött a lábamról a megfázás/influenza/kitudjamiez. Nem bánom, mert egy csomó jó, aktív dolgot csináltam az elmúlt napokban, a szociális életem teljesen felpörgött, voltunk táncolni/bulizni, találkoztunk bloggerinákkal, jött a család felköszönteni, tegnap este pedig a barátnőim érkeztek vendégségbe, szóval semmi hiányérzetem nincsen, sőt. Az egyik legjobb barátnőm szilveszteri házibulit tart Budapesten, egy csomó ismeretlen ember lesz ott, oké, mondjuk sok barátom is, de én nem igazán lelkesedem a Szilveszterért, főleg nem a fővárosban, ahol nem tudok hajnal 3-kor hazamenni, hogy bemásszak az ágyamba, ha elegem lesz. Ő viszont nagyon nyomul, és félek, hogy sértődés lesz, ha nem megyek, de így legalább tudok arra (is) hivatkozni, hogy megfáztam. Eddig csak azzal védekeztem, hogy nem látom magam Szilveszterkor Budapesten pörögni, de ő meg a pasija egymásra néztek, és csak annyit mondtak, hogy ők meg látnak

Ma hajnalban arra ébredtem, hogy nagyon szarul vagyok, felkeltem, kiszellőztettem, lezuhanyoztam, fogat mostam, tiszta pizsamát húztam, csináltam egy neocitran forró italt, visszabújtam az ágyba, és legközelebb arra ébredtem, hogy dél van. Most sokkal jobban érzem magam, de a biztonság kedvéért elszalasztottam apukámat további neocitran szállítmányokért, arra az esetre, ha nem lennék jobban a következő 2 napban. Csináltam egy nagy smoothie-t 3 narancsból, uborkából, almából és gyömbérből, sütöttem tojáslepényt, betoltam egy hatalmas adag zöldséggel, és akkor most elolvasom A lány a vonaton-t, amit anyukámnak vettem karácsonyra, de ő már kivégezte, kipihenem magam és meggyógyulok.

Bazsalikom és újhagyma a saláták és az egészség jegyében (haha), a többi vitamindús kincs a szatyromban.


Tavaly vettem csomagolópapírt valakinek egy ajándékhoz, és annyira tetszett, hogy vettem belőle többet, így még idén is egy csomó meglepetést ilyen gyönyörű virágokba tudtam csomagolni. 

2015. december 28., hétfő

Párhuzamos életek

Sikerült lefejtenem magam a kanapémról, jövök be bulizni Budapestre, a Toldiba megyünk táncolni, végigegyeztettem a kisbarátokkal, hogy kivel hol találkozom, jó lesz nagyon. Szép ruhák vannak rajtam, a francia tornacipőm, az aurám parfüm illatú.

Felszállok a vonatra, az egyik tanítványomba botlok, imádom, okos, de link, leszar mindent, elmúlt 19, de csak tizedikes, többször bukott. Töriből zseni, és nagyon jó a humora. A suli által összeállított élelmiszercsomagok egyikét a családja kapta, sokszorosan hátrányos helyzetűek, néha az osztályfőnöke vesz neki szendvicset.

Szia Dani, hova mész? 
Dolgozni, éjszakára.
Hova?
A Tescoba. Árut feltöltök. Tegnap is voltam, nem sikerült aludni azóta.
Jézusom.
Ja, nem gáz, ezt a két hetet végigtolom így, jó pénz. Csak a suli előtti éjszaka is reggel 4-ig dolgozom, ne haragudjon, ha majd fáradt leszek angolórán.

Én meg jó dolgomban azt sem tudom, mit csináljak, szünet van, semmi dolgom, bulizni megyek, ahol ötszáz forintért isszuk az Irsai decijét. Nem is tudom, mit mondjak.

Semmit?

Szupi Star Wars

Tegnap megnéztük az unokaöcsikkel az új Star Warst. Üzenem minden szkeptikus mozigrincsnek, hogy KURVAJÓ, a 2 és fél óra kb 1 óra alatt telt el, és egy csomót nevettünk, cuki lények, cuki robotok, engem kilóra vettek meg, egy csomót olvadoztam, a sztori pedig akkor is érthető, ha nincsen különösebb Csillagok háborújás előképzettsége az embernek. Arról már nem is beszélve, hogy szerelmem, Adam a Girls-ből a gonosz, és tökéletes!!! 

J.J. Adams egy zseni. Meg fogom nézni még egyszer.

2015. december 26., szombat

Post-Xmas fun, anyone?

Holnap moziba viszem az unokaöcsiket, az új Star Wars filmet nézzük meg. A szüleik szerint egyfolytában azt mondogatják egymásnak, hogy mennyire menő, hogy megnézzük. A világ legjobb ötlete volt moziba vinni őket. 

Mellesleg holnap, vasárnap lesz a 38. szülinapom is. 

Ennél bénább dátumot, ugye? Kinek van ilyenkor kedve elmenni kajálni, inni, ünnepelni? De komolyan, még nekem sincs, nagyon nem szeretem. A családom totál el szokta sunnyogni, szerintem eszükbe sem nagyon jut, ajándékot, hát, azt hol kapok, hol nem, általában a karácsonyi ajándékra szokták mondani, hogy ja ezt a szülinapodra is kapod. Régen mindig határidőnaplót kaptam az egyik sógornőmtől, persze miután már vettem magamnak Molesqine-t, így évekig kettő volt, mióta nem veszek, azóta nem kapok. Ofkorsz. Az exem egy hónappal előre szokta hozni a szülim, azt annyira szerettem (Pilla is felköszöntött már korábban, őt is szeretem). A lényeg, hogy nekem van a világon a legbénább szülinapom. 

Mindenesetre Pilla most is partner, hogy valami jó kis ügy azért legyen, szóval mi holnap találkozunk, és mivel volt róla szó, hogy Karácsony környékére szervezünk valami IRL bloggertalálkát megint, így azt találtuk ki, hogy ha unjátok már a bejglit, van kedvetek kimozdulni és csatlakozni kicsit barátkozni, dumálni, koccintani velünk, akkor gyertek ti is, nem a szülim miatt, hanem csak úgy. Légyszi, ne kelljen külön írni senkinek, mindenkire vonatkozik a meghívás. Este 6 körül beülünk valahova, e-mailben szívesen megadjuk a helyet, hogy hova (az tuti, hogy BP belváros lesz és természetesen kutyabarát). 

Szóval, van kedvetek spontán találkozni velünk vasárnap este? 

Ő az éjszakától sohase fééél

Túl vagyunk az utolsó nagy családi zabáláson. Minden évben van ilyen, az idős nagynéném és a keresztanyám hív meg minket, rengeteg finom kaja van és egy csomót nevetünk, különösen, mivel mindkét öreglánynak isteni a humora. Nekünk, gyerekeknek régen ez a kötelező családi mosoly (Húsvétkor és Karácsonykor is van ilyen)  púp volt a hátunkra, de néhány éve már kifejezetten szeretjük. A kaják most is zseniálisak voltak, a nagynéném fenomenális szakácsnő. Minden évben elfelejtem, hogy a diós vagy a mákos bejglit szeretem, de minden szezonban csak az egyik jön be, idén a diós volt az ász. Soha többé nem eszem semmit. Komolyan. Csináltunk egy kis fellépést Pannával, elénekeltük a Vuk dalt (fürgerókalááábak) úgy, hogy az egyik sort én, a másikat ő énekli, így válaszolgatva, tegnap séta közben találtuk ki, szerintem kifejezetten jól sikerült, főleg, hogy neki jut mindig, hogy jön Vuk, olyan cuki. Nagyon jó a hallása, és már most nagyon szép a hangja, de nem ilyen kis gyerekhang, hanem elég mély, és kicsit karcos, pont olyan stílusú, mint az enyém, és, ami a legfontosabb, ő is imád énekelni. Majd irányítom, hogy méltán híres rocksztár legyen belőle. 

