tavasz

Voltunk ma hétvégén Barni anyukájánál ebédelni, és mondta, hogy vett egy lottót és megtette Barni apukájának a számait. Erre teljesen belelkesedtünk mind, hogy mi lesz, ha megnyeri. Én pont láttam ma reggel egy fotót, amitől kicsit lepkék lettek a hasamban, ezt, mutattam, hogy ha sok pénzt nyer, ilyen teraszt szeretnék, mondta, hogy sima liba: 

De tényleg, vett EGY darab lottót, és teljes álmodozásba fogtunk mindannyian, annyira jó volt. Aztán otthagytuk nála pár órára a kisbabát és hazajöttünk aludni, mert Barni beteg kicsit, nagyon remélem, hogy nem fog ránk ragadni. 

Ezt a posztot múlt szombaton kezdtem írni, és azóta már Dani is túl van a betegségen, szörnyen taknyos volt, a fél napunk azzal telt, hogy kérdezgeti, hogy most nem kell kiszívni az orromat? annyira gyűlöli szegény. Még amikor az autókkal játszik, akkor is van, hogy halljuk, ahogy elváltoztatott (kissé rekedt, Barry White-os) hangon mondja, hogy csak holnap kell kiszívni az orrod, kukásautó! Édesem. 

Sétálni jártunk a héten, meg a kertbe, játszóra nem. A szomszédasszonyunk mániákusan imádja a kertjüket, vagyis az ő részüket, annyira jó érzéke van hozzá, bárhova nézel, mindenütt valami csodaszép virág virít, már megígértettem vele, hogy segít a mi részünket is felvirágoztatni. Voltunk párszor a környéken csavarogni, felfedezni a falut, nagyon szeretjük a kastélyt, meg van már kedvenc cukrászdánk is, ahol a szokásos pogácsák meg gesztenyeszív mellett Dani mindig kikönyörög egy marcipánsünit is, amit egyetlen pillantás nélkül, egyben töm be a szájába, szóval igazából tökmindegy, hogy süni-e vagy sem.

Tegnap voltunk kettesben voltunk, mert Barni temetésre kellett, hogy menjen vidékre. A Komjádi uszoda melletti MDF piacra mentünk bevásárolni, mert itt a spárga szezon, és emlékeztem, hogy amikor ott laktunk és sokat jártam oda, lehetett venni termelőktől sokkal olcsóbban, mint bárhol másutt. Így is lett, nincsen szépen csokorba szedve és girbe-gurba minden szál, de friss, roppanós és 990ft egy kg. Danival már tök jól lehet piacozni, leszámítva, hogy mindenben segíteni akar. Megmutattam neki, hogy laktuk régen, aztán pedig játszóztunk.

Sütöttem belőle spárgás quiche-t, általában kritikus vagyok a receptekkel, és imádom megváltoztatni őket, de EZ tökéletes. Na jó, a liszt felét kicseréltem teljes kiőrlésűre. Este átvittük a szomszédokhoz, itthon van a lányuk a holland pasijával, ők ketten Danival játszottak, mi meg a szülőkkel megittunk egy üveg bort.

it takes a village

Pár hete bekopogott a lent lakó idős néni, hogy egy ismerőse, aki valahol vidéken lakik, nagyon beteg, most vitték haza a kórházból, és szeretne elmenni kb 2 hétre hozzá gondozni őt. A gond csak az, hogy Ficánka, a cicája beteg, nem eszik, mindent kihány, le van fogyva (ezt tudtuk is, írtunk/rajzoltunk is neki GYÓGYULJ MEG FICÁNKA képeslapot Danival), és megkérdezte, hogy nem etetnénk-e a macskát, míg ő nincs itthon. Persze igent mondtam, de kicsit aggódtam. Egyrészt, mert Ficánka nem egy barátságos állat, ha Danival közeledünk, általában csak egy csíkot látunk belőle, ahogy szélsebesen elhúz, másrészt mi lesz, ha nem lesz jobban, vagy pont akkor lesz nagyon rosszul, mikor csak mi vagyunk itt? 

