Nőnap.
Én ízig-vérig nőnek érzem magam, szeretek az lenni. Két bátyám van, akik a tenyerükön hordoznak és bármikor számíthatok rájuk, apukámnak én vagyok az egyetlen kicsi lánya, bármit megtenne értem. A legfontosabb férfiak az életemben (a 10 éves kapcsolatom és a férjem) nagyon férfias, határozott, racionális, kiegyensúlyozott emberek voltak, pont, mint apukám és a tesóim. Mindig nő lehettem mellettük. Szóval nagyon jó dolgom volt az életemben szereplő férfiak mellett, mondhatom, hogy elkényeztettek.
De a szakítások voltak azok, amik megtanítottak arra, hogy egyedül is megállom a helyem. Hogy nem kell senkire támaszkodnom ahhoz, hogy képes legyek kerek, kiegyensúlyozott, boldog életet élni, sem anyagilag, sem érzelmileg, sem a napi intéznivalókban nem függük senkitől, úgy érzem, egyedül is képes vagyok bármire, és ez így van jól. Persze könnyű ezt mondanom, hiszen hiába maradok időnként egyedül, nekem továbbra is itt van apu, meg a két tesóm, mint férfiak az életemben, és ha arrébb akarom rakni az ágyam, elromlik valami, vagy csak férfi nézőpontra van szükségem, csak telefonálnom kell, és jönnek segíteni örömmel.
De kaptam most egy levelet, és ne haragudj, hogy írok róla, de annyit gondolkodtam ezen. Azt írta egy olvasóm, hogy lehet, hogy át kellene gondolnom, hogy hogyan állok a kapcsolataimhoz, mert tökéletes férfit sosem találok. És aztán elmesélte, hogy ő is így volt, mint én, hogy kereste a nagy őt, de nem jött, és aztán kötött egy elég nagy kompromisszumot, hozzáment valakihez, akivel nem az igazi, de úgy érzi, hogy mégis jó élete van, működik, és legalább lett gyereke. És ha jól értettem, az a tanulság a levélből, hogy neki fontosabb lett a kiszámíthatóság, a biztonság a boldogságnál, és neki ez bejött.
Megköszöntem a tanácsot, és valamilyen szinten értem is, mit akar mondani. Szerencsétlenkedek itt a pasikkal, és bár a blog alapján szimpatikusak és kedvesek, van, amelyiknek még cuki gyereke is van, minden okénak tűnik, és a bolond Ilonka mégis szakít, és már megint egyedül van. Én értem, hogy ez így tűnik, de higgyétek el, én itt sokkal színesebben és illatosabban tálalom a dolgokat, mint ahogy igazából vannak. Én szívesen hozok kompromisszumokat nagy dolgokban is, és igazán küzdöttem ezért a kapcsolatért is, annak ellenére, hogy az elejétől tudom, hogy mi nagyon nem illünk össze, elfogadtam, hogy nagyon mások vagyunk, más a szeretetnyelvünk, de az utóbbi két hónapban nagyon sokat szomorkodtam és sokat voltam egyedül, elegem lett, szakítottam, adtam második esélyt is, nem ment. Szerintem ha valakit szeretünk, azzal nem így bánunk, mint ahogy ő velem bánt. Lehet, hogy egy olyan kapcsolat is elromolhat, ami az elején csodálatos, de egy olyan, ami már az első 4 hónap után szar, az tutira sosem lesz jó. És én nem azt mondom, hogy az első nehézség után ki kell lépni egy kapcsolatból, és nem várok csillámpónikat, gyertyafényes vacsorákat, meg egyéb lófaszt, és tudom, hogy a boldogság nem egy állapot, hanem az, ahogy a dolgokhoz állunk, de van egy szint, ami alá nem megyek.
És ha valaki szakít, akkor sosem fogom azt mondani neki, hogy gondold át ezt, mert tökéletes pasit úgysem találsz. Persze, hogy nem talál, de nem tudhatjuk, hogy mi áll a háttérben. Én sokszor még a barátnőimnek is kiszínezem a történeteimet a pasikról, mert nehéz arról beszélni, hogy nem jó. Hogy nem olyan. Hogy bánt. Hogy nem a társam. Hogy csúnyán beszél velem. Hogy azt hiszem, hogy nem szeret. Hogy attól félek, hogy nem szeretem. Mert nem akarunk csalódást okozni másoknak. És magunknak sem. Én, ahogy mindig mondom, inkább vagyok egyedül, mint egy rossz kapcsolatban. Nagyon szeretnék majd gyereket, de nem olyan áron, hogy a színes, kedves, ragyogó Ilonka helyett egy szürke, borús, szomorú nő legyek, aki nem tud aludni. Kapcsolatban, gyerekkel.
Egyébként hiába vagyok egyedül, én még soha életemben nem kaptam ennyi virágot nőnapra, mint idén, tele a lakás színes virághalmokkal. A legszebb csokrot persze apukámtól kaptam.
És ha már női dolgok, a tesóméknál voltunk valamelyik este, és az unokaöcsém mamuszát vettem fel, amiről az jutott eszembe, hogy milyen élethű ábrázolása a PMS-nek:
Egyébként nem vagyok magam alatt, sőt. Annyira ridegen voltam tartva az utóbbi időben, hogy leginkább megkönnyebbültem, hogy már nem kell szomorkodnom ezen. Helyette végre újra vidám vagyok. Ez az album tegnap jelent meg, nagyon tetszik: