harder and harder

Rengeteget fantáziálok azon, hogy milyen jó lesz az új lakásban lakni. Nincs valami jó időszakunk, illetve hát elég nehéz most minden, és muszáj valamit várnom, valamit találnom, ami elvonja a figyelmem a gondokról meg a mókuskerékről. Valahogy úgy érzem, hogy teljesen új életünk lesz ott, és persze valamilyen szinten így is lesz, hiszen új helyen, új környezetben, (számukra) új lakásban fogunk élni, de én azt is érzem kicsit, hogy én is meg tudok majd újulni. Hogy sokat fogok főzni, olyan dolgokat, amiket eddig nem, környezettudatosabb leszek, egészségesebben fogunk enni (ez mondjuk tényleg lehetséges, ha leválunk anyuék konyhájáról teljesen), olvasni is többet fogok (?), és több minőségi időt tudunk majd együtt tölteni. Most, mivel egy légtérben alszunk mindhárman, miután leraktuk Danit, csendben kell lenni, és csak kisvillanyt tudunk kapcsolni, nem nagyon tudunk pl. társasozni, filmet nézni is csak csendben, vendégeket hívni estére kizárt. Ott meg az emeleten lesznek a hálók, lent a nappali és a konyha. Azt is várnám, hogy esténként kiüljek a teraszra és elszívjak egy cigit, de kocadohányosként a nyár elején én is felültem az elf bar (geek bar) vonatra, vettem három darabot mindenféle isteni gyümölcsös ízben, a mangós volt a legfinomabb, szívogattam őket, majd néhány hét alatt annyira megundorodtam az édességüktől, émelyítő ízüktől, hogy azóta eszembe sem jutott rágyújtani semmire, és nem is tervezem már egyáltalán.

Az is tuti, hogy meg kell nyirbálnunk a cuccaink egy részét, ebbe bele is kezdtem már úgy, hogy a csetreszek (vázák, bögrék, mécsestartók, kaspók stb) nagy százalékát elmosva, csinosan elrendezve, egy tábla kíséretében (ha tetszik valamelyik, vidd el!) apránként kiteszegettem a ház elé egy ládában, és egytől egyig el is koptak. Kijártunk napközben nézegetni, ahogy egyre kevesebb volt a ládában, és nagyon jó érzés, hogy lett mindnek gazdája, mert ahhoz viszont nem lett volna türelmem, hogy a marketplace-en pár száz forintokért kövessem nyomon a sorsukat. Dani ruhatárát is kiválogattuk, mert már minden melegítőnadrágja a térdéig ért, a pulcsik is ilyen hasvillantós, háromnegyedes-ujjúak. Én legszívesebben ezeken is tovább adnék, minek tartogassunk olyan mennyiségű ruhát, ami egy komplett bölcsinek is elég lenne, de Barni szerint rakjuk el, hátha lesz még tesó, aki hordja. Az egyik cuki kistakaróját félreraktam, hogy nekiadjam egy barátnőm kisbabájának, és azon is kiakadt, hogy ne ajándékozd el, ez annyira cuki, vegyünk inkább nekik egyet! Ha rajta múlna, tényleg, minden cuccunkat az idők végezetéig őrizgetnénk.

Ma dolgozik Barni. Amikor egyedül vagyunk este Danival, miután lezuhanyozott, kicsit birkózunk az ágyban, ráadom a pizsijét, majd bebújik a takaró alá, megkapja az egyik Brúnó-könyvet, és míg olvasgat, és várja, hogy jöjjek és olvassak neki, én is lezuhanyozom. Aránylag sietni szoktam, de azért találok rá időt, hogy bekrémezzem a bőröm és az arcom, fogat mossak, fogselymezzek. Múltkor nem aludt délután, szerintem hamarosan végleg el fogja hagyni a délutáni alvást, és mire visszaértem hozzá, már aludt a könyv mögött. Vártam néhány percet és átraktam az ágyába, aludt reggelig. Azóta is mindig reménykedem, hogy mire visszajövök hozzá, már nem lesz ébren, de általában meg tud várni. 

Valamelyik nap olvastam ezt, és hát basszus. Basszus. 

off

Barninak van egy kedvenc focicsapata, a Pénzügyőr SE. Nem azért szereti őket, mert jók, hanem mert ifiként játszott náluk egy jó ideig, a legjobb barátait onnan ismeri, csapattársak voltak - aztán hűséges maradt a csapathoz. Mindig kimegy a meccseikre, amikor tud, én még Felcsúton is voltam meccsen vele. Na és kitalálta, hogy ezer éve nem volt meccsen (meg sehol, kb a meló-kórház-lalásfelújítás tengelyen mozog csupán), vasárnap itthon játszanak, Dani is elég nagy már, kiviszi őt, lesznek ott a haverjai közül is páran. 

Vasárnap, ebéd után behozott minket Budapestre, engem kidobtak a Millenárisnál, mert WAMP volt és meg akartam nézni, megbeszéltük, hogy később csatlakozom. Annyira jó érzés volt egyedül sétálgatni a szép, kreatív cuccok között, olyan régen voltam ilyen helyen, vagy hát igazából bárhol, nem rohanva, körbejárva az egészet többször, kicsit beszélgetve az árusokkal. Nem akartam venni semmit igazából, csak ajándékot egy barátnőnk szülinapjára, találtam is egy szép, zöld borsdesign darabot, imádom a dolgait, biztos vagyok benne, hogy ennek is sikere lesz. 

Elmentem még kávéért, ahol visszavittem a használt kapszulákat, és az is kiderült, hogy lemaradtam a mézeskalácsos ízről, de nem is értem, abból nem kéne annyit gyártani, hogy kb. karácsonyig kitartson? Mindegy amúgy, mert nem szoktam szeretni az ízesített kapszuláikat, meg nagyon finom Monin szirupom van, szóval ez csak egy észrevétel.

Aztán csatlakoztam a családhoz kb. félidőben - Dani annyira élvezte! Állítólag az első félidőt szépen végigülte az apukája mellett, meg megette az összes uzsiját, de amikor én ott voltam, annyira elemében volt, végig kiabált, hogy Hajrá Pénzügy! Iszonyú cuki volt, ő lett a csapat nem hivatalos főszurkolója, nagyon jól érezte magát, meg hát ettől mi is, hatalmas hangulatot csinált körülöttünk.

Másnap már kevésbé volt jó kedvünk, mikor Barni anyukájáról kiderült, hogy covidos... És szombat délelőtt ő vigyázott Danira. Hétfőn Dani is kidőlt, másnap én, tegnap pedig Barni is, mindhármunk tesztje pozitív. Dani egyébként két nap alatt túl is tette magát az ügyön, jobb, mint új korában, Barni nyűglődik, én pedig izgatottan várom (nem) a vadiúj tüneteket minden nap. Anyuék egyelőre tartják magukat, nagyon remélem, hogy nem adtuk át nekik, igyekszünk távol tartani magunkat tőlük, de Dani ezt nagyon nehezen bírja, az udvaron szoktak azért eszmecseréket folytatni. 

Az mondjuk nagyon jó, hogy Barni itthon van velünk, nem rohan nem stresszel, de közben meg annyi dolgunk lenne... Néha, mikor épp jobban érzem magam, eszembe jut, hogy ahh, de szép idő van, menjünk el ebédelni a Lujzába! Aztán rájövök, hogy jaa, az egészségügyi sétánkon kívül nem mehetünk sehova. Fú, de várom már, hogy túl legyünk rajta. 

Közben főzök, Toy Storyt nézünk és álmodozunk a hamarosan kezdődő új életünkről. 

Luca

Itt ülök a konyhában egy pohár Sauska cuvée-vel, a fiúk alszanak. Lehet, hogy meg fogom bánni, hogy nem húzom a lóbőrt én is, de néha muszáj kihasználni, hogy egy kicsit egyedül lehetek. Mióta az apósom nincs jól, Dani nem aludt máshol, és a napi 1-2 órán kívül nem vagyunk külön, én meg olyankor takarítok, főzök, vásárolok vagy a lakás ügyeit intézem, nem magammal foglalkozom. Önzően hangozhat, de hiányoznak az egyedül, nélküle töltött napok, hogy tudtunk Barnival néha kettesben lenni. És annak ellenére, hogy tudom, hogy a legtöbb anyukának ez a normális, amiben most vagyok, én mégis azt gondolom, hogy inkább az a normális. Hogy ő a nagyszülőkkel is van időnként, és mi lehetünk nélküle is. 

Ma délelőtt megrendeltem mindent. Kádat, kádparavánt, törölközőmelegítőket, wc-t, mindent, ami még hiányzott. Nem vállaltam be, hogy egyedül járjam az obit, a praktikert meg a szaniter boltokat, és próbáljam kitalálni, hogy melyik beépíthető wc tartály kellhet nekünk, hanem bementem Gödön egy céghez, ami építkezéshez szükséges mindenfélével foglalkozik, és megrendeltem náluk mindent. Nagyon megkönnyebbültem. 

Eladtam Dani pár nem használt cuccát, kisbicajt, járássegítőt stb tök jó áron, és Barni elkezdte rágni a fülem, hogy adjam el az új lakásból azokat a dolgokat, amikre nincsen szükségünk. Elszívót a konyhából, tűzhelyet, lámpákat, mosdót, szekrényeket, tükröt, kibontott kádat, zuhanyfülkét, wc-ket stb. Nem volt hozzá nagy kedvem, mert minden használt, nem túl csinos vagy divatos, ki veszi meg őket? Értitek, használt, bontott wc-t? De ma átküldte a fotókat, amiket csinált, én pedig nekiálltam és mindenre csináltam hirdetést, meg egy albumba is feltöltöttem őket és meghirdettem az ismerőseim közt. Nagyon durva, de már most látom, hogy szinte mindent jóval drágábban is feltehettem volna, 2 óra alatt a cuccok fele elment. Kicsit vérszemet kaptam most, és járkálok körbe a lakásban, hogy mit lehetne még eladni, haha. 

Ja, és Luca kommentjéről jutott eszembe, hogy láttátok a Luca című mesét? Mi nyáron kattantunk rá. Nem akarom ellőni a sztorit, de Cinqueterrén játszódik, gyönyörű a grafikája, egész sokat beszélnek benne olaszul is, és halálosan cuki. Dani is rácuppant teljesen, úgy bosszankodik, hogy Santa Ricotta! meg Santa Mozzarella!, és naponta táncolunk az olasz zenéire. Amióta láttuk, csorog a nyálam minden után, ami olasz, újra le akarom porolni a Studio Italiás középfokúmat és el akarok menni Olaszországba legalább egy hétre. Pont a covid kezdetén épp egy utat szerveztem a Comoi tóhoz, és Milánóba is volt repjegyünk, Barni ott akarta megkérni a kezem (abból lett Piran), és azt hiszem, maradt bennem egy nagy adag hiányérzet. Persze egy fillérünk sincsen most utazni, így csak álmodozhatok tovább és megnézhetem heti egyszer a Lucát. Annyira cuki.