2018. június 28., csütörtök

au revoir

Ma felmondtam a suliban. Két kolléganőm már beadta a felmondását előttem, és az igazgatónőnk szörnyen lekezelő volt velük, inkorrektnek nevezte őket, úgyhogy én is ilyesmi reakcióra számítottam. Viszont igyekeztem szépen becsomagolni a dolgot, és amikor bekopogtam hozzá, elmondtam, hogy vár rám Budapest, muszáj fejlődnöm minden értelemben, elmeséltem, hogy mennyire jó ez a suli, ahova megyek (ismerte egyébként), hogy sajnálom ezt az egészet, hiszen tudja, hogy jól éreztem itt magam és nagyon szerettem ebben a suliban tanítani, remélem, találnak az osztályomnak egy jó osztályfőnököt, és ne haragudjon, hogy ilyen helyzetbe hozom őt is és a sulit is. És halál kedvesen, mosolyogva mondta, hogy nem haragszik, mert mindenkinek azt az utat kell járnia, amire vágyik. És amúgy tényleg. 

Azt gondoltam,hogy ez az egész érzelmileg sokkal megterhelőbb lesz, de valószínűleg így a legtökéletesebb az időzítés, hogy holnaptól vár rám két hónap szabi, júliusban egy csomó utazás és nyaralás, és tele van a fejem a rengeteg rám váró izgalommal. Meg hát közben annyi ember asszisztálta végig az összes lépésemet, támogatott és bátorított végig, meg hát itt az fiú, aki maximálisan társam abban, hogy felborogatom szinte az egész életem, és legalább annyira lelkes mindennel kapcsolatban, mint én.

De ma este írtam egy hosszú levelet a gyerekeknek, mert nem akartam, hogy mástól tudják meg, és azóta egyfolytában sírok. Írtak ők is, a szülők is, annyi cuki üzenetet kaptam, annyi jókívánságot, leplezetlen szeretetet... Nem gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz. Pilla írta, hogy szerinte néha muszáj, hogy változások legyenek az életünkben, olyanok, amik kimozdítják a helyükből a dolgainkat, és ez nem csak rám vonatkozik, hanem a gyerekekre, vagy akár az igazgatónőnkre is. Biztosan így van. És nagyon nagy örömmel nézek a változás elébe, de közben csak remélni tudom, hogy az utódom majd legalább annyira szereti ezeket a gyerekeket, mint én. Nagyon fognak hiányozni. 

helen dardik

2018. június 27., szerda

Zebegény meg a levendulaföld

Amióta saját autóm van, nagyon sokat járok Zebegénybe. Péntek este fölszedtem Katát és elautóztunk, hogy megnézzük a naplementét a Sárkánydombról. Ültünk az autóm orrán és beszélgettünk vagy egy órán keresztül, közben néztük tájat. Nem bírok betelni ezzel a látvánnyal. 



Hazafelé beültünk a Piknik Manufaktúrába Nagymarososon, csatlakozott egy barátnőnk, vacsiztuk. Hazafelé életemben először megszondáztattak (nagyon vicces, lehelni kell egy diktafon-szerű kütyübe), előtte majdnem elütöttem a rendőrt, aki megállított, mert gondoltam, majd én a rendőrautó után állok meg. De úgy tűnt, nem haragszik érte, csak gondterhelt fejjel hátrált kicsit, ahogy közeledtem. 

Szombaton volt az első találkánk fél éves fordulója, megbeszéltük, hogy kicsit ünneplünk (mit ünnepeltek, hónapfordulót?), hiszen úgy érezzük, van mit, bár azt hiszem, egyikünk sem számított rá azon az első randin a Parázsban, hogy ennyi minden történik velünk ilyen rövid idő alatt. Én őt is sokat cipelem Zebegénybe, úgy tűnik, nem bánja. Van ott egy hely, a Natura Hill Vendégház és Étterem, amire nagyon régóta kíváncsi vagyok, mert szintén olyan, hogy az ember álla leesik a kilátástól, plusz van előttük egy levendulaföld, ami már-már giccsbe hajlóvá teszi a helyet.


A konyhájukat is elég komolyan dícsérik, úgyhogy vacsizni mentünk, 7800 forintba kerül 4 fogás, mondjuk olyan is minden. A hely maga is totál milonkás, nincs túl cicomázva, viszont nagyon helyes kis színfoltok vannak mindenütt, teljesen otthon éreztem magam - ráadásul van egy élő zöld faluk a pult fölött, és nekem az nagyon tetszik. Nem voltak nagyon elszálltak a kaják, nem tudom, volt sárgadinnye mangalicasonkával, húsleves fürjtojással, párolt harcsa (vagy kacsa, B nem eszik halat) zöldségekkel, ilyesmik, de minden kicsit tovább van gondolva nagyon friss, modern irányban. Egyszerűen hibátlanok az ízkombinációk, gyönyörű a tálalás, nem győztük ámulni, szóval le a kalappal. Volt idő mindig a fogások közt, ami a mi romantikázásunkhoz tökéletes volt, egyszer-kétszer ki is mentünk fotózni. De amúgyis a franciaablak mellett ültünk, így ráláttunk a levendulaföldes naplementére, elég jó volt. 


Azt viszont iszonyatosan benéztük, hogy rendeltünk egy üveg bort, miközben kiderült, hogy minden fogás mellé jár egy pohár hozzá illő bor. Kicsit reklamáltunk a hölgyeménynél, aki saját elmondása szerint egy hete dolgozik ott, hogy miért nem szólt, így aztán visszavitték úgy, hogy csak egy pohárral ittam belőle. Viszont a végén kiderült, hogy a vacsi mellé felszolgált borok nincsenek benne a menü árában, pedig számunkra egyértelmű volt, hogy de igen. Mondjuk ha ezt tudjuk, akkor máshogy alakítjuk a dolgokat (merthogy a pasim nem boros), és így akkor valószínűleg a végén nem hagyunk ott egy kisebb vagyont. Szóval ha mentek hozzájuk vacsizni, akkor javaslom, hogy minden ilyesmire kérdezzetek rá, én valószínűleg a vacsi elején rendelt (és aztán lemodott) üveggel jártam volna a legjobban. Nagyon jól éreztük magunkat, és iszonyúan finom volt minden, de az ár-érték arány messze volt a reálistól. 

2018. június 26., kedd

mostmár eléggé szeretnék nem dolgozni

Elméletileg június 15-én véget ért a tanév, gyakorlatilag egyetlen napom volt azóta, amikor nem kellett ott lennem a suliban, a héten végig érettségi, és még péntek délután is a záróértekezleten fogunk ülni. Meglehetősen elegem van. De múlt szerdán úgy voltam vele, hogy nincs épp semmi, ami miatt muszáj bent szívnom, megérdemlek egy szabadnapot. Előző este bent aludtunk Budapesten, aztán reggel Barni elment dolgozni, én meg ott maradtam nála. Elég szépen eltűntek már a dobozok, alig maradt néhány, kezd látszani, milyen lesz élhető állapotban a lakás. Nagyon pici egyébként, elvonulni nem lehet egymástól, ez mondjuk tény, de nekem nagyon tetszik az elosztása, iszonyúan praktikus, és van egy kis erkély is, ami egy csomó zöldre néz, úgyhogy lehet kinn vacsizni meg fröccsöt inni, nekem meg ennél nem kell sokkal több. Nagyon várom, hogy kicsit hangulatosabbá, otthonosabbá tegyük, persze ehhez kell az is, hogy időt töltsünk ott. És szuper helyen is van, csak hát ugye a buzi villamos. Aztán kicsit csattogtam még a környéken, majd hazavonatoztam, este pedig nálam találkoztunk. Este elmeséltük egymásnak a napunkat, és Barni mutatott képeket, amiket napközben csinált a munkája kapcsán, és és az egyiknél megállítottam, ugyanis aznap tőle teljesen függetlenül én is lefényképeztem ezt az utcát - ennek mennyi esélye van? 



B nem szokott reggelizni, amit én nem is értek, viszont nekem, mint tudjuk, a reggelizés az egyik hobbim, az első dolog ébredés után. Úgyhogy kellett nekem erre megoldás találni anélkül, hogy különösebben fel kellene tölteni a hűtőt, mert nem sokat vagyunk (vagyok) még ott, és hajlamosan ránk rohadni a dolgok. De van már ilyen, isteni: 



Egyfolytában az ő cuccaiban flangálok, mázli, hogy nem bánja.


Nekem olyan barátnőim vannak, akik a csajos estére ZÖLDBORSÓT hoznak, hogy majd ők azt fogják majszolgatni chips helyett. De aztán persze chipset majszolgatnak borsó helyett, a borsó meg rám marad. (Juc:))


Ezt meg a Pad Thai wokbárban fényképeztem, egyre több étterem van, ami annyira hangulatos, hogy kb azonnal beköltöznék (mondjuk némileg zavarna, hogy idegenek ott jönnek-mennek-esznek). Lehet amúgy, hogy problémát fog okozni az, hogy Budapesten ilyen könnyen elérhető egymillió típusú iszonyú finom ennivaló. 


Most, ahelyett, hogy egy fröccsel nézném a meccset valami duna-parti teraszon, itthon ülök a kanapén betakarózva, csupa meleg cuccban, az asztalon mécsesek égnek, tiszta októberi hangulat. Ma az érettségis szép ruháimhoz harisnyát kellett felvennem, eléggé megviselt. Nagyon várom vissza a kánikulát. 

2018. június 25., hétfő

look at that view




Kicsit így érzem magam, mint mikor ez a kép készült. Álltam az Arab Intézet tetején Párizsban, lábaim előtt az egész gyönyörű, izgalmas város, és nem tudtam, merre nézzek, hogy minél több látnivalót be tudjak fogadni. Közben körülöttem a kis barik, akik társaim minden kalandban, és akikre mindig számíthatok. Ha utazom, sokszor érzem nagyon tisztán, mennyire pici vagyok, egy porszem csak a nagyvilágban, és ennek ellenére tisztán érzem, hogy számítok, fontos vagyok, mert sokan szeretnek, várnak haza. Számít, hogy mit teszek, hogyan csinálom, hiszen sokan figyelnek rám, sőt, azzal, ahogy élek, példát mutathatok, segíthetek. Fura, hogy néha, ha távol vagyok az otthonomtól, akkor tudatosul bennem a legjobban, hogy mindegy, hogy hol vagyok, mert a helyemen vagyok. Otthon vagyok. 

Kicsit reménykedtem benne az utóbbi időben, hogy jön majd valami isteni szikra, vagy esetleg  magától megoldódik a dilemma, hogy mi legyen, hol, hogyan költözzünk össze, és ha Budapesten, akkor mi lesz a munkámmal. A suli is okozott már jónéhány álmatlan éjszakát, és egyre kilátástalanabbnak érzem a rendszert, egyre többet vagyok kedvetlen miatta - tudjátok, meséltem már, de ha lehet, azóta még nagyobb a káosz. Szóval reménykedtem, hogy majd jön valaki, aki megmondja, mi legyen, mit csináljak. 

