2013. december 31., kedd

Nice to be back

Emlékszünk még azokra az időkre, amikor egyszerűen nem volt olyan opció, hogy kitegyem a lábam itthonról, mert az állandó sírástól óriásira püffedt szemekkel nem mehettem emberek közé - hát igen, nem is volt olyan régen. De azóta sokkal jobban vagyok. 

És vasárnap este randim volt egy nagyon kedves barátnőmmel, és csinosban, sminkkel, illatosan, 3 perccel a találka időpontja előtt felpattantam a bicajomra ahogy szoktam, a táskám a bringa kosarában, a nagy, kötött, színes sálam úgy a nyakam köré tekerve, hogy alig látszom. És száguldottam a Főtér felé, pontosan kiszámolva az íveket a jól ismert kanyarokban, hogy lassítanom se kelljen sehol, messziről integettek az ismerősök több helyen is, én meg vigyorogva integettem vissza, közben teljes erőből tekerve, hogy minél hamarabb megölelhessem a barátnőmet. És akkor éreztem a régi, jól ismert érzést, ami lassan megint felülkerekedik a szomorúságomon, hogy nagyon jó Molnár Ilonkának lenni. 

             

Végre

Az egyik barátnőm írta tegnap éjjel, hogy ÉLJEN!!! Már csak 24 óra van hátra ebből a retkes évből! És hát tényleg, sőt, azóta már sokkal kevesebb. És bár rossz volt ez az év, és jó hogy vége van (és nem jön újra el), én tudom, hogy nem lesz az élet teljesen más csak azért, mert új Moleskine-t kezdünk. De azért bennem is ott van valamiért, hogy becsukok egy ajtót magam mögött, és tiszta lappal indulok, amire új, izgalmas, jókedvű történeteket írhatok, amik csak jobbak lehetnek mint a 2013-as kalandjaim (bár lesz majd biztosan, hogy nosztalgiával tekintek vissza rájuk, de most egyelőre fujj). 

És tényleg úgy terveztem, hogy majd szépen elkuckózom itthon, jól kialszom magam, és kipihenten kezdem az új évet, de végül úgy döntöttem, hogy embereket akarok magam köré, régi barátokat és új ismeretségeket, és táncolni szeretnék jó zenékre, meg Nyakas Irsai Olivért is kérek (pezsgőt nem, köszi). 

Úgyhogy ez lesz a program, jó? 

2013. december 30., hétfő

Éhes vagyok

Kaptam egy személyi mérleget, mert nem volt nekem, ráálltam, és ööö. Mondjuk a nyár elején vett nadrágjaim még mindig nagyok rám, úgyhogy elképzelhető, hogy a mérleggel van valami baj, de tény, hogy az utóbbi időben úgy ettem, mintha hízókúrán lennék - nem sokat, de olyan dolgokat, amiket amúgy eszembe sem jutna: reggelire juharsziruppal meglocsolt palacsintát minden nap (sajnos függő lettem, sose kóstoljátok meg), rengeteg édességet, csipszet. Gondoltam ideje visszavenni, így tegnap narancsot és gránátalmát vacsoráztam, utána pedig ültem ott hangosan korgó gyomorral, hát igen, régen hallottam ezt a hangot. És a mai reggelim után (finn crisp és banán, ahogy szoktam) is nagyon várom már az ebédet. Remélem a hasam rájön, hogy ez a normális mennyiség, és nem az ünnepek alatti. És a suli mellett mozogni sem volt túl sok energiám, de januártól minden másképp lesz (tényleg!).

Holnap viszont én főzök (anyut teljesen letiltottam, és most retteg, hogy mit eszünk, időnként megjelenik, hogy egy kis párolt káposztát azért csinálhat-e, de nem engedem), vendégeink lesznek, és lesz gyömbéres sütőtök leves, amit elkészítek előre, meg tökéletes sült csirke gravyvel, rozmaringos krumplival meg zöldségekkel, mindez Jamie után szabadon (és Selinda inspirációja alapján), meg citromos sajttorta (szerűség), ami szintén ma készül el. Tudja hogy jól főzök, de mégsem tudja elhinni, hogy nélküle is kerülhet kifogástalan menü az asztalra.

A piaci hentesnél vettem a csirkét, ahol volt sárga, meg fehér. Hmmm. Azt mondták, a sárga nem nagyüzemi pipi, az a jobb minőségű, így olyat vettem, de anyukám szerint az is ugyanolyan, csak bekenik valamivel, hogy sárga legyen - az ember már senkiben sem bízhat? No mindegy, azért remélem finom lesz. 

2013. december 28., szombat

Dilemmák

Szilveszter? 
  • Pro: Meghívtak ide a városba egy elég nagy buliba, ahol valószínűleg sok ember lesz, egész jó zenével. Nagyon sok mindenkit fogok ismerni, lesznek jó arcok, és néhány barátom alapnak veszi, hogy ott leszek. Itt lesz a városban, így bármikor hazajöhetek, ha úgy érzem. 
  • Kontra: Nagy eséllyel nem fogom magam jól érezni (utálom a szilvesztert). Tömeg lesz, rideg a hely, és mindenki hullarészeg lesz. 2 napig tart majd míg kipihenem, ahelyett, hogy kisimultan kezdeném az új évet. A plüsskutyának szüksége lenne rám itthon, hogy legyen, aki simogassa a puha kis buksiját, míg ő reszket a félelemtől (k**va petárdák).
Levágassam a hajam?
  • Pro: Valami kell hogy történjen, mert túl hosszú, nincs formája, hajmosás napján szép, de másnap már össze kell kötnöm. Jó lenne valami más stílus, de a frufrum eléggé behatárolja, hogy mit lehet kihozni belőle. 
  • Kontra: Drága. Tutira el fogja cseszni a hajam, aztán tényleg vágathatom le teljesen. Olyan opció nincs, hogy csak igazítsa meg és vágjon néhány arckeretezős tincset, mert az nem kihívás neki. "Hát, tehetünk úgy, mintha csináltam volna valamit a hajaddal..." 
Na, majd még alszom rájuk egyet. 

Friends

Nem tudom, volt-e már ilyesmiben részetek, de az egyik barátnőmmel szakítottam tegnap. Már sokan mesélték, hogy botrányos ha iszik (nagyon rég nem buliztunk együtt), de én mindig megvédtem, hogy ő ilyen, őrült, így kell szeretni, és szerintem ő vicces, és az az igazság, hogy én tényleg sokat tudtam nevetni rajta, vele. De tegnap olyan bunkó, paraszt, alpári és agresszív módon viselkedett, másokkal és velem is, amire egyszerűen nincsen mentség. Így egy ponton mondtam neki, hogy figyelj, a következő helyre már ne gyere velem, a továbbiakban nem vagyok rád kíváncsi, szia, adtam neki 2 puszit, és kész. Soha többet nem hívom el magammal. Nem gondoltam volna, hogy tudok ennyire gyors, és drasztikus döntést hozni, de egy szemernyi kétség sincsen bennem, hogy így kellett tennem.

