2015. december 21., hétfő

Mistletoe and wine

Ma egész nap Budapesten pörögtem, végre letudtam mindent, pedig annyira béna vagyok, ha szervezett ajándékbeszerzésről van szó. Mostantól szeretnék itthon lenni, pihenni, készülődni. És itt a pillanat, amikor kénytelen vagyok szembenézni a ténnyel, hogy közeledik a karácsony, 3 nap és itt lesz, én pedig egyedül fogom tölteni. Nem tudom, milyen lesz, mire számítsak. Nem tudom, akarok-e karácsonyfát. Emlékszünk, tavaly ilyen volt: 



Nagyon szerettem, idén is lehetne hasonló, de minek? Nekem? Vagy vegyek egy fát, és díszítsem fel? Hátha működik a karácsony így is, egyedül is? 

Karácsony után már jó lesz, mert 26-27-én lesz család, utána haverok, 30-án buli, biztos lesz valami ügy Szilveszterkor is, de a karácsony anyuval és apuval (a két tesómék most nem jönnek át 24-én), akik este 9-kor elvonulnak aludni? Emlékszem, tavalyelőtt is ugyanígy ezen dilemmáztam, aztán nem volt rossz, végül is a szüleim cukik, és máskor is töltök estéket egyedül, ez sem feltétlenül lesz más. Na majd meglátjuk. Legalább eshetne egy kis hó. 

Ma császkáltam a Nyugatiban, borzalmasak ilyenkor (is) az aluljárók, már nagyon elegem volt a tömegből, a vásárlásból, a szürke Budapestből, haza akartam menni borzasztóan, de volt még 1-2 köröm, és akkor ezt a ciccmicct találtam a kabátzsebemben, mosolyt csalt az arcomra.


:)

47 megjegyzés:

  1. Vigasztaljak a saját nyomorommal?:-)
    Veled egy idős vagyok, és a férjem itt hagyott 4 gyerekkel. Mert jött élete nagy szerelme (1 hónapos kapcsolatról van szó..., a miénk 15 éves), én kukába kerültem.
    Kissé félelmetesnek tűnik, hogy örök életemben egyedül...4 gyerekkel ismerkedni??? Totál lehetetlen.

    Na a lényeg, én biztosan csinálnék valami kis karácsonyt, nagyon szép volt a tavalyi, teszik, még a tűleveleket sem kell kergetni.:-) Amúgy én ma 8.20-kor próbáltam anyukámat felhívni (este) és már aludt.:-))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó Istenem. :( Sajnálom. Dehogy vigasztal, borzalmas lehet. Mikor történt ez, teljesen friss sztori?Mekkorák a gyerekek? És hogy vagy? Írj, ha bármiben tudunk segíteni, nagyon komoly kis tanácsadó-pszichológus-lelkisegélyszolgálat olvasóközönségem van, itt vannak SOS bármikor, ha segíteni kell, szívesen kölcsönadom őket:).

      Sok erőt és kitartást kívánok.
      Férfiak, basszus...

      Törlés
    2. Totál friss dolog, elvileg még gondolkodási időben van, hogy beszünteti a félre járást és marad velünk, vagy elválunk, de látom, hogy nem fog maradni. Az ő "ajánlata" az volt, hogy maradjunk házasok, ő meg járkál félre. Ezt nem vette be a gyomrom, és nem hinném, hogy ez lenne a gyerekek érdeke.
      Amúgy én sem ismerek rá. A legborzasztóbb, hogy hazudott, többször rákérdeztem, mindig tagadta, csak aztán már olyan feltűnően csinálta, hogy azt már nem lehetett tagadni.
      A gyerekek viszonylag kicsik. A legkisebb még 3 sincsen.

