2016. július 31., vasárnap

Helyzetjelentés

Mindjárt vége a nyárnak. Már kicsit izgulok a szeptember miatt, ugyanis már biztos, hogy kapok egy elsős (kilencedikes) osztályt, és akkor is, ha tudom, hogy megállom majd a helyem, biztos vagyok benne, hogy nagyon kemény lesz 35 tizenöt-évest terelgetni. Ráadásul nagyon sok magántanítványom van, akiket illene tovább vinni ősszel is, és őszintén szólva nem tudom, hogyan fogom bírni idővel, energiával. No de addig igyekszem nem izgulni ezen, hanem kiélvezem teljes mértékben azt, ami még hátravan a nyárból. Hálás vagyok a kánikuláért, remélem, ez már így is marad szeptemberig. 

  • Örülök: ...azt hiszem, mostanra sikerült igazán kipihenni magam, néhány napja minden reggel úgy ébredek, hogy úristen, de jót aludtam. Gyanítom, hogy ez is azt mutatja, hogy mindenkinek szüksége lenne legalább egy hónapnyi szabadságra ahhoz, hogy igazán ki tudjon szakadni a mókuskerékből. Nekem, azt hiszem, ennyi idő kellett hozzá. 
  • Szomorú vagyok: ...az egyik barátom iszonyúan seggfej volt velem tegnap. Nagyon megbántott, és ezt meg is írtam neki ma, bocsánatot is kért, de most úgy érzem, hogy innentől fogva barátkozzon vele, akinek 6 anyja van. 
  • Úgy döntöttem: ...hogy augusztusban kiveszek 2 hét szabadságot, amikor nem vállalok tanítványokat. Én nagyon nehezen mondok a diákjaimnak nemet, a nyáron azt hiszem, 4 hétköznap volt, mikor nem tanítottam, ráadásul a múlt héten rekord mennyiségű magánórát tartottam meg. Ez mind szupi, de mivel már nem megyek nyaralni, szeretnék két hetet az igazi lazulásnak szentelni.
  • Vasárnap:  ...megfogadtam, hogy ma semmit nem csinálok, és gyönyörűen tartottam magam hozzá, annyira jólesett. Megnéztem 3 filmet (nem annyira jókat, de még van néhány bekészítve), aludtam, ettem, filmet néztem, aludtam, ettem. Olyan jó. 
  • Élvezem: ...napok óta ugyanazt a fekete farmerrövidnadrágot, meg egy fürdőruha-felsőt veszek fel, a nap nagy részében mezítláb csattogok, rengeteg dinnyét, szilvát eszem, valamint annyit járok a piacra, hogy a Swarm-on én lettem a mayor:), szóval nagybetűs NYÁR van. 


Want to ride my bike?

Mivel sem tavaly, sem idén nem ültem rá egyszer sem, eladósorba került a 2012-es, gyönyörű, olasz, egysebességes, alig használt, hibátlan állapotban lévő Adriatica bicajom. 


Esetleg valaki, mielőtt felteszem a hirdetést? 

Pics, or it didn't happen

A tegnap estét két fiú barátommal töltöttem, és meglepő módom egész este a párkapcsolatok és a társkeresés volt a téma. Én már borzasztóan unom mindkettőt, valahogy annyit elemeztem a kérdést az utóbbi időben mindenkivel, Pillával, a csajokkal, magamban, hogy elegem van, semmi kedvem már beszélni róla. De valahogy x sör elfogyasztása után a srácok (egyikük szingli, a másiknak sok éve barátnője van) ezt akarták boncolgatni, én meg egy darabig tartottam a lépést és részt vettem a társalgásban, aztán hallgattam és igyekeztem témát váltani, majd elegem lett, és amikor kivégeztem a második fröccsömet, szépen kiosztottam néhány puszit, felültem a bicajomra és hazajöttem. De komolyan, kereshetjük a szent grált, a titkot, a kulcsot, de szerintem sosem lesz meg. Én jelenleg csak sodródni akarok az árral, csinálni, ami jólesik, egyedül, a barátaimmal, a családommal, a kutyámmal, aztán majd csak lesz valami.


  • Néhány hete voltunk a Balatonon a lányokkal, olyan jó volt fogni a kisbőröndömet, és utazni. 

 


  • Az idei nyár egyik legemlékezetesebb estéje: 


 


  • Apukám nagyon szeret meglepni, ma reggel a bolhapiacon a múlt századból származó kávéscsészéket vadászott nekem. 


 


  • Még egyszer régen mesélte valaki, mikor kajáról beszéltünk (imádok ételekről, főzésről, receptekről beszélgetni, meséltem Tamkonak csütörtökön, mikor találkoztunk, hogy szeretek megkérdezni másokat, hogy mit ebédeltek, mit főztek, nagyon csodálkozott), hogy az olasz kollégái gyakran csak egy jégkrémet esznek ebédre. Nekem ez annyira bejön, hogy azóta nyáron gyakran tolom ezt az olasz módit. 