Volt róla szó, hogy ma is kimozdulunk a kisbarátokkal, de mindenki teljesen kész van, így nem erőltettük, inkább itthon maradtam Csillagok háborúját nézni meg pihizni, hogy minden szempontból felkészüljek holnapra. 

2015. december 25., péntek

Sweet little bro

Megtaláltam a virtuális, 17 éves kisöcsémet, azaz Molnár Tomikát a tumblin. Awww?

Nyár, tél

Ma egész nap ilyen fél energiaszinten tartottam magam, csak kajáért meg vízért másztam ki a takaró alól, le a kanapéról.

ezt az egyik unokaöcsim csinálta, eléggé én vagyok
ezt meg a bátyám készítette, a szív alakú díszt meg a felesége. nálunk senki nem megy a szomszédba egy kis szépérzékért meg kreativitásért
a csúcsdísz
Már épp mondtam Panninak, hogy én egy kicsit bealszom, míg ő a kagylófotelből nézi a Hupikék törpikék filmet a tévében, ő pedig mondta, hogy persze, nyugodtan, mikor csörgött a telefonom, a sógornőm hívott, hogy mennek sétálni, menjünk mi is. Erőt vettem magamon, felöltöztünk mindketten, eloltottuk, elfújtuk mind a 263 hangulatfényt a lakásban, fogtuk a kutyát, meg apukám is csatlakozott (vajon honnan jöhetnek a csavargó génjeim), és elindultunk. Úgy egy órát mászkáltunk, megnéztük a várost, ahol meglepően sok emberrel találkoztunk, úgy látszik, az emberek unják a bejglikómát. Sétáltunk a Duna-parton is, idén furamód nincsenek hattyúk, a végére nagyon fáztunk, nyirkos, csontig hatoló hideg van, pedig hol van még a mínusz 10 (20) fok. Megpróbáltam visszaemlékezni, milyen volt, mikor nyáron egy semmi kis lenge ruhában lófráltam a vízparton, és olyan forróság volt, hogy csorgott a két mellem közt az izzadtság - hát, nem sikerült felidézni az érzést. 


Ahogy hazaértem, visszakapcsoltam a fényeket (263), magamra húztam a legmelegebb kötött zoknim meg a puha bélelt melegítőm, és visszamásztam a takaró alá egy nagy bögre forró tea meg egy tányér süti társaságában. 

2015. december 24., csütörtök

Mézes krémes

A lányok azt mondták, az nem lehet, hogy ne legyen karácsonyfám. Egyrészt higgyem el, a fa majd meghozza a hangulatomat, másrészt jön a család, a gyerekek, már csak miattuk is ünneplőbe kell öltöztetnem a lakást. Azt tudtam, hogy ha a család megtudja, hogy nem akarok fát, akkor ki fognak akadni, majd sajnálnak, hogy biztosan szomorkodom, és majd felajánlják, hogy ők vesznek nekem. Így még éjjel azt találtam ki, hogy felkelek aránylag korán (8-kor, vagyis 5 óra alvás után), reggelizek, összeszedem magam, és elmegyek, hátha találok egy szép picike fát, amivel kölcsönösen szerelembe esünk. Így is történt, megreggeliztem, összeszedtem magam, kivittem a kutyát, és már indultam volna, mikor apu, ahogy megtudta, hová indulok, felajánlotta, hogy ő eljön velem. Így elindultunk, de bementünk a tesómékhoz, akik 2 percre laknak tőlünk, hogy megkérdezzük, van-e már fájuk, vagy csatlakoznak ők is. Fájuk volt, a kislány, Panna viszont egyből jelentkezett, hogy ő jön velünk - ő pont olyan csavargó, mint én, mindig menne. Ballagtunk a főtéren át kézen fogva, és énekeltük mindhárman, hogy kiskarácsony nagykarácsony. 

Dióhéjban: találtunk egy pici, úgy a vállamig érő, ám rendkívül kövér fát, amit apu hazacipelt nekem, icipicit átrendeztem a nappalit, 11-re pedig már a feldíszített, csupafény fa, meg egy csomó mécses társaságában, a Spotify egyik karácsonyi playlistjére csomagoltam az ajándékokat. Úgy volt, hogy ma nem jönnek át a bátyámék, de mindenki meggondolta magát, és 12-en ebédeltünk együtt, húslevest, töltött pulykát, párolt káposztát, meg nálunk mindig van töltött káposzta is back up-nak. Hálát adok az égnek, hogy anyukám nem stresszeli túl ezt az ünnep dolgot (mint például az exférjem anyukája, aki kvázi xanaxszal és borral csinálta végig a karácsonyt, volt hiszti meg sírás is mindig), hanem halál lazán kezeli, nem főz túl sokat, de ami van, az nagyon finom. Viszont mézes krémest csinált, ami egyszerűen abbahagyhatatlan. 

A kávé már nálam volt, mert ugye nálam van sok hely, ahol mindannyian kényelmesen elférünk, a gyerekek odavoltak, hogy milyen szép a fa, és hát tényleg elképesztően hangulatos lett a nappali, majd holnap nappali fénynél lefényképezem. Nagyon eltaláltam a gyerekek ajándékait, az unokahúgom egy olyan tacskós nyakláncot kapott, amilyen fülbevalót magamnak vettem, teljesen kész volt tőle. Az egyik fiú egy naplót kapott, a két másik, már komolyabb unokaöcsémet pedig elviszem vasárnap az új Star Wars filmre, látni kellett volna azt az örömöt, amikor megtudták:). Úgy örülök.  

Aztán ilyenkor még itt szoktak maradni néhány órát és társasjátékozunk, kivégzünk egy üveg Bailey's-t, beszélgetünk, a gyerekek játszanak, mindig készül közös fotó. Tudni kell, hogy nálunk sosincs fesztivál, veszekedés vagy panaszkodás, csak jókedv, evésivás, kutyázás meg rengeteg sztori és poénkodás. És most azt érzem, hogy sokkal boldogabb, kiegyensúlyozottabb vagyok, mint például tavaly ilyenkor, mikor a fotóssal jártam, aki mellett nem volt jó nekem, vagy előtte, mikor össze volt törve a szívem, vagy a még korábbi években, mikor nem voltam itt épp itthon, mert egy másik országban volt az otthonom. Most viszont nincsen semmi hiányérzetem, tökéletesen kielégít, hogy itt van a családom, akiknek mindig fülig ér a szája, mindig ül valaki az ölemben, itt vannak az én otthonomban, és megnyugtat a tudat, hogy ők mindig, mindig itt lesznek nekem. És sosem fogom elfelejteni, hogy én azért vagyok olyan kerek és gondtalan, mert innen, ebből a szuper kis fészekből származom. Szerintem régóta nem volt ilyen jól sikerült karácsonyunk, és, ami a legjobb, még egy csomót leszünk együtt így tizenketten az elkövetkezendő néhány napban.

