2017. október 16., hétfő

the only way is up

Írtam az előbb egy hosszú posztot, hogy mennyire szarul érzem magam a bőrömben. Már konkrétan így fizikailag. De közben rájöttem, hogy a múltkor már leírtam ezt, és csak annyi van, hogy nem változott semmi, meg hát kit érdekel, hogy nyűglődöm (magamat is idegesítem ezzel), úgyhogy nem is magyarázom inkább. Mondjuk annak örülnék, ha rájönnék, mi a baj*, mert nem tudom, min kellene változtatni, illetve lehet, hogy életmódilag mindenen kéne.  Mondjuk a múlt héten volt egy szuperjó napom, meg aztán a hétvégén is végig elememben éreztem magam, meg volt tök sok lendületem, szóval lehet, hogy nem reménytelen az ügy.

Volt még olyan, hogy szombaton egy rövid beszélgetés során szó szót követett, és egy fél nap alatt úgy alakult, hogy márciusra vettünk a lányokkal repjegyet Párizsba, és meglátogatjuk a fotós barátnőnket. Ez mondjuk eléggé lelkesítő. 

Ma meg megint rácsodálkoztam, hogy mennyire csodálatos az ősz: 

this is how we roll

*Szerintetek lehet, hogy szeptember óta sok cukrot eszem, és attól érzem magam rosszul? Fáradtnak, nyűgösnek, energiátlannak? Vagy csak túl sok külföldi életmódblogot olvasok?

2017. október 15., vasárnap

Fahéj

Szóval tényleg, zseniális volt a hétvége. De ha a két legjobb dolgot kell kiválasztanom, amik hosszú távon megnövelik az életminőségemet, akkor az egyik, hogy lecseréltem a nyári takarómat télire. Én dupla, 200x200-as takaróval alszom, csodálatos érzés. Úgy 3 éve az egyik pasimtól kaptam karácsonyra a téli verziót, ami az Ikea szerint nagyon fázós embereknek való, és tényleg olyan, hogy akár meztelenül is lehet alatta aludni télen is, nem fázom. Ilyet kb a nagyim tolldunyhája tudott, de az hatalmas volt és nehéz, ez pedig könnyű és puha. Boldogság alatta aludni. 

A másik, hogy sütöttem fahéjas tekercseket. Én szerintem a világon az összes íz/illat közül a fahéjat szeretem a legjobban, Portugáliában például találtam egy szuper fahéjas rágót (itthon is van, csak 1 percig tart az íze), és úgy kb egy kilót hoztam belőle haza, hogy sose fogyjon el. Na és én még sosem sütöttem se kakaós, se fahéjas csigát, mondjuk ritkán is eszem ilyesmit. De egy ideje akarok otthonra fahéj illatot, úgyhogy ma nekiálltam, és ezt a receptet követve megsütöttem. Ah, heaven. Én azt hittem, nekem nem barátaim az ilyen kelt tésztás receptek, de ez nagyon jó lett, a családom eléggé elismerően nyilatkozott, főleg, hogy előtte még kaptak sütőtök levest, meg almás, édesköményes, sütőtökös csirkecombot is. Csináltam a tetejére krémsajtos krémet is, mert ilyet ettem a múltkor a Bite-ban, és hát... Ja. Értem, miért rakják rá. :)


Perfetto

Azt hiszem, sikerült a hétvégéből kihozni a maximumot minden szinten. 

És elégedett vagyok, mert igen, óriási bennem a küzdelem, ahogy az előző posztban is írtam. Mert egyrészt igényem van kimozdulásra, a társasági, társadalmi életre, igényem van a kultúrára, a zenére, a barátaimra, idegenekre, kalandra, csavargásra, új élményekre, a fővárosra, a vonatra várásra, az éjjel villamos után szaladásra, hogy hajnalban érek haza. Kell az érzés, hogy állok egy koncerten, és boldog vagyok, hogy láthatom, hallhatom, ami ezen a színpadon történik, hogy itt lehetek, táncolhatok, és hogy ezt az élményt soha nem veheti el tőlem senki. És körülnézek, és tudom, hogy a körülöttem táncikáló barátaim ugyanezt érzik. Érezni akarom, hogy élek, hogy történik velem egy csomó minden. 

De közben a lelki és testi egészségemhez szükségem van arra is, hogy eleget aludjak, pihenjek, feltöltődjek, hogy üldögéljek a mólón, a ragyogó napsütésben a kutyámmal, hogy időt töltsek  a családommal, hogy vasárnapi ebédet főzzek nekik, hogy tiszta legyen a lakás meg az autó, tele legyen a hétre a hűtő, aludjak délután egy órát, hogy olvassak. 

Na, és a hétvégén valahogy mindenre sikerült időt találni. Úgyhogy ide nekem a hétfőt.  

2017. október 14., szombat

Nem tudom

Életem dilemmái: 


  1. Menjek edzeni, futni, menjek be Budapestre, találkozzam a csajokkal és menjünk el vacsizni a Padronba, együnk finomakat és igyunk bort, majd menjünk el koncerteket nézni a Trafóba, ismerkedni, táncolni, jöjjek haza halálkésőn, kimerülten, de élményekben gazdagon.
  2. Maradjak itthon, dobáljam a kutyának a játékát a kertben, főzzek sütőtöklevest, süssek fahéjas tekercset meg édesköményes, almás csirkecombot, menjek sétálni az unokahúgommal, vasaljak ágyneműt, fetrengjek a kanapén, simogassam a beteg macskám, nézzek sorozatot, olvassam a könyvem, pihenjem ki magam végre. 

2017. október 11., szerda

Sunny day, dogs, friends and pretty things

Nagyon vártam a ma délutánt. Csak fél 2-ig dolgoztam, utána pedig Budapesten volt dolgom. Úgy volt, hogy gyorsan elmegyek még edzeni, de hazaugrottam enni, és a gyönyörű idő, meg a kutyám szép, barna szemei pillanatok alatt meggyőztek róla, hogy az edzőterem az utolsó hely, ahol tartózkodni kell egy ilyen csodaszép délutánon. Úgyhogy fogtam a pórázt és lementünk a Duna-partra. Nem tudom visszaadni, milyen jó volt, de úgy éreztem, ahogy sétáltam a napsütésben a sárga falevelek közt az előttem cikkcakkban szaladgáló pulikutyával, meg ahogy leültem a parton, és egyből visszafutott hozzám és már fúrta is be magát a hónom alá, hogy most a világon senkivel nem cserélnék. 

Beszéltem Gabesszel, hogy meglátogatom ma a munkahelyén, amikor bemegyek Budapestre, de aztán  rájöttünk, hogy mire végzek a dolgommal, és odajutnék, hogy benézzek hozzá, ő már végez. Aztán láttam, hogy ha akarom, elérek egy korábbi vonatot, és meglepetésből akár a tennivalóim előtt is ellátogathatok hozzá. Így gyorsan elrendeztem otthon mindent, felraktam a bicajom a vonatra, és fél óra múlva már kötöttem is ki a bringát a Magnet közösségi kávézó elé, ahol dolgozik. Ez egy bank és kávézó egyben, közösségi térrel, de az emberek nem értik, és odamennek hozzá, ahogy áll cukin a pultban a kávégép mögött a köténykéjében, hogy akkor ők most nyitnának számlát, ez eléggé vicces. Nagyon meglepődött, mert ugye nem számított rám, de nem hagytam neki sok időt a csodálkozásra, hanem fogtam a kutyáját, aki vele szokott lenni a munkahelyén, és leléptünk sétálni. Nagyon fura, de nagyon jó érzés volt a gyönyörű, napsütéses Budapesten sétálgatni Metróval (mármint gyalog, csak Metrónak hívják Gabesz kutyáját), szó szerint fülig ért a szám. Azon gondolkodtam, mivel már másodszor történt meg ez a szitu velem ma, és megint ugyanazt az érzést váltotta ki belőlem, hogy mennyire boldoggá tudja tenni az embert egy szimpla kutyasétáltatás. Szerintem mindenkinek kéne kutya, vagy legalábbis kéne az embereknek időnként kölcsön egy eb, akit sétáltathatnak, és ez mindenkinek hasznára válna. Én egyébként úgy érzem, hogy Metró és köztem nagyon mély barátság van, az én szívem legalábbis csordultig megtelik, mikor meglátom őt, de abból, hogy milyen szorosan szokott ácsorogni mellettem, mikor együtt vagyunk, arra gyanakszom, hogy ő is kedvel engem. 


