2013. november 30., szombat

Kultúra

Megnéztük pénteken a Johannát a Nemzetiben. A darab nem a saját választásunk volt, ingyen jegyet kaptunk a főpróbára. Én a Bernard Shaw-féle drámát imádtam, egy jól sikerült szemináriumi esszét is írtam belőle annak idején, de mint utólag kiderült, ez most a Claudel-féle oratórium volt. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha nem kell végignéznem. 

El kell mondanom, hogy gyönyörű volt az előadás, színes, látványos, zseniális koreográfiákkal (annyira jó lehet színházban táncolni!), mesés kosztümökkel, egy pillanatig sem unatkoztam. De én ezt a disszonáns, nyomasztó zenét nagyon nem akartam volna, főleg nem egy hosszú, fárasztó csütörtök végén. És főleg nem akartam volna ezt a vallás- és egyházközpontú nyomulást, és hogy folyamatosan azt rágják a számba, hogy Hatalmas az Úr, állóképpel, hatásszünettel. Fájt, rosszul esett, az összes idegszálam tiltakozott. Az én hibám volt, mert ha jobban utánaolvasok, akkor leeshetett volna, hogy itt enyhén szólva nem én vagyok a célközönség. De én a színházzal is úgy vagyok, mint a szépirodalommal, bármi jöhet, csak épülhetek, csak tanulhatok belőle. De ez most nagyon nem nekem szólt.

És a darab (egyetlen felvonás) végén az a lanyha taps... Ó jaj.

A Capa kiállítás a Nemzeti Múzeumban viszont zseniális. Erről nem is akarok többet mondani, a lényeg, hogy szerintem ki ne hagyjátok, nézzétek meg, amíg lehet (január 12-ig). 

Kerek

Tegnap délután fél 4 körül megérkeztem a Kálvin térre, telefonáltam a barátnőmnek, aki akkor indult otthonról, a Baross utca elején lévő karácsonyi vásárban vettem magamnak egy szilvás forraltbort, rágyújtottam, és amíg vártam, néztem a siető, sétáló és andalgó embereket. Picit végre megnyugodtam a rohanó 5 nap után.

Hihetetlen, de ez a munka hozta el azt nekem, hogy minden a helyére került bennem, tudom ki vagyok, merre tartok. Nem tudom, boldog vagyok-e, valószínűleg nem, mert ahhoz kellene hogy legyen kihez hazamennem, és főleg kellene egy kis szerelemgyümölcs is, de úgy látszik, még más dolgom van előtte. És persze a sebeim is gyógyulnak még... De amiben biztos vagyok, az az, hogy jól érzem magam. Tudom, nem nagy szám egy szakközépiskolában a tiniket terelgetni, de mégis, de én ettől a munkától kiegyensúlyozott lettem, büszke, tevékeny, és a helyére került az értékrendem. Kerek lett az életem, így, most.

2013. november 28., csütörtök

Busy bee

Újra a régről jól ismert soha-nincs-egy-szabad-percem-sem stílusú életet élem (mi lesz, ha ehhez bejön az aktív zene is?), és bár durva, stresszes és pörgős, most valahogy nagyon jólesik, azt hiszem így tudom magamból kihozni a legtöbbet, és így vagyok igazán önmagam. És így tudom igazán értékelni a szabadidőmet is. 

Közben ezek után ácsingózom: 

Finom kaják nem kutyafuttában való megevése.
Főzés. 
Süti sütés.
Somlói.
Alvás. Sok alvás. 
Olvasás.
Kutyasétáltatás nem kutyafuttában. 
Starbucks Caramel Macchiato epres sajttortával.
Filmnézés a kanapén.
Filmnézés moziban. 
Múzeum. 
Beszélgetés.
Forraltbor.
Cigi (2 szál).
Lays paprikás chips. (Nálam ez egy coming outtal felér.)
 
A színházról majd mesélek!

2013. november 27., szerda

If only

Régen nem gondoltam ilyesmire, mert csak csinálom a dolgom rendületlenül, mint valami kisangyal, de most nagyon szeretnék egy nagy, forró forraltbort, meg két szál cigit. És egy jó beszélgetőpartnert. 

Nagyon várlak, hétvége! 

Mert megérdemlem

Ma végre elmentem kozmetikushoz, talán egy éve lehettem utoljára. Annyira jólesett, hogy a végén alig akaródzott lekászálódni az ágyból és kimenni a hidegbe, még hagytam volna hogy kényeztessen néhány órán keresztül, arcmasszázs, szép szemöldök és fekete szempillák, illatos krémek és olajok, gyógynövények, hilauronsavak és antioxidánsok, aaah. Megérdemeltem. És rendeltem mindenféle finom Ilcsi krémeket is, úgyhogy a bőröm mostantól újra biztonságban van. 

5-re már itthon voltam, gondoltam gyorsan letudom a dolgozatjavítást és a készülést, majd pihenek, és 10-kor már alszom, mert nagyon hosszú napom lesz holnap. Ahhha. Eddig halogattam. De most már tényleg nekikezdek. 

2013. november 26., kedd

Napi pozitív

...avagy macsek, nyaklánc és újpulcsi kompozíció.


Vajon

Már van új céges iskolás laptopom (amitől én még mindig el vagyok ájulva, mert szerintem ez a közoktatásban nem mindennapi, bár nem igazán értem a logikát a 10 kg-os monstrum kiválasztásában), amihez anyukám varrt nekem meseszép steppelt borítót eredeti indonéz anyagból, ami majd jól megvédi a krétaportól meg a hátizsákomban kiömlő laktózmentes joghurttól. 


És már van hozzáférésem is a sulis wifihez is, úgyhogy mostantól fogva nem kell unatkoznom a lyukasórákban sem, hanem írhatok bejegyzéseket az uncsi iskolai életről izgalmas kis életemről.

És igen, én, aki szerintem 15 éves korom óta több időt töltöttem a komfortzónámon kívül mint belül, mostanában nagyon vigyázok hogy nehogy véletlenül elhagyjam. De ez van, úgy érzem még mindig hogy vigyáznom kell magamra, és arra van szükségem hogy biztonságban érezzem magam. Lesz még máshogy. 

Ráadásul olyan szinten kell logisztikáznom az időmmel is a suli, meg a sok készülés mellett, hogy persze a pihenésre is maradjon egy kicsi, hogy például el kell döntenem, hogy mit csináljak csütörtök délután/este: 

1. tanítsam a magándiákokat
3. orvoshoz menjek, elintézni az eü. alkalmasságit (csak csütörtökön van délután, máskor meg nem érek rá).

Vajon melyiket választom?

A society6-en hétfőig free shipping van megint!

2013. november 25., hétfő

Dúrmoll

Ma reggel nemes egyszerűséggel ráfagytam a biciklimre, a suliban rá kellett jönnöm hogy némelyik osztállyal szinte elölről kellene kezdenem onnan, hogy énteő mitiők, valamint az egyik osztály a 6. órában kérte, hogy engedjem el őket hamarabb, majd 15 perccel az óra vége előtt elcsomagolták a cuccukat, köszöntek szépen és udvariasan, majd leléptek, én meg csak néztem utánuk krétával a kezemben, hogy öööö? 

Kiderült az is, hogy az a nap, mikor csak délután 1-re kellene bemennem 2 órát megtartani, az túl szép volt hogy igaz legyen, mert a nap közepén is van ám egy órám, biztos ami biztos, nehogy unatkozzak. És az itthoni diákjaimhoz már nagyon fáradt voltam, és alig vártam hogy vége legyen, és most csak ülök itt... Ma nagyon hétfő volt, és kicsit magányos is vagyok. 

De találtam ezt a zenét (köszönöm, Breaking Bad), és imádom a szöveg nélküli jazzt, mikor csak gurguláznak a dúrok és a mollok, és terelgetik az érzelmeimet, és olyan gyönyörű boldogság dal ez, hogy igazából már nincs is semmi baj. Küldöm nektek szeretettel. 

