2018. március 29., csütörtök

na, akkor let's 20 fok

Ezer éve nem vettem nadrágot, és most több, igencsak kiszolgált gatyám is felmondta a szolgálatot, például a kedvenc boyfriend farmerem, meg a festékfoltos katonai gatyám. Ugye érezzük a helyzet súlyosságát? Anyukám amúgy megfoltozta mindkettőt, de azóta a farmer, amit 2006 óta (!!! egyidős Bobekkel) hordok, másutt is kiszakadt, és anyu azt mondta, hogy ami elindult, azt el kell engedni. 

Miután elmorzsoltam néhány könycseppet, tegnap elmentem kicsit nadrágot vadászni, de arra nem számítottam, hogy az első helyen, a h@m-ben találok nagyon laza, kényelmes, iszonyúan jó szabású, rendkívül cool csaj vagyok-hangulatú, vászon, de nem túl vékony nadrágokat, amiket tudok majd a csípőmre tolva, a szárukat felhajtva, piros birki pacskerrel, tornacipővel,  meg a vicces felsőimmel hordani, úgyhogy vettem is kettőt, az egyik sötétszürke, a másik pedig khaki (vagy hogy hívják ezt a katonai színt). Az Aldiban pedig 4500 forintért volt gyönyörű, paprikapiros, karcsúsított tavaszi dzseki, úgyhogy fel is ruházkodtam tavaszra (már ha lesz, lehet, hogy okosabb lett volna fürdőruhát venni). 

húsvét

Szombat éjjel 12 órát aludtam, és aztán vasárnap este 10-kor is ágyban voltam már. Szerintem Párizs óta voltak alvás-ügyi elmaradásaim, viszont hétfő reggel olyan zenben ébredtem, mintha nem is a hét első napja lett volna. Persze ez a kipihentség hamar elmúlt, de nem panaszkodom: ma már tavaszi szünet van, szerdáig csak pihenni, hosszan csavarogni, családozni, a barátaimmal találkozni meg szerelmezni vagyok hajlandó. 

Valamelyik délután itt volt nálam Clara, felvettem őt autóval, és meg sem álltunk Nagymarosig, ahol ettünk (én ettem) egy sütit meg ittunk egy kávét, majd lesétáltunk a Duna-partra az épp akkor alakuló, ragyogó napsütésben. Már messziről kiszúrtam, hogy a Piknik Manufaktúránál egy nő meg egy kisgyerek mellett két apró kötyökkutya szaladgál, és már indultunk is oda, hogy lesimogathassam róluk a bundát. Jól meggyúrtam a kövér kölyköket, aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy az anyuka otthagyott minket a kisfiával egy kutyával, aki kényszerített, hogy egy botot dobáljak neki folyamatosan, közben meg figyelni kellett, hogy a kisfiú ne potyogjon bele a Dunába. Clara mondta, hogy milyen jó, hogy az emberek itt ennyire bíznak egymásban, hogy a csaj simán otthagyta velünk a kisgyereket, aki pedig teljes magától értetődőnek találta, hogy felveszem meg terelgetem, és hát tényleg, a Duna-kanyar ilyen. Régen alakult ilyen spontán ennyire feltöltős programom, nagyon jó volt. 

Tegnap délután pedig teljesen spontán módon Gabesszel találkoztam Budapesten. Vele, meg Metróval, a kutyájával bejártuk az egész Margitszigetet, aztán pedig beültünk az Édesmindegybe quiche-t enni meg borokat inni. Vele is olyan, hogy találkozunk, és csak azt veszem észre, hogy 5 óra elrepült teljesen észrevétlenül. 

Bobek mostanra szerintem teljesen megvakult. Az utcán olyan útvonalon, ahol naponta kétszer járunk, nekimegy a szemetesnek, a járdán megyünk egyenesen és nekisodródik a falnak, oda akarok adni neki egy falatot, és halálra rémül, ahogy az orrához ér, mert nem számít rá. Nagyon sokat szeretgetem, és mindig elmondom neki, hogy ő a világ legaranyosabb kiskutyája. Édes szívem. 


Ma megműtik anyukámat megint, kiveszik a fémeket a térdéből. Reggel én vittem el a kórházba, nagyon nehéz szívvel hagytam ott, picit pityeregtem is lefele a lépcsőn, pedig tudom, hogy így jobban gyógyul majd a lába, és holnap is hazajöhet. Utána elmentem húsvéti bevásárolni, sajnos éhesen, ami nagyon nagy hiba volt, annyi kaja van most itthon, mintha legalábbis egy komolyabb hadsereget kellene vendégül látnom. Ez főleg azért hülyeség, mert elkezdtem megint nagyon odafigyelni az evésre, és tök jól esik, szóval... Ne menjetek éhesen vásárolni. A spárgának viszont egyelőre 4000 forint (!!!) kilója, szóval a quiche-ben még nem lesz spárga. 

2018. március 22., csütörtök

helyzetjelentés

Azért ültem le blogolni, hogy ébren bírjak maradni. Reggel fél 6-kor keltem, fél 7-re jöttek a lányok, aztán meg elképesztően intenzív volt a nap. Ilyenkor, ha nagyon korán kelek, és nem alszom ki magam, estére zombi vagyok - vagy nem is tudom, igazából elég régen volt utoljára ilyen. 8-kor már aludni szeretnék, úgyhogy gyorsan írok.

  • Örülök: ...jön a tavasz, jön a hétvége, visszatért a flow az iskolában, jól érzem magam. 
  • Kétségbe vagyok esve: ...azt hittem, jó pár éve nem vagyok már a halogatás királynője, de most mégis eltököltem az időt, és kellene 20 személyre olcsó diákszállás Veszprémben május elejére, nincsen ötletetek véletlenül? 
  • Megviselt: ...talán nem is ez a jó kifejezés, talán inkább intenzív élmény volt. Eltűnt egy fiú az osztályomból, míg Párizsban voltam, a rendőrség is kereste. Aztán meglett, hétfőn beszéltem vele sokat, és kiderült, hogy sok, és nagy a baj. Viszont a bizalmába fogadott, nagyon megnyílt nekem, és ő mondta ki, hogy szeretne pszichológussal beszélni. Kaptam időpontot gyermekpszichiáterhez, és mivel nincs olyan szülő, illetve gondviselő, akire lehetne számítani, én kísértem el. És a legdurvább, hogy bent maradhattam végig az ülés alatt, bár a doktornő megkérdezte őt, hogy kiküldjük az osztályfőnököt? De egyből rávágta, hogy dehogy. Én most úgy érzem, hogy elindítottuk őt egy tök jó úton, nyitott arra, hogy beavasson engem továbbra is, valamint hogy elfogadjon segítséget, és az, hogy nekem ebben részem van, valamint hogy ilyen különleges szerepet kaptam ennek a fiúnak az életében, az nagyon, nagyon jó érzés.
  • Csorog a nyálam: ...még tartanak a Franciaországból hozott sajtok és pástétomok (sőt, még mogyorós-mazsolás kenyeret is hoztam, bár azt pont lehet venni a Három Macskában a Pozsonyin), de már azon jár az eszem, hogy ott kint már most tele vannak az üzletek spárgával. Szerintem hamarosan ideér!
  • Siker: ...rossz szokásom, hogy mielőtt elutazom, veszek magamnak valami göncöt, ami kényelmesebbé/praktikusabbá teszi az utazást. Tudjuk, hogy tornacipő-buzi vagyok (nálam már csak a pasim jobban az), és belefutottam egy olyan gyönyörű, egyedi cipőbe, hogy nem bírtam otthagyni. Amíg nem zuhogott a hó, azaz két napig, az volt rajtam, nagyon kényelmes volt, bármennyit gyalogoltunk, egyáltalán nem fáradtam el (szpesöl tenksz a futópadon rótt kilométereknek), de ami a lényeg: meseszép. És az, hogy kényelmes, azért furcsa, mert a Promodban vettem. Lásd a fotókon. 
  • Hangulat: ...csütörtökön este 8-kor már fogmosás és zuhany után, pizsiben, teljes chill. Jó éjt!




2 napig ilyen időnk volt. a csodás hátizsákot a pasimtól kaptam

2018. március 20., kedd

bon voyage

Fú. 

Hol is tartottam? 

