2018. május 26., szombat

Programajánló - Gátőrház, Göd

Még mielőtt bealszom*, gyorsan elmesélem, hogy múltkor elmentünk bicajozni, és most kivételesen nem a Dunakanyar felé indultunk, hanem a másik irányba. És találtunk egy olyan helyet, ami tavaly szerintem még nem volt ott. Igazából a mellette lévő full retro helyet akartam megmutatni a pasimnak, de közben kiszúrtam, hogy innen reggae szól, és én azt tinédzser korom óta nagyon-nagyon szeretem, az igazi nyári szombat reggelek Bob Marley Legend című lemezével indulnak. Na, szóval van ez a hely Gödön a Duna-parton, pont ott, ahol a bringaút kifut a partra, az a neve, hogy Gátőrház. Tele van fújva/festve mindenféle ikonikus képpel/idézettel, van egy hatalmas tetőterasza csodás kilátással a Dunára, van teljesen oké hambi, meg mindenféle italok (nem ezerötszázért) és a múltkor, mikor ott voltunk, dj-k szolgáltatták a zenét bakelitről, pl játszottak dalokat az Anima Aquanistan című lemezéről, az mekkora piros pont már? Ücsörögtünk ott pár órát, és szerintem megyünk még elég sokat. 

És még az is nagyon tetszett, hogy van csalános sörük, illetve hát olyan sör, ami csalánnal van színezve, az ízén nem annyira érezni. 


A lényeg a lényeg, hogy ha arra jártok/bringáztok, mindenképp nézzetek be ide egy kis hangulatért. 

*bealudtam

2018. május 25., péntek

mi történik

Jött reggel fél 7-re egy diákom, és 20 percig azt ecseteltük egymásnak angolul, hogy mennyire ki vagyunk égve, mennyire stresszesek és motiválatlanok vagyunk, és hogy bármit megtennénk, hogy ne kelljen dolgozni menni - pedig ő tök más típusú munkát csinál, mint én. Őt eljegyezte a pasija nemrég, és mondta, hogy az a terve, hogy ha kell, mostantól fogva évente szül egy gyereket, csak hogy otthon maradhasson. Oké, nyilván túlzunk mindketten, és biztos a szar idő, meg az eső is közrejátszik, de gáz, hogy ennyire elkeseredettek vagyunk, nem? És nekem még csak-csak oké, mert legalább várhatom a nyári szünetet, amikor pihenhetek majdnem két hónapon keresztül, de az átlag halandó max 1-2 hétre mehet el nyaralni, az év többi része pedig konkrét, végeláthatatlan, kibaszott mókuskerék. 

Amúgy kussolok, mert ma csak 10-re megyek. A kutya itt horkol a szőnyegen, próbáltam kiküldeni pisilni, nem hajlandó kimenni az esőbe, vajon úgy tervezi, hogy visszatartja majd egész nap? Ma reggel kijött az angol érettségihez egy újabb, módosított javítókulcs, szerintem szórakoznak velem. Ma délután lesz még két tanítványom, aztán úgy tervezem, hogy utána már alváson és evésen kívül nem csinálok semmit, max holnap. Már toltam egy kis rizses csokit, egy habos kávét meg egy rántottás szendvicset - úgy értem, a reggelimen felül. Van baj.

Annyira várom az estét.

2018. május 24., csütörtök

ó jaj

Tegnap annyira gáz napom volt a suliban, hogy inkább hagyjuk is. Ráadásul leadtam a kijavított érettségiket, de szóltak, hogy frissen (2 héttel a vizsga után) érkezett egy új, javított kulcs hozzá, és az egyik feladatnál nem csak a B, hanem a C választ is el lehet fogadni. Úgyhogy nyálazhattam át az összeset újra, javíthattam át a pontokat ezer helyen... Nagyon örültem (nem). 

Viszont hozott nekem egy kolléganőm cseresznyét, az összes szünetben azzal tömtem a fejem. Eléggé stresszelek, hogy gyorsan kifut az eperszezon, ezért mindig veszek, amíg tudok, és mindenbe belerakom: turmixba, salátába, zabkásába, joghurtba, levesbe, sőt, főztem belőle egy kis adag lekvárt is. De most, hogy itt a cseresznye, kicsit megnyugodtam, és jön a barack, a szilva, a füge!