2013. november 24., vasárnap

Hétvége Marlenkával

Nem értem ezt az 5/2 arányt a hétköznapok/hétvége viszonylatában, gondolom nem csak én vagyok elégedetlen vele. Ezzel azt akarom mondani, hogy nagyon gyorsan elröppent a hétvége. Pénteken nem csináltam semmit a kanapén fetrengésen, főzésen és evésen kívül, és nagyon élveztem. Szombaton mászkáltam, vettem egy csodás, nagyon mintás ruhát, amit hétfőn fel is avatok, meg egy sötétzöld, pihepuha, meleg pulcsit, és kinéztem az étkészletet amivel az első fizumból meglepem majd magam (csodaszép, türkiz és lila, mintás, marokkói hangulatú, Butlers).

Aztán Annalighttal teleettük magunkat hamburgerrel meg Marlenkával egy nagyon cool helyen (w35), és még úgy volt, hogy még akár el is hajlok kicsit valamerre, de inkább hazajöttem aludni. Ma pedig kisuvickoltam a lakást (és most olyan jó illatos rend és tisztaság van), ebédeltem töltött káposztát (igen, itt a tél), meg randiztam a volt olasztanárnőmmel, akivel ittam karamellás teát tejszínnel és mézzel, és sírtam egy csomót a vállán, ami nagyon fura, mert azt gondolom hogy jól vagyok. De minden egyes elmesélés újra és újra megdöbbent, és rácsodálkozom hogy ez velem komolyan megtörtént. 

Holnap pedig megint hétfő, de nem stresszelek, hanem várom (és nem csak az új ruhám meg a már elkészített, finom sonkás szendvicsek miatt, hihi).

Holnaptól sapka, sál, kesztyű!

2013. november 23., szombat

Wishlist


Maximum magamat tudom idén meglepni ezzel-azzal, de attól még vágyakozhatok dolgok után nem? 

1. Bár van fülhallgatóm, és nem is rossz, de ez a Frends darab olyan gyönyörű, hogy bármit megadnék érte. Jó, bármit azért nem, mert az ára kb 50 000ft, és annyit azért nem. De valljuk be: meseszép. Biztosan jól is szól!

2. Sosem gondoltam volna hogy ennyire odaleszek a rúzsokért, de tény, hogy simán készíthetnék előtte-utána fotókat én is, a rúzs rengeteget dob az arcon, felébreszti, vidámabbá teszi, elvonja a figyelmet a fáradtságról, nagyon tetszik. Nekem eddig piros van, rózsaszín (MAC Girl About Town), meg egy vampos sötét fukszia (MAC Rebel), de valami lilás csoda jöhetne még. Illetve leginkább bármilyen.

3. A harisnya nálam, gondolom mindenkinél, fogyóeszköz, szükségem lenne pár új darabra, és jöhetnek a rövidnadrágjaimhoz a vicces példányok is. A múltkor, mikor Budapesten voltam mulatozás céljából, kilyukadt a harisnyám, és a Zarában gyönyörű mintásakat, ráadásul nagyon jó minőségűeket találtam, pöttyöset, csíkosat, meg még nem is tudom milyeneket, és vettem egyet, de könyörgöm, mi kerül 4000ft egy harisnyában? A pöttyök?

4. Nagyon szeretnék egy komódot a kanapém mögé, a két könyvespolc közé, amibe elsüllyeszthetem a dolgaimat, rápakolhatom a szép kis cuccaimat, kapna valami csodás asztali lámpát, fölé pedig mehetnének a lassan most már tényleg bekereteződő képeim. 
Valahogy így:

5. Előbb-utóbb be fogok szerezni egy étkészletet, mert a sajátom fura méretű, gagyi, teszkós (ez nem lenne baj), bűnronda tányérokból áll, egyszerűen nincsen kedvem belőlük enni, nem hogy más elé tenni. Szóljatok ha tudtok valahol hozzám valót!

6. Kifogyott a szempillaspirálom, és kellene új, és most úgy érzem, hogy ezt a vízálló típust sosem fogom lecserélni: azokon a napokon sem hagyott cserben, amiket végigsírtam. 

2013. november 22., péntek

School Chic

Nem mondom, hogy nincsen meg a bája annak, mikor az ember még délben is pizsamában van, de hétköznap ez azért nem annyira vicces. És bár itthon sokszor jöttek a diákjaim már reggel, legtöbbször azért a farmer-kapucnis pulcsi stílusnál jobban nem erőltettem meg magam, azzal a jelszóval, hogy mégiscsak itthon vagyok. 

Így most nagyon élvezem, hogy végre megint van okom minden reggel felöltözni csinosba, sminkelhetek egy kicsit (bevallom, én még rúzst is használok minden nap), válogathatok a bizsujaim között, és van értelme használni a parfümjeimet, hiszen sok-sok ember előtt kell megjelennem minden nap. Annyira jó. És mennyire jó lesz tavasszal! 



De jó

Ma volt a szalagavató a suliban, így csak 5 órát kellett megtartanunk, aztán jöhettünk haza, legalábbis én. És jó, tényleg kemény ez a munka, de én nagyon értékelem hogy délután 2-3-kor (ma meg fél1-kor) már indulhatok haza. A nyelviskolában mindig ott voltam este 8-ig. És ne felejtsük el, hogy bicajjal 5 percre lakom a sulitól. És akkor most indulhat a jól megérdemelt hétvége!


Üröm az örömben, hogy a nyelviskolás éveket nem fogadják el tanítási tapasztalatnak (wtf?), így adminisztrációs szempontból úgy kezelnek, mintha teljesen kezdő tanár lennék, és ez sajnos a fizetésemen is meglátszik, majdnem a legalsó kategóriába kerültem, csak az egyetemi diplomám dobott rajta egy kicsit. De úgy vagyok vele, hogy mindegy, ez van, majd kiegészítem a magándiákokból. 

2013. november 21., csütörtök

Fontosság

Elképesztő hogy néhány nap alatt mennyire átértékeltem mindent. 
Például

  • az időmet. Mennyire rengeteg időm volt eddig! Most meg sakkozok vele, és egy csomó mindenre nincs időm amire szokott lenni. És már tervezgetem, hogy micsoda szupi dolgokat fogok csinálni hétvégén, aludni például, főzni, inni egy pohár bort, spagettit főzni, elmenni picit társasági életet élni, meg császkálni a kutyával a városban (a puliknak nagyon nem tesz jót az eső, 2 nap alatt 2x megáztam vele, és egyszerűen nem bír megszáradni még a lakásban sem, szóval légyszi, kicsit kevesebb csapadékot hétvégén). 
  • a wifit. :) A kis itthoni butatelefonomon nincsen net, a wifihez meg nincsen hozzáférésem (mert TITKOS bmeg). De képzeljétek, kapok laptopot (ráadásul Dellt, durva, mi?), és akkor majd minden jó lesz (már ha épp müxik a wifi, mert nem szokott állítólag), mondjuk időm továbbra sem lesz rá hogy olvasgassak. De itthon a nap végén úgy érzem magam mikor leülök a laptop elé, mint az éhező mikor végre ételhez jut. Írjatok nekem sok izgi blogbejegyzést!
  • a pisilés lehetőségét. Nekem nem volt még ilyen, de már más tanártól hallottam ezt régebben, és b***meg velem többször is előfordult, hogy egy szünetben nem volt időm rá, és aztán a következő szünetben sem. De már rájöttem hogy ezt a becsengetés dolgot mennyire lazán kezelik a kollégák, szóval mostantól fogva nem zavartatom magam ilyesmivel.
  • az evést. Csak lyukasórában van időm enni. Ha folyamatosan vannak óráim, akkor felesleges is csomagolnom magamnak. És az is durva, hogy egészen más típusú kajákat kívánok mint előtte. Esélyem sincs a kis zöldségeimre meg a salátákra, rendes, kiadós kajákra vágyom, különben őrjöng a gyomrom. Más is mesélte hogy a stressz miatt az ember éhesebb, hát tényleg. 
  • a helyet, a teret, a csendet. Olyan zsúfolt a tanári, hogy őrület. Icike-picike oldszkúl asztalom van, és pont középen vagyok, két oldalról és szemből is van kolléga, és mindenkinek a hegynyi cuccai átfolynak az én asztalomra, borzalmas. Ráadásul a mellettem ülő hölgy f o l y a m a t o s a n hangosan kommentálja minden mozdulatát, minden történést, "jaaaaj, de fárasztó volt az óra, mi ez az ellenőrző az asztalomon, hát a Bécike már megint hiányzott, fel is hívom a szüleit, óóó otthon felejtettem a tejport a kávéhoz, Géza, nálad van wifi? tegnap sem volt jó, jaj, hogy is van angolul a jégeső, ez sosem jut eszembe, úristen mekkora káosz van az asztalomon, nem haragszol hogy átlógok hozzád? úristen már be is csöngettek? hát mikor lesz már ennek a napnak vége?" És ezt így, megállás nélkül, megőrjít, ez milyen hülye szokás? Vajon mondhatom neki hogy fogja már be?  
  • a kávét! Az én itthoni kávém a világ legfinomabb kávéja, és én csak ettől térek magamhoz. És ha itthon is tanítok, akkor napi 2 helyett már 3-at iszom.
Anne
Ilyenek vannak. 

