házikó

És ahogy a kávémat ittam a Kővirágban, rezgett a mobilom, láttam, hogy az egyik érdeklődő, odaadtam Barninak, hogy intézze ő, kicsit hümmögött a telefonba, letette, és pacsira nyújtotta a kezét: eladtuk a lakást. Most meg kell találnunk a leendő otthonunkat, ami szerintem iszonyúan nehéz lesz, mert az a kategória, ami nekünk kellene, azon a környéken, ahol keressük, órák alatt megy el. Na mindegy, van segítségünk a keresésben, meg ráfekszünk mi is. Viszont valószínűleg néhány héten belül ki kell költöznünk a lakásból, úgyhogy egy időre Vácra költözünk, a régi lakásomba, ami amúgy ideális így nyárra, meg hogy egy kicsit még utoljára együtt lakhassak még a családommal. Meg a Balatonon is sokat leszünk, gondolom. 

                                                                    Lotta Langrock

káli cool

Közben túl vagyunk az első közös családi nyaralásunkon, és persze a négy nap pihenéssel-csavargással a hátam mögött már sokkal vidámabban látom a világot. Most megint érzem, mennyire a lételemem a jövés-menés, nagyon hiányzott. Barni ugyanolyan laza és spontán, mint én, úgyhogy nagyon jó páros vagyunk, mindenféle stressz és konfliktus nélkül, tök lazán telt el a 4 nap. Révfülöpön vettünk ki egy vastag falú, hűvös parasztházat, ami a legjobb döntésnek bizonyult a kánikulában, bár az utolsó két napra már meglehetősen felmelegedett a ház is. Egyébként ott, ahol eredetileg akartunk megszállni, és már rég kinéztem magamnak, nem fogadtak minket, mert hogy gyerekünk van. Először el sem akartam hinni, írtam is nekik a Facebookon egy üzenetet, és kiderült, hogy jól értelmeztem: elnézést kértek, és köszönték, hogy érdeklődöm, de az ő szállásuk "nem alkalmas gyerekek részére". Én ezen teljesen ledöbbentem, illetve valamennyire megértem, tudtam is, hogy van ilyen, és együtt is tudok élni vele, inkább kicsit rosszul esett, hogy mi már nem vagyunk elég 'menők' ahhoz, hogy akárhol fogadjanak minket. 

Évek óta sportot űzök abból, hogy ne utazzunk sok cuccal, és ebben Barni is profi. Gyerekkel ez nyilván nem olyan könnyű, de úgy vagyunk vele, hogy mi nagyon lazák és rugalmasak vagyunk, és akkor lehet reménykedni, hogy a gyerekünk is az lesz: eddig úgy tűnik, bejön. A ruháit vittük, abból sem túl sokat, mert tudtuk, hogy lesz mosógép, valamennyi kaját, a labdáit és néhány játékot. Indulás előtt pedig vettünk egy mindössze 6 kg-os, pici, lapra összecsukható sportbabakocsit, mert a régi a Suzukim csomagtartóját és a hátsó ülés felét is elfoglalta, és persze egy tonnát nyomott. Így viszont szuperjól befértünk, és semmi nem hiányzott. Első este Barni feltöltötte a hűtőt, utána meg kb kifliért kellett eljárni. 

