off

Barninak van egy kedvenc focicsapata, a Pénzügyőr SE. Nem azért szereti őket, mert jók, hanem mert ifiként játszott náluk egy jó ideig, a legjobb barátait onnan ismeri, csapattársak voltak - aztán hűséges maradt a csapathoz. Mindig kimegy a meccseikre, amikor tud, én még Felcsúton is voltam meccsen vele. Na és kitalálta, hogy ezer éve nem volt meccsen (meg sehol, kb a meló-kórház-lalásfelújítás tengelyen mozog csupán), vasárnap itthon játszanak, Dani is elég nagy már, kiviszi őt, lesznek ott a haverjai közül is páran. 

Vasárnap, ebéd után behozott minket Budapestre, engem kidobtak a Millenárisnál, mert WAMP volt és meg akartam nézni, megbeszéltük, hogy később csatlakozom. Annyira jó érzés volt egyedül sétálgatni a szép, kreatív cuccok között, olyan régen voltam ilyen helyen, vagy hát igazából bárhol, nem rohanva, körbejárva az egészet többször, kicsit beszélgetve az árusokkal. Nem akartam venni semmit igazából, csak ajándékot egy barátnőnk szülinapjára, találtam is egy szép, zöld borsdesign darabot, imádom a dolgait, biztos vagyok benne, hogy ennek is sikere lesz. 

Elmentem még kávéért, ahol visszavittem a használt kapszulákat, és az is kiderült, hogy lemaradtam a mézeskalácsos ízről, de nem is értem, abból nem kéne annyit gyártani, hogy kb. karácsonyig kitartson? Mindegy amúgy, mert nem szoktam szeretni az ízesített kapszuláikat, meg nagyon finom Monin szirupom van, szóval ez csak egy észrevétel.

Aztán csatlakoztam a családhoz kb. félidőben - Dani annyira élvezte! Állítólag az első félidőt szépen végigülte az apukája mellett, meg megette az összes uzsiját, de amikor én ott voltam, annyira elemében volt, végig kiabált, hogy Hajrá Pénzügy! Iszonyú cuki volt, ő lett a csapat nem hivatalos főszurkolója, nagyon jól érezte magát, meg hát ettől mi is, hatalmas hangulatot csinált körülöttünk.

Másnap már kevésbé volt jó kedvünk, mikor Barni anyukájáról kiderült, hogy covidos... És szombat délelőtt ő vigyázott Danira. Hétfőn Dani is kidőlt, másnap én, tegnap pedig Barni is, mindhármunk tesztje pozitív. Dani egyébként két nap alatt túl is tette magát az ügyön, jobb, mint új korában, Barni nyűglődik, én pedig izgatottan várom (nem) a vadiúj tüneteket minden nap. Anyuék egyelőre tartják magukat, nagyon remélem, hogy nem adtuk át nekik, igyekszünk távol tartani magunkat tőlük, de Dani ezt nagyon nehezen bírja, az udvaron szoktak azért eszmecseréket folytatni. 

Az mondjuk nagyon jó, hogy Barni itthon van velünk, nem rohan nem stresszel, de közben meg annyi dolgunk lenne... Néha, mikor épp jobban érzem magam, eszembe jut, hogy ahh, de szép idő van, menjünk el ebédelni a Lujzába! Aztán rájövök, hogy jaa, az egészségügyi sétánkon kívül nem mehetünk sehova. Fú, de várom már, hogy túl legyünk rajta. 

Közben főzök, Toy Storyt nézünk és álmodozunk a hamarosan kezdődő új életünkről.