Na, hát azóta annyi minden történt, nem könnyű felvenni a fonalat. Nem is tudom, mióta ma van az első estém, hogy itthon vagyok egyedül, és semmi dolgom - illetve persze van, csak ahhoz nincsen kedvem. 

A legfontosabb, hogy múlt hét szerdán elrepültem a lányokkal Párizsba. Kata ott lakik, és elmentünk megnézni, hogyan él. Tartjuk a kapcsolatot, és sokat mesél, ezer képet küld, de mégis teljesen más volt néhány napra beköltözni a picike, az Eiffel toronyhoz egészen közeli albijába, és a saját szemünkkel látni, érezni, hogy hogyan él, merre jár, hol vásárol, mit eszik, hol iszik fröccsöt, kikkel találkozik. Persze, csavarogtunk a városban is, már amikor nem zuhogott az eső/hó (illetve akkor is), de most nem ez volt a lényeg. Nagyon jó érzés volt meglátogatni őt, mert ritkán látjuk és hiányzik, meg kicsit összebútorozni a csajokkal és bandázni meg vicceskedni egy csomót. 

A másik pedig, hogy szerintem nekem tök jó életem van, főleg most, hogy itt van ez a fiú, akivel hát elég komolyan megy a zsömö zsövö, de még így is úgy érzem, hogy a mókuskerékből való kiszakadást receptre írnám fel mindenkinek. Én már elég sokszor voltam Párizsban ahhoz, hogy ne pisiljem magam össze a csillogó toronytól, a Szajnától, a pain au chocolat-tól vagy a Galerie Lafayette-től, és talán pont ezért, meg mert meglepő módon úgy tűnik, hogy még mindig tudok franciául, most először úgy éreztem, hogy stressz, sietség, görcs és elvárások nélkül tudom élvezni ezt a várost. Meg hát a Summer in Parist hallgatva nézni az ablakból a sűrű hóesést a gyönyörű épületek fölött... Ezek a pillantok szerintem örökre megmaradnak. Nagyon jól éreztem magam, és iszonyúan jólesett onnan, a távolból nézni egy kicsit a saját életem. És most itthon is nagyon jó. 

Majd mutatok képeket. 

Ti hogy vagytok? 


2018. március 8., csütörtök

Versmondólány

Nagyon mostoha sorsa van a Milonka blognak, tudom én. De hiába főzök és sütök csodálatosan finom és színes kajákat folyamatosan, hiába áll jól a plüsskutty a jeges Duna-partnak, hiába viselek gyönyörű, fémszálakkal átszőtt, méregzöld garbót rövid, csupavirágos miniszoknyával, hiába visz a pasim olyan szép kilátásos budai helyre, hogy eláll a szavam, semmit sem fotózok már le, fogalmam sincs, miért. Teljesen elengedtem az instát is, nem is tudom, mikori az utolsó fotóm. A boldogságomat a pasim fülébe suttogom bele, amikor szombat reggel addig fetrengünk az ágyban, míg akarunk, a kétségeimet a lányokkal osztom meg a support csoportban, a napi szociális életem a suliban zajlik a 700 kölökkel meg az 50 kollégával, az extra szeretetemet a blöki kapja meg, meg az unokahúgaim, a pletykák anyué, politizálni a bátyámmal lehet... Valahogy ide nem marad már mit ventillálni, eszembe se jut írni. 

Pedig hát egy csomó minden van, például hogy iszonyúan hullámzom a sulival kapcsolatban, nagyon szeretek tanítani, és imádom a gyerekeket, de úgy érzem, hogy maga az iskola totálisan lenyesi a szárnyaimat. De megtehetem persze, hogy onnantól, hogy kilépek az épületből, nem gondolok a munkámra, egészen addig, hogy újra be nem megyek, és hát nálam nem ritkán van, hogy 2-kor már nem vagyok bent. Kettő darab magántanítványom van most, az edző lány és a nővére, és nem bírom rávenni magam, hogy vállaljak mást is, pedig napi szinten vannak jelentkezők, és kb bármennyi pénzt elkérhetnék. De most annyira jólesik pihenni kicsit, hogy úgy érzem, nem érné meg azt a pénzt, amit az órákért kapok. 