 

  • Ritkán iszom sört, de tegnap a kenutúra után ez a cider valami mennyei volt (a Hoegardent a vizslás fiú itta). A háttérben sültkrumpli, palacsinta. 

 

2016. július 30., szombat

Weekend, baby

Tegnap végül éjfélig takarítottam, suvickoltam, lomtalanítottam, átrendeztem, és ma reggel iszonyú jó volt a makulátlan, frissített állapotú, kissé megújult lakásra ébredni. Kidobtam a hosszú évek alatt összegyűjtögetett lakáskultúra-gyűjteményemet is, valamint leselejteztem a szakácskönyveim felét, és tényleg csak azokat hagytam meg, amik olyan esztétikai élményt nyújtanak, hogy szívesen veszem kézbe őket, mert amúgy, hát ja, a kulináris forrásaim mind-mind ott leledzenek az interneten. Mondanám, hogy fáj ezektől a dolgoktól megszabadulni, de nem, kifejezetten jólesik megszabadulni a régitől, az elavulttól, és továbblépni, helyet csinálni az újnak. A Spotify miatt jutott ez valamelyik nap eszembe, hogy óriási élmény, hogy tanúja lehetek, hogy ilyen pillanatok alatt óriásit változik a világ. Tudom, hogy sokan siratják a Gutenberg galaxist, és hihetetlen, hogy nemrég még a Sony walkmanemen hallgattam a kazettáimat, de én nagyon-nagyon élvezem a 21. század hiperszuperségeit. Az én családomban amúgy dívik a ne dobjuk ki, mert jó lesz még valamire, valamint a minek újat venni, tök jól funkcionál még a régi hozzáállás, de én nagyon szeretem a frisset, az újat. 

Felszögeltem a bicajos-citromos képet a falra, eddig csak a komódra volt ráhelyezve, a falnak támasztva (lásd ITT). A tükör máshova került, kb a helyére került a kép. Szép így is, de nem vagyok biztos benne, hogy ez a végleges helye, illetve hogy van ilyen, hogy végleges elrendezés egy lakásban. Szerintem jó érzés időnként változtatni. Majd megmutatom. 

Amúgy meg ma bicajoztunk és kenuztunk a vizslás fiúval, csodálatos volt. Vittem szendókat meg barackot, dumcsiztunk, ittunk citromos sört, nevettünk sokat. És végre neki is lett egy kis színe. :)



És most elmegyek és iszom egy bambit a fiúkkal. Szerintem helyrerázódtam.  

2016. július 29., péntek

Vajon

Mit csinál az ember 2016-ban a zseniális cd és dvd gyűjteményével? Kidobja a picsába? 

Nu home

A múltkor voltam az Ikeában a konyha-projekt miatt. Persze amiért mentem, azt nem találtam, kerestem viszont sötétítőt a kertre néző ablakaimra, ahol eddig két pár unalmas ágytakaró töltötte be ezt a funkciót. A kész darabok közül ami nagyon tetszett, az iszonyú drága volt, viszont találtam egy olyan anyagot, ami instant szerelem volt, ezt: 

 

Gyönyörű lett belőle a földig érő sötétítő függöny, teljesen más lett tőle a lakás, nagyon karakteres, kicsit olyan, mintha új lakásom lenne. Majd lehet, hogy megmutatom azt is, de nem ez a lényeg, hanem hogy maradt egy csomó anyag, varrtam belőle futót a konyhaasztalra, és imádom. Ilyen: 


She gets too high

A héten minden nap voltam Budapesten. Jó volt, szupi találkozóim voltak, de most egy pár napig nem kívánja a szervezetem a fővárost. A múltkor egy srác tinderen megkérdezte, hogy de miért laksz vidéken? Teljesen megdöbbentem a kérdésen, miből gondolja azt, hogy ez nekem, vagy bárkinek rossz? Főleg így nyáron, jézusom, egy vízparti kisváros maga a paradicsom. Egyébként valószínűleg unnám itt magam, nem tobzódunk őrületes programokban, de így, hogy bármikor vonatra ülhetek (és még csak a menetrendet sem kell megnéznem, mert minden órában ugyanakkor indul vonat), és 25 perc alatt a Nyugatiban találom magam - nekem ez így tökéletes. Na mindegy. 