2013. november 20., szerda

There's hope

Akkor mesélek, jó?

Igen, hétfőn elkezdtem tanítani. Iszonyatosan fárasztó, ez egy nagyon intenzív munka, én tudtam hogy az, de ez sokkal súlyosabb mint a nyelvsuli. Főleg úgy, hogy az óráim (5-6-7 órám van egy nap) után még rohanok haza, és akkor jönnek a magántanítványok, este pedig készülök. 

Enni, kávézni, pisilni napközben, hacsak nincsen lyukas órám, nincsen időm. 7 osztályt kaptam, mindegyikben van 15-20 diák (elképesztő), plusz a 30-40 új kolléga, szóval a neveket megjegyezni egyszerűen esélyem sincsen, pedig nekem ez nagyon jól szokott menni. Jó, persze mindenütt ismerem már a nagyhangú kölköket. :)

A tanárnő, akinek a munkáját átvettem, figyelmeztetett: nem lesz könnyű. Minden osztály be fog próbálkozni, és megnézik meddig mehetnek el. Osztogassak egyeseket ha nem dolgoznak, ha nincs itt a cuccuk, ha visszapofáznak, ha nem írnak leckét, és adhatok szaktanári figyelmeztetést is, ha nem bírok valakivel. A képességeik gyengék, így ne várjak tőlük sokat, mert sokan szinte semmit nem tudnak. Én erre hümmögtem, hogy ez milyen szomorú, de ha ez van, akkor ez van. Azt minden kollégám elmondta, hogy kőkeményen kell őket fogni az első pillanattól fogva, mert különben elszabadul a pokol, és soha többé nem tudom őket a helyükre rakni. 

Az első nap így is cselekedtem, igyekeztem a szigorú arcom felvenni, és hát kellett is keménykednem, mert belefutottam 1-2 kezelhetetlen bandába, és volt akivel nem bírtam, beszóltak, idétlenkedtek stb. Emellett sajnos a diákok 80%-ának tényleg gondot okoz még egy egyszerű bemutatkozás is, hány éves vagy, kivel laksz, mit csinálsz a szabadidődben, tesók, zene stb. És persze minden osztály teljesen ki van akadva hogy én angolul beszélek, hisz az előző tanárnő magyarul beszélt, meg ők különben sem értik, szóval ne már. De az arcuk, az persze óriási, a hangerőről meg már ne is beszéljek, és hát flegmák, bunkók sokszor. Igyekeztem keménykedni, de éreztem hogy ez nem lesz jó így. A probléma kulcsa végül teljesen véletlenül került a kezembe.

Van egy osztály, akiktől nagyon megijedtem, mert nagyon bunkók és hangosak voltak, de a második órájukra vittem be zenét (amit ismertek) az aktuális anyaghoz, és nagyon élvezték, és éreztem hogy ott egy picit máshogy kezdtek el hozzám állni. Aztán ma velük mentem fel termet keresni, és útközben az egyik fiú kérdezte, hogy miért váltottam nyelviskoláról középiskolára. Mondtam, hogy majd a teremben angolul elmesélem, mondták, hogy jó. 

Leültek, én felültem velük szemben az egyik padra, és elmeséltem szépen, nyugisan angolul, hogy mi a helyzet. Hogy a nyelviskola sem fenékig tejfel, mert csak reggel, meg este vannak órák, kevés a pénz, és a főnökömet sem szerettem. Elmeséltem, hogy ott persze motiváltabbak a diákok, de én szeretek tanítani, és hiszek abban, hogy angolul megtanulni nem olyan nagy kunszt. Elmeséltem, hogy szomorúnak tartom, hogy a diákok hosszú éveken át ülnek a nyelvórákon, és végül úgy fejezik be a sulit, hogy szinte egyáltalán nem tudnak beszélni. És hogy én mindent meg akarok tenni, hogy az én osztályaimban ez ne így legyen. 

Míg meséltem, néma csend volt, figyeltek. Aztán mikor befejeztem, az egyik fiú mondta, hogy jé, de súlyos, értettem amiket a tanárnő mondott! És akkor el kezdték mondani, hogy ők nem tudnak angolul, és mindenki kettes meg hármas, mert a tanárnőjük, bár nagyon kedves volt, de nem tudott tanítani. Leadta az anyagot, amit ők nem értettek (a könyv is szar, ez tény), majd bevasalta rajtuk azt teljesen értelmetlen módon. Mindenért egyest kaptak, fegyelmezés gyanánt, otthon hagyott füzetért, beszélgetésért, meg indokolatlanul is, az anyaghoz pedig esélyük sem volt, így egy idő után már szartak bele. "És vele sosem beszélgettünk így, mint magával, pedig ez még csak a 3. óránk együtt!"

És akkor megvilágosodtam: basszus. Némelyik tanárnak fogalma sincs a kölykökről, vagy arról hogy hogyan kell tanítani, én meg itt az ő tanácsaikat igyekszem megfogadni? Az első őszinte szóra azonnal megnyíltak, eltűnt az összes rendetlenkedés, és képzeljétek, utána azon az órán mindenkit beszéltettem, pötyögve csak, de mind megszólaltak, és segítettek egymásnak. Most ez lehet hogy nem jön át, de ezek olyan osztályok, akik röhögésben törtek ki, amikor először megszólaltam angolul, mert ugye ők nem tudnak, és ne vicceljek már. Most meg beszélnek, és kedvesek. Mindenki. Egy olyan osztályban, ahonnan az első óra után gyomorgörccsel jöttem ki.

A következő órám egy olyan osztállyal volt, akikkel nagy küzdelmek árán, de előzőleg tudtam dolgozni. De óriási dumálás, röhögés meg flegmaság ment, szóval nem volt jó. És akkor bementem, leültem, és elmondtam magyarul, hogy had legyek őszinte velük. Értem, nem megy az angol, nem szeretik, nincsen kedvük. De angolul tudni jó, és ha akarják, én segítek, tudom hogy kell  csinálni hogy érdekes legyen, és legyen sikerélményük is, és ne a kettesért kelljen puskázni, hanem legyen a dolognak foganatja. De ehhez kell hogy segítsenek nekem: én ezt a fegyelmezetlenkedést, dumálást, flegmaságot "nem tudom"-ozást nem értem, nem érdekel, nem vagyok rá kíváncsi. Adjanak nekem esélyt, legyenek jó fejek, és akkor én is az leszek. Benne vannak-e. És nem fogjátok elhinni, de az óra további részében leadtam nekik a present perfectet (pedig tudjuk, ugye, az milyen izgi), úgy, hogy senkire nem kellett rászólnom, és meg is értették. És közben mintha nem is ugyanaz a banda lett volna mint akikkel előzőleg találkoztam. 