Az este elején panaszkodott egyébként, hogy eltünedeznek mellőle a barátai, de most már értem miért. Aki ismer, tudja, hogy én iszonyatosan galamblelkű és toleráns ember vagyok, de nekem indokolatlanul cigányozó, buzizó, zsidózó ember, olyan, aki megpróbál meggyőzni, hogy én utáljam ezt vagy azt az ismerőst, mert ő is utálja, aki szerint azért nem sikerült a házasságunk, mert nem esküdtünk meg isten előtt, és aki szemtől szembe egy f@sznak nevez valakit (nem engem), mert nem hisz Istenben (csak néhány példa a tegnapi részeg előadásból), az nekem nem a barátom. És azt hiszem, nem is csodálkozhat, ha végül barátok nélkül marad. 

Pandanomium

Happyish bday

Megvolt idén is a szülinapom, és megint akkora feneket kerítettünk neki, mint szoktunk (semekkorát). Én főztem ebédet, ami isteni lett, pedig saját ötlet alapján változtattam rajta, de hát megint meg kellett állapítanom, hogy zseni vagyok a konyhában (is, hihi), de tényleg, mindenkinek nagyon ízlett. Megint beiktattam egy kis ebéd utáni alvást, amiről nem tudom hogy fogok leszokni amikor majd vissza kell mennem dolgozni, a szieszta szerintem isten áldása. 

Délután a bátyáméknál voltam, és a gyerekek enyhén szólva túl vannak pörögve most, hogy nincs suli meg ovi és otthon vannak egyfolytában, ordítva adták át az ajándékokat, tépték le róluk a csomagolópapírt, és közben mondták hogy mi van benne (ennyit a meglepetésről), meg hogy és anya sütött neked tortát, ott van a hűtőben, ennél a pontnál láttam a sógornőmön, hogy kezd elkámpicsorodni, mert tényleg meg akart lepni, meggyújtott gyertyával, meg minden. De így is nagyon örültem persze, és jólesett, őrületesen cukik, hogy így készültek. Aztán társasoztunk, meg elvittem az unokahugim fürödni hogy segítsek kicsit, mert a sógornőm idegei szerintem pattanásig feszülnek, pedig nagyon laza anyuka, de ez tényleg kemény. Volt egy pont, mikor a gyerekek éppen üvöltve téptek ki valamit egymás kezéből, rámnézett, hogy hát csoda hogy iszunk? Nem isznak amúgy, de mint ahogy franciakulcs is meséli, ez durva, na. 

Aztán irtózatosan nagy volt a kísértés, hogy itthon bekuckózzak, de hát mégiscsak születésnapom volt, így összeszedtem magam és elmentem kicsit mulatni. És jó volt, felköszöntöttek sokan, meg kaptam szuper ajándékot, és kellett inni fügepálinkát, de szerencsére csak egyet. Végül elég korán elegem lett, és hazajöttem, de aztán kiderült, hogy a korán, az hajnal 2 volt. Reggel, amikor a többiek mentek haza, állítólag csicseregtek a madarak. Itt a tavasz.

És elmondtam a szakításunkat az utolsó fontos embernek is aki még nem tudta, annak, aki végignézte az első randevúnkat, a bimbódzó szerelmünket, és az esküvőnket is, és aki mindig úgy hívott minket, mikor megérkeztünk, hogy na, itt a szerelmespár. Nagyon féltem elmondani neki, mert úgy éreztem, hogy csalódást okozok. De nem is kérdezett semmit, csak annyit mondott, hogy semmi baj, jól van ez így, nagyon örülök hogy itthon vagy. Annyira megkönnyebbültem. 

2013. december 26., csütörtök

Girls

Ma befejeztem a Homeland 3. évadát, elkezdtem gondolkodni most mit nézzek, és rájöttem, hogy bár ajánlottam már, de idáig nem hangsúlyoztam eléggé nektek, hogy a világ legjobb csajos sorozata nem a SATC*, nem a Gossip Girl, és nem is a New Girl, hanem a Girls

Azt kell róla tudni, hogy New Yorkban játszódik, a főszereplő lány egy teljesen hétköznap kinézetű, ám magát 100%-ig elfogadó (ez nagyon fontos), őrült író csaj, aki tökéletesen szerencsétlen, sosincs pénze, mindig munkát/albérletet keres, a leglúzerebb pasikkal jön össze, mindig a legrosszabb mondatokat mondja ki a legrosszabb pillanatokban, ellenben fenomenális humorral rendelkezik,  a barátai pedig egy teljesen dilis társaság. Persze van szex is, pasik, barátság, kalandok, család, zene, bulik, meg minden ami kell. 

A sztori megszokottól teljesen eltérően érint olyan témákat, mint a nők testképe (a főszereplő lány, Hanna Horvath, akit a kinézete és a dolgai, na meg a neve miatt én végig magyar származásúnak gondoltam, nagyon messze áll a mai nőideáltól, de ez őt a legkisebb mértékben sem zavarja), abortusz, barátság, kapcsolatok, alkohol, kábítószer, szex. A szereplőkkel olyan dolgok történnek, olyan ruhákat vesznek fel, és olyan elcseszett döntéseket hoznak, hogy fogod a fejed a TV előtt, hogy úúúristen, ezt ne, de közben meg hasonló dolgok mindannyiunkkal megtörténtek már, és a ruháink, meg a döntéseink is pont ugyanennyire megkérdőjelezhetőek. 


És olyan sorozat, hogy két részen keresztül csak nézel, hogy WTF???, aztán totálisan rákattansz, majd rádöbbensz, hogy jaaaaaa, mások sem tökéletesek?, véget ér a 2. évad, és zokogógörcsöt kapsz. Na jó, nem, de tényleg nagyon szórakoztató, örülök hogy januártól megint adják (januártól megint adják!!!). 

És fontos tudni, hogy a sorozat írója a főszereplőt (aki a legnagyobb karakter evör) játszó színésznő, Lena Dunham, aki nagyon tehetséges, és akinek ma bekövettem az Instagram feedjét, és annyira jó arc, hogy mostantól ő a példaképem.

Tegye fel a kezét, aki még nem látta**! HBO-s sorozat, úgyhogy magyarul is megtekinthető (bár a zseniális humora miatt angolul az igazi, órákig tudnék Girls idézeteket olvasgatni), tessék nézni.  A kedvemért.

Lena ennyire rocksztár.

*Na jó, a SATC-nél lehet hogy nem jobb. Mondjuk úgy, hogy nagyon más.
**Annalight, Lenszirom, Gyömbi, Bögre, nektek kötelező. 

Do the dishes

Ma volt az év legviccesebb családi programja, mégpedig a szokásos karácsonyi vacsora az őrült nagynénémnél, aki 77 éves (a mi családunkban mindenki hosszú életű, apu nagybátyja két hete halt meg 96 évesen), nagyon pörög, iszonyatosan vicces, és őrületesen jó fej. És igen, tényleg teljesen őrült. És ahogy szokott, most is az volt a műsor, hogy odamentünk 11-en, plusz még a keresztanyám, ültünk órákon keresztül az asztal körül, degeszre ettük magunkat (és mindig volt még egy fogás), sztorizgattunk, nagyon-nagyon sokat nevettünk, majd hazajöttünk. Ilyenkor szoktam megfogadni, hogy soha többé nem eszem, pedig idáig olyan szépen tartottam a mértékletességet, de ilyen társaságban, hosszú ideig a rengeteg finomság fölött ülve ma esélyem sem volt rá. Kicsit már igényelné a testem a mozgást és a friss levegőt, és a hőmérséklet is tökéletesen alkalmas lenne a futásra, de ennyi semmittevés után nem akarom a szervezetem ilyesmivel sokkolni. Még egy picit várok vele.