Szerencsére aztán minden jól végződött. A néni több, mint két hétig nem volt otthon. Az első két nap egyedül mentem le megetetni a cicát, meg igény szerint ki- és be engedni őt. Ezt gyorsan megszokta, igazság szerint már másnap a mi ajtónk előtt várt, és nekem már engedte, hogy megsimogassam. Aztán a harmadik naptól már Danival mentem le, ő adta neki a tenyeréből a virslit, meg kanalazta a joghurtot a táljába, és onnantól fogva a legjobb barátok vagyunk mi hárman, alig győzzük őt simivel meg ölelgetéssel kielégíteni. A néni egyébként hordta őt dokihoz és kapott kezelést, valószínűleg pont akkor lett jobban, mikor elment, mert a vicc az, hogy a sápadt, szomorú, lötyögő bundájú macska rengeteget evett velünk, és mire a néni hazaért, egy kikerekedett, egészséges, csillogó szemű, ragyogó bundájú kisoroszlán várta őt itthon. 

Közben még egy mentőakció is lezajlott, mert egyik este nem jött haza a macska. A másik szomszédasszonyunk vette észre, hogy a szomszéd kertből kétségbeesett macskanyávogás hallatszik, ha hívjuk őt, és valószínűleg bezárták a kerti kisházba. Nem sikerült elérni őket, így másnap reggel a szomszéd pasival mentem át zuhogó esőben. Egy kb 100 éves bácsi és egy gyilkos haraggal ugató puli jött elénk, a bácsit alig értettük, illetve kb azt mondta, hogy náluk minden nyitva van, és tuti nincs ott a macska, de jöjjünk be és nézzük meg. Bementünk, a puli végül nem harapott meg minket, de azért folyamatosan szemmel tartottam, meg ügyeltem, hogy ne kerüljön a hátunk mögé. Mint kiderült, Ficánka valahogy bemászott a kerti sufni padlására, de ki már nem tudott jönni, nem is igazán volt kijárata. Itt a bácsi kijelentette, hogy a macska szerinte meghalni mászott fel oda, és nyugodtan hagyjuk ott, őket nem zavarja. Mondjuk nem tudom, hogy adtam volna be a néninek, hogy elveszítettem a macskáját, úgyhogy ezzel a lehetőséggel nem éltem. Igazán akkor kezdtem aggódni, mikor a szomszédunk felmászott a kisház tetejére, és a zuhogó esőben, a csúszós palán egyensúlyozva próbálta kicsalogatni a macskát, teljesen sikertelenül. Végül bent a kisházban kiszúrtam, hogy a plafon rései közt látszik a cica pofája, lefeszegettünk egy darab lécet, én felnyúltam, és amikor közel jött, elkaptam a cica grabancát és kihúztam. Itt még mindig fennállt a veszély, hogy szétkapar, vagy megtámad a kutya, ha az ölemben a macskával kimegyek, de végül mindenki szépen viselkedett és Ficánka épségben hazakerült, bevacsorázott és aludt fél napot, majd minden ment tovább a régi kerékvágásban, mintha mi sem történt volna.

Még az is volt, hogy a macskás néni, mielőtt elment, említette, hogy egy ideje fel van fázva. Miután hazajött, már olyan rossz állapotban volt, hogy volt olyan nap, hogy bebugyolálta magát és fel sem kelt egész nap. Mesélték a szomszédok, hogy ő nem nagyon jár dokihoz, a gyógynövényekben hisz, de hát tudjuk milyen a felfázás, nem nagyon lehet játszani vele. Így  megnéztem, hogy mi itt Nagykovácsiban hova tartozunk, felhívtam őket, majd bekopogtam a nénihez, hogy másnap reggel megyünk Danival Vácra, odavisszük őt a Margitba reggel. Ekkor már annyira rosszul érezte magát, hogy nem nagyon ellenkezett, reggel autóba ültettük és elvittük, azóta már szedi az antibiotikumot és jobban is van. 