Ma a piacon indítottam, vettem virágot, húst, zöldséget és gyümölcsöt, upgrade-eltem a hűtőt, aztán tanítottam, majd nekiálltam összerakni a lakást. A konyhafelújítás óta még nem került minden vissza a helyére, a képek a falra, a szakácskönyvek a polcra, ilyesmik. Még mindig nem vettem új szekrényt sem, mert az Ikeában csak egységes méretek vannak, és nekem az pont nem jó, úgyhogy csináltatnom kell. Nekem ezzel az a bajom, hogy kitalálom, megterveztetem, adnak egy árajánlatot (azon is aggódom, hogy drágább lesz így, meg ugye még vennem kell mosogatógépet meg szagelszívót, ja és ezeket, meg a mosogatót is beletervezni a szekrénybe), és rettegek, hogy nem olyan lesz, mint amire gondoltam, olyan jó lett volna kinézni, és azt megvenni. Meg most nekem kell megmondanom a pontos méreteket, és majd biztos elcseszek valamit. Na jó, majd felfújom a pofám és kitalálom. 

Szóval ma rövid megszakításokkal (kutyaséta, dinnyeevés, pizzaevés a tesóméknál, trécselés a sógornőmmel) tetőtől talpig kitakarítom a lakást, felfúrom a képeket, meg igyekszem mindent, amit tudok, a helyére rakni (a hiányzó szekrény környékével addig nem tudok mit kezdeni, míg nincs szekrény). 

A hétvégén sétálni akarok, finomakat főzni és enni, filmeket nézni, aludni, egyedül lenni, esetleg este kicsit trécselni, fröccsözni.

Holnap pedig kenuzni megyek a vizslás fiúval, meséltem neki a múltkori randit, és mivel amúgy is úgy volt, hogy csinálunk valamit, teljesen belelkesedett, hogy oda menjünk. Hát megyünk. 



A hétvége soundtrackje pedig (küldöm Pillának, meg mindenkinek, akit szeretek): 

2016. július 28., csütörtök

Na jó

Mindenkit megnyugtatok, továbbra sincs pasim. Találkoztunk újra, és hiába kedves, jóképű, és jól elbeszélgetünk, semennyi lelkesedés nem keletkezik bennem iránta. 

Volt még olyan is, hogy délután találkoztunk, ő egyenesen munkából jött, és mivel a lakásához közeli programot talált ki, felugrottunk hozzá, hogy letegye a cuccát és átöltözzön. Egy gyönyörű, múlt század eleji villaépület egyik lakásában lakik, és mivel nagyon jó ízlésű fiatalemberről van szó, nagyon kíváncsi voltam a lakására. Mondta, hogy rendetlenség van nála, de az a káosz, ami fogadott, annyira megdöbbentett, hogy hiába invitált, hogy nézzek körül, megálltam a konyha egyik biztonságosnak tűnő pontján (leülni esélyem sem volt, az egyik széken a ledobált ruhák tetején például egy óvszer hevert - oké, bontatlan állapotban, de akkor sem volt ingerenciám arrébb pakolászni), és ott vártam meg feszengve, míg elkészül. Iszonyú kosz, szerintem hetek óta mosatlan edények, rengeteg cucc a padlón, asztalon, székeken, ruhák mindenütt, fura tárgyak lebaszva a legváratlanabb helyekre. Én mindig azt gondolom, hogy rendetlen vagyok, és sokat kell tennem érte, hogy rend legyen körülöttem, de ilyenkor azért rájövök, hogy rendetlenség és rendetlenség közt óriási különbségek vannak. És oké, hogy ez fiú egy egyedülálló pasi, évekkel ezelőtt vált el, egyedül él, és bizonyára elfoglalt (amúgy szerintem annyira nem), de hiába lakik egy gyönyörű, tágas lakásban, egy nagyon szép, csupazöld helyen, szerintem a környezeteddel szemben tanúsított ilyen fokú igénytelenség nagyon gáz. Azért igyekeztem nem kimutatni, hogy nem tudom hova tenni a dolgot. 

Aztán maga a randi sem volt az igazi, mert csavarogtunk, el akart vinni valahova, ahol nagyon szép a kilátás, és úgy alakult, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy az éjszaka közepén egy erdőben, töksötétben sétálok egy kvázi teljesen idegen sráccal, foglalmam sincs, hol vagyunk, annyit tudok, hogy kilométerekre a komfortzónámtól és a biztonságérzetemtől. A barátnőimet óva intem az ilyen szituktól, erre tessék, pont én keveredem ilyen helyzetbe, nem volt jó érzés, alig vártam, hogy visszakeveredjünk a városba, és hazamehessek. Én amúgy szeretek randizni, mert nyitott vagyok, és általában jól szoktak sikerülni, de most valahogy nagyon mellényúltam.

Szóval nem alakult jól. Azért a kenuzós napot sosem fogom elfelejteni.

Zsiráf

Tegnap találkozónk volt a bloggerlányokkal, és mondtam Pillának, hogy majd én kitalálom, hova menjünk. Mostanában a Pontoon-hoz viszek mindenkit, ami az Erzsébet híd pesti lábánál van, nagyon szép a kilátás, és mindig van valami jó kis koncert (illetve hétfőnként mindenképp), és ha nem találsz szabad asztalt (mondjuk eddig mindig találtunk, pedig nagyon népszerű a hely), akkor a földön ülve is nagyon hangulatos hallgatni a zenét, beszélgetni, és nézni az embereket. De most nem volt kedvem odamenni, meg mivel különböző helyekről érkeztünk, praktikusabb lett volna valami központi hely, mást kerestem.