Keresztül-kasul bejártuk az egész Káli medencét, mindent megnéztünk, amit tudtunk, szerintem mindketten szerelembe estünk a környékkel, szerintem közel olyan gyönyörű, mint Toszkána. Én néztem ki a látnivalókat előre, annyit nézegetem a környéket már évek óta, hogy tökéletesen képben voltam, mit érdemes megnézni. Persze nem akartuk túltolni, mert főleg pihenni jöttünk, meg hát egy egy évessel észnél kell lenni, már ami a programok mennyiségét illeti. De voltunk a Liliomkert piacon, ami varázslatos, régen láttam ennyi kedves és szimpatikus embert egy halomban, és hát a portékák - erősen vissza kellett fognom magam, hogy csak finomságokat vegyünk: sonkát, epret, málnát, kalácsot, sajtot, csatnit. Voltunk Szigligeten, Badacsonyban, megnéztük a Hegyestűt, a cuki falvakat, a kedvencem Salföld, egy álom, maga a béke szigete számomra az a falucska, mintha Középföldén járnánk. Voltunk a Laposa borászatban, amit nagyon szeretek, mert csodaszép, és még egy pohár pezsit is kaptam. Hétfőre pedig a Kővirágba foglaltam asztalt, ami miatt iszonyúan izgultam, hogy hogy áll majd a kérdéshez Dani, de olyan felnőttesen és komolyan várta az asztalhoz tolt etetőszékében az ebédet, hogy nevetni kellett, aztán szépen, illedelmesen megkóstolt mindent, az eperlevest, az édesburgonya-pürét, a kacsát, a túrógombócot, és a végén kedvesen integetett mindenkinek, hogy pápá. Annyira cuki. Imádom ezt a helyet, ki ne hagyjátok, ha arra jártok. 

És persze ebben az őrült kánikulában minden percet megragadtunk, hogy strandoljunk. Dani imádja a vizet, úgyhogy sejtettem, hogy nem lesz gond a Balcsival sem, és hát tényleg, hatalmasat pancsolt. Egész szép színünk lett mindhármunknak, de egy grammot sem égtünk le, pedig én nem vagyok az a típus, aki hosszú ujjú felsőben viszi csak ki a gyerekét a napra, de hát ő mégis csak egy pihe-puha kisbaba, nagyon odafigyeltem. 

Azt hiszem, mi ide még vissza fogunk térni. 

Kővirág(unk) 

                                                                       a hálónk

nem ezt a lovat

Az elmúlt néhány napban megjártam az érzelmek színes skáláját. Sajnos hiába minden ígéret, még mindig nem jutottunk el Barni munkájával oda, hogy mostantól könnyebb, kevesebb, lazább lesz, vagy hát mintha lett volna néhány nap, de már olyan régen volt hogy el is felejtettem. Sajnos mindig alakul valami, és mindig a jövő héttől lesz majd könnyebb, a jövő héten meg az azt következő héten. Én már úgy vártam ennek a kurva, már tavaly augusztus óta húzódó projektnek a végét, mint a messiást, amikor is majd hárman egy csomót bandázunk együtt, elmegyünk a Balcsira, kiveszünk valami romi kis szállást a Balatonfelvidéken, ami álmaim desztinációja, és egész nap csak babázunk, csavargunk, eszünk, fetrengünk játszunk és minőségi időt töltünk együtt. De sajnos eljött az, amitől a legjobban féltem, és a lelkem mélyén tudtam is, hogy így lesz, és gondolom, Barni is tudta, még ha tagadja is. Tudniillik a következő munkáját úgy kapta meg, hogy nem az, hogy nincsen egy nap szabadideje sem a kettő közt, hanem konkrétan egy kicsit még párhuzamosan is folynak majd, a régit még fejezgeti befele, a másikat pedig már előkészíti. Ez az új pedig novemberig tart, szóval addig megint egyfolytában dolgozni fog. Hát faszóm. 

Közben mondja, hogy ilyen a munkája, tudtam már akkor is, mikor összeismerkedtünk, meg az ő szakmájában (filmipar) munkát visszautasítani azt jelenheti, hogy majd a következőt nem neki adják. Tényleg tudom, hogy ez elismerés neki, imádja, és tolni kell itt és most, és büszke is vagyok rá, de közben én szerelmes vagyok ebbe a fiúba, szerettünk volna és összehoztunk egy gyereket, szerintem kivételesen jó páros vagyunk és borzasztóan hiányzik, nem úgy, hogy hazaérjen este és kb feküdjünk le aludni, ahogy sokszor szoktunk, hanem úgy, hogy minőségi időt töltsünk együtt, miközben nem idegeskedik, hogy de már mindjárt indulnia kell nem tudom hova, és (főleg) nem csörög a telefonja. Meg hát jó lenne, ha ő is tudna vigyázni Danira, meg foglalkozni vele sokat.

Most egyébként ki is vagyok erre élezve, mert az elmúlt egy-két hétben megint nonstop tökegyedül voltam Danival. Illetve hazudok, mert csütörtökön ő vigyázott rá, míg edzésen voltam, szombat délután meg a nagyszülők babáztak, míg mi Pilláéknál tömtük a hasunkat finomabbnál finomabb ételekkel meg koktélokkal. Vasárnap (és persze hétfőn) viszont egyedül voltam a gyerekkel teljesen, és az pokoli rosszul esett, enyhén bedepresszióztam, valahogy akkor tudatosult bennem, hogy ez ilyen, és sosem lesz vége. 

Azt hiszem, most sikerült elég jól kommunikálnom az érzéseimet felé, így Barni eléggé megszeppent,  persze csodát nem tud tenni ő sem, de most így SOS, mentsük ami menthető alapon, a főnöke beleegyezésével elutazunk a Káli medencébe. Nem mondom, hogy könnyű volt szállást találni két nappal az indulás előtt (ez is borzasztó, hogy az ő munkája mellett egyszerűen nem lehet tervezni) egy ilyen népszerű nyaralóhelyen, de nem nyugodtam, míg minden airbnb-követ meg nem mozgattam, és végül lett cuki házikónk Balcsi-kilátással, babaággyal és etetőszékkel kurvajó helyen, megkaptam az emailt, hogy vár minket Salföld, a Liliomkert piac és a Kővirág.

Július közepén pedig elmegyünk tengerpartozni. Igen, érzem én is, hogy ez hosszú távon nem oldja meg a problémát, de arról már nem is beszélve, hogy megint épp egy ajánlatot várunk a lakásra, és ez most elég komolynak tűnik, szóval abba bele sem merek gondolni, hogy valószínűleg hamarosan indul az is, hogy ki kell költöznünk a lakásból, megtalálni álmaink otthonát és odaköltözni. 

news

Tényleg úgy érzem magam, mint aki visszakapta az igazi életét, csak attól, hogy 25 fok fölé kúszott a hőmérséklet, egy szál oversized farmer rövidnadrágban lehet flangálni (a terhességem végén vettem, 42-es, rugalmas anyagú, szerintem idén nyáron sem viselek mást) meg Birkiben (abból is a strandpapucs verzió, mert az utcai töri a lábam, miért? nem örülök), a gyerekem a fél délutánt egy lavór vízben pancsolva tölti anyukám rózsái tövében és eperrel tömi magába a májkrémes kiflit. 

Attól is nagyon jól érzem magam, hogy két naponta újra járok edzeni, sőt, van, hogy sikerül minden nap, kora reggel vagy késő este. Szörnyen ki vagyok éhezve a mozgásra, olyan kár, hogy nem sikerült korábban elkezdenem. Egy fiatal lányt találtam, Emmát, aki hetente egyszer foglalkozik velem, teljesen más stílusban, mint a váci lány, akihez jártam, ő specifikusan főleg saját testsúlyos core gyakorlatokat végeztet velem, amik nagyon jók a terhesség által okozott károk helyreállítására, amikor meg egyedül megyek, akkor tudom a Fanninál tanultakat csinálni. Egyébként megint sikerült annyira jól választanom, egy ray of sunshine ez a csaj az edzőterem izmos adoniszai közt, nagyon szeretem őt. Manka múltkor lemondta Danit aznap reggel, és senki nem tudott vigyázni Danira, úgyhogy végül próba-cseresznye alapon elvittem őt magammal. Kiderült, hogy az edzőterem támogatja, hogy az anyukák, ha nem tudják megoldani, magukkal vigyék a babájukat, főleg így tök jó, hogy mi délben járunk, mikor alig van valaki. Köredzést tartottunk egy külön teremben, úgyhogy Dani közben vígan tudott labdázni, mikor a végére elfáradt, akkor meg Emma pókjárásban szállította őt a hasán mindenfelé, Dani legnagyobb örömére. Ma is viszem, nyilván kényelmesebb lenne nélküle, de mennyire szuper, hogy van ilyen, nem? 

Ezt az olajos lemosót meg annyira régen akarom már ajánlani, ezt is OSZ-nél vadásztam, vízzel érintkezve tejes állagúra változik és csodásan hidratál, nekem nagyon bejött, egészen vidám leszek mindig, mikor újra használhatom, az élet apró örömei, ugye. 

A curtain bangs viszont borzasztóan rossz döntés volt, több emberrel is találkoztam, aki szintén vágatott, és mindenki megbánta, és amúgy a józan eszemet használva már tök nyilvánvalónak tűnik, hogy nem működhet, úgy röhögök magunkon. Az enyém pont betűrhető a fülem mögé, szóval ez egy kicsit segít, de amúgy egyfolytában simogatom és tapizom, mert fél órával a hajmosás-beszárítás után már csak a szemembe lóg. Pokol. Ez volt a fejemben, hogy megnövesztem, és akkor valami ilyesmi lesz, de már nem vagyok benne biztos. 

cry baby

Eladtuk Vácon a házat. Úgy értem, már nem a miénk, átadtuk a kulcsot is. Még utoljára kimentem Apuval: tudtam, hogy a nagynénémnek rengeteg pünkösdi rózsája volt, hatalmas csokrokat szokott szedni nekem mindig, sosem lehetett tőle virág, vagy gyümölcs, télen befőtt , lekvár vagy ivólé nélkül eljönni. Megnéztem a házat üresen, kicsit beszélgettünk a szomszédokkal, szedtem egy óriási halom fehér és rózsaszín pünkösdi rózsát és eljöttünk. Apu vidám volt, ő nagyon örül, hogy ilyen jól sikerült eladni a házat, flottul ment minden és nincsen több gond vele. Annak én is örülök, hogy egy olyan család vette meg, akiknek eszükben sincs ledózerolni, hanem kihozzák majd belőle, amit lehet, és nagyon fogják szeretni. De közben nagyon kellett küzdenem a könnyeimmel, hiszen kicsit a gyerekkorom egy részének, az apai nagyszüleimnek és a nagynénémnek is búcsút mondok ezzel a házzal. 

Barni kérdezte utólag, mikor meséltem neki, hogy ezt miért csinálom? Ha úgy érzem, akkor miért nem sírok? Hiszen el kell gyászolni a dolgokat, és ha sírni kell, akkor sírni kell. Tudom, hogy igaza van, és legszívesebben most is bömbölnék, ahogy ezeket a sorokat írom, de mi nem vagyunk egy érzelgős család - illetve talán ez kicsit megváltozott az utóbbi években. Amikor váltam, rengeteget sírtam anyuéknak, és sokszor ők is sírtak velem, az nagy áttörés volt. És most, hogy megszületett Dani, többször láttam sírni aput, nyilván örömében. Barnival mi is sokszor sírtunk, mikor megszületett, de azóta is többször, egyszerűen elérzékenyülünk, hogy mekkora csodában van részünk. Van róla egy képem, amikor eljött értünk a kórházba, odaadtam neki az apró Danit a hordozóban, hogy hozza, és lefényképeztem őket együtt. Nem látszik jól az arca, mert lefelé néz a babára, de én tudom, hogy zokogott. Nagyon szeretem azt a képet róla. 

Apáról is van egy olyan emlékem, mikor gyerek voltam és olvastam Fekete István Csíjét, annál a résznél tartottam, ahol meghal Csí párja, és nem tudtam olvasni, mert nem láttam a könnyeimtől a betűket. Apa ajánlkozott, hogy majd ő olvassa nekem, de aztán pár perc múlva már ő sem tudta olvasni, mert neki is a könnyeit kellett törölgetnie, Anya meg szakadt a nevetéstől a háttérben, hogy na tessék, apja lánya. 

good day, sunshine

Annyi minden történik velünk, és közben semmi érdekes, egyszerűen csak nyár lett és visszakaptuk Barnit, és ennek a kettőnek a kombinációjától mindhármunknak hatalmasat nőtt az életminősége. Én most nem stresszelek semmin, reggel felkelünk, aztán alakul a nap, ahogy alakul - Barni néhány órát szokott dolgozni, de a nap legnagyobb részében ráér velünk csavarogni, beülni valahova, családozni, vagy bármire. Úgy gondolom, hogy hatalmas luxus, ha az ember ennyire spontán alakíthatja az idejét, én ezt imádom, és nagyon hálás is vagyok érte. Kicsit olyan érzés, mint mikor véget ér a tanév meg az érettségik, és előttem nyújtózkodik a véget nem érő(nek tűnő) nyár. Persze egyszer mindig eljön a szeptember, és Barni is új projektet kap valamikor, de addig is örülni kell annak, hogy ilyen szép az élet most. 

Idén először lent töltöttünk néhány napot a Balatonon, nagyon jól éreztem magam. Elképesztően távolinak tűnik a tavalyi karanténunk ott, milyen más hangulata volt, a srácok sokat feszültek, egymással is, meg hogy nem volt munkájuk fél évig, nekem meg júniusban már főleg az óriási hasam elhelyezése okozta a legtöbb problémámat. Most meg kicsit olyan volt, mint az első családi nyaralásunk, szép, könnyű, lassú napokkal, egész napos strandolással, hosszú sétákkal és piknikezéssel, meg sok-sok nevetéssel. Meg hát épp tavaly ilyenkor volt a hatalmas dráma, ami miatt végül 9 év után szakított Barni öccse és az akkori barátnője. Most is ő volt ott velünk, csak most az új, egészen friss barátnőjével - nagyon cuki ez a lány, úgy tűnik, szépen összeillenek, rengeteget turbékolnak, mindenki boldog és egészen más a hangulat is, semmi  stressz vagy veszekedés. 

Banditánk pedig úgy tűnik, jól bírja a levegőváltozást, meglepően jókat aludt és hatalmasakat evett velünk egy asztalnál úgy, hogy beleültettük egy székbe és párnákkal kitámasztottuk, merthogy etetőszékünk nincsen lent. Hideg még a Balcsi, úgyhogy nem fürödtünk, mondjuk nekem nagyon vissza kellett fognom magam. Kicsit azt is nehezen bírtam, hogy nem fekhetek ki a napra órákra, mert anyuka vagyok, és a nap legnagyobb részében az árnyékben kell labdáznunk a labdafüggő gyerekünkkel. Persze így is lett egy kis színem, de a napsütés-hiányomat nem sikerült kielégíteni. 

Két napra csatlakozott hozzánk egy barátunk, akivel most szakított a barátnője, rossz látni, hogy szegény mennyire szomorú. Fura volt, hogy mennyire nem bírtam visszaidézni a szerelmi csalódásaimat meg a mélységeket, ahol ilyenkor jártam (szóval jelentem: maradéktalanul elmúlik minden pokol, sőt, el is felejti az ember, hogy milyen szörnyű volt), így nem is álltam neki bölcselkedni meg vigasztalni őt, csak szó nélkül átnyújtottam a telefonom, amikor kérte, hogy stalkolni tudja az exét meg az ex új ismerőseit. Majd elmúlik nála is.