Boldog karácsonyt nektek is! 

'Twas the night before Christmas

Tegnap este hajat mostam, nagyon szépen felöltöztem és találkoztunk a lányokkal, meg volt velünk 3 fiú is, kettő közülük számomra ismeretlen, tőlük kitüntetett figyelemben részesültem, jólesett. Hazajött a barátnőm Németországból, ahol néhány hónapot töltött, régen láttam, jó volt újra megsimogatni, elmesélni, kivel mi van, meghallgatni, hogyan áll a francia pasijával, akivel Tinderen találkoztak itt Budapesten, és egymás első matchei voltak, azóta meg a világ különböző részein randevúzgatnak, és a közös jövőjüket tervezik, csak még nem tudják, hol. Nem tudom, a karácsony miatt van-e, hogy mindenki mosolygósabb, kedvesebb és figyelmesebb, de annyira jó volt ücsörögni azon a szép, barátságos új helyen, kortyolgatni a fröccsünket, dumálni az élet nagy dolgairól. 

Aztán 11 körül átmentünk a törzshelyünkre, ahol rengetegen voltak, úgyhogy barátkoztunk egy csomót, alig tudtunk leülni, sok baráttal, ismerőssel találkoztunk, mindenki csupaszeretet volt. Phoebe barátnőnk cukrászként dolgozik egy nagyon menő étteremben Budapesten, ő csak hajnal 1 körül ért haza, és mivel az utóbbi hetekben szétdolgozta magát, de most december 28-ig ez volt az utolsó munkanapja, mindenképp meg akartuk várni, hogy lássuk, és hogy neki is legyen kivel koccintania. Nagyon fáradt voltam, de valahogy kibírtam 3-ig, amiben sokat segített, hogy ezekkel a lányokkal úgy megy a poénkodás, hogy ha szerintem valaki kívülről lát minket, azt hiheti, hogy elszívtunk egy vicces cigit, mert folyamatosan szakadunk a nevetéstől, imádom a humorukat. Aztán nagyon megölelgettem mindenkit, boldog karácsonyt kívántunk egymásnak. Még az egyik fiú magyarázott egy kicsit, nagyon szeretne velem egy közös zenei projektet, csak én nem vagyok biztos benne, hogy akarok elektronikus zenét csinálni. Aztán kikísért a tulaj a bicajomhoz, megölelt, megpuszilgatott (mondom, hogy van valami a levegőben), és hazatekertem a ködben, a karácsonyi fények kíséretében, nem túl karácsonyi hangulatban. 

2015. december 23., szerda

Almost there

Reggel a lidl előtt leparkoltam az autót, kiszálltam, és egy nő meg egy pasi úgy ordítottak egymással valami autós konfliktus miatt, ahogy a torkukon kifért, a nő időnként belezokogott a kiabálásba, gyomorszorító volt hallani, látni. Utána a boltban olyan előzékeny, kedves és mosolygós voltam, amennyire csak lehetett, szeressétek egymást ti is, láv, písz. 

Voltam az előbb futni (4.5 kilométert, szupi zenéket vittem, jó volt, remélem, az ízületeim is így gondolják), aztán még erősítettem itthon, de már ünnepi hangulatban, úgy, hogy két kör fekvőtámasz közt kimentem a konyhába és haraptam kettőt a kacsazsíros, újhagymás, uborkás kenyeremből. Mike biztosan nagyon büszke lenne rám, ez szerintem nagyon Mike-stílusú edzés. 

Ma még találkozom a csajokkal, az egyik barátnőnk 3 hónap után most jött haza Németországból, kicsit lazulunk. Meglepő egyébként, hogy így 23-án milyen sokan mozdulnak ki. Én most mondjuk kifejezetten örülök ennek.

Pre-Xmas

A tegnap reggel úgy indult, hogy megtettem a felfedezést, hogy nem csak 1, hanem még 2 (vagy 3, attól függ, hogy nézzük) nap van karácsonyig. Komolyan, teljesen odavoltam örömömben, nem is tudom, hogy sikerült így elnéznem a dátumokat, hirtelen úgy éreztem, kaptam ajándékba egy plusz napot, hogy pihenjek, funoljak, készüljek meg kitaláljam, milyen állásponton vagyok a Karácsonnyal kapcsolatban.

Közben volt róla szó, hogy Pilla eljön, és meglátogat engem meg a miniállatkertemet itt Milonkaföldön, de nem igazán bíztam benne, mert koncertje jár, pasizik, dolgozik, munkahelyi vacsizik, meg alig alszik, így arra számítottam, hogy le fogja mondani, mert fáradt. De aztán reggel bejelentkezett Tinderen Viberen, hogy na akkor mizu, mikor jöhet, annyira örültem. 

Szóval jött, mi a kutyival vártuk az állomáson, romantikusan, ahogy ő szokott engem a Nyugatiban. És aztán csináltam neki ebédet 15 perc alatt, kávéztunk, sétáltunk, ittunk forraltbort a Forraltboros jurtában. Erről a jurtáról már biztosan meséltem, a Főtéren van a téli időszakban, picike ajtón kell bemenni, csupa karácsonyi fény az egész, középen egy igazi sparhelt ontja a meleget, körben farönkökön lehet ücsörögni, van több fajta forraltbor, zsíros kenyér, iszonyat hangulatos. Ráadásul a kutyámat (meg persze engem is) ismerik, mint a rossz pénzt, óriási örömmel fogadják, kap kaját, a többi vendég pedig le szokta simogatni róla a bundát. A lényeg pedig talán az, hogy ez a hely nagyon szépen összehozza a várost, mert mindenki szeret ide járni, az emberek a nap random időpontjaiban szoktak beesni egy pohárkára, van, aki családostul jön, mondjuk vásárlás, vagy karácsonyfahazacipelés közben, este pedig egész sokan vannak, így mindig lehet ismerősökbe botlani és társasági életet élni egy kicsit. Ha erre jártok, ki ne hagyjátok. 

És jó volt, hogy jött Pilla, szuper nap volt, és úgy örülök, hogy mi egymásra találtunk (ha már pasink nincs). És rájöttem, hogy kicsit sem fogom egyedül tölteni a Karácsonyt, mert egy csomó mindenki van, akire számíthatok, barátokra is, családra is. Meg majd ha baj van, nyüszögök itt:).


2015. december 21., hétfő

Mistletoe and wine

Ma egész nap Budapesten pörögtem, végre letudtam mindent, pedig annyira béna vagyok, ha szervezett ajándékbeszerzésről van szó. Mostantól szeretnék itthon lenni, pihenni, készülődni. És itt a pillanat, amikor kénytelen vagyok szembenézni a ténnyel, hogy közeledik a karácsony, 3 nap és itt lesz, én pedig egyedül fogom tölteni. Nem tudom, milyen lesz, mire számítsak. Nem tudom, akarok-e karácsonyfát. Emlékszünk, tavaly ilyen volt: 



Nagyon szerettem, idén is lehetne hasonló, de minek? Nekem? Vagy vegyek egy fát, és díszítsem fel? Hátha működik a karácsony így is, egyedül is? 