Aztán visszamentünk a gazdihoz, aki csinált nekem matcha lattét, amit még sosem ittam ezelőtt, és nagyon ízlett, pont ilyesmire vágytam. Ez egy japán, zöld teával felgőzölt,(rizs)tejes, vaníliás, forró ital (mondjátok, ha hülyeséget beszélek), nagyon különleges. Meg kaptam mandulatortát is, elég jól voltam tartva. 


Kicsit dumáltunk, aztán becsatlakozott  hozzánk Ivory blogger is, akivel szintén lebeszéltem egy délutáni randit, és akivel parfümbizniszünk volt, majd sétáltunk egy nagyot, dumáltunk, és közben elkísért a Dob utcába a Virivee boltba. Gondolom, sokan vannak köztetek, akiknek ismerős a márka, szerintem a világ leggyönyörűbb harisnyáit készítik. Na és az történt, hogy olvasták a blogom, és a múltkori posztom nyomán kaptam tőlük egy harisnyát ajándékba, és még sosem volt ilyen gyönyörű harisnyám, mint ez... Na de erről majd egy következő posztban mesélek. 

Ezer éve a legjobb délutánom volt, köszönöm, lányok, köszi, Metró, örök hála, Virivee!

2017. október 10., kedd

Helyzetjelentés

Nagyon kemény időszak van mögöttem, de mostantól talán kicsit könnyebb lesz. Nincs már semmi levegőben lógó ügy, amit halogatok, minden rendben, és hétközben van 3 délutánom, amikor ráérek. Tudom, hogy nem kell tudnom mindent 100%-osan jól csinálni és megoldani, jó lenne ezt kicsit elengedni. Hagyom is most a negatív tényezőket és csak a pozitívumokra koncentrálok.

  • Találtam egy új Paul Auster könyvet <3
  • Csináltunk a csajokkal hygge csoportot, és az a terv, hogy időnként összejövünk, csinálunk hangulatot, eszünk, megnézünk valami filmet és feltöltődünk. Most pénteken lesz az első kör (az Alíz csodaországban lesz az első, amit megnézünk, de én inkább dán filmeket fogok javasolni), nagyon várom.
  • Vasárnap dolgoztam egész nap, már előre letiltottam magamról mindenkit, hogy nem fogok ráérni. Phoebe rám írt napközben, hogy, dolgozom-e, meg hogy hol (a kanapén), és hogy szerinte nyissam ki a konyhaablakot, és szellőztessek (ez annyira fura volt, hogy nem ellenkeztem), de azt hittem, csak aggódik értem. Na és egy csomó fura üzenet után kiderült, hogy az ablakomba csempészett egy csomó finomságot, chipset, üdcsit, csokit, kekszet meg egy szép tányért is, amit a bolhán vadászott nekem. Hogy jobb kedvre derítsen, míg dolgozom. 
  • Tegnap egy csomó nyavajgás (nincs kedvünk, inkább együnk, inkább aludjunk) elmentünk Phoebevel futni, jógázni, meg szaunáztunk. Nem tudom, mikor aludtam utoljára olyan jól, és ébredtem olyan kipihenten, mint ma reggel. 
  • Felhívtam a fodrászom és kaptam időpontot csütörtök reggelre, már nagyon hosszú a hajam, a frufrum pedig már majdnem odáig ér, mint a többi tincs.
  • Itt van 10 percre tőlünk egy tök korrekt, melegvizes, szabadtéri fürdő, ami nyitva van este 8-ig, ott a Széchenyi fürdő, Phoebe-nek meg van egy (illetve kettő) ingyen jegye a Veli Bej-be, és azt ígérte, elvisz. Szóval itt a termál fürdő szezon.
  • Holnap két váratlan, ám tök jó dolog is történik velem a blogom kapcsán, stay tuned:).
  • A lidl-ben 1200Ft a pulikutyás Bodri cuvée, és én azt nagyon szeretem (meg szerintem ti is fogjátok).


2017. október 9., hétfő

Shoot me

Szóval a múlt héten az volt, hogy pénteken bementem az egyik osztállyal egy terembe, ahová ki voltunk írva. És ott volt az egyik asztalon egy pisztoly. Persze, játékpisztoly, de én ezt csak két, lábon kihordott szívroham után tudtam meg a fiúktól, akik megvizsgálták. Szerintem az egy pisztolynak látszó pisztoly volt, fegyvernek látszó tárgy. És nem tudom, ti hogy vagytok vele, szerintem nem normális, ha egy középiskolában ilyesmi van egy asztalon. Meg úgy bárhol. 

Mivel történetesen (és az osztályom balszerencséjére) ez épp a saját osztályom terme volt, azonnal lementem abba a terembe, ahol ők órán voltak épp, feltartottam a tárgyat, és megkérdeztem, kié. Nevetgélve jelentkezett is egy lány, hogy az övé, és hogy a barátnője öccsének viszi, csak a többiek meglátták, és szórakoztak vele. 

Na és hogy rövidre fogjam, eléggé kiakadtam, levittem a lányt a 2 igazgatóhelyetteshez, akik szintén eléggé megdöbbentek, elmondtuk, hogy oké, hogy viszi valakinek, de az ő felelőssége, hogy mások kezébe kerül, majd gazdátlanul, őrizetlenül kavarog valahol. Az egyikük javaslatára kapott egy osztályfőnöki figyelmeztetést, hogy a házirendben nem engedélyezett dolgot (fegyvernek látszó tárgy) hozott az iskolába, bár az az igazság, hogy átnyálaztam a házirendet, és igazából nincs benne, hogy nem lehet játékpisztolyt (játékbombát, játékkardot stb) behozni, de hát valahogy úgy érzem, hogy ez evidens. 

Na és a lényeg, hogy az osztályomnak ez egyáltalán nem egyértelmű. Maximálisan ki vannak akadva rám, hogy felfújtam ezt a dolgot, hiszen az nyilvánvalóan egy játékpisztoly, a vak is látja, hogy nem igazi, ergo nem értik, mi a problémám vele, hogy szórakoztak vele. És én lettem a köcsög osztályfőnök, aki csak a hibát keresi bennük és az élő fába is beleköt. 

Én pedig nem értem, mit nem értenek azon, hogy egy játékpisztollyal bankot lehet rabolni, meg lehet bárkit fenyegetni, hogy az az emberekből félelmet, szorongást vált(hat) ki, főleg, hogy pár nap sem telt el azóta, hogy minden tele volt azzal, hogy valaki egy fél falunyi békésen szórakozó embert lőtt halomra. És nagyon szomorúnak találom, hogy egy csomó 16 éves, amúgy okos és helyes tinédzsernek egy pisztoly (oké, játékpisztoly) az vicc és hecc. És én vagyok a szemét osztályfőnök (jó, mondjuk ez mindegy). 

Megkértem a történelmet tanító férfi kollégámat (aki nagyjából tanúja volt az eseményeknek, és ő is egyetért velem, mint amúgy minden kollégám), hogy kicsit beszéljen az osztályomnak a szimbólumokról, a jelképekről (még nem történt meg). Aztán persze az egész sztorin végigszorongtam a hétvégét, mondjuk valószínűleg feleslegesen, mert ma mindenki úgy jött suliba, mintha mi sem történt volna, 2 óránk volt együtt, és jókedvűek voltak és cukik velem. Hát, nem tudom. 

Voltak gondok anno a nyelviskolával (például hogy az utolsó időszakban néha el kellett dönteni, hogy akkor most egyek, vagy befizessem a számláimat), de tény, hogy ha vége volt egy órámnak, akkor arra kb akkor gondoltam legközelebb, mikor újra bementem ahhoz a csoporthoz. Nem kellett nevelni őket, aggódni miattuk, stresszelni a dolgaik miatt. Pure, gondtalan nyelvtanítás volt. Hát, ez most nem az.

2017. október 8., vasárnap

Jön a tél, szóval harisnyát hordok

Nagyon-nagyon szoknyás, ruhás vagyok, így sajnos rengeteget vagyok kénytelen harisnyát hordani pedig utálom őket. Műszálasak, kilyukadnak, kényelmetlenek, lecsúsznak. Én a Calzedoniára esküszöm, és úgy látom, hogy meg is éri rájuk beruházni, mert nagyon jó minőségűek, van egy csomó darabom tőlük, főleg vastagabbak, amiket több szezonon keresztül hordtam, és bár van, amelyiket többször is megfoltoztam már, még mindig működnek. Nagy haverjaim még télen a kasmír harisnyáik, amik nagyon, nagyon melegek. Na de a Calzedoniából betárazni az egy kisebb vagyon.

Most viszont a vékonyabb harisnyáim teljesen leamortizálódtak, a feketék és a testszínűek is, utóbbiból vettem kínait, meg a lidl-ben, és mindannyiszor ebbe a fényes, üvegszálas típusba futottam bele, ami szerintem 1992-ben volt oké utoljára, szóval dobhatom ki őket. 

Ti hol vesztek jó minőségű, nem túl drága, matt harisnyákat? Álmom, hogy alig legyen észrevehető, hogy harisnya van rajtam.

Virivee Space tights innnen



Az első BB krémem, avagy how to look alive on shitty mornings

Volt ez a BB krém-gate, és hát az a gondom ezzel, hogy az lenne a legideálisabb, ha kipróbálhatnék néhányat, és kiválaszthatnám, hogy melyik jön be a legjobban, de érthetetlen módon a kenceficékből általában nem lehet mintát kérni/venni. Pedig megvenni egy sok ezer forintos, több  árnyalatban kapható cuccot úgy, hogy nem próbálod ki, vagy csak ott, a mesterséges fények közt, elég komoly zsákbamacska. De még a DM-ben a Nívea BB krémeket sem lehet kipróbálni, nem is értem. Azért bejárkáltam helyekre, és legtöbb helyen a kézfejemen kipróbálhattam a krémeket, ami, valljuk be, nem az igazi. 

Végül a The Body Shopban találtam egy olyan krémet (All-In-One BB Krém), ami nagyon jónak tűnt, szinte teljesen eltűnt a kezemen. Tőlük kaptam egy kb 3-4 alkalomra elég adagot, amit itthon kipróbáltam élesben, és bejött. Könnyen kezelhető, mint egy arckrém, szép, homogén lett tőle a bőröm, én mondjuk hidratálok alá, mert arra esküszöm, de kipihent(ebb)nek tűnök tőle és szépen eltünteti a pici pirosságot, amire hajlamos vagyok itt-ott, meg a fáradtság jeleit, szóval hétköznapokra életmentő. Én a 02-es árnyalatot választottam, ezt mondják a legtermészetesebbnek az 5 árnyalat közül. Bár most így utólag lehet, hogy kicsit világosnak találom, de ennél már csak sápadtabb leszek, szóval jó lesz ez, mondjuk befejezésként kell egy kis pirosító. Nincs benne napvédő, mondjuk én csak télen használok ilyesmit, és akkor szeretnék is egy kis napsütést, így ez nálam nem volt tényező. Szerintem ez a krém zsíros bőrre nem jó, és valószínűleg lehetne még természetesebb, de mondjuk 7/10. 


Egyébként a Bobbi Brown BB krémjét tartják igazán nagyágyúnak ebben a szakmában, és szerettem volna kipróbálni, de abból sem kaptam mintát (sajnos este 6 után már nincs ott a tanácsadónőjük, én meg akkor szoktam arra járni), csak a kézfejemen próbálhattam ki, pedig több, mint 10 ezer forintba kerül. Kísérletezni fogok még ezzel a műfajjal, a következő körben ki fogom próbálni a koreai BB krémeket, amiket ajánlottatok (köszi), és amikből lehet mintát kérni. 

2017. október 7., szombat

Do you guys know a sleepdealer?

Nem jó mostanában Molnár Ilonkának lenni. A héten munkán, meg egy aránylag jól sikerült randin kívül semmit nem csináltam, csak aludni jártam haza. Nincs időm magamra, nem érzem jól magam a bőrömben és semmiben nem találok örömöt. Szinte folyamatosan szomorú vagyok, kicsit olyan érzés, mint a válás után, mintha valami nehéz súly húzna lefelé. Csak puha, ultakényelmes, bő ruhákat bírok hordani, nincs kedvem sminkelni (mondjuk azért szoktam), a hajam összekötve, csomóban a fejem tetején. A lakást úgy szerda környékén elengedtem, már szinten tartani sem volt erőm, kosz van és hatalmas kupi. A hét elején csináltam egy halom sütőtökös, cukkinis, kókusztejes quinoát, így volt ebédem egy pár napig, az mondjuk jó volt. 

Történt egy csomó szarság is, nincs most kedvem elmesélni őket, talán később (mondjuk minek). Egész héten az tartotta bennem a lelket, hogy pénteken Pillánál alszom a gyönyörű, új lakásában, megbeszéltük, hogy én leszek a vacsora-felelős, illetve hát ő bevásárolt, én pedig varázsoltam vacsit, tengerigyümis-paradicsomos spagettit. Vittem még egy 6-os doboz fánkot a The Box-ból, mindegyik másmilyen volt és mindegyiket megfeleztük testvériesen. Filmeztünk (Hidden Figures, szerepel benne Sheldon), meg dumáltunk, aztán meg aludtunk, kaptam külön szobát (jó, hát igazából nem az enyém, de kölcsönkaptam). 

De ahogy egyedül maradtam, ugyanúgy megint sötéten látok mindent. Ráadásul meg voltam róla győződve, hogy a kedvenc piros kardigánom is elhagytam, de aztán kiderült, hogy csak Pillánál felejtettem (legalább ez). Beszéltük, hogy valahogy mostanában mindenki rossz passzban van, rossz dolgok történnek vele, de miért? És az miért van, hogy nincs senki, aki az élet minden területén egyszerre jól van? Miért kell, hogy valamelyik láb billegjen? Ti ismertek olyat, aki minden szempontból rendben van? 

Itthon aludtam egy órát, már a harmadik adag mosás megy, teszek róla, hogy a lakásom főnixként szülessen újra hamvaiból, aztán... Hát, nemtom. Igyekszem abbahagyni az önsajnálatot. 

2017. október 4., szerda

La cuisine

Egyszerűen nem jutok el odáig, hogy posztot írjak a konyhámról, pedig már többen is írtatok, hogy miafasz mi újság. Na mindegy, hát tessék, itt van, ilyen lett. 