Az utolsó osztálytól nagyon féltem, ma találkoztam velük először, és az a hírük járja hogy kegyetlenek, nagypofájúak, és szemtelenek. De ott már úgy indítottam, hogy elmondtam nekik a kis coming outos mondókámat. Aztán ott többen is elmondták, hogy ők szeretnének jól megtanulni angolul, és az óra végén konkrétan úgy jöttem ki, hogy "a tanárnő annyira szimpatikus!". Én meg somolyogtam az orrom alatt. Osztogassak egyeseket, mert csak az működik, mi?

Még van egy osztály, akik nagyon gázosak, és én, most már tudom, a legrosszabb stílusban nyitottam, idióta módon keménykedve, ők pedig nagyon szarul reagáltak. Még hozzájuk meg kell találnom az utat, de amúgy teljesen megnyugodtam. És emiatt ma volt az első délutánom, hogy nem voltam hulla, meg stresszes és idegbeteg, hanem örömmel készültem, és igyekszem funná tenni ezt az egészet, magamnak is, de főleg nekik.

És az egészben a legjobb, hogy nagyon-nagyon jó érzés hogy tiniket tanítok, nagyon büszke vagyok rá. Ha pedig meg is szeretnek, akkor szerintem imádni fogok itt tanítani. 

2013. november 18., hétfő

Na, hát az van

Tudom, olvasom, gondolom hogy várjátok az élménybeszámolót, és izgultok velem/értem, de talán megfelelő mentség a csendre, hogy ma este 6-ig tanítottam, 2 órát lazítottam, majd 8-tól este 10-ig készültem a holnapi óráimra, aztán pedig zuhany, ágy, és már csak a könyvemet akarom. Elöljáróban annyit, hogy tetszik a dolog, de így a magántanítványaimmal és a készüléssel együtt ez így sok, mondjuk csütörtökön és pénteken nem lesz órám délután. 

További részletekre a távoli jövőben valamikor lesz időm. Legalábbis remélem hogy a tanári állás nem töri ketté a blogger pályafutásom. Aludjatok jól!


2013. november 17., vasárnap

Első nap az óvodában

Annyira jó feladatokat találtam ki az első órákra, hogy teljesen belelkesedtem megint, és nem félek cseppet sem, teljesen zen vagyok. Sőt, várom, mert úgy érzem, nagyon izgi ez az egész. Nagyon kíváncsi vagyok hogy hogyan, és mekkorát fogok pofára esni, haha. Csomagoltam magamnak reggelit, vizet, saját főzésű ebédet (nekem ez valahogy olyan szomorú, hogy az ember otthonról hozza, és kicsomagolja, és megeszi, nem tudom miért), meg még nem is tudom mivel kell készülni ilyenkor. 

Csak hogy lássátok mennyire praktikusan állítják össze a tanárok órarendjét, ez az első napom: 

0.
1. 10/A
2.
3.
4. 11/1
5. 
6.
7. 9/A
8. 11/A

Az első dupla lyukasórában kiugrom a szomszédba, és megtartok egy magánórát. A legutolsó órámnak (8.) 15:05-kor van vége. Van olyan napom, mikor 7 órám van. Van amúgy A és B hét, és ez most a B hét, az durvább, 28 órám van, az A héten csak 21, és akkor szerdán csak délután 1-re megyek, csak 2 órám van, és aznap otthon sem tanítok délután sem, szóval az egy kis lazítás a hét közepén, tökéletes. Egyébként biciklivel 5 percre lakom az iskolától, a város pedig 10 percre van tőle, szóval nem áll szándékomban az üresjáratokat bent ücsörgéssel tölteni. 

Azért drukkoljatok! Főleg, hogy tudjak aludni. :)

Blue Sunday

Ezt most nem fogom kifejteni, mert már egy ideje rájöttem hogy az, hogy én itt nekiállok szépen kielemezni nektek a lelkiállapotomat, az azzal jár, hogy még inkább szembesítem magam a nyűgjeimmel, és aztán meg még rosszabb nekem. Rubbing salt into the wound. 

Csak azt akartam elmesélni, hogy a vasárnapok nagyon rosszak. Pedig hogy szerettem őket.

2013. november 16., szombat

Gourmande

Az a helyzet, hogy már előre borzasztóan fáradt vagyok, hogy jövő héttől halálra fogom magam dolgozni. Jó persze, napok óta egyfolytában rohangálok és intézkedek, meg ugye szerintem eléggé rá is stresszeltem erre az egészre, folyamatosan agyalok rajta, meg a szomorúság, no meg az edzés, és mindez így együtt kicsit leszívott. No de hát erre van a hétvége, hogy takarítsam és csinosítsam a lakást, vanília illatban főzzek, süssek, pihenjek, aludjak, filmezzek és blogot írjak, és kitaláljam mire költsem majd az első fizumat, nem? 

Reggeli mellé kiolvastam két BBC Good Foodot (a mostani elég nagy csalódás), és rengeteg inspirációt kaptam, de végül csirkés-ananászos-kókusztejes curryt fogok főzni (amit szoktam), meg vacsira tejbegrízt Nesquick kakaóporral. Igazi gourmand(e) vagyok, hah.

2013. november 15., péntek

Mert megérdemlem

És akkor most elviszem sétálni a plüsskutyát, veszünk finomságokat, sütök sütit, elmegyek edzésre, szaunázok, filmet nézek és kialszom magam. 


My life right now

Ma rámszólt egy ismerősöm, hogy kicsit lelkesebben újságoljam már, hogy középiskolában fogok tanítani. Hát, igen, meglehetősen ellentétes érzelmek kavarognak bennem ezzel az egésszel kapcsolatban. 

Tudom, hogy nehéz lesz. Sok lesz. Ma láttam dolgozatokat: a kölykök (főleg a szakmunkásképzősök) konkrétan SEMMIT nem tudnak, úgy, hogy már általánosban is tanultak. Beszélgetni velük, feltételezni hogy megértik amit mondasz, esetleg hogy készülnek, írnak leckét, tanulnak - ááá, dehogy. Magyarul sem tudnak olvasni, szöveget érteni, a véleményüket kifejezni dolgokról, fogalmuk sincs a nyelvtanról. Ráadásul nem érdekli őket az egész: hiszen ők Mucsaröcsögén lesznek bolti eladók, oda meg minek az angol? Szerintem tökéletesen elölről kellene kezdeni velük az alapokat, de nem lehet, mert van tanmenet, és aszerint kell haladni. Tehát teljesen reménytelennek tűnik az ügy. :( Én mindig elképedek, hogy Magyarországon az emberek nem beszélnek angolul, pedig könyörgöm, 300 szóval, jelen idővel, a múlt idővel meg a will future-rel már mindent meg lehet oldani. Hát itt a magyarázat. Ez egy több összetevős, elbaszott történet. 

A barátnőm mondta, és talán klisé, de ha egyetlen gyereknek hatással vagy az életére, már az számít, már akkor megéri. És csak ezzel tudom motiválni magam, hogy hátha... Hátha vevők lesznek rám. Hátha tőlem többet tanulnak mint mástól.

És tudjátok, kellett hogy valami történjen, mert nem érzem magam jól mostanában. Mert van reggel általában 1 diákom, meg délután 4-től 1-2 másik, napközben meg lógatom a lábam - jó, elvagyok, de elmegy mellettem az élet, anélkül hogy igazán dolgoznék, hogy kihoznám magamból a maximumot. Közben nincsen pénzem, aggódom hogy mi lesz decemberben meg nyáron, mikor nem jönnek a diákok, és közben nincsenek rendben a hivatalos dolgaim. Hát tessék, most megkapom. Heti 29(!!!) óra mission impossible, plusz megtartom minden magándiákomat, akiket eddig tanítottam. Nagyon kemény lesz, de nem bánom. Akarom csinálni. És akarom hogy kihívás legyen, akarom hogy fájjon. Plusz lesz pénzem, lesz tavaszi, meg nyári szünetem, és lesz önbecsülésem. 

Közben napok óta fojtogat a sírás, és sírtam tegnap is a barátnőmnek, meg most is potyognak a könnyeim, mert hihetetlen hogy ez az én életem most. Egyedül vagyok, és küzdök, és csinálom. Nincsen pasim, és kilátásom sincsen szerelemre, gyerekre. Pedig ott kellene lennem őmellette, a gyerekünket várni, és boldognak lenni. 

És a legdurvább, hogy egy órája ültem az igazgatóhelyettesnél, és hallottam hogy zizeg a telefonom, megnéztem, és 4 hónap csend után sms jött tőle. Hogy kerestem-e. Visszaírtam, hogy nem. De nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne azt írjam, hogy A KURVA ANYÁD. 

2013. november 14., csütörtök

Hűűűűűha. :)

Ma voltam bent 4 órát, megpróbálták átadni a tudnivalókat. 

Srácok, ez a suli történet KŐkemény.
Na mindegy, most már rábólintottam, hétfőn kezdek, de nagyon erősen kihangsúlyoztam hogy akkor próbaidő, aztán meglátjuk. Mármint meglátom. 

Hétfőn mélyvíz. :)

2013. november 13., szerda

I don't care, I love it

Ezt a barátnőmet, akivel tegnap találkoztam, szilveszter óta nem láttam, értelemszerűen sok mesélnivalónk volt egymásnak. Nagyon fura volt, és nem gondoltam volna hogy még mindig ez van, de egy ponton egyszerűen elszorította valami a torkom, és nem tudtam tovább mesélni. És végül mondtam is neki, hogy figyelj, nincsen már kedvem erről beszélni, ez van, már csak előre nézek. De persze tudom, hogy attól hogy igyekszem jól lenni, még ott ül a dolog minden porcicámban porcikámban. Ez van, Ilonka, még gyógyulsz, a szíved gipszben. 

Pedig esküszöm semmi búslakodás, ilyen az élethez való hozzáállásom jelenleg:

Relax, take it easy

Persze, igyekszem ehhez az egészhez reálisan, józan ésszel hozzáállni, de mégiscsak az jut eszembe, hogy milyen fun lenne tanítani. Mert most (még) hiszem, hogy lehetek jó, lelkes tanár, aki élvezi a munkáját, és mellette teljes életet él. És tessék, ők a példaképeim:

Azok ott békák!


2013. november 12., kedd

Izgiség

Köszi szépen mindenkinek a tanácsokat, nagyon jólesik hogy ilyen komoly kis online, azonnal mozgósítható tanácsadó csapatom van. Gondolkodom, mire lehetne még titeket felhasználni, hihi. :) Köszi tényleg, nagyon cukik vagytok.

Szóval közben sikerült beszélnem telefonon egy ismerősömmel, aki ebben a suliban tanít, és ő eléggé semlegesen beszélt az egészről, illetve beszélt a jó dolgokról és a nehézségekről is, viszont olyan fáradt volt a hangja, hogy már az sokmindent elárult. Viszont utána beszéltem egy barátnőmmel, aki 3 éve tanít egy általánosban, előtte multizott, és ő (főleg a multihoz képest) kifejezetten szereti. Azt mondja, ő jókedvűen, szívesen megy be dolgozni, míg az előző munkahelyén mindig stresszelt. Szereti. Szerinte ez egy tök jó lehetőség, örömmel el kellene fogadnom, és azt gondolja, hogy én élvezni fogom. 

Mondta, hogy ne felejtsem el, délutánonként legkésőbb 3-ra otthon lehetek (bármennyi órát tudnak adni, úgyhogy nem kell délutáni foglalkozásokat vállalnom), és ott a nyár, 2 egész hónap, mikor lógatod a lábad, és jön a fizu! :) Persze ez a munka más mint amit eddig csináltam, de nekem rengeteg rutinom van, szóval valószínűleg hamar belejönnék. És még a következő nemzedéket is terelgethetem egy kicsit. Nekem sosem okozott gondot sokat dolgozni, és persze anyagi szempontból is sokat számítana, tudnék spórolni, meg könnyebb lenne az egész.

Szóval... Még alszom rá egyet, de most lelkesedem. Igen, és persze próbaidőt kérek, de az az igazság, hogy ha elkezdem, akkor valószínűleg nem fogom feladni. Jujdeizgi!


Dababadabadabbadudéj

Lehet hogy mostanában túl sok időt töltök a lóimádó unokahúgommal, és a jazzt is imádom, de hát ez a szám... Made my day. Ilyenkor úgy szeretem Magyarországot.

To be, or not to be

Óriási dilemmában vagyok. 
Egy hónapja felhívott a helyi kereskedelmi középiskola igazgatója, hogy elmegy egy tanáruk, és szeretettel várnak. Akkor 3 nap gondolkodás után nemet mondtam. 

De ma felhívott megint, nagyon kétségbe van esve, mert nem találtak mást. És mivel teljes mértékben beleférne az időmbe, a pénztárcámba pedig főleg, komolyan gondolkodom rajta. Viszont minden tanár ismerősöm teljes erőbevetéssel próbál a dologról lebeszélni, ami azért elég sokat elmond erről a munkáról. Lélekölő, sikerélményektől mentes, iszonyatosan stresszes munkának tartják, rengeteg készüléssel, felesleges adminisztrációval, bunkó, rosszindulatú kollégákkal, motiválatlan, szemtelen diákokkal, hosszú munkaidővel, kevés pénzzel. És sajnos ez nem egy különösebben jó hírű iskola.

Szerintem én jó tanár vagyok, de nem tudom, megérné-e csinálni, nem bánnám-e meg. Nagyon-nagyon vacillálok. Hétfőn már kezdenem kellene. Szerintetek?

Ójaj

Vasárnap este 10-kor lefeküdtem aludni, hogy majd jóóól kialszom magam, aha. Hajnal 2-től 4-ig malmoztam (megint egyre többször alszom rosszul, és újra sokat agyalok), úgyhogy hétfőn alig éltem, de azért jók voltak az óráim, elvittem anyut bevásárolni, csináltunk nekik is müzlit, és Panniztam, kis cukifül. 

Aztán este edzés, olyan, hogy majdnem meghaltam, de legalább teljesen helyretett, minden fáradtságom elszállt. Miközben szaunáztam, csatlakozott két srác, akik valamilyen küzdőharcra járnak (és ez meg is látszik rajtuk, pozitív értelemben), és nagyon udvariasak voltak és barátságosak, és a beszélgetésből az derült ki, hogy nincs barátnőjük jófejek is. És még illóolajat is hoztak, hogy hatékonyabban tudjanak szaunázni ("csak 10 cseppet tegyél!"), ez milyen cukiság? 

Viszont most kiderült számomra, hogy iszonyúan magasak az elvárásaim a pasikkal szemben... Basszus. Kopaszodik? Nem tud angolul? Számítógépes játékokkal játszik? Nem szereti a macskákat/kutyákat? Pffff. És ezek még csak ilyen alap szűrők, mint külső, hobbik, mi lesz ha esetleg megtudom hogy nem szereti Dosztojevszkijt? Leírja, hogy egyenlőre? Vagy horkol??? És tudom, hogy ezeket valószínűleg nem gondolom komolyan, és még nagyon hasonlítgatok ahhoz amim volt, de hogy egyáltalán eszembe jut, hogy jaaa, vele nem randizom, mert... Hát szedjem már össze magam. 