      Most az izgat, hogy a házban maradhassunk, ne kelljen még otthont is váltani, de ilyenkor ügyvédet találni kb. lehetetlen. Mert a lakhatáson kívül azt hiszem anyagilag bírni fogom, bár biztos, hogy nem ugyan olyan életszínvonalon.
      De ha a gyerekek mellett magamra is gondolok, az elég elkeserítő jövő. Éppen kezdtem arra gondolni, hogy végre nőnek és kicsit felszabadulok. Imádok túrázni, hangversenyre járni, színház, városnézés, évek óta nem volt benne részem. Na és hát, nem tagadom a jó szex is eléggé fontos. Hát kb. elkeserítő.

      És hát irdatlan mértékben csalódtam az emberi értékekben, mint becsület, tisztesség stb.

      Törlés
    3. Mármint, aki maradni akar, az nem mondja, hogy ez "élete szerelme". 1 hónapos kapcsolat.

      Törlés
    4. Teljesen érthető, ahogy érzel, a csalódás, meg minden, aztán majd ez csendesedik idővel. Egy csalódás, szakítás, válás még egyedül is kemény, nem hogy 4 gyerekkel. Viszont tök jó, hogy ilyen tiszta fejjel tudsz gondolkodni, hogy mi lesz, hogy lesz, mi lesz a házzal, érdemes-e még a férjedre számítani. Úgy értem, nem úgy tűnsz, mint aki 2 frontint reggelizett, ebédelt és vacsorázott, és úgy zokog egész nap mint egy zombi, mert én kb úgy tudtam csak létezni néhány héttel a szakítás után, pedig nálunk nem volt megcsalás meg gyerekek se. Drukkolok neked. Írj, ha segít, itt vagyok/vagyunk.

      Törlés
    5. Á nem, gyógyszer nem kell. Túléltem már egy-két dolgot az életben. Az evésen kell egyedül dolgoznom, mert nagyon lefogytam. A gyerekek miatt nem omolhatok össze, így néha inkább e-mailben kommunikálok a férjemmel, röhej, persze, de legalább nem tud "lenyomni". Amúgy nem csináltam jelenetet, hisztit, cirkuszt. Csak hát ő most valahol lila ködben, így elég nehéz visszarángatni, hogy oké, hogy ő meglép, de egy csomó dolgot megnyugtatóan rendezni kell.
      A segítség az jól jön, most éppen jó ügyvéd kellene, minden szóba jöhető ismerős büntetős ügyre szakosodott, ott még nem tartunk.:-)
      Igazából így találtam ide, hogy azért az első drámákon és számolgatásokon túl (hogy hogyan tartom el a gyerekeket) azért most már néha a saját jövőbeli sorsom is eszembe jut.

      Törlés
    6. De hogy-hogy, beírtad, hogy 'hogyan tovább válás után', és kidobta a blogom?:)

      Én nem tudok jó ügyvédet, de hátha lesz, aki tud.

      Törlés
    7. Ezt a történetet még emésztenem kell így kora reggel. A férjed még simán rájöhet, hogy a lila köd elmúlik, de persze nem szeretnék reményeket kelteni, mert ki tudja, mi lesz, de legyen úgy, ahogy neked a lehető legjobb. Kitartás, és tényleg itt vagyunk segíteni. <3

      Törlés
    8. Az is kérdés, hogy ha a lila köd elmúlik, újra lehet-e, érdemes-e építeni egy ilyen kapcsolatot, főleg úgy, hogy írta bobe, hogy őrült nagyot csalódott a férjében, már csak az elintézés módja miatt is. Az ajánlata is mutatja, hogy nagy a baj. :-( Remélem, hogy a férj rájön, ha oszlik a köd, hogy a praktikus dolgokat a felesége és a gyerekei érdekében rendezni kell, bármennyire is szerelmes most.

      Törlés
  2. Uhh, Böbe, minden elismerésem a tiéd. Bp-i vagy? Mert vidéken vannak jogász ismerőseim,de nem tudom pl. ismernek-e jó pesti ügyvédet?
    És ne keseredj el, Nefi egykori bloggerina 3 gyerkőccel, a Boldogszert író Réka (most azt hiszem a Réka útja címmel ír blogot, facen fent van, ott szerintem tudsz tőle kérni meghívót)pedig ha jól emlékszem 5 kisgyerekkel találta meg egy társkeresőn a párját.Nincs lehetetlen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nefi egykori bloggerina most már 4 gyerekkel és egy férjjel, (és amennyire én tudom) vidámabban, mint valaha :)

      Törlés
    2. Rékához még annyi kiegészítés, hogy nagyon környezet tudatos nő. 5 gyerekét otthon tanítja ( tanár), egy szőlőföldön élnek, esővízben fürdenek ( nincs meleg víz, se wc a présházban), fával fűtenek, vega élet híve..és mindehhez talált magának egy férfit, aki szereti, elfogadja őket és felvállalja ezt az életformát is. Amit valljunk be elég nehéz így tél víz idején.
      Nemrég találtam rá a blogjára hihetetlen egy nő. Tele energiával, élettel.

      Törlés
  3. Kedves Böbe! Tudok jó ügyvédet Pesten. Ide írj, ha érdekel: mijuu6@gmail.com
    Az idő és a gyerekek pedig idővel enyhítik a fájdalmat. A legjobbakat kívánom neked!

    VálaszTörlés
  4. Nekem nem csak a szüleim, én magam is bealszok siman este 8-9-kor, pedig 34 vagyok még csak. Inkább reggeli emberke vagyok, mint esti. Nem ciki az😉
    Nekem épp azt volt nehéz megszokni, elfogadni, hogy már nem csak a szüleimmel és a tesómmal karácsonyozok.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon-nagyon jól néz ki az a fa! De megértelek, lehet hogy én sem csinálnék semmit, főleg ha 26-tól már nem vagy otthon, nekem utána már nincs Karácsony feelingem. Aztán meg lehet hogy valami díszítést nyomnék azért, hogy ne süppedjek be a föld alá.

    Bobe, ez nagyon szomorú, a férjednél ez amolyan kapuzárási pánik lehet? Nem kevés olyan esetet hallottam, mikor a lila köd elszállt és rájött a pasi, hogy elveszítette a családját közben... :(
    Kitartást Neked, de én is úgy látom, rendben vagy, reálisan tudsz gondolkodni. Meg mintha a kapcsolatot te is lezártad volna már, hogy már társkeresésen gondolkozol.

    VálaszTörlés
  6. Mi úgy szoktuk, hogy van az udvaron egy kis lucfenyő, minden évben őt díszítjük fel, kint a kertben, így karácsonyfa nélkül sem maradunk, fának sem kell meghalnia és az udvar díszévé válik pár hétre. Ha tudnék ide képet betenni, megmutatnám Neked, hogy milyen szokott lenni. :)

    Nekem is az idei lesz hosszú idő után az első Karácsonyom egyedül, megpróbálom úgy kezelni, mintha csak lenne 3 szabadnapom, amikor csak pizsamában kell lézengeni otthon. :) Azért mindenesetre veszek pár doboz fagyit is, az esti filmezéshez. :) 26-án este barátokkal elmegyünk moziba, a két ünnep között pedig bemegyek dolgozni, én így próbálom átvészelni ezt az időszakot.

    VálaszTörlés
  7. Sztem is szuper a tavalyi fád.
    Visszatérve a problémára, nekem mindig volt fám, akkor is, ha egyedül voltam. Nagyon szeretem a fényét, kb órákig el tudom nézegetni. Sztem túl lehet élni a 24-25-ét; pihensz, eszel/iszol, nézel sorozatot, olvasol, írsz. Hipp-hopp eltelik, és 26-ától jöhetnek az új kalandok! :) <3

    VálaszTörlés
  8. Én az anyukámmal leszek szenteste, kettesben, mivel nem ez az első ilyen, már tudom, mire számíthatok (9-kor alvás :)), de fogunk skype-olni tesómmal, ami mindig vicces, aztán meg ez is csak egy nap, majd elmúlik. Jó, tuti hogy fogok bőgni lefekvés után, de majd csinálunk viber partyt, ok? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. er csatlakozni? :D egyedul karacsonyozok hajra :D

      Törlés
  9. én amíg nem volt párom, addig magamnak csak simán néhány ágat díszítettem fel (meg kb. az egész lakást), hogy azért mégis legyen valami karácsonyi hangulat, de amúgy semmi más. úgyis a családdal töltöttem, ahogy látom te sem fogsz unatkozni. ha teljesen egyedül lennél, akkor még mondanám, hogy esetleg menj el jótékonykodni pl. ételt osztani vagy ilyesmi ha van kedved, de szerintem te inkább pihend ki az egész éves hajtást egy kicsit :) amúgy 25-én lehet menni moziba és színházba is, ha valakinek végképp nincs kedve este otthon lenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hova lehet elmenni etelt osztani?

      Törlés
    2. én vidék vagyok, sajna bp-en fogalmam sincs, de gondolom még több a lehetőség rá, mint itt :) szeretetszolgálatok, egyházi vonatkozású csoportok főleg akik foglalkoznak ezzel.

      Törlés
  10. én utálom az egész 24-25-26-ot, nagyrészt olyanokat kell csinálni, amihez nincs kedvem, stb. Éppen ezért, nálam ma lesz karácsony. Oké, most jön a Fijú is, de tavaly is, tavalyelőtt is egyedül feldíszítettem a fát, élvezkedtem, hogy illatos a lakás, hogy az én ízlésem szerint feldíszítve a fa, hallgathatom a country és pop karácsonyi zenéket, amiket amúgy mindenki utál rajtam kívül, úgyhogy nekem ezek a 22-i karácsonyok a legjobbak. De tény, hogy én már régóta vártam, hogy legyen olyan része a karácsonynak, ami úgy történik, ahogy én akarom. Nekem az itthoni tökegyedül karácsony ilyen. De ha neked nem esik jól, akkor miért kellene.
    Én 22-én feldíszítem a fát, gyönyörködöm, élvezkedem, majd 23-án reggel megyek a szüleimnez és általában 26-án este vagy 27-én délután jövök haza. Sajnálom szegény fát kicsit, hogy egyedül marad, de engem boldoggá tesz az én karácsonyom :)

    Amúgy ezt már tavaly is elfelejtettem megkérdezni: hogy rögzítetted a fát, hogy utána nem lett nyomi a fal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ú, ezt már más is kérdezte (Györgyi!), majd csinálok tutorialt. Lett egy tipli berögzitve a falba, arra akasztottam egy erős, áttetsző, műanyag szárítókötél közepét. Kétoldalt ahogy leeresztettem a kötél két végét, arra rögzítettem a faágakat, tul.képpen rájukhurkoltam a kötelet kétoldalt, először a legfelsőt, majd mentem lefelé, és jött a köv. ág. Nem tudom, mennyire érthető, a lényeg, hogy a tipli (illetve benne egy szög) tartotta az egész fát, arra volt fellógatva, másutt nem rögzítettem.

      Törlés
  11. Nem gond, hogy így szétoffoltam a posztodat?

    Nem Bp. és nem is Pest megye, az ország nyugati része. Igazából a gond az ünnepek, leáll az élet. Viszont most elolvastam a Ptk-ból egy csomó mindent, az azért sok mindenben segített, hogy igen létezik olyan, hogy a tartásdíj egy részét természetben megváltani, így a ház a miénk maradhat.

    A történet amúgy tényleg "csodaszép". Egy novemberi napon a férjem elém állt, hogy ő fonolgatja, hogy elköltözik, mert megnyomorítja a házasságunk, mélységesen boldogtalan, és most már a saját boldogságára is gondolnia kell. Enyhe sokkot kaptam, ami azt hiszem nem csoda. 2 napig sírtam, kértem, hoyg gondolja át, ne dobjunk el 15 évet, próbáljuk helyre hozni. Utána beszéltünk, elmondta mik a kifogásai, én meg hülye módon totál megalázkodva csináltam mindent úgy, ahogy ő akarta, persze ő semmin sem változtatott. Aztán kezdtem észhez térni, és egyre jobban feltűntek a dolgok, többször rákérdeztem, hogy nincs-e másik nő, mindig tagadta. Közölte, hogy én társfüggő vagyok, torzult a személyiségem és kezeltetnem kellene magam. Aztán már kilógott a lóláb, akkor nem rákérdeztem, hanem közöltem, hoyg tudom, hogy van. Ez után pár nappal átgondolva adtam az ultitmátumot neki.
    Tudni kell, hogy egyáltalán nem hagytam el magam, vékony vagyok, csinos, okos, magasan képzett, máshoz is értek, gyerekek előtt komoly hobbim volt. Mélységesen szerettem, és kb. mindent feladtam a gyerekek és az ő nyugodt élete miatt. Ja és a 4 gyerek mellett is dolgozom, igaz "csak" 6 órában, de ennél több egyszerűen nem fér össze a gyerekek olyan szintű nevelésével, amit én elfogadhatónak tartok. És hát a kicsi még csak 2 volt, amikor elkezdtem. És megyek a kukába.

    Igazából az ügyvéd mellett arra is szükségem van, hogy beszélgethessek emberekkel, bár a helyzetetek nyilván totál más, de már az, hogy itt többen leírták, hogy nem lehetetlen új életet kezdnei sok gyerekkel is igen sokat jelentett. Meg kell erősítenem magam, egészen biztosan nagyon nehéz lesz, de fel fogom tudni nevelni a gyerekeket egyedül is, de jó lenne tudni, hogy lesz azért életem nekem is, nem is feltétlenül egy férfival (hát elég nehéz is lenne bárkiben ezek után megbízni tartós kapcsolatra), de el tudok járni nem egyedül újra olyan helyekre, ahová eddig nem.

    Ja és legalább kiszakadok ebből a megalázó helyzetből, hogy itthon él, itt eszi, amit főzök, aztán vonul el a szeretőjéhez, őt viszi moziba (engem 11 éve nem vitt, tavaly is kértem...). Pedig kértem, hogy amíg nem dönt ne járkáljon el. Nem tudoom kirakni, mert a ház az övé is, de meg fogom kérni, hogy költözzön el (nem fog, mert így kényelmes...). De val.szeg az élete nagy szerelme 1 hónapos kapcsolat még nem tart ott, hogy össze tudjanak költözni.
    Ez röviden a helyzet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Böbe, itt sajnos tényleg mindenképp ügyvédre lesz szükség, de esetleg olvasd el a Ptk.-ból a lakáshasználat rendezését az életközösség megszűnése után, hátha kedvezőbben jöttök ki rendszeres tartásdíjjal, mint egyszeri megváltással. Sajnálom, ami történt. :-(

      Törlés
    2. Nem tudja egyszeri megváltással ezt megoldani, mivel a 4 gyerek után jóval több jár, mint amennyi a házból rá eső rész. Mondom, a legkisebb még 3 éves sincsen, ő utána még nagyon-nagyon sokáig fizetnie kell. A legnagyobb is csak 10 múlt.
      De most megint akkora pofon ért, hogy a fal adta a másikat, mert közölte, hogy engem csak a pénz érdekel és anyagias vagyok (miután és soha magamra nem költöttem semmit, sehová nem jártam el, na mindegy), pedig én csak egyet akarok, a gyerekeimet tisztességgel felnevelni. Egyszerűen nem ez az ember volt, mintha megőrült volna, komolyan!

      Törlés
    3. Engem 13 év után hat hónapos veszélyeztetett terhesen hagyott ott a férjem, a nagy akkor volt másfél éves. Nő miatt, azóta elváltunk, az eleje kemény volt, hosszú ideig egyezkedtünk, de a végén közös megegyezés lett. Pszichésen kell megerősödni, lesznek még nehéz pillanatok. Pl, amikor Karácsonykor a nővel viszi el a gyereked. (Nálam a kicsit még nem viheti el.)

      Törlés
    4. Tudom, már lehiggadtam, mindig ez van, nekem kell erősnek lenni. Csak hát azért elég kemény átélni, hogy egy ember ilyen szinten megváltozhat. És hát ha nagyon magába néz, akkor azért nem hinném, hogy ne tudná, hogy az anyagiasság na az totál távol áll tőlem. Sok mindenben hibázhattam én is, de soha nem a pénzre hajtottam, főleg, hogy amíg nem voltak gyerekeink egyenlően kerestünk.

      Törlés
    5. Ő most vagdalkozik, persze próbálja megmagyarázni, igazolni az aljasságát, és ezért rád mutogat, téged hibáztat alaptalanul, szerintem ez "normális" ebben a helyzetben, úgy értem, ezt gyakran csinálják ebben a helyzetben lévő pasik, szerintem azért, hogy egyáltalán tükörbe tudjanak nézni. Hiszen így igazolja (szerintem főleg magának), hogy van oka lelépni, máskülönben a napnál is világosabb, hogy ez erkölcsileg kurvára gáz.

      Szerintem az, hogy most ilyen mocsok módon viselkedik, és csak a saját boldogságát tartja szem előtt, majd segíteni fog, hogy haragudj rá, és így érzelmileg könnyebben le tudj válni. Nagyon nehéz menet lesz, de majd jobb lesz. Okos, kiegyensúlyozott, racionális nőnek tűnsz, én biztos vagyok benne, hogy ha kettőtök közül valakinek torzult a személyisége, az nem te vagy. :)

      Törlés
    6. Valahol tudom ezt, de így átélni, valami brutál, főleg, hogy én tényleg normálisan igyekeztem a dolgokhoz állni, de ezt eléggé nehezen veszi már be a gyomrom, hogy innen járogat el a csajhoz, a legkisebb lelkiismeretfurdalás nélkül.
      Na haragudni irtóra haragszom már most. A gyerekek miatt főleg. Aki ennyire képes egy másik emberen átgázolni, az egyszerűen nem érdemli meg a szeretetemet.

      Törlés
    7. Persze, hogy brutál. Asszem, vagyunk itt egy páran, akik tudnánk mesélni. Nekem hónapok múlva volt az első éjszaka, hogy nyugtató nélkül mertem megpróbálni aludni, mert szinte egyáltalán nem tudtam, ha meg igen, akkor meg a legkeményebb rémálmok. 2 és fél éve történt, és látod, boldog vagyok - jó, hát pasim az nincsen, de próbálkozások azért már voltak.

      Nem gondolkodsz azon, hogy blogot írj? Én annak idején (ugye akkor bezártam a régit) nyitottam egy zárt blogot, kb 15 olvasóval, és hát csak a mai kommentekből is láthatod, hogy milyen sokat tud segíteni, ha leírod, ami a fejedben van, és jönnek rá a reakciók, még ha sokszor csak annyit írnak, hogy 'majd az idő segít, hidd el, jobban leszel', mert egyszerűen hallania kell az embernek ezeket. Nekem azt a blogot írni olyan volt, mintha terápiára jártam volna, vagy szerintem jobb is, nagyon hálás vagyok azoknak, akik akkoriban olvastak/kommenteltek folyamatosan. Szerintem mi itt sokan szívesen olvasnánk/segítenénk.

      Törlés
    8. Köszi, jó ötlet, írtam egyet, de olvasta...Kiderült az e-mailjeimet is. Most csináltam egy újat, hátha ide nem tud bejutni...Akkor, aki szeretne segíteni, beszélgetni, az jöjjön.
      bobeelete.blogspot.hu

      Törlés
    9. Én nem szedhetek be semmit, a gyerekek miatt nekem éjszaka is "magamnál" kell lennem.

      Törlés
    10. De a blogod zárt. Nem hagysz itt egy emilcímet, ahol tudunk kérni meghívót?

      Törlés
    11. Ja, azt hittem kiírja, hogy milyen címtől kell meghívót kérni....
      bobe212 kukac freemail pont hu

      Törlés
  12. Én tavaly egyszerűen ignoráltam a Karácsonyt, akkor az volt a túlélés. Idén már lesz minden, ha nem lennének itt a gyerekeim szerintem akkor is lenne fám. Régóta olvasom a blogod, a tavalyi fád nagyon tetszett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, Gabi, borzalmas ezeket a történeteket olvasni, remélem, már jobban vagy. Még mindig nem tudom ezt a karácsonyfa-dolgot, majd holnap kitalálom.

      Törlés
  13. Amennyire en tudom (nem vagyok hozzaertö) az anyagi dolgokat viszonylag jol szabalyozza a törveny. Szerintem sokkal nehezebb a gyerekek körul egyezkedni. Ne ess abba a hibaba, hogy majd te megoldod, ragaszkodj hozza, hogy az apjuk felelösseget vallaljon a hetköznapokban. Negy gyerek körul mindig sok a teendö, hozni-vinni, betegseg, szulinapi buli, unnepsegek az iskolaban;ne akarj mindent te megoldani. Ez most talan felemetesnek tunik, kiengedni a kezedböl barmit is a gyerekek körul (ha jol ertem eddig rad harult minden), de hosszutavon jobb lesz neked is (nemi szabadidö) es a gyerekeknek is, ha az apjuk benne marad az eletukben. Meg fog lepödni, mennyire nem egyszeru, mennyi energia es idö, ami a hetköznapi aprosagokra elmegy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, én bármikor átnegednék bármilyen feladatot, ezzel nincs problémám, csak éppen nem nagyon akad rá jelentkező. Nem tudom hová fog menni, hogyan tudja majd oda elvinni a gyerekeket. Mert mondom, egyelőre itthon él, annyit csinál amennyit gondol, eszi a főztöm, és jár a szeretőjéhez...

      Törlés
    2. Az én családi tapasztalatom, hogy minél kevesebb jogot adni apukának. Ezzel sajnos kevesebb kötelezettséget is ró rá a törvény.
      Nálunk az értelmiségi, csúcsvezető apuka olyan mocskosságokat megejt a gyerekeivel szemben, hogy egy kivülálló el sem hiszi. :(((
      Nem jött össze az élet az új nővel, ezért a gyerekeket terrorizálják, viszik a láthatásra, de nem foglalkoznak velük, elhanyagolják őket, vadidegenre rábízzák őket!!!!! A gyerekek már sírnak ha eljő két hetente péntek és apu meg új anyu megy értük a suliba.
      Azóta meg különösen elszabadult a pokol, amióta megszületett a második közös gyerekük. Nyáron a kislány szőke derékig érő haját levágták, mondván ők nem fonogatják, nem mosogatják két hetente. Feszt kiabálva , verve vannak.Ha nem eszik meg a kaját akkor aznap már nem kapnak mást enni. Sokszor fürdetlenül, koszos ruhába viszik őket haza. A 4 éves kisfiú körmöt rág. Ha meglátja aput akkor anyu combjába kapaszkodik és sír hogy ne engedje el az anyukája.
      Most van folyamatban a felülvizsgálat, mert a szép szó nem használ apunak. Elszántak vagyunk ha kell rendőrség, apuka meghurcolása...hátha akkor nem ragaszkodik az első házassságbeli gyerekekhez és végre béke és nyugalom lesz.
      Szal böbe jól gondold meg. Ha kötelezettséget vársz, jogot is adsz.
      Lazán betehet neked. megvétózza a sulit, hogy útlevelük legyen, átjáróházzá teheti az életeteket, minden szarért a beleegyezése kell. Ha igazán tetű a férjed- hallottam már olyat is- ragaszkodik két gyerekhez. Azokat elviszi magával és anyuka fizethet utána. Én akit ismerek az lényegében az anyjával nevelteti a gyerekeket :(.Ez szemét aljas bosszú ez a részéről a felesége irányába.
      Kívánok egy sikeres, gyors, gördülékeny válást. És fogadj meg egy tanácsot- nem szabad szívbajosnak lenni!!!Amilyen az adjon Isten olyan a fogadj Isten! Amilyen a férjed hozzáállása legyen a tied is olyan. Ha ő gátlástalan, gerinctelen légy te is olyan.

      Törlés
    3. Ezek nyilván rémes történetek, de bízzunk abban, hogy bobe férje férjnek szar volt, de apának ok. Szerintem egyébként rossz taktika kifordulni magadból és olyanokat tenni, amire később nem lennel büszke . Jó, ha az ember önmaga marad inkább. Szerintem.

      Törlés
    4. Nem, én mára teljesen lehiggadtam, nem fogok mindenféle csatározásokba, bosszúba, akármibe belemenni, sőt, még egy utolsó kísérletet teszek arra, hogy megkérjem gondolja meg magát, akár terápiával is próbálkozhatunk, de adjuk már fel ilyen "könnyen". Szívem szakad meg a gyerekekért, mert igen, imádják. Ha erre is nemet mond, akkor nincs mit tenni. De akkor talán ebben is megnyugszom, hogy én minden esélyt megadtam.

      Törlés
  14. Ez annyira gáz és közben szomorú. Hogy merjen így az ember gyereket (több gyereket) szülni a férjjel? Aki egyszer csak kifordul magából és otthagy. És azt kell, hogy mondjam, te még jobb helyzetben vagy bobe, ha maradsz a házban, és azt mondod, anyagilag meglesztek majd, mert sajnos nem ez az átlag, hanem, hogy anyuka szépen elmegy a családi házból valahova a gyerekekkel, alig pénzből, fizetett vagy nem fizetett gyerektartással, rohanó életmóddal... Anyukám is így járt és még sok nőismerősöm, mert hát ők húzták a rövidebbet ezzel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is csak akkor nem szívem meg, ha fizeti a gyerektartást, de mivel minden jövedelme lepapírozott, elég nehéz lesz elkerülnie, letiltják a fizetéséből, ha nem fizet. Ha nagyon nagy a gáz van vésztervem, tudunk azért menni valahová, de azért saját otthont szeretnék.

      Törlés
  15. A letiltás az úgy megy, hogyha nem fizet a férjed jogi útra tereled. Ez több hónapig is eltart. Utána ha fizet akkor ügy lezárva. Akár egy havit fizet is csak ki. Majd megint nem fizet három hónapot, te jogi útra tereled megint. Ő megint fizet. Majd megint nem. A szemétkedő volt férjek ezt csinálják. :( Így tesznek be a volt feleségüknek. Azt nem látják be, hogy ez a pénz nem a feleség fodrászára, kozmetikusára kell , hanem a gyereknek lesz belőle cipő, ovi, kis kabát.
    Tapasztalat Bobe, ha nem akar fizetni a volt férj, akkor nem is fog. Csiki-csuki húza-vona lesz a vége. A magyar családjog egy kalap kaki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálunk is ez volt! Hónapokig tartó huza-vona, egy ideig fizetett, majd megint nem. És akkor folyamatosan a bíróság, az ügyvéd, akinek a költségeiről ne is beszéljünk, ááá... nevetséges. És igen, mintha az anyuka a Gucciban akarná elkölteni, úgy tekint erre a volt férj, a szerető apa.

      Törlés