De arra nem számítottam, hogy tényleg ez lesz, kapok egy e-mailt valakitől, aki olvassa a blogomat, és azt gondolja, hogy sokkal jobb helyem lenne abban az alternatív, gyerekközpontú, hiperszuper iskolában, ahol ő dolgozik, ami minden szempontból ezerszer közelebb áll hozzám, mint a jelenlegi sulim, mert igazán az én közegem, és ahol - micsoda véletlen -  épp angoltanárt keresnek. És hogy egy nap múlva túlesem az interjún, ahol végig csorog a nyálam attól, ahogy a sulijukról mesélnek, és másnap jön is az üzenet, hogy enyém az állás, ha akarom. Kaptam egy hétvégét, hogy eldöntsem, mit szeretnék, és nem mondom, hogy könnyű volt meghozni a döntést, hiszen ott kell hagynom a régi sulim, a gyerekeket és a kollégáimat, de nem is volt nagyon nehéz, mert mindenki, aki körülöttem van, azt mondja, nem kérdés, micsoda lehetőség ez, csinálni kell. Valljuk be, nem gyakran fordul elő, hogy az uncsi, vidéki tanárnénit megkeresik egy ilyen menő iskolából, anélkül, hogy munkát keresne, vagy egy szalmaszálat is keresztbe tenne a dolog érdekében. És nem mondom, hogy nem izgulok, de leginkább óriási, színes-szagos kalandnak látom azt, ami rám vár. Tudom, hogy az lesz.

A legizgalmasabb az egészben pedig, hogy így egyértelmű lett, hogy be kell költöznöm Budapestre, és össze kell, hogy költözzünk - illetve hát nem muszáj, de minek laknánk külön, ha minden sokkal jobb, ha együtt vagyunk.

Szóval így érzem magam, mint a képen: csak állok, igyekszem befogadni a látványt, és alig hiszem el, hogy ilyen jó nekem. Pont, mint ott, a tetőn, most is tudom, hogy van körülöttem egy csomó ember, akik támogatnak abban, amit teszek. És azt is, hogy mindegy, hogy Budapesten lakom-e, vagy vidéken, mert mindenütt jó helyen, a helyemen vagyok, és mindig, mindenütt vannak, akik örülnek nekem és hazavárnak. És közben meseszép a kilátás. 

2018. június 19., kedd

sajnos még mindig nincs szünet

Ma reggel elkészültem a bizikkel, összeolvastunk, megdicsértek, ezt is megértük. Mondjuk tényleg nagyon szépek lettek, de akkor is érthetetlen, hogy 2018-ban kézzel kell őket írni. Na mindegy, a lényeg, hogy jövő júniusig nem kell velük foglalkoznom. Megírtam az osztályfőnöki beszámolót, egy kicsit még pakolásztam bent, majd hazajöttem. Mondanám, hogy ennyi volt, de csütörtökön beiratkozás, pénteken biziosztás, jövő héten 4 nap érettségi (mondjuk azért majd kapok egy csomó pénzt), pénteken záróértekezlet. Na hogy az minek, fogalmam sincs.De utána már tényleg kezdődik a nyári szünet. 

Viszont holnap nem megyek be. Hazajöttem, csináltam krumplipürét édesburgonyából, pároltam hozzá cukkinit, és kész is volt az ebédem, most pedig kutya és pihi. Ma délután is kicsi Budapest lesz, veszünk kávéfőzőt (pedig ő nem is kávézik, szóval nekem) meg mosógépet, olyat, ami szárítógép is egyben, szerintem egy pici lakásban az életmentő. Igyekeztem felderíteni a piacot, de ha van ilyen irányú tapasztalatotok, szívesen fogadom. Annyira jó most ez az időszak, kitalálgatni együtt, hogy mit, hogyan szeretnénk. Szokta kérdezni, hogy ez vagy az hogy legyen a lakásban, és van, hogy azt mondom, még ki kell alakítani a kis közös szokásainkat, és majd gyakorlatban fogunk rájönni, mi, hogyan jó nekünk. Aztán, ha minden igaz, és lesz kedvünk, megnézzük az úgy Jurassic Worldöt, amit imádok, ő meg leginkább sodródik az eseményekkel. 

Kellett vennem a lakásba pár új low budget piperét, hogy ne kelljen mindig cipelgetnem a neszesszeremet, és gondoltam, megmutatom, mi az ami bevált. 


Igazából három dolog teljesen új. 

  • Én a Lancome Doll Eyes spirálját használom, de annyira drága, hogy gondoltam, csak nem veszek még egyet belőle, úgyhogy hosszú piackutatás után megvettem a Maybelline legendás sárga szempillaspirálját vízálló változatban, és nagyon-nagyon bevált. Annyira nem tartós, mint a Doll Eyes, de az áruk közt 8700 forint különbség van, szóval szerintem ár-érték arányban a Maybelline nyert. Bár szerintem túl széles a keféje, gyönyörű, nagy, mégis természetes pillákat csinál, engem teljesen megvett. (1700 ft)

  • Arckrém kérdésben nagy dilemmában voltam, valami könnyűt szerettem volna nyárra, nem akartam sokat költeni, és tudjuk, hogy Ziaja láz van, de nem szerettem volna rendelni tőlük (annyira jó lenne, ha mindent lehetne venni a boltokban, légysziii), úgyhogy mivel ez volt a DM-ben, megvettem a kecsketejes családot, az éjszakai és a nappali krémet, meg a szemkörnyékápolót is, mindent kb egy ezresért. Az utóbbiból ez a második tubusom egyébként, nekem nagyon bejött, könnyű, tiszta, tejes illatú, szereti a bőröm. Ezért gondoltam, hogy jók lesznek az arckrémek is, és nappali krém tényleg szuper, pont nyárra való, könnyed, és mégis nagyon jól hidratál. Az éjszakai krém viszont meglepően nehéz, soknak éreztem ebben a melegben, úgyhogy odaadtam anyukámnak, ő szerencsére örült neki. A kecsketejes testápolójuk már régi barátom, kicsit a niveára hajaz az illata, csak még tisztább és tejesebb, meg szerintem jobban hidratál és beszívódik. 

