My life right now

Ma rámszólt egy ismerősöm, hogy kicsit lelkesebben újságoljam már, hogy középiskolában fogok tanítani. Hát, igen, meglehetősen ellentétes érzelmek kavarognak bennem ezzel az egésszel kapcsolatban. 

Tudom, hogy nehéz lesz. Sok lesz. Ma láttam dolgozatokat: a kölykök (főleg a szakmunkásképzősök) konkrétan SEMMIT nem tudnak, úgy, hogy már általánosban is tanultak. Beszélgetni velük, feltételezni hogy megértik amit mondasz, esetleg hogy készülnek, írnak leckét, tanulnak - ááá, dehogy. Magyarul sem tudnak olvasni, szöveget érteni, a véleményüket kifejezni dolgokról, fogalmuk sincs a nyelvtanról. Ráadásul nem érdekli őket az egész: hiszen ők Mucsaröcsögén lesznek bolti eladók, oda meg minek az angol? Szerintem tökéletesen elölről kellene kezdeni velük az alapokat, de nem lehet, mert van tanmenet, és aszerint kell haladni. Tehát teljesen reménytelennek tűnik az ügy. :( Én mindig elképedek, hogy Magyarországon az emberek nem beszélnek angolul, pedig könyörgöm, 300 szóval, jelen idővel, a múlt idővel meg a will future-rel már mindent meg lehet oldani. Hát itt a magyarázat. Ez egy több összetevős, elbaszott történet. 

A barátnőm mondta, és talán klisé, de ha egyetlen gyereknek hatással vagy az életére, már az számít, már akkor megéri. És csak ezzel tudom motiválni magam, hogy hátha... Hátha vevők lesznek rám. Hátha tőlem többet tanulnak mint mástól.

És tudjátok, kellett hogy valami történjen, mert nem érzem magam jól mostanában. Mert van reggel általában 1 diákom, meg délután 4-től 1-2 másik, napközben meg lógatom a lábam - jó, elvagyok, de elmegy mellettem az élet, anélkül hogy igazán dolgoznék, hogy kihoznám magamból a maximumot. Közben nincsen pénzem, aggódom hogy mi lesz decemberben meg nyáron, mikor nem jönnek a diákok, és közben nincsenek rendben a hivatalos dolgaim. Hát tessék, most megkapom. Heti 29(!!!) óra mission impossible, plusz megtartom minden magándiákomat, akiket eddig tanítottam. Nagyon kemény lesz, de nem bánom. Akarom csinálni. És akarom hogy kihívás legyen, akarom hogy fájjon. Plusz lesz pénzem, lesz tavaszi, meg nyári szünetem, és lesz önbecsülésem. 

Közben napok óta fojtogat a sírás, és sírtam tegnap is a barátnőmnek, meg most is potyognak a könnyeim, mert hihetetlen hogy ez az én életem most. Egyedül vagyok, és küzdök, és csinálom. Nincsen pasim, és kilátásom sincsen szerelemre, gyerekre. Pedig ott kellene lennem őmellette, a gyerekünket várni, és boldognak lenni. 

És a legdurvább, hogy egy órája ültem az igazgatóhelyettesnél, és hallottam hogy zizeg a telefonom, megnéztem, és 4 hónap csend után sms jött tőle. Hogy kerestem-e. Visszaírtam, hogy nem. De nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne azt írjam, hogy A KURVA ANYÁD.