Ebből a sarokból minden ki lett kapva, csak a csempét nem cseréltem le, bár egy következő etapban majd azt is szeretném, egy teljesen más szín/minta nagyot dobna rajta. Különleges a vízmelegítő, ami a csapba van építve, tehát nem foglal külön helyet, és eléggé izgultam miatta, mert hihetetlenül olcsó volt, de 2 hónap használat után azt kell mondjam, nekem nem kell ennél jobb, tök jól működik. Végül felülre nem akartam szekrényeket, mert nekem van elég hely pakolni, így döntöttem az ikeás ládák mellett. A mosogatógép a legjobb barátom, azóta nem gond patika rendet és tisztaságot tartani a konyhában, jó befektetés volt. Az egy medencés mosogatót sem bántam meg, mondjuk szuper minőségűt vettem, és nagyon szeretem. Az egész sarok praktikus és minden kézre áll, nekem tetszik is. Apukám pedig egy hős. 

Sick, tired and lonely

Ma (mint szeptember óta a legtöbb napomon) csak 9-re megyek dolgozni. Nekem ez nagyon bejön, a 9 ezerszer emberibb időpont, mint a 8, bárcsak mindig így maradna. Mindenesetre felkeltem időben, hogy süssek reggelit tojásól meg rengeteg zöldségből, forraltam vizet a gyömbér-menta teámhoz, és kicsit üldögélek a konyhaasztalnál, mielőtt bemegyek dolgozni. 

Tegnap megvolt a szülői, ami miatt stresszeltem kissé, nem mintha gondot okozna kiállni emberek elé beszélni, meg az én osztályomban a szülők is támogatóak és helyesek. Jól sikerült, csak előtte volt 8 órám, egy értekezlet meg egy fogadóóra, és fél 8-ra értem haza, meg hát jó túl lenni rajta. Mostmár nyugodtabb időszak vár rám. Tegnap reggel amúgy a kapuból mentem vissza átöltözni, mert hiába tudja mindenki, hogy olyan vagyok, amilyen, belegondoltam, hogy lehet, hogy mégsem a legszakadtabb farmeremben kellene szülői értekezletet tartanom. Átvedlettem valami konszolidáltabb cuccba, egy szürke nadrágba egy fekete felsőbe és fekete cipőbe, majd a nap végére kiderült, hogy azt beszélik a kollégák, hogy bizonyára meghalt valakim, mert ez lehet az egyetlen magyarázat arra, hogy monokróm ruhákat hordok. 

Még mindig náthás vagyok kicsit, esténként az infralámpámmal vonulok az ágyamba (úgy 9 körül), és a piros, intenzív, csontig hatoló, forró fény a legcsodásabb érzés, ha az embernek tele van cuccal a feje. Ilyenkor azt képzelem, hogy az óceánparton fekszem, és süt rám a nap ezerrel. Ez most a kedvenc trippem, csak vigyáznom kell, mert 3 perc alatt alszom rajta el, nem szeretném felgyújtani sem az arcom, sem az ágyat. 

Mai napom himnusza, és egyben a világ egyik legaranyosabb száma, küldöm nektek szeretettel:

2017. október 1., vasárnap

mikor lesz megint hétvége?

Szombaton meg voltunk ugye Zebegényben anyuékkal meg Pannával, csodálatos idő volt (köszi, Mike). Pont a Rutkai Boriék voltak a színpadon, és a zenén keresztül mindenkit ismerek a zenekarból, csak mindenkit máshonnan, és vicces volt, hogy integettek, hogy szia, Ilonka. Körbemászkáltunk, bár most nem jött át annyira, mint tavaly, mert nem találtunk olyan programot, ami érdekelt volna, meg kaját se, csak édességeket, de tébláboltunk meg ücsörögtünk itt-ott, jólesett ott lenni. Aztán lementünk még a partra, Panna köveket dobált a vízbe, mi meg napoztunk. Aztán hazafelé megálltunk Kismaroson ebédelni. A teraszon, a napon kaptunk asztalt, boldogság volt ott ülni, farkaséhesen a napsütésben eltöltött délelőtt után és dumálni meg nevetgélni Pannán. Én megint szarvast ettem áfonyalekvárral, hát úristen. A csaj sültkrumplit kért, mellé ketchupot, és azt sem ette meg. Illetve a ketchupot, az én lekváromat, meg mellé egy liter almalét igen. Nem értem a gyerekeket. 

Aztán délután Pilla küldött egy képet a csokitortáról, amit sütött, és nekem emiatt muszáj volt elmennem sütit enni: 


Este meg az általános iskolai osztálytalálkozónkon voltam, és kb sírni tudtam volna, annyira nem volt kedvem, aztán végül tök jól sikerült. Az a megdöbbentő érzés maradt bennem, amire egyáltalán nem számítottam, hogy ezekkel az emberekkel, vagyis hát legtöbbjükkel akár gyakrabban is is szívesen találkoznék. 

Mára meg kicsit megfázva ébredtem, úgyhogy sütöttem mogyoróvajas banánkenyeret, meg infralámpáztam meg aludtam egy csomót. Azt szuggerálom magamnak, hogy holnapra átmegy rajtam a nyavaja, mert nagyon durva hetem lesz, plusz kedden fogadóóra és szülői, úgyhogy nem érek rá betegnek lenni. El vagyok egy pár dologgal maradva, és stresszelek is minden miatt, valahogy most olyan bénán csinálom a dolgaimat, pedig azt hittem, már leszoktam a halogatásról. Hétvégén behozhattam volna a lemaradást, de szükségem volt rá, hogy aktívan és passzívan is pihenjek, úgyhogy nem dolgoztam, pedig igencsak kellett volna. Na most már mindegy. 

We are family

Aztán estére valamennyire helyreállt bennem a világbéke. Itt aludt nálam a 14 éves unokaöcsém. Ő most elsős gimis, most volt a szecskaavatójuk, este pedig volt valami buli, és mivel ők nem a városban laknak, a bátyám megkért, hadd aludjon nálam. Én meg mondtam, hogy hát hogy a viharba ne, enyém a megtiszteltetés. Most maradt ki először, és hát az egész család szétizgulta magát, meg elláttuk jó tanácsokkal, (én: ne keverd a piákat, mert nem hányhatod össze a kanapémat), meg megbeszéltem vele, hogy jön, amikor jön, inkább adok neki kapukulcsot, én pedig lefekszem aludni. Gondoltam, így jobb érzés neki is, hogy nem állok készenlétben, hogy ő mikor jön haza. Ehhez képest elég nagyot néztem, mikor 10 körül egyszer csak betoppant, amennyire meg tudtam ítélni, nem fogyasztott alkoholt, és elmesélte, hogy az volt a program, hogy rendeltek pizzát. Befogtam ágyneműt húzni, aludtunk, aztán reggel körbeállta a család, hogy na mi volt? Majd hazavittem. Mondtam neki, hogy csak az első néhány alkalommal fog ekkora figyelmet kapni, aztán megszokjuk, hogy eljárogat, és békén fogjuk hagyni. Mindenesetre örültem, hogy nálam aludt, és ő is azt mondta, hogy neki ez így nagyon jó volt. 

:)

Fuck off

Péntek délutánra eljutottam odáig, hogy utálom az embereket. Napközben összevesztem egy kolléganővel, akivel már volt (kisebb*) konfliktusom korábban is. Elromlott egy projektor a nyelvi laborban, és mivel tudtam, hogy ő volt az utolsó, aki használta a termet, és megpróbáltam kideríteni, ő nem észlelt-e valami hibát, ugye azért, hogy milyen irányban induljunk el a megszerelésnél. Mikor erre rákérdeztem, ő csúnyán kiakadt, hogy

1. biztosan nem ő használta utoljára a termet (de igen)
2. én azzal vádolom őt, hogy ő rontotta el a projektort, és ő ezt a vádaskodást nem hajlandó tovább hallgatni (wtf) 
3. szerinte nem is romlott ez a projektor (oké, akkor bizonyára hallucinálok én is, a két informatikus kolléga is) 
4. szerinte valaki más bent hagyta a gyerekeket felügyelet nélkül, ők rontották el a projektort és valaki valamit eltitkol 

Komolyan, kiégtem. Ezek milyen reakciók bármire? Miért nem tudunk segítőkészen, jófej módon, üldözési mánia nélkül állni a másikhoz? Sajnos leálltam vele vitatkozni, meg meggyőzni őt, amivel persze semmire sem jutottam, de ezt már az elméleteiből gondolhattam volna. Az egész szitu tökéletesen elbaszta a napomat, még akkor is, ha tudom, hogy tökéletesen felesleges, mert vannak emberek, akik másképp gondolkodnak, mint én. 