  • A harmadik dolgot Pillának köszönhetem, én ugye az OPI körömlakkokra esküszöm, de ő már régóta mondogatja, hogy a DM She (vagymi) márkája szuper, és kb 500 forint darabja. 



Eléggé bevásároltam belőlük, mázli, hogy tényleg jó minőségűek, fedőlakkal jópár napig működnek. Ráadásul gyönyörű színek vannak, bár nekem a matt lakkok a kedvenceim, olyan jó, hogy árulnak abból is egy csomó színt. 

2018. június 18., hétfő

és huss, elrepült

Gyömbérkééknek van új albijuk, és meghívott minket szombatra egy ottalvós csajbulira. Egész nap hesszeltünk a teraszon, főztünk, ettünk, iszogattunk, zenét hallgattunk, Juc csinált nekünk szép körmöket, este megnéztünk egy filmet. Mi amúgy napi szinten elég sokat beszélünk a support csoportban a lányokkal, de teljesen más volt így együtt tölteni egy egész napot. Reggel mi Pillával, ahogy szoktunk, korán ébredtünk és dumáltunk meg vihogtunk, amit a többiek nem értékeltek annyira, de aztán szépen lassan összeszedte magát mindenki, és lehetett reggelizni, ami a kedvencem ugye (az ebédelés meg a vacsorázás mellett).

Vasárnap pedig reggeli után átmentem a pasimhoz, pakoltuk a konyháját, átválogattam, hogy mi kell, mi nem, elmosogattunk mindent, nagyon fárasztó, de persze nemes a cél. Elkezdtük felfedezni a környéket is, elmentünk ebédelni, szereztem a közeli cukiból kávét, mert még nincs a lakásban kávéfőző - amúgy ennek is megvan a hangulata, mint a filmekben, rövidnadrágban, a pasim pólójában meg papucsban lecsattogtam, elsétáltam az 50 méterre lévő, szuperegészséges cukiba és kértem egy finom, rizstejes kapucsinót dupla kávéval, hazasétáltam vele, és a pasim mellett megiszogattam a kanapén, míg meccset néztünk. Este voltunk a tesójáéknál vacsorázni, az öccse, aki hobbi szakács, maga készítette a vacsit, és elég nagyon néztem, hogy bélszínből készült a steak, és mellette volt még vagy 6 féle speckó köret - nagyon finom volt, egyre szimpibb ez a család. Viszont senki nem süt sütiket, úgyhogy úgy tervezem, én majd ezen a vonalon villantok. Egyébként nagyon cuki a családjuk, ott voltak a szülők is, iszonyúan viccesek, és egyre inkább úgy tűnik, hogy bírjuk egymást, én legalábbis jól érzem magam velük, ami kezdetnek nem rossz. 

Nagyon ritkán használom a fővárosban, mert nincs sok értelme, de most nálam volt az autó egész hétvégén. És az a baj, hogy ugye Budapesten nem tudom zárt helyen tárolni, az utcán parkolok vele, és nagyon féltem, felébredek az éjszaka közepén és szorongok, hogy meglesz-e még reggel az én tündéri kis gépjárművem. Van rajta Casco, persze, de akkor is. Tudom, hogy ez tök felesleges, és el kellene engednem, de ez borzasztó - mondjuk a Gyömbinél töltött éjszaka rosszabb volt, akkor vissza kellett fognom magam, hogy ne menjek el megnézni, második éjjel már egész jól aludtam, úgy látszik, fejlődőképes vagyok. Reggel viszont óriási vidámság volt beeülni és a finom kis muzsikáim társaságában hazavezetni. Mostanra pedig elkészültek a bizonyítványok is, holnap délelőtt még lesz egy kis munkám velük, aztán vége. 

 Én voltam Gyömbinél az ebédfelelős, nem bonyolítottam túl:




A pasim valami miatt nagyon szereti a fehér körmlakkot, ami, ismertek, eléggé távol áll a stílusomtól, és leginkább az ecsetelős hibajavító jut róla eszembe. De megkértem Juc bloggert, hogy csináljon nekem fehér manikűrt, és el kell ismernem, hogy ez tényleg szép, még az én rövid, bumszli, szélesedő körmeimen is egészen esztétikus.  

2018. június 14., csütörtök

nyaff

Egyébként minden reggel úgy ébredek, mint akit agyonvertek, és valamelyik nap megállapítottam, hogy 27 percre van szükségem, hogy kikászálódjak az ágyból. Nekem, aki tök jó vagyok a koránkelésben. Nagyon kellene nekem egy masszőr, egy csontkovács, el kellene járnom úszni és jógázni, mert nem érzem jól magam, és szerintem minden a gerincemből indul.

