2017. december 30., szombat

stars and wars and kids and friends

Csütörtökön meg autóba ültem, felszedtem a gyerekeket a két bátyáméknál, és elmentünk a Westendbe megnézni a Star Wars-t. Beparkoltam a parkolóházba, amit sosem szoktam, most így utólag fogalmam sincs, miért, van néhány fóbiám, amiről utólag kiderül, hogy teljesen értelmetlen. Lehet, hogy a pókok is cuki kis simogatnivaló állatok, kellene tennem velük egy újabb próbát (nem). 

A két bátyám egyébként kissé aggódott, hogy jó ötlet-e egyszerre bevállalnom a 4 gyereket, mert kettesével is tudnak durvák lenni (tesós veszekedések), de én meg tudom, hogy velem sokkal normálisabban viselkednek, mint a szüleikkel, velem valahogy nincs feszkó, elfogadják a nemet, meg hát nem kicsik ők már. Csatlakozott hozzánk Clara is a 15 éves öccsével, és akkor felpakoltunk gumicukorral, pattogatott kukoricával meg üdítőkkel, és moziztunk. Közben kétszer ki kellett menni Pannával pisilni, Bálint (a mi 15 évesünk) pedig szintén elindult kifelé, és a vészkijáraton ment ki, ahol ugye nem lehet visszajönni, és ott leizzadtam, hogy nabazdmeg, egy gyerekkel kevesebb, de aztán valahogy visszatalált. 

Mondanám, hogy kurvajó volt a film, de nem, mondjuk éjszaka alig aludtam, lehet, hogy csak nem értettem, mi történik, vagy a sok drámát és nyüszögést nem bírta feldolgozni a szervezetem. Adam Driver viszont továbbra csodálatos, annyira régen láttam olyan színészt (oké, Jude Law-n kívül), aki ennyire lenyűgöz szőröstül, bőröstül. Utána ettünk mekit, ahol már Pilla is ott volt, és kifejtette a gyerekekről kialakult véleményét (tudjátok, elég sok baj van veleteka gyerekeimnek, akik közben vigyorogva tömték az arcukba a sajtburgereket - azt hiszem, ezek azok a pillanatok, amiket az ember soha nem felejt el. Olyan jó érzés összemixelni a barátaimat, a családomat meg blogger életemet.

surprise, surprise

Na hát azt nem gondoltam volna, hogy az év utolsó hete lesz az év legjobb hete, szinte semmilyen szempontból nem hasonlít arra, ahogy 2017 telt. Semmi nem úgy alakult erre az időszakra, ahogy terveztem, nem pihentem, alig aludtam, alig ettem, keveset voltam itthon, nem néztem sorozatokat, nem olvastam. Mégis, valahogy minden a helyére került, minden csupa izgalom és szeretet lett. 

Indult ugye úgy, hogy épp karácsony előtt lett ez a fiú, ami egy random, kötelezően letudandó randinak indult, de aztán teljesen váratlanul nagyon jó lett, és találkoztunk 26-án is, együtt töltöttük szinte az egész napot, elvitt kirándulni, csavarogtunk, ettünk. És aztán úgy alakult, hogy együtt töltöttük a következő napot is, úgy, hogy reggel megjelent és hozott reggelit, meg egy nagyon vicces ajándékot... Ugyanis akkor volt a születésnapom, amitől kicsit féltem, mert ilyenkor nem annyira ér rá senki, a családom meg be van oltva születés- és névnapok ellen. Arról meg már nem is beszélve, hogy 40 lettem, és hát láttam én már nőt zokogni a 40. születésnapján, oké, mondjuk nálam ez a veszély nem állt fenn. Katával megbeszéltük, hogy este felugrom hozzá koccintani, de ennyi. Na és szóval végül ez a fiú, akivel kétszer találkoztam előtte, olyan napot rittyentett nekem, csak azzal, hogy készült, itt volt velem, és elhalmozott a kedvességével és az odafigyelésével, hogy akkor sem végezhetett volna jobb munkát, ha ezer éve együtt vagyunk, és úgy ismer, mint a tenyerét. 

Aztán este, miután elment, felmentem Katához, amihez nem volt kedvem, mert fáradt voltam nagyon, de persze tudtam, hogy jó lesz vele lenni egy kicsit és dumálni, ne üljek már otthon egyedül a születésnapom estéjén. Bicajjal mentem, játszós ruhában. Bementem, anyukája nyitott ajtót, panaszkodtak mindketten, hogy milyen fáradtkák, beléptem az ebédlőbe, és nem hittem el, amit láttam. Ott volt az összes itteni barátom, az asztal tele kajákkal és innivalókkal, mindenki kezében égett egy csillagszóró, és elénekelték nekem, emit el kell ilyenkor. Nem tudom elmondani azt az érzést, ami bennem volt akkor, hogy totál nem számítasz rá, és akkor egy másodperc alatt egy kurvanagy zsák mély, igazi, durva szeretet ömlik rád. Kb csak így hápogtam még egy fél órán keresztül a meghatottságtól, de a puszik és az ölelések után, hogy lefoglaljanak, a kezembe nyomtak egy nagy papírtáskát, amiben volt 39 darab ajándék, 39 figyelmesen megválogatott meglepi csak nekem: borok, fülbevalók, sk nyakláncok, kitűzők, füzetek, színező, sk lekvár, tea, fűszerek, édességek, pénztárca, egyedi és mögöttes jelentéssel bíró apróságok. Nem tudom hányszor mondtam el aznap este, hogy awww, de elképesztően durva érzések játszódtak le bennem. A 40. ajándék pedig egy polaroid kép volt, amit Kata anyukája készített rólunk, ahogy ott állok a 40. születésnapomon csordultig eltelve a barátaimmal. 

2017. december 25., hétfő

the icebreaker

Nem nagyon meséltem róla, de volt azért egy pár randim nyár óta. Nem görcsölök rá, de amikor van kedvem, akkor szoktam ismerkedni, el is szórakoztat a dolog, megismertem pár jó arcot, és kifejezetten jó élményeim voltak, vacsik, mozik, programok, beszélgetések. Olyan is volt, hogy többször is találkoztam valakivel. De egyszerűen nem volt olyan, aki igazán izgatta volna a fantáziámat, illetve akivel kölcsönösen lelkesedtünk volna. És mindig az volt, hogy vagy egyáltalán nem meséltem a lányoknak róla, vagy azt mondtam, hogy hááát, jó fej, és aranyos is, csak... Mindig volt valami csak. Ez azért fura, mert nagyon nyitott vagyok másokra, és... nem tudom. Össze szoktam olyannal akadni, aki megdobogtatja a szívem, de egy ideje már kezdem komolyan azt gondolni, hogy valami elromlott bennem. Hogy talán a lelkem mélyén elengedtem ezt a sztorit.

És akkor ez most azért vicces, mert már sosem szoktam elmesélni, ha randizom, de pénteken ugye leírtam, hogy lesz ebédrandim egy olyan fiúval, akivel 20 mondatot váltottam előtte, így igazából alig tudtam róla valamit, és a képei alapján azt gondoltam, hogy nem fog tetszeni, ezért nyűgösen és kedvetlenül érkeztem. És aztán odaértem, és erre egyáltalán nem számítottam, de az egész randi minden szempontból kurvajó volt, és nagyon-nagyon-nagyon tetszik ez a fiú. És azonnal lebeszéltünk nem egy, hanem két további randit, úgyhogy reménykedjünk, hogy ebből talán merhetek arra következtetni, hogy nem vagyok egyedül a lelkesedésemmel. Persze ez még semmi, de hátha megtört a jég. 

És most ezért olyan hangulatban vagyok, hogy tegnap is, meg ma is megnéztem a Holiday-t. Hátha nekem is lesz egyszer saját Jude Law-m. 

elizabeth mayville

Sweater weather

Na de a tegnapi nap!

Mindössze öt órát aludtam, mert éjjel meg kellett beszélni a barátaimmal a világ dolgait, és aztán reggelre beállítottam az órát, mert tudtam, hogy egész nap nagyon kell majd pörögni. Elvittem a sógornőmet meg a gyerekeket bevásárolni (kellemes meglepetésként nulla tömeg volt), aztán sütöttem Jamie-féle sültcsirkét, meg gravy-t hozzá, kicsit takarítottam, ajándékokat pakolásztam, majd megjött a 11 fős kis hadsereg, és hát velük csak imádni lehet a karácsonyt. Mikor késő délután kissé túlpörögtek, akkor beraktam a Reszkessetek betörőket, és lehetett kicsit pihenni. És gondolhatjátok, hogy egy ilyen intenzív nap után azt sem bánom, hogy este egyedül maradok. Egyébként, ha emlékeztek, pont egy éve, karácsony este került kórházba anyu törött térddel, ami sokként ért mindannyiunkat, mert hát nekünk anya a család középpontja. De újra visszatért a világ rendje. Mi felnőttek már nem ajándékozunk, illetve csak jelképesen, a gyerekek szoktak apróságokat kapni, illetve én a két kiscsajnak szoktam venni valamit, most egyen kapucnis pulcsikat kaptak, a fiúkat már harmadik éve moziba viszem, és most is. 

Ma meg sokáig aludtam, salátát ebédeltem a csirkéhez, majd elvittem a kutyát a ligetbe. Olyan meleg volt, hogy a kezemben vittem a sálam meg a kesztyűm, de legszívesebben a kabátom is levettem volna. Gyönyörűen sütött a nap, tökéletes tavaszi időjárás volt, nem tudom, mikor láttam ennyi embert a parton. A kutty némileg el volt kenődve, mert nem engedtem bele a Dunába, pedig ő a mínuszokban is úszna, utána viszont napokig behordja a sarat, és folyamatosan takaríthatok utána. Valamelyik nap leültettem, fogtam egy ollót és levagdostam a lenőtt tincseket a lábairól, hogy kisebb tappancsnyomokat hagyjon. Ezt egy darabig hagyta, majd nemes egyszerűséggel elém hányt (erről Mici macskája jutott eszembe). Ennél, azt hiszem, nem nagyon nyilváníthatott volna egyértelműbb véleményt. 




nagyon tetszett ennek az autónak a színe

Aztán hazavittem őt, felfújtam a bicajom kerekét és elmentem tekeregni, amihez sajnos nem öltöztem elég melegen, meg kesztyűt sem húztam, de így is nagyon jót tett testemnek, lelkemnek. 

És mutatni akartam, hogy van az a két barátom, akiknek nyáron volt az esküvőjük, és olyan ajándékot kaptam tőlük, hogy muszáj megmutatnom. 





A receptkönyvecskét SK csinálták ők ketten, a lány rajzolta a borítót, a férje pedig megszerkesztette és kinyomtatta, szerintem zseniális. A télapó egy ceruza, a szarvas pedig egy ceruzahegyező, azt mondták, én jutottam róla eszükbe. Én szerintem nagyon jól tudok ajándékot választani, de meg szoktam venni, nem erősségem, hogy SK elkészítsem, és hát ez most nagyon, nagyon magasra teszi a mércét. Egy csomószor előveszem, és csak nézegetem őket, annyira tetszenek.

És nem mondtam, de nyilván nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek. 

2017. december 24., vasárnap

a slight touch of the holiday blues

Közben nem így gondoltam, de most úgy látom, hogy szörnyű volt ez az év. Semmi nem haladt semerre, állóvíz volt, ami csakis az én hibám, senki másé. Soha az életben ennyit nem szorongtam, mint idén, pedig nem voltak igazán súlyos dolgok, de mégis, és év végére eljutottam odáig, hogy a legapróbb probléma gondolatára fáj a gyomrom. 

A nyár, amikor mindig kivirágzom, és igazán elememben vagyok, úgy elsuhant, hogy szinte nem is emlékszem, mit csináltam. Egyszerűen nem tudtam megérkezni, nem tudtam élvezni, főleg, mivel akkor is egy csomót dolgoztam. Portugália, a Selindánál, és a vele töltött idő volt volt az egyetlen időszak, aminek minden percét tisztán fel tudom idézni,  amikor igazán jelen tudtam lenni. Különben az egész év valahogy... Nem tudom, elmosódott, érdektelen volt, pillanatoktól eltekintve. Szinte csak a munkáról szóltak a heteim, illetve közben talán nem volt olyan borzalmas, de most utólag így látom. Nem fejlődtem, max anyagilag, egyébként jobbára vegetáltam. Magamhoz képest nagyon, nagyon kevés programot szerveztem, viszont sokat és rendszeresen sportoltam - hát legalább ezt. Viszont valahogy az volt az érzésem, hogy az olyan dolgokra, amik igazán fontosak lennének, amiken szeretnék változtatni, azokra egyszerűen nincsen ráhatásom.

Na jó, hát ezt jövőre másképp fogom csinálni.

Nem akartam évértékelőt írni, csak eszembe jutottak ezek. 

2017. december 23., szombat

unwinding

Tegnap már nem kellett dolgoznom, úgyhogy felkeltem fél 11-kor, csináltam egy halom bundás kenyeret meg egy kancsó mézes teát, eltüntettem, majd visszafeküdtem aludni, és aludtam is délután fél 5-ig. Nem tudom elmondani, mennyire jólesett. Utána takarítani akartam, de inkább csak olvasgattam mindenfélét a laptopon (jó lenne, ha visszatérne a bloggerekbe az írhatnék), készülődtem kicsit, aztán este 9-kor találkoztam a fotós barátnőmmel, aki hazajött karácsonyra Párizsból. Először megnéztük a forraltboros jurtát, majd átsétáltunk a régi törzshelyünkre, ahol tuljdonosváltás volt nyáron, és ezért már senki nem jár oda, de most, először azóta megnéztük, és azt kell mondanom, hogy kellemesen csalódtunk. Jó volt a hangulat, főleg a zenék, amik bakelitről mentek, csak hát nem ismertünk senkit. De nem volt baj, mert odaültünk a pulthoz a bárszékekre, ami nekem mindenhol a kedvenc helyem (itt meg, ahol a tulaj mindig szórakoztatott minket a sztorijaival meg udvarlással, főleg), és kissé antiszoc módon elvoltunk ketten. 

Kata meglátta, hogy van áfonyalikőr, így kértünk egyet jeges pohárban, és megiszogattuk, nagyon finom volt, és illett is a hangulatunkhoz nagyon. Épp kezdtünk gondolkodni, hogy mit kérjünk utána, mikor a pultos csaj, aki amúgy tündéri, megkérdezte, hogy ízlett-e, amit ittunk, és az igenünkre elénk rakott még két pohárral, hogy a kollégája vendégei vagyunk. Ez aztán később megismétlődött még egyszer, nem mondom, hogy önszántamból ittam volna ennyi áfonyalikőrt, de így alakult. Nyár óta nem láttuk egymást, úgyhogy nagyon jó volt megbeszélni a történéseket, röhögcséltünk rengeteget, hajnal 1-kor álltunk fel és sétáltunk (én bicajoztam) haza.

Ma ebédrandim van valakivel, akivel még sosem találkoztam (na hát a randiélményeimről van egy fél blogposztom, majd befejezem valamikor), és kb semmit nem tudok róla, de jók a megérzéseim - mármint nem úgy, hogy majd ő lesz a nagy ő, de szimpatikus. Főleg, hogy megkérdezte, szeretem-e a thai-t, úgyhogy nagy baj a dologból már nem lehet. 

Este a tegnapi iszogatás folytatása lesz, csak, ha minden igaz, sokan leszünk, holnap pedig a szokásos olaszos családi karácsony nálam. Nem mondom, hogy készen állok. Pedig anyukám hozott nekem egy híresen finom mazsolás kalácsot reggelire, és meghallgattam a Diótörőt, de még kéne pár nap leengedni. 

2017. december 22., péntek

Coffee

És azt még nem is meséltem, ami miatt a hatalmasat emelkedett az életminőségem pár napja: apukám megszerelte a néhány hónapja tönkrement kávéfőzőmet. Nem hagyta őt nyugodni a dolog, nekiállt és szétszedte az amúgy szétszerelhetetlen, teljesen kompakt gépet, egyből rájött, hogy mi a gond és megcsinálta. Ugye az volt a probléma, hogy a kapszulánál a víz nagy része kifolyt alul, és már nem jutott el a pohárig, most viszont egy csepp sem vész kárba. Apukám egy csoda, én pedig halálosan boldog vagyok, hogy visszakaptam a konyhám ékét, reggeleim kulcspontját, életem energiaforrását és megédesítőjét. 


Over

Ma volt a suliban a karácsonyi ünnepség, amihez most először, mióta itt dolgozom, semmit nem tettem hozzá, pedig gondolkodtam rajta, hogy énekelek, de aztán úgy voltam vele, hogy énekeljen a halál. A templomban volt az ünnepség, és már ott szétstresszeltem magam, mert volt körülöttem egy halom elsős, akik szerintem életükben először lehettek templomban, és fogalmuk sem volt, miről szól ez az egész, vagy nem tudom, mi mással lehetne magyarázni a rágózást, a folyamatos dumálást, a telefonozást meg a szelfizést, de mondjuk Miatyánk közben. 

Nagyon közel lakom a templomhoz, így gondoltam egyet és hazavittem a kocsit, és anélkül mentem vissza a suliba a karácsonyi ebédre, amit nálunk ott, a házban, a kollégák a gyerekekkel együtt főznek. Mikor beértem, a gyerekek, akik amúgy az én osztályomba járnak, és felszolgáltak, a kezembe nyomtak egy pohár pezsgőt, én pedig mondtam nekik, hogy keep it coming, és ehhez igen jólnevelten tartották is magukat az ebéd során. Iszonyatosan finom volt minden, gyöngytyúkleves, harcsapaprikás juhtúrós sztrapacskával, narancsos csirkecomb, meg még valami fogás, amit már nem volt kapacitásom megkóstolni. Na meg egy olyan könnyű, habos, többszintes krémes, hogy én olyan finomat még a Desszertszalonban sem ettem, kettő szeletet ettem meg belőle, és a gyekrekek öt (!!!) szeletet csomagoltak még nekem. Jólesett a pezsgő, főleg, hogy nem is tudom, mikor ittam utoljára, mert még a bloggerkarácsonyra is autóval mentem. 

Az osztálykarácsonyon pedig rengeteg ajándékot kaptam, én pedig az egyik lány Secret Santája voltam, és egy olyan harisnyát kapott tőlem, ami rajtam is volt épp:

vagyis szívecskéset

2017. december 21., csütörtök

ezt most először mondom ki hangosan

Nyáron egyszer késő éjjel értem haza Budapestről, tele voltam jókedvvel és energiával, nem volt kedvem egyenesen hazamenni, úgyhogy leszálltam a vonatról a bicajommal együtt, és kicsit tekeregtem a forró, pezsgő városban. A főteret szeltem épp át, mikor, ahogy átfutott a szemem az egyik éttermen, észrevettem, hogy néhányan eszeveszetten integetnek nekem, és három kolléganőm volt (az egyik már csak ex), akik össze szoktak járni, és hívtak, hogy üljek le hozzájuk. Csatlakoztam, rendeltem egy mojitot, dumáltunk. És akkor azt mondta az egyik csaj, hogy ő mindig csodálkozva néz engem a suliban. Erre teljesen értetlenül néztem rá, hogy ezt hogy érti. És azt mondta, hogy nagyon kilógok az iskolánkból az energiámmal, a pozitív világlátásommal, a folyamatos mosolyommal, a profizmusommal. Hogy sosem érti, miért itt tanítok, ebben az épphogy futottak még kategóriájú iskolában, hogy szerinte én bárhol, a legjobb iskolákban is megállnám a helyem, és hogy furcsa neki, hogy nem váltok. Nekem ez addig soha nem jutott eszembe, mert nagyon jól érzem itt magam. Látom a sulink gyengeségeit, de szerintem az a lényeg, hogy az osztályteremben, meg a folyosón mi történik, és abból én, főleg, mivel az összes osztállyal, akiket tanítok, imádjuk egymást, igyekszem kihozni a maximumot. A kollégáimat is nagyon szeretem, legalábbis legtöbbjüket, nagyon befogadtak, és a régi rókák is sokszor elmondják, hogy mennyire örülnek, hogy itt tanítok. 

De azért ezen, amit a kolléganőm akkor mondott, és amire a többiek is bőszen bólogattak, nagyon sokat gondolkodtam akkor, és azóta is. Egy csomó mindenkinél  (a tapasztalt kollégáimnál, a szüleimnél, a barátaimnál) rákérdeztem, hogy mit gondolnak, és mindenki azt mondja, hogy így van. Hogy ameddig még fiatal vagyok, és lelkes, addig menjek, mert ennél dolgozhatnék sokkal jobb helyen is. Egy csomó féle szempontból. Mondjuk anyukám azt mondja, hogy de hát ő úgy látja, hogy nagyon szeretem ezt az iskolát, jól érzem magam, és hogy akkor miért váltanék, mert hát honnan tudom, hogy más hely jobb lenne. És jól látja amúgy, de én valahogy ilyen furán működöm, hogy mindent szeretek, és mindenért lelkesedem, akkor is, ha közben időnként tele van a faszom. Mert ugye a kis dolgokat, meg a mikrokörnyezetemet én kontollálom, így az csillámpónis. De a feltételek (értem ez alatt például az iskola vezetésének a kompetenciáját és hozzáállását, a velünk való bánásmódot, valamint a gyerekanyagunkat) lehetnének ezerszer jobbak, és akkor nagy eséllyel szárnyalnék, főleg szakmailag. Mert itt azt egy csomó dolog miatt nem tudok. 

Lehet, hogy majd ha kipihentem magam, másképp fogom látni a dolgokat, de ebben a tanévben eddig jópár olyan dolog történt, amitől egyszerűen úgy érzem, hogy én ezt nem akarom hosszútávon csinálni - nem a tanítást, vagy a közoktatást, hanem... A pattanásig feszült idegeket, a fájó gyomrot, a motiválatlanságot. Lehet, hogy ezt a sulit én nem akarom. 

nikao

2017. december 19., kedd

you.got.this (you wish)

Nem vagyok valami nagy formában, nem mondom, hogy állandóan, de ma nagyon szar napom volt. Tegnap este későn értem haza, 1 körül kerültem ágyba, 6-kor keltem, így aztán eleve szét voltam csúszva némileg, de ami bent volt, az aztán az összes életkedvemet elvette. Totál patthelyzet egy kolléganőm és az osztályom között, ami felőröl, mert nem tudom megoldani, de napi szinten vagyok ütköző köztük. A tapasztalt kolléganőim szerint az egyetlen megoldás, ha egyszerűen nem foglalkozom a problémával, egyszerűen lerázom magamról, de nekem ez sajnos nem megy. Ma komolyan elgondolkodtam, kell-e ez nekem, vagy mondjak fel a picsába, keressek másik sulit, esetleg menjek el virágkötőnek. Vagy csak reggelente dobjak be egy doboz xanaxot is a táskámba. Irtózatosan vágyom rá, hogy kisimuljanak az idegeim, de ezt az állapotot szinte kizárólag alvás közben tudom elérni. 

Megint végtelenül fáradtnak (mondjuk erre most kézzel fogható okom van) és motiválatlannak érzem magam, és sírni tudnék, hogy holnap (meg csütörtökön) még dolgoznom kell. Mondjuk pont tegnap a lányokon láttam, hogy mindenki kb az életéért küzt, és végülis az én ügyemen nem múlnak tízmilliók vagy életek (illetve végülis azok simán múlhatnak). Ráadásul én nem is vagyok egy agyalós típus, olyan, aki a szívére veszi a dolgokat - vajon aki olyan, az mit csinál? Nem alszik? Esténként legurít egy üveg töményet? Megőrül?




2017. december 14., csütörtök

A long day's journey into night

Nagyon szeretnék írni, elmesélni a bennem lévő érzéseket, meg a körülöttem lévő hangulatokat, de egyszerűen nem történik velem semmi, amin keresztül visszaadhatnám őket. Reggel 3 órával az előtt keltem, hogy be kellett érnem a suliba, hogy ne kizárólag a tanításról szóljon a napom, lezuhanyoztam, csináltam tojást meg szeleteltem mellé rengeteg zöldséget, csináltam kávét - jó volt hosszan üldögélni a konyhámban. Egész nap jövök-megyek, dolgozom estig, de semennyi üresjáratom nincs. Annyira nincs, hogy beszélnem kellett Phoebe-vel, mert ÜGY volt, és az egyik órám közben hívtam fel, míg a gyerekek dolgoztak (egyedi eset volt, engedélyt kértem rá tőlük), és hát eléggé jól szórakoztak az indulatos és szókimondó fogalmazásomon. 

Autóval közlekedtem ma a különböző helyszínek közt, és össze kell dugnom a telefonomat az autóval ahhoz, hogy arról tudjam hallgatni a zenéimet, de néha valami belső zsebemben van a telóm, és olyankor a rádió indul el. El nem tudom képzelni, hogy bírják mások a kereskedelmi rádiókat, a zenét, a beszélgetéseket, nem bírom elég gyorsan kikapcsolni. Bezzeg a finom kis saját zenéim, velük a világ végéig is elvezetnék. Na jó nem, de óriási kedvem lenne elautózni valami messzi, gyönyörű helyre. Mondjuk Bergenbe (jó, mondjuk inkább odarepülnék, és aztán ott autóznék sokat, Clara és Creusa tehetnek róla, hogy most oda vágyom teljes erőből, és a hétvégén (ó, meg a szünet alatt) kénytelen leszek valami skandináv krimit olvasni. 



Ma anyukám csinált olyan kekszet, ami csupán attól édes, hogy apróra vágott füge van benne, egy tanítványom kislányai padig küldtek nekem olyan szaloncukrot, vagy nem is tudom, mi az pontosan, ami aszalt szilva bevonva csokival. Úristen, mindkettő NAGYON finom. 

És nagyon szeretem most a hajam. 

2017. december 13., szerda

Sunshine in a bowl

Na, hát közben már elmúlt a rossz kedvem. Nincsen igazából konkrét baj, de hát tudjuk, hogy a lányoknak egy hullámvasút az életük. Vagy csak működtek a megküzdési technikáim. 

Éreztem, hogy nem lesz erőm elmenni edzeni, de tudtam, hogy az tutira helyre rakna. Úgyhogy ráírtam az edző lányra, hogy nincs-e lány vendége ma délután, akivel párba tudna rakni - vagy esetleg egy szabad időpontja csak nekem, de ő annyira népszerű, és olyan sokat dolgozik, hogy ebben igazából nem is reménykedtem. És írt szinte azonnal, hogy mehetek 3-ra. Kiderült, hogy pang a decembere, és örült, hogy megyek, úgyhogy edzhettem vele egyedül, mondjuk időnként úgy szenvedtem, mint a kutya, de minden pénzt megért. Nagyon szeretem ezt a lányt. Utána szaunáztam, nem mondom, hogy visszatért belém a zen, de sikerült kikapcsolni, leengedni. Olyan rövid amúgy a hajam, hogy nem bírom összefogni, vagy legalábbis a tarkómnál lévő tincseket nem tudom befogni, de olyan jól van levágva, hogy nagyon szépen áll mindig - meg az az igazság, hogy az utóbbi időben már mindig összefogva hordtam, mert kiengedve nem állt sehogy, szóval ez így tök jó.

Hazafelé azon gondolkodtam, hogy mit főzhetnék, ami csupa napsütés ebben a semmilyen, nyűgös, energiátlan időben, és amitvihetek holnap és pénteken is ebédre. Vettem hozzá sütőtököt, kölest, kókusztejet, spenótot és mangót, félig megfőztem a kölest, hozzáadtam a kicsire aprított sütőtököt, sót, két gerezd fokhagymát és egy kis chilit, megfűszereztem curry fűszerkeverékkel, ráborítottam egy konzerv kókusztejet, majd mikor megpuhult a sütőtök, belekevertem a picire vágott mangót és az egész doboz spenótot. Kicsit még ízesítettem, és kész. 

Jaj, és még akartam mesélni, hogy van ez az ír tévés szakács, Donal Skehan, aki Jamie felfedezettje, és egy nagyon szimpi fiatal arc. Már nem tudom, hogy akadtam rá, gondolom már az, hogy csodásan főz és nagyon helyes, elég volt, hogy bekövessem instán. Én általában 3 napig bírom a hírességek promo faszságait, de ez a fiú rengeteg személyes kontentet tol, és annyira cuki, vicces és pozitív, hogy az egyik kedvencem lett, akitől bármennyi insta sztorit meg bírok nézi. Na és ez a fiú tavaly fogta a svéd szerelmét, akivel ezer éve együtt vannak, és talán 2 éve össze is házasodtak, meg a kutyájukat, és ráunva az undi ír időjárásra kiköltöztek Los Angelesbe. És elképesztően helyesek és szimpik, a srác mindent dokumentál, nagyon megszerettem őket. Na és kb egy hete, vagy nem tudom, 10 napja kisbabájuk született, és hát ugye végigasszisztáltam a terhességet is, a kismama tornát, babakocsi vásárlást, mindet, és most itt a bébi, és halljátok, ezek olyan természetességgel folytatják az életüket, mintha, nem tudom, az ég világon semmi különös nem történt volna. Kb 2 nappal azután, hogy hazavitték a babát, a srác felpakolja a gyereket, és elviszi vele sétáltatni a kutyát, hogy a csaj tudjon aludni otthon. Belerakja a hordozóba, magára köti előlre, vacsorát főz, de mondjuk steaket, és úgy csinálja a kis főzős videóit közben. Itt a családjuk, találkoznak a barátaikkal, elmennek a tengerpartra bruncholni, megmásszák a Hollywood feliratos hegyet, mindezt egy egy hetes kisfiúval - konkrétan ugyanazok a videók, mint előtte, csak közben megszületett a kisbabájuk. Nekem ez elképesztően bejön, olyan érzésem lesz tőle, mintha a gyerekvállalás nem a Csomolungma lenne, hanem tényleg működne, hogy ezt lehet tök lazán csinálni, és nem muszáj az életünket hozzáigazítani a gyerekhez, hanem majd a gyerek igazodik a szüleiéhez - és az én fejemben az van, hogy ha egyszer lesz családom, akkor azt én majd így fogom intézni. Persze ez a kép is lehet hamis, mert ez csak a hülye insta, de akkor is, engem ez a fiú meg a kis családja (na meg a kutyájuk!) minden nap felvidít.


nem fenékig tejfel

Tegnap több részletben írtam itt egy hosszú picsogós posztot, de értelmetlennek találtam kirakni. Coping mechanizmusaim:

anyukám paradicsomlevese
szusi a lidl-ből (nem egy Wasabi, de legalább szusi)
séta a kutyával úgy, hogy nem viszem a telefonom
kutyadögönyözés
alvás nyugtatóval (csak ilyen természetessel, de basszus, muszáj aludnom)
örülés az új hajamnak, első hajmosás a hajvágás után
nagyon élénk matt rúzs, amit Selindától kaptam és rá emlékeztet mindig
edzés, szauna, már ha lesz motivációm, se a múlt héten, se ezen a héten nem voltam
van új Star Wars, meg kell nézni moziban 
laktózmentes krémtúró

most nagyon :((

2017. december 11., hétfő

long day, angels

Nem volt ma annyira jó napom a suliban, még mindig úgy érzem, hogy a tinédzserek és én tök más nyelveken beszélünk, és most nem a magyar és az angol nyelvre gondolok. Nem értenek, én nem értem őket, és ez meglehetősen stresszessé teszi a munkám. Ja, és persze, hogy ironikus módon csak a saját osztályommal van ez a gap, a többi osztállyal tökéletesen harmonikus a kapcsolatunk.

Nagyon szuper ez a fodrászat, egy tök szimpi fiatalembert kaptam, aki (oké, hajmosással együtt) másfél órán (igen, 90 percen) keresztül vágta a hajam, de tényleg, olyan precízen, hogy hihetetlen. Sokkal rövidebb lett, mint amire gondoltam (ezt mondjuk sosem fogom megérteni), de nagyon tetszik, és most nagyon friss, könnyű, meg szerintem fiatalodtam is tőle pár évet. Kiszárította szögegyenesre, amitől nagyon fodrász-ízű, várom az első hajmosást. Egyébként szinte teljesen ilyen volt a hajam az esküvőmön (akkor is pont ide jártam fodrászhoz), ez ugye a sűrű dokumentáció miatt emlékezetes. Úgy tűnik, a történelem ismétli önmagát.

Aztán sétáltam egy kicsit a gyönyörű, kivilágított Andrássyn, beugrottam az Ecocaféba megpuszilni Gabeszt meg üdvözölni Metrót, majd meglepiből becsöngettem Pillához meg a pasijához, mert tudtam, hogy Pilla rosszkedvű, és szerettem volna felvidítani. Szerintem nagyon nagy bizalmat feltételez bejelentkezés nélkül fölmenni valakihez, de én hozzájuk haza megyek, és tényleg nagyon örültek nekem. Csak egy órát maradtam, mert nem akartam nagyon későn haza érni, de kaptam vacsit, egy pohár bort, dumáltunk, és Pilla meg is ölelgetett. 

Aztán itthon leraktam a cuccaimat, meggyúrtam a kutyát, kicsit pakolásztam, bejöttem a nappaliba, megéreztem a fenyőillatot, és akkor esett le, hogy óóóó nekem van már itthon karácsonyom!

csúcsdísz

2017. december 10., vasárnap

Cu(l)t

Holnapra pedig bejelentkeztem a Cult fodrászatba, ahova régen jártam. Lenőtt a frufrum, és szeretném nagyon jól levágatni a hajam. Most kb ilyen hosszú, csak az enyém lenőtt és formátlan:



És ilyenek vannak a fejemben: 










Már ami a formát illeti, mert festve még sosem volt, és szerintem ez így is marad. Azért izgulok (ti pedig drukkoljatok), hogy megértsék, mit szeretnék, és ne mondjuk 1 centis tüsi hajjal jöjjek haza.

Gluténmentes liszt

Meséltem a múltkor, hogy vettem a Lidl-ben gluténmentes lisztkeveréket. Na, és bár csak banánkenyeret sütöttem belőle, nem lett jó, hiába raktam bele sokkal több (mondjuk másfélszer annyi) vajat, közben jónak is tűnt a tészta, de maga a kész süti száraz lett és morzsás. Van ötletetek, esetleg van valami titka ezeknek a liszteknek?

I love you, Sunday

Ahhoz képest, hogy tegnap teljes mértékben szabadságoltam magam, ma egyszerűen nem bírtam leállni, és mindent megcsináltam, amit akartam, meg még közben egyéb random dolgokat is, amik eszembe jutottak. Például vettem egy speciálisan erre a célra való tisztítószert, és kisúroltam a sütőm, de igazából csak azért, hogy ha Pilla eljön, akkor meg tudjam neki mutatni, hogy már az én sütőm is csili-vili. Volt ugye, hogy amikor új albiba költöztek, akkor elhívott társalkodónőnek, hogy szórakoztassam, míg ő kitakkerolja (a ránézésre ragyogóan tiszta) helyet, és maradjunk annyiban, hogy leesett állal néztem, hogy hogyan tisztogatja a négyzetcentiket, és elég gyorsan rájöttem, hogy neki és nekem teljesen mást jelent az, hogy tiszta, és hogy míg neki módszeres, alapos és vérprofi takker technikái vannak, addig én meglehetősen felszínesen, mondjuk úgy, hogy ímmel-ámmal takarítgatok ott, ahol a papok táncolnak. Egyébként nagyon inspiráló volt, és azóta én is kicsit hatékonyabb vagyok itthon (ld. a sütőm, ami szerintem új korában volt utoljára ilyen tiszta).

Sajnos az óriási aktivitás azzal járt, hogy nem aludtam ebéd után, pedig azt MINDIG muszáj, ha az embernek érkezése van rá (ez az egyik legalapvetőbb életfilozófiám). Viszont lettek tiszta ruháim, tiszta lakásom, tele hasú unokahúgom, boldog nagynénim, aki meglátogatta a nővérét, lett fenyőfám, a fenyőfából lett karácsonyfa, került a kutyalábakba 1-2 kilométer, és még egy halom töppedt banánból is lett banánkenyér a holnapi nagyszünetes kávé mellé, hétfői suliundor ellen. 


Sokkal kisebb fát akartam venni, de ez annyira meseszép volt (24-én általában már csak nyomi fák vannak), nem volt sokkal drágább sem, mint amennyit a nyomi fáimért fizetni szoktam, és nincs vesztenivalóm alapon mondtam egy sokkal alacsonyabb árat, mint amennyiért kínálták, és bólintott a srác, hogy oké. Úgyhogy ez lett. Gyönyörű, és felüdülés, hogy nincs halszaga sem (ha még emlékeztek). Az unokahúgom segített feldíszíteni, meg apu is itt sertepertélt, teljesen fel voltak pörögve.

2017. december 9., szombat

Chances

Az is volt még, hogy leszálltunk a vonatról péntek délután, elgyalogoltunk a Bazilikáig, hogy megnézzük a karácsonyi vásárt a zuhogó esőben, és ahol nekem már nagyon kellett pisilnem, meg még egy lánynak szitén. Ki volt írva, hogy wc, mondtam, hogy menjünk, egy konténer volt odaállítva az épület mellé, ahol egész korrekten lehetett pisilni meg kezet mosni kétszáz forintért, ez miért nincs ingyen, szerintem ennek alapnak kellene lennie, és még tükör is volt. Na és mosom a kezem, igazgatom a hajam (már ami kilóg a sapi alól), várom a leányzót, felnézek, és totálisan váratlanul ott áll előttem Lenszi, aka Olív. Mi a lányokkal szinte egész nap dumálunk a közös csoportunkban, de valahogy nem derült ki számunkra, hogy mindketten ugyanakkor leszünk ugyanott, pont ebben a random wc-ben, ennek kb semmi esélye nem volt. Nagy örömünkben megölelgettük egymást meg küldtünk közös szelfit a csajoknak. Aztán dolga volt, de kicsit később még becsatlakozott míg forraltbort ittam az egyik fiú anyukájával, és bemutattam őt a gyerekeknek is, és mondták neki, hogy CSÓKOLOM, de aztán az egyik fiú már úgy mesélte el a találkozást, hogy "láttam, hogy ott áll egy jó csaj a tanárnő mellett, és már mentem is, hogy hellóóó". 

Nagyon szeretem, hogy ilyen az életem, a kis barijaimmal, a gyerekekkel, meg mindenkivel. 


Charging

Az szokott lenni, hogy eszembe jutnak frappáns, vicces, mégis mély értelmű poszt címek, és ilyenkor gondolok rá, hogy gyorsan lejegyzetelem őket, de aztán úgy vagyok vele, hogy úgyis emlékezni fogok, de aztán persze soha nem. Ugyanígy vagyok a témákkal is. Kellene szednem valamit memóriazavarok ellen. 

Tegnap voltunk színházban az osztállyal, ami úgy indult, 20 perccel korábban ott voltunk az állomáson, de annyira sokan álltak sorban, és olyan lassú volt a rendszer, hogy lekéstük a vonatot, mert persze nem mertem 10 gyerekkel jegy nélkül vonatra szállni. Mondjuk hál'istennek még így is bőven időben voltunk, és jött is egy másik, igaz, sokkal lassabb vonat, és felültünk arra. Mikor elindult, akkor esett le, hogy az egyik fiú nem érkezett meg. Felhívtam, mondta, hogy bocs, de totál elkésett, mondtam neki, hogy melyik vonatra üljön, majd hívom, és eligazgatom, mert egyáltalán nem ismeri Budapestet. 

Bent gyalog indultunk el, hogy megnézzük a karácsonyi vásárt a Bazilikánál, közben elkezdett zuhogni az eső, nálunk meg nem volt esernyő, és szarrá áztunk. Nagy nehezen elnavigáltam az elhagyott fiúcskát oda, ahol fel tudtuk szedni, de kb ez a "nézz körül, és mondd el, mit látsz, feliratokat, mindent", és így rájöttem, hol van, még jó, hogy jól ismerem a belvárost - jellemző amúgy, hogy egy KFC-ből jöttem rá, hol van - milyen hasznos a csípős csirkeszárnyak iránt érzett szerelmem, ugye. A színház nagyon tetszett mindenkinek, aztán utána hazafelé mekiztünk, de mire ágyba kerültem hajnal 1 körül, totál lemerültek az elemeim. Úgyhogy reggel aludtam, míg tudtam: fél 8-ig, ugyanis akkor már egy sűrűn csóváló szőrmók ácsorgott az ágyam mellett. 

Nagyon fáradt vagyok, kicsit olyan érzés, mint mikor egy egész napot utazik az ember, és napokba telik kipihenni. Úgyhogy most feltöltés-üzemmódba kapcsoltam magam, sok-sok gyógytea, kaja, pihi, család. Délelőtt itt volt a bátyám, aki megfejtette pár titkát az új laptopomnak, aztán miután elment, főztem ebédet magamnak meg anyuéknak. Vettem valamelyik nap pisztrángot a lidl-ben, nekem az a kedvenc halam. Kb egy ezres két szép, dundi, bársonyos hal egy csomagban, ami hármunknak elég, só, bors, citromkarikák és sok fokhagyma a hasukba, majd 20 percig sülnek a forró sütőben (ezt a Mautner Zsófitól tanultam, így kell. Csináltam mellé krumplipürét, anyu hozott céklát meg csalamádét, és rosée Hoegaardent ittunk hozzá pezsis pohárból - ahogy kell. Teljesen karácsonyi-menü íze volt mindennek. Ebéd után meg aludtam vagy két órát a kanapén, az is csodálatos volt. Estére pedig még vannak Stranger Things részeim. 

Lauryn Green

2017. december 7., csütörtök

Happy

Na, hát csak eljött az évnek az az időszaka, amikor Milka szaloncukrot eszem reggelire. Najó, reggeli után, de hát akkor is. 

Újra van gépem, nem kell többet az iPaden pötyögnöm a posztokat. Az e-digitalnál vettem, megrendeltem előre, méghozzá a Pólusban lévő boltjukba, hogy autóval tudjak menni, és ne kelljen Budapesten egy laptoppal a hónom alatt kavarognom a tömegben. Nagyon örültem volna, ha valaki eljön velem, de gondolom, mindenkinek van jobb dolga is, mint hogy szerda délután a Pólusban kavarjon velem (és várjon egy órát, míg elintézik a kamatmentes hitelt nekem), így aztán nem is hívtam senkit. De végül beszéltem a nagyobbik bátyámmal, és ő magától jelentkezett, hogy jönne, mert ő is akart vásárolni az Ázsia centerben, és vezetett is, úgyhogy tök jó volt, mert bár mi elég sokat beszélünk, mégsem sokat vagyunk kettesben,  de így töltöttünk együtt némi minőségi időt, és még királylánynak is érezhettem magam, ahogy csak egy húg érezheti magát a bátyja mellett.

És most van új laptopom, ami csodálatos, bár még rá kell jönnöm, hogy hogyan kell használni. Legszívesebben itthon maradnék vele egy pár napra, hogy elmélyüljön a szerelmünk, ülnék vele a kanapén, kakaót innék a fahéjas keksz mellé (de csak óvatosan, mert a szerelő szerint a Vaiom belsejémől elég pontos képet kapott a nassolási szokásaimról, khm), beraknám a Christmas Is Coming Spotify playlistet és rájönnék a titkaira, mert egyelőre csak a felszínt karcolgatom. 

Azon gondolkodom amúgy, hogy a hétvégén veszek egy kisebb karácsonyfát és felállítom a picsába, hogy az egész decemberem ebben a hangulatban teljen, úgyis annyira keveset vagyok itthon - ha viszont igen, akkor az legyen kimaxolva. Ráadásul ugyanazokat a fákat fogják árulni karácsonykor is, mint most, szóval mire várjak. 


2017. december 6., szerda

Surprise, surprise

Tegnap az óráink után értekezlet volt a suliban, ez mondjuk nem fura, mert minden hónap első keddjén van. Az viszont annál inkább, hogy előtte, épp, mikor ebédelni akartam, feljött az igazgatónő, és kért, hogy menjek le az irodájába, beszélni akar velem. Le is mentem, várnom kellett rá úgy fél órát, közben már minden eszembe jutott, hogy mit akarhat. De igazán csak akkor ugrott össze a gyomrom, mikor végre behívott, bekérte a gazdaságis csajt is, becsukták az iroda mindkét ajtaját, leültettek, leültek, megköszönték, hogy vártam, majd komolyan néztek rám, és tízszer megkérdezték, biztosan tudok-e titkot tartani. Na akkor már biztos voltam benne, hogy valami baj van. Majd megkérdezték, hogy elvállalnám-e a krampusz szerepét a Mikulás mellett, aki egy csomó meglepit hozott a kollégáknak az értekezletre. Komolyan, előbb-utóbb gyomorfekélyt fogok kapni ebben a suliban. 

2017. december 4., hétfő

Same shit, different week

Ma reggel pedig borzalmas volt kelni, egyszerűen úgy voltam vele, hogy NEM, totál iskolaundor. Reggeliztem zabkását vaníliás magtejjel, chia magokkal meg fahéjjal, ittam méregerős kávét, csomagoltam szendvicset, hoztam ebédre csirkemellet sütőtök-pürével és gránátalmás madársalátával, végzek fél 3-kor, és enyém az egész délután, szóval tényleg mindent megteszek, de mégis szomi, hogy ilyen nehezen indul a hét. Itt már aztán nem olyan rossz, és nekem dolgozatokat sem kell írnom, meg felelnem, de nyűgös vagyok meglehetősen.

Simple

Pénteken meg megnéztem a Gyilkosság az Orient Expresszent. Na azt viszont ne nézzétek meg. 

Viszont ha nem ismeritek még a Simple alkalmazást, akkor azt viszont nagyon ajánlom, töltsétek le. Hozzá lehetett kapcsolni bankszámlát, és lehet 3 kattintással mozijegyet venni, amiért aztán nem kell sorban állni (ami agyfasz), hanem az alkalmazás elmenti a jegyet, a bejáratnál leolvassák a QR kódot és mehetsz is. Ezzel az alkalmazással vettem autópálya matricát, lehet vele tök profin parkolást fizetni, meg elmentettem egy csomó pontgyűjtő kártyát, amit egyszerűen beolvasol, és akkor nem kell cipelni magaddal őket, hanem az app tárolja neked. 

Én mondjuk nagyon várom, hogy mindenféle koncertjegyeket is lehessen vele venni, de csak ilyen Fenyő Miklós Karácsonya-szintű eseményeket lehet rajta megtalálni, pl az A38-al, az Akváriummal stb még nincsen összekapcsolva. Lehet vele kaját is rendelni, meg könyvet venni (bookline), valamint ha az OTP-nél bankolsz, tudsz fizetni is vele (meg amúgy is, de úgy bonyi) de én ezeket a funkcióit nem használom. Amúgy szerintem hiánypótló cucc, és reménykedjünk, hogy fejlesztik.

2017. december 3., vasárnap

Falmatrica, kütyük, színház és mézeskalács-illat

Természetesen most, hogy tök bonyolult írnom, és egy emilt is kétszer meggondolok, mert utálok pötyögni, és hálát adok az égnek, hogy minden applikációból van desktop verzió, szóval most persze van kedvem írni. Ráadásul a szerelő annyit már kiderített, hogy a laptopom menthetetlen, így sajnos úgy tűnik, ez van, ezt kell szeretni, viszlát, kicsi Vaiom. Mondta a srác, hogy a winchestert ki tudja belőle menteni, de igazából semmi olyan nincs a gépemen, amit sajnálnék, ha elveszne, hiszen minden fontos dolgot egy online tárhelyen tartok, ami egyrészt biztosít ilyen esetekre, másrészt minden kütyümről, valamint online is hozzáférek a dolgaimhoz. Nem is értem, hogy hogy lehet, hogy van, aki nem így csinálja. Tegnap voltam Pilláéknál, és Pilla pasija segített kiválasztani az utódot, sőt, annak is utánanézett, hogy minden tényezőt figyelembe véve hol kapom meg a legolcsóbban, sőőőt, azt is kitalálta, hogy nem is kell kifizetnem egyben, mert egy csomó helyen van most kamatmentes hitel, így elég 10 hónap alatt letudnom az árát, ami szerintem király.

Szóval tegnap délutánra hivatalos voltam Pilláékhoz falmatricázni, ami nagyon vicces volt, mert eredetileg kreatív menedzsernek hívtak meg, de aztán annyi volt a szerepem, hogy egy hatalmas pohár borral a kezemben röhögjek rajtuk, ahogyan próbálnak egyezségre jutni, hogy akkor most hova kerüljön a 86. zsiráf, szárnyas póni meg kisautó, meg hogy eldöntsem, hány húsgombócot kérek a krumplipüré, a barnamártás és a vörösáfonya lekvár mellé. 

Közben írt nekem Clara, hogy felszabadult egy színházjegye, és lenne-e kedvem elmenni vele. Volt, de farmer volt rajtam, az UGG csizmám, meg egy pulcsi, szóval tisztán látszott, hogy egy smart dress code-ú eseményhez nem lennék szalonképes. De közben kiderült, hogy a Jurányiban megy a darab, és oda nem kell kiöltözni, így fél 7 körül ott várt rám. Pass Andrea Napraforgóját néztük meg, amiről fogalmam sem volt, illetve miközben befelé mentünk, elolvastam, hogy miről szól, és mosolyogtam egy sort rajta, hogy egy csinos, életvidám, egyedülálló tanárnő áll az események középpontjában. Van még benne néhány gyerek (bár a színészek már nem annyira gyerekek, de zseniálisak), akiknek a szövegén rengeteget nevettem, mert tényleg pont ilyenek, egy házaspár, akinek a házassága borulófélben van a nő mentális betegsége miatt, egy csomó zene, amit a szereplők szolgáltatnak, és az egész sztori teljesen mai és hétköznapi, mégis, egyszerre iszonyúan vicces és szórakoztató, és annyira nyomasztó, hogy a saját gyomrodban érzed a görcsöt, amit a szereplőknek kellene. A darab minden perce lekötött, és amikor vége lett, nem is értettem, hogy lehetett ilyen rövid, pedig amikor az órámra néztem, kiderült, hogy 2 óra volt. Nagyon élveztem, és lett két új kedvenc színésznőm: Sztarenki Dóra, aki a Terápiában játszotta Zsófit, és Petrik Andrea, aki gyönyörű és halálosan szimpatikus, és nem tudom, honnan ismerem, de most ő a Kincsem főszereplője, bár azt tutira nem fogom megnézni. El fogom erre a darabra vinni az osztályomat is, és minden ismerősömnél nyomulni fogok, hogy nézzék meg ők is. Clarát meg megkérem, hogy ajánljon még nekem darabokat. 

Jaj és nagyon bejön, hogy lehet nagyon meleg pulcsikat hordani, és mindennek fahéj és mézeskalács illata van, például a kézkrémemnek (ahogy Juc mondta, Ziaja for president, és tényleg).  


2017. november 29., szerda

Hűtlen

Pár napja gondolkodom rajta, hogy kellene nekem egy új laptop, mert a Sony Vaiom 2010-es, jól működik, de eljárt fölötte az idő. Nézegettem is ezt-azt, meg kérdezősködtem ez ügyben az elmúlt pár (mondjuk 3) napban. Erre az előző posztot már az iPademen kellett megírnom, ugyanis mára elpukkant a laptopom, nem kapcsolódik be. Egy kicsit reménykedem benne, hogy még összeszedi magát, mert még nem állok készen egy új gépre. :(

Makramé

Itt nálunk vadul havazik, teljesen elképedtem, mikor reggel elhúztam a függönyt. Nagyon szép, még ha tudom is, hogy semmi esélye, hogy megmaradjon. Tegnap végül csak kihúztam valahogy a napot, mondjuk a délutáni tanfolyamon már nem voltam teljesen százas, de legalább sokat röhögtünk. Hazafelé vettem pár dolgot, otthon gyorsan betoltam a sütőbe néhány csirkecomb filét almával, lila édesburgonyával (a tescoban találtam, kicsit más ízű, mint a narancsszínű, és úgy néz ki, mint a cékla), édesköménnyel, fokhagymával és répával, hogy legyen ebédem a hét hátralévő részében. Amíg sült, rendbe raktam a konyhát, elpakoltam a tiszta ruhákat, meg mindent elintéztem a lakásban, ami elcsúszott a hétvége óta. 

Ma van egy egész szabad délutánom, vittem edzős cuccot, azt letudtam munka után azonnal. Hétfőn annyira flow volt az edzés, hogy eszembe jutott, hogy mennyire király, hogy eljutottam idáig, hogy a mozgás egy ultimate energetizáló programként a napjaim része lett, erre ma elmentem megint, és annyira szar volt, hogy el sem tudom mondani, szóval ennyit a mozgásról, mint flowról. Azért utána szaunáztam, csak volt még egy fiú bent, aki megkérdezte, kicsit tehet-e rá, és a pozitív válaszomra körülbelül nyolcmillió fokot csinált.

Ma délutánra nem volt más programom, és az éjjel végre kialudtam magam, úgyhogy úgy éreztem, enyém a világ. Apu napközben felfúrt egy kampót a konyhámba, úgyhogy felrakhattam a makramémat. Még nyáron, mikor Portugáliában voltam Selindánál, volt egy elképesztő, kubai hangulatú étterem a parton, és ott volt felfüggesztve egy tál narancsokkal és citromokkal, és már akkor eldöntöttem, hogy nekem kell olyan a konyhámba. Tudom, hogy nem valami kifinomult, de nekem elképesztően tetszik:


2017. november 28., kedd

Insomnia

Tegnap délután el akartam csábítani Pillát moziba, nagyon meg akartam nézni egy filmet, de kategorikusan elzárkózott, a végén kénytelen leszek valami férfiemberrel menni. Mindenesetre suli után elmentem gyúrni, ami azonnal kompenzálta, hogy hétfő van, majd 6-kor találkoztunk a Nyugatiban. Megnéztük a karácsonyi vásárt a Bazilikánál, majd találkoztunk Pilla pasijával. Nagyon vicces volt, megjelent a srác, és elképedve néztem végig, ahogy ezek ketten egymástól 1 méterre állva vadul magyarázzák egymásnak a telefonban, hogy ki hol van, egy darabig azt hittem, hogy viccelnek, de nem, tényleg nem látták egymást. 

Kaptam névnapi forralt bort, némileg szétfagytunk (basszus, itt a tél), majd Pilla pasija elvitt minket vacsizni a Pad Thai-ba, ahol annyira csípős (mondjuk iszonyú finom) levest ettem, hogy egy másodperc alatt átmelegedtem. Vihogtunk egy csomót, majd még megvizsgáltuk közelebbről a vásárt, elsétáltunk a Nyugatiig, majd mindenki hazament. Az jutott eszembe hazafelé, hogy az is tök jó abban, hogy ha a barátaidnak párkapcsolata lesz (már amellett, hogy boldognak látod őket), hogy újabb szuper jó fej emberek lesznek a napjaid részei, és így új barátaid lesznek. 

Itthon kicsi készülődés után fél 11-kor lefeküdtem aludni, majd felébredtem hajnal fél 3-kor arra, hogy a kutya ki akar menni. Nagyon ritkán van ilyen, szóval oké, felkeltem, kiengedtem, kicsit őrizte a házat, majd visszakunyerálta magát (felkelés no2). Majd arra ébredtem, hogy ott áll az ágyam előtt, megint kikéredzkedett, akkor meg demonstratíve tologatta a tányérját, hogy ő akkor még éhes, ha már így ébren vagyunk mindketten,  és akkor ha lennék szíves, pedig kapott vacsit. Na és ezután már annyira kattogott mindenen a fejem, hogy nem bírtam visszaaludni. 

Úgyhogy a mai napom kb kuka - lenne, ha nem lett volna eddig 7 órám, és nem mennék még a másik munkahelyemre tanítani 4-től este 8-ig. Ma egyetlen porcikám sem kívánta a hangos tinédzserek társaságát, nagyon keményen szenvedtem, és most is legszívesebben 10 méter mélyen aludnék (mert most persze tudnék), de hát az élet nem habos torta, hogy rohadna meg. Remélem, túlélem valahogy a napot. 

Tudom, hogy beszéltünk már erről, de ha semmi nem használ, sehogy sem nem sikerül visszaaludni, és hajnal 3 van, ti ilyenkor beszedtek valamit, hogy el tudjatok aludni? Értem én, hogy hogy mindig vannak problémák, amiken lehet agyalni, de én alvás nélkül meghalok.

2017. november 26., vasárnap

Halfway happy

Szinte minden nap emlékeztetnem kell magam, hogy tél van, szürke és eseménytelen minden, és egyáltalán nem baj, hogy semmi mesélnivaló nincsen a napjaimban jelenleg. Mondjuk olyan tragédiák is történnek a környezetemben, hogy lehet, hogy néha nem is baj, ha kissé unalmas az élet, nem?


  • Van egy fekete NON+ ruhám, amit már több éve hordok, hidegben az egyik legjobb barátom, mert egy egyszerű, hosszú ujjú, meleg, fekete ruha, mégis iszonyú vagány, mert van kapucnija, kenguru zsebe, és többféle anyagból áll, király tornacipővel meg bakanccsal is - biztos jó mással is, de én mást nem annyira hordok (ilyen, csak tökfekete). M-es méretet vettem belőle, mert nem volt S-es, meg jónak tűnt így is. Aztán tavaly karácsony előtt megvettem ugyanennek a ruhának a színes változatát is, abból S-est, és hát az sokkal jobban áll. Megkértem anyát, hogy vegyen be a feketéből, hogy testhezállóbb legyen, úgy gondoltam, hogy csak az oldalát meg az ujját végig kell varrni, de közölte, hogy kislányom, ezt szét kell szedni. Szóval megcsinálta, így szűkebb lett, és most olyan, mintha új ruhám lenne - eddig is ez volt az egyik kedvencem, de most legszívesebben ezt venném fel minden nap.
  • Igyekszem minden nap menni egy nagy kört a városban a kutyával, néha az unokahúgom is jön velünk, és akkor ő kap valahol sütit, van olyan cukrászda, ahová kutyával is be lehet menni (és nem értem, miért nem lehet mindenhová). Nagyon szép a főtér, csupa fény és forraltbor-illat. Azt veszem észre a blökin, hogy már nem szeret sétálni, vagy nem úgy, mint régen. Jobban szereti ha megkötöm, és jöhet köztünk (mondjuk úgy is jöhet), látszik rajta, hogy bizonytalan, biztosan amiatt, mert rosszul lát - vagy nem tudom, nem lát. Olyan szomorú ez. Mondjuk továbbra is elég boldog kisállatnak tűnik, és egy ilyen nagyon hosszú séta, majd vacsi után akkora horkolással egybekötött alvást tud rendezni, hogy nem aggódom, hogy nem eléggé elégedett kutya ő. Beszéltem múltkor a vizslás fiúval, meséltem neki, hogy már nincsen macskám, és azt mondta, hogy nagyon szerencsés volt Süti, hogy nálam lehetett macska, és hogy ő lenne nálam macsek is, meg kutya is.
  • Juc blogger behülyített mindannyiunkat, hogy mennyire kurvajó a Ziaja, úgyhogy rendeltem tőlük BB krémet, kakaóvajas és narancsos tusfürdő-bőrradírt meg testvajat, és tényleg nagyon bejött minden. Csak a Camponában van üzletük, ott meg ugye ki jár, úgyhogy a webshopból rendeltem, és nem viccelek, 1 nap alatt itt volt a csomag a Dunakanyarban, és 5 termék került annyiba, mint mondjuk a Body Shopban 1 testvaj. Ráadásul küldtek vagy 20 termékmintát, és teljesen kész vagyok, hogy mennyire jók az arckrémeik is. Én mondjuk a kakaóvajra esküszöm, de Juc szerint a makadámiadió az ász, és ha kerestek kenceficéket, amik nem drágák de nagyon jó minőségűek, akkor próbáljátok ki ezeket.
  • Tegnap volt két barátunk szülinapja Kismaroson. Már délután 5-kor kezdtünk, a csajok hoztak kaját, mézes oldalast, cole slaw-t, salit meg krumplit, volt kétféle csokitorta, pálinka, bor. Este 9-kor már teljes kajakómáig jutottunk, a 10:20-as vonattal hazajöttünk, 11-kor már aludtam. Öregszünk.  
kecske's back

Mr. Mood

Van köztetek, aki ismeri King Krule-t? Ő egy brit zseni, aki még csak 23 éves, és én nem tudnám kategorizálni, de a wikipédia szerint a dark jazz, hip hop, darkwave és trip hop keveréke az, amit játszik, és hát ja. Én csak azt tudom, hogy amikor hazaköltöztem, és úgy éreztem, semminek semmi értelme, akkor sokat jártam futni a partra, és mindig King Krule-t hallgattam, mert úgy tűnt, semmi más nem adja vissza a bennem háborgó érzéseket (és akkor ez a fiú még csak 19 volt, itt lehet őt megnézni). Mintha a sötét, disszonáns hangokat követő szívmelengető harmóniák a tükörképei lettek volna annak, ahogy bennem a teljes kétségbeesést, az ürességet és a fájdalmat időnként felülírta az életszeretet és a remény, hogy leszek még jól. Szóval nagyon különleges helye van a fiatalembernek a szívemben, és mikor megláttam a héten, hogy februárban eljön az A38-ra, annyira örültem, mintha valami óriási ajándékot kaptam volna. Aztán elindult a jegyárusítás, és pár óra múlva kiírták, hogy a jegyek 90%-a elfogyott, én pedig leültem, és vettem magamnak egy jegyet, - csak egyet, mivel nem ismerek mást, aki ismerné, bár biztos vagyok benne, hogy nem egyedül megyek, túl sok zenész ismerősöm van ahhoz. Ismeritek az érzést, mikor annyira örülsz valaminek, hogy mindig, mikor eszedbe jut, fülig ér a szád - hát ez most olyan nekem. 


Legszívesebben belinkelnék ide vagy 10 számot, vagy inkább egész albumokat, de tudom, hogy én se nagyon kattintok rá zenékre a blogokon, úgyhogy visszafogom magam. Mindenesetre egy elképesztő, egyedi, csillogó különlegesség a mai tucatzenék közt. 

2017. november 19., vasárnap

Quel malheur

Meg az előbb írtam egy hosszú bejegyzést arról, hogy a névnapomra sütöttem ezer apró fahéjas tekercset, mert a suliban az a szokás, hogy akinek névnapja van, az visz sütit, mint az oviban. Én ezt mindig igyekszem elsunnyogni, mert én nem értem a névnapokat (kivéve, ha kapok rá ajándékot, mert azt azért szeretem), cserébe minden apropó nélkül szoktam vinni sütiket, friss croissant-t a lidliből, vagy SK szendvicset. De most valahogy megszállt az ihlet, meg akartam itthonra fahéjas süti illatot.

Na mindegy, elég vicces bejegyzés volt, de a lényege úgyis csak annyi lett volna, hogy szénné égtek a sütőben a fahéjas csigák. 

Stranger Things

Végre egész hétvégén pihentem meg családoztam. Nem emlékszem, mikor néztem utoljára filmeket, vagy sorozatokat, de tegnap délután végre volt időm belekezdeni a Stranger Things-be. Én az év elején már nekiültem egyszer, de nem tudom mi volt, az első részt, meg talán a második felét néztem meg, és egyáltalán nem jött át. Szerintem akkor voltam valami szenvedésben az apuka exemmel, és nem kötött le, nem voltam ott fejben. Most viszont teljesen elsodort, óriási a hype-ja, de okkal, valami olyan elképesztő hangulata van, pedig hát földöntúli ügyek, meg kifejezetten gagyi szörnyek vannak benne, de mégis, jó kis nyolcvanas évek, a gyerekkorunk, és mintha a legjobb barátaim lennének a főszereplők - illetve hát bárcsak azok lennének ők is, meg mindenki, aki szerepel benne. Pilla mondta, hogy újra gyereknek érzi magát tőle az ember, és tényleg. Most nekiálltam a második évadnak, és már előre rettegek, hogy vége lesz, és akkor mi lesz velem. Van az instán egy ismerősöm, egy nálam nem sokkal fiatalabb pasi, aki szerzett stranger things-es baseball sapkát, és úgy voltam vele, hogy oké, de most meg már azt gondolom, hogy én is akarok stranger things-es baseball sapkát.


2017. november 18., szombat

Lush

A Lush-tól a Big nevű tengeri sós sampon a kedvencem, szoktam tartani itthon, és váltogatom valami olcsóbb fajtával, vagy a The Body Shop banános samponját (és hajkondicionálóját), vagy Alpecin koffeines samponját használom mellette. Tényleg nagyon szép és dús (nagy) lesz tőle az amúgy puha, vékony szálú hajam, de a lényeg, hogy elképesztően finom illatúvá varázsolja. 

Na és most vettem ezt a citromos samponkorongot, amit nagyon ajánlanak szőke hajra (meg gondolom, mindenféle hajra, csak vegyük meg), ennek is nagyon finom az illata. Nagyon szép fényes és sima tőle a hajam, működött balzsam nélkül is (csak minden 3. alkalommal használok balzsamot), mást egyelőre nem tudok róla mondani.

Viszont a testápoló! Ő az, itt a kép bal alsó sarkában. Az illata olyan, mint a színe: narancsos, fűszeres, engem megvett kilóra. A vizes bőrt kell vele bedörzsölni, majd leöblíteni, és akkor elképesztően puha és illatos lesz, és ez eddig nem is kamu. Viszont egyrészt most így utólag azt gondolom, hogy lehet, hogy indokolatlan a zuhany alatt testápolózni, csak van az embernek utána 1 perce, hogy bekrémezze magát - de oké, legyen, a határán vagyok annak, hogy ez bejöjjön nekem, és ne kelljen a zuhany után a kenegetéssel szarakodni. Másrészt viszont hófehér törölközőm utána csupa narancssárga lett. Harmadrészt a fehér zuhanykabinom alja és a lefolyó csupa ragacsos maszat már az első használat után. Szóval, hogy mondjam... Szerintem nem az igazi a koncepció, én valószínűleg visszatérek a hagyományos verzióhoz. Láttam, hogy egy csomó márka kijött a zuhany alatt használható testápolókkal, ti használtok ilyesmit? Mik a benyomások?