Na és akkor délután elvittem a kis szőrmókot a városba, gyönyörű idő volt, leültünk a parton egy padnál, néztük a vizet, és annyira aranyos volt, hogy odahajoltam a puha, illatos fejéhez, és akkor egy öregember odaszólt a mellette ülő nőnek, hogy fúúúúj, de undorító, megcsókolja a kutyát. Nem szóltam semmit, csak fölálltam és hazamentem, és majdnem sírtam, hogy az emberek gonoszak, és én soha többé nem szólok senkihez. Aztán persze kicsit jobb lett, de hát komolyan. Értitek, nem kell egymást, meg a kutyámat se szeretni, de komolyan, ez a világ legkedvesebb teremtménye, és még ha ő ezt nem is tudja, akkor is: undorító?


*Ő az, aki felnyomott az igazgatóságon, mikor a gyerekeim a templomból visszafelé hógolyóztak, és eltaláltak egy ablakot (nem tört be), és mondta, hogy tiltsam le őket erről, én meg mondtam, hogy szerintem 15 éves kölyköknél baj lenne, ha nem az lenne az első reakciójuk a frissen esett hóra, hogy nekiállnak hógolyózni, és dehogy tiltom őket le, és nem lesz semmilyen retorzió. És lement az igazgatóhoz és megmondott. 

2017. szeptember 28., csütörtök

stuff

Pillának ma reggel elmeséltem, és így már nem tűnik akkora rémálomnak a dolog: tegnap reggel azzal kezdtem a napot, hogy meghúztam az autót. Basszus, komolyan azt hittem, hogy tudok rá vigyázni. És bár ez sem túl nagy, mégis jóval nagyobb, mint az előző kocsi, ami nagyon picike volt, és halál biztos voltam benne, hogy elférek, de nem. Jobb oldalt hátul, egy 10 centis sáv, messziről nem látszik, csak a fényezés sérült. De azért látszik, és hát... Fuck. Nagyon szar érzés. 

Egyébként Pillához visszatérve: sokszor emésztem magam dolgokon, amikről senkinek nincsen kedvem beszélni. Talán ő az egyetlen, akinek el szoktam mondani ilyenkor, mi az, ami nyomaszt, és sokszor neki is csak akkor, ha rákérdez. És már többször is kiderült, hogy ha kimondom hangosan, akkor már tűnik olyan nagynak a baj, főleg, hogy ő annyira jókat szokott rá mondani, vagy csak kicsit más szemszögből láttatja a dolgokat. 

Van a két hét alatt egyetlen nap, mikor csak délre megyek, és csak kettő (illetve ma egy helyettesítéssel három) órám van: és az ma van. Felkeltem időben, dolgozom egy kicsit, kitakarítottam a konyhát, meg ücsörgök a kávém miatt. Mondjuk utána meg dolgozom a másik helyen este 8-ig, de egy szabad délelőtt egy KINCS. 

Ez meg az együnk egészségesen, sok zöldséget projekt-típusú reggelim a teraszon (a sali madársalátát, rukkolát és gránátalmát tartalmaz, dióolajjal és balzsamecettel van meglocsolva, Miától loptam az ötletet, köszi, Mia!): 

2017. szeptember 27., szerda

Pff

Valószínűleg sokat elárul a mai napomról, hogy 2 jó dolog volt benne: anyu krumplifőzeléke, meg hogy az unokahúgomnak séta közben megtanítottam az 'A csitári hegyek alatt' című opuszt és elénekeltük jó párszor, a többi kutyasétáltató nagy örömére. A nap többi részéről nem akarok beszélni. Mindenesetre őszintén remélem, hogy a mai nap az elmúlt időszak mélypontja volt, és innen már csak felfelé van út. 

Szombaton lesz Zebegényben tökfesztivál, ami a kedvenc happeningem itt a környéken. Amúgy a hely maga már kinézetre is mesebeli, de valahogy a hangulata is olyan, mintha elutaztam volna valami patent, svájci, folyóparttal kombinált hegyvidékre. És ez a sütőtök-hangsúlyos nap a cuki koncertekkel, a finom kajákkal meg a házi sütőtök-lekvárokkal különösen tökéletes ráhangolódás az őszre. Nagyon kell drukkolni, hogy jó idő legyen, süssön a nap és ne essen, szombaton semmiképp ne.

2017. szeptember 25., hétfő

he's back

Hát azt sem gondoltam volna, hogy a vizslás fiú menti meg a napot. Összefutottunk a parton, a kutyája úgy örült nekem, meg a blökinek is, mintha a legeslegjobb haverok lennénk a világon, pedig régóta nem találkoztunk. Én elmondtam, hogy konkrétan egy HÁNYÁS a napom, és az életben maradás érdekében jöttem el sétálni, ő pedig jól kinevetett, és rögtön replikázott egy nagyon vicces történetet arról, hogy neki milyen szerencsétlen a napja, no meg, hogy az egész hétvégéje ugyanígy telt. Aztán, bár ők már hazafelé tartottak, visszajöttek velünk a város irányába, majd haza a parton, nagyon sokat röhögtünk, és találtunk macskát is, aki semmilyen szinten nem félt a kutyáinktól, sőt, megtámadta őket, és ásítozott, miközben a vizsla ott állt vele szemben 30 centire. Mikor elváltunk, már egyáltalán nem voltam rosszkedvű, meg is köszöntem, hogy felvidított. Nagyon szeretem ezt a fiút. 

Monday, argh

Rendkívül szarul aludtam éjjel, fent voltam negyed 4-től, és utána már csak forgolódtam, így persze majdnem megőrültem reggel, mikor csörgött az óra. Ezen főleg azért baszom fel magam, mert tegnap este olyan zen-hangulatban kerültem ágyba, mint egy buddha, úgy éreztem, mindent megtettem azért, hogy a hetem energikusan és lendületesen kezdődjön (és aztán úgy is maradjon végig), csillog-villog a lakás, kikészítettem a ruháimat reggelre, 10-kor már kapcsoltam lefelé a lámpát, és még elalvás-könnyítő levendula sprével is behintettem a párnám. Erre tessék. Ennek megfelelően meglehetősen szét vagyok csúszva, de kb mintha másnapos lennék, olyan karikásak a szemeim, a sminkem halottnak a csók, és olyan zombi vagyok, mintha az egész hétvégét végigbuliztam volna, pedig hát egyáltalán nem. Sőt. Reggel benéztem anyuékhoz, akik feküdtek az ágyukban és kávéztak, mondtam, hogy iszonyúan irigylem őket. Anyu viszont ránézett az órára, hogy jól látja-e, hogy csak 9-re megyek, és hogy ők hány évig jártak 6-ra dolgozni - mondjuk jogos, de én attól még úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger. A terep pedig azért is nehezített, mert hétfőn reggel a gyerekek is olyanok, mint akik átbulizták a hétvégét, csak az a különbség, hogy ők tényleg. Na szóval az átlagmotiváltság a béka segge alatt, és akkor még én is nyűgös és ultratürelmetlen vagyok (szegény gyerekek), jó lesz ez a nap, érzem.  Na jól van, köszi, hogy kinyavalyoghattam magam.