Ma bent aludtam Budapesten, tegnap megint a dobozokból pakoltunk kifelé, előtűnt a romok alól a kanapé meg a fotelek is, le tudunk ülni (eddig csak az ágyra lehetett), szóval látszik már a fény az alagút végén. Tegnap, miután a két lámpafényből mindketten másikra szavaztunk, mondtam a pasimnak, hogy nagyon félek attól, hogy mindkettőnknek megvannak a megkövesedett, hülye kis szokásai, és mi lesz, ha a napi dolgokban nem tudunk majd kompromisszumra jutni - erre ő azt mondta, hogy ugyan már, ne aggódjak, nincsen nála kompromisszumképesebb ember, mindent megoldunk. És én is szeretem ezt gondolni magamról, meg lazák is vagyunk mindketten, de basszus 40 év (és 36 év, ő ilyen kis ficsúr) az 40 év (és 36 év), nem tudom, hogyan fogjuk tudni összeegyeztetni a ritmusunkat, a mindennapjainkat, hol, hogyan fogunk élni. Eléggé bestresszeltem ezen, és aztán rosszul is aludtam, meg hajnalban beindult a buzi villamos is, remélem, azt majd megszokom. 

És akkor ez az idő is... Úgy érzem, elfogyott az energiám. Hazavonatoztam elnyűtten, rosszkedvűen, szarrááztam a bicajon, hazafelé vettem a pékségben mazsolás kalácsot, otthon átöltöztem, csináltam egy nagy mandulatejes kávét, és két órán keresztül ültem a a reggelimmel kanapén, mielőtt bejöttem volna dolgozni. 

Nyűgös vagyok. 


tegnapi napom:)

a pasim mániája a fehér körömlakk, nekem nem tetszik, de aztán kötöttünk kompromisszumot



Ti hogy vagytok?

Tényleg színház az egész világ

Ja, igen, a Peer Gynt című darabot néztük meg a Stúdió K Színházban - illetve nem ott, mert bár ott kezdődött, az 5 órás előadás nagy része a kőbányai pincerendszeben játszódik. (Itt jegyezném meg, hogy nem tudtam, hogy Kőbánya azért Kőbánya, mert egy hatalmas, ma már nem funkcionáló kőbánya pincerendszere húzódik alatta. A szerk.) Volt jelenet a Dréher villában, hazafelé pedig megálltunk (busszal szállítottak) a Bakáts téri templomnál (sőt, a buszon is), és ott volt vége a darabnak. Tudtuk, hogy a pincékben hideg lesz, mondták, hogy vigyünk meleg ruhát, és én vittem is két pulcsit, a farmerdzsekimet, meg volt rajtam egy hosszú nyári nadrág. Biztos az én hülyeségem, hogy nem készültem fel rendesen (voltak, akik konkrétan téli kabátban, sálban, sapkában érkeztek), meg az energiaszintem sem állt épp a helyzet magaslatán, de kint kb 35 fokos kánikula volt, nehéz volt elképzelni, hogy ez a felszerelés nem lesz elég. Az első órában még gazdálkodott a tartalékokból a hőháztartásom, de a második (két) órát végigvacogtam, és azóta sem tudja eldönteni a szervezetem, hogy megfáztam-e, vagy sem. Voltak kisszékek, amiket hurcolni kellett magunkkal, és azt csináltuk, hogy a pasim ráült, én meg az ölébe, és melengetett, míg néztük a darabot - én nem vagyok egy különösebben romantikus típus, de időnként pocsolyává olvadok ettől a fiútól.

Egyébként nagyon érdekes volt, gyönyörűek voltak a képek, a látvány, elképesztően ügyesen használták a különleges tereket és helyszíneket, volt olyan, hogy teljesen sötétben álltunk, és a minden irányból érkező hangokkal és visszhangokkal játszottak, nagyon különleges élmény volt - ráadásul olyan a hely, hogy a szemem sem rebbent volna, ha egyszer csak elkezd rengni a föld, és valamelyik folyosóról előrohan egy csapat ork, tiszta Gyűrűk Ura helyszín. Nagypál Gáborról, a főszereplőről pedig az jutott eszembe, hogy ezért az arcért, hangért és tehetségért bármikor, bármilyen darabra beülnék és bármeddig tudnám nézni a játékát. Viszont nagyon fárasztó és megterhelő volt az 5 óra, az utazás, a hatalmas hőmérséklet-különbségek és a hideg - minden elismerésem a színészeké, de a nézőké is, szerintem az utolsó jelenetek alatt már mindannyian szenvedtünk, és vártuk, hogy vége legyen. 

2018. június 11., hétfő

Ez itt a kert

Sikerült az utolsó sulis hetemet olyan szintű alváselmaradással indítani, hogy szinte fáj. Kissé túlvállaltuk magunkat a hétvégére, pedig az egyik fő műsorszámot le is mondtam, mert egyszerűen nem bírtunk egyszerre két helyen, két városban lenni, és másképp nem tudtunk együtt lenni. Most az én barátaimat hanyagoltuk, helyette az övéivel ünnepeltünk. Egy szülinapon voltunk a 360 bárban voltunk az Andrássy úton, ahol először mgray-jel jártam, és amiről első körben azt szoktam gondolni, hogy mekkora sznob hely, pfej, de eddig akárhányszor voltam fenn, mindig óriási pozitív csalódás volt. Amúgy meg igaz is, tökmindegy, hogy hol van az ember ha jó a társaság meg a zene, és van finom, hideg fröccs. Egyébként ez az egyik olyan hely Budapesten (szerencsére van egy csomó), hogy ha felmegyek, egyszerűen nem hiszem el, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy Budapesten élhetek (illetve hát mellette, de értitek, na), olyanok a fények, a hangulat és a kilátás. Most meg volt hozzá egy remek dj is két lemezjátszóval, hibátlan muzsikákkal, no meg ott volt a pasim, és ha ő ott van, akkor ott baj nem lehet. Ha nem voltatok még ott, mindenképp nézzetek fel egyszer, akkor is, ha csak átutazóban vagytok a városban, és nem bulizni akartok, csak inni egy kávét vagy egy fröccsöt valami hangulatos helyen. Én voltam úgy fenn Pillával, hogy le sem ültünk, csak úgy a pultot támasztva megittunk egy pohár bort, miközben beszélgettünk és néztük a naplementét a város felett - varázslatos program akár egy hétköznap estére is. Ne riasszon el az, hogy kint sorba kell állni, kicsi a lift, de gyorsan fel lehet jutni. Kíváncsi vagyok a többi rooftop helyre is egyébként, szeretném őket felfedezni nyáron, remélem, a barátnőim partnerek lesznek ebben. 

Kicsit egyébként stresszeltem előtte, hogy nem ismerek senkit, és emiatt nem is volt túl nagy kedvem az estéhez, ráadásul bűntudatom is volt valamennyire, hogy nem a saját barijaimmal töltöm az estét. De aztán kiderült, hogy van már, akivel találkoztam korábban, és ott volt a barátom kistesója meg az ő barátnője, akiket nagyon bírok, és akik nagyon cukik velem, ott volt a legjobb barátja, aki szintén a szívem csücske - aztán kiderült, hogy nagyon könnyen megy a szocializálódás a többiekkel is. Úgyhogy végül nagyon jól éreztem magam. 

Annyira, hogy végül hajnal 1-kor hívtunk egy taxit, 2 körül aludtunk el, és reggel 7-kor keltünk, egyrészt, mert egyikünk sem bír sokáig aludni, másrészt a vasárnap volt A Költözés Napja. Ez azt jelentette, hogy totál ki kellett takarítani egy kissé lelakott, ám frissen kifestett lakást és fel kellett hordani a pasim egész bedobozolt életét. Szerintem közben mindketten az életünkért küzdöttünk a kialvatlanság és a másnaposság miatt, de hősiesen végigtoltuk a napot. Igazából ki is kellett volna pakolni a dobozokból, de erre már nem volt időnk, ugyanis mikorra máskorra lett volna színházjegyünk, ráadásul egy olyan darabra, ami 7-től éjfélig (!) tart, ha nem vasárnap estére?

Na ez is egy nagyon különleges történet volt, ahol lett új kedvenc magyar színészem, és majdnem megfagytam, miközben 35 fok volt - de erről majd máskor mesélek. 

2018. június 8., péntek

are we there yet?

Eltelt ez a hét is, jó sokat szívtam a suliban, de már nem vagyok úgy befeszülve,  mint néhány hete. Valószínűleg segít, hogy időnként mondogathatom az ismerőseimnek, hogy már csak egy hét, és kezdődik a nyári szünet. Persze utána is kell még kicsit bejárni, biziket írni, meg leérettségiztetni két osztályt, de a gyerekek eltűnnek a suliból, és valljuk be, ők az igazi zavaró tényezők, nélkülük egészen vicces bejárni. Természetesen nem bírom még felfogni, hogy mindjárt vége, annyi dolgom van, hogy atyaúristen, de néha már kicsit álmodozom, hogy milyen lesz kialudni magam, tekeregni, konyhatündérkedni, sokat kutyázni, duna-partozni, többet vendégül látni a barátaimat, felfedezni Budapestet... De főleg kipihenni magam. 

Voltam szerdán Budapesten találkozni Gabesszel, elmentünk a Törökmézbe enni-inni, fú, de jó az a hely. Ettünk Túró Rudi tortát, ami egy álom, kicsit aggódom, mi lesz, ha a pasim odaköltözik hozzá közel, elég komoly függést tudnék kifejleszteni. Előtte kicsit körülnéztem a Westendben, már ezer éve nem, igazából nem akartam venni semmit, de néha az is kielégít, ha csak legeltetem a szemem a csodás kínálaton, meg tudom, hogy nem maradok le semmi kihagyhatatlanról. Benéztem például a Mohitóba, mert nagyon szoktak tetszeni a ruhák a weboldalukon, például ez. Mondjuk kapásból meglepődtem, hogy mennyire műszálas és gyenge minőségű minden, ami a képeken egyáltalán nem jön át. De azért felnyaláboltam pár cuccot, bevonultam a próbafülkébe és nekiálltam magamra önteni őket. Viszont pár perc múlva kb azon gondolkodtam, hogy ha halál komolyan úgy nézek ki, mint itt a tükörben, akkor valahonnan szerzek egy csadort, valami titkos útvonalon hazabujkálok, és ott szépen csendben felvágom az ereimet - mindezt úgy, hogy mostanában egészen elégedett vagyok magammal. De komolyan, hogy lehet, hogy ennyire nem foglalkoznak ezzel, a tükörrel, a világítással? Az a csoda, hogy vesz ott bárki bármit. Egyszer a Mangoban egész konkrétan depressziós lettem, a barátnőm, akivel utána találkoztam, vigasztalt meg, hogy ne higgyek a próbafülkék tükreinek, mert iszonyatosan csalókák. Viszont szerintem ezért Zara a legtöbb ruhám, jók a fények meg a tükrök. A lényeg, hogy sejthetitek: nem vettem semmit. 