Karácsony után már jó lesz, mert 26-27-én lesz család, utána haverok, 30-án buli, biztos lesz valami ügy Szilveszterkor is, de a karácsony anyuval és apuval (a két tesómék most nem jönnek át 24-én), akik este 9-kor elvonulnak aludni? Emlékszem, tavalyelőtt is ugyanígy ezen dilemmáztam, aztán nem volt rossz, végül is a szüleim cukik, és máskor is töltök estéket egyedül, ez sem feltétlenül lesz más. Na majd meglátjuk. Legalább eshetne egy kis hó. 

Ma császkáltam a Nyugatiban, borzalmasak ilyenkor (is) az aluljárók, már nagyon elegem volt a tömegből, a vásárlásból, a szürke Budapestből, haza akartam menni borzasztóan, de volt még 1-2 köröm, és akkor ezt a ciccmicct találtam a kabátzsebemben, mosolyt csalt az arcomra.


:)

Gone with the wind

Azt nem is meséltem, hogy szombaton, megünnepelvén a tiszta, üres, csilivili hűtőmet elmentem bevásárolni. Szerettem volna, ha van itthon mindenféle finom és egészséges élelmiszer, meg ugye van egy csomó játékpénzem (Erzsikék), amikért ingyen adnak kaját a Lidlben, úgyhogy vettem egy csomó gyümölcsöt, zöldséget, húst, halat meg egyéb ínyencségeket, jól megtömtem a bevásárlókocsit, közben húzogattam ki a telefonos listámról (ShopBop, nagyon jó kis app) a már megvett dolgokat.  Elég sokan voltak, így néha egyszerűbb otthagyni a kocsit valahol, míg levadászom a következő megvennivalót. És basszus ellopták a kajával teli bevásárlókocsimat. Vagy 15 percig járkáltam körbe teljesen feldúltan, gyanakodva méregetve minden vásárlót, belebámulva minden kocsiba, hogy kinek kellhetnek az én szépen összeválogatott, még nem kifizetett árucikkeim? Ő is pont narancsot, spenótot, teljes kiőrlésű lisztet, kacsamellet meg pisztrángot akar a hűtőjébe? A százasért vitték el? Vagy valaki szórakozik velem?

Aztán végül megtaláltam, otthagyta valaki a pénztáraknál, nagyon messze onnan, ahol hagytam. Érthetetlen. 

2015. december 20., vasárnap

A vizslás fiú, Csipeszke, a félbevágott tacsi, no meg a diópálinka - avagy egy tökéletes vasárnap története

A mai napomról pedig annyit, hogy Vizslás Fiú. 

Jó, hadd mondjam el, hogy a szívecske tiszta baráti szeretetet jelez. Az történt, hogy valamelyik nap írt, hogy mit csinálok vasárnap, és amikor írtam, hogy még semmit mert vasárnap elvből nem csinálok soha semmit a pizsamában kanapénücsörgésen kívül, akkor megírta, hogy lenne két program:

1. kirándulás a hegyekbe
2. Antik Placc a Klauzál téri vásárcsarnokban

választhatok, hogy melyikhez lenne kedvem. Ez szerintem annyira édes, hogy úgy döntöttem, hogy na jóóó, feladom az elveimet, és kivételesen kimozdulok vasárnap, főleg, mivel hétfőn már nem kell dolgoznom, illetve csak egy tanítványom lesz reggel (bár azóta ő is lemondta, a december az ilyen). 

Az Antik Placcot választottam, mert már nagyon régóta kíváncsi vagyok rá, meg szerintem hideg is van a hosszú kirándulásokhoz. Jött értem pontban 10-re, bevonatoztunk Budapestre, elsétáltunk a Klauzál térre, megnéztük a vásárt, ami nekem kissé csalódást okozott, bár tény, hogy egy ideje semmilyen bolhapiac vagy régiség nem hoz lázba, kivéve a könyveket és a Matrjoska babákat, de itt egyik sem volt. Aztán mondta, hogy ebédelhetnénk, ő vett nekünk sajtos-tejfölös lángost, én meg szereztem forraltbort, majd még hozott lekváros meg fahéjas palacsintákat (meglepően hasonló az ízlésünk), a végén azt hittem, kipukkadok. 

Én néha azt hiszem erről a fiúról, hogy ő egy kicsit karót nyelt, vagy inkább nyuszi, de már sokszor bebizonyította, hogy egyáltalán nem az, inkább csak nagyon nyugodt, de simán benne van, minden fun-ban. Na jó, talán nem mindenben:). De amikor már előttünk volt a lángos, meg a forraltbor, és elővette a kabátja zsebéből kis flaskában apukája méltán legendás diópálinkáját, akkor azért nagyon néztem, erre nem számítottam. 

Aztán utána sétáltunk még, megnéztünk egy design karácsonyi vásárt, meg a fennforgást a Bazilikánál, ahol megvettem a világ legcukibb fülbevalóját, de komolyan, awww? Főleg, hogy a modell egy élő családi kedvenc, Csipeszke. 

közben megtaláltam a történetüket is: Csipike láv:)

Annyira jó volt ott császkálni vele (a vizslás fiúval, nem Csipeszkével), röhögcsélni az érthetetlen portékákon, hogy néha hátranéztem, lemaradt, és nevetve jött utánam, hogy bocs, elsodort a tömeg (tényleg durva, ami ezekben a vásárokban van), inni még egy forraltbort (esküszöm, nem az én ötletem volt), majd elsétálni a Nyugatihoz. A vonaton teljesen bepunnyadtunk a teli hasunk, a diópálinka, a nagy séták meg a forraltborok miatt, de aztán inkább végigvihogtuk az utat. 

Kezd ő olyan lenni nekem, mintha a tesóm lenne. Az egyetlen forraltboron kívül semmit nem engedett fizetni, még a vonatjegyemet sem, pedig egy idő után nagyon határozottan mondtam, hogy most már elég legyen, de csak kinevetett, hogy jól van, lazítsak. Iszonyú kedves, udvarias, de nem tolja túl, érti a vicceimet, jók a sztorijai, nincs egy perc kínos csönd, ő mondja, hogy csinálhatnánk ezt vagy azt, az ő ötlete volt majdnem minden programpont, van-e kedvem hozzá, mindenben benne van, amit javaslok, és halál természetes az egész, nagyon jól éreztük magunkat. Pont olyan vele, mint a két tesómmal. De teljesen eltűnt az az izgi varázs, hogy juuuuj, talán lehetne ez több is. És fura, de nem bánom. 

Girl I know who you remind me of*

Amikor letudtam a minősítő vizsgámat, megfogadtam, hogy eljárok itthonról többet. Tegnap este volt egy lemezjátszós buli az egyik törzshelyemen a városban. Persze az összes dj puszipajtásom, meg szeretem is a zenéket, amiket játszanak, úgyhogy igyekszem ott lenni, ha van ilyen szuper megmozdulás. Tudtam viszont, hogy különböző okok miatt a kis barátaim nem lesznek ott, így egyedül kell nekiindulnom. Régen ez simán ment, a Vében sosem kellett egyeztetnem senkivel, mire megettem a szokásos házi tepertőkrémes, hagymalekváros kenyeremet a pultnál ülve, a pultossal (also known as Phoebe) eszmét cserélve, már mindig ott ült mellettem valamelyik barátom, akivel lehetett indítani az estét. De ezen a helyen nem érzem magam ennyire otthon... Meg hát öregszem is, nem vagyok már a régi particsaj, aki egyedül belibben egy buliba, és 10 perc múlva már ő a parti közepe.

Este fél 9-kor elindultam futni, vittem a fekete bundás testőrömet is, nagyon jólesett, és a kutyán (is) látom, hogy egyre jobban bírom, gyorsabb a tempóm is. Aztán zuhany, hajmosás, öltözés, bár nagyon kellett győzködnöm magam, hogy ne pizsamát húzzak, induljak el, kell a társaság, jó lesz az. Fél 11-re értem oda, persze találtam haverokat (a dj különítményt), egyből odaültettek a dj pult mellé a bárpulthoz, bemutattak egy csomó mindenkinek, kaptam egy martinit (a karácsonyi italom) sok citrommal, és akkor már fülig ért a szám, mert nagyon-nagyon jó volt a hangulat, jobbnál jobb zenék pörögtek, a fiatalok táncolgattak is. 

Az egyik tegnapi dj az exem, néhány éve rövid ideig voltunk együtt, ami amúgy nagyon jó volt, rövidke kapcsolatunkból lett két közös zenei track is, a szerelemgyerekeink, szoktuk mondani. Ő az azon kevés exeim egyike, akikkel kapcsolatban semmilyen tüske nem maradt bennem. Annyira link, hogy soha nem tudnék vele lenni, meg kissé le is pattant azóta, és hát nem tart sehol azóta sem, pedig nagyon tehetséges, külföldön egészen ismert a neve producerként, csak itthon nem találja a helyét. És hát mindig iszonyatosan udvarol, ha találkozunk (nem csak nekem, hanem a barátnőimnek is), én meg nem bánom, mert szeretek ökörködni vele, nagyon jó fej, tegnap is hozta a formáját, jól éreztem magam. Találkoztam új arcokkal is, az egyik srác szerint nagyon hasonlítok Péterfy Borira, ami azért érdekes, mert ő a harmadik, aki ezt mondja, mióta oldalra söpörve hordom a frufrum. 


Aztán még hülyültünk egy csomót, dumáltam sok emberrel, világmegváltottam kicsit a tulajjal, ki akartam fizetni a számlám, de nem tudtam, mert már kifizették, és nem sikerült kiderítenem, hogy ki, hazatekertem, hajnal 1-kor pedig már ágyban voltam, azzal a kicsit ellentmondásos gondolattal, hogy na, ezt is letudtam, nem otthon, egyedül töltöttem a szombat estét, és végülis nem volt rossz. 



*A Cure egyik legédesebb száma a Catch, ismeritek?

2015. december 19., szombat

Keep your cool

Van ez a Cool List Hungary, ismeritek? Nem igazán tudom, hogy mi (gondolom, szubjektív vélemény) alapján minden év végén összeszedik a legmenőbb, leginkább fővárosi arcokat, és rövid leírás kíséretében leközlik őket egy lista keretein belül. Ezek a menő arcok leginkább művészek, kreatívok, zenészek, vállalkozók, de mindenképp karizmatikus, inspiráló egyéniségek, akik sokmindent csinálnak és erősen jelen vannak a budapesti közösségi életben. Engem ez érdekel, a kúlság fogalma különösen. Számomra például, mert én valami ilyesmit értek az alatt, hogy kúl, lenyűgöző, ha valaki kitűnik a tömegből, nem csak külsőleg, sőt, leginkább azzal, amiket csinál, letesz az asztalra, vagy azzal, ahogy csinálja és teszi le őket. Én igyekszem így csinálni a dolgaimat, fontosnak tartom a stílust, hogy inspiráljak, példát mutassak, jelen legyek. És pont így szívesen veszem magam körül hasonló emberekkel, nagyon szeretem az egyéniségeket, ha valakiről sugárzik, hogy különleges ő maga és a gondolkodása is, ha olyan dolgokat csinál, amikre azt mondod, ez igen, ha egy beszélgetés arra ösztönöz, hogy elgondolkodj, hogy változtass, hogy csinálj valamit. Ha a másik ezt váltja ki belőled, az szerintem menő. 

Néhány évvel ezelőtt még én is sokkal erősebben részese voltam a budapesti pörgésnek, és akkoriban konkrétan mindenkit ismertem az aktuális cool listáról, illetve nem hogy ismertem őket, de egy csomóan a barátaim voltak. Tavaly már alig valaki volt ismerős, de azért egy ismerős lány nyerte meg (méltán). Idén... Idén senkit nem ismerek, de még csak a neve se ismerős egy embernek se. Mondjuk már olyasmivel is be lehet kerülni, hogy valakinek sok követője van az Instagrammon, hát egészségére, komoly eredmény.

Más.

Van néhány barátom, akik néhány menő budapesti szórakozóhelyet üzemeltetnek, és régebben mindegyikük kúl volt, rocksztár, vagy színész, vagy nem tudom, de mára már kicsit meghíztak, kopaszodnak, gyerekük meg kutyájuk van, és péntek esténként sorozatot néznek otthon, ahelyett, hogy az arcukon pörögnének valamelyik buliban vagy koncerten. Tavasszal, mikor találkoztunk, megkérdeztem tőlük, hogy mennek-e a VOLT fesztiválra (régen voltunk együtt néhányszor). Mondták, hogy megnéztek egy plakátot, tudjátok, amin különböző méretű betűkkel fel vannak sorolva a legnagyobb fellépők. Szóval megnéztek egy ilyet, hogy milyen koncerteket lehetne látni Sopronban, és a felsoroltak közül nem ismertek egyetlen előadót sem - talán kettő volt közülük, aminek mintha hallották volna a nevét. Nevettem, hogy velem is pont ugyanez volt a helyzet, egyetlen zenekart sem ismerek a maiak közül, teljesen le vagyok maradva. 

Ja. Kiöregedtünk, nem vagyunk már menők*.





*És ez tökéletesen jól van így. 

2015. december 18., péntek

Star Wars

Azt mondtam már, hogy titokban én vagyok Leia hercegnő?

2015. december 17., csütörtök

Almost there

Este teljesen feltöltődve, felpörögve értem haza, aztán lefeküdtem, mert késő volt, és persze rosszul aludtam. Bent szoktam hagyni mostanában a kisállatokat éjszakára, mert hideg van, és egyikük sem fiatal már, nem akarom, hogy fázzanak. A macska hangosan horkolva végigalussza az éjszakát, de a kutya 2-3 körül felébreszt. és ki kell, hogy engedjem, ami után nem mindig tudok könnyen visszaaludni. Úgyhogy lehet, hogy amíg nincs igazán hideg, inkább kilököm őt, mielőtt elalszom, végülis gyárilag beépített dunyhával rendelkezik. 