Én annyira szeretem ezt a közösséget, és úgy örülök, hogy Daninak teljesen természetes, hogy mindig vár minket pár szelet süti vagy pár alma a bejárati ajtónknál, van, hogy nem is tudjuk, melyik szomszédtól van épp, és hogy mi is mindig viszünk át, ha sütünk valamit. Alap neki, hogy átjár macskázni meg autózni mindenkihez, vagy hogy virágot ültet a kertben a szomszéd nénivel, aki Londonból és New Yorkból is hozott neki kisautót. Hogy virágot viszünk Ica néninek, mikor hazajön a kórházból, és hogy átjárunk beszélgetni az idős férjével, mikor egyedül van. Hogy a maradék kaját átvisszük a két szomszéd kutyának, és hogy a kutyák csokit szoktak neki visszaküldeni az üres edényben. 

Annyira szeretünk itt lakni. 

je propose encore un verre

Barni kb egy hónapja újra dolgozik, így megint sokat vagyok egyedül Danival. Sokat nyomulunk, ha épp nincs orkán erejű szél és gyilkos hideg, átjár szomszédolni az alattunk lakó idős házaspárhoz, meg hetente egyszer Anyuéknál alszik, de azért időnként számolom a napokat az oviig. Barni tulajdonképp azóta itthon volt, hogy ideköltöztünk, és így tökéletesen összeszoktak Danival, ez amúgy lehetetlen lenne, amikor dolgozik és csak esténként van itthon. Már nincs az, hogy mindenhez kellek, és ő jellemzően csak mondjuk játszik vele, hanem teljes értékűen, 50-50%-ban oszlik el köztünk a gyerek, még aludni is felváltva szoktunk vele délután, vagy esetleg mindhárman elájulunk úgy két órára. És hát persze az ő kapcsolatuk minősége is teljesen megváltozott, annyira sokszor látom, hogy össze vannak bújva, Dani neki is ugyanúgy mondogatja, hogy nagyon szeretlek, Apa, most szerintem tökéletesen egyenértékűnek lát minket. Tök jó lenne így élni, jó nehéz lesz megszokni, hogy megint csak esténként csatlakozik be hozzánk, de hát ez van. Meg jót is tesz Barninak, hogy újra dolgozik, hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a melójába és nagyon szuper visszajelzéseket kapott már most, büszke vagyok rá. 

Az egyetlen hely, ahol abszolút nem lehet rá számítani egyébként, az a konyha, ugyanis megdöbbentően fogalmatlan, ha ételekről van szó. Például ha eszik valahol valami jót, halvány gőze sincs utólag, hogy mi volt benne, kb körülírni sem képes. Vagy volt olyan, hogy lasagne-t csináltam, amit imád, épp a ragu készült hozzá, odahajolt, megnézte, látszott rajta, hogy nem érti, mivel hogy a lasagne nem így néz ki, és megkérdezte, hogy de egy ponton majd a tésztát is belekevered?? Értitek, a kedvenc kajájáról még az sincs meg neki, hogy darált hús van rétegezve tésztával. Ilyenek, hogy besamel, vagy paradicsomszósz... Hagyjuk is. Pedig én imádok kajákról beszélgetni, és nem zavartatom magam, elmesélem neki, hogy ez most azért lett ilyen finom, mert én így és így csináltam (például a rakott krumplit besamellel csináltam, mert nem volt itthon tejföl, nagyon-nagyon krémes és finom lett), kedvesen, kisség üveges tekintettel meg is hallgat, de fogalma sincs, miről magyarázok. Ő, akinek a családjában kivétel nélkül mindenki, de mindenki mesterien főz. 