Tudom, tudom, túl korán van még, mindez csak elmélet. És tudom azt is, hogy ha szerelmes leszek, akkor ezek a dolgok nem lesznek fontosak, de azért kicsit izgulok, hogy majd ülök itthon, és várom hogy becsöngessen a tökéletes herceg, persze szép fehér lovon. Mert szerintem arra várhatok egy darabig. Na mindegy, majd alakul. A kutya- macskaszeretetből meg a helyesírásból mondjuk tutira nem engedek.

2013. november 11., hétfő

Na tessék

Pöttyös ajtó. Sajnálom hogy nem tudtam gyönyörű napsütésben készíteni a képeket, mert olyankor sokkal szebb a lakás. Ja, és ugye még mindig nincsenek lámpabúráim. :) De talán átjön hogy milyen lett az ajtó az arany pöttyökkel, amikhez végül találtam öntapadós matricát. Bevallom, ebben azért benne van az is, hogy ha megunom, leszedhetem. De most még nagyon tetszik, szerintem feldobta azt a sarkot, már készülnek a pöttyök a másik ajtóra is!




Na és ilyen ha macskás házban pöttyös ajtót fotózol/jógázol/tornázol/a padlón alkotsz valamit stb. 


Supergreen

Azt mondják, holnaptól tényleg itt az ősz.

Erről a szomorkás, nyárbúcsúztató (jól kitolódott, huszon fokok novemberben, imádtam), esős időről mindig Párizs jut eszembe. Kedvelem ezt az időszakot, mikor még szépen, kreatívan fel lehet öltözni, elég egy színes szoknya egy pulcsival vagy egy nyári ruha kardigánnal, egy bokacsizma harisnyával (à la style parisienne), tavaszi (őszi) kabátom meg mint tudjuk van elég, akár a hét minden napjára jut másik. Szóval szeretem. Viszont mostanában megáztam párszor, szóval nem kellene hogy elfelejtsem, hogy mindig legyen nálam esernyő.

Viszont sajnos, ilyenkor hajlamos vagyok rá, hogy szomorkás idő miatt teljesen passzív legyek. Sokszor, amikor hazaérek a délelőtti óráim után, letépem magamról a csinos (és kényelmetlen, no meg vizes) ruhákat, azonnal melegítőbe és pihe-puha bélelt kapucnis pulcsiba bújok, majd tolok egy második reggelit (mert ki emlékszik már a reggel hétkor elfogyasztott müzlire), lehetőleg valami meleget, mint például lágy tojásba mártogatott pirítóst (my kind of comfort food), és bekapcsolom a TV Paprikát, vagy valami más, hasonlóan tartalmas néznivalót. És ha aznap nincsen több órám, akkor ennyi volt az aktivitásom aznapra. 

Ezért muszáj inspirálódni, hogy ne felejtsem el, hogy akkor is, ha kint esik, és a hangulatom nem a legjobb, továbbra sem kell hogy a töltött káposzta legyen a legkönnyebb étel ami a tányéromra kerül, rosszkedv és energiátlanság ellen mozoghatok és lehetek aktív, és nem, nem kell hogy az ősz feltétlenül szürke és kedvetlen legyen. Hanem lehet például csodás smaragdzöld. Íme. 

















Jaizé, képek a Pinterestről.

2013. november 10., vasárnap

Shit happens

Az egyik barátnőmet kisírt szemekkel találtam a pultnál, mint kiderült, azért, mert másfél év után, egyik napról a másikra kidobta a pasija, pedig úgy tűnt, nagy a szerelem, és tényleg nagyon cukik voltak együtt, de a srác szerint kezdett a dolog ellaposodni

Én egyrészt nagyon haragszom ezért, hogy a pasik legtöbbször úgy találják, hogy az a megoldás egy ilyen helyzetre, ha kilépnek a kapcsolatból, ahelyett, hogy esetleg elmondanák, mi bajuk, és dolgoznának a problémákon. Másrészt tényleg elkeserítő, hogy kezdem azt érezni, az ember (lánya) sosem, a legtökéletesebb kapcsolat közepette sem nyugodhat meg, mindig számítania kell arra, hogy a fejére esik egy virágcserép, megcsalás, depresszió, lelépés, balkézről jött gyerek, alkoholizmus, stb. formájában. Én hiszek a szerelemben és a házasságban is, de őszintén szólva, a feltétlen bizalomra, mint olyanra, kezdek úgy gondolni, mint egy ritka, az előző évszázadban kihalt állatfajra, amire már csak a szüleink emlékezhetnek. 

És ismeritek azt a Belga számot, hogy Az a baj, és majd lehet hogy megírom a női szempontját ennek a dalszövegnek, mert ha független vagy, sikeres és elfoglalt, az a baj, ha feladsz egy csomó mindent miatta, és rá koncentrálsz, az a baj, ha nem szülsz, az a baj, ha szültél, és elnyű a kisbabázás, az a baj, ha jól keresel, az a baj, ha nem keresel jól, az a baj, ha nem vagy otthon a konyhában, az a baj, ha sütsz-főzöl-takarítasz, akkor unalmas vagy, az a baj, és basszus még sorolhatnám, gondolom, ti is tudnátok. Szomorú, hogy én, az örök optimista, ilyen szkeptikusan és keserűen beszélek ezekről a dolgokról. Kicsit félek, hogy erről nem fog változni a véleményem. Bár szeretném ha változna.  

jó, igen, csalódott vagyok. De most főleg a barátnőmet sajnálom, nem magamat. 

Party hard

Pénteken az esti kutyasétáltatás közben beugrottam a bátyámékhoz, és megbeszéltem a sógornőmmel, hogy este elmegyünk iszogatni ketten. Aztán elmentem edzésre (péntek esti boldogság ), kicsit szaunáztam, majd mikor zuhanyozás után elkezdtem átöltözni, megláttam az sms-t, hogy lemondta, mert elálmosodott, és hogy máskor korábban induljunk, 6-7 körül (???). Értem én, hogy neki gyerekei vannak, és emiatt más az életritmusa mint az enyém, de hát na (eredetileg 9-kor indultunk volna, mert nekem 7-től volt spinning). 

Sajna nekem itt a városban nincsen olyan sok azonnal mozgósítható ismerősöm, akivel spontán iszogatást lehet egyeztetni, de végül úgy döntöttem hogy nem maradok otthon egyedül punnyadni. Végül (elmenjek? ne menjek? ááá, itthon maradok. dehogy maradok itthon!) elmentem egyedül, egy csomó mindenkivel találkoztam és beszélgettem, voltak egészen szürreális párbeszédek is, de érdekes volt. És végül jó volt, annyira, hogy reggel 3/4 4-kor néztem rá a telefonomon az órára, és meg kellett kérdeznem a többieket, hogy náluk is annyi-e az idő, mert nem hittem el, és annyi volt, de még akkor is azt kérdezték a srácok, hogy hova sietek. De nem tudtak akkor már marasztalni, felültem a hajnali pára-lepte biciklimre és hazatekertem, ahol egy nagyon álmos, értetlenkedő kutya fogadott, majd bedőltem az ágyamba. 

Reggel viszont muszáj volt kelnem, mert nekem kellett ebédet főznöm (almával és édesköménnyel sült fokhagymás oldalast meg krumplipürét, mmmmm), de annyira nem tudtam magam összeszedni, hogy végül lemondtam a délutáni ikeázást, pedig nagyon volt hozzá kedvem, de ehelyett aludtam, Pokoli macskákat néztem az Animal Planeten, és csokit ettem. Szóval jók ezek a hajnalig tartó világmegváltások, és most szükségem is van erre, de annyit nem ér meg hogy utána egy egész napra kidőljek, pedig tényleg keveset ittam (jó, mondjuk sajnos muszáj volt eltüntetnem két almapálinkát is, amit a kezembe nyomtak), és mellé annyi ásványvizet, hogy alig győztem pisilni járni, és mégis, úgy tűnik öregszem. És mondjuk vacsorázni sem ártana bulizás előtt.