Úgy volt, hogy nem megyek rá, pedig nagyon szeretem, de hétvégén megláttam, hogy egy lány árul két Bonobo jegyet nagyon early bird áron az event oldalán, írtam neki és megvettem - tavaly a Thievery-t kihagytam, örülök, hogy ezt nem. Úgyhogy tegnap délután várt a pasim a Nyugatiban és elmentünk kicsit mulatni. Mondjuk eléggé sokkolt, hogy egy fröccs 1500 forint a Parkban - a múltkor azon is megdöbbentem, hogy egy aperol spritz 2000 forint a Mazel Tovban, de így már az nem is tűnik olyan drágának. Oké, hogy régen voltam bulizni, de ennyire? Genfben kerültek konkrétan ennyibe az italok, Vácon meg 1500 forintból reggelig fröccsözöl. Igazi kora nyári este volt, nagyon tetszett a koncert, jó volt kimozdulni, ökörködni, jól estek a jéghideg fröccsök és még utána is annyit viháncoltunk, míg hazakerültünk, hogy most is vigyorgok, ha eszembe jut. Otthon még toltunk némi kolbászt paradicsommal, majd hajnal 2 körül kerültünk ágyba, úgyhogy nem annyira sokat aludtam. Ma estig vannak óráim, ráadásul az esti tanfolyamon az utolsó órája lesz ennek a csoportnak, szóval villantani kell - talán tudok aludni egy órát a nap valamelyik pontján, az eléggé rám férne. 


2018. május 22., kedd

ez gyors volt

Tudtam, hogy ez a hétvége az érettségik javításáról fog szólni, de mégis nagyon rosszul esett, hogy nem csinálhatom, amihez kedvem van, vagy ha épp mást csinálok, akkor bűntudatom van, hogy nem a gyerekek dolgozatait nyálazom. Mindenesetre csak akkor bírtam nekiállni javítani, amikor már ragyogott a lakás legtitkosabb kis sarka is, minden vázában virágcsokor virított, a hűtőm tele volt a piacon vadászott zöldségekkel és gyümölcsökkel, a ruhák illatosan, összehajtogatva, szín szerint berakosgatva sorakoztak a szekrényben, egy adag eperlekvár lefőzve. De tényleg, elképesztő, hogy ilyenkor mennyi ezer éve halasztgatott tennivalót képes vagyok elvégezni csak azért, hogy ne kelljen még nekiülnöm. Végül szombat délben sikerült nekiülnöm, és már csak pár darab van hátra. 

nem is meséltem, hogy végül ez a szőnyeg lett, a lidl-ből 5000 forintért
Egyetlen fix programom volt, egy barátnőnk volt Grúziában, és vasárnap délután egy kései grúz ebédre voltunk hivatalosak hozzá - csupa koriander, pisztácia, rózsavíz, gránátalma és kardamom - annyira jó volt elmerülni egy, a szokásostól teljesen eltérő ízvilágban, miközben maguk az alapanyagok hasonlóak voltak a mieinkhez: csirke, saláta, tészta, bab. Kicsit a saját gourmet fesztiválunknak éreztem ezt, és inspirált, hogy merjek kicsit rugalmasabban kísérletezni a konyhában,  és eltérjek a már megszokott ízektől - mindez ráadásul Magyarkúton, a zöld dzsungel közepén, gyönyörű környezetben. Egyébként elszomorít, hogy oda jutottak a gasztro fesztiválok, hogy annak ellenére, hogy érdekel mindez, sőt, a borok és a sörök is, már eszembe sem jut elmenni egyikre sem, olyanok az árak és akkora a tömeg: gondolom, nem a halandó ember a célközönség, a lényeg az, hogy a budai elit jól mulat.

Hétfőn délután pedig viszatért a pasim, és elmentünk ebédelni Zebegénybe a kedvenc helyünkre, aztán vettünk otthonra rétest. Hazafelé megálltunk Nagymaroson a Pinik Manufaktúrában, mert egy tilosos dj játszott, ittunk egy szörnyen rossz meggyes sört, majd hazamentünk összebújni és bealudni az aktuális sorozatunkon. Most meg mondanám, hogy ide nekem ezt a hetet, de megint nem bírtam aludni, és nem értem, miért, ráadásul 5-kor kelnem kellett, mert jöttek fél 7-re a lányok. Most bezzeg ezerrel tudnék aludni.

eper

2018. május 18., péntek

na jó, felkelek

06:06

Fél 6-kor keltünk, összebújva sutyorogtunk még egy kicsit, nevetgélve végigasszisztáltam, ahogy felöltözik, készülődik, előre kiosztottuk egymásnak a hétvégi pusziadagot, mivel január óta először külön töltjük a hétvégét, és aztán útjára bocsátottam. Nem látom értelmét már, hogy további alvással próbálkozzam, pedig csak fél 10-re kell mennem érettségit felügyelni, így visszamásztam az ágyba, jól betakaróztam... És itt vagyok.

