2020. szeptember 28., hétfő

changes

A hét elején Barnival, Pillával és a vőlegényével, pénteken pedig Violettel (meg a bébivel) reggeliztem a Lujzában. Mostanra mondhatom, hogy a törzshelyünk lett,  annyira régen volt utoljára olyan helyem, ahova kb haza jártam, és ahol maga a tulaj jön megkérdezni, hogy ugye zabtejjel kérem a matcha lattét, csak elfelejtettem szólni. Csak ajánlani tudom, ki ne hagyjátok, ha a Dunakanyarban jártok (hétfőn-kedden zárva van), és mindenképp reggel, éhesen érkezzetek. Violettel kicsit update-eltük egymást, hogy kivel mi újság, persze olvassuk egymást, na de együtt reggelizve beszélgetni nyilván teljesen más. Szerintem úgy egy éve nem bírjuk összehozni a találkát, legutóbb, még nyáron konkrétan egy természeti katasztrófa akadályozta meg, hogy meglátogassam őt: a fél hegy omlott az útra, amikor hozzá autóztam épp, napokkal a szülés előtt. Na de most végre összehoztuk és beszélgettünk egy kicsit, már itt volt az ideje.

Nagyon élveztem a héten ezt e gyönyörű, napsütéses, kora-őszi időt, nagyokat sétáltunk ketten a kis makival - most, hogy kicsit nagyobb és érdeklődőbb, újra szereti a babakocsit, ki érti ezt. Annyira jó, hogy igazából nem kell komolyan terveznem vele, hiszen bárhol meg tudom szoptatni őt, ha reklamál, nekiindulunk, aztán majd lesz valami. 

A héten egyébként teljesen úgy éreztem magam, mint egy egyedülálló anyuka, nem olyan jó most, hogy Barni ennyit dolgozik, volt, hogy délre kellett mennie, de olyan is, hogy hajnal fél 4-kor indult el itthonról és valamikor éjjel ért haza. Viszont cserébe szabad volt a hétvégéje, ami nem jellemző, de most végre együtt lehettünk és pihenhetett ő is. Szombaton rengeteget fetrengtünk a kanapén, filmeztünk, aludtunk, délután megnéztük a Duna-partot, este pedig kártyáztunk, először, mióta gyerekünk van. Vasárnap én főztem az ebédet, délután pedig elmentünk Zebegénybe csavarogni, annyira gyönyörű volt, nagyon szeretek ott lenni. Azt tervezzük, hogy nagyon sokat kirándulunk majd mindenfelé, ha Dani nagyobb lesz, de igazából már most is mindenhová cincáljuk magunkkal. 

Egyébként nagyon értékelem, ha végre együtt tudunk kicsit lenni hármasban, hiszen elképesztően megváltozott a kapcsolatunk, és nem feltétlenül a szó pozitív értelmében. Már akkor nagyon más lett, mikor terhes lettem, és amióta itt a gyerek velünk, hónapról hónapra teljesen más helyre visz minket, hogy szerelmespárból anyuka és apuka (is) lettünk, ami nyilván teljesen normális, de attól még nem könnyű. Majd erről írok egy külön posztot.

Egyébként most nagyon szoknyás időszakom van, imádom tornacipőhöz, mintás pulcsihoz, zakóhoz, farmerdzsekihez. Csoda dolgok vannak itt Vácon a gardróbomban, de szeretnék elmenni 1-2 turkálóba is, hátha találok még további kincseket ehhez a stílushoz:




2020. szeptember 22., kedd

home sweet home

Nem igazán voltam nagy formában az utóbbi időben, vagyis inkább talán most szembesültem igazán azzal, hogy milyen tökegyedül lenni egy kisbabával egész nap, reggeltől estig. Minden tiszteletem az egyedülálló anyukáké, komolyan, el sem tudom képzelni, hogy ezt hogyan lehet tolni hosszútávon ép ésszel, és miből lehet töltődni, hiszen egy ilyen pici babával beszélgetni sem lehet, mármint lehet, csak nem válaszol. Szerdán délelőtt átjött Barni anyukája, a kezébe nyomtam a gyereket, kipakoltam a hétvégéről maradt bőröndömet és sütöttem egy lasagne-t. Mondta, hogy tök szívesen segít bármit, de nekem ott és akkor a ruhák megszakítás nélküli hajtogatása, elpakolása, meg egy kis sürgés-forgás a konyhában jelentette a legnagyobb felüdülést. Egyébként rá tudok fixen számítani, akár úgy, hogy kétnaponta átjön délelőtt, ami hatalmas segítség. Mondjuk lehet, hogy jó lenne, ha lenne olyan opció, hogy átjön, segít, és nem kell beszélgetnem, mert pl az utóbbi néhány napban azért nem hívtam át, mert nem voltam olyan állapotban, hogy bájcsevegjek. Barni egyébként valamelyik a múlt héten valamelyik este meg is kérdezte, hogy nem vagyok-e egészen véletlenül depressziós (nem vagyok, csak estére zombi vagyok).