Péntek délután van, holnapra is van egy csomó programunk, vasárnap pedig költözés, úgyhogy végül úgy döntöttem, ma délután egy kis kutyahangsúlyos sétafikán kívül nem csinálok semmit, már azon kívül, hogy blogolok, nézek valami sorozatot, meg ökörségeket olvasgatok. Csodálatos. 


you and me

A héten igyekeztem mindenfélét csinálni esténként. Kedden bemutattam a pasimat Katának meg a francia barátjának, pont belefértünk a szűkös programjukba úgy, hogy csak mi négyen találkoztunk. Örültem ennek, és nagyon vicces esténk kerekedett. Mondjuk reggel nem esett jól 6-kor kelni és összekapni magam mindössze 4 óra alvás után, de olyan jó érzés látni a barátaimat és őt együtt, szépen lassan remélem, mindenkivel találkozik. Egy tündéri kertben fröccsöztünk-vacsiztunk, ott, ahol annak idején az esküvőm is volt. És bár nem mondja, biztos vagyok benne, hogy fura érzés lehet ez a fiúmnak, de remélem, tudja, látja rajtam, hogy ez már a múlt, és hogy itt az a lényeg, hogy vele szeretném megosztani a dolgokat, amiket szeretek, és most már a mi közös élményeink-emlékeink születnek ezeken a helyeken. 

Néhány napja beszélgettünk Katával a féltékenységről, az exekről - neki is van fura sztorija, és az én pasim is egy nagyon hosszú kapcsolatot tudhat maga mögött. Nyilván egymillió élménye van ezzel a lánnyal, mindenütt jártak már, ezer dolgában ott van picit - joggal lehetne kétségem, hogy hogyan tudom mindezt felülírni én. 

De azt mondtam Katának, hogy egyrészt valami miatt abból a kapcsolatból kiszállt, és velem (és Kata barátja is vele) olyan boldog, hogy le sem tudná tagadni, mert fülig ér a szája szinte folyamatosan, ha velem van, másrészt minek kellene felülírni. Szerintem rengeteget köszönhetünk a pasijaink exeinek (tudom, vannak kivételek), mert mellettük, részben miattuk lettek olyanok, amilyeneknek szeretjük őket, mellettük tanulták meg, hogy hogyan kell minket boldoggá tenni, azokból a kapcsolatokból vonták le a tapasztalataikat. Én is azért funkcionálok olyan jól a srácok mellett, mert szüleim jó példája mellett a két hosszú kapcsolatomban, a 10 évesben és a házasságomban is azt éreztem, hogy elhihetem, hogy szeretnek, bízhatok bennük és nyugodtan lehetek szerelmes, elengedhetem magam teljesen. Én nem szoktam rosszakat mondani az exeimről (már a két fix kapcsolatomról, mert az elmúlt évek rövidebb kalandjai között azért akadtak vicces sztorik, ti tudjátok a legjobban), mert attól, hogy szakítottunk, attól még hosszú ideig boldog voltam mellettük, szerencsésnek érzem magam, hogy részem lehetett ezekben az élményekben, és nem cserélném el a múltam senkivel. Pedig a házasságomban kb egyik napról a másikra estem pofára totálisan, szóval minden jogom meglenne, hogy elveszítsem a bizalmamat. És persze eltelt egy csomó idő azóta, ami begyógyította a sebeimet, de ennek a fiúnak is köszönhetem, hogy úgy tűnik, szépen, lassan újra el tudom hinni, hogy nem fura, ha a másik teljesen az életed része lesz, és májusban a nyár végére vesz közös színházjegyet. Nagyon hálás vagyok a cuki kis harmóniánkért. 


2018. június 4., hétfő

last minute pre-holiday blues

A múlt héten nagyon fegyelmezetten jártam edzeni és dolgoztam mellette sokat, de így is találtam rá időt esténként, hogy segítsek az egyik barátnőmnek lektorálni egy szakmai szöveget, találkozzam Katával, vagy fetrengjek a kanapén a pasimmal. Hétvégére viszont nagyon elfáradtam, és nagyon vártam, hogy végre aludhassak, ne kelljen mindig rohanni valahova, és kizárólag olyasmiket csináljak, amihez kedvem van.

Péntek este találkoztam a lányokkal a  (volt) törzshelyünkön, és elképesztő, hogy még nincs június sem, de még éjfélkor is egy szál rövidnadrág (bocsánat: skort)-pólóban ültem a teraszon egy fotelben a csajokkal meg a fröccsömmel együtt. Az utóbbi időben megint elkezdtem cigizgetni, ha iszom, pedig már egy jó ideje nem, de most ugye megint nyáááár és freeeedom, de valamelyik nap annyira rosszul estek az előző este elszívott cigik, hogy elhatároztam, hogy ez baromság (nyilván), és az a furcsa, hogy azóta tök jó érzés, hogy nem gyújtok rá. És így akkor nem is értem, hogy eddig miért erőltettem, mert tulajdonképpen kellett. Végül 1 körül kerültem ágyba, és szombat reggel megint tökéletesen kialvatlanul, órára keltem, mert aztán a pasimmal találkoztam Budapesten, hogy a felújítás előtt egy kicsit összerázzuk a lakását, ahova frissen beköltözik, és ahol szerintem nekem is jut majd egy fiók. Én most láttam először (már a lakást), picike, mégis praktikus és pont nekünk való. Iszonyúan izgi, hogy lesz ezentúl Budapesten is haszienda, ahol tudunk bandázni, méghozzá mindössze pár percre a Margit hídtól, aminél tökéletesebb helyszínt el sem tudok képzelni. 

Aztán pedig voltunk enni a Khan-ban, amit továbbra is verhetetlennek találok, ha ázsiairól van szó (a nyári tekercsük valami elképesztő nyár-íz), pihiztünk, filmeztünk és aludtunk. Vasárnap meg hasonlóan voltunk (in)aktívak, aztán később ő elment egy focimeccsre, én pedig találkoztam Pillával és Clarával a Pagonyban, ami hiánypótló volt, és most, hogy többet leszek Budapesten, szeretnék sokkal több ilyet. Aztán találkoztunk megint, és hazaautóztunk hozzám, kb megdögönyözni a kuttyot meg aludni. 