Elisandra - ez a kép kerül fel nemsokára a konyhába, csak keretet kellene vadásznom hozzá 

2013. december 25., szerda

Au revoir

Szerintem olyan nagy dolgok nem fognak már idén történni velem. Lesz még néhány találkozás, rengeteg család, sok alvás, talán egy pici mulatozás, egy születésnap, aminek nem sok jelentőséget szoktam tulajdonítani, és azt hiszem ennyi. Szóval akár írhatnék is egy kis évértékelőt nektek, illetve magamnak, de annyira szürreális volt ez az évem, hogy nem is tudom, hogy át akarom-e gondolni. Volt a legcsodásabb, leggondtalanabb rózsaszín felhőkről való láblógatástól a legdurvább, hihetetlen, egyik napról a másikra érkező, magyarázat nélküli, nyugtatót szedős pokolig minden - tényleg minden. 2013 az az év, amit legszívesebben kitörölnék az öröknaptáramból. Sosem fog hiányozni. 

De ha mégis meg akarom mutatni, hogy milyen érzés rágondolni... Akkor talán ilyen. Ha lenne zongorám (egyszer szeretnék), akkor ez lenne az első, amit megtanulnék eljátszani rajta. Azt hiszem ilyen, ha a szomorúság gyönyörű.

* Yann Tiersen * Comptine d'un autre été *

Citrom

Nagyon szépen átvészeltem a tegnapi napot, remélem nem aggódtatok túlságosan. Az este legnagyobb dilemmája (az ünnepi hangulathoz méltóan) az volt, hogy töröljem-e magam a FB-ról, mivel úgy érzem, több bosszúságot okoz, mint örömet, ti nem így vagytok vele? Egyrészt, a newsfeedem dögunalom, gondolom a tiétek is hasonló, senki semmi érdekeset nem oszt már meg, csak számomra ismeretlen kisbabák vannak, karácsonyfák, meg hogy ki milyen ezeréves fotóhoz szólt hozzá. Másrészt nincsen képem törölni azokat az ismerőseimet, akik nem szeretném hogy bármit is tudjanak rólam, hiszen tulajdonképp ők nem tettek semmit ellenem. És már a végletekig letiltottam az ismerőseim nagy százalékát, tényleg, kb a profilképemet  és a borítóképemet látják, slusszpassz, de azt is lájkolgatják, mintegy jelezve, hogy ők bizony figyelnek, és nem tudom elmondani, mennyire zavar ez. Tudom, legyenek már nagyobb problémáim. 

Ma viszont megsütöm a világ leghalálosabb citromtortáját - és higgyétek el, tőlem, aki nem nagyon szeretem a sütit (mint olyat), ez nagy szó. Szóval tessék, ő az, némi citromízű mininapsütés decemberben, kipróbált, tökéletes recept, szinte nulla tésztával, és sok isteni, könnyű, sajtkrémes citromsággal.

És most, hogy 16 fokot ígértek, eszembe jutott, hogy nem kellene hogy essen úgy 20 cm hó, csak a hangulat, meg a szép, színes snowboardkabátom kedvéért? 

2013. december 24., kedd

Hurrá

Szerintem már így is túl sok szót fecséreltem el rá, de azért Boldog Karácsonyt! 


2013. december 23., hétfő

The best is yet to come - illetve valahogy majd csak lesz

Hát itt vagyok, eljött a karácsony, legalábbis órák kérdése, hogy megérkezzen. Végül, ahogy sejthettétek, elengedtem a dolgot, nem görcsöltem rá, de nem is dugom homokba a fejem, mint ahogy eredetileg terveztem, szóval nem estem egyik végletbe sem. 

Végül nem rendeztem bevásárló-őrületet, teljesen kimaradtam a plázahisztériából, de vettem néhány apróságot a családnak (csokit, illatgyertyát, sajtot, hagymalekvárt, bort), meg a gyerekeknek tutiságokat. Főzőcskézünk holnap (Beli, a tőled kapott recept, a narancsos husi lesz az egyik fogás!), de nem pakoltam tele a hűtőt és a polcokat indokolatlan mennyiségű kajákkal. És nem lett karácsonyfám, de vannak ugye feldíszített ágaim, és a szép fehér fényfüzéreimet is felraktam a konyhába, meg ide a nappaliba. 

Igyekszem nem agyalni, nem emészteni magam, nem könnyű - az agyam kikapcsolva, kicsit olyan mintha lebegnék, csak létezem, pihenek. És jó érzés, hogy egy picit távolabb kerültem az egésztől, ha eszembe is jut ez-az, már nincsenek bennem olyan erős indulatok. Csak tudjam ezt így tartani. Örülök hogy eltelt ez a 6 hónap, és minél több idő lesz mögöttem, annál könnyebb lesz. Most igaz csak igazán, amit mondogatni szoktam, hogy the best is yet to come... Csak most új értelmet nyert, és távolabb került. 

Jelenleg az van, hogy sokat alszom, olvasok, játszom, sétálok a kutyával, és közben nem győzök beszélgetni, forralt bort inni, mosolyogni, meg boldogkarácsonyt-ozni. És nem ez lesz életem legjobb karácsonya, de azt hiszem, elmegy. It's okay.

És ha az ember már csak egy majdnem 4 éves kislánynak keres valami apróságot, és szembe jön ez a macsek, az vehető egyértelmű jelnek, hogy ne keresgéljek tovább, ugye? :)


2013. december 22., vasárnap

Sweet, sweet morning

Mivel reggelente csak néhány percem van reggelizni, müzlit pedig hetek óta nem volt időm készíteni, a leggyorsabbat szoktam enni, amit tudok: Finn Crispet banánnal, citrommal, kávéval. Úgy unom! :) Viszont vettem a héten juharszirupot, és azóta álmodozom a juharsziruppal meglocsolt palacsintákról reggelire. És ma jött el a napjuk. 

2013. december 21., szombat

How bizarre

A karácsonyi ünnepség nagyon cuki volt, az ebéd pedig zseniális, mindenféle speckó fogásokkal, hazafelé kb gurulni tudtam volna. Az egyik pasi kollégámmal ma sokat beszélgettem, adta magát hogy mindig egymás mellé ültünk, meg kettesben mentünk az ebédre, és ő nagyon figyelmes velem. És jó fej, meg minden, és az ebéd után együtt sétáltunk vissza a városba, majd végül kerülőt téve hazakísért, pedig próbáltam jelezni hogy ne, de nem vette a lapot. Utána pedig ácsorgott ott a ház előtt, ami eléggé kínos volt,  mert ugye eszemben sem volt beinvitálni még egy kávéra se. Jaaaaaj.  

Pedig már valamelyik nap megfordult a fejemben, hogy hmmmm, nem kellene nekem lassan egy pasi? De á, nem, még nem kell. 

Heather Mattoon

2013. december 20., péntek

Karácsonyfa dilemma

Ma az utolsó csepp energiatartalékomat is elhasználtam, de kárpótolt, amikor az osztályaim, nagy, laza, szemtelen, gyönyörű kamaszok, halálosan cukin együtt énekelték, a táblára írt szöveget követve, az angol dalt Rudolfról, a piros orrú rénszarvasról. Annyira kellett somolyognom az orrom alatt, ugyanis képzeljétek, énekórán nem hajlandóak énekelni, nekem meg (kicsi győzködés után) igen, majdnem el is érzékenyültem. 