Tegnap panaszkodtam a lányoknak, hogy iszonyúan türelmetlen vagyok, feszült, ideges, úgy érzem, mintha kifeszített damilszálak lennének az idegeim helyén. Helyettesítettem a kilencedikeseknél (tesiórát), kb gyerekfelügyelet, és az egyik fiú félig felállt, én meg idegbetegen rákiabáltam, hogy hogy gondolja, hogy csak úgy feláll, maradjon a helyén, ő meg eléggé csodálkozva mondta, hogy nem indult sehova, csak kényelmetlen volt, ahogy ült, és pózt akart váltani. Fú, hát lehet, hogy kávé helyett nyugtatóval kéne indítanom a napot, esetleg kéne nekem két hét valami tengerparton, vagy csak elkezdődhetne a nyári szünet, nem tudom, de az idegállapotom nem épp ideális. 

Tegnap aránylag korán végeztem a délutáni tanfolyammal, már fél 7 körül itthon voltam, és persze a bevált módszerhez fordultam, ami mindig elvonja a figyelmem, és jó hangulatba hoz, legyen bármi bajom: beraktam háttérnek a Big Bang Theory-t, vacsit csináltam és sütit sütöttem. Napok óta fázom, úgyhogy jólesett begyújtani a sütőt, meg hát jött a pasim, és csináltam neki szendvicseket, úgy, hogy grilleztem előre bepácolt csirkemelleket, és bepakoltam őket édes, kacsazsíron megpirított hot-dog bucikba mézes dijoni mustárral (Maille, ismeritek?), sajttal, salátával, paradicsommal és lilahagymával. A pasim azt mondta, hogy erre a szendvicsre  építve simán nyithatnánk egy helyet - és tényleg, nagyon finom. Szoktam a csirke helyet sajtot is grillezni bele, úgy is elég jó. 

De már csak a mai napot kell túlélni, csak sajnos versmondólánynak kell öltöznöm, pedig legszívesebben melegítőben meg dupla kapucnis pulcsiban maradnék egész nap. Nyűgös vagyok, na. De hátha egy hosszú zuhany, meg maradék almás-epres morzsasüti a habos (olyan finom a mogyorótej, amit mostanában iszom, és habosítható) kávém mellé remélhetőleg beindítja a napom. 

Ez pedig pár hétig a kedvenc minimál manikűröm volt, szerintem vicces:







2018. május 15., kedd

a szorongás, mint olyan

Ahogy utaztam ma befelé Budapesten a vonaton (ma végre sikerült levágatnom a hajam, olyan jó friss, dús és egészséges lett), olvastam egy cikket a szorongásról. Nem volt egy különösebben mélyértelmű iromány, de összefoglalták, hogy az a baj, hogy sokan nem bírunk a jelenre koncentrálni, megélni, élvezni, örülni annak, ami van, hanem elmúlt helyzeteken agyalunk, vagy azon stresszelünk, hogy mi/hogyan lesz a jövőben. Tulajdonképpen mindkettő felesleges, hiszen ami elmúlt, azon minek idegesíteni magunkat, ami pedig a jövő, hát azon főleg minek, hiszen semmilyen ráhatásunk nincsen rá. Ráadásul az emberi agy hajlamos valami miatt a negatív szcenáriót megidézni, szorongásra ítélve így a gazdáját, pedig ami a jövőt illeti, ugyanakkora esélye van a pozitív történéseknek is - vagy tulajdonképp bárminek, hisz egyikünk sem jós, ugye. Valamikor ez bizonyára hasznos tulajdonság volt, nem tudom, óvatosságra intett, ha velociraptorral vagy oroszlánnal találkozott az ember vadászat közben, de manapság sokunk életét megkeseríti.

Úristen, hányszor pörgettem már végig már megtörtént párbeszédeket, szituációkat, mennyit izgultam jövőbeli események miatt - teljesen értelmetlenül. Vagy párkapcsolatokban, hányszor nyűglődtem valami általam fontosnak vélt ügyön, elrontva a saját kedvemet, és a másikét is, persze, ahelyett, hogy örültem volna a jelennek. Mostanában pedig nagyon sokat agyalok a munkán is, a kölykökön főleg.

Szóval igen, rengeteget szorongok én is, leginkább saját magam szívatva ezzel. Annyira szeretnék leszokni róla, vagy legalábbis kevesebbet emészteni magam, és nagyon jó lenne, ha ki tudnám kapcsolni az agyam, ha ilyen szitu van - főleg, hogy egy csomószor nincs is min agyalni, hiszen igazából minden rendben van. Valamelyik éjjel, mikor megint nem tudtam aludni, bárányokat számoltam, érdekes módon működött, talán maga a számolás segített, hogy elvonjam a figyelmem arról, amin épp gondolkodtam, és asszem el is aludtam tőle. Nekem segít a sport is, a zene, a könyvek, vagy ha elmesélem valakinek, ami nyomaszt - biztosan mindenkinek megvannak a megküzdési mechanizmusai, hogy a legevidensebbeket ne  is említsem.