És ha már kaja: sokszor csináltam a télen császármorzsát, amit szerintem én életemben alig ettem néhányszor, igazából utána is kellett néznem, hogy mi az pontosan. Úgy indult, hogy tervezzük, hogy elmegyünk a Szépilona Bisztróba, amit felújítottak és nagyon dicsérik, hogy szuperhangulatos és nagyon jól főznek. Állítólag nagyon jó a császármorzsájuk, és itt kaptam fel a fejem, hogy az amúgy mi is? Na, és kiderült, hogy van a hamis császármorzsa, ami tulajdonképpen palacsintatészta, amit beleöntesz a serpenyőbe, vajon erősen kevergetve, nyomkodva megpirítod, porcukor, baracklekvár és kész is. Ezt elkészítettem jó párszor, magunknak, vendégeknek, nagy sikere van mindig. Aztán ezen fellelkesülve kiderítettem, hogy az igazi császármorzsa sem egy nagyon bonyolult dolog, majd némi kísérletezés után rájöttem, hogy nekünk úgy ízlik a legjobban, vagy hát úgy lesz a legjobb halmazállapotú, belül lágy, kívül pirosra pirult, ha fele lisztet, fele grízt használok hozzá. 

Ez pedig az aldis répás tortilla lepényke darabokra vágva és serpenyőben roppanósra pirítva, mártogatóshoz szoktuk enni, annyira finom és édeskés. 

nyuszikáim

Továbbra is szép, lassú napokat élünk. Imádunk itt lakni, a lakás is kényelmes, gyönyörű és csodás, meg a környék is, úgy érezzük, hogy nincs más dolgunk, mint hogy úgy éljük az életünket, ahogy nekünk jó, anélkül, hogy az ég világon bárkinek meg kellene felelnünk. Ha jobban belegondolok, nem sok olyan időszaka volt az életemnek, amikor ez igaz volt. Ennek megfelelően én nem voltam hajlandó ráülni a húsvét előtti őrület-vonatra (mondjuk pont sikerült csütörtök délután egy kis időt töltenem a Csalogány utcai Lidl-ben, és hát úristen, mi volt ott, konkrétan annyian álltak sorban a pénztáraknál az óriási bevásárlókocsikkal, hogy akik vásároltak volna, nem tudtak bemenni a sorokba - hiba volt bemenni, na).  De tényleg, kicsit ijesztő az a vásárlási láz, ami az ünnepek felüti a fejét az emberekben, nem? Én is hajlamos vagyok rá, hogy teletömjem ilyenkor a hűtőt, mintha bármennyivel többet akarnánk enni csak azért, mert ünnep van. Most sikerült ellenállni, és nagyon jó érzés. Még (tavalyi) tojásfestéket is a sógornőmtől kaptam, szóval ezt is sikerült fenntarthatóan. 

Vettem a váci piacon egy icipici parasztsonkát, kaptunk ajándékba a szomszéd nénitől egy kalácsot, anyutól tojást, vettem zöldségeket, luxinak meg egy üveg limoncellot, és ennyi  -persze segített, hogy volt itthon sokminden. Pénteken tökfőzelék volt a menü fasírttal, ami nem egy hagyományos húsvéti étel, de mi tejszínnel elkészítve a zsenge, első tavaszi tököket imádjuk. Vasárnap délelőtt Barni családjával ünnepeltünk, oda csak sütit kellett vinnem (Bernuskaa citromos joghurtos pitéje volt a barátom most is, bár kellett hozzá kölcsön kérnem egy piteformát, mert Dani múltkor összetörte az üveg formám, majd venni kell egyet). Csináltam még sárga túrót, bár a többiek szerintem nem tudták értelmezni, legalábbis senki nem dicsérgette különösebben, nekem viszont nagyon bejön a sonka meg a zöldségek mellé. Holnap Vácra megyünk Anyuékhoz meg a tesóimhoz, nagyon várom, régen láttam a bátyáimat meg a családjukat. 

Dani megtanulta a Zöld erdőben jártam versikét és kapott egy kis vizes flakont, ami nagyon jól elporlasztja a vizet, mert mondtam Barninak, hogy 2023 van, szerintem ne kínozzunk senkit a parfümökkel. Ő (mármint Dániel) még nagyon élvezi, hogy csokit kap cserébe, én viszont iszonyúan örülök, hogy rajta kívül senki nem zaklat a locsolással, tényleg, egyetlen férfi ismerősöm sem locsol már hál'istennek.