Good things, avagy saláták és körömlakkok

Annyira szerettem régen, mikor mindenféle jóságot, bevált kenceficéket ajánlott mindenki a blogokban, sokszor megvettem, amiről a az általam kedvelt bloggerek jókat írtak. Hát ajánlok megint én is, és ha van kedvetek, írjatok Ti is olyan posztot, amiben arról meséltek, mit szerettek mostanában!

• Egy barátnőm ajánlotta ezt a golyós dezodort. Én is szerettem volna 'mindenmentes', alumínium-mentes izzadásgátlót használni, de régóta nem találtam olyat, ami működne. De ez teljesen bevált, csak zuhanyozás után használom, nem képez filmréteget (azt utálom) és mégsem vagyok büdös x óra után sem. Már több mint egy éve használom. Nagyon jó cucc. 

• A Body Shop banános samponját cseréltem le pár hónapja, szintén a minden-mentesség irányába próbáltam menni, hogy a vékony szálú hajamat ne nehezítsem el mindenféle hozzáadott anyaggal. Nekem nem működtek annyira a szilárd samponok,  kezelhetetelen lett tőlök a hajam, a Lush gyógynövényesét szerettem, de az megszűnt. A Douglas-ban vettem meg az Ordinary szulfátos (4%) kímélő samponját (ha jól értem, de segítsetek értelmezni, ebben egyszerűen kevesebb van, mint egy normál samponban? vagy miért van itt kiemelve a szulfát?), amit gyakori hajmosáshoz ajánlanak. Nekem érdekes módon erősebb lett tőle a hajam és jó tartása lett tőle, lehet, hogy egyszerűen jót tett a samponváltás, de kicsit több ideig is bírom most hajmosás nélkül (2-3 helyett 4 nap), és nem kell összekötnöm, mert olyan szépen tartja a formáját. Ahogy olvasom, tipikusan a rövidebb, vékony szálú hajúaknak jön be, szóval lehet, hogy nem mindeninek ez a bingo sampon, ráadásul nem olcsó (240ml/3032ft most). Én már a második flakont használom belőle.

• Két könnyű hidratálót is találtam nyárra, mindkettőt imádtam. Az Ordinary csak rendelhető, vagy a Douglasban beszerezhető. Ez egy vizes, áttetsző gél, nagyon kellemes használni a nagy melegben, imádom, úgy örülök mindig, mikor krémezésre kerül a sor, feldobja a reggeli rutinom. 

• A másik a DM-ben beszerezhető Hydration Station, ez meg kis praktikus, neszeszerbe bedobható, könnyű hidratáló, szintén nagy barátom nyáron. Anyukámnak is vettem. 
  
  
  
• Szerettem volna a régi, fix illatom mellé egy randiillatot, ami kicsit más, ritkán használom, így különleges maradhat. Nagyon sokat nézelődtem, pont voltak komoly akciók mindenütt, végül a Jo Malone English Pear & Freesia illata lett a befutó. Nekem ünnep, mikor rajtam van, úgy érzem, hogy ez teljesen én vagyok, nem erőszakos, tiszta, gyümölcsös, mégis kicsit vaníliásan fűszeres, nagyon eltaláltam és Barni is mindig megdicséri. Borsos ára van, így csak egy kicsi üveget vettem, de egyrészt ezt el is tudom magammal vinni, ha kell, másrészt úgysem használom minden nap. 

És ti mit szerettek mostanában?

good-bye, paci!

Furcsa látni a bécsi kabátos-sapis fotóinkat így a 40 fokban! Hétfőn este randiztunk, vacsiztunk a Pata Negrában a régi lakásunk mellett, aztán pedig elmentünk a Városháza udvarán lévő szabadtéri moziba és megnéztük az Oppenheimert. Barni szabadtéri-mozi-mániás, én is szeretem és idén még nem voltunk, de nagyon bejött, remélem, eljutunk még a nyáron. Mondjuk lehet, hogy nem egy 3 órás filmet kellett volna a kényelmetlen faszékekből megnézni, de igazából én jól elvoltam, Barni nyűglődött nagyon. Na és én imádom, hogy éjjel sem hűl le a levegő, számomra ez az igazi nyár, annyira jó volt a belvárosban sétálgatni éjjel (11-kor lett vége a filmnek, szuper volt az is nagyon).

Annyi mindent akartam mesélni, jó lenne, ha lenne időm naponta leülni blogolni kicsit, annyira más azonnal elmesélni a történéseket, nem hetek múlva az olyan dolgokat, hogy például Dani leszokott a cumiról. Éjszakára használta főleg, sokat segített elalváskor, nagyon szépen megnyugtatta őt mindig, bedugtam a szájába és kb mintha kihúzták volna a konnektorból a gyereket, szóval jó volt, sosem volt gond sem a délutáni, sem az esti elalvással. De már beszéltünk róla, hogy nagy fiú már, szeptemberre, mire oviba megy, jó lenne búcsút mondani neki, mert az ovisok nem cumiznak.

Aztán egyszer instán belefutottam egy videóba, amin egy kislány az apukájával elültette a cumijait és nyalókák nőttek ki a helyükön. Kb azonnal mondtam Daninak, hogy képzelje el, hallottam, hogy ha egy kisgyerek elülteti a cumijait, és így búcsút tud mondani nekik örökre, akkor a természet hálából ajándékokkal és finomságokkal jutalmazza meg. Halálosan belelkesedett, hogy szuper, csináljuk, ültessük el őket MOST. Oké, mondom, fogtunk egy kiskapát, és a három maradék cumiját elültettük a paradicsomok mellé, jól meglocsoltuk és vártuk a csodát. 

És lőn csoda: másnap reggelre csoki, kisautó, meg már nem tudom mi nőtt ki az elültetett cumik helyén. Dani nagyon örült és azóta tök büszkén meséli mindenkinek, hogy mi történt. Az első két este nehezebb volt, sírdogált is kicsit, de szerintem segített, hogy sokat beszéltünk már erről és tudta, hogy közeledik a nap. Ráadásul az ő döntése volt, hogy mehet a dolog. Kb a negyedik napon már nem is emlegette a cumit, de nehezebbek, hisztisebbek voltak a napjaink. Azóta ez is elmúlt, mondhatom, hogy aránylag zökkenőmentesen letudtuk a dolgot, viszont a délutáni alvásnak annyi. Ő nagyon fixen, szívesen aludt ebéd után, két órát szinte mindig, de volt, hogy többet is. Na ez azóta nincs, sehogy nem bírom elaltatni, bármilyen fáradt, bármilyen korán kelt, és aztán sokkal nehezebbek az esték, mint amikor alszik _bármennyit_ délután. Az autóban amúgy elalszik, de itthon hétből ötször nem. Ez most azért is rázós, mert két hét múlva indul az ovi, és ugye ott kellene majd aludni. Próbálok ezen nem stresszelni, remélem, ott majd viszi a közösség ereje, vagy nem tudom. Ma egyébként eszembe jutott, hogy visszaadom neki a cumit, mert fél 7-kor keltünk és nagyon akartam, hogy aludjon, ráadásul minden egyes délután halálosan felbaszom magam ezen és annyi a zen kis napunknak, de hát nem, nem fordulunk vissza.

Jaaaa a másik meg, hogy ő nagyon szépen beszél, teljesen tisztán, pörög az R, nehéz bármibe belekötni, de amióta nincs cumi, pösze lett, nem kicsit, és szerintem egyre rosszabb.  Ami érthetetlen, mert tényleg nem használta sokat, főleg alváskor. Reméljük, ez majd javul, mert kicsit soknak találom, hogy a cumiért cserébe soha többé nem alszik délután ÉS még pösze is lett a gyerek. 

Das Leben ist kein Ponyhof (avagy az élet nem habostorta)

Múlt hétvégére kimentünk Bécsbe. Imádjuk, és mindig megállapítjuk, hogy olyan, mint egy sokkal gazdagabb, tudatosabb, stílusosabb és élhetőbb Budapest. Nagyon régóta nem voltunk kettesben, és most is úgy nézett ki, hogy nem jön össze, pedig nagyon nagy szükségünk volt már rá, hogy egy kicsit tudjunk egymásra figyelni. Végül Apu bejött pénteken reggel a Nyugatiba, Barni átadta neki Danit és indultunk is. Meg szoktunk állni Parndorfban, ha megyünk, nekem szinte az összes tornacipőm onnan van (imádom a Reebok cipőket), ott szoktam feltankolni Body Shopból, meg a Carhartt dolgainkat is onnan szerezzük be, sőt, onnan van az UGG-om is. Szerintem érdemes megállni, ha az ember arra jár, átlagban szerintem azok a dolgok, amiket mi szeretünk, fél áron szoktak lenni, de pont most néztem meg, hogy a hófehér Adidas Gazelle tornacipő, amit most kb 12 ezerért vadásztam, az amúgy kb háromszor ennyibe kerülne.