Tök véletlenül belefutottam az Egy nap a városban friss cikkébe, ahol a Nyugati melletti Eiffel téren lévő Zsiráfot méltatják. Én ugye sokat járok arrafelé, és őszintén szólva soha nem értettem azt a nagy betonplaccot ott. Jó koncepciónak tűnt, hogy legyen ott, a körút mellett egy közösségi tér, de hiába van ott a Mix, meg valami japán all-you-can-eat étterem, sosem kezdett el működni, mindig csak egy nagy, üres betonplacc maradt. Na de most.

A cikkből megtudtam, hogy az egyik kedvenc helyem, Városligetben található Pántlika tulajainak fejéből pattant ki az ötlet, és hogy ugyanolyan finom a hambi, mint ott (vagyis nagyon). Ez a két info, meg az, hogy ott van a hely a város közepén, meggyőzött arról, hogy érdemes kipróbálnunk  a Zsiráfot.

Mondjuk valószínűleg tökmindegy, hova mentünk volna, mert a lányok nagyon cukik, és mindig jót dumálunk, de tény, hogy mindannyiunknak nagyon bejött a hely körbevéve a szép épületekkel, a színes fényfüzérekkel, a hangulatos, dj-k prezentálta muzsikákkal, ja, és a hambi is valóban nagyon finom (meg Gyömbérke sültkrumplija, bocs, hogy megettük). Mondjuk a ház boráról (pedig én csak limonádét ittam) lebeszélnélek titeket, de van például egy csomó nagyon izgi csapolt sörük (szilvás, például), amit majd muszáj lesz kipróbálni. Tapasztalatunk még, hogy valószínűleg a szóda manapság drágább, mint a bor, mert nem először futok bele, hogy hosszúlépést kérek, és több bor kerül a pohárba, mint szóda, úgyhogy a lányok nagyon gyorsan a hatása alá kerültek.

Szóval jó kis hely, próbáljátok ki.

 
 

sose igyatok chilis limonádét, a világ legrosszabb ötlete :(

2016. július 26., kedd

J'ai besoin d'amour

A vasárnapi programunk a fiúval szerintem a nyár legjobb programja volt (a lick the click!-es bloggerlányos bulit leszámítva, mert azt gyanítom, hogy nem annyira lehet überelni). Eltekertünk Kismarosig, így kb pont délben, iszonyú fülledt meleg volt. Aztán béreltünk egy kenut (1200ft fejenként egy napra, ami szerintem nagyon baráti ár), beleültünk, és onnantól... 

Természet, szabadság, víz, napsütés, simogató szellő, béke, nyugalom, velünk úszó hattyúk. Arrafelé vannak elég nagy szigetek, be tudsz evezni közéjük, csupa zöld minden, föléd hajolnak a fák, ember nyoma sehol. A másik oldalon a Pilis, Visegrád, olyan szép, zöld, gyönyörű formájú dombok a parton, hogy mindkettőnknek a thaiföldi képeslapok jutottak eszünkbe. Találtunk olyan strandokat (szintén sehol senki, csak mi ketten, szuperromantika), hogy teljesen homokos a part, ilyenkor mindig megálltunk fürödni. Feleveztünk Nagymarosig, ahol nagyon széles a víz, és feltűnt, hogy a Duna közepén állnak a vízben emberek, úgy, hogy lábszárig ér nekik a víz. Odaeveztünk, és kiderült, hogy egy nagy zátony van, úgyhogy megálltunk, kiszálltunk a kenuból, mézédes, forró nektarint ettünk, és csak bambultunk körbe, hogy úristen, de csodálatos. Kicsit furi volt egy kvázi vadidegen fiúval kettesben ott állni a Duna közepén, de azt hiszem, jó partnerre találtam benne hozzá. Nagyon sokat dumáltunk, nevettünk, de csendben lenni is lehetett vele, az pedig szerintem nagy kincs. Visszafelé áteveztünk Szigetcsúcsra (ami szintén maga a paradicsom), ott is megálltunk fürödni. 

7-re kellett visszavinni a kenut, utána visszatekertünk a városba, ahol még javában tartott a fesztivál. Én már kinéztem egy helyet, ahol nagyon finom, meseszép címkéjű kézműves (sic!) söröket lehetett inni, nekem mostantól a Kolibri a kedvencem, úristen milyen finom. Közben jazzkoncerteket hallgattunk, elég romi volt az is.