2013. november 8., péntek

Vajon...

...festettem-e tegnap este indokolatlan óarany pöttyöket az uncsi ikeás fellépőmre? 


Na jó, meg tudom magyarázni. Annyira tetszettek ezek az arany pöttyök ebben a gyerekszobában...



Kép innen

...hogy kitaláltam, hogy majd én is aranypöttyözök valahova nálam. Van például két fehér ajtóm (wc, fürdőszoba), azokat nagyon feldobnák a pöttyök! És kerestem is ilyen ragasztós hátú arany papírt (contact paper), amivel itt a falat dekorálták, de nem találtam sehol. Viszont ma egy papírboltban találtam ezt a csodás festéket, és ki kellett próbálnom valami olyan felületen, amit nem baj, ha esetleg kicsit elcseszek. :) Mellesleg akkora ecsettel festettem, mint mondjuk egy körömlakk ecsete, de ha az én kreativitásom utat tör magának, akkor semmi sem állíthat meg. Ma ajtót festek!

2013. november 7., csütörtök

Treasure

Volt egy pici időm délután, és mivel 20 fok volt (és mintha még a nap is ki-kisütött volna), gyorsan el is indultunk egy hosszú csatangolásra, mivel az eső miatt az utóbbi napokban csak rövidke sétákra volt módunk. Pulival nem túl praktikus ugyanis esőben sétálni, mivel úgy funkcionál, mint egy lelkes szivacs. Tényleg gyönyörű idő volt, és annyira jólesett mászkálni, hogy a séta egy pontján visszafordultunk, és tettünk még egy nagy kerülőt a Dunapart felé. 

A séta legszívmelengetőbb része az volt, mikor belefutottunk egy csoport sétáló gyerekbe, akik mind enyhén fogyatékosnak tűntek, és borzasztóan lelkesedtek a kutyámért. A kísérőjük igyekezett visszafogni őket, hogy neeeeem, nem szabad idegen kutyákat letámadni, nem simogathatjuk meg, de én mondtam neki, hogy az én kutyámnak szerintem nem lenne kifogása a dolog ellen. Hát, látnotok kellett volna a nagy találkozást, és a 10 percnyi kölcsönös boldogságot, a kutyával madarat lehetett volna fogatni ahogy a 10 gyerek simogatta és nyúzta, szabályosan vigyorgott, és a gyerekek is odavoltak teljesen, nekem megnyalta a kezem, milyen puha a szőre, hogy hívják, hol a szeme? :) Még egy olyan fiúcska is megsimogatta, aki állítólag eddig nagyon félt a kutyáktól. A tanárnőjükkel végigvigyorogtuk az egészet, annyira jó volt látni a boldogságukat. Szerintem belőle nagyon jó terápiás kutya lenne, feltétel nélkül imádja a kölyköket. 



Aztán véletlenül, ahogy elsétáltunk előtte, bepillantottam egy pici, nemrégiben nyílt boltba, és elvesztem. Ugyanis az ajtó előtt álló polc tele volt svájci csokikkal, amik körülbelül feleannyiba kerülnek mint másutt - ezt mondjuk nem tudom hogy csinálják, és azt sem tudom hogy örüljek-e, vagy sem. Ezeket hoztam el (nem, a harmadikat nem fogom megenni, de fahéjas, és most fahéj illat közepette írok, annyira jó). 


Ő pedig a macskám, amint demonstrálja nektek a körsálamat, és a cuki mancsocskái kilógnak alóla. Igazi modell alkat, bátran néz a kamerába. 


Ettől pedig mostanában mindig nagyon jó kedvem lesz: 

2013. november 6., szerda

Hogy is legyen

Közben gondolkodtam ezen a karácsony dolgon, és rájöttem, hogy lehet hogy teljesen hülyeség mereven elzárkóznom tőle, és úgy hozzáállnom, hogy nekem szar, és az egész ünnepi időszakról csakis arra asszociálnom, hogy mások milyen boldogok, én meg ugye... Tudjuk. 

Tőlem minden hittel, vallással, egyházzal kapcsolatos ügy borzasztóan távol áll, és mindig is, gyerekkorom óta hiányoltam valamit ebből az egészből, még akkor is, amikor nagyon boldog voltam - mintha a karácsony nem nekem szólna. Meg vagyok győződve arról, hogy az ember nem tudja igazán megélni a karácsonyt, amíg nincsen saját gyereke. Azt viszont alá kell írnom, hogy tényleg különleges ez az időszak, és valószínűleg hiányozna ha kimaradna (ha például Balin tölteném egyedül, haha). Hiányozna a semmihez sem hasonlítható hangulata, a karácsonyi vásárok, a forralt borok, a mások örömének keresése, az ajándékcsomagolás, a sütés-főzés, az illatok, a karácsonyfa, az együttlét. Vagy nem, nem tudom.

Ráadásul pont a lényeg nekem továbbra is megvan: a családom. Ők nem tehetnek róla hogy szomorkodom, ők velem szeretnének karácsonyozni, azt szeretnék ha jól érezném magam. Lehet hogy pont rá kellene játszanom, örülni neki hogy idén nem rohanva kell a barátaimmal és a családommal találkoznom, hogy végre van időm mindenkivel jó kis Széchenyi fürdős, vásározós, hóban sétálós, együtt főzős, forralt borozós, filmnézős programokat szervezni, mindenkit megajándékozhatok, lehet karácsonyfám, és ki is élvezhetem, arról már nem is beszélve, hogy rohanás és utazás helyett évek óta először lazulva megélhetem az egészet. 

Lehet hogy önsajnálat és csigaházba bújás helyett így kellene. 

Ősz van? Hát akkor együnk.

Idén ősszel terápiaként használom a főzést, azt, ahogy olvasgatom, keresem a csodás, nyálcsorgató recepteket, összeírom a bevásárlólistát, beszerzem az alapanyagokat, lehetőleg több helyről (imádok kaját venni, keresni, szaladgálni érte, sétálgatni a polcok közt, válogatni a hentesnél és a piacon, az ételhez illő bort választani), majd mindent előkészítek, megtisztítom, majd végül megfőzöm. Otthon, biztonságban érzem magam a főzéstől, úgy érzem olyankor egy kicsit, hogy minden rendben van. Nagyon szeretem azokat a típusú ételeket, amikhez csak elő kell készíteni az alapanyagokat, bedobálni őket egy tűzálló edénybe, és betolni néhány órára a tűzforró sütőbe. Talán azok a kedvenc pillanataim, mikor a forró sütő már bemelegítette a konyhát, tele a levegő a husi, a zöldségek és a fűszerek illatával, én már elmosogattam (országomat egy mosogatógépért, na meg egy kádért), megterítettem, és van egy pici időm hogy olvasgassak a konyhaasztalnál, míg a sistergő hozzávalók önállóan ebéddé varázsolódnak.

Jamie szerintem nagyon jó az ilyen típusú ebédekben. 

Recept itt
  • A másik, amivel már évek óta szemeztem, de néhány hete főztem meg először, az Jamie feleségének kedvenc marharaguja, és azóta az enyém is. Igazi őszi étel ez is, szintén az összedobós, sütőben órákig sütős technikával készül, és attól különleges, hogy rengeteg édeskés gyökérzöldség van benne: rengeteg sütőtök, fehérrépa, répa, krumpli, édesburgonya. Az utóbbi helyett csicsókát ír a recept, de én azt nem szeretem annyira, úgyhogy édesburgonyát vettem helyette a piacon, még a szüleim sem ismerték, és nagyon-nagyon bejött. És a finom marhával, ami kb 2 óra alatt vajpuhára fő, elképesztő ízkompozíció, kicsit Marokkó jutott róla eszembe, mmmm. A többiek puha kenyérrel ették, én anélkül, a rengeteg zöldséget tekintettem köretnek, és így diétás fogásnak is elmegy. Mondjuk amilyen finom, nehéz belőle keveset enni. Ahogy szoktam, most is a saját ízlésemre és a hűtőm tartalmához igazítottam a receptet, például kihagytam belőle a sűrített paradicsomot és a csicsókát, articsókát pedig eszembe sem jutott beletenni, de szerintem elrontani nem lehet. A zsálya és a citromhéj viszont nagyon jól áll neki, abból bátran sokat tegyetek. ITT a recept magyarosított változata egyébként.
Eredeti recept
Szeretünk, Jamie!

2013. november 5., kedd

Angol reggeli

ITT megnézhetőek a kész tépkedős és szórólapok, amiken hirdetem magam. Élőben, kinyomtatva (gyönyörű fényes papírra) még szebbek, legalábbis nekem még jobban tetszenek. Ma kiraktam néhány helyre a tépkedőst, de még senki sem jelentkezett, nem is értem. :) Mondjuk ilyen időben... Nézegettem a többi hirdetést ahova kiraktam, és a többihez képest annyira szép, színes, és mégis igényes és letisztult, remélem már csak ezért is megnézik majd. :) A szórólapok tenyérnyiek, egyelőre csak egy helyen raktam ki őket a pultra... Kicsit félek hogy szemétként végzik, nem tudom, van-e értelmük. 

Nem tudom, lejön-e, a grafikus srác a tükörtojást (angol reggeli, ugye) hangsúlyozta, és a lelkemre kötötte, hogy figyeljem meg a borsot rajta (ti látjátok?). 

Ez van, esik

Nem tudom nektek mi jut eszetekbe ha kinéztek az ablakon, de én reggel, mikor kihúztam a függönyt, legszívesebben azonnal visszamenekültem volna a takaró alá a doromboló, összegömbölyödött macskám mellé valami jó kiadós reggelivel és forró teával a szokásos müzlim helyett. Nem mintha lehetne bármi okunk panaszra a meseszép, forró nyár, és 2 hónapnyi, 20 fokos, napsütéses ősz után, csak kicsit hirtelen volt a váltás, és éles a kontraszt, na.

Mindenesetre ilyen a mai hangulat:


És nyűgösség ellen komfort kaja kell ebédre, mondjuk ez jöhetne:


És ha már muszáj utcára menni, hát legyen:



2013. november 4., hétfő

Jaj

És ma az a nap van (gondolom a hétfő, meg a nyálas, hideg, sötét idő, meg hogy reggel 5-től nem bírtam már visszaaludni) amikor nem tudok elég kávét inni, hogy ébren tartson. Jó, napi 2-nél többet szerintem nem nagyon érdemes, szóval nem is szoktam próbálkozni, de ma lehet hogy muszáj lesz a túléléshez. De ahogy itt készülök a konyhaasztalon az óráimra (még 2-en jönnek délután), legszívesebben leborulnék és aludnék, csak egy picit. Ehhez képest megígértem magamnak hogy az óráim után még elmegyek edzeni, és még utána is van programom (ma kapom meg az anyagot a grafikustól, majd megmutatom). Pffff. Pedig olyan lelkesen indult a napom reggel, még sminkeltem is (kivételesen nem csak szempillaspirállal és pirosítóval), lilával hangsúlyozva a szürkészöldeskék szemeimet. Bár mostanra szerintem már valószínűleg ledörzsölgettem a nagy álmosság közepette.

Annyira szeretnék a saját macskám lenni. 


My day will come

Szombaton hallottam ezt a számot a rádióban, olyan régen nem találkoztam vele. Szegény Amy. Egész nap ezt dúdolgattam utána, tetszenek ezek a keserédes dalok, amik arról szólnak, hogy igen, most nehéz, sírdogálj csak, de hidd el, leszel még boldog. Muszáj győzködni magam. 

Baby, it's cold outside

Ott tartok mostanában, hogy figyelgetem magamat, hogy hogy élem meg ezt az egészet most, hogy a nagy őrület a fejemben és a szívemben lecsendesedett. Néha arra gondolok, hogy magányosnak kellene lennem, hiszen rengeteget vagyok egyedül, de nem, nem vagyok. Sokszor kifejezetten jólesik esténként egyedül tenni-venni vagy lazulni itthon. Mondjuk amikor este rájövök, hogy már késő van, és eljutok odáig, hogy kutya, macska kidobásra kerülnek (illetve kinyitom az ajtót, ők pedig félálomban kivonulnak maguktól), majd bemászom a hideg ágyba egyedül, az néha nagyon szomorú. A fizikai része miatt is, meg hogy nincs kivel ökörködni még egy kicsit.

Szeretethiányom is kellene hogy legyen, és talán van is, de ennek is főleg a fizikai része erős. Vannak körülöttem emberek (család), akik szeretnek, és nyíltan ki is mutatják, de mi nem vagyunk egy ölelkezős-puszilkodós-simogatós társaság. Viszont van pihe-puha plüsskutyám, aki bármikor lelkesen bújik, a macskáról meg már nem is beszélve, aki szerintem a napi kajaadagjáról is lemondana azért, hogy valaki kicsit megdajkálja. Ez lehet hogy kicsit szánalmasan, macskás (és pulis) nősen hangzik, de ez van. 

Gondolkodtam azon is, hogy rettegnem kellene a karácsonytól, mert ugye a szeretet ünnepe, miegymás, és igen, kicsit félek is tőle. De az az igazság, hogy mi a karácsonyt (főleg) itt szoktuk tölteni, szóval ez a része nem lesz más. Az már jobban bánt, hogy nem nagyon lesz mire, kire készülnöm. Most úgy gondolom (aztán majd meglátom) hogy nem akarok fát, és nem akarom hogy itt legyünk nálam, hogy tulajdonképp mások boldogságát ünnepeljük itt nálam, csak mert nálam nagy a hely - igen, tudom hogyan hangzik, de most még had legyek önző. És mivel mi a családban már nem ajándékozunk (csak a kicsiknek), ajándékokkal sem kell készülnöm, és én sem fogok kapni. Tudom, ez más dolgokkal összehasonlítva nem fontos, de azért ez is része az ünnepeknek. 

A karácsonyi vásárokat persze így is biztosan nagyon fogom szeretni (majd gyertek velem forraltbort inni), de a lényeg idén nekem nem lesz meg: hogy szívből tudjak örülni az ünnepi időszaknak. Lehet hogy a maradék pénzemből vennem kellene egy jegyet Balira úgy november végén, és csak január végén hazajönni. Leegyszerűsítené (bennem) a dolgokat. 

Valentina Cobetto

2013. november 3., vasárnap

The guys

Amennyiben bárki aggódna a társasági életem miatt: megnyugodhattok, nem kell. Ugyanis szerdán ettem gofrit, ittam vörösbort a Divinoban, és sétafikáltam a rakparton meg mindenfelé, szombaton voltam Gödön vacsizni, belga sört inni és koncertet nézni, ma pedig a Széchenyi fürdőben áztattam magam, és végigpróbáltam az összes szaunát meg hideg vizes medencét. De a legfontosabb, hogy mindegyik programhoz nagyon-nagyon jó társaságom volt. ❤ 

Szombaton a sörözőben a szomszéd asztalnál ült egy nagy adag fiatalember, akikről, miután fel-felálltak hogy wc-re, rendelni, vagy nemtudomhova menjenek, kiderült, hogy mind kb 160cm magasak, komolyan, mintha Hófehérke kimenőt adott volna a kis barátainak, hogy menjenek, és igyanak néhány belga sört amíg ő otthon megnézi az új New Girl részeket, megérdemlik, hiszen annyit dolgoztak a héten a bányában. 

Tudom, ne ítéljek elsőre/külsőre, de azért kicsit elkezdtem aggódni: hogy lesz nekem megint pasim?