Amúgy ezekből az átforgolódott éjszakákból is látom, hogy rossz passzban vagyok és nyomaszt egy csomó minden, főleg olyan dolgok, amikre nem sok ráhatásom van, illetve egyik nap úgy érzem, hogy tök szépen csinálom a dolgaimat, másnap pedig hogy egy szánalmas csődtömeg vagyok. Mondjuk látom, hogy másoknak is a lúzer-csillagképben állnak a csillagok, vagy nem tudom, valahogy nem az igazi ez az időszak. Asszem elmegyek kicsit sétálni Mr. Szőrmókkal.

Na és ti, hogy vagytok? 

2017. szeptember 24., vasárnap

Le weekend

Tegnap délután elmentem Pillához, már mindketten nagyon vártuk, hogy találkozzunk. Most először mentem hozzá autóval, hát nem mondom, elég kényelmes beülni a ház előtt, tök jó zenéket hallgatni, majd 50 perc múlva leparkolni az ő háza előtt. Meg nagyon szeretek vezetni is, és most már nem izgulok a forgalom miatt sem, vagy hogy elkeveredek, csak élvezem az utat. Viszont van egy kis bűntudatom, hisz nem vagyok, vagy legalábbis eddig nem voltam autózós típus, az szerintem olyan hercegnős, én tömegközlekedek, sétálok meg bicajozom. Most úgy érzem, más lett így az életem, kényelmesebb... Jobb. És nem csak ez javított mostanában az életminőségemen, valahogy egyszerre változott több dolog is - mondjuk emiatt nem tudom, miért van lelkiismeret-furdalásom, de hát ez van. Még amiatt izgultam kissé, hogy vajon ott áll-e majd a ház előtt a kocsi reggel, de ugye van, aki fixen az utcán parkoltatja az autóját, és nem (feltétlenül) lopják el, szóval gondolom felesleges emiatt stresszelnem. Na mindegy.

Pilla vacsorával várt, zöldségeket meg mézes-szójaszószos csirkecombot sütött, uh de finom volt. Bontottunk (Pilla bontott negyed órán keresztül, egy komplett stand-up komédiának elment, és közben meg tökre izgultam, hogy sikerül-e neki) hozzá egy üveg vörösbort, méghozzá EZT, Juc blogger ajánlásával, és ti is próbáljátok ki, mert nagyon finom, mély, gyümölcsös ízű, mindössze 1200 ft-ért az Aldiból. Aztán feküdtünk Pilla kanapéján, kapcsolgattuk a tévét és dumáltunk. Megbeszéltük, hogy gyakrabban találkozunk, nagy eséllyel már jövő hétvégén. Ma 10-ig aludtam (sosem szoktam eddig) és kaptam reggelit is, teát meg kávét, aztán hazajöttem, mondjuk a kuttynak elcsomagolt csontokat ottfelejtettem, de hát nem lehet minden tökéletes. 

Úgy volt, hogy délután még csatlakozom a kutyás különítményhez Nagymaroson vagy Zebegényben, meg elmegyünk edzésre Phoebe-vel, de mire hazaértem, már fájt a torkom, nem volt jó a közérzetem, meg a szél sem esett jól, úgyhogy lemondtam mindent, vettem kaját, sütöttem héjában sült krumplit meg egy nagy kancsó gyömbér-menta teát és rendeztem egy Terápia-maratont. Ez (a második) jobban tetszik, mint az első évad, de azért annyira nem vagyok elájulva. 

Egész héten nem sikerült pihennem, úgyhogy ez most nagyon kell. Holnap délután az egész famíliám jönni fog, így 12-en leszünk nálam. Anya hoz levest, halat meg almás pitét, én meg csirkét sütök zöldségekkel meg salátával, együtt ebédelünk, aztán megnézzük együtt a Püspöki Palotát, mert holnap nyílt nap lesz, be lehet menni halandóknak is, én meg ezer éve nagyon kíváncsi vagyok rá. 

2017. szeptember 21., csütörtök

Herside story

Iszonyú hideg van, így mikor voltam ma otthon két lyukasóra alatt, befűtöttem, mondjuk durva, hogy már szeptemberben be kell. Mindenki, kollégák, gyerekek, mindenki beteg a suliban, így nagyon kell vigyázni, nehogy én is kidőljek. Úgyhogy reggelente összeturmixolom egy citrom kifacsart levét, egy darab gyömbért és almát vagy ananászt egy csomó vízzel, és azt iszom egész nap, nem tudom, segít-e, de placebonak jó, meg legalább sokat hidratálok. Az meg tök jó, hogy ha fázom, akkor nem az jut eszembe (elsőre), hogy beállok a forró zuhany alá, hanem hogy elmegyek futni az edzőterembe, az legalább egy napra tökéletesen helyrerakja a vérkeringésem. Legközelebb már szaunázni is fogok, csak úgy már nem 1, hanem legalább 2 óra egy ilyen szeánsz, az meg ritkán fél bele. 

Tegnap a randim keretein belül beültünk a BITE pékségbe a nyugatinál, ittam egy mandulatejes kapucsinót, meg ettem mellé egy kakaós tekercset, és nem ez a magyar típus van náluk, hanem ilyen vaníliás mázba van borítva az egész - annyira finom volt, hogy kb nem tudtam a fiatalemberre koncentrálni, míg ettem. Ki kell próbálnom a fahéjas verziót is. Aztán megnéztük az ARC kiállítást, volt elég sok vicces, meg gondolatébresztő darab, de azért nem voltam elájulva. Mondjuk randiprogramnak pont jó volt, mert teljesen természetesen egy csomó szempontból lehullt a lepel a másik világlátásáról és nézeteiről. 

Nagyon rákívántam a töltött paprikára, megkértem anyát, hogy csináljon, és főzött egy hatalmas adagot, kaptam belőle egy kislábasnyit, úgyhogy ma azt vittem ebédre. Gyerekként a kedvenc ételem volt és még ma is nagyon szeretem. Aztán fél 2 körül hazaértem, bementem ránézni anyuékra, és nagyon finom illat jött a konyhájukból. Kérdeztem, hogy mi ez, és mondta, hogy ebben az anyaszomorító időben nem volt kedve elgyalogolni kenyérért, úgyhogy kinézett egy receptet, meggyúrta, és most az sül a sütőben. Kissé szkeptikusan vártam az eredményt, mert anya sosem sütött kenyeret, de az az igazság, hogy csináltam belőle egy szendvicset és elvittem magammal a délutáni tanfolyamra, és hát rég ettem ilyen finom fehér kenyeret, mint ez. Úgyhogy most én is belelkesedtem, hogy kell mindenféléket sütni - mondjuk ehhez nem ártana néha itthon lennem, de szerintem majd most egyre több ilyen lesz, hogy jön ez a gány idő. Ma már fél 2-kor itthon voltam, és csak 4-re mentem a tanfolyamra, úgyhogy ráfetrengtem a kanapéra, a fejemre húztam a takarót és aludtam egy órát. Olyan jó volt, teljesen kisimultak az idegeim. 

Nagyon durva, hogy holnap már péntek, csak úgy repülnek a hetek. Holnap ott alszom Pillánál, már nem is emlékszem, mikor találkoztunk utoljára (illetve de igen, nagyon rég), úgyhogy ezen muszáj változtatni. 


Not this way

Régen legendás voltam arról, hogy mennyire lazán tudtam venni a dolgokat. Ez mondjuk hátrány is persze, mert néha egy egészséges izgulás/félelem kell ahhoz, hogy az ember pl. elég jól felkészüljön egy-egy vizsgájára, vagy időre megcsináljon dolgokat, én pedig mindig is túl jó voltam abban, hogy majd csak lesz valahogy. És persze valahogy mindig volt tényleg, de sok azt kellett utóvizsgáznom emiatt, sok büntetést fizettem időre be nem fizetett/el nem intézett ügyek miatt. De általánosságban véve nagyon hasznos tulajdonság, hogy az ember nem stresszeli, rágja magát feleslegesen. Mondjuk még mindig sokkal jobb vagyok ebben, mint a körülöttem lévők nagy százaléka, de már valahogy nem az igazi.