Aztán éjfél körül kikísértem a vonathoz, és hazament. Ennél tízcsillagosabb, azt hiszem,  akkor sem lehetett volna a randink, ha magánrepülővel elvisz Párizsba egy estére.

Hát így.

2016. július 23., szombat

The Game

Tegnap beszélgettem a haverommal (a barátnőm exével), és elmondtam neki az aktuális pasiügyeket, illetve hát az apukát, mert most tulajdonképp csak ő van, akiből alakulhat valami. És elmeséltem neki, hogy azért kezelem ezt a fiút fenntartásokkal, mert annak ellenére, hogy tök sokat kommunikálunk, és azt írta a randink után, hogy nagyon jófej csajszi vagyok, örül, hogy megismerhetett, és nagyon élvezte az estét (tényleg jól sikerült amúgy, egy koncerten voltunk, utána pedig elvitt vacsorázni, szerintem mindketten jól szórakoztunk), azóta nem jelezte, hogy szívesen látna újra, pedig már egy hét eltelt, és mindössze 25 percnyire lakunk egymástól. Illetve mondta, hogy hétvégén találkozzunk, de azóta többször is beszéltünk, és nem hozta fel újra a témát, pedig a péntek este és a szombat szerintem már erősen hétvége. Szóval puffogtam egy kicsit, hogy nem értem ezt a fiút, mit akar, így chaten keresztül nem fog kiderülni, hogy akarunk-e valamit egymástól. 

Na és a haverom (aki amúgy egy tapló, kérdezzétek Gyömbit, de én azért szeretem őt) azt mondta, hogy alap, hogy az ismerkedési fázisban a fiúk azokat a lányokat találják izgalmasnak, akikért meg kell küzdeni, akik túl könnyen elérhetőek, azoknál gyorsan elveszítik az érdeklődésüket. És konkrétan azt tanácsolta, hogy ha a fiú elhív a hétvégén valahova, akkor mondjam azt, hogy már sajnos van más programom. Szerinte ha itt lepattan a srác, akkor vehetem úgy, hogy jobb is, hogy felszívódik (konkrétan úgy fogalmazott, hogy hulljon a férgese), viszont ha komolyan érdeklem, itt észre fogja venni, hogy van vesztenivalója, és jobb, ha összekapja magát. Ebben bizonyára van valami, de én nem vagyok az a játszmázós típus, ha én valakivel szeretnék találkozni, akkor találkozom vele. Azért elgondolkodtatott.

De valóban az történt, hogy ma kora délután írt a fiatalember, hogy akkor este csinálunk-e valamit (de tényleg, mintha biztos lenne benne, hogy én harci díszben várom itthon, hogy ő rámérjen), és találjuk ki együtt, hogy mihez van kedvünk. Hangsúlyozom, egyáltalán nem volt róla szó, hogy mi szombaton találkozunk. Én meg gondoltam egyet, és bár lett volna kedvem hozzá, megírtam neki, hogy mivel nem tudtam, hogy mi a helyzet, ő pedig nem mondott semmi konkrétumot, mára már elígérkeztem. És őszintén szólva nem tudom, hogy emiatt-e, de egyből írta, hogy ó, nagyon sajnálja, az ő hibája, de akkor találkozhatnánk holnap? Én meg eldöntöttem, hogy basszus, még vissza kell mennem pasizási tanácsokért a haveromhoz. 

Na és annyira cukker programot találtunk ki, eljön holnap vonattal délelőtt, hozza a bringáját, elbicajozunk a Dunakanyarba, ott bérlünk kenut, átevezünk a másik oldalra (ahol vannak homokos részek), fürdünk, napozunk, aztán majd valamikor vissza, közben eszünk-iszunk - komolyan, a világ legjobb nyári programja. Oké, igaz, hogy én szerintem eléggé laza csaj vagyok, de a második randin fürdőruhás program, úgy, hogy még a kezem se fogta meg, eléggé kívül esik a komfortzónámon, de hát ott történnek az igazán izgalmas dolgok, nem? 

Fiúk az életemből

Tegnap voltam egy fesztiválon itt a városban. Régen nagyon örültünk, hogy végre valami történik, itt egy három napos mulatság, de sajnos hosszú évek tapasztalata, hogy a programot nem az én szám íze szerint állítják össze, meg a tömeg is túl nagy nekem, mindig szorongatni kell a táskám, hogy nehogy zsebtolvajok áldozatául essek. Azért tegnap megnéztük a Wellhellót, és üvöltöttük, hogy apuveddmegnekemavááárost, és vicces volt, de hát tudjuk, hogy megeszem én a mainstreamet, ha megszórják porcukorral. Azzal a haverommal voltam, aki egy barátnőm exe, ő nagyon nem akart pörögni, én meg nagyon akartam, ő nagyon akart inni, nekem meg nagyon nem volt kedvem, szóval most nem annyira éreztünk egymásra. Meg mivel én ugye józan voltam, ő meg enyhén szólva nem, volt egy pont, amikor csöndben voltam, hallgattam a koncertet, és így elkezdett nyomulni, hogy de mi a baj, mit csináljunk, hogy jobb kedvem legyen (jó kedvem van, wtf), menjünk, igyunk egy rövidet, mi a baj, mondjam el, én meg így jézusom, hagyjál már, minden szuper, de félrészegen teljesen rápörgött erre. Azért jól éreztem magam. 

