2014. március 31., hétfő

Ups and downs


Huh, hát ez a nap álmomban ne jöjjön elő többet. Semmi különös, csak a jól ismert kialvatlan, fáradt, nyűgös hétfő. Az utolsó órán a diákom cv-jét fordítottuk, és jó fél órát tovább tartott mint az időpontja vége, de nem rúghatom ki, hogy bocs, your time is up, pedig már nem láttam a fáradtságtól. 

A hétvége viszont zseniális volt, és bár nem tervezem, hogy mostantól minden hétvégén reggel 7-kor járok haza a bulikból, azért egy-egy kalandért szívesen bevállalok majd néha egy-egy nyüszögős hétfőt. Azért volt pozitívum is, mégpedig az új tornacipőm személyében, ami teljesen telitalálat. A nagyon laza, feltűrt szárú boyfriend farmeremmel vettem fel, az új fűzöld kötött pulcsimmal, egy nagyon színes nyaklánccal, meg a szintén nagyon színes zara kabátommal, és az egyik osztályban azt mondták a gyerekek, hogy a tanárnő stílusa 100-as, és bármikor mehetek velük bulizni, ha van kedvem, hihi. Este pedig kutyasétáltatás közben bementem a bátyámékhoz, kaptam túrós sütit, a gyerekek melengették a kezem, mert fáztam már a fáradtságtól, belemásztak az ölembe, elénekeltük hogy taaaavaaasziiiszééél vizet áraszt és megpuszilgattam a nyakukat, miközben visítottak a nevetéstől, és az nagyon jó volt. 

Most pedig kompenzálásképp a szörnyű napért megcsináltam magamnak a spárgát, amit még szombaton szereztem a piacon, mert végre, végre itt a spárgaszezon, mondjuk még jó drága, de engem nem érdekel. Már Zsofffnak ígértem, hogy tartok kiselőadást spárgaügyileg, és majd lesz nagy spárgaposzt, de most nagyon fáradt vagyok ehhez. Mindenesetre ma fehér spárgát készítettem, ami friss volt és gyönge, de azért le kell törni az alsó 2-3 centit, én ott szoktam, ahol magától eltörik, és aztán aztán még egy picit lehántottam róla a szálas részt. Beraktam úgy egy liter vízbe egy kis sóval, két evőkanál cukorral, belefacsartam egy egész citrom levét, és forraltam úgy 10 percig. Aztán kiraktam tányérra, mellényomtam egy nagy adag majonézt, és eltüntettem mind a fél kg-ot. Nem tudom mi lehet benne, de az én szervezetemnek nagy szüksége van rá. 


Csak a kabát stimmel

Őszibarack, málna

A Body Shopban újra van a két kedvencem, a málnás és az őszibarackos kollekció, mindkettő olyan, hogy a testvajat legszívesebben kiskanállal kienném a dobozból, ha nem ismeritek őket, ajánlom kipróbálásra. Főleg az őszibarackosat, de a málna is nyálcsorgatóan finom. 



Hétfő

Elméletileg a vasárnap szokott a leggyengébb lenni ilyen szempontból, mégis, tegnap a blogom minden eddigi látogatottságot magasan megdöntött. Szóval ilyen témákra vagytok kíváncsiak, oké. 

Tegnap este voltam Sickpiknik koncerten a Vé záróestjén, és egyáltalán nem sikerült kipihennem magam, és természetesen ma van a héten a legdurvább napom, délután még két bizniszinglis órával, amikre még készülnöm is kellene, szóval nyűgös vagyok, és nincs kedvem a naphoz.

Szombat reggel elmentem a piacra, és elég komolyan rákívántam a hústermékekre, amiket egy idős bácsi árult, ez itt például a tegnapi vacsim, annyira finom minden. A tudat pedig, hogy ezek ott várnak engem a hűtőmben, annyira megnyugtató.  

2014. március 30., vasárnap

Reality bites

Na arról, hogy az életem unalmas lenne, igazán nem panaszkodhat senki, azt hiszem, legfőképpen én nem. Ma reggel 7-kor jöttem haza, amire nem is tudom mióta nem volt példa, úgy 10 évre tippelek, de vigyorogva hazatekerni a Dunaparton, miközben már világos van, és üvöltve énekelnek a madarak, te pedig telis-tele vagy élménnyel, az bizony priceless. 

Úgy kezdődött*, hogy tegnap volt a harmadik randim a rendezővel, és ő megint moziba akart menni, mert a Toldiban rövidfilmeket adtak. Szerintem cuki, hogy kitalálja mit csináljunk, és moziba menni jó kis randis program, de ha az a cél, hogy jobban megismerjük egymást, és kitaláljuk, hogy akarunk-e egymástól valamit, akkor nem túl praktikus minden találkozón mozizni, főleg úgy, hogy én azért olyan borzasztóan nem rajongok a filmekért. Sajnos emiatt nem is voltam túl lelkes, bár ebben az is közrejátszott, hogy a Vének most van a záróhétvégéje, és tudtam, hogy a barátaim egy nagy buli keretein belül épp elsiratják a helyet, és nekem már nem lesz rá több lehetőségem, hogy ezekkel az emberekkel, ezen a helyen együtt legyek, nélkülem zárul le egy korszak. De tényleg azt gondolom, hogy illik hozzám ez a fiú, okos, nagyon jókat szoktunk beszélgetni, és most egy pár napig nem érek majd rá találkozni vele, meg hát senki ne mondja hogy nem teszek érte hogy legyen párkapcsolatom, szóval gondoltam jó lesz, Ilonka, randizzál csak, nem vagy te már csitri, hogy egy buli miatt mondj le egy ilyen találkozót.

Találkoztunk a Nyugatiban, és mondtam neki, hogy annyira gyönyörű idő van, én nem látom magunkat, amint egy moziban ülünk, sétáljunk, igyunk valamit (ja, ő nem iszik), dumáljunk. Kellemes meglepiként előállt egy koncerttel is, én meg egyből lelkesedtem, persze, menjünk. Útközben bementünk az Ankertbe, ami, mint már többször kifejtettem itt, a kedvenc helyem Budapesten. Kikértem egy Nyakas Irsai Olivér nagyfröccsöt, és mivel nem bírom megjegyezni hogy melyik a nagyfröccs, és melyik a hosszúlépés, mindig meglepetésként ér, hogy épp melyiket kapom, de most különösen tudtam örülni az elém rakott 2 dl fehérbornak. Jó kislány módjára el is tüntettem azon nyomban. 

És itt jönne az, hogy minden szuperül alakult, és nagyon jól éreztem magam, és boldogan éltünk míg meg nem haltunk. Tudom, hogy nagyon szurkoltok hogy boldog legyek, és megtaláljam a nagy őt, és elhihetitek, pont így szurkolok magamnak én is, és tényleg, mindent, mindent megteszek a dolog érdekében. És el kell ismernem, hogy ezt a fiút az ég is nekem teremtette, ha pontokba kellene szednem, hogy milyen pasit akarok, akkor majdnem minden kitétel ráillene. Csak egy bökkenő van, hogy azt hiszem, ez a fiú borzasztóan sótlan, szerintem semmi humora nincsen, nem érti a vicceimet, ha nevetek valami dolgán, akkor elkezdi azt megmagyarázni, nagyon zavarba jön a néhány másodperces csöndtől is, ami szerintem egy estének természetes velejárója kellene hogy legyen, és akkor elkezdi kérdezgetni, hogy most mi van, és mire gondolok, mi a baj, és akkor ezektől a kérdésektől tényleg baj lesz. És valahogy olyan kínos, meg suta vele minden, pedig ti, akik ismertek személyesen, tudjátok, hogy én vagyok a világ leglazább embere, és velem igen nehéz kínos szituációba keveredni. És a legrosszabb az egészben, hogy így a harmadik randi után kénytelen vagyok bevallani magamnak, hogy azt hiszem, teljesen hidegen hagy engem, fizikailag, meg minden más szempontból is, és azt hiszem, szörnyen unatkozom vele, és mellette, és lehet, hogy ki kéne mondanom, hogy nincsen kedvem már találkozni vele. Lehet, hogy ez mind nem így van, csak gonosz vagyok, türelmetlen, és jó dolgomban nem tudom, mit akarok, és mi a jó nekem, én ezt vállalom.