Szombaton hazaköltöztünk Vácra, most Barnival együtt, ugyanis a környéken dolgozik egy ideig meglehetősen hülye időpontokban, és rengeteg ingázást megspórol így, hogy nem kell Budapestre hazaautóznia mondjuk éjfélkor. Nem tudom elmondani, hogy mennyivel könnyebb, hogy itt vannak mellettünk anyuék, illetve hogy ketten vannak, és bármikor megkérhetem az egyiküket, hogy egy fél órát babázzon, míg én mondjuk lezuhanyozom, rendet rakok vagy megreggelizem. Sőt, ma voltam kozmetikusnál, csütörtökön pedig pedikűröshöz ÉS manikűröshöz is megyek, szóval HIGH LIFE. 

A legnagyobb flash pedig, hogy kb egy éve nem bicikliztem, és ma felfújattam apuval a kerekeket, és bringával mentem a kozmetikushoz, aki a város másik végén dolgozik. Nagyon hiányzott, és csodálatos érzés volt suhanni keresztül a városon - mondjuk eléggé égett a combon, atyaég, mennyire nem vagyok formában. Na nem baj, majd szépen, lassan. Persze edzőterembe azóta sem járok, úgy érzem, kell még egy kicsi idő Daninak is, meg a testemnek is. 

Tegnap voltunk csavarogni az unokahúgaimmal (édes cukik), ma reggel pedig Barnival, és úgy megyünk, hogy belerakom Dánielt a babakocsiba, ott egy darabig jól elvan, ha nagyon nyűglődik, akkor felkötöm magamra a hordozóban, ott fixen elalszik, és akkor visszarakom a babakocsiba durmolni, hogy ne kelljen végig cipelni. Ezt a barátnőmtől láttam néhány hete, és amikor először megláttam, hogy hordoz ÉS babakocsit tol, akkor az volt az első reakcióm, hogy haver, te tudsz élni, de azóta már úgy vagyok vele, hogy mester, taníts.

A lakásom tök jó, ráadásul nagyon tágas, és van mosogatógép meg hatalmas, amerikai-sztájl, duplaajtós hűtő (otthon icipici hűtőnk van, tökre meg kell gondolni, mit pakolsz bele), van zöld kert és terasz. Meg kitolom a babakocsit az utcára, és 5 perc múlva Duna-part vagy Főtér. Persze azért majd kérdezzetek meg egy hét múlva, hogy érzem magam, de most olyan, mintha itthon lennénk és nyaralnánk egyszerre.

Mondtam Barninak, amit kommentben írt valamelyikőtök, hogy tényleg iszonyúan jó, hogy Budapesten lakunk egy tök jó helyen, és van mellette teljes értékű Balcsink, meg Vác is mellé, és ennél már csak az lenne jobb, ha a budapesti lakásunk olyan nagy lenne, hogy kényelmesen elférünk, nem ilyen apró, zsúfolt laki, ahol az élet folyamatos harc a cuccokkal. 

2020. szeptember 15., kedd

she's got a ticket to ride

A múltkor mentem a babával a dokihoz, és a Mechwarton akartam venni jegyeket az automatából, hogy ne visszafelé, az oltás után kelljen. Bepötyögtem, hogy egy 10-es gyűjtőt kérek, kifizettem kártyával, vártam, míg szépen egyenként kinyomtatta a jegyeket a gép, ki akartam venni... És semmi, üres volt a kiadó rész. Felhívtam az automatán lévő számot, és avonal végén lévő (amúgy iszonyúan kedves és segítőkész) pasival együtt rájöttünk, hogy belül le van ragasztva az a rész, ahol a jegyek kipotyognak. Egyébként nagyon profin csinálják, hosszú tapogatással találtam csak meg a fólia szélét, és mikor sikerült lehúznom, szépen kipotyogtak a jegyek. Úgy megnézném, hogy ki csinál ilyet, de mekkora szemétség, nem? 

csokornyakkendő

Tegnap nagyon nehéz napunk volt, nem is tudom, mi volt más, én voltam fáradtabb, vagy ő nyűgösebb, de 10-kor bevonultam az ágyunkba, Barni még elment fogat mosni, és arra már nem emlékszem, hogy ő is bebújik mellém. A kismedvénk napközben szinte egyáltalán nem alszik, és nagyon nagy különbség, hogy egész hétvégén ott volt Barni is, az öccse meg a nagyszülők, így szinte mindig volt, aki szórakoztatta a babát egy kicsit, tisztába tette vagy elvitte sétálni, most meg egész nap egyedül vagyok vele. Voltunk sétálni és bevásárolni, mostam, főztem is tökfőzeléket meg fasírtot, de este 7-re lett kész csak, pedig ebédre akartam, szerencsére volt még sütőtökleves, így volt mit ennem. Barni pont akkor ért haza, mikor befejeztük a fürdést (a nap fénypontja), és utána elképesztően jó volt együtt leülni a kanapéra a friss, finom, meleg vacsival.

Most meg nem is tudom, hánykor, talán 5 körül keltünk, megetettem, visszaaludt, és ahelyett, hogy én is aludtam volna még egy kicsit, csomagoltam Barninak uzsonnát, hogy ne kapjon gyomorfekélyt a stressztől, aztán mikor elindult, lezuhanyoztam, megmostam és megszárítottam a hajam, csináltam banános finn crispet és mandulatejes kávét, és most írok kicsit. 

Múlt héten levágattam a hajam, az államig ér, annyira jó érzés. A fiú, akihez járok, forgatásokon is dolgozik, és csak szeptember végére kaptam hozzá időpontot, úgyhogy végül felhívtam a Close Budát, ahova régen jártam, meg közel is van hozzánk, mondtam, hogy nagyon örülnék egy dél körüli időpontnak, mert a baba mellett azt a legkönnyebb megoldani, és két nap múlva már mehettem is, addig Barni szülei vigyáztak Danira. Nem tudom összefogni, illetve csak felül, de nem bánom. A régi fodrászom (Béla, aki tök véletlenül Barni fodrásza is, erre mennyi esély van, ráadásul ő még mindig hozzá jár) már nem dolgozik ott, de emlékeztem, hogy régen jártam ott egy Juci nevű lánynál, sikerült megint hozzá kerülni és nem bántam meg, nagyon cuki, meg lehetett vele az utolsó centit/formát is beszélni. Szuper lett, nagyon elégedetten jöttem ki.

Szombaton meg voltunk egy esküvőn, fffuuu. Ott volt a nyaralótól 50 méterre a parton, ami nagyon praktikus volt amikor haza kellett ugrani Danit megetetni (nincs olyan esküvős ruhám, ami szoptatás-barát) vagy megfürdetni őt. Barni öccsétől meg az exétől kaptunk egy kis naci-ing egyberuhát, amin nadrágtartó és csokornyakkendő is van, én eléggé szkeptikus voltam, hogy mikor ad az ember egy pici babára ilyet, de aztán Dani valóban ellopta benne a show-t (majd lehet, hogy megmutatom). Miután elaludt, Barni anyukája leváltott, én meg visszamentem inni egy csapolt meggyes sört a fiúkkal, és még mindig megdöbbenek, hogy vannak emberek, akik számára egy esküvő egyet jelent a korlátlan ingyen piával, és jóóól ki is használják a lehetőséget, na meg ez a balkáni, bebaszott, szintetizátoros, vonatozós, pohártörős őrjöngés miért kell, hogy kötelezően hungarikum legyen, ezt nem is értem. Mi mondjuk nagyon jót moziztunk meg röhögcséltünk, de szegény párt úgy sajnáltam. Szeretnénk tavasszal összeházasodni, de én a felhajtás részétől borzasztóan fázom, és ha már nem lehet ketten a tengerparton, akkor talán egy szombat délután valami szép zöld helyen, dj-vel, csak a családdal meg a legközelebbi barátainkkal, fehér ruha nélkül, tök lazán, az tetszene. A legjobb az lenne, ha a vendégeknek meglepi lenne, hogy mi összeházasodunk. 

 a lábtartás a kedvencem

2020. szeptember 7., hétfő

cruising

Óriási kalandjaink vannak mostanában, szombaton eljöttek a barátaink is Vácra, és együtt reggeliztünk (a lujza&korianderben, ha Vácon jártok, mindenképp reggelizzetek náluk) meg krúzolgattunk a Duna-parton. Délután aludtunk, aztán este, kb fürdetésre jöttünk haza. Vasárnap pedig már 9 körül a belvárosban sétafikáltunk, Barni is elkezdte hordozni a babát, ami nekem hatalmas könnyebbség. Akartam venne egy ruhát magamnak a hétvégi, balatoni (szabadtéri) esküvőre, ami csinos, nem fázom benne és tudok benne szoptatni, mondjuk nem tudom mire számítottam, de nem találtam meg ezek kombinációját. Meg szeretnék őszre egy zakót is, mert a régi, imádott, Zara zakómnak, amit nagyon változatosan tudtam hordani, miszlikbe foszlott a bélése. Találtam egy gyönyörű, levendula színűt, amin még gondolkodom, nagyon jól nézne ki farmerrel, színes, feliratos pólókkal, de lehet, hogy végül valami semlegesebb színt választok. Igazából alig vannak még kint őszi cuccok, úgyhogy még várnom kell, ha válogatni akarok. 

Ez az: 


Egyébként nagyon jó volt vasárnap reggel a belvárosban sétálni, ettünk egy óriás, málnás macaront a Gerbeaud-ban, ahol én még sosem jártam, és mivel kb senki nem volt rajtunk kívül, jól megnéztem az épületet belülről is, fantasztikus. Mondjuk én nem tudom elhinni, hogy annak az oldschool cukinak a bevételéből ki tudják gazdálkodni annak az épületnek a fenntartását. 

Délután meg a barátainkkal megnéztük az új parkot a Mammut mellett, ami miatt azt gondoltam mostanában, hogy az összes instás barim Szingapúrban van. Nem vagyok különösebben hasra esve tőle.

Ma megyünk a két hónapos oltásra, amit, ha jól tudom, a combjába kap majd szegény pindur. Ő még gyanútlan, de én már nagyon izgulok, hogy mennyire fogja őt megviselni.

2020. szeptember 4., péntek

homeland

Ma két hosszú sétát is tettünk. Délelőtt elsétáltam a városba, voltam a DM-ben venni néhány dolgot, ami hiányzott az itteni fürdőszobánkból, megnéztem a Főteret meg a Duna-partot, meg a Lujza és Koriander nevű helyet, amit egy régi exem unokahúga és a férje nyitottak. Ezzel a fiúval (nem a férjjel) 10 évig voltam együtt (és milyen vicces, hogy neki is nemrég született meg az első kisfia), a két unokahúgát (illetve az unokatesója lányait) kicsi koruk óta ismerem és szeretem, egy udvarban laktak a fiúval és a szüleivel. Ez egy újhullámos kávézó zseniális reggelikkel, sütikkel, amiket egy barátnőjük süt (én ma egy mangós-pekándiós csodát ettem), és szuper hangulattal a sétányon, a teraszuk pedig partra és a vízre néz. A hely fölött pedig meseszép szobák kiadók, ha épp ilyesmire vágynátok Vácon. Nagyon sokat melóznak a helyen, szívük-lelkük beleteszik, és megy is nagyon, de úristen, milyen jó érzés lehet megnyitni a saját álomhelyedet, vagy bármilyen álmodat megvalósítani? Nagyon büszke vagyok rájuk.

Na és nekem ilyen Vác, egy csomó ismerőssel találkoztam a városban, és a Lujzában is többen öleléssel üdvözöltek, olyan emberek a múltamból, akikkel történetünk van, akikkel nagyon jól ismerjük egymást, még akkor is, ha már csak online követjük egymás dolgait. Ez borzasztóan hiányzik, ilyen Budapesten sosem történik velem. Meg itt valahogy olyan könnyű a város részének lenni, csak gondolok egyet és 5 perc múlva már indulok is, még így a babával is, Budapesten valahogy sokkal nehezebben veszem rá magam, hogy nekiinduljunk, mert le kell bumlizni a házból, aztán villamos, tömeg, meg hova menjünk egyedül... Annyira más a lépték is. 

Délután is találkoztam egy barátnőmmel, akinek 2 hónappal idősebb a babája, mint Dani. Dunapartoztunk, vicces volt annyi átfröccsözött-áttáncolt éjszaka után most a kisbabáinkkal sétálni meg együtt szoptatni. 

Apa nagyon szeretné, ha Vácra költöznénk, akár a lakásomba, akár a nagynéném házába, és eskü, ma meg is fordult a fejemben,hogy lehet, hogy jól érezném itt magam... Aztán estére annyira elegem lett az ingerekből, elfáradtam, túl sok lett a családom is,  hogy alig várom, hogy holnap Barni összeszedjen minket, kicsit kiránduljunk, és hazamehessek a saját fészkünkbe. Így pár napig isteni, de nem akarok már itt élni.

2020. szeptember 3., csütörtök

go green

 EZ a fürdőruha pedig kell nekem, tökéletes a színe, a szabása, csodálatosan szép (és most le is van árazva). 



country roaaaad take me hoooome

Nagyon jó nekünk most itt Vácon, egészen más itt az ősz, mint Budapesten. Szinte egész nap kint bandázunk az udvaron, reggel egészen csípős hideg van, de közben csodálatosan süt a nap, ami nagyon jólesik - két hete meg még elpusztultunk a hőségtől, milyen fura. Nagyon szeretem a szeptembert. 

Tegnap Kata, a fotós barátnőm járt itt Párizsból, nagyon régen nem találkoztunk, jó volt beszélgetni. Neki francia pasija van (aki kiköpött Adrien Brody), és a munkája miatt is érthető, hogy jobb neki kint, de közben sajnálom, hogy nem élünk közelebb egymáshoz. Ma délelőtt pedig egy régi tanítványomat/barátnőmet látogattam meg  a csodaszép duna-parti házában, meg bemutattam neki a Macit. Ő az, aki két éve, 60 évesen elégelte meg a boldogtalanságot és a férjével való látszat- és kirakatéletüket (pedig kívűlről tényleg irigylésreméltónak tűnt), meg hogy a férje épp a barátnőjével csalta, és beadta a válópert. Nyíltan, mindenféle sárdobálás nélkül tud beszélni erről, és nagyon felnézek rá, hogy ezt meg tudta/merte lépni. Egyedül van, de van 3 gyereke és egy csomó unokája, és sokkal felszabadultabb, mint a házasságában bármikor, utazik (amikor lehet), túrázik, egy csomó új barátja van. Ő is azt mondja egyébként, amit én is szoktam, hogy inkább egyedül, mint egy rossz kapcsolatban. Sétáltunk a csupa zöld Duna-parton is, és meg kellett, hogy állapítsam: nagyon hiányzik a vízpart. 

Nagyon jó most anyuékkal is, kicsit lelazultak, főleg, hogy 4 napot itthon vagyunk most, nem érzik, hogy minden percet ki kell használni együtt. Rengeteget segítenek, már csak azzal is, hogy időnként lefoglalják a Macit 1-1 órára. Apa jön fürdetni, átadom neki Barni feladatait, ő törölgeti meg például a babát, és imádják ezt mindketten. Ma, míg zuhanyoztam, ő a teraszomon babázott, és hallottam, hogy végtelenítve énekli neki a 'Harminckettes baka vagyok én' című katonanótát, amit nálunk a családban mindenki kívülről fúj, még a kicsik is. Csordultig van ilyenkor a szívem a családommal. 

Anya meg sütött pavlovát szilvával meg piros gyümölcsökkel. Szerintem a pavlovánál nem létezik finomabb süti, ma 3 szeletet tüntettem el belőle, és csak a jólneveltségem akadályozott meg abban, hogy további szeleteket tömjek magamba, meg a tudat, hogy akkor holnap már nem lesz belőle több. 








ez pedig én vagyok a reggeliző Macival, meg a @borsdesign fülim

2020. szeptember 1., kedd

it was September

Milyen durva, hogy épp szeptember 1-én esik 10 fokot a hőmérséklet. Nekem mondjuk jólesik, csak nem emlékszem, hogy mit szoktam ilyenkor hordani, meg az őszi cuccaim nincsenek is itt. Reggel kiszellőztettem, kicsaptam az összes ablakot meg az erkélyajtót, majd 10 perc múlva jól becsuktam mindet és jól felöltöztettem magamat meg a minit is meleg cuccokba. Nemsokára sütök egy szilvás morzsasütit, hogy kicsit bemelegítse a sütő a lakást, az illat pedig jó kis őszi hangulatot teremtsen. Délután Barni levisz minket Vácra, és ott is maradunk péntekig, hogy a nagyszülők kedvükre dögönyözhessék a legkisebbet, én pedig kutyázhassak és találkozhassak néhány barátommal. Anya beígért egy Pavlovát, szóval úgy sejtem, hogy jól leszünk tartva. 

Kicsit fura egyébként látni a sok suliba indulós fotót a fb-on, miközben én itthon vagyok, de közben meg teljesen átérzem, milyen lesz majd Danit vinni bölcsibe meg oviba nem is olyan sokára.