Van egy új tanítványom, egy 28 éves srác, aki egy ismerősöm exe, most szakítottak 5 év után, a csaj dobta ki őt. A szakítás után kitalálta, hogy új életet kezd, és például megtanul angolul, mert még sosem tanult (fura, hogy ilyen van), és jár hozzám hetente kétszer, iszonyú lelkes és okos is, na meg nagyon cuki és vicces. Csak angolul hajlandó írni, ha chatelünk, ami tök menő, pedig még csak nagyon picit tud, de tök ügyesen megold mindent. Na és ezzel a fiúcskával nagyon jó haverok lettünk, de olyan természetesen, mintha ezer éve ismernénk egymást. Bánkon is buliztam vele egy kicsit, meg tegnap is úgy megörültünk egymásnak, amikor összefutottunk a tömegben, hogy azonnal megölelt, aztán miután hazaértem, még egy csomót dumáltunk - és hát az van, hogy teljesen levesz a lábamról. Csak épp 10 évvel fiatalabb nálam, brühühü.

Aztán még van ez a fiú, akivel randiztam a múlt héten, nagyon helyes, jó fej, okos, és van egy cuki, 6 éves kisfia. Nekem még sosem volt olyan pasim, akinek volt gyereke, és az a fura, hogy ez egyáltalán nem ijeszt meg, sőt, nagyon szimpi, ahogy az egészet kezeli. Nem tudom, hogy ezzel van-e összefüggésben, de sokkal érettebbnek, józanabbnak tűnik, mint a srácok, akikkel az utóbbi időben találkoztam. Sokat dumálunk, én kicsit fenntartásokkal kezelem a dolgot, pedig igyekszem nem ráültetni a rossz tapasztalataimat arra, amikor ismerkedem. Találkozunk még, aztán majd meglátjuk.

Meg van ugye a vizslás fiú is, tegnap vittem túró rudikat a munkahelyére, mert segített nekem bicajügyben. Vele megmaradtunk egymásnak biztos pontnak, barátként. Hát, ez van.

Jöhet némi további bossa nova?*



*Szeretlek, Spotify.

2016. július 21., csütörtök

Fcuk


Amúgy pedig nem tudom, mi romlott el bennem. Tudjátok, hogy nem vagyok az az indokolatlanul nyafogós típus, de nem találom a helyem, nincsen kedvem semmihez. Még csak az sincs, hogy céltalanok a napjaim, mert tegnap voltam edzeni, ma is kialudtam magam, reggel keltem, jött egymás után több diákom, kerestem egy csomó pénzt, voltam gyógytornán, elmentem a bringaboltba a bicajomért (ami még mindig szar, vihetem vissza), voltam tekerni, ettem egy fagyit, voltam a kutyival a tesóméknál, szóval tök jó, aktív nyári nap volt. De közben alig vártam, hogy itthon, egyedül lehessek, pff. Nem tudom, mi van, üres vagyok, nyűgös. Közben pont néztem, hogy most van a lángos és fröccs fesztivál, én meg itthon sajnálom magam, és nincs kedvem a barátaimhoz, programokhoz sem. 

Na jó, most már tényleg. 

Therapy

Tegnap sütöttem sütit, ha még emlékeztek Ilonka nyári gyömölcslepényére (ITT) és a szilvás változatra (ITT), akkor tudjátok, hogy itt az idényük. Nos, a héten már készült az előbbi is, a vegyesgyümölcsös lepényt pedig dokumentáltam is. Nagyon finomak, nekem a szilvás a kedvencem.



Nekiülünk, és 15 perc alatt elfogy, mindenki imádja. 

2016. július 20., szerda

The spirit is back

Az elmúlt másfél napban többet aludtam, mint nem. Mondjuk előtte jól leamortizáltam magam alig-alvásokkal, hajnali ágyba kerüléssel, reggel 6-os keléssel, úgyhogy rámfért. Ma éjjel 9 óra mély, álomtalan alvás után reggel 7-kor ébredtem, pizsamában kiültem a teraszra a reggelimmel, a kutyával és a macskával, ittam egy kávét, majd visszamásztam az ágyba és aludtam még két órát. És most érzem úgy, hogy kipihentem magam, elmúlt a fura, napok óta rajtam ülő köd, kitisztult a fejem. A kedvem még mindig nem 100%-os, de már nem érzem reménytelennek az ügyet. 