Ma volt az utolsó munkanap, mikor tanítanunk kellett, holnap már csak ünnepség lesz. Annyira kimerültem, hogy mikor az egyik szülő engem hibáztatott a gyereke rengeteg igazolatlan hiányzásáért (ő az, aki szerint mindig mindennek én vagyok az oka, és látszik, hogy nincs gyerekem, meg nem értek a munkámhoz), akkor zokogtam egy sort. Értem én, hogy nem velem van gond, a szabályokat követem, hivatalos értesítést küldtem, a dolgomat teszem, és a gyerek nem véletlenül nem vállal felelősséget a dolgaiért, hiszen a szülő is mindig másra mutogat, ha gond van, de akkor is megvisel az igazságtalanság, meg a stílus, ahogy beszél velem. Az igazgató és az igazgatóhelyettes is megvédett, nevettek az egészen, hogy ne izguljak, minden rendben van, ne vegyem magamra, de jólesett, hogy kijött a feszültség. 

Aztán kaptunk ebédet, a fiúk főztek bent és a pincértanulóink szolgálták fel az ételeket. Nagyon szeretem ezt a családias hangulatot, sokkal jobb, mintha étterembe mennénk, és persze minden nagyon finom.  Ez már a harmadik karácsonyom itt, ebben az iskolában, és a kedvenc kollégáim már foglaltak nekem helyet az asztalnál, ami tavaly, meg előtte nem volt jellemző. Sokat hülyéskedtünk, olyan jól érzem magam itt. 

Előtte a gyerekek adtak műsort, és én is felléptem a sulikórussal, amin sokan meglepődtek (mármint hogy én is közreműködöm). Kb 12 gyerek énekelt, én voltam az egyedüli tanár, és elöl álltam a csoport szélén. Nekem van közülük a leghatározottabb hangom, így a gyerekek szemkontaktust tartottak velem, miközben az énektanár kísért minket zongorán, és tök jól sikerült az egész. Utána a kollégák közül vagy tízen gratuláltak, hogy milyen szuperül betanítottam a gyerekeknek a(z angol) dalokat, ami azért vicces, mert kb 5 próbán vettem részt, a betanításban semmi szerepem nem volt, de közönségnek mégis így jött le, haha. Utána karácsonyi ajándékként kaptunk egy csomó Erzsikét, aminek nagyon örülök, szuper, hogy nem kell a számlámhoz nyúlnom, hogy feltöltsem a hűtőm mindenféle finomsággal.

Holnap bevásárolok és kitakarítok, mert a héten totál káosz volt, már ami az időbeosztásomat illeti, nem jutottam el boltba, zabkásán, sulis szendvicsen, csirkemellen meg reszelt répán-célkán éltem, és meg sem próbáltam rendet tartani. A szőnyegem közepén fetrengő kisoroszlánt majd körbeporszívózom. 

The crew

Tegnap találkoztunk a bloggerinákkal a kaja.hu-ban a Petőfi utcában. Mindenkinek volt olyan, akit nem ismert még (a blogját sem), és mégis szenzációsan sikerült az este. Ettünk, ittunk, nevettünk, dumáltunk, kutyáztunk. Illetve a legtöbbet Anna kutyázott, ő szerintem konkrétan szerelmes lett a társaságunkban tartózkodó négylábú úriemberbe, időnként totál elvesztettük őt, mikor a mondat közepén mesefigura-hangra váltott, és már nem hozzánk beszélt, hanem a kuttyhoz. Csináltam egy halom tökjó képet, sajnálhatjátok, hogy nem mindenki járult hozzá, hogy publikussá tegyük őket. Majd még csináljunk ilyet, és gyertek el többen is. 



Ezért mondom, hogy ezt ingyen is csinálnám

Volt a suliban egy lány, akit tavaly kirúgtak. Én csak egy évig tanítottam azt az osztályt, és az elején nekem is nagyon sok konfliktusom volt vele, az igazi gengszter, lányban. Már 17 évesen begyógyszerezve jön suliba, úgy beszél vissza, hogy nem hiszed el, majdnem nekimegy valamelyik tanárnak, durva, gáz pasijai vannak, órán nem lehet tőle dolgozni, felszólít, hogy hívd hercegnőnek... A hihetetlen kategória. Néhányszor meghallgattam, és kiderült, hogy vágyik rá, hogy mesélhessen, dől belőle a szó, kiderül, hogy abszolút nem érdekli a szüleit, akik elváltak, új család, linkség, a csaj a barátnőknél, pasiknál lakik, a szülők legnagyobb megkönnyebbülésére. Néhány nagy beszélgetés után jóban lettünk, onnantól nagyon szépen beszélt velem, az órákon teljesen jól elkezdett működni. Aztán annyit hiányzott, hogy kirúgták, az új osztályfőnöke mondjuk elég sokat dolgozott az ügyön, hiába mondtuk néhányan, hogy így teljesen el fog kallódni, ha már mi sem törődünk vele. Tudom róla, hogy dolgozik, gáz pasija van megint, nem tudom, hol, kivel lakik.

A múltkor, a szalagavatókor elmentem a kölykökkel meg a kollégákkal a helyi dizsibe, és kimentünk a levegőre rágyújtani, én szoknyában, pólóban voltam, hideg volt, cidriztem, mondjuk akkor nem zavart. Beszélgetünk, és egyszer csak érzem, hogy rácsúszik a vállamra egy rövid, puha, meleg kisbunda, hátranézek, és ő az. A hercegnő, egy szál pólóban. 

Tanárnő, bújjon bele a kabátomba, mert megfázik itt kint, nagyon hideg van. Hogy van?

2015. december 14., hétfő

Randiii

Úgy tűnik, hogy Pillával már megint találkozunk szerda este (6 körül), de arra gondoltunk, hogy ha akad még, akinek van kedve inni/enni velünk valamit, az jöjjön barátkozni, nagyon örülnénk. Én mondjuk leginkább bloggerekre, meg olyan kommentelőkre gondolok, akikkel azért elég jól ismerjük egymást, mert nekem fura szokott leülni valakivel, aki mindent tud rólam, én meg semmit őróla... Ha értitek, hogy mondom. :)

Részletek e-mailben, nála is, nálam is (de leginkább nála, bocs, Pilla, mert nekem holnap pl. meghalni sem lesz időm). 

Naaa:)?

2015. december 13., vasárnap

Clinique Happi(ness)

Szinte tökéletes volt a hétvége, pont, amilyenre most szükségem volt. Szombaton ebéd után aludtam, majd végre újra néztem némi Homelandet (halálosan izgalmas). Az egyik ismerkedős oldal is épp szombatra időzítette, hogy egy napra ingyenesen kipróbálhattam a prémium előfizetést, így egy kicsit nézegettem a kínálatot, de úgy tűnik, teljesen elvesztettem az érdeklődésemet. Ahogy a barátnőm mondta, 'most másban vagyok', vagyis inkább arra van szükségem, hogy magamra koncentráljak, pihenjek, és olyan dolgokat csináljak, amik feltöltenek, semmi kedvem most vadidegenekkel cukiskodni. A spanyol fiút sem kerestem meg a vizsgám után, pedig ígértem neki, de egyszerűen nem volt kedvem és energiám hozzá. Igen, most másban vagyok.

Ma 11-ig aludtam, annyira jólesett. Anyu kacsát sütött, én voltam a köretfelelős, csináltam hozzá brokkoliból, kelbimbóból, fehér- és sárgarépából, fokhagymából, újhagymából és narancsból zöldségköretet, úgy, hogy sós, kakukkfüves, vajas vízben főztem 4 percig a zöldségeket, majd még beraktam őket a forró sütőbe 10 percre egy csomó friss kakukkfűvel - isteni finom lett, meg hát ugye a kacsa, mmmm. 

Délután meg találkoztam megint Pillanattal, ettünk fánkot a Box-ban, megnéztük az Ankertben a Kicks R Good-ot, ahol láttunk egy csomó tornacipőt, de elmondhatom, hogy az eseményen a szilvás, kicsit sem édes forraltbor mozgatott meg minket a leginkább (kóstoljátok meg, ha arra jártok, nagyon finom). Utána meg még shoppingoltam egy kicsit, illetve inkább csak nézelődtem, de azért vettem magamnak egy Clinique Happy parfümöt, mert eléggé kifogyott a készletem, és ezt egy időben nagyon szerettem. 

Itthon vacsiztam, ordíttattam még egy kicsit a kedvenc számaimat, táncoltam, meg próbálgattam a ruháimat, kitalálandó, hogy mit vegyek fel holnap. Már pizsamában fekszem az ágyamban, és lassan aludnom kéne, én pedig még mindig tele vagyok energiával. Mennyire más így a hét elé nézni, hogy nem kell izgulnom meg stresszelnem semmin. Reggel nem lesz első órám, így elmegyek edzeni, aztán szépen, nyugodtan csordogálhatnak a gondtalan, Clinique Happy illatú napok.


2015. december 12., szombat

Most jó, most nem jó

Tegnap Pilla megint romantikusan várt a vonatnál, aztán vacsiztunk a Vapianoban, ami nagyon hangulatos, főleg most, így karácsony előtt, és hát a tészták is nagyon finomak, meg a bor, mert persze koccintottunk. Elmeséltem neki hülyeségeimet, amin egy ideje már emésztem magam, és legnagyobb meglepetésemre egy pillanatig:) sem ítélkezett, hanem tökéletesen megértett, és óriási megkönnyebbülés volt együtt nevetni azon, hogy milyen fura az élet. Így már sokkal könnyebb, és nem is tűnik olyan tragikusnak az egész. Aztán, ahogy kell, rúzsokat próbálgattunk a MAC-ben, majd elsétáltunk az Operához és vettünk nekem kávét, megcsodáltuk az Andrássy utat, majd újabb séta után hazaindultunk mindketten, hogy kipihenjük a hetet. 


A vonaton találkoztam egy barátnőmmel, és otthon elmentünk együtt megnézni egy újonnan nyílt helyet, ami nagyon tetszett mindkettőknek, cukin néz ki, finomak az italok és az ennivalók, remélem, nem csak fél évig lesz nyitva, ami sajnos eléggé jellemző itt a városban. Ott volt a barátnőm pasija, meg egy közös barátunk, leültünk, kértünk inni, majd 5 mondat után úgy összeveszett a párocska azon, hogy hol fogják tölteni a Szilvesztert, hogy a srác le is lépett a haverjával. Gyomorszorító volt látni ezt az egészet, hiszen bár fiatalabbak nálam, pár éve már együtt vannak, össze is költöztek, bár nem igazán zökkenők nélküli a dolog, de mindkettőjüket nagyon szeretem és drukkolok nekik. Így aztán az este további részében lelkiztünk, a barátnőm szomorkodott, én pedig megállapítottam, hogy az sem feltétlenül fenékig tejföl, ha az ember kapcsolatban él. Úgyhogy most örülök, hogy az én életemben semmi (komolyabb) feszkó nincsen, és maximálisan tudok magamra, a kutyámra, a kis barátaimra, a családomra meg a munkámra koncentrálni.

Délelőtt pedig elmentünk kicsit csavarogni meg vásárolni, és lefotóztam, ahogy imádjuk egymást. Annyira szeretem őt. 


No rush

Nem is emlékeztem már, milyen ez. 

Úgy ébredni, magamtól, 8 után, hogy semmire nem emlékszem az éjszakából vagy az álmaimból, vagyis úgy aludhattam, mint a bunda. Felkelni, kinyitni az ablakot, érezni a friss, hideg, kicsi füsttel keveredő levegőt - a környéken már elindult a nap, begyújtották a kandallókat cserépkályhákat. Megsimogatni a nyújtózkodó kutyát az ablakon kihajolva, körbemenni és beengedni őt a konyhába, majd perceken keresztül ölelni, miközben teljes testtel csóválódva bújik az ölembe, majdnem felborít, ahogy guggolok mellette. Beizzítani a fűtőtesteket, kihúzni a sötétítőket, felkapcsolni a hangulatfényeket, végignézni a lakáson, nyugtázni, hogy rend van és tisztaság. Bekapcsolni a rádiót, ahol mintha egy direkt nekem szóló playlistet raktak volna össze: Morcheeba, Clean Bandit, Cake by the Ocean. Reggelit csinálni, miközben melegszik, kicsomagolni a Pillától kapott, előre hozott, szülinapi ajándékomat, kitalálni, hogy hol lesz a legjobb helye. Kipakolni a szép, színes kávékapszulákat, amiket tegnap vettem. Vaníliás szójatejet habosítani a kávémhoz, leülni a laptopom elé a konyhaasztalnál és blogolni. Nyugodtan, teljesen leeresztve, mindenféle tervek nélkül, pizsamában kezdeni a napot.

Szombat, én így szeretlek. 







2015. december 11., péntek

On my way to unwind

Tegnap már ott tartottam, hogy depressziós vagyok, vagy nem tudom. Egyszerűen semmi sem volt jó, semmihez nem volt kedvem, se sorozatot nézni, se mászkálni, se edzeni, de főképp senkit nem akartam látni. Átjött a bátyám, hogy ránézzen a gépemre (mert nekünk, tanároknak jár ingyenes word meg office meg minden ilyesmi, és azt segített aktiválni, nekem nem sikerült), és annyira nem volt kedvem még hozzá sem, hogy leült a gépem elé, én pedig tüntetőleg elmentem ruhákat hajtogatni, hogy ne kelljen vele beszélgetnem. A bátyámmal, aki az egyik legkedvesebb ember számomra a világon. Ráadásul mondtam neki, hogy ott a laptop a dohányzó asztalon, leült a kanapéra, maga elé vette a gépet, majd nevetve megkérdezte, hogy Molnár Ilonka az alteregód? Gondolom ott volt megnyitva a browser, hát, így jártam, mondjuk nem hiszem hogy utána fog járni, mi ez.

Ma reggelre kiderült, hogy nagy eséllyel a hormonjaim játszottak velem (mondjuk ezt gondolhattam volna), és már jobban is vagyok, ráadásul felkeltem 5-kor és edzeni is elmentem, ami pedig iszonyú jó volt, teljesen helyretett. Rengeteget kell mostanában helyettesítenem, a héten egyetlen lyukasórám sem volt, sőt, általában az utolsó órám után még megtartom valaki másét is, de hát ez egy ilyen időszak, 9 kollégám hiányzik, betegek, a gyerekeik betegek, vizsgáznak vagy egyéb. Volt egyébként ma is néhány nagyon jó órám, végre van időm rendesen készülni, jó anyagokat bevinni, mert míg a vizsgára készültem ez volt kb az utolsó dolog, amire energiám akadt. Jó érzés úgy kijönni az óráról, hogy mennyi mindent megtanultak és milyen jó hangulat volt.