Legfőképpen abban látom a kulcsot, hogy tudjunk jelen lenni, megélni az adott helyzetet, és nem a múltban vagy a jövőben kalandozni. És ahogy robogott velünk a vonat, és körülnéztem, megállapítottam, hogy mindenki a telefonját nyomogatja - gondolom, ez sem segít. Velem párhuzamosan ült egy idős néni meg egy bácsi, és képzeljétek, recepteket mondtak egymásnak, olyan lelkesedéssel, hogy mondta a bácsi, hogy ő egészen megéhezett - én is amúgy, ahogy hallgattam őket. 

Ja, nem tudom a megfejtést, de jó kezdetként lehet, hogy telefonnyomkodás helyett inkább recepteket kéne mondanunk egymásnak, nem? Nekem például a tökmagolaj most a kedvenc hozzávalóm, Pilla ismertette meg velem, salikra zseniális, de ez figlmülleres krumplisaláta a kedvenc receptem vele (úristen, NAGYON finom).

sally nixon

Ti szorongtok?

na jóóó

Mi ez az ősz így reggelre? Olyan hideg van, hogy a fitt tojás-avokádó-paradicsom reggelim után be kellett tolnom néhány stroopwafel-t a kávém mellé. Én már nyári üzemmódba kerültem, ugyanis most, hogy már nincsenek a végzősök, heti 12 órám maradt, és annyira jól van összerakva, hogy tegnap 9-re mentem és fél11-kor végeztem, ma 10-re és szintén 2 órám van egymás után, szerdán meg délre (!) megyek, és fél 2-kor haza is jövök. És a B héten még kevesebb órám van. Mondjuk van nálam 26 érettségi, amiket ki kell javítanom, de nem mindegy, hogy van-e mellette még 7 órám naponta vagy nincs.

Viszont nem tudom, emlékeztek-e a fodrászos sztorimra, hogy lemondták az időpontomat egy nappal előtte, és adtak újat. Na és ez az új időpont tegnap volt, ezért nem annyira örültem, mikor tegnap kb csak ezért bementem Budapestre, és amikor már ott álltam, hogy hellóka, itt vagyok, nagy szemekkel nézett rám a recis lány, hogy ja, elnézték, és nem hétfőre írtak be véletlenül, hanem keddre, nincs is ma a fodrászom. Én az a típus vagyok, aki semmiért nem haragszik, mert tudom, hogy mindenkivel előfordulhat kb bármi, és nem bánom a lemondott találkozókat, vagy a máshogyan alakult sztorikat, de tegnap úgy voltam vele, hogy ne már, és vidékről jövök, ne csinálják már ezt meg velem, és már ugye volt egy lemondott alkalom, ami szintén nem esett jól. Úgyhogy ma is be kell mennem, viszont nem kell majd fizetnem. Mivel 8500 forintról van szó, azt mondom, ez így valamennyire talán oké, úgyis kurvára be akartam menni ma is (nem).

Ja és akartam mutatni, hogy követek egy lányt az instán, akit @soadyart néven annyira cuki füliket (meg egyéb cukiságokat) készít, hogy megőrülsz, vagy hát én legalábbis megőrülök. És vasárnap csak miatta bementem a WAMP-ra az Erzsébet térre, és vettem tőle egy pár fülit, check them out: 




soadyart

Ugyeugye?:)

2018. május 12., szombat

per sempre

Egyáltalán nem bírtam aludni éjjel, pedig hulla fáradtnak éreztem magam. Az idő nagy részében kifejezetten jól alszom, leteszem a fejem este, és reggel térek magamhoz legközelebb, ezért különösen rosszul viselem az időszakokat, mikor nem megy. Múlt héten is forgolódtam néhány éjszakát, és most is, elaludtam 10-kor, de már éjfélkor ébren voltam. Kiolvastam a könyvem, majd egy újabb óra idegeskedés után bevettem egy frontint, amivel kiütöttem magam. Az a fura, hogy nincs is min pörögnöm, mintha az elmúlt hetek már lezajlott stressze dolgozna még bennem. 

Olyan is lett a reggel, nyűgösen ébredtem, de aztán kiderült, hogy kint fullos nyár van, így reggeliztem, elvittem a kutyát, aztán elmentem és megnéztem a piacot. Az előző hónapban kb minden plusz kiadás, ami bejöhetett, bejött, kb kétszer annyi volt a kiadásom, mint a bevételem, úgyhogy igyekszem nagyon odafigyelni, így szigorúan tartottam magam a bevásárlólistámhoz. Illetve becsúszott két kis hiba, egyrészt muszáj volt sok-sok virágot vennem, másrészt egy nagyon cuki bácsi rábeszélt egy kis tyúkra, nem, nem élőre, hanem egy már jobblétre szenderült, megtisztított, kis méretű, kapirgálós tyúkocskára, amit megsüthetek, vagy csinálhatok belőle levest. 