Szóval eltöltöttünk ott 2-3 órát, aztán bementünk Bécsbe és elfoglaltuk a szállást. Előző nap foglaltam,  de így is nagyon vagányat sikerült találni egészen jó helyen, Lipótvárosban, kb 10 percre a Dunától, 20 perc sétára a belvárostól. Lepakoltunk, majd elindultunk késői ebéd-korai vacsi helyet keresni, farkaséhesek voltunk. Nekem kicsit ismerős volt a környék, de mintha már laktunk volna arrafelé valamikor, aztán végül egy piac mellett találtunk egy szimpi olaszt, beléptünk, és rájöttünk, hogy egyszer már ugyanígy rátaláltunk ugyanerre a helyre, még arra is emlékeztünk, hogy hol ültünk, meg hogy szuperfinomat ettünk. Mint ahogy most is. 

Végig béna időnk volt, szombaton sokat esett, de készültünk bőrcipővel, esőkabáttal meg esernyőkkel, meg hát azt a néhány esős órát kibírtuk, akkor főleg múzeumoztunk. Láttuk a Klimt kiállítást a Belvedere-ben, meg mindenféle kortárs dolgokat, sokat sétáltunk, finomakat ettünk, iszogattunk. Ha sikerül, be szoktunk ülni a Figlmüller-be rántott husit meg világbajnok krumplisalit enni (amit szoktam reprodukálni, és szerintem van olyan finom, mint az oridzsi, itt a recept), de most túl hosszú volt a sor az étterem előtt, nem akartunk ennyit várni egy vacsira. Aztán kiderült, hogy van még egy éttermük, ami nem a hagyományos, legendás Figlmüller, hanem nyitottak egy modernebb, nagyobb éttermet közel a régihez, és ott is vannak a hagyományos ételeik, úgyhogy ott vacsiztunk szombaton, világszám volt. 

Amúgy az egész hétvége az volt. Nagyon kellett már, hogy egy kicsit (ne csak pár órára) kicsekkoljunk az anyu-apu szerepből, és újra visszataláljunk a a szerelmespárhoz, aki vagyunk. Én tökéletesen gondtalannak és felhőtlennek éreztem magam, sokat nevettünk, lazultunk, és szó szerint mindig azt csináltuk, amihez épp kedvünk volt. Nekem nagyon hiányzik ez az énünk, és megfogadtam, hogy ilyen leszek akkor is, ha hazajövünk. De már másnap mondta Barni, hogy kéri vissza a bécsi Milonkát, és pontosan tudtam, miért mondja: mert a laza, vicces, kedves, gondtalan Milonka abban a pillanatban, hogy hazaért, átváltozott feszült, szorongó, gondterhelt Milonkává, akinek nem az a gondja, hogy milyen kávét rendeljen a hipszter kávézóban, meg hogy igyon-e még egy pohár bort a Duna-partján ülve, hanem hogy mi legyen az ebéd már megint, az milyen folyamatok útján fog az asztalra kerülni, mosás, teregetés, mosogatógépbe be- és kipakolás, locsolás, konyha összerántása, gyerek fürdetése, csekkek befizetése, stb stb. Ismeritek a problémakört. Így a szupercuki, könnyed és szórakoztató Milonka Bécsben maradt. 

Azért ezt nem akarom annyiban hagyni, mert ott/úgy sokkal jobban éreztem magam, és olyan jó lenne eszközöket találni arra, hogy kevesebbet feszüljek olyan dolgok miatt, amik miatt tök felesleges feszülni. Hogy ezek az eszközök takarítónő, jógaórák, pszichológus vagy mindfulness gyakorlatok stb lesznek, még nem tudom, de majd másokat (főleg Barnit) is bevonva valahogy kicsit bécsibb életet akarok magamnak kreálni. 

szállásunk

good day, sunshine

Este fél 11-van, csendes a ház, és nekem annyira jó napom volt, hogy még a kb 4 hónapja nyitva lévő Malbecből is töltöttem magamnak egy pohárral, hogy megünnepeljem kicsit. Pedig úgy indult a nap, hogy megnyitottam az internetet, és láttam, hogy meghalt Angus Cloud, az Euphoria cuki és kedves drogdealere - órákig nem bírtam magamhoz térni. Én tojok a celebekre, nem követek hírességeket, de ezt a fiút annyira megszerettem a sorozatban, a karaktert és a színészt is, hogy nem bírtam elengedni, mikor vége lett az utolsó résznek, bekövettem, és azóta is imádom. Imádtam. 25 éves volt. 