Délután elmentem boltba, mert teljesen üres a hűtőm, és ahogy álltam a DM közepén, feltűnt, hogy milyen fura álomszerű körülöttem minden, és kicsit elgondolkodtam, hogy akkor most összeessek-e vagy se. Aztán végül minden rendben volt, bevásároltam ma estére, hazatekertem, főztem vacsit, tálcára tettem egy frissen vásárolt somlóit a Pingvin cukrászdából, felkúsztam a kanapéra, és most úgy vagyok vele, hogy csak megmozdulnom, na meg beszélnem ne kelljen.

A munka, a betegség, torokfájás (ami még mindig jaaaaj), meg a mindenféle készülni- és találkoznivalók miatt tulajdonképp mindent, amit el kellene intéznem karácsonyig, az utolsó pillanatokra hagytam: takarítás, némi mosás (közben ez kész), vasalás, karácsonyi menü kitalálása (anyuval közösen), bevásárlás, Budapestre menés és vásárlás, kávébeszerzés, karácsonyfavadászat, további találkák lebonyolítása, és még sorolhatnám. És még úgy voltam vele, hogy még az ünnepek előtt beszerzem a kereteket a képeimhez, meg lehet hogy a komódot is megveszem, veszek ajándékot a szülinapomra anyu megbízásából - de az előbb rájöttem, hogy mindezt minek? Minek költök, stresszelek, rohanok? És a lakászépítős projektekre nem érek rá januárban? Hát dehogynem.

Lehet, hogy most csak a fájó torkom és a hullafáradtság beszél belőlem, de én ezt az egészet mégsem akarom erőltetni. Persze, kitakarítok, veszek némi kaját, főzőcskézek, de ennyi. Kinek akarok csudakarácsonyt? Nem akarok már Budapestre menni, nyomulni a tömegben, pénzt költeni, és olyan dolgok után kajtatni, amiktől kicsit sem leszek boldogabb. Nem hiányzik semmi, kávét, meg ajándékot majd veszek magamnak 27. után, a leárazásokkor, amikor már úgyis elegem lesz a pihenésből

És arra sem bírom rászánni magam, hogy vegyek karácsonyfát: 2 hét múlva úgyis kidobom... Szegény. Végülis vannak szép kis feldíszített faágaim, fahéj- meg vaníliaillatú gyertyáim, vagy kitalálok valami más, természetbarát megoldást (bár műfát nem szeretnék), és anyuéknál, meg a tesóméknál is lesz fa, most nem érzem hogy hiányozna. Aztán nem biztos, hogy nem fogom még meggondolni magam. 

Nektek, akik szintén egyedül éltek, lesz karácsonyfátok?

2013. december 19., csütörtök

All I want

Az egy dolog, hogy nekem fáj a torkom, és nem esik jól beszélni, de a kollégáim egy részének már egyáltalán nincsen hangja, és úgy járnak be tanítani. A gyerekek is sokan betegek, nyűgösek, úgy ülnek az órákon, és ugye 7-8 órám van egy nap, aaaaa. Hiába hozok karácsonyos szókincset, beszélgetést meg dalokat (all I want for Xmas is youuuuuuuu, baaaaby), legszívesebben az utolsó órákról már elengedném őket. Holnap rövidített órák lesznek, de úgy őszintén... Teljesen felesleges bármivel is próbálkozni már. Én is nagyon nyűgös vagyok, legyen már péntek délután! Kuckózni akarok, aludni, olvasni, filmeket nézni és enni!

És most még van egy órám 15:05-ig. Nyaff.

2013. december 18., szerda

Minikultúra

Már vagy egy hónapja nem nézek sorozatokat, mert sajnálom rá az időm. Luxus lenne, hogy hazajövök a suliból, tanítok még, teszek-veszek, pakolászom, kicsit kutyázom, sétálunk, megetetem a nyulakat, majd leülök a kanapéra, üveges szemekkel megnézek 3 részt valami buta sorozatból, és már mehetek is aludni. Hétvégén meg annyi jönni-mennivalóm van, hogy eszembe sem jut TV-t bambulni. Másrészt most olyan sorozataim vannak, amikből hetente tudok csak 1-1 részt megnézni. Én meg úgy szeretem jobban, ha egymás után megnézhetek annyi részt, amennyit akarok. Úgyhogy most szépen összegyűjtögetem őket, és a téli szünetben majd tartok jóóó kis sorozatmaratonos napokat, amikor egész nap pizsamában maradok, finom kajákkal veszem magam körbe, és ki sem bújok a takaró alól egész nap. Jó lesz, nagyon várom!

Viszont így sokkal több időm marad olvasni, és így ki is használom a lehetőséget. Beszereztem J. K. Rowling Átmeneti üresedés című könyvét című könyvét e-book formátumban angolul, és falom, nagyon tetszik. Azt nagyon sajnálom, hogy nem tudom majd felrakni a polcra a többi könyvem közé ha a végére értem, maximum virtuálisan, de hát ez van, ilyen ez a 21. század.

És ha már sorozat és könyv, akkor legyen zene is. Ő a svéd Silje Nergaard, a kedvenc jazzénekesnőm. 

2013. december 16., hétfő

Hétfő, de nem baj

Azt hiszem, meggyógyultam! 

A tegnapi fizikai és érzelmi hullámvölgy után most jókedvű vagyok, és tele energiával - mire jó egy borzalmas nap, hihi. Ma este színházba megyek a szülőkkel, először itt a városban nyílt kicsi színházban, ami régen mozi volt (úgyhogy azóta nincsen mozink). Állítólag ebben a színházban elég casual a dress code, úgyhogy a szép kis fekete tulipánszoknyámat az egyik kedvenc felsőmmel kombináltam. Remélem nem derül ki, hogy mások nagyestélyiben jönnek. 

2013. december 15., vasárnap

Her daydream in a cup

Be kell vallanom, hogy ez az ünnepi időszak nem olyan könnyű nekem, mint amilyennek szeretném. Az ember igyekszik erős lenni, és kihúzva magát, mosolyogva csinálni a dolgait, mert a világ azt várja el tőle. És a tükörben is próbálom ezt a lányt látni, aki jól van, tevékeny, vidám, színes, és csupa kaland az élete, de néha egyszerűen nem ő néz vissza rám. Nem ő, hanem valaki, akinek néha ki vannak sírva a szemei, időnként nem tud aludni, és nem érti, hogy miért történnek vele igazságtalan dolgok, miért alakul úgy az élete, ahogy a legkevésbé szerette volna, hogy alakuljon. 

Sajnos úgy érzem, hogy semmit nem tudok másképp csinálni, ami segítene. Csak várni tudok, hogy meggyógyuljak - ha meggyógyulok valaha. Várni nagyon fárasztó, és dühítő az érzés, hogy nem nagyon van ráhatásom arra, hogy hogy vagyok. Legszívesebben téli álmot aludnék, összekucorodnék valami puha, meleg, biztonságos helyen, és aludnék álomtalanul legalább jövő nyárig. Nem tudom hogyan másképp lehetne könnyebb.

Még dobog

Most ezt nem mindenki fogja érteni, de szükségem lenne egy kis lelkisegély szolgálatra.

2013. december 14., szombat

Budapest, de csodás

Ma egy kicsit összeszedtem magam, és találkoztam tormacsillussal, akivel kicsit sétáltunk, majd megnéztük ezt a designvásárt (ti is nézzétek meg, minden csodaszép!), aztán megint sétáltunk, és beültünk finom thait enni papírdobozból a Gozsdu udvarban, majd újabb rövid séta után a Sugar!ban sütiztünk és kávéztunk. Szerintem eléggé jól tartottuk magunkat, igazi karácsony előtti csajos program volt, beszélgettünk, jól feltöltődtünk, és közben egy pillanatig sem éreztük a karácsony előtti hétvégékre jellemző őrületet, nem volt tömeg sehol, sőt. De a hangulat, az igazi volt. 

Közben én folyamatosan mondogattam Csillának, hogy nézd, milyen szép ez az épület, odanézz, innen milyen a kilátás a Bazilikára, ó, de jó ez az utca, itt annyira laknék, és így tovább. Én így, hogy hetente, kéthetente megyek be Budapestre, nagyon rá tudok csodálkozni, sokszor előfordult már velem. Nem mindig kap el, de ha igen, akkor csak tátom a szám. A múltkor, mikor este autóval jöttünk be a Nemzetibe a rakparton, majd utána ugyanott haza, körülbelül 10x elmondtam a családnak, hogy gyönyörködjenek a kilátásban helyettem is, ha már én vezetek, mert szerintem nincs még egy város ami ilyen meseszép, mikor este ki van világítva. Én már annyi helyen jártam, és sok hely igazán lenyűgözött, de szerintem Budapestnek nincs párja. Csak tudni kell jól kinyitni a szemünket. Mondjuk tény, hogy az aluljárókat ma tudatosan messziről elkerültem, hogy megmaradjon bennem a varázs. 

És elmentünk 2014-es Moleskine-t venni nekem az Írók Boltjába, és nem csak hogy simán volt olyan napsárga, amit szerettem volna (pedig nem is reménykedtem benne), hanem mindenféle volt, mi szem-szájnak ingere, kisherceges, legós, mikiegeres, mindenféle színű, méretű, vastagságú, alakú, stb. És én mindig visszasírom a Strand könyvesboltot New Yorkból, de az Írók Boltja, meg az Alexandra könyváruház is, ma már simán vetekszik kínálatban és színvonalban vele, és ráadásul gyönyörű helyen vannak, elképesztő épületekben. Jó, drágák, tény, de a könyvesbolt élmény akkor is nagyon komoly, én nagyon szeretem, és már nem is hiányzik a Strand. Csak New York. 

És ahogy sétáltunk Csillával, és nézegettem, hogy mennyi hívogató, hangulatos étterem, cool kocsma, kávézó, teázó, trendi gyorskajálda, cukrászda, klub, meg mindenféle egyedi boltocska kínálgatja magát a gyönyörű kirakatok mögött a legkisebb utcában is, és láttam hogy mindenütt szép fiatalok nevetnek, és élvezik az életet, hát tudjátok, ha nem tudnám hol vagyok, és valaki azt mondaná hogy ez Párizsnak valami trendi kerülete, én simán elhinném. És a karácsonyi vásárok, és Buda, meg a Széchenyi fürdő, meg a múzeumok, meg minden, minden van. És tudom hogy van nyócker, meg aluljárók, hajléktalanok, rengeteg szegény ember, meg lepukkant kocsmák, és nagymamák, akiknek nincs pénzük reggelire, tudom, és szörnyű belegondolni. De Budapest, a város maga csodás, engem mindig levesz a lábamról, és nagyon-nagyon büszke vagyok rá, hogy ő a mi fővárosunk*. 

És hazajöttem, és itthon három törpe ugrott rám, hogy ugye-ugye itt aludhatnak nálam, és vacsiztunk, meg zuhanyoztunk, és most teli hassal, tisztán és illatosan sorakoznak a kis takaróik alatt a kanapén, és mesét néznek. Jó kis nap volt. 



*Mondjuk ezek után elolvastam sokvagyok mai posztját, és így hirtelenjében nem is tudom, mit mondjak. 

2013. december 13., péntek

Akivel nem akarsz együtt dolgozni

Van a suliban egy portás, egy 50 körüli férfi, aki nagyon-nagyon a bögyömben van, mert egyrészt egy darabig rendőrpertuztunk (nem értem, miért kellene első blikkre tegeződnünk, és ha már igen, szerintem azt nekem kellene felajánlanom, na de mindegy, ha nem tudom kikerülni a dolgot, most már én is tegezem), és rendszerint ha megérkezem, vagy indulok haza, elállja az utam, vagy messziről odaordít (rosszabb napokon mindkettő), és értelmetlen beszélgetést kezdeményez. Például. 

Én: (Begördülök az iskola elé a biciklimen.) 
Ő: Meglát bentről, már rohan is kifele, majd a lépcső tetejéről odakiabál nekem): Megint biciklivel jöttél?
Én: (Rámosolygok, nem válaszolok. Lezárom a bicajt, felsétálok a lépcsőn.) Jó reggelt.
Ő: (Elállja az utam.) Nem fázol a biciklin?
Én: Nem.
Ő: Micsoda tüzes kislány vagy te!
Én: ?!?!?!?!?!? (Szó nélkül balra el, magamban még 10 percig kuvaanyázok.)

Azt, hogy bicajjal jöttem-e, minden reggel megkérdezi. Minden reggel bicajjal érkezem, és látja is, de egyszerűen nem tudja ezen túltenni magát*. Azt is mindig megkérdezi, hogy nem fázom-e, én minden reggel mondom, hogy nem. Tüzes kislányozás most legutoljára volt, de mindig van valami hasonlóan kifinomul udvarlási formula, csak hogy jól kezdődjön a napom.

Most el tudjuk képzelni, mit kapok a jövő héten, hogy beteg voltam, és még így is biciklivel járok. 



*igen, hoszé, lépjünk túl. 

Az én Maslow piramisom

Az egyik órán felrajzoltam a táblára a diákoknak a Maslow piramist, annak kapcsán, hogy azon nevettünk, hogy nekik a wifi már szinte tényleg fontosabb mint más alapszükségletek (jó, nekem is néha). 

                 
A viccet félretéve, utána jobban megnézve az ábrát, rájöttem, hogy az, hogy mesélem nektek, hogy a szakítás után a padlóról, a semmiből kell újra összeraknom magam, az tényleg így van, ennek az ábrának az alapján is tisztán lekövethető. Tényleg teljesen széthulltam. De jó úton járok afelé, hogy teljes ember legyek újra, és szép, színes, csúccsal rendelkező piramisom legyen megint.


  •  Először meg kellett tanulnom újra enni, odafigyelni hogy eleget igyak, csinálnom kellett valamit, hogy újra tudjak aludni - meg úgy egyáltalán, bármi mást tudjak csinálni a folyamatos síráson kívül. 
  •  Aztán csak a családot viseltem el magam körül, csak ővelük tudtam beszélni. Szépen lassan elkezdtem dolgozni. Már nem féltem beszélni másokkal, újra bátran mutatkozom bárhol, nem szégyellem hogy újra egyedül vagyok, hogy elveszítettem a boldogságom. C'est la vie, c'est ma vie. 
Most szerintem valahol a sárga és a zöld sáv határán vagyok...
  •  ...mert újra szívesen találkozom a barátaimmal, már nem ez a téma, és a családommal is nagyon jó, olyan mint régen, sokat nevetünk, már nem sírok nekik, fel sem jön a téma. Intimitás, pasi viszont... Eszembe sem jut, ettől még nagyon távol vagyok. 
  •  ...közben a munkám helyrerakta az önbecsülésem, úgy érzem, lerakok valamit az asztalra, vagyok valaki, talán nem is akárki, és jól csinálom amit csinálok. És igen, újra látom, érzem, tudom, hogy egyéniség vagyok. 
  •  És a piramist látva meg is kaptam a választ, hogy miért félek még színpadra állni, miért írom csak ímmel-ámmal, inkább csak olyan naplószerűen a blogom, miért nincsen kedvem énekelni. Kreativitás, önkifejezés? Ilyesmit én még csak nyomokban tartalmazok. Szerintem egyszerűen nem tartok még ott, még nem bújtam ki teljesen a csigaházamból. És talán nem is kell, hogy siettessem a dolgokat. 

Fent, lent

Sokkal jobban érzem már magam, köszi, ma délutánra már egész fitt voltam. Ilyenkor, mikor nem vagy jól, mennyire tudja az ember értékelni az ember azt amikor nincsen semmi baja. Tegnap este, mikor a kutyát kivinni a térre sem volt erőm, elhatároztam hogy egy csomó mindent fogok csinálni, ha meggyógyulok. A jövő heti tanítást is várom, és bár keddig itthon maradhatnék, valószínűleg már hétfőn visszamegyek dolgozni, utána már úgyis csak egy hét, és jön a karácsonyi szünet, egészen január 6-ig. 

Ma sütöttem túrós pogácsát, amit már napok óta tervezgetek, és ma olyan jó volt ülni a sütőtől forró konyhában a pogácsaillatban, inni a gyömbéres-fahéjas-szegfűszeges hársfateát és olvasni, szerintem ez nagyon sokat segített gyógyulni. 



És ezzel együtt, vagy pont emiatt, mert vannak ezek a szép kis homesweethome-os pillanataim, ma nagyon-nagyon szomorú voltam. 

2013. december 12., csütörtök

Két takaró

Tegnap estére egészen jó voltam, gondoltam mit nekem vírusok és bacilusok, én vagyok az erősebb. Fél 10-kor lefeküdtem aludni (egyre korábbra csúszik, olyan vagyok mint valami mami, de ehhez a munkához muszáj kialudnom magam), aztán éjfélkor arra ébredtem, hogy ráz a hideg, a torkom helyén pedig egy tüzes teniszlabda van. 

És mivel reggelre nem lett jobb a helyzet, sőt, reggel betelefonáltam az iskolába, hogy nem megyek dolgozni. 

Tudjátok, nekem életemben ez az első alkalom, hogy betegszabadságon vagyok. Legalábbis úgy, hogy attól még arra az időszakra is kapok fizetést. A nyelviskolában az volt a rendszer ugye, hogy annyi fizut kapsz, amennyi órát megtartasz, se többet, se kevesebbet. Ezért aztán hiába voltunk betegek, inkább mentünk dolgozni, hogy az a pénz ne hiányozzon a hónap végén. Ugyanez vonatkozott a szabadságra is: oké, nyaralj, vegyél ki szabit, de annyival kevesebb lesz a fizetésed. Itt sem olyan jó érzés itthon maradni, mert a kollégáidnak kell helyettesíteniük, vagy felügyelniük az óráid alatt (illetve remélem az utolsó órákról már elengedik a gyerekeket, mert hallottam olyat is valamelyik nap egy kollégámtól, hogy 7. órában, úgy, hogy az osztálynak már nem volt több órája, egy osztályfőnöki órára kellett beülnie felügyelni - ha valami nonszensz). 

Voltam dokinál (miközben rázott a hideg, de muszáj első nap elmenni, mert visszamenőleg nem írhatnak ki), szerencsére nem kellett várnom, keddig kiírt. Kaptam gyógyszereket, vettem gyümölcsöket és zöldségeket, és azóta 2 takaró alatt alszom mint a bunda, jólesik, igencsak ledöntött a lábamról az influenza. 

És bár megfordult a fejemben még reggel, hogy a mai napot még végigcsinálom, hogy le tudjam adni hogy mit csináljanak a gyerekekkel míg nem vagyok ott, de annak az lett volna az eredménye, hogy teljesen elmegy a hangom (mint a nyelvsuliban annyiszor, mikor torokgyuszival tanítottam), és tényleg teljesen lerobbanok, ráadásul még szét is osztogatom a vírusokat. Hát nincs lelkiismeretfurdalásom. Kemény időszak van a hátam mögött, sokat dolgoztam, szerintem jól megfeleltem, és megérdemlem, hogy ha a szervezetem azt mondja, hogy elég, pihenj, akkor szót fogadjak. 

És nagyon ügyesen meg kell gyógyulnom, hogy szombaton tudjak sétálni a szabad levegőn 1-2 órácskát, mert szupi kis karácsony előtti programokat találtunk ki!



Gyógyleves

Mivel Kékleány úgyis kérte, előkerestem ezt a receptemet, és főztem magamnak narancsos-gyömbéres sárgarépalevest, annyi változtatással, hogy a fele sárgarépát lecseréltem sütőtökre. Tettem bele némi csilit is, az majd kizavarja belőlem a bacilusokat. Régen ezt a levest tejjel csináltam, de ma már kerülöm, helyette kókusztejjel lazítható, ha azt szeretnétek hogy krémesebb legyen, bár nekem most az sem hiányzott belőle. Viszont a tányéromba dobáltam apróra vágott hagymát és parmezánpelyheket, amik szépen beleolvadtak a narancssárga levesbe.
Isteni finom, pont ezt kívántam!

Narancsos-gyömbéres sárgarépaleves

1 hagyma
1 gerezd fokhagyma 
fél hüvelyknyi gyömbér 
fél kg sárgarépa
másfél zöldségleves kocka
kókusztej (elhagyható)
1 narancs
fél csili

Picire vágjuk a hagymát, a fokhagymát, a gyömbért és a csilit. Kicsi olívaolajon összepároljuk őket, majd mehet rá a darabokra vágott répa. Felengedjük annyi vízzel hogy ellepje, beletesszük a leveskockát (természetesen nálam menőbb gasztroangyalok használjanak házi húslevest), és addig főzzük míg meg nem puhul a répa. Ha megpuhult, botmixerrel turmixoljuk, kóstoljuk, sózzuk-borsozzuk ha kell, majd amikor kész, levesszük a tűzről, kifacsarjuk 1 narancs levét, és elkeverjük benne. 

Adhatunk mellé sajtos (fokhagymás-fűszerolajos) pirítóst, vagy sajtropogóst.




2013. december 11., szerda

Pizsamában

Jó napom volt a suliban, ami nálam annyit tesz, hogy nem nagyon kell fegyelmeznem, és úgy le tudom adni a tervezett anyagot, hogy láthatóan átmegy az üzenet, közben pedig jól érzik magukat a diákok, meg én is. Egyre több sikerélményem van, bár még mindig eszembe jut néha egyik-másik csoportnál, hogy jobban járnék ha gyorstalpalva elölről leadnám nekik az egész anyagot. De nem tehetem, maximum ismételhetek velük, mert közben haladnunk kell a könyvvel. Csak értitek, minek magyarázzam nekik a present perfectet, mikor a jelen idő sem megy, a múlt időről meg konkrétan fogalmuk sincsen? Beszélni pedig egyáltalán nem tudnak? Szóval van baj.