Délután fürdőruhát húztam, lementem a partra, napoztam és olvastam. Nem tudom, ismeritek-e James Herriotot, az angol állatorvost, nekem régi kedvencem. Állatrajongóknak szerintem kötelező, nagyon viccesen írja le a munkájával kapcsolatos történeteit és zseniálisan adja vissza az emberi és az állati karaktereket, de közben néhány oldalanként pityeregni is szoktam kicsit, annyira megható. A sors iróniája, hogy ahogy olvastam, a lábamnál felsiklott a törölközőmre egy gyereksikló (illetve reménykedem, hogy nem vipera vagy boa volt, nem annyira vagyok képben), olyan 30 centi hosszú és egy centi átmérőjű, megállt és barátságosan rám nézett. Én azonnal felugrottam és sikítoztam kicsit, de csak halkan és udvariasan, hogy ne zavarjak senkit, majd leráztam a siklót a törölközőmről, amire ő megsértődött és elkígyózott, én meg rémülten pihegtem még egy sort. Szóval szeretem én az állatokat, de ennyire azért nem. 

Ja és azt nem meséltem, hogy elvittem a srácokat Balatonfűzfőre bobozni, ami nagyon bejött nekik, de én nem akartam felülni, mert nem bírom az olyan gyorsan száguldó dolgokat, amiket nem tudok kontrollálni, mint például körhinta, hullámvasút, bob. Mondjuk repülni pont szeretek, de az más, ugye. De aztán a gyerekek nyomultak, hogy legalább egyet menjek valakivel, és mentem is, az egyik lányt választottam, aki lebukott hozzánk, és kicsit érettebb a többieknél, és bíztam benne, hogy használni fogja a féket. És élveztem amúgy, kicsit sikítoztam azért közben, mert a kanyarokban tényleg nagyon durva érzés, mintha kirepülnél, de nem történt ilyesmi, és végül közben vigyorogtam is. 

Remélem, ma már bírok aludni, bár gondolom nem tesz jót, hogy izgulok ezen, úgyhogy  lazulásképpen Girót nézek, mert van benne egy csomó szépséges olasz táj és csodálatosan gyönyörű férfiak, mondjuk nem sok látszik belőlük, de nekem már a tudat is elég, hogy ott száguldanak keresztül a mesés tájakon, és bizonyára szépek. Volt idő, hogy olasz-buzi voltam, meg is tanultam olaszul egész jól (a Studio Italiaban vizsgáztam, és úgy javították a szóbeli részt, hogy fölvették kazettára, amiket mondtam, kiküldték Olaszországba, majd ott megmondták, hogy hány pont), nagyon sokszor nyaraltam kint, nászútra is oda mentünk, de mostanra sajnos csak a limoncello- meg a tésztaimádatom maradt meg. 

2018. május 11., péntek

home sweet home

Hatalmas mázlink volt az idővel, végig óriási fekete felhők vonulgattak erre-arra, de ott, ahol mi voltunk, végig meleg volt és napsütés, egy csepp esőt nem láttunk, semmi nem akadályozott meg minket abban, hogy fürödjünk, napozzunk, sütögessünk, sétáljunk, tollasozzunk, focizzunk, hajókázzunk. A srácok különösebb nyüszögés nélkül benne voltak mindenben, segítettek, elpakoltak maguk után, ment minden indulás és program időre, és szerintem jól érezték magukat, annak ellenére, hogy nem voltunk sem templomban, sem múzeumban, sem várban, amiket azért el szoktak várni egy gimis kirándulástól, én viszont nagy ívben tojtam rá. Jókat ettünk (ne tudjátok meg, hány jégkrémre hívtak meg a gyerekek), ökörködtünk, beszélgettünk, én egész normál mennyiséget aludtam is. Az viszont nagyon vicces volt, hogy a ma délelőtti hajóúton kb körül se néztek, örültek, hogy nyugiban üldögélhetnek-alhatnak egy órán keresztül - maradjunk annyiban, hogy szerintem volt, aki örült, hogy se kisbabát, se tigrist nem talált a szobájában reggel. 

Spontán alakítottam is a programon, mert csütörtökön végig Balatonfüreden chilleltünk, és úgy volt, hogy ma megnézzük Veszprémet, de annyira gyönyörű idő volt megint, hogy a hajókirándulás után ott maradtunk Füreden csobbanni még egyet, megebédeltünk, beültünk a buszba és jöttünk. Szóval jó volt, mégis, most úgy érzem, hogy soha életemben nem voltam ennyire fáradt, mint most, hogy hazaértem. Ürességet és mély szomorúságot érzek, hogy sírni tudnék - milyen fura, hogy ahelyett, hogy feltöltött volna, nullára leszívott az osztálykirándulás. Mekkora megkönnyebbülés, hogy évente csak egyszer kell őket elvinni. 

Viszont olyan jó volt arra hazaérni, hogy a kutyám megőrül a boldogságtól, hogy láthat, anyukám friss bodzaszörpje vár a hűtőmben, és kapok finomfőzeléket, amitől egy kicsit újra gyerek leszek mindig. Hála az égnek, hogy péntek van, és van még egy egész hétvégém összekapni magam. 

2018. május 8., kedd

the littlest things, like pancakes and fish

Tiszta erőből nyár van, és én annyira boldog vagyok ettől. Mindenki rámcsodálkozik, hogy mitől vagyok ilyen barna - úgy tűnik, a dunai lányok színt kapnak abban a pillanatban, ahogy beköszönt a nyár. Voltam egy napot a Balcsin, egy fél napot itt a parton a nagy fák alatt, mert voltunk párszor bicajozni - asszem ennyi, és igen, már most nehéz versenyezni a színemmel. 

Most valahogy nagyon sokat unokahugizok, vettem neki egy tornacipőt meg egy szép, színes, parafatalpú szandált - hát azt az örömet, minden pénzt megért. Már 8 éves, vicces, kedves, okos óriási dumája van, iszonyúan szórakoztató, az egyik legkedvesebb társaságom mostanában. A kutyát igyekszem rászoktatni, hogy kint aludjon, mert elméletileg csak télen alszik bent, gyakorlatilag viszont tegnap este halottnak tetette magát, mikor megpróbáltam kiküldeni. Szegény, annyi mindennek nekimegy, amin én meglehetősen sokat nevetgélek, de utána mindig megpuszilgatom az orra fölött lévő selymes részt, így szerintem nem annyira szomorkodik. 

Igyekszem visszatalálni a főzőcskéhez, mert eddig olyan keveset voltunk együtt, illetve annyira későn szoktunk találkozni, hogy sokszor nincsen értelme főzéssel tölteni az időt, vagy olyankor nekiállni valami komolyat vacsizni. De vasárnap megfőztem az egyik kedvenc Jamie receptemet, sózott-borsozott csirkecombokat raktam egy tűzálló tálba, megszórtam rengeteg friss bazsalikommal (megőrültek a kertben a fűszernövények), szétnyomkodott, félbevágott koktélparadicsommal, ráborítottam egy konzerv fehérbabot meg egy egész fejnyi, gerezdekre szedett fokhagymát, kicsit összekevertem, majd betoltam a sütőbe majd' két órára, és végül puha ciabatta szeletekkel raktam a család, aztán meg később, mikor megérkezett, a pasim elé. Azt az illatot, ízt, isteni volt.

Tegnap este meg kakaós, epres és baracklekváros palacsintákat sütöttem a bicajtúra után, szerintem a palacsintasütés az otthonteremtés netovábbja. Közben megnéztük A víz érintését, hogy az hogy kaphatott ennyi díjat, nem is értem, nektek tetszett? 

Ja, és elromlott a pénztárcám zipzárja, már egy ideje szenvedek vele, időnként rejtegetem, hogy ne látszódjon, hogy milyen béna, de nem találtam olyat, ami méltó utódja lehetne. Ilyen volt:


Na és most végre a Mangoban találtam olyat, ami kicsit sem uncsi:

your touch is my drug

Tegnap felügyeltem a magyar érettségin, aztán délben, mikor kijöttem a suliból, ott várt a csupa vigyor pasim az épület előtt, a bicaja az enyém mellett parkolt. Kicsit úgy éreztem magam, mint gimiben, mikor Madarász Peti, életem első szerelme, az első komoly kapcsolatom, a város leghelyesebb fiúja ott várt a suli előtt órák után. Az a fura amúgy, hogy most is pont olyan gondtalannak, szabadnak és szerelmesnek érzem magam,  mint akkor, csak most ezerszer jobban érzem magam a bőrömben, és még az érettségik sem stresszelnek - illetve de, egy kicsit igen, csak most nem kell tanulnom rájuk. Nem mintha akkor tanultam volna. 

Este elmentünk bicajozni, találtunk egy nagyon kellemes, nyugis partrészt, épp naplemente előtt. Bár szétcsíptek a szúnyogok, szépek voltak a fények, így csináltunk néhány képet - néztem őket ma reggel, nekem le van pirulva az orrom és a képem, na és persze fülig ér a szám. Mindkettőnknek most lazul lefelé a munka, öröm ránézni a jövő heti órarendemre, és bár nagyon rosszul alszom, azt gondolom, hogy ez még az elmúlt hetek őrülete. Csak a hajam nagyon hosszú és lenőtt a képeken, borzasztóan rámférne egy hajvágás, és volt is mára időpontom a Cult-ba, de tegnap felhívtak, lemondták, és csak jövő hétre találtunk újat. Én amúgy ki vagyok ezen kicsit akadva, mert értem én, hogy bejött nekik valami forgatás, ami fontosabb, mint én, meg a többi halandó, és a többi fodrászuk is tele van, de és ha nekem most lenne az esküvőm, vagy bármi? 




Voltunk a csajokkal az idei első lick-en a hajón, egész komoly tömeg volt, na meg egy 100 méteres sor, akik szerettek volna még beférni, de nem sikerült nekik, milyen jó, hogy korán érkeztünk. Amúgy mi azért szeretjük ezt a bulit, mert délután van, süt ránk a nap,  féláron van a mojito, nagyon sokat dumáluk és nevetünk, de este 8-kor vége, én 10-kor már a saját ágyikómban fekhetek. Újonság, hogy a kotélokat le lehet már fojtani egész jó hamburgerrel, ami szerintem életmentő volt mindannyiunk számára. Mondjuk szerintem nagyon rossz a hangosítás, mert a dj pult két oldalán, a földön, a tömeg mögött vannak a hangfalak, csak az egyik oldalon, amitől tök tompán szól a cucc, számomra kb élvezhetetlen. Meg én a zenéket sem értem, mert a legtöbb számra csak így topogni lehet, aztán kb a legnagyobb buli a Sunshine, moonlight, good times, boogie  (tudom, h nem ez a címe, de ennyi volt a szöveg) valami nagyon rossz feldolgozására ment, merthogy annak tudták az emberek a szövegét, szerintem ennél azért lehetne jobban kitalálni a muzsikákat, jó, hogy nem Porsche, szerelem, meg Jött egy felhő és leszállt közénk. A társaság, a kis társaságunk, már Juccal kiegészülve viszont tökéletes. Csak Gyömbi hiányzott, aki viszont a buli fb oldalán live közvetítésen nézte végig, ahogy mulatozunk, és elég freaky volt, hogy amikor a végén elindultunk, akkor írta a csoportba, mint Nagy Testvér, hogy hova mentek, mi meg így basszus, te látsz minket?? Szóval kicsit ijesztő, hogy az ember elmegy valahova, és mások kamerákon keresztül figyelhetik, hogy mit csinál. Persze Gyömbérke nézhet minket, de értitek. 

Ma és holnap szabadságon vagyok, érettségi szünet van, és nem vagyok beosztva, olyan jó. Lenne egy csomó dolgom, szervezkedés, telefonálás, adminisztráció, de csak ülök és nézek ki a fejemből, nagyon fáradt vagyok. Vettünk tegnap tollast, de nem próbáltuk ki végül, és hajnalban, 3 körül, mikor nem tudtam aludni, észrevettem, hogy a pasim is ébredezik, mert megpuszilt, és mondtam neki, hogy nem tudok aludni, felkelhetnénk és tollasozhatnánk (imádok tollasozni, eléggé jó is vagyok benne), és mondta, hogy jó, semmi akadálya, csak fel kell kapcsolni néhány lámpát. Reggel erre ő nem emlékezett. Mennyire kedves tőle, hogy nem akad ki a hülyeségeimen, sőt, félálomban is minden problémára talál megoldást.

2018. május 3., csütörtök

in vino beatitas

Ma a suliban az egyik fiatal kolléganőm ugyanúgy zokogott a suliban, mint én két hete, mindegy, mi miatt, teljesen kivolt. A többiek álltak körülötte és mondogatták neki, hogy nincs semmi baj, ne vegye a szívére, mint nekem is a múltkor. Én ezt egy darabig néztem, majd odamentem, kicsit félretoltam őket, megöleltem és megpuszilgattam, majd megkérdeztem, hogy kivel lesz órája, és bementem helyette megtartani. Mit nem adtam volna, ha a múltkor engem is megölel és megpuszilgat valaki, és bemegy helyettem egy-két órára, míg összeszedem magam, hogy ne kelljen egy tökidegen osztály előtt hüppögnöm meg a könnyeimet törölgetnem. 

Megjegyzem, én a gyerekeket is meg szoktam ölelni és megpuszilom a fejüket, és bár én úgy tudom, a kamaszok nem bírják az ilyesmit, az enyémek ilyenkor azonnal sorba állnak, hogy őket is. Amerikában már rég lecsuktak volna. 

Holnap ballagás, nagy szervezésben vagyunk, és egyre jobbnak tűnik az osztálykirándulás is, csak maradjon ilyen nyár, mint most, ma még egy hajókirándulást is lefoglaltam, szabályosan kezdem várni (azért majd kérdezzetek meg akkor is, ha hazajöttünk). Szóval igen, kicsit visszataláltam önmagamhoz így munka terén, egy csomó jó dolog történt, sok olyan visszajelzést kaptam, amiből arra következtetek, hogy nem csinálom olyan szarul a munkám. Még mindig azt gondolom, hogy érzelmileg túlságosan megérint az egész, és hogy én ezeket a gyerekeket, nem csak a sajátjaimat, hanem mindenkit, akit tanítok, a szívemmel szeretem, és lehet hogy ez túl sok, de nekem ez most így jó, és úgy látom, megéri.

A végzős osztályok pedig búcsúztatókat tartottak a héten, amikor pár mondatban megköszönik a tanárok munkáját, és a nők szoktak kapni 1-1 szál virágot, a pasik pedig bort. Én meg mindig ki vagyok akadva, hogy a virág milyen értelmetlen ajándék, mert elhervad, a bor meg ugye ... És ma én is kaptam virág helyett bort!


2018. május 1., kedd

pics, or it didn't happen

Olvastam a múltkor egy posztot, hogy hacsak nem edzők vagy fitneszmodellek vagyunk, mennyire értelmetlen edzőtermi-futós-fitnesz fotókat feltölteni bárhova, hiszen nyilvánvalóan csak azért rakjuk fel, hogy büszkélkedjünk vele mások előtt, hogy sportolunk. Holott ha valakinek tényleg része az életének a mozgás, akkor nincs rá szükség, hogy lájkokat gyűjtsön vele, én is ezt gondolom - na mindegy, tőlem aztán azt csinál mindenki, amit akar. 

De tényleg, elképesztő látni, hogy milyen tökéletes, és amúgy ugyanolyan élete van mindenkinek az instagramon, mikor lett ez az egész ennyire mű és hamis? Utazások, szép cuccok, menő éttermek, vacsik és brunchok, elképesztő szociális élet, nem tudom. Tényleg, alig van már valaki, akinek egyedi, tényleg érdekes fotói vannak fenn, arról már nem is szólva, hogy amiről nem töltesz fel képet, az meg sem történt. Kb nem bírunk meginni egy aperol spritzet anélkül, hogy készülne róla insta ÉS fb poszt. Ugye. Talán meséltem, hogy volt egy ismerősöm, akinek kisbabája született, és teljesen meglepődtem, hogy ennek semmi nyoma nem volt semmilyen oldalán, csak úgy ukkmukkfukk szült egy gyereket, és csak azok tudtak róla, akik irl is tartották vele a kapcsolatot. Mennyire oldszkúl, nem:)? Minden tiszteletem az övé.

Visszanéztem most kicsit az instám annak alkalmából, hogy 2011 óta felkerült a 2000. fotóm, és azt hiszem, hű maradtam magamhoz, nagyon sok milonkás, színes cucc, a kutyám ezerszer, szép helyek, különös tekintettel Vácra és a Dunakanyarra, a saját, szépen elkészített kajáim, időnként a barik. De most, hogy lett a cukker pasim, aki mindenhova elvisz (vagy én őt), ezt mindig dokumentálja, átküldi nekem, és felhatalmaz, hogy bárhova feltölthetem a képeket, most valahogy én is úgy érzem, hogy ki kell raknom a kirakatba a boldogságunkat - és nem érzem jól magam emiatt, mintha dicsekednék vele, hogy milyen jó nekem, nekünk. Fura ez is, hogy miért érzem így, hiszen zárt az instám, a követőim nagy része tényleg ismerősöm, és ők valóban örülnek a fotóinknak, a facebookot nem használom, és tényleg ez az életünk most. De radíroztam én már ki több évnyi blogot meg fotót, mert érvényét vesztette, és azt is tudom, hogy az insta legtöbbször nem tükrözi a valóságot, sőt, sokszor minél több a szippszupp fotó, annál nagyobb mögöttük az üresség. Kellenek hát a lájkok. 

Na mindegy, igazából semmi mélyértelműt nem akartam mondani ezzel. És hogy igazán álszent legyek, mutatok is két fotót, amiknek az a története, hogy a hosszúhétvégén a pasim majdnem végig full beteg volt, 39 fokos lázzal, és még így is dolgoznia kellett, de azért elmentünk a Balatonhoz, és én a napok nagy részét egyedül meg a családjával töltöttem. De reggel, mielőtt elkezdett volna dolgozni, elmentünk kicsit bringázni, és az nagyon, nagyon jó volt: 



És napközben, miközben ő betegen melózott otthon, én strandoltam és olvastam, először egyedül, aztán a szüleivel (!) meg a tesójával, fürödtem is a Balatonban, és az apukája elvitt minket lángost és palacsintát enni meg sört inni, és én hazavittem a pasimnak egy túrós, meg egy kakaós palacsintát, hogy ne szomorkodjon. És ahogy sétáltam a vizes fürdőruhámban a forró palacsintákkal a kezemben, az annyira nyár volt.