Szerintem jó lesz a hétvége, legalábbis igyekszem. Ma bemegyek Budapestre, szerzek kávét meg parfümöt, kipanaszkodom magam Pillának, meg biztosan csinálunk valami funt, aztán majd még kitalálom, hogyan tovább. Most már tényleg le kell eresztenem.

2015. december 9., szerda

Emptiness

Annyira üresnek érzem magam.

Nem emlékszem, hogy mi vitt előre a vizsga előtt. Tegnap este megint nem tudtam elaludni, annyira pörgött az agyam a történteken, hogy nem tudtam kikapcsolni, így végül éjfél után bevettem egy frontint (hello, old friend, long time no see, can't say I missed you), és azzal aludtam reggelig. Az is rossz volt, hogy emlékszem, mikor férjnél voltam, és sikerült valami nagy dolog, akkor elmentünk vacsizni, megittuk egy üveg bort, vagy főztünk otthon valami szuperfinomat, világmegváltottunk a teraszon, majd mariocartoztunk hajnalig, leszartuk, hogy reggel kelni kell, ünnepeltünk, együtt örültünk. Most pedig, hogy felszámoltam a jegyzethalmokat az íróasztalról, ülök a kanapén, bámulok ki a fejemből, és nem tudom, mi van. Persze, örülök, hogy jól sikerült, de most akkor hogyan tovább? Ki kell találnom valami új célt? Csináljak meg egy újabb diplomát? Tanuljak meg franciául? 

Kicsit olyan érzés, mint mikor nagyon vágyom valami materiális dologra, egy ruhára/cipőre/táskára/kütyüre, megveszem, és nem leszek tőle boldogabb. Vagyis igen, mert az életminőségemen javít (legalábbis szeretném úgy hinni), meg hát ezt akartam, és az enyém, de aztán megint csak vágyakozni akarok valami után. Ördögi kör. 

A ma estét a vizslás fiúval töltöttem. Emlékszem még, milyen volt tavaly nyáron, mikor ültem mellette a Duna-parton, néztük a naplementét és majdnem meghaltam, annyira vágytam az érintésére, esténként pedig úgy aludtam el, hogy odaképzeltem őt magam mellé és álmodoztam a simogatásáról. Ma én írtam neki, hogy ha van kedve, találkozzunk, mert egy párszor már jelentkezett, mióta hazajöttem Franciaországból, csak ugye a vizsga. Eljött értem az utolsó órám után, elvittük a kutyát (csak az enyém vendéglátóhely-képes), sétáltunk, ittunk forralt bort a Főtéren, majd még egyet (én egy hét alatt nem viszek be ennyi cukrot, mint amennyi a két pohárban volt, brrrr), ettünk zsíros kenyeret, meg megkapta az ajándékát, amit Párizsból hoztam neki. Aztán még sétáltunk, beszélgettünk. És sajnos oda a varázs. Azon gondolkodtam, hogy ha tavaly nyáron összejövünk, akkor is így megkopott volna a dolog? Örülnöm kell, hogy barátok maradtunk, és nem egy béna exet látok benne, hanem valakit, akivel őszintén tudok beszélgetni, és mindig ott van nekem, ha szükségem van rá?

Gyanítom, hogy kell pár nap, míg újra a helyükre kerülnek bennem a dolgok.

2015. december 8., kedd

Annyira fel vagyok töltődve mostanában mindenféle (sport, munka, cukigyerekek, cukibarátok) szempontból, hogy nem félek az ünnepi időszaktól. Úgyis rám fér a pihi, ezer éve nem láttam egy részt sem semmilyen sorozatból (pedig a tévém is visszakaptam, bár azóta még nem kapcsoltam be), szeretnék olvasni, itt lesznek majd sokat a gyerekek, megyek csavarogni, találkozom a barátaimmal, akarok házibulit is itthon, szóval elfoglalom magam. De azért biztosan sokat leszek egyedül is, és karácsonykor az nem olyan jó.

Anyu viszont úgy tűnik, ráérzett, vagy belegondolt, hogy hogy érezhetek ezekkel kapcsolatban, ugyanis kaptam Mikulás csomagot, olyan dolgokkal, amiket látszik, hogy pont nekem válogatott össze, minden a kedvencem, meg még mogyoró és mandarin. Ma pedig megkérdezte, hogy mit szeretnék karácsonyra, pedig tudjátok, mi már nem ajándékozunk. Én ezt mondtam is neki, és azt mondta, hogy de arra gondolt, hogy mi lenne, ha mi hárman mégiscsak ajándékoznánk. Biztosan eszébe jutott, hogy így én senkitől nem fogok ajándékot kapni, és ezt találta ki. 

Anyu.

I won't take you for granted

Túl vagyok rajta, nagyon sok dicséretet kaptam, az osztály olyan volt, mint egy kis csapatnyi angyal, cukik és rendesek és segítőkészek, azóta írtak leveleket, hogy naaa, tanárnő, hogy sikerült, úgy izgulunk, hát awww?  Az órán miden stimmelt, mondjuk szerintem eléggé brillíroztam is, végig projektor, nem is írtam a táblára, legjobban mégis a portfólióvédésemet dicsérték meg, mondjuk tényleg jól összeraktam.

Ja, még annyit, hogy ez a dal volt a második óra utolsó feladata (arra a kifejezésre kiélezve, hogy take something for granted, a kölykök imádták), és mivel egy hete ezt hallgatom folyamatosan, kicsit olyan érzés, mintha szerelmes lennék (tudnám kibe), valahogy az egész készülős időszaknak egy furcsa, keserédes hangulatot kölcsönzött. Nagyon jó most, büszke vagyok magamra, hogy megcsináltam, viszont kurvajó, hogy vége van, nagyjából ennyit van kedvem írni a történetről, lépjünk túl.



És akkor most rebootolom az igazi életemet, ami nagyjából 2 hete félbeszakadt, mert azóta nem foglalkoztam semmivel, csak ezzel. Éjjel 3 órát aludtam, reggel nem hittem el, hogy komolyan ilyen állapotban kell végigcsinálnom ezt a napot, de sikerült, fél 8-tól 2-ig, durva volt. És aztán még tanítottam itthon. És most akkor meghalok.

2015. december 6., vasárnap

PCOS

Van egy tündéri kis tanítványom, egy leányzó, aki mindig az első padban ül, és úgy néz rám az órákon, hogy mindig valami rocksztárnak érzem magam. :)

Szóval ennek a lánynak PCOS-e van, nagyon kiképezte magát ez ügyben, fogyott is egy csomót 2 év alatt, és azért is fontos neki, mert gyerekimádó, óvónő szeretne lenni, és hát nagyon szeretne majd gyereket is. Ilyen kis tudatos ő.

És az van, hogy a biosz érettségihez a projektdolgozatát a PCOS-ről írja, és kéne neki egy kérdőív kitöltéséhez 100 nő, akinek PCOS-e (vagy hogy is ragozzam) van, és hát ennyit nem könnyű összeszedni. Tudom, hogy ti sokan szenvedtek ettől, arra gondoltam, segítek neki kicsit, szóval ha a kedvemért kitöltenétek, nagyon megköszönném. 


Árad a szeretet.