Közben éreztem hogy nem vagyok 100%-os, ilyen súlyos, derékfájós, fáradt érzés, mint mikor jön a betegség, ami nem lenne fura, mert a kollégáim, és a gyerekek is sokan betegek. Hazajöttem, ettem párolt zöldségeket, majd átmentem anyuékhoz kicsit beszélgetni, lefetrengtem az ágyukra Nők Lapját olvasni, miközben a macska rámtelepedett, és éreztem hogy azonnal elalszom, de olyan beteg-álmosan. Így átjöttem, hogy oké, pihenek, de közben az lett belőle, hogy tetőtől talpig kisuvickoltam a lakást, mert én csak tiszta, illatos lakásban szeretek beteg lenni, ha már. Úgyhogy most, így fél 7-kor már pizsamában töltöm magamba a gyógyteát, és koncentrálok hogy ne betegedjek le, kinek kell az így karácsony előtt, nekem biztosan nem.

És az jutott eszembe erről, meg az egyedüllétről, hogy én az utóbbi néhány évben voltam párszor nagyon durván beteg, volt például H1N1-em, amikor elég komolyan elbizonytalanodtam hogy túlélem-e, meg úgy egy éve is volt valami vírus, amikor csak feküdtem itthon, és rázott a hideg, és a konyhába teáért sem bírtam kimenni, nem hogy pl. boltba kajáért vagy a gyógyszertárba gyógyszerért. De ha épp nincs pasim, nálam akkor sincsen baj, mert nekem olyankor apu elmegy gyógyszerért meg mandarinért, és anyu főz teát, meg levest, és a tesóim is rámnéznek, és a sógornőm hoz nekem könyvet meg magazinokat - és persze ez fordítva is így működik. De ha valaki egyedül él, és nincs a környéken a családja, akkor ez az egész nem olyan egyszerű. 

És lehet hogy nem túl menő az egész pereputtyom mellett élni, de én azt gondolom hogy mi nagyon szerencsések vagyunk, hogy vagyunk egymásnak. És lehet hogy a pasik jönnek-mennek, de mégis tudom, hogy sosem leszek egyedül.

És 18 éves korom óta imádom ezt a számot: 

2013. december 10., kedd

Az élet apró örömei

Holnap délután nincsen órám!
2-től szabad vagyok. Mihez kezdjek a töménytelen szabadidőmmel? 

Chit chat

Nem tudom, így online milyennek tűnök. De az az ábra, hogy én nem vagyok olyan nagyon társasági ember. Nem vagyok az a csivitelős típus, nem beszélek túl sokat, és főleg nem magamtól. A bajaimról, hacsak nem kérdeznek, főleg nem beszélek. Persze nagyon kedves vagyok, a barátaimmal nyitott, és melegszívű (asszem), de a felszínes kapcsolatokat nem szoktam erőltetni. 

Már a nyelvtanáros tanfolyamon is észrevettem, hogy a többiek mennyire könnyen összehaverkodnak, milyen könnyedén nyomatják a társalgást.  Hiii, how are you... how was the weekend, woooow really....? aaaah I know what you mean, me toooooo... És ez így vég nélkül. És emiatt mindig picit úgy éreztem hogy kilógok... Mert tőlem ez a típusú társalgás borzasztóan messze áll. Próbálkoztak ám velem is ezzel a felszínes fecsegéssel, de nekem ez nem ment. Én csak akkor adok ki dolgokat, ha tényleg úgy érzem, hogy érdekli a másikat. Ha udvariasságból kérdez, akkor én minek erőlködjek? Persze jóban lettem azzal a 2-3 emberrel akivel sok időt töltöttem együtt, de még nekik is eléggé nehéz volt megnyílnom. 

És most, hogy már majdnem 4 hete ott dolgozom az iskolában, észre kell vennem, hogy itt sem megy annyira jól, és bevallom, nem is nagyon erőltetem a dolgot. A kollégáim 80%-ának még mindig nem tudom a nevét (szerintem ők sem az enyémet), csinálom a dolgom, sokat vagyok egyedül, és őszintén szólva, mindent megteszek, hogy ez így is maradjon - nem szándékosan. Van persze néhány kolléga (3-4-5) akivel valahogy magától jött, hogy (valamennyire) jóban vagyunk, de a többiekkel az időjáráson, meg azon kívül, hogy hogy na, milyennek találom a sulit, nem nagyon beszélgetek. És az is zavar, hogy a társalgás nagy része panasz, és szenvedés, hogy mennyire nehéz a diákokkal, és milyen szörnyű ez az egész... Persze, tudom én is, és megértem őket, de hát nem lehet másról beszélgetni? 

Most úgy néz ki, hogy az elkövetkezendő időszakban (években) sok időt fogok ezekkel az emberekkel tölteni. A kollégáim lesznek. És nem érzek semmiféle ingerenciát, hogy (sokkal) közelebb kerüljek hozzájuk. Én vagyok fura? Vagy ez idővel magától kialakul?

Cecile Veilhan

2013. december 9., hétfő

Mese

És még van olyan is, aminek nagyon örülök, és szinte hihetetlen. Szóval tudjátok, meséltem, hogy eléggé alacsony fizetési kategóriába estem, mivel nem fogadták el tanítási tapasztalatnak a nyelviskolát. Nem nagyon kevés (de), de hát na... Jobban esett volna ha eggyel magasabba esek, ami mondjuk havonta 30 ezerrel több - főleg, ha már ennyire sok órám van, de tényleg, az összes kollégámnál többet tanítok. De mindegy, úgy voltam vele, hogy ez van, én ki tudom egészíteni a magántanítványokból, meg a zenéből is jön egy pici pénz, szóval mindent összevetve who am I to complain. Minden rendben. 

És erre jön ma az igazgató, leül velem szemben, hogy lenne még egy pici Mikulás ajándéka számomra. És közli, hogy ebben a kategóriában sokkal kevesebb kötelező órám lenne, és azt, amit ezen felül tanítok, azt kifizetik nekem óradíjban. És ez olyan sok, hogy több lesz a fizum, mintha a következő kategóriában lennék... Ez szerintem mesébe illő!

 Lynette Sherrard


It's all around

Ami pedig a karácsonyt és a hangulatot illeti, fura módon nem vagyok szomorú miatta, és nem érzem úgy, hogy hagyjon ezzel mindenki, sőt, minden oké. Szombat délelőtt vettem mindenféle téli finomságot a piacon, mandarint, szárított gyümölcsöket, mogyorót, és megnézegettem a fenyőket is (meseszépek vannak). Árultak ágakat összekötve, és olyan finom fenyőillat volt, hogy vettem magamnak egy adagot 500 ft-ért. Aztán előhalásztam a tündibündi díszeimet, s ez lett belőle, a diákjaim ma olvadoztak tőle:


És azt is eldöntöttem már, hogy igen, lesz karácsonyfám. Nem túl nagy, de igazi, fenyőillatú fácska. És már azt is tudom, hogy december 21-én már itt fog állni a nappalimban, hogy igazán ki tudjam élvezni, és a karácsonyi készülődés, sütés, filmnézés, unokaöcsihugis mesenézés mellé már megadja az alaphangulatot.