Aztán a nyakamba vettem a várost és a piacot, nem is tudom, mikor intéztem ügyeket, vásároltam utoljára. Már nem elég a havi 1G mobilinternet a telefonomra, ezért bementem, és szereztem rá havi 3G-t, amiért kb 500ft-al kell többet fizetnem, mint az 1-ért, köszi, hogy szóltak, hogy van ilyen (kurvára nem szóltak). Ezzel a lendülettel előfizettem a Spotify Premium-ra is, azt hiszem, végleg elmúltak azok az idők, amikor zenéket töltök a telefonomra. 

Aztán vettem húst meg zöldséget, hazajöttem és főztem ebédet, majd fél óra múlva szóltam anyuéknak, hogy jöjjenek ebédelni, ők meg néztek rám, hogy már kész is vagy? Fél óra alatt? És hát igen, pedig a szezon eddigi legfinomabb ebédjét prezentáltam, íme: 


A zseniális, puha, szaftos, hihetetlenül ízes citromos csirke receptje INNEN, a köret nyers céklasaláta volt pirított gombával és vajon párolt cukkinivel. Mellé pedig bossa nova: 

2016. július 17., vasárnap

Ójaj

Teljesen le vagyok ülve. Jó, hát tényleg undi ez az idő, de ez a fokú motiválatlanság/életundor, amit mostanában tanúsítok, tényleg indokolatlan*. Még a barátaim sem igazán tudnak kirángatni, mert valahogy senki nincsen nagy formában, de tényleg, nem tudom, mi van. Biztosan a szakítás is megtette a hatását, de igazából már nem sokat jut eszembe a dolog, szóval nem az van, hogy lógatom miatta az orrom, talán csak csalódtam, és megint kicsit reménytelennek érzem a dolgot, nincs kedvem megint randizni. Mielőtt Danival találkoztam volna, olyan kiegyensúlyozott voltam, tök jól érzetem magam egyedül is az élet minden területén, most meg... Most enyhén szólva nem vagyok kiegyensúlyozott. 

Ma mondtam Pillának, hogy holnaptól új életet kezdek, kérdezte, hogy miben nyilvánul ez meg, én meg mondtam, hogy még sajnos a konkrétumokat nem sikerült kitalálni, de az, ami most van, nem jó. Az tök jó, hogy sokat dolgozom, és hogy főleg délelőttönként, de az is biztos, hogy többet és rendszeresebben kellene sportolni, befejezni a lakásfelújítást, esténként kimozdulni, programokat szervezni, nem csak úgy sodródni az eseményekkel, ahogy most teszem. No meg rendbe kéne rakni magam körül a dolgokat (ezt most főleg fizikai értelemben gondolom). 



*Az rosszul rémlik, hogy van ilyen, hogy fesztiválozás utáni depresszió?

2016. július 16., szombat

Munkaterápia

Ja, és ezt majdnem el is felejtettem mesélni. Én hiszek a munka terápiás, gyógyító erejében, úgyhogy amint letudtuk az érettségiket, eldöntöttem, hogy kifestem a konyhámat. Összecsődítettem egy, a családom férfitagjaiból álló kupaktanácsot, kértem tanácsokat, ők kipakolták a konyhát, és nekiálltam. Vettem alapozót, egy rétegben takaró festéket, hengert, ecseteket, és 2 nap alatt elkészültem, gyönyörű, friss és tiszta lett. A legjobb érzés pedig az, hogy én magam csináltam. Arra is jó volt, hogy kidobtam egy csomó mindent, amit sosem használok, rendet raktam a szekrényekben, letörölgettem őket, valamint kitaláltam, hogy lecserélem az egyik szekrényt, és veszek egy mosogatógépet. Ez az utóbbi két projekt még várat magára, de csak napok kérdése, és intézkedem. 

Good times, bad times

Ez a nyár eddig nem az igazi, sajnos nem vagyok valami túl nagy passzban. Úgy egy hónapja, 2 és fél hónap után szakítottam Danival, ami annak ellenére megviselt, hogy tudom, hogy jó döntést hoztam. Hát az van, hogy ha teljesen ismeretlenül mentek bele egy kapcsolatba, akkor valószínűleg kb 2 hónap kell ahhoz, hogy megismerd annyira, hogy lásd, van-e jövőtök együtt. És hát nekünk nem volt. Nagyon jó volt vele, és irtózatosan bejön ő nekem, nagyon jó pasi, rendkívül cuki, szórakoztató és remek társaság, pont annyira, mint egy gyönyörű, szertelen, ugrabugra, imádnivaló, kerge kiskutya. A probléma csak az, hogy pont annyira érett, mély és felelősségteljes is. Számára (deklaráltan) kizárólag az fontos, hogy ő jól érezze magát, mindenki más magasról le van szarva, és ez egészen odáig oké (nincs rendben, de oké) is, ameddig rá nem jössz, hogy ezt a hozzáállást azzal a lánnyal szemben is alkalmazza, akit egyébként szeret - és hát ez nagyon szarul tud esni. 

Persze, próbáltam úgy állni a dologhoz, hogy kiélvezem a sok, és igen magas minőségű szexet, a finom vacsikat, az üveg borokat, a szép autót és a rengeteg ökörködést és nevetést, nem várok el tőle semmi magasröptűt, aztán meglátjuk. De sajnos mi, lányok úgy vagyunk összerakva, hogy ezeknél sokkal fontosabb, hogy a férfiemberre lehessen számítani, hogy biztos pont legyen, és ha ez nincs meg egyáltalán, akkor baszhatjuk az összes többit. És amikor rájöttem, hogy egész konkrétan úgy érzem magam, mint egy kissé túl okos guminő, akit otthon hagyhatsz, nem problémázik, nincs vele gond, és előveheted, ha épp más program nincs, és kedved támad egy kis jó minőségű női társasághoz - hát ott mondtam, hogy kösz, de nem kösz. A legnagyobb vicc az egészben, hogy abszolút nem érti, mi a problémám, mert hát ez tök jó így - mondjuk már egy ideje gondolkodom rajta, hogy szerintem érdemes lenne mérni nála egy EQ szintet, szerintem százból olyan három pontot érne el. De lehet, hogy csak kettőt.



Nem haragszom egyébként rá, mert ő egyszerűen ilyen, az ő elképzelései szerint ennek így kell lennie, és ez a nő szerepe, neki egy nő nem társ és partner, hanem... Nem tudom. Dekorációs elem, szabadidős partner. Tökéletesen mást nevezünk párkapcsolatnak. 

Na de mindegy is. Egyedül indultam neki a nyárnak, kissé érfelvágós hangulatban, ami aránylag hamar elmúlt, aztán üresség maradt a nyomában, és hát azt hiszem, még mindig tart. Nagyon sokat tanítok, nyára lettek új diákjaim, és mindenki egyfolytában jönni akar, ami egyáltalán nem baj, de még úgy igazán leereszteni, azt hiszem, még nem tudtam. Közben járok gyógytornára, edzésre, sokat vagyok a kicsikkel, voltunk a Balcsin, meg ugye fesztiváloztam is egy kicsit. Ilyen most ez a nyár. 

A legkedvesebb fesztivál

Tegnap reggel elmentünk a Bánkitó fesztiválra. ami szerintem az ország legkedvesebb, leghangulatosabb nyári programsorozata. Már tavaly megfogadtuk, hogy idén is elmegyünk, úgyhogy megvettem a jegyeket jó előre péntek-szombatra. Aztán mikor pár napja kiderült, hogy pont erre a két napra megviccel az időjárás, és laza november lesz, meg úgy napi 50-60 mm eső, hát akkor nekiálltam megpróbálni elpasszolni a jegyeimet, mondván, hogy nekem egy esőáztatta, éjjel 10 fok körüli hőmérséklettel bíró, sárban dagonyázós, sátrazásos két nap kívül esik a komfortzónámon, öreg vagyok én már az ilyesmihez. 

Aztán beszéltem a csajokkal, és rábeszéltek, hogy menjünk, jó lesz, pénteken nem fog még esni, ráadásul délben játszik a kisbarátaink zenekara, ami nagyon szuper mindig, egyre népszerűbbek, úgy örülök nekik. Aztán meg, ha szombaton rossz idő lesz, akkor meg hazajövünk. És így is lett, nagyon-nagyon-nagyon jól éreztem magam. Mióta van új telefonom (a régin már konkrétan nem futottak az applikációk, muszáj volt újítani), megint nagyon sokat fényképezek, és látszik a fotókon, hogy mindenkinek folyamatosan fülig ér a szája, nagyon jó képek lettek. Megnéztünk egy csomó koncertet, mászkáltunk, táncoltunk, ettünk-ittunk, és nem fáztam éjjel sem, csak a kemény talaj nyomott nagyon a polifoam ellenére is, hiányzott a fedőmatracom nagyon. Ja és hát a sátrunk a Tilos sátor mellett volt, úgyhogy asszem halláskárosodást szenvedtem alvás közben, de így is úgy aludtam, mint a bunda (vajon jól alszom-e).

Aztán reggel arra ébredtem, hogy ömlik az eső, úgyhogy összenéztünk, szépen összecsomagoltuk a cuccunkat, és hazaautóztunk. Mondjuk így a mai nap árát buktam, de egyszerűen nem volt kedvünk még egy napot ázni-fázni. 

a sör nem az enyém, még mindig csak a fröccs
ezt a barátaim csinálták, nemtom, látszik-e, mi ez (egy kép, amire a háttér van ráfestve, zseni)
valóban kiváló volt