Zabkását reggeliztünk, Dani játszott, én pakolásztam, majd elmentünk könyvtárba. Danit járatom egy ideje, annyira jó, hogy szinte bármit ki tudok venni, amit amúgy megvennék neki, ha nagyon bejön, meghosszabbítjuk vagy kiveszem újra, ha meg nem, akkor nem dobtam ki tök feleslegesen egy csomó pénzt. Nyilván a Micimackót és társait megveszem, de már közel 30 könyvtári mesekönyv járt itthon és a legtöbbet letudjuk egy-két hónap alatt, utána nem hiányzik. Ráadásul a könyvek egy része olyan magasságban van, hogy ő választja ki (már tudja, hol vannak az autós témájúak), a maradékot ajánlom neki és megbeszéljük, kíváncsi-e rá. 

Azért is mentünk ma, mert én is be akartam iratkozni. Tervben van, hogy veszek egy Kindle-t, de ma konkrétan mindent megtaláltam a könyvtárban, ami épp érdekelt, Knausgard, Krusovszky Dénes, Backman, Atwood Szóval lehet, hogy elodázom a Kindle vásárlást, ez sokkal fenntarthatóbb módszer. 

A könyvtár után pékségbe mentünk meg a hobbi boltba, majd beültünk a közelünkben lévő kisvendéglőbe, ahova a kis pajtásainkkal szoktunk járni, de most a héten nem tudnak jönni, mert a barátnőm forgat. így végül Danival ketten ültünk a szokásos kedvenc asztalunkhoz, az ablakhoz, ahonnan lehet spottolni az autókat meg a buszokat. Menüt szoktunk kérni, ma brassóit ettünk, levest, meg kértünk palacsintát, de az végül nem fért belénk, így hazahoztuk. Itthon Dani kidőlt, én pedig letoltam az énekórámat, ami kb egy órányi hangképzés, utána meg még énekelgettem kicsit. Közben fűztem magamnak egy nyakláncot, egy ideje nagyon tetszenek a fele ilyen, fele olyan gyöngynyakláncok, de már régen eldöntöttem, hogy az enyém SK lesz, és el is készült:

A málna pedig Németh Franciska

Feléredt Dani, játszottunk meg olvasgattuk a könyvtári könyveket, aztán jött Barni anyukája. Vettem neki a múltkor egy ruhát a Zarában, ő nagyon szereti a khaki színt és a len anyagot, és ez egy hosszú ujjú, khaki, len ingruha vagány övvel, megláttam és tudtam, hogy ez pontosan Barni anyukájának a stílusa, gondolkodás nélkül vettem meg neki. Becsomagoltuk, Dani adta neki oda, annyira örült! Én nagyon szeretem őt, a szívem szakad meg, hogy át kellett mennie az elműlt egy év poklán, és tudom, mennyire szomorú és magányos, és bármit megtennék, hogy jobb kedvre derítsem. Jó érzés volt, hogy azonnal felpróbálta és mintha rá öntötték volna tényleg, nagyon örült. 

Aztán ők maradtak itthon, én meg autóba ültem és elmentem próbálni a belvárosba. Kb 10 éve nem énekeltem, csak Daninak, és most, úgy tűnik, megint fogok. Sokat készültem rá az utóbbi hetekben, rengeteget énekelek, ha Dani alszik délután, vagy ha az apjával játszanak, gyakorolom a dalokat, és a hangom - számomra meglepő módon - teszi a dolgát, már néhány nap után hasonlóan működött, mint régen. Tudtam, hogy hiányzik a zene, mert sokat álmodom a koncertezéssel, de ott állni a próbateremben, a saját dalaimat, a saját szövegeimet énekelve, azokkal a srácokkal, akik mintha a bátyáim lettek volna régen, és most újra - ez olyan szerep számomra, ami a jelenlegi életemben semmihez sem hasonlítható. Valami, amiben profi vagyok, tehetséges, különleges, amivel valami egyedit, maradandót rakok le az asztalra. Próbálom a helyén kezelni, mert bonyolult a sztori, de azt ma hazafelé eldöntöttem az autóban, hogy bárhogyan is alakul, nagyon szeretnék újra dalokat írni és énekelni.