Az a baj, hogy én már annyira nyári szünet üzemmódban vagyok, hogy vasárnap alig bírtam elhinni, hogy hétfőn nekem dolgoznom kell majd. Amúgy minden oké a suliban, ha már ott vagyok, tudom a dolgom, és csinálom, mint a kisangyal, de reggel bemenni, odakoncentrálni, és nem azon fantáziálni, hogy mi minden mást csinálhatnék, ha nem a 35 fokos tanteremben feleltetném a gyerekeket a jobb jegyért, na az nem könnyű. Múlt héten nem egy órát tartottam úgy, hogy kivittem az osztályomat a partra, és belelógattuk a lábunkat a vízbe, mert máskülönben reménytelennek látszott, hogy bármi értelme legyen benntartani őket a 7.-8. órában. Egyébként azok az órák tök jók voltak. És azt is csak halkan mondom el, hogy bemásztam az osztályommal együtt egy ezer éve üresen álló, elhagyatott, beriasztózott épületbe, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen belülről, ők meg már jártak bent. Avagy sulis kalandjaink.

És vennem kellett banános Body Shop termékeket, de nagyon régen nyúltam ennyire mellé, sajnos annyira förtelmesen erős műbanán, hogy a pasim megkért, hogy ha vele vagyok, légyszi inkább ne ezt használjam, és az az igazság, hogy lehet, hogy akkor sem ezt kenem majd magamra, ha egyedül vagyok. Pedig mikor megvettem, még tetszett. 

Ez pedig egy tipikus nyári ebédem, ha egyedül vagyok (plusz só, bors, olívaolaj, parmezán, forró sütő 12 percig), annyira csak a zöldséget-gyümölcsöt kívánom, esetleg a halat, semmi mást.

2018. június 1., péntek

No milk today

Nagyon igyekszem nem költeni indokolatlanul a pénzem, így nagyon óvatosan vásárolok, tényleg csak azt, ami kell. Tegnap délután beugrottam a lidl-be, hogy szerezzek valami ennivalót. Iszonyúan nem kívánom most sem a húst, sem a tejtermékeket, úgyhogy eléggé bizonytalan voltam, mi legyen a vacsi. Nem akartam nagy főzőcskét, csak salit szerettem volna, meg halat mellé, úgyhogy vettem konzerv heringet, amit nagyon szeretek sok-sok citrommal, vettem mellé salit, és nem hittem a szememnek, mikor ezt láttam:


Tudom én, hogy tökmindegy, hogy van-e virág a saliban, de úgy érzem, egy csomó üzlet egyre inkább odafigyel arra, hogy színesen, fantáziadúsan és egészségesen tudjunk finomakat enni, egészen jó áron, nekem, aki nem a paprikás krumplis típusú konyhát vezetem, ez nagyon sokat számít. Biztos vagyok benne, hogy egy ilyen sali láttán az is kedvet kap egy zöld körethez, akinek amúgy eszébe sem jut ilyesmit vásárolni. 

A másik, hogy nagyon szeretem a fagyit, de ritkán eszem, mert tejes, és ott tartok, hogy már a laktózmentes cuccokat sem kívánom - azt szoktam mondani, hogy boldogabb vagyok tejtermékek nélkül, egyszerűen jobban érzem magam. És akkor tegnap a lidlben ebbe is belefutottam:

 
Csokis és mangós jégkrém kókusztejből. Annyira örültem nekik, ráadásul mindent imádok, ami mangós. Mindkettő nagyon finom. 

Ez lett a minimál vacsi:

 
A citromos olívaolajat a pasim hozta nekem, most ez a másik nagy kedvenc a tökmagolaj mellett, igazi nyári sali-hozzávaló. 

kakaóscsiga

Fú. Hát, nem annyira van kedvem a dolgozáshoz, éhes vagyok és nincs kajám, nagyon szeretnék egy kakóscsigát (ezer éve nem ettem). A vesebeteg kisfiúnak kilökődött az új veséje és nagyon szarul van, a srác pedig, akiről meséltem, hogy elszökött, mint kiderült, az agresszív családjától, és aztán küzdöttem érte egy csomót, szóval ő egyszerűen senkinek nem kell, pedig van családja, nagyszülők pl, de azt mondják, hogy nekik ő idegen, nem kell nekik, senki nem akarja elvállalni a gyámságot, és az a baj, hogy a fiú is kezdi elengedni az egész dolgot. Nagyon szomorúnak és tehetetlennek érzem magam.

Már senki nincs itt a városban, mindenki vagy beköltözött Budapestre, vagy szétdolgozza magát, így már szinte nincs is pajtim, akivel esténként lehetne inni egy fröccsöt. De most itthon van a barátnőnk Párizsból, úgyhogy a héten már másodszor kavarodtunk össze, hogy megnézzük a parton a naplementét, igyunk valamit (van a helyen Sauska rosé), és megbeszéljük az élet nagy dolgait - illetve csak a mi saját kicsi ügyeinket, de nagyon jó érzés kibeszélni mindent. A legjobb az egészben, hogy az ügy nem igényel komolyabb szervezés, csak ráírok, hogy naaa, egy bambi a parton? - és egy óra múlva már koccintunk is. 

Ilyenkor kell valami, ami kicsit jobb kedvre derít, ezért a mai szoknyám, anyukám műve a terveim alapján elkészítve: