good day, sunshine

Annyi minden történik velünk, és közben semmi érdekes, egyszerűen csak nyár lett és visszakaptuk Barnit, és ennek a kettőnek a kombinációjától mindhármunknak hatalmasat nőtt az életminősége. Én most nem stresszelek semmin, reggel felkelünk, aztán alakul a nap, ahogy alakul - Barni néhány órát szokott dolgozni, de a nap legnagyobb részében ráér velünk csavarogni, beülni valahova, családozni, vagy bármire. Úgy gondolom, hogy hatalmas luxus, ha az ember ennyire spontán alakíthatja az idejét, én ezt imádom, és nagyon hálás is vagyok érte. Kicsit olyan érzés, mint mikor véget ér a tanév meg az érettségik, és előttem nyújtózkodik a véget nem érő(nek tűnő) nyár. Persze egyszer mindig eljön a szeptember, és Barni is új projektet kap valamikor, de addig is örülni kell annak, hogy ilyen szép az élet most. 

Idén először lent töltöttünk néhány napot a Balatonon, nagyon jól éreztem magam. Elképesztően távolinak tűnik a tavalyi karanténunk ott, milyen más hangulata volt, a srácok sokat feszültek, egymással is, meg hogy nem volt munkájuk fél évig, nekem meg júniusban már főleg az óriási hasam elhelyezése okozta a legtöbb problémámat. Most meg kicsit olyan volt, mint az első családi nyaralásunk, szép, könnyű, lassú napokkal, egész napos strandolással, hosszú sétákkal és piknikezéssel, meg sok-sok nevetéssel. Meg hát épp tavaly ilyenkor volt a hatalmas dráma, ami miatt végül 9 év után szakított Barni öccse és az akkori barátnője. Most is ő volt ott velünk, csak most az új, egészen friss barátnőjével - nagyon cuki ez a lány, úgy tűnik, szépen összeillenek, rengeteget turbékolnak, mindenki boldog és egészen más a hangulat is, semmi  stressz vagy veszekedés. 

Banditánk pedig úgy tűnik, jól bírja a levegőváltozást, meglepően jókat aludt és hatalmasakat evett velünk egy asztalnál úgy, hogy beleültettük egy székbe és párnákkal kitámasztottuk, merthogy etetőszékünk nincsen lent. Hideg még a Balcsi, úgyhogy nem fürödtünk, mondjuk nekem nagyon vissza kellett fognom magam. Kicsit azt is nehezen bírtam, hogy nem fekhetek ki a napra órákra, mert anyuka vagyok, és a nap legnagyobb részében az árnyékben kell labdáznunk a labdafüggő gyerekünkkel. Persze így is lett egy kis színem, de a napsütés-hiányomat nem sikerült kielégíteni. 

Két napra csatlakozott hozzánk egy barátunk, akivel most szakított a barátnője, rossz látni, hogy szegény mennyire szomorú. Fura volt, hogy mennyire nem bírtam visszaidézni a szerelmi csalódásaimat meg a mélységeket, ahol ilyenkor jártam (szóval jelentem: maradéktalanul elmúlik minden pokol, sőt, el is felejti az ember, hogy milyen szörnyű volt), így nem is álltam neki bölcselkedni meg vigasztalni őt, csak szó nélkül átnyújtottam a telefonom, amikor kérte, hogy stalkolni tudja az exét meg az ex új ismerőseit. Majd elmúlik nála is.