Pedig tudnám mire költeni, főleg, hogy a jövő héten Párizsba megyünk néhány napra a lányokkal, kint él az egyik barátnőnk, és meglátogatjuk. Én nem annyira turistáskodni akarok, azok a körök elég jól megvoltak, inkább minőségi időt tölteni a lányokkal, sétálni, enni, bort inni már délben, elmenni mulatni. Nagyon várom, és iszonyúan szurkolok, hogy nagyon szép időnk legyen a csavargáshoz. 

Tegnap randiztunk, elmentünk Szentendrére és ott vacsiztunk a Duna-parton, eredetileg a Görög Kancsóba akartunk beülni, de kongott az ürességtől és ez nem tűnt túl jó ajánlólevélnek, viszont a szomszédban volt egy nagyon hangulatos hely, inkább azt választottuk. Az étterem előtt volt egy üveg, veranda-szerű cucc, ott ültünk, az egész be volt futtatva fénysorral, kint meg a gyönyörű Szentendre, teljesen karácsonyi hangulatom lett, csak a hó hiányzott. Nagyon finomakat ettünk, és még Nyakas irsai is volt, szóval nagyon boldog voltam, most épp az a kedvenc helyem.

Ma meg felvételiztetek estig, úgyhogy versmondólánynak öltöztem, óriási kedvem van a dologhoz (nem).

2018. március 5., hétfő

Three Billboards Outside Ebbing, Missouri

Láttunk tegnap (vagy szombaton?) egy filmet, ami a Gyűlölet óta az első film volt, ami mindkettőnknek tetszett. Már kezdtem aggódni, hogy valamelyikünknek elcseszett az ízlése filmek terén (az persze nem lehet, hogy nekem), és majd emiatt szakítanunk kell. Na, de nem kell mégsem, mert ez a film zseniális, és a pasim mondta is, hogy nem csodálkozna, ha oscart nyerne. És kapott is, kettőt, pont azért, amiért én is adtam volna neki. Annyira régen nem nevettem és sokkolódtam filmen egyszerre ilyen szinten, nagyon tetszett, és ráadásul igaz történet alapján íródott. Nézzétek meg ti is, légyszi.

2018. március 1., csütörtök

Va bene

Bevallom őszintén, én a mínuszokat úgy élem meg, hogy egyfolytában főznék/ennék. Tegnap jártam a lidl-ben, és olasz napokat tartanak, uh, nagyon jó cuccok vannak. Vettem arborio rizst és friss parmezánt a rizottóhoz, ricottát, amit annyira szeretek, hogy csak úgy magában, kiskanállal képes vagyok megenni az egész dobozzal, valamint mozzarellát és friss lasagne tésztát hétvégére, majd a pénztárcám kímélete érdekében abbahagytam a nézelődést, fizettem és eljöttem. Nagyon örülnék, ha ezek állandó termékek lennének náluk, bár lehet, hogy így, hogy csak ritkán vannak, jobban értékelem őket. Meg annak is örülnék, ha a jövő héten a tavasz megérkeztével az étvágyam is a helyére billenne. 

Tegnap délután néhány óra várakozás után végre bejutottam egy dokihoz, aki iszonyúan lebaszott, még a folyosón a többiek előtt, hogy hozzá mentem, mert ugye nem az ő betege vagyok. Ezen eléggé megsértődtem, és komolyan gondolkodtam, hogy felállok és hazamegyek a picsába, de hát azzal ugye nem lettem volna beljebb. Aztán mikor behívott, megenyhült, hogy na azért nem kell tőle félni, én meg mondtam, hogy ne csodálkozzon, hogy meg vagyok illetődve, ha így beszél velem, és nem érzem indokoltnak, mivel itt voltam tegnap is, csak nem jutottam be a saját orvosomhoz. Kérdezte, hogy mivel foglalkozom, mondtam, hogy tanár vagyok, jaa, hogy akkor ezért nem tud reggel jönni, hát igen. A vicc, hogy azt mondta, hogy túl korai még kivenni a varratokat, mert kényes helyen van a seb, úgyhogy átkötötte, és menjek vissza egy hét múlva. Mondtam, hogy megint csak ilyen időpontban tudok jönni, azt mondta, nem baj, most már mehetek hozzá. Oké. Egyébként biztos van, aki Rambo módjára kiveszi magának a varratokat, én inkább a szakértőkre hagynám.

tracey english