És most ez mind biztosan nagyon rosszul esne neki, és persze ő is kiszúrta már, hogy nem érzem jól magam, főleg, hogy borzasztóan kerülöm hogy hozzám érjen, vagy megsimogasson, pedig ő azért már próbálkozna ilyesmivel. Rá is kérdezett búcsúzásnál, és elmondta, hogy őt ez nagyon bántja, és szeretné ha el tudna varázsolni, mert ő jól érzi magát velem, és nagyon szeretne még látni. Annyit mondtam neki magyarázkodás gyanánt, hogy azt hiszem, lehet, hogy én még erre nem állok készen, és mikor mondtam, akkor ezt így is gondoltam. Végül annyiban maradtunk, hogy beszélünk, és találkozunk még. És akkor there was a first kiss, amit már nem lehetett tovább halogatni, és gondoltam, hogy majd lehet hogy tök jó lesz, és itt majd megtörik a jég, és hát nem, borzalmas volt. Annyiszor mondtam már magamnak, hogy soha ne csináljak olyat, amihez nincsen kedvem, és ez most egy jó lecke volt, hogy ezt soha ne felejtsem el, nem véletlenül vannak az embernek ösztönei. És megfordultam, elindultam a vonatom felé, és azt hiszem, hangosan kimondtam hogy bazdmeg, csak reménykedni tudok benne, hogy a fiatalember nem hallotta. 

Tudom, tudom, gonosz dög vagyok, és nekem semmi sem elég jó, és más lány összetenné a két kezét ha ez a kedves fiú udvarolna neki, és én komolyan szégyellem is magam, és nem is értem, hogy mi van velem. Mindenesetre rosszul éreztem magam az este után, és nem is akartam gondolkodni azon, hogy mi lesz, csak abban reménykedtem, hogy hajnal 1-kor, mikor hazaérek, még lesz valaki a Vében, akinek elmesélhetem a szerencsétlenkedésemet, akitől kérhetek tanácsot, és akivel elszívhatok egy cigit, meg ihatok egy fröccsöt. 

És odaértem, és képzeljétek, nyitott ablakoknál szólt a zene, az utcán, az út közepén táncoltak az emberek, és mindenki a nyakamba borult, és vagy tíz embernek elmesélhettem a történetet, és kérhettem tanácsot, és vagy tíz emberrel elszívhattam egy-egy cigit, és vagy tíz emberrel ihattam fröccsöt, ami a mai fizikai állapotomnak nem tett épp jót, de a lelkemet 100%-ig helyretette. És aztán valahogy lett ott egy amerikai fiú, aki pont 10 évvel fiatalabb nálam, és már csak 2 napig van Magyarországon, és vicces, laza, és elhalmozott bókokkal, és táncoltunk rengeteget, ő életében először, mert hogy náluk otthon nem szokás a páros tánc, és megnevettetett ezerszer, és aztán reggel, mikor elindultam haza, elkísért egy darabon, tolta a biciklimet, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, és aztán csókolóztunk, és meg kell hogy állapítsam, hogy nem mondtam igazat a rendezőnek, mert én teljes mértékben készen állok már erre a dologra. 

*A történet szereplői kitalált személyek, minden egyezés a valósággal a véletlen műve.

2014. március 29., szombat

A tökéletes másolat

Ma végre elmentem vásárolni, mert kongott az ürességtől a hűtőm, nem volt már reggelinek valóm se, meg kaját is kellett szereznem a nyulaknak (más néven a blökinek meg a macsnak). Közben bementem a tesco melletti deichmannba megnézni, hátha találok tornacipőt, tudom, hogy ők árulnak adidast, én meg azt szoktam szeretni. És ezzel a szatyromban jöttem ki: 


Én ismerem azt a cipőt, amiről koppintották, és ez egy tökéletes másolat, nem mondanám meg, hogy nem Converse. Nagyon szép kis letisztult tornacipő, mindenhez fel lehet venni, a tavaszi nadrágjaimhoz tökéletes lesz, és nekem nagyon tetszik hogy nincsen benne cipőfűző. Ja, és a legjobb benne, hogy 3500Ft-ba került, úgyhogy még maradt is keretem, ha esetleg találnék mellé valami színes csodát is. 

Futás!

Ma reggel elmentem futni, és őszintén szólva azt gondoltam, hogy a bicajozás, a spinning, a jóga meg az itthoni ugrabugrák miatt edzésben vagyok. Öööö. Hát nem. 4 km-t futottam, és az egyetlen dolog ami tartotta bennem a lelket, az a meseszép futópályám volt, vagyis a Dunapart, tisztára nyaralás-hangulatom lett.


Mostantól igyekszem elmenni heti 5x, és mindig picit növelni a távot, meg javítani az időmön. De a cél az lenne, hogy meg se kottyanjon az 5 km, sőt, élvezzem. A mai futásról ez nem volt elmondható.

Forget it

Tegnap írtam egy fcuk című bejegyzést még a suliban ülve, kidühöngtem magam benne, aztán meg töröltem, mert úgy döntöttem, nem állítok örök virtuális emléket egy baromságnak, ami nagyon rosszul esett, és amin nagyon felhúztam magam. És milyen jól tettem, azóta már nem is tűnik olyan fontosnak, pedig akkor majdnem felrobbantam. 

2014. március 27., csütörtök

Hamupipőke

Keresem a csodaszép, imádott, ám széthordott tornacipőm utódját, de nem találom. Ez a napsárga cipő nagyon-nagyon magasra tette a mércét. Legszívesebben megint ugyanilyet vennék, de persze már csak uncsi színekben gyártják. 



Impeccable

Annyira el vagyok havazva, hogy még a blogok olvasásával is el vagyok maradva, pedig arra én mindig, minden körülmények közt szakítok időt, de most még az sem megy. És a lakás is annyira szaladt, hogy már nem is próbáltam meg szinten tartani, mindent úgy hagytam ahogy kiesett a kezemből. Már magam előtt szégyelltem magam, így ma délután, amikor volt pont egy szabad órám, beraktam a skálázós-hangképzős énekórámat, ami pont ennyi idő, és dalolás közben eltüntettem a konyhában a romokat: elmosogattam egy nagy halom edényt ami nem tudom mikor és hogyan keletkezett (azonnal-mosogatós típus vagyok), kidomesztoszoztam a mosogatót hogy csillogjon-villogjon, letörölgettem az asztalt és a szekrényt és lecseréltem a futót, elraktam minden elöl hagyott táskát, kabátot, cipőt és piperecuccot, szedtem virágot a kertben, vázába, majd az asztalra raktam. Majd elraktam a hálóban meg a fürdőszobában a ruháimat, kimostam a mosdót meg kitakarítottam a wc-t, és közben ment a memmammimmommemmammimmomemm. Még kellene mosnom egyet, de a teregetésre már nem maradt volna időm, így ez már nem fért bele, mert kellett csinosodnom, aztán meg érkezett értem a bátyám, és indultunk szórakozni. 

Most olyan mintha teljesen rendben lenne a lakás, pedig igazából egy óriási tavaszi nagytakarításra lenne itt szükség. Ám a hétvégém holnap délutántól vasárnap estig megint teljesen be van táblázva, sőt, már a jövő hét is, szóval nem tudom mikor lesz rá időm. Úgy tűnik, választanom kell hogy a lakásom legyen csilli-villi, vagy a szociális életem. Inkább az utóbbi, nem? 

Ez fájt

Ma éjjel megint megálmodtam a szakításunkat, hát zseniális. Újra ott voltam, beszéltünk, amit ugye már több mint fél éve nem, sírtam, veszekedtem vele. És egy félmondatából rájöttem hogy olvassa a blogom, ezt a blogot - ordítva tiltakoztam, hogy nem, hogy teheti ezt, és az első reakcióm az volt, hogy rohantam ide, hogy költözöm, új helyet kell találnom a kis naplómnak. És tényleg rémálmom hogy idetalál és rám ismer, ő, vagy a családjából vagy a baráti köréből valaki. 

Nem tudom, hogy fura, esetleg extrém reakció volt-e, de én mindenkivel teljesen megszakítottam a kapcsolatot az ő ismerősi köréből, még azokkal is, akiket nagyon szerettem. Nem érdemelték ezt meg, és nem is tehetnek ők semmiről, de abban a helyzetben az életben maradásomhoz ez egy kulcsfontosságú dolog volt. Nekem az kell, hogy semmit ne tudjon rólam, azt se hogy élek-e vagy halok, és hogy én se tudjak róla semmit. Nekem jobb így, és azt hiszem ebben a helyzetben minden jogom megvan hozzá hogy önző legyek.

Szóval fél 3 után erre ébredtem, és utána már nem nagyon sikerült visszaaludnom. Mindenesetre nem érdekel, mert ma este is lesz randevúm, koncertre megyünk, iszunk egy pohár bort, beszélgetünk, és jó lesz. Mindezt romantikus kettesben: a nagyobbik bátyámmal. 


2014. március 26., szerda

It's gone alright

Mit csinál az ember, ha egy filmmániás rendezővel találkozgat? Moziba megy vele. Megnéztük a Grand Budapest Hotelt. Először egy másik, magyar filmet javasolt, amit szintén jó időpontban játszottak, és amire azt hiszem eléggé kétségbeesett fejet vághattam, és aztán egy félmosoly kíséretében közölte, hogy vagy megnézhetjük az új Wes Anderson filmet, és akkor egyből fülig szaladt a szám. 

*vigyázat, spoiler*

Nekem nagyon-nagyon tetszett, gyönyörű, Amelie-szerű rendhagyó képek és jelenetek, elképesztő színészek teljesen váratlan szerepekben, hogy szinte alig ismered meg őket, imádnivaló karakterek (az egyik főszereplő, a hordár fiúcska, hát awww), zseniális humor. Mondjuk maga a sztori szerintem meglehetősen lapos és érdektelen, és úgy őszintén, nem is értem, hogy ha ennyi pénzt és energiát feccölnek egy filmbe, akkor miért nem gondolkodnak el rajta, hogy hmmm, lehet hogy a cselekményen még lehetne dolgozni egy kicsit? Valamint ha tudtam is, hogy nem Magyarországon játszódik, én azért jobban erőltettem volna a kelet-európai hangulatot. No de a lényeg, hogy a fél filmet spontán végigvigyorogtam, és jól szórakoztam. A rendezőmnek viszont nem tetszett, a sztori (hiánya) miatt nála elásta magát a film, de szerintem ettől még meg kell nézni.

Aztán a Tolditól elsétáltunk a Hősök teréig, és megint meg kellett állapítanom, hogy Budapestnek nincsen párja. 


Ez az installáció is a Hello Wood projektje, őket már a szigetes óriási fatigrisek óta figyelem, imádom a dolgaikat. 

Take it slow

Ma negyed 3-ig tanítok, utána elszaladok vásárolni mindenféle egészséges finomságot, itthon átöltözöm kényelmes-melegbe, főzök gyorsan valami istenit (nagyon rég nem csináltam curryt, hmm), felköltözöm a kanapéra, bebugyolálom magam, berakok valami félálomban is követhető sorozatot, és egész délután semmit sem fogok csinálni, úgy várom. 


2014. március 25., kedd

Easy, easy

Hétfő reggel álmosan és sértődötten tekertem munkába: hát mi ez az időjárás? Ráadásul rengeteg órám volt, este 6-ig folyamatosan, nem esett jól, de legalább letudom a heti adag nagyját hétfőn. Nyűgös nap volt, és megint egész nap az lebegett a szemem előtt, hogy amint az utolsó diákom is kilép az ajtón, azzal a lendülettel már mosom is a fogam és dőlök is befelé az ágyba, de persze ahogy eltűnnek a diákjaim, már ki is nyílik a csipám, belelkesedek, és mindenfélét csinálok, és fél 11-kor meg úgy kell magam ágyba parancsolni, mert +/-1 órával ég és föld a napom minősége. 

Ráadásul találtam egy zenét, illetve a gitárosunktól kaptam, hogy legszívesebben egyfolytában hallgatnám, és az ágyba is a fülhallgatóval bújok, és az nagyon jó... Bekapcsolom, és tele lesz pillangóval a gyomrom. Azt hiszem, kicsit szerelmes vagyok ebbe a 20 éves angol pasiba, akinek egyetlen porcikája sem áll be a sorba, az elképesztő hangjába, a történetébe, a zenéjébe, az összes számába. Rég történt velem ilyen utoljára. 
Nem tudom hova tűnik az időm. Mindig hétfő van, aztán péntek, majd pillanatok alatt vasárnap este. És a reggeli óracsörgés után hirtelen este, majd azonnal reggel. Régen valahogy jobban volt időm mindenre. Szeretem hogy ezer dolgot csinálok, de hát na. Ma a nagyszünetben kiültem a napra kicsit, szívtam magamba a D vitaminokat, eszegettem a barnakenyeres mozzarella-sonka-alma szendóm, néztem a kosarazó kölyköket, és annyira jó volt. Jó lenne többet csak úgy lenni. Olyan jó hogy tavasz van, egyre több ilyen pillanattal fog járni.

 Ééés ma lesz randim megint! 


 ♥

2014. március 23., vasárnap

Pasiügyek

Pasi*: 
Közgázt ÉS filmművészeti főiskolát végzett (nem, nem csak járt, végzett mindkettőn). Rendezőként, vágóként dolgozik. Okos, kedves, érdeklődő, nagyon jó beszélgetőpartner, vannak hobbijai, sokat utazott, tanult zenét, játszik hangszeren. Cukin néz ki, kinézetre vékony, művész arc, ami nekem nagyon bejön. Vannak testvérei**. Nem iszik alkoholt, csak nagyon ritkán (ezen még gondolkodnom kell, hogy pozitív-e, vagy negatív, mindenesetre én ittam két fröccsöt, ő meg bambit, ő kért ezért elnézést). Bringázik. Szerény. He takes it slow. Összefutottunk barátaival, még egy ezer-éve-nem-látott ismerősével is, és láthatóan nagyon szeretik és tisztelik őt. Mindig bemutatott mindenkinek, bevont a beszélgetésbe. Ideálisnak tűnik, nem?

Mi:
Egymásba folyó témák, egész lazaság, könnyen eldöntöttük hogy hova megyünk, felváltva fizettük a köröket, és ez teljesen természetes volt. Fél 7 és fél 12 közt elröppent az idő. Megbeszéltük, hogy mindkettőnknek van még kedve találkozni. 

Én:
Nagyon-nagyon feszült voltam. Egyfolytában keresztbe fontam a lábam és a karom is, egy darabig próbáltam ellene tenni, de igazából nem ment, így feladtam a küzdelmet. Ennek ellenére jól éreztem magam, jót beszélgettünk. Egy ponton megpróbálta kicsit a házasságomra terelni a témát, milyen hosszú ideig voltunk együtt, milyen hosszú ideig voltunk házasok, és becsukódtam mint egy kagyló, és lett egy görcs a gyomromban, pedig nem voltak tolakodóak a kérdések, és akartam is, hogy tudja ezeket. I take it slow too. Pillanatnyilag nem látom őt az életemben. Azt látom hogy találkozunk, és elmegyünk vacsizni, meg moziba, beszélgetünk. Azt nem látom hogy hazahozom, hogy bemutatom a családnak meg a kutyának, hogy az életem része lesz. Tudni kell, hogy a nagy szerelmeim nem ilyen hűbelebalázs módjára indultak, hanem szépen lassan megfontoltan. 

Az elképzelhető, hogy én még erre nem állok készen? Vagy csak nyugodjak le a picsába, találkozgassak vele, és majd kialakul?

Maia Ferrel

*A történet szereplői kitalált személyek, minden egyezés a valósággal véletlen műve.
**Az egyik bátyám szerint érdekes, hogy az eddigi rosszul végződött kapcsolataim (2) mind egykék, és egyben önzőek voltak. Én ebben nem hiszek annyira, de jó, legyen, vegyük ezt is számításba.

Tavasz

Ez a kedvenc időszakom, a konstans 20 fok körüli, mikor elég egy réteg, egy ruha, vagy egy szoknya meg egy vékony felső, felülre meg a tavaszi kabátgyűjteményem egyik darabja, estére egy kendő még a nyakamba, és bőrkesztyű, ha a biciklin fázna a kezem. És persze színkavalkád. Ennél már csak a 30-on felüli fokokat szeretem jobban.


2014. március 22., szombat

Jujjj

Na és aztán ma reggel fél 9-ig aludtam (a szemmaszkom támogatásával, mert nélküle fél 7-kor kipattan a szemem), majd betoltam egy csomó sárgarépát, zöldalmát meg narancsot a gyümölcscentrifugába, csináltam reggelit meg kávét, és kiültem a kertbe a napra. Ma szigorúan napsütéses, szaladgálós, lakásszépítgetős, kutyaszeretgetős, Dunaparton biciklizős, feltöltődős napot tartok, este pedig randevúm lesz valakivel, akivel még sosem találkoztam, de nagyon szimpi, és elvisz egy koncertre, ami az ő ötlete volt, szóval határozottnak is tűnik. Én nem várok az egésztől semmit, de mégis valahogy nagyon jó érzésem van vele kapcsolatban, csak még ki kell találnom, mit vegyek fel. 
Hát ilyen izgi ez a tavasz!

Jack Vettriano

Pain in the ass

Tegnap majdnem nagyon jó napom volt, az utolsó órámon kiültünk az udvarra a gyerekekkel a napra, és ott feleltettem. Itthon kicsit napoztam, unokahugiztam, fociztunk, kutyáztunk, majd besöpörtem Budapestre, találkoztam a fiúkkal, meg az egyikük két kutyájával, és zenéltünk (a kutyák nem), összeraktunk megint egy új számot. A végén kinyitottunk egy üveg Chardonnay-t, csináltunk jó hosszú fröccsöket, és youtube diszkót tartottunk,  mindenki megmutogatta az aktuális kedvenc zenéjét. A srácok jól kinevettek az én zeneválasztásaim miatt, de azt el kellett ismerniük, hogy a legvidámabb zenéket én vittem. Aztán kivittek a kutyák meg a gazdijuk autóval a Nyugatiba, de addigra már úgy fájt a fejem, hogy nem hittem el, pedig nekem sosem szokott, de most majdnem sírtam, a vonat utat nem is tudom hogy éltem túl, és elaludni is alig tudtam. Részvétem mindenkinek akinek rendszeresen van migrénje. Mindenesetre nekem már elmúlt!

2014. március 19., szerda

Tejszínhab

Mivel az összes férfi kollégát Józsefnek hívják, és a legtöbben szakácsok és cukrászok, ma reggel annyi franciakrémes, képviselőfánk, túrótorta, meggyes rétes és pogácsa várt minket a tanáriban, hogy konkrétan már nem bírtuk hova pakolni őket. És nem az az ipari műcukis cucc, hanem saját készítésű főzött krém, tejszínhab, és habkönnyű, roppanós tészta. Mindent jó lelkiismeretesen megkóstoltam, és repetáztam is belőlük, nehogy véletlenül megbántsak valakit. A boldogsághormonjaim most nagyon kellemes szinten vannak.

krysti kalkman

Iskolaundor

Ma ahhoz lenne kedvem, hogy összepakoljam a kisbőröndöm, felüljek egy repülőre, és aztán huss, elrepüljek valami jó kis városba, ahol nézelődöm, sétálgatok és finomakat eszem-iszom néhány napig, akár egyedül is, de leginkább csajosan (amúgy ilyet kellene ám szervezni, van kedvetek?). Mondjuk Isztambul, esetleg London, vagy Berlin. Vagy Párizs!

De még azt sem bánnám, ha itthon maradhatnék, és lemoshatnám az ablakaimat, mert így, hogy besüt a nap, és kikerültek a növények, nagyon látszik hogy van baj. És az Ikeába is szívesen elmennék, hogy csorgassam a nyálam, meg szépítgessem a lakást. 

Csak egy dologhoz nincsen kedvem, dolgozni menni. Valaki tudna adni igazolást? 

2014. március 18., kedd

Dilemma

Talán már írtam, hogy a megváltozott órarend miatt nincsenek a héten első óráim. Ezt nagyon szeretem, mert aludhatok 7-ig, ami szerintem teljesen korrekt, van időm picit nyugodtabban készülődni, ma még cicaszemet is rajzoltam magamnak, pedig azt nem lehet csak úgy sebtében. Sétálhatok negyed órát a blökivel, ami mindkettőnknek jót tesz, ma egy szál pulcsiban, a kigombolt zöld kabátomban szedegettem össze a kutyakakit sétálgattam a parkban, még sál sem kellett, hál'istennek eltűnt a szél teljesen. És még arra is volt időm, hogy ilyen tuti miniszendvicseket gyártsak magamnak, amik segítenek kihúzni a napot délután 3-ig.

Ma állítólag 20 fok lesz, kár hogy este 6-ig lesznek óráim, de kellene valami jó kis aktív dolgot kezdeni magammal utána is. Sport? Vagy fröccs? :)

2014. március 17., hétfő

Neee

Az a baj, hogy olyan bátran állok neki frufrut vágni magamnak, mintha legalábbis Ollókezű Edvárd és Hajas László keveréke lennék. Tegnap legalább másfél centit vágtam úgy fél perc alatt, pedig most meglepően jól működött a frufrum (utoljára is én igazítottam), és hosszú sem volt még, nem is értem hogy jutott eszembe. Túl rövid lett, olyan pin upos, a formája is nagyon rossz, egyenetlen, felemás, és már nem merem tovább nyiszálni. Nem baj, úgy másfél hónap múlva újra mehetek emberek közé.

2014. március 16., vasárnap

Szüli

Ma konkrétan egész nap ettem, nem szeretem ezt. Anyu főzött ma, nem is kellett segítenem. Csinált levest, amiből utána meg kellett kóstolni a benne főtt finomságokat, volt második, ami szintén nem az a könnyed típusú eledel volt, aztán pedig piskótatekercs sárgabarack lekvárral, de itt még nem volt baj. A délutáni szieszta meg a kávé mellé el kellett tüntetni a tegnap általam készített puncs-mogyoró pudingot, ami valószínűleg teljesen mű cucc, de én időnként ölni tudnék érte, iszonyúan finom, Aranka márkájú.

Aztán volt még az, hogy az egyik barátnőmnek holnap lesz a születésnapja, és szerveztünk neki meglepetés szülit mára. Ma épp dolgozott volna délutántól a Vében, és oda mentünk 10 perccel később, felfújt lufikkal, tűzijátékkal, tortákkal, üveg piákkal, a kedvenc Dj-nk hozta a lemezeit meg a két lemezjátszóját. A csajszi épp takarítgatott, mi meg bevonultunk húszan, miközben énekeltük hogy boldog szülinapot, és a barátnőnk úgy örült, hogy sírt, mondjuk én is sírtam volna a helyében, nagyon jól sikerült a meglepetés. És még beestek utána egy csomóan.

Betévedtek kis családok a vasárnapi sütijükre meg a kapucsínójukra, és eléggé csodálkoztak, hogy a Vében vasárnap délután 5-kor bakelitről pörög a zene, folyik a tequila meg a vodka, és 30 részeg ember csákókban meg csillámpónis kitűzőkben táncol, szerintem vertünk bármilyen péntek esti lerészegedést. Mondjuk utólag áldottam az eszem hogy kocsival mentem, és így volt mire fognom hogy én csak csipkebogyólét iszom, de azért táncolgattam egy kicsit én is, meg kellett tolni két féle tortát, meg pogácsát, meg zserbót, és kicsit gondolkodtam is, hogy jó ötlet lenne-e hányni, de aztán úgy döntöttem, hogy minden hétvégén az azért luxus lenne. Inkább angolosan távoztam, ahogy szoktam. 

Sunday morning, rain is falling

Mikor máskor esne az eső, mint vasárnap délelőtt, mikor kutyaiskolába kellene mennünk? Szélvihar van odakinn, a legádázabb ellenségem, és még a frufrumból is levágtam, hát, nem kellett volna. Micsoda nap!

Valami változik

Mostanában a szabadidőmben sokat vagyok egyedül. Nem érzem magam magányosnak, mert lenne lehetőségem társaságba menni, magam választom az egyedüllétet, mert úgy érzem jót tesz. Rákényszerítem magam hogy sokat gondolkodjak, és szembenézzek magammal és a dolgaimmal. Azt hiszem, soha nem volt még ennyire tiszta a fejem, soha nem éreztem még ennyire, hogy rajtam nem múlik semmi. És ez, a tavasz-illattal kombinálva óriási szabadságérzetet ad. 

Mostanában sokat eszembe jut a gimi utolsó éve, az akkori önmagam, és eszembe jut ahogy egyszer ültem valami buszon, tavasszal, még érettségi előtt, az első nagy szerelmemtől, Gödöllőről igyekeztem épp Budapestre a bátyám albérletébe, ölemben a kockás hátizsákom, a U2 Zooropa albumát hallgattam, szerelmes voltam, és úgy éreztem, enyém a világ - és azt hiszem az enyém is volt. Mostanában is pont olyan szabadnak érzem magam mint akkoriban, csak már nem hiányzik a cigi sem a hátizsákom első zsebéből, a bulik sem, meg a Kalinka vodka narancslével, sőt, már a zene sem hiányzik. Szeretem ha tiszta a fejem, ha hallom, mit gondolok. És elég ha leülhetek a Dunaparton a gátra miközben vakargatom a kutya füle tövét és nézem a vizet, vagy ha eltölthetek egy egész délutánt úgy, hogy olvasok - mint ma is. Nem érzem úgy, hogy bármiről lemaradnék, vagy bárhova sietnem kellene.

Annyi mindenkitől hallom hogy mennyire rossz megöregedni, milyen jó lenne újra 18-nak lenni. Hát, nem tudom, én most sokkal jobban érzem magam a bőrömben mint akkoriban. Kiegyensúlyozottabb vagyok, bölcsebb, és a hajam is jobb. És annyi minden történt velem, jézusom, annyi kaland, annyi helyen jártam, utaztam, buliztam rengeteget, végigstoppoltam és utcazenéltem fél Európát, kipróbáltam milyen rocksztárnak lenni, éltem külföldön, voltak nagy szerelmeim meg sok kicsi, férjhez mentem, összetörték a szívem nem egyszer, újra összeraktam az életem nem egyszer - akár könyvet is írhatnék, nem is egyet. Ha az életem hátralevő részében semmi nem történik már velem, én akkor is elégedett leszek. De gondoljatok bele, valószínűleg most járhatok életem felénél, hát csak történik még velem egy s más.

Ez a dal is a tizennyolc éves önmagamat juttatja eszembe. És a mostani szabadságomat.

,

2014. március 15., szombat

Bubbly

Tegnap este már nem volt kedvem elmenni mulatozni, így inkább teljesen kitakarítottam a lakást, majd főztem chilis babot, mert nagyon vonzónak tűnt a gondolat, hogy a szombati bicajtúra után illatos, tiszta, csillogó lakásba jöjjek haza, csak kivegyem a hűtőből a finom csípős ebédet, vágjak mellé egy szelet ropogós fehér kenyeret, töltsek egy pohár bort, előkészítsem a tábla Milka Bubbly-t amit már egy hete kerülgetek, felmásszak a kanapéra, berakjam a True Detective-et (még mindig nem láttam egy részt sem), és élvezzem a jól megérdemelt pihenést. Aztán tőlem már jöhetnek a mínuszok meg a hóvihar. 

A programpontok sorrendje némileg összezavarodott, mivel reggelire megettem a Milka Bubbly-t, és most indulok biciklizni a Dunakanyarba a barátaimmal. Sziasztok!

pinarinadresi

2014. március 14., péntek

Aztán délután fociztunk a kertben a kölykökkel, meg voltunk a blökivel csavarogni, elintéztünk ezt-azt, meg voltunk a Vében sütizni meg szederszörpöt inni. Sokat, nagyon sokat kell most odajárni, inni meg enni kell ott mindenfélét, és üldögélni kell a kertben, meg beszélgetni mindenkivel a pultnál ülve, ugyanis két hét múlva végleg, örökre bezár. És én nem is tudom mi lesz utána velünk. 

Touched

Annyira jó volt a mai nap, de valahogy úgy érzem, hogy így, hogy a termekben kicsapjuk az ablakokat, és süt befelé tiszta erőből a nap, így nem lehet rossz napunk a suliban egyáltalán, még akkor sem, ha vannak olyan napok, mikor egyáltalán nincs kedvük tanulni. A diákok is jókedvűek, és nagyon fura, de mivel már egyre jobban ismerjük egymást, és egyre inkább megvan a közös hang, néha nem is olyan mintha tanár lennék, hanem inkább egy diák közülük, aki valami fura okból kifolyólag maga vezényli le az órákat. 

A héten szinte minden órám jól sikerült, és volt néhány különösen jó élményem, hogy dolgoznak kis csoportokban, teljesen önállóan valami kreatív dolgot, és pont olyan az egész, ahogy a jó nyelvoktatást elképzelem, hogy a tanár nem tanár, aki leadja az anyagot, hanem inkább egy segítő, aki ott van, ha esetleg szükség van rá, de a diákok maguk fedezik fel a nyelvet. És sokszor hívnak oda, és látom hogy sok sikerélményük van, és ez nekem óriási öröm. És sokat ökörködünk és nevetünk, és nagyon jó a hangulat, és persze a legjobb, amikor már nem is az anyagról van szó, hanem csak beszélgetünk. Mindig mondják, hogy a diákokat partnerként kell kezelni, és azért ők hálásak lesznek, de tudjátok, én azt érzem, hogy a diákjaim partnerként kezelnek engem, és épp hogy én vagyok nagyon-nagyon hálás ezért. 

Ma néztük az ünnepséget, ami nagyon komolyan volt összerakva, le a kalappal a kollégák előtt, és egy csomó diákom szerepelt benne, és annyira jó érzés volt, komolyan büszke voltam rájuk. Somolyogtam is ezen kicsit közben, hogy nem is olyan régen ismerem őket, és mégis milyen közel állnak hozzám. Nagyon szeretem a munkám. 

aledan

2014. március 13., csütörtök

Dress code

Holnap lesz a március 15-i ünnepség az iskolában. Rajtam 10 éve nem volt kokárda, de nem is ezzel van a baj, mert egy fél napra fel tudom venni, hanem hogy megkérdeztem a kolléganőket mi a dress code, és azt mondták, semmi különös, fekete alsó, fehér blúz. Öööö. A fekete szoknya még oké is, de nekem nem hogy fehér blúzom, de még fehér felsőm sincsen. Esetleg meg tudok jelenni teljesen feketében, vagy színes szoknyában és fekete felsőben, netán cicamintás ruhában. Fogalmam sincs, mit vegyek fel. 

Update: ha van kedvetek, lehet szavazni. 





Ezeken kívül még a sima fekete egyberuha opció van. 

2014. március 12., szerda

Happy times ahead

Ma reggel már konkrétan jól voltam, ezért szépen összeszedtem magam, és elmentem a dokihoz hogy holnaptól már mennék dolgozni. Szerinte még otthon kellene maradnom a héten, mert fertőzésveszély (úgy érti, én fertőzhetek), meg kimerültség, de én jól érzem magam, és nem is merek sokat hiányozni a suliból. Megígértem azt is, hogy egyfolytában mosom a kezem, és nem fogok fertőzni, becsszó. 

Mindenesetre kihasználtam hogy szépen helyrerázódtam, és elvittem a blökit oltatni, aki szétizgulta magát, de tényleg, teljesen kész volt, reszketett, és épp hogy nem mászott fel teljesen az ölembe a váróteremben (ami azért egy 8 éves, 18 kilós bundahalom esetében több mint mulatságos lenne), aztán 1 perccel a szuri után már teljesen megkönnyebbülve, vígan udvarolt a halálcuki állatorvos lányoknak, akik persze elolvadtak tőle. 

Azért kellett sos-ben elvinni őt, mert vasárnap el akarom vinni kutyaiskolába (ha csak nem lesz k***ahideg és hóvihar tényleg, ugye nem?) hogy egy kicsit szocializálódjunk, főleg ő, mivel valahogy nem jön ki a kutyákkal, szeretne játszani, de az fontosabb neki hogy megvédjen engem, gyakran acsarkodik a teljesen barátságos kutyákra, és ez tökéletesen nonszensz. És ott ugye kérhetik az oltási igazolást, mi meg pont egy éve voltunk utoljára. Na meg ugye kullancsok, bolhák és társaik, mi meg szeretünk a fűben fetrengni, mint a mellékelt ábra is mutatja.

hát így imádjuk mi egymást, és még a nap is süt
Aztán elmentem bevásárolni, de fura mód még nem nagyon kívánok semmit, főleg a zöldségeket, gyümölcsöket nem, úgyhogy csak holnapra vettem finom szendvicsnek valót, aztán majd meglátom. Csak nagyon óvatosan eszem még. Bár rájöttem, hogy mindjárt itt az április, ami egyet jelent a spárga eljövetelével, amit én reggeltől estig kiló számra tudnék enni, az egyik legeslegkedvencebb zöldségem. 
Happy, happy times ahead!

És bár jó érzés hogy holnap újra suli, és buzog bennem a tettvágy, azért bevallom, meg tudnám szokni hogy ebben a gyönyörű időben jövök-megyek teszek-veszek, és süti a képem a nap. Egyébként annyira ki vagyok simulva, és olyan pirospozsgás az arcom a hétvégétől meg a mai kertben ökörködéstől, hogy holnap senki nem fogja elhinni hogy beteg voltam. Mondjuk tökmindegy. 

2014. március 11., kedd

Just can't wait

Amikor az ember beteg, és már kezd jobban lenni kicsit, akkor a betegség nélküli élet őrületesen vonzónak, lehetőségekkel és kalandokkal telinek tűnik. Ma már nézegettem, hogy melyik ruhámat fogom felvenni ha visszamegyek dolgozni, és gondolkodtam, hogy hogyan fogok sminkelni, komolyan, mintha úgy egy évig lettem volna bezárva egy sötét kamrába, hihi. 

Persze ez a gyönyörű idő is elképesztő hatással van rám. Nagyon várom, hogy harisnya nélkül lehessen már szoknyát hordani, bár a hétvégére beígért hóesés nem sok jót ígér ez ügyben. Ma annyira erős volt a nap, és olyan meleg volt ahogy odasütött délutánig a teraszomra, hogy mondtam apunak, hogy le kell hozni valamelyik nap a padlásról a kerti asztalt és a székeket, hogy tudjak kint reggelizni és ebédelni, nagy habos kapucsínókat inni, olvasgatni és blogot írni (god bless wifi), meg esténként vacsoracsatát és fröccspartit rendezni a családomnak meg barátaimnak. 

Van egy kedvenc szendvicsem, aminek mindig nagy sikere van, főleg fröccsök mellé, szóval a terasz-szezonnal a brie-sajtos-fügelekváros-szendvics szezonja is megérkezik. Most megosztom veletek, jó? 

Kell hozzá
  • valami finom kenyér
  • brie sajt (olyan mint a Camambert, csak nem olyan érett, simább az íze)
  • olasz sonka (pármai, serránói, feketeerdő, a lényeg hogy a nyershez közelítsen)
  • füge lekvár (bármilyen sűrűbb típusú  lekvár jó lehet, sárgabarack vagy birsalma például)
  • valami zöld saláta (madár, rukkola).
Összerakjuk, megesszük, fröccsel öblítjük. Utánozhatatlanul finom. 

Mi a kedvenc színed?



Ezt a bejegyzést 2012 szeptember 27-én írtam. 


"Judit tegnap felhívott, hogy szakítottak a spanyol barátjával, így aztán délután feljött, és estig ápolgattuk a lelkét, kapott finom bort, meghallgattuk, vigasztaltuk, tanácsot adtunk, biztosítottuk róla hogy segítünk amiben tudunk. Egy ideje már nem működtek jól, szóval volt ideje felkészülni rá hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, és úgy tűnik erős, tudja merre tart, de persze szakítani sosem könnyű. Ők 2 és fél éve Magyarországon ismerkedtek meg, és Judit a korábbi életét teljesen feladva a fiú miatt költözött ide. Úgy döntött, a szakítás ellenére marad, nem költözik haza, és a körülmények miatt úgy tűnik még legalább 2 hónapig együtt kell lakniuk, mielőtt lépni tud, ami szerintem rémálom, de majd csak túl lesznek ezen valahogy. 

Belegondoltam, milyen lehet 34 évesen (vagy még később) szakítani, amikor az ember lánya már nyugalmat akar, fehér ruhás esküvőt, kisbabákat, és ehelyett megint első randevúkon találja magát: 'neked mi a kedvenc színed?' És sajnos ebben a korban már nem is olyan könnyű válogatni, azok közül akik nem boldog családapák még ennyi idősen, sajnos rengeteg selejtes, szerencsétlen, balfasz (már elnézést, de tényleg) pasi van, és sajnos nincsen rájuk írva, drága időbe telik ezt kideríteni (tudom, a lányokkal is sok a baj, de ez nem a mi problémánk). Ráadásul ez az egész sokkal nehezebb egy olyan városban, ami nem igazán a szíved csücske, ahol az emberek nem tudják ki az a Tévé Maci, ahol nem kapható Túró Rudi, ahol nem ülhetsz be egy kávéra a legjobb barátnőddel, és nincs ott anyukád hogy húslevest főzzön neked ha belefogysz a bánatba. 

Persze egy szakítás mindig újrakezdés is, tiszta lap. Nem győzöm mondani minden ilyen helyzetben lévő barátnőmnek, hogy egy sok éves rossz kapcsolat nagy eséllyel soha nem lesz már jobb, és hosszú időt boldogtalanul, jövőkép nélkül eltölteni puszta időfecsérlés. És ha nehéz is kilépni a megszokottból, akkor is ha szörnyű és reménytelen (mert mi lányok ilyen érthetetlenül ragaszkodóak vagyunk), a pont a huza-vona végén új esélyt jelent valami sokkal jobbra, egy olyan kapcsolatra, ami nem csak kompromisszumokból áll. Tudom, hogy a bolygók kivételesen csodás együttállása kell ahhoz hogy az ember rátaláljon arra akit keres, de esélyt kell adni rá hogy belebotoljunk, amikor legkevésbé számítunk rá. És ott lesz. Én csak tudom." 

How ironic. :(

Goood

2 nap éhezés után a friss, meleg, medvehagymás tört krumplival az Onyx étterem Michelin csillagos kóstoló menüje sem vehetné fel a versenyt. 

Almost there

A tegnap délutánt a kanapén töltöttem, takaró alatt, dideregve, lázálmok közt, nagyon rossz volt. Anya hozott egy nagy bögre kamillateát, meg néhány kekszet, de ennyi volt amit le bírtam gyűrni. Este 9 körül felkeltem, hogy jó, akkor összeszedem magam, fogmosás, pizsi és alvás, de ahogy függőlegesbe helyeztem magam, éreztem hogy menten elájulok, rázott a hideg, úgyhogy fogmosás, meg minden nélkül elvánszorogtam az ágyamig (fel sem tűnt eddig, milyen nagy a távolság), és eldőltem úgy, ahogy voltam, melegítőben. És aludtam reggelig. 

És reggel úgy ébredtem, hogy egészen jól vagyok, nem vagyok rosszul, nem émelygek, és mintha valami erőm is lenne már. 2 napja először lezuhanyoztam (eddig elképzelhetetlennek tűnt ennyi időt állva tölteni, a dokinál is félre kellett tolnom egy nőt meg egy kisgyereket hogy le tudjak ülni, mondjuk mondták is hogy nyugodtan, látják hogy baj van), megfésülködtem, farmert, pulóvert húztam, rá egy vékony kabátot, fogtam a pöttyös kosaram, és elmentem kenyérért anyuéknak, vittem a kutyát is. 

Mondjuk úgy sétálgattam mint valami lassított felvétel, de jólesett kicsit kihúzni magam, meg érezni a napsütést. Itthon ettem egy picit, ittam egy bögre teát, és érzem hogy nagyjából ennyi volt az energiatartalékom. Közben iszonyatos lelkiismeret furdalásom van, hogy a kollégámnak helyettesíteniük kell (amiért nem kapnak pénzt), és emiatt azon gondolkodom, hogy holnap már vissza kellene mennem dolgozni, pedig érzem, hogy még kellene 1-2 nap hogy erőt gyűjtsek. Nem jó ez a rendszer így. 

2014. március 10., hétfő

Szeretném azt mesélni, hogy vasárnap este korán ágyba bújtam a könyvemmel, jól kialudtam magam, reggel óracsörgés nélkül, kipihenten ébredtem, és frissen, szuperjól indult a hét.

Ehhez képest a bringázás után már nem bírtam enni, egyre rosszabbul éreztem magam, majd végighánytam az éjszakát, még a víz is kijön belőlem, minden formában, ha értitek. Minden izmom, izületem fáj, mint egy jó kis influenzánál, borzalmas a közérzetem, és a szüleim is rosszul vannak. Nem mentem dolgozni, és a dokihoz is alig bírtam elvonszolni magam. Alig élek, fujj. Hát ezt érdemlem?

Szomjas vagyok, éhes, és kávét akarok inni.


2014. március 9., vasárnap

On the way

Régen voltam úgy ékszerrel, hogy meglátni és megszeretni, de mostanában kettőbe (illetve háromba) is teljes erőből szerelmes lettem. Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy az enyémek is lesznek, de álmodozni szabad, nem? 

Ő az egyik, egy nagyon színes nyaklánc, gondolom nem kell magyaráznom miért tetszik, szerintem teljesen molnárilonkás. A WonderLAB-ben kapható, a márkája a számomra eddig ismeretlen Soie essentielle, sajnos az árát még nem sikerült kiderítenem: 




A másik pedig egy, illetve kettő gyűrű. Még mindig furcsa, hogy nincsen az ujjamon a jeggyűrűm, és próbálkoztam a régi, nagy, színes gyűrűimet hordani... Nem esik jól. Keresem az igazit, igen, úgy is, de először is magamnak akarom megmutatni, hogy egyedül is, magamtól is, magammal is boldog lehetek, így is jól érezhetem magam, és hát látjátok, jó úton járok, talán valahol félúton, bár ma azt hiszem, pont egy hullámvölgy van, kicsit sírdogáltam is. Néha még mindig úgy vagyok vele, hogy nem hiszem el azt ami történt, és bármennyire szépen és ügyesen csinálom a dolgaimat és igyekszem jó képet vágni a jelenlegi életemhez, azért még nagyon sokszor eszembe jut, hogy nem ez az én utam, nem így kellett volna alakulnia. De arra gondoltam, hogy emlékeztethetem magam arra, hogy bármi van, bárhogy alakulnak a dolgok, bárhogyan is törik össze a szívem, mindig meggyógyul, és mindig ott az esély, hogy majd egyszer boldog legyek megint. A gyűrűk Nemesi Anna munkái, és számomra teljesen megtestesítik ezt, így, ketten együtt. 

Tehát

Jó volt a hétvége nagyon. Hosszan: mindenféle aktív programot találtam ki, találkoztam a barátaimmal, minimális mennyiségű alkoholt fogyasztottam, táncoltam, nevettem, sokat voltam levegőn, lepirult az arcom a napsütésben,  mozogtam, főztem gyümölcslevest és sütöttem csirkecombokat mindenféle zöldségekkel amiktől a család teljesen elalélt, sokat sétáltam a blökivel, lesimogattam a macskáról a bundát, de a legeslegjobb a mai bringatúrám volt, amit egyedül kiviteleztem, teljesen kihajtottam magam, és nagyon-nagyon-nagyon élveztem. Röviden: teljesen feltöltöttem az elemeket.

Ugyanitt: fogalmam sincs, hogy mikor és hogyan lesz nekem valaha pasim, gyerekem, családom. Nincs kedvem érte tenni, és nem is nagyon tudom, hogyan kellene. Vajon 10 év múlva is egyedül fogom csodálni a naplementét Nagymarosnál? 

ez is jobban tetszett ffh-ben, de zsofff kedvéért visszafogtam magam

2014. március 8., szombat

L, mint lúzer

Szóval van ez a spórolás-ügy, persze nyugodtan vehetnék ki pénzt a számlámról, de eldöntöttem hogy nem, hát nem, takarékoskodás van. Viszont történt egyszer, néhány éve, hogy szilveszterkor betörtek a szomszédunkhoz, ilyen besurranó-módszerrel, és én azóta, ha elmegyek bulizni az év utolsó napján, elrejtek itthon minden számomra fontos, értékes dolgot - tudom, baromság, de ez egy ilyen hülye becsípődés nálam. Most szilveszterkor is, volt egy csomó készpénzem, és nem akartam mind magammal vinni mulatozni, és nem is akartam csak úgy berakni a fiókba, ezért szépen elrejtettem egy jó kis biztonságos helyre. Csak az a baj, hogy nem emlékszem, hol van ez a jó kis biztonságos hely. Úgyhogy ma, mivel pont jól jönne ez a kis pénz, emlékeim szerint úgy 20-25 ezer forint lehet, nekiálltam keresni. Továbbra sem találom. Mindenesetre nyugodt lehetek, ellopni tutira nem fogják. 

Itthon

A múltkor beszélgettünk Ádámmal, akit talán ti is ismertek innen a kommentekből valamennyire, és aki az igazi életben is a barátom, arról, hogy ő beköltözött innen a környékről Budapestre, és egy csomó okból kifolyólag nagyon szeret ott lakni. És meséltem neki, hogy sokszor eszembe jut, hogy lehet hogy nekem is be kellene költöznöm hogy felpezsdüljön kicsit az életem. De persze tudom azt is, hogy lehet hogy nyernék vele bizonyos dolgokat, pezsgőbb szociális életet, több havert, elérhetőbb kultúrát és menő gasztroélményeket, de közben vesztenék is vele, egy csomó pénzt, egy boldog kutyát, a friss levegőt, a nyugalmat, a bringatúrákat, a napi szinten elérhető családot, ezt a várost. 

Aztán ma délelőtt csatangoltunk vagy 3 órát az ebbel, és már nem is értem, miről beszéltem. A Dunakanyarban lakni, főleg tavasztól őszig, nagyon jó. Különösen, hogy a délutáni szieszta idején pont idesüt a kanapémra a nap, ezt semmiért sem cserélném el. 





Happy Saturday!

Mostanában azt vettem észre, hogy a zeneileg nagyon könnyed, mégis mondanivalóval rendelkező, lendületes, csajos zenék találnak meg, amiktől libabőrős leszek, és érzem hogy élek, fiatal vagyok és erős, tegnap például ez a szám ment egész délután repeaten a fülemben. Ebben az az érdekes, hogy októberben a Millenárison láttam őket élőben színpadon, és annyira hidegen hagyott, hogy elmentünk közben fröccsöt szerezni meg cigizni, most meg mit nem adnék azért a koncertért. Mondjuk bennem is igencsak más játszódott még le akkor. 



Most pedig süt a nap és dalolnak a madarak, elmentünk csavarogni a blökivel, sziasztok! 

Aha

Már láttam magam előtt, hogy mennyire jól fogok spórolni ebben a hónapban, az összes bevételem felét félre tudom tenni. A hétvégére van 4000 ft-om, a hűtőm, mélyhűtőm tele, a buliba tudok vinni Olivért, amiből szintén van betárazva itthon, a bringázás, kutyasétáltatás, kirándulás, pihenés nem kerül pénzbe, tulajdonképp nem is fogom tudni elkölteni, a számlámhoz meg főleg nem kell hozzányúlnom, hétfőn pedig több diákomtól is kapok pénzt. 

Aha.

Most üres a pénztárcám, mert vettem almát, narancsot, tulipánt, Kinder bon bonst, voltam edzésen, a többi pénz mondjuk nem tudom hova tűnt. Erre mondják hogy kifolyik a pénz a kezeim közül. Továbbra is áll mondjuk a fogadalom, úgyhogy most lesz művészet a hétvége. Ha sikerül, akkor írok egy könyvet arról hogy Hogyan éljünk pénz nélkül, és csúnyán meggazdagszom. 

Na jó, szerintem megérte

2014. március 7., péntek

Change of plans

Megint hazajöttem a lyukasóráimban. Nem csinálok semmi különöset, elmosogatok, dobálom a kutyának a labdát, eszem egy almás lepényt tízórai gyanánt, iszom mellé egy kávét, de mégis, annyira feltölt, sokkal inkább mintha ülnék bent a suliban üresjáraton. Este mégsem megyek színházba (illetve nem én megyek), nem mondom hogy nagyon bánom, mert lett volna kedvem, de nem annyira vagyok János vitézes hangulatban, mondjuk egy jó kis modern jazz koncert sokkal inkább feküdne. Egyébként a hirtelen felszabadult délutánok a kedvenceim, can't wait. Este pedig táncos mulatságba (házibuli) vagyok hivatalos, amit így nem kell kihagynom, juhhú.

2014. március 6., csütörtök

Life, oooooh life

Mondtam én, hogy ha megérkezik a tavasz, minden rendben lesz, és hát tényleg. Olyanok vannak, hogy
  • tegnap voltam egy nagyon ígéretes fotóművész(nő), egy nagyon kedves barátnőm első kiállításának megnyitóján, és élmény volt látni, ahogy elindul egy karrier. Én tudom, milyen érzés, ha az ember a munkája mellett rátalál arra, amiben meg tudja valósítani önmagát és az ráadásul másoknak is örömet okoz, és nagyon jó látni, hogy van más is, aki rátalál. Ha a belvárosban jártok, nézzétek meg a képeket ti is!
  • az előző hónapban, annak ellenére hogy vettem ezt-azt, sikerült egy egész szép kis összeget félretennem, ezért úgy döntöttem, hogy rágyúrok a dologra, és még jobban spórolok. De kellett vennem szemspirált mert kifogyott (és nekem persze csak a világ legdrágább vízálló szemspirálja vált be), találtam egy gyönyörű csíkos ruhát, meg egy tavaszi pulcsit is, és hát valahogy úgy alakult, hogy őket is megvettem. Viszont kitaláltam, hogy oké, Ilonka, ezek a cuccok tényleg nagyon jók, de akkor játsszunk olyat, hogy most két hétig nem nyúlhatok a számlámon lévő pénzhez (azt leszámítva, hogy a számláim onnan fizetődnek automatikusan), vagyis a rendes sulis fizumhoz, hanem csak a magántanítványaimból kapott pénzből élhetek kaja-, szórakozás- meg mindenféle egyébügyileg. Hát kíváncsi vagyok. Én is szeretnék Excel fájlt vezetni a pénzügyeimről mint annalight, mert én csak olyan hűbelebalázs módjára, érzésre intézem őket, de sajnos nekem annyira közöm nincsen a dologhoz, hogy a múltkor meg akartam kérni a bátyám, hogy tanítson meg az Excelre, de talán elég jól bemutatja a gazdasági ügyekhez való viszonyomat, hogy nem jutott eszembe hogy Excel tábla, és úgy kellett körülírnom, hogy tudod, mikor kis négyzetrácsokba tudod beírni a számokat meg mindenféle infót, és azok összeadódnak a végén. 
  • még mindig nagyon ügyesen csinálom a mozgás - egészségesen kajálás kombinációt, és nagyon jól is érzem magam tőle. Ma viszont azon kaptam magam, hogy a Pinteresten nem tudom abbahagyni a receptek olvasgatását, így úgy láttam hogy itt az ideje, hogy süssek valami finomat. Végül ez az almáslepény született meg, és bár nagyon finom lett, ha megint megsütöm, akkor a karamellt lehagyom a tetejéről, mert szerintem anélkül is zseni lehet. A maradék tésztát pedig csíkokra vágtam, megkentem tejföllel, került rá sonka és sajt, feltekertem, megsütöttem, és hát aaahhhh. 
  • holnap megint színház, Nemzeti: János vitéz. Néhány éve láttam ott az Alföldi-féle rendezést, nem volt rossz, hát most kíváncsi vagyok erre is.


És már megint jön a hétvége!

Eper

Igen, tudom, ritkán járok errefelé, bocsánat, de persze ez jót is jelent, mert cserébe a valódi életemben mindenféle izgi történik, ami miatt nincsen kedvem/időm itt a Vaiom előtt ücsörögni. Most is csak hazaugrottam kicsit az ezer (3) lyukasórám közepette, hogy megtartsak egy magánórát, toljak egy második reggelit és igyak egy második kávét, összepakoljam a kupit kicsit, kitárjam az ablakokat hogy besüssön a napocska, és megírjam nektek, hogy ma lesz egy szabad délutánom, és akkor majd írok*. Csók!


 *Kivéve, ha ma is akad valami igazi tennivaló.

2014. március 4., kedd

You're my heart, you're my soul

Elmentem edzeni, és amilyen a formám, basszus elmaradt. Mondtam hogy nem baj, van-e valami más zsírégető cucc 7-től, volt, oda mentem. Hát olyan kőkemény oldszkúl aerobic órán vettem részt, amit egy 60 körüli hölgy tartott, hogy csak na. A gyakorlatsor szinte ugyanaz volt, mint amire kábé 94-ben jártunk az egyik helyi általános iskola tornatermébe. A zene pedig Coco Jumbo, Modern Talking (nem viccelek), 99 luftballons, Gypsy Kings és társai, jó sokat vihorásztam a zenéken ugrabugrálás közben. Ja, és jóga ide, spinning oda, a végére majdnem meghaltam.

Music

SOHA ne kerülj olyan helyzetbe, hogy öntelt-elszállt-teszetosza-döntésképtelen-rinyagép-sértődékeny ám kurvatehetséges művészektől függjön egy a szívedhez közel álló dolog. Dühös vagyok és tehetetlen, fel tudnék robbanni. Már azon gondolkodtam hogy elmegyek a Vébe és akkor Olivér és cigi, de végül inkább spinningre megyek. 

Ilonka tanárnő

A kollégáimat úgy hívják a diákok, hogy Bayerné, Baloghné, Mayer tanárnő (ezek fiktív nevek, persze). Nekem viszont így címezték meg a házi feladatnak feladott levelet, hogy Dear Miss Ilonka, és ma annak is fültanúja voltam, hogy így kértek ki a tanáriból, hogy Kihívná nekem az Ilonka tanárnőt? A keresztnevem használják, a kollégák közt nekem egyedül, és szerintem ez olyan cuki.

2014. március 3., hétfő

Working girl

Ma úgy éreztem, tökéletesen feltöltött a hétvége, elmaradt a szokásos hervasztó, energiátlan hétfő-effektus, mondjuk mindezt főleg a sok mozgásnak, a friss levegőnek és az egészséges kajának tudom be. Még hétvégén is úgy kezdtem minden napot, és azóta is, hogy reggel csinálok egy jó nagy tömény smoothie-t abból amit a hűtőben találok, ma reggel például mangó, banán, uborka és mandulatej volt a menü, és finn crispet eszem mellé, és valahogy iszonyat jó energiával, könnyen, mégis lendületesen indul tőle a nap. 

Ma elég sok órám volt, de jól bírtam, és mivel ez a könnyebb hetem, így a hét hátralévő fele már lazább lesz. Délután is volt még két tanítványom, pihentem egy kicsit, kutyát sétáltattam, majd utána még egy barátnőmnek fordítottam egy csomó mindent, hogy nyerjen Erasmust Glasgowba, és mehessek hozzá látogatóba, szóval a cél nemes és önzetlen. 

Az imént megnéztem a met.hu-t, és holnapra sajna nem ígérnek napsütést, de a hőmérséklet egész tavaszi lesz, ami tök jó, mert napközben egy csomót kell majd jönnöm-mennem, aztán pedig még némi fogadóóra a suliban, amit a többiek utálnak, én viszont nem bánok. A hét második felére pedig mindenféle jó kis programot terveztem be, ki kell használni hogy ennyi energiám lett hirtelen. És persze továbbra is mozogni kell, salikat meg smoothie-kat tolni, meg lazán venni a dolgokat.

Egyre inkább szemezek a tavaszi kabátjaimmal, ti már váltottatok? Őszintén szólva szerintem az időjárás már simán indokolná hogy elkezdjem őket hordani, bár reggel azért 8 előtt még nincs meleg a bringán, de a csodás tavaszi kabátjaimhoz is fel lehet úgy öltözni hogy ne fázzak. Nem is tudom hol van a lélektani határ. Talán itt valahol március elején.

loui jover

2014. március 2., vasárnap

Tekerj!

Tegnap este még teljesen más program volt ma reggelre betervezve, mégpedig Budapest, Szimpla Piac és reggeli (ezt is majdnem nagybetűvel írtam). De aztán este elmentem kicsit társasági életet élni, és kiderült, hogy a barátaim bicajtúrát terveznek ma reggelre, egy olyan útvonalon, ami végig a Dunaparton halad, és szerintem Magyarország egyik (ha nem a) legszebb bicikliútja (Dunakanyar). És úgy éreztem, hogy annyival jobbat tenne ha sportolnék, levegőn lennék, és szívnám magamba a gyönyörű kilátást, mintha bemennék Budapestre, na és az idei első bicajtúrának is épp itt az ideje - szóval kicsit szégyenkezve, de lemondtam az előre lefixált budapesti programot. 

Egy barátnőmmel indultunk innen a városból, a többiek úgy 15 km-nyire csatlakoztak be, és onnan még tekertünk ugyanannyit, ráadásul erőltetett menetben, mert a barátnőmnek vissza kellett érnie időre dolgozni. Mikor megálltunk, nagyon fáztam, mert nem volt túl meleg, kicsit a szél is fújt, és meg is izzadtam elég rendesen. Visszafelé félúton megálltunk és megkerestük a csokiboltot és a pékséget, amikről Violet írt a múltkor. Mindkét hely icipici, összetartoznak és családilag viszik, a csokiboltban a helyben készített csokik mellett vannak még fűszerek, teák, lekvárok, a pékségben pedig a teljesen rendhagyó péksütik mellett különleges sörök, teák, (sós) vajak, sajtok, kolbászok. Mindkét hely totál francia hangulatú, mintha valami Audrey Tatou  film díszletei lennének (itt vannak képek), és csöngetni kell, úgy jönnek ki, és meg lehet a dolgokat kóstolni. Tudjátok, ha ilyen helyek lennének a közelemben, eszembe sem jutna a Teszkóba és Lidlbe járni, meg nagyüzemi árukat vásárolni, hanem őket támogatnám, és mindenféle finomságot vinnék haza - jó, túlzok, de elhatároztam, hogy ezentúl hetente el kell bicajoznom arrafelé, és a szüleimet is el fogom vinni. Persze vettünk házi készítésű bonbonokat, a pékségben pedig vaníliás-mazsolás táskát, sajtos-currys és sonkás péksütit meg forró teát, és teljesen odavoltunk, minden hihetetlenül finom volt, meg hát kellett is pótolni az energiát. 

Aztán félúton a többiek leváltak, és ketten jöttünk hazáig, nekem viszont akkor már nagyon fájt a térdem, meg a fenekem, de az utóbbit tudtam hogy fog. Így utólag azt gondolom hogy megfázott a térdem, mert elméletileg edzésben van, szóval az nem lehetett baj, de tény, hogy hideg volt kicsit, meg a táv is túl hosszú volt így elsőre - 3 és fél órát tekertünk. Most is fáj a térdem, és nagyon forró.


Itthon beálltam a forró zuhany alá, bekuckóztam a kanapéra, majd aludtam másfél órát. Farkaséhesen ébredtem, de csak egy madársaláta-paradicsom-mozzarella salátát csináltam magamnak, egy hős vagyok. Jólesnek a könnyű kaják mostanában, jobban is érzem magam, remélem látványban is meglesz az eredménye hogy így visszafogom magam. 

Mikor lesz megint hétvége?

Kölcsönadtam a bátyámnak a fotómasinámat, ha visszakapom újra szépek lesznek a képek.