Álca

Tegnap este fél 10-kor lefeküdtem aludni. És mégis, ma reggel annyira mindegy volt minden mikor reggel fél 7-kor csörgött az óra, hogy annyi erőm volt, hogy magamra rángassam a legkényelmesebb ruháimat, összefogjam a hajam, megmossam az arcom, fogat mossak, egy pici pirosítót rakjak föl (még szempillaspirált se, remélem érzitek a helyzet komolyságát), a tuti hidegbiztos bundás bakancsomba bújjak, kabátot, sálat és sapkát vegyek, bringára üljek, majd 7:59-kor beessek a suliba. Aztán a legviccesebb az, hogy maguk a diákok annyira nyűgösek és elnyűttek ilyenkor hétfőn, hogy hozzájuk képest én vagyok a kipihentség mintaképe, és az egyik diák ma meg is kérdezte, hogy "a tanárnő hogy csinálja, hogy mindig ilyen fitt"? 

Háttööö. Jó a pirosítóm. 

2013. december 8., vasárnap

Fügepálinka

Tegnap megnyitottam a megnyitnivaló kiállítást, aminek a szövegét két órával előtte írtam meg. Már nem izgultam előtte, legalábbis nem úgy mint a múltkor. Nem volt a szövegben semmi kuriózum, nem volt olyan személyes mint a múltkor, mert persze most egy konkrét művészről és a munkásságáról kellett beszélnem. Volt egy halom olyan dolog amit muszáj volt elmondani, és így nem nagyon maradt már idő, hogy önkifejezzek. De így is jól sikerült, és jó érzés, hogy nekem ezek a dolgok nem okoznak gondot. 

Utána mulattunk, és rengeteget beszélgettem, és túl sokat ittam, mert egy ilyen mulatság közepette valahogy olyan jó ötletnek tűnik a sokan együtt ivott fügepálinka, úgyhogy a mai napon csak ebédelni voltam képes kimászni az ágyból, és azóta meg itt pihegek a kanapén, és nyalogatom a sebeimet. Egy elvesztegetett nap, nagyon sajnálom, annyi mindent akartam volna csinálni, ilyet most egy jó darabig nem. Táncoltunk is sokat, ami nagyon rámfért, meg volt egy pasi, akire rá kellett szólnom, hogy ne mászkáljon utánam, mint valami kiskutya. Ez akár hízelgő is lehetne, mert nyilvánvalóan odavan értem, de az a helyzet, hogy ha ismernétek, akkor ti sem akarnátok hogy mászkáljon utánam. És ökörködtünk, és nevettünk, és sírtunk (én nem, csak vigasztaltam), és kvázi minden ott lévő barátomat megölelgettem és megpuszilgattam, úgyhogy most picit enyhült a szeretethiányom. 

Ezzel a társasággal egyébként, akik fiúk-lányok vegyesen, nyár vége óta járok csak össze, és nagyon cukik hogy így befogadtak, és hívnak, pedig mindenki 10 évvel fiatalabb nálam. Őszintén szólva, csak reménykedni tudok, hogy nem úgy tekintenek rám (mert ki tudja, mi jár a mai fiatalok eszében), mint a szánalmas és öreg Molnár Ilonkára, aki velük mulat hajnalig, és ölelgeti és puszilgatja őket, ahelyett hogy otthon kötögetne a Legyen ön is milliomos előtt. És ott volt egy volt általános iskolai osztálytársam (T. kedvéért: K. Gergő), aki engem mindig levegőnek nézett, meg a felesége, és nagyon furi volt érzékelni, hogy most őszinte rajongással tekintenek rám, mint valami híres emberre, és mesélik, hogy büszkén szokták mondani másoknak, hogy én a Gergő osztálytársa voltam, és kérdezgetnek meg meséltetnek. Pedig én ugyanaz a lány vagyok most is, aki általánosban voltam, amikor viszont levegőnek voltam nézve. 

Az este fénypontja viszont az volt, hogy a DJ barátnőjének egy tüneményes lány pulija van, aki ott volt vele, és miután megmutattam az én kutyám képét neki a telefonomon, azonnal randevút kért tőlünk: együtt megyünk majd sétálni, aztán ha szimpik egymásnak a blökik, akkor majd továbbgondoljuk a dolgokat. Hát nem izgi? 

2013. december 5., csütörtök

Pretty, colourful & happy

Inkább nem mesélem el a napomat. :) 
Itthon már persze jó, de annyi agyi kapacitásom maradt körülbelül, hogy vacsit főzzek, töltsek magamnak egy pohár vörösbort, TV Paprikát bambuljak, és képeket nézegessek a Pinteresten - iszonyúan jólesik teljesen kikapcsolni, és mindenféle igen kevéssé intellektuális dologra koncentrálni. Úgyhogy ti is ilyesmit kaptok.  

Én tudom, hogy lányoknak nem nehéz ajándékot adni, de mégis, azért összeszedtem néhány olyan ajándékot, aminek személy szerint én nagyon örülnék. Hátha a barátnőtök, testvéretek is!

1. Mylo, a szempárna

Mindenkit nagyon irigylek aki teljesen be tudja sötétíteni a hálószobáját. Én nem vagyok ilyen szerencsés, viszont a szemmaszkom megoldotta ezt a problémát, reggel, ha aludhatok még tovább, vagy a hétvégi sziesztához - csak felhúzom, és mint a kismadár, akinek letakarták a kalitkáját, már alszom is! Bár nekem nem ilyen dizájnos darabom van, de a Mylo készít olyan párnácskákat, amik nem elég hogy sötétítőként funkcionálnak, de ezen felül nyugtatnak is, mivel levendulával vannak töltve, és ami a legfontosabb, gyönyörűek! Bárkinek - fiúnak, lánynak, nagymamának, pasinak - adható, és én is kérek ilyet karácsonyra! Tippelhettek, melyiket szeretném a három közül.



Itt találod: Dec. 8. - Wamp Dec. 15. -Wamp Dec. 22. -Wamp 
Ár: 3900ft

2. Body Shop

Tapasztalatból tudom, sokszor adtam már ajándékba, egy tusfürdő-testvaj szinte minden nőnél telitalálat. Az én kedvenceim az olivás és a mangós változatok, de most láttam, hogy van már mézes és mandarinos is, a csokisról meg a sheavajasról meg már nem is beszélve, és persze ízlések és pofonok. 


Itt találod: Aréna Pláza
Ár: tusfürdő: 1690ft body butter: 4990ft

4. O.P.I. 

Itthon is van már O.P.I., amit én egy nagyon jó körömlakknak tartok. És annyi gyönyörű szín van belőle... Nem lehet vele mellélőni. Én az utóbbi egy hónapban két barátnőmnek is adtam szülinapra, és jó volt látni az örömöt, amit okoztam. 


Itt találod: Douglas parfümériák
Ár: 2800ft

4. Széchenyi fürdő

Közhely, hogy ajándékozzunk élményt, de tényleg, lehet annál jobb ajándékot kitalálni? 
Én tervezem, hogy az egyik legjobb barátnőmet a két ünnep közt elviszem a Széchenyi fürdőbe, és reményeim szerint majd a hóbuckák közt ülünk majd a gőzölgő vízben. Én annyi mindenkitől hallom, hogy sosem járt még ott - a legeslegnagyobb hiba amit el tudok képzelni. Azonnal pótlandó. 


Itt találod: :)
Ár: 4100ft

Na ennyire futotta ma este, de legalább magamat elszórakoztattam. :)