Valamelyik éjjel arra ébredtem, hogy valaki artikulátlanul, fenyegetően üvölt, tudjátok, milyen ijesztő az ilyen, nagyon dobogott a szívem. De a kutya nyugodtan aludt tovább, szóval tudtam, hogy nálunk minden rendben, valahonnan az utcáról jött a hang. Úgy két órán keresztül kiabált az illető néhány percenként, szorgalmasan ébren tartva a környéket, én meg feküdtem a puha, meleg ágyban, a sötétben, tök egyedül érezve magam a világban, és rettegtem. Nem tudom, miért. Sokat agyalok mostanában a világban történő dolgok miatt, már gyomorgörccsel nyitom meg az indexet: az egy dolog, hogy mi van itthon, de ott vannak a hurrikánok, földrengések, a vegyi fegyverek, Trump, Putyin, a népirtások, éhezés, háborúk, terrortámadások, én nem tudom, mi van a világgal. Ha lenne pasim, akkor odabújtam volna, sőt, felébresztettem volna, hogy kicsit csiviteljek, és megnyugtasson, de nincs. Úgyhogy szépen morfondíroztam úgy két órát a dolgokon, az életemen, a biztonságérzetemtől valahol nagyon távol. Na és azon gondolkodtam, hogy már nem vagyok olyan felhőtlen, gondtalan, nem tudom már olyan könnyen venni a dolgokat, mint régen. Vagy ha igen, valószínűleg sokszor úgy rágódom és emésztem magam, hogy nem is veszem észre. Pedig amúgy általánosságban véve minden teljesen rendben van a saját kis életemben, sőt, most kifejezetten tök jó minden. Csak hát... Tudjátok.

A pasi ügyeimről meg már nincs is kedvem mesélni, nem csak itt, még a barátnőimnek sem. Pedig tegnap a Westendben szembe jött egy srác, összeakadt tekintetünk, még meg is jegyeztem magamban, hogy igencsak megbámult. Aztán két perc múlva megszólított valaki, és ő volt, utánam jött, hogy hát jól érzékelte-e, hogy nagyon megnéztük egymást, és hogy zavar-e. Szegényt, olyan lendülettel elhajtottam, hogy csak na, mondjuk mentségemre szóljon, hogy pont randizni mentem, és késésben voltam, de mondjuk egy pár mondaton valószínűleg nem múlott volna semmi. Na ez a szitu eléggé jól reprezentálja a szerelmi életemet manapság. Esetleg nyithatnék kicsit.

2017. szeptember 18., hétfő

Reality bites

Reggel úgy keltem, hogy nem hittem el, hogy nekem most be kell mennem dolgozni. De aztán jó volt a nap, elintéztem egy csomó mindent, a gyerekek cukik voltak, a kollégák úgyszintén, nem volt semmi gáz, jókedvű voltam, jól éreztem magam. Phoebe-vel megbeszéltük tegnap, hogy hétfőn befejezzük a pusztítást, amit az utóbbi időben végeztünk zabálásügyileg, és ma már ésszel ettem. Sőt, még edzésre is elmentünk este, pedig komolyan, egy hajszál választott el tőle, hogy lemondjam. Kitaláltam, hogy hogyan legyenek a polcok (illetve ládák, majd meglátjátok), még be kell őket pácolni meg felfúrni a falra. De ehhez mindent lepakoltam, lemostam a csempét és elmosogattam az eddig a polcokon lévő cuccokat, szóval nagy meló lett, és még lett volna kedvem elmélyedni benne. De aztán elmentünk, futottunk fél órát meg gyúrtunk kicsit, és közben nagyon szar volt, de most megfizethetetlenül jó érzés. Vettem bérletet is, úgyhogy csinálni kell, nincs mese. Mostanában fájt párszor a fejem, pedig nekem sosem szokott (családi vonás, egyikünknek sem fáj szinte soha), és biztos vagyok benne, hogy a nagy adag cukortól volt, amit mostanában bevittem. De már most jobban érzem magam, hogy tudom, hogy visszatérek a normál étrendemhez meg a mozgáshoz. 

Ez volt az ebédem valamelyik nap, sütőtök-püré, párolt kukorica, spenót és zöldfűszeres, csirkemell, de másnap már nem volt csirke hozzá, és úgy magában is komplett, isteni ebéd volt a három zöldség: 


Na ilyeneket tervezek főzni. 

2017. szeptember 17., vasárnap

The weather outside is frightful

Tegnap délelőtt végül meseszépen kitakarítottam, aztán délután találkoztam Budapesten Phoebe-vel, tébláboltunk kicsit, moziba akartunk menni, meg kicsit istápolom őt, mert szakított a barátjával és szomorkodik. Direkt autóval mentem, hogy Budapesten is gyakoroljak, mert ott nem sokat vezettem eddig, illetve csak a megszokott útvonalakon. Így aztán átbumliztunk az egész városon, a gps-nek hála az sem okozott gondot, hogy az Andrássy le volt zárva. Először nem találtam parkolóhelyet a mozi közelében, de aztán keringtem és bementem az épületek közé, majd egyszer csak megláttam egy szép, nagy helyet, megálltam, mondom Phoebe-nek, jó lesz itt? Erre rám néz: aha, itt lakik Péter (a friss exe). Mondom, tudom, itt a környéken, ugye? Nem, itt, ebben a házban, ami előtt megálltál. Úgyhogy szegény, eléggé izgult, hogy összefutunk vele, a biztonság kedvéért csinált magának csadort a sáljából, pedig én mondtam, hogy miért ne járhatna azon a környéken (oké, mondjuk pont az ex háza előtt parkolni lehet, hogy túlzás). 

Aztán megnéztük az Az-t. Nagyon rossz horrornéző partner vagyok, mert folyamatosan sikítozom, rámászom a másikra, azt mondogatom, hogy nagyon rossz ötlet volt ezt a filmet választani, nem akarom, félek, és inkább kapcsoljuk ki/menjünk haza/nézzünk másik filmet. Na de most nagyon szépen viselkedtem, és nem terrorizáltam Phoebe-t, csak egyszer ugrottam egy nagyot, de akkor is rám szólt, hogy ne ijesztgessem. Értitek, ne ijesztgessem, ÉN, miközben egy kibaszott bohóc gyerekek karját harapdálja le a vásznon. Mondanám, hogy bocs a spoilerért, de gondolom, tudjátok, hogy erről szól. 

Utána elvittem őt megnézni a törzshelyünket, aminek ugye új tulaja van, és nem fogjátok elhinni, a hely tökéletesen üres volt szombat este 11-kor, egyetlen vendég sem lézengett sehol, pedig ezen a helyen ez normál esetben elképzelhetetlen. Úgyhogy végül mi sem mentünk be, és ez igen elkeserítő, mert így nagy valószínűséggel igen gyorsan le kell, hogy húzzák a rolót.

Ma pedig délután ikeáztunk kicsit, mindkettőnknek kellett. Kicsit elveszettnek éreztem magam a romantikusan sétálgató, kanapét meg gyerekbútort válogató párok közt, de aztán annyit vihogtunk, hogy elmúlt. Vettem a konyhába ezt-azt, hogy be tudjam fejezni az új konyhapult feletti részt, szóval előbb-utóbb eljön a nap, mikor meg tudom mutatni. Kaptam Phoebe-től szilikon edényfogót, mert meséltem neki, hogy heti szinten felgyújtom a konyharuháimat, amikor megfogom az edények fülét, szinte mindegyik meg van égve. Először nagyon kiröhögött, utána viszont azt mondta, ez a probléma megoldásért kiált. Vettem még ipari mennyiségű vaníliás és fahéjas alma illatú gyertyát, úgyhogy én a karácsony hangulatú időszakot ezennel megnyitom.

Már 10-kor aludni akartam, úgyhogy most nagyon gyorsan elájulok. 




2017. szeptember 16., szombat

Péntek

Tegnap munka közben még fogalmam sem volt, hogy mit fogok csinálni délután. Gondoltam, hogy meglátogatom a nagynéném, mert utoljára szerdán voltam nála (kedden amúgy hazajöhet végleg, tök jól van), a lakást is ki kellene takarítani és vár egy nagy halom vasalnivaló. De a suli legfelső emeletéről rálátni a Dunára, és látszott, hogy ragyogó az idő, vétek lenne házimunkát végezni ilyenkor, ki tudja, meddig süt a nap és mikor jön el a nyálas, hideg idő, majd takarítok akkor. 

Közben anyáék mondták, hogy majd ők mennek a kórházba, én pedig ráírtam Phoebe-re. hogy mi újság. 3-kor pedig már a parton tekertünk Nagymaros irányába. Az ő ötlete volt, én pedig vagy tízszer elmondtam, hogy, mennyire örülök, hogy eszébe jutott, hogy bicajozzunk, nem tudtam volna elképzelni jobb programot péntek délutánra. 

Egy óra múlva megtelepedtünk épp a visegrádi várral szemben, ő pedig elkezdte kipakolni a cuccokat a táskájából. Mondta, hogy hoz egy kis gyümölcsöt és sajtot, de mikor elkezdte kipakolni a jobbnál jobb francia sajtokat, a krémsajttal töltött olívákat, a szőlőt, a körtét, az almát és az olívás kifliket, akkor azért eléggé meghatódtam. Én két ciderrel járultam hozzá az eseményhez, bár két pohár bor talán jobban illett volna hozzá, de azért így is durva volt.


Amikor elhoztam az autót, mondták, hogy egy hónap, vagy ezer kilométer után vigyem vissza az első szervízre. Én fel is hívtam őket most, hogy már másfél hónap eltelt, és akkor mi legyen, vigyem a kocsit? Ők mondták, hogy igen, az ezres szervízre. Mondom, de még nincsen benne ezer kilométer. Hát mennyi van? Ötszáz. Nagy csend a vonal végén, majd némileg szemrehányó válasz: Hölgyem, hát tessék használni azt az autót! Úgyhogy megbeszéltük Phoebe-vel, hogy eljárunk kirándulni meg csavarogni, a napsütéses őszi idő pont tökéletes erre (reméljük, tényleg olyan lesz, nem esős, mint ma), ő úgyis szomorkodik kicsit, én meg... Én meg imádok menni. Nagyon jó célokat találtunk ki, csak jöjjenek azok a hétvégék.

Viszont lehet, hogy kéne nekem egy bicajszállító hátulra. 

2017. szeptember 13., szerda

Yellow

A múlt héten az összes papírboltot végigjártam a városban tanári naptár után kutatva, de mindenütt elfogyott. Gondolom, ez olyan, mint januárban normál naptárt keresni. Mielőtt megkérdezitek, ez a naptár szeptembertől júniusig tartja számon az időt, van benne órarend, bele lehet írni egy csomó névsort, mellé meg mindent, amit fel akarsz jegyzetelni az adott tankör gyerekeiről, valamint minden heti naptár mellett van egy üres oldalt jegyzetelésre. Rengeteg dolgot kell napi szinten fejben tartani, én meg halálosan szórakozott vagyok, úgyhogy ha nem akarok a 86 millió jegyzetfecnim után kutatni, akkor nagyon praktikus egy ilyen cucc. Na és most még nincs. Nem volt, máig. Találtam Verőcén egyetlen egy boltban egyetlen naptárt, és voilá:


Ma fél 2-kor végeztem, és úgy tekintek ilyenkor az előttem álló szabad délutánra, mintha nem lett volna egy egész nyaram, hogy azt csináljak, amit akarok, egyszerűen nem tudom, mit kezdjek a rendelkezésemre álló töménytelen idővel, fú, nagyon jó érzés.

A majd' 2 hete érintetlen edzős cuccom viszont kiraktam a kocsiból, kit akarok átverni. Húzni kéne egy vonalat, mikor visszaállok a jó kis fitt életmódomra. 

Hiccups in the system

Csuklórögzítőt kell hordanom, mert ínhüvelygyulladásom van. Nem tudom, mitől, szerintem semmi olyasmit nem csináltam, amivel megerőltethettem, illetve hát talán edzésen. 

Tegnap este későn, 8 körül jöttem haza a tanfolyamról, és nem volt nálam a szemüvegem, amit amúgy szinte kizárólag tévézéshez és olvasáshoz használok, de szürkületben, sötétben vezetéshez is kell. Kifejezetten rossz érzés volt nélküle vezetni, pedig világosban teljesen jól látok. Néhány éve úgy derült ki, hogy szükségem van rá, hogy kora hajnalban kivittem a pasim a reptérre, és hazafelé nehezemre esett elolvasni a táblákat. Az optikusnál a vizsgálat után összeraktak nekem egy szemüveget, fölvettem, és nem hittem el, hogy ilyen tiszta is lehet a kép. Mint kiderült, én valószínűleg mindig így láttam, de annyira nem rosszul, hogy ez zavarjon, meg hát nem volt mihez viszonyítanom. Viszont ahogy öregszik az ember, a többi érzékünk is lanyhul, így ez is elkezd zavaróbb lenni. Akkor csináltattam két szemüveget, de keveset használom, főleg moziban, színházban, olvasáshoz és ha este kell vezetnem. Pedig gyanakszom, hogy egyre többet lenne rá szükségem, és szerintem romlott is azóta a szemem. Nem akarok szemüveges lenni, hiú vagyok, na.  

2017. szeptember 12., kedd

Mondanám, hogy tudok a kaján kívül bármi másról írni

Vasárnap délelőtt elmentünk a városba csatangolni a kuttyal. Igazi késő nyári idő volt, úgyhogy magamra rántottam a nyári egyenruhám, a kantáros farmernadrágot és a piros Birki papucsot, nem is tudom, hogy bírom ki nélkülük jövő nyárig. A főtéren megnéztük a bolhapiacot, mindenki sétált és bicajozott, mi meg random útvonalakon, kis utcákban andalogtunk, mindketten nagyon szeretjük ezt. No meg vettünk laktózmentes tejszínt a coleslaw-hoz, amit életemben először csináltam az ebédhez, nem is értem miért, mert a világ legegyszerűbb dolga, és iszonyú finom lett, hatalmas adagot tüntettünk el belőle egy nap alatt, épphogy egy kicsit sikerült megmentenem belőle (főleg magam elől) a hétfői ebédemhez. 



Délután 5 körül elmentem Zebegénybe kicsit naplementézni. Sokszor van a Dunakanyarban tenger-fílingem, és most is volt, már csak autózni a víz mellett is, miközben fújja a hajam a szél és szólnak a szuperjó zenéim. Jövő héten Sárkányfesztivál, szeptember végén pedig Tökfesztivál, mindkettőt nagyon várom, Zebegénynek valami csodásan békés energiája van. 


Aztán hétfő lett. Nagyon kevés fokhagymát eszem, pedig imádom, de úgy gondolom, hogy nem tehetem meg a tanítványaimmal. Hétfőn mégis halálosan rákívántam, és csináltam bruschettát rengeteg fokhagymával a Trónok harca utolsó részéhez. 

Khan meg a négy macska

Szombaton Gabesszel találkoztam Budapesten. Úgy indítottunk, hogy fölmentem hozzá, mert a kutyája mellé egy úgy új családtagot is szerzett, egy kölyökmacskát, és muszáj volt megismerkednem vele