2013. december 31., kedd

Végre

Az egyik barátnőm írta tegnap éjjel, hogy ÉLJEN!!! Már csak 24 óra van hátra ebből a retkes évből! És hát tényleg, sőt, azóta már sokkal kevesebb. És bár rossz volt ez az év, és jó hogy vége van (és nem jön újra el), én tudom, hogy nem lesz az élet teljesen más csak azért, mert új Moleskine-t kezdünk. De azért bennem is ott van valamiért, hogy becsukok egy ajtót magam mögött, és tiszta lappal indulok, amire új, izgalmas, jókedvű történeteket írhatok, amik csak jobbak lehetnek mint a 2013-as kalandjaim (bár lesz majd biztosan, hogy nosztalgiával tekintek vissza rájuk, de most egyelőre fujj). 

És tényleg úgy terveztem, hogy majd szépen elkuckózom itthon, jól kialszom magam, és kipihenten kezdem az új évet, de végül úgy döntöttem, hogy embereket akarok magam köré, régi barátokat és új ismeretségeket, és táncolni szeretnék jó zenékre, meg Nyakas Irsai Olivért is kérek (pezsgőt nem, köszi). 

Úgyhogy ez lesz a program, jó? 

6 megjegyzés:

  1. szuper :) én zsebemben a lovin nyert 1960Ft-ommal elindulok egy kolléganő/barátnőmhoz pizsipartiba :)
    legyen csodás a 2014es évünk!!!

    VálaszTörlés
  2. ez az év mindenkinek ennyire döbbenetesen szar volt? :( Az enyém is, a két legjobb barátnőmé is, de már kb 1 hónapja mondogatjuk, hogy bezzeg 2014 milyen jó lesz. És az is lesz, ha ehhez a zuniverzum köcsögségeivel is kell megküzdeni, akkor is! (mondjuk az ideihez viszonyítva szinte bármi jó tud lenni, de vonatkoztassunk el ettől :P)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg mindenki nyüszög, hogy, mennyire szar volt.ez az év... De majd 2014! :) <3

      Törlés
  3. Pokol legmelyebb bugyraiba a 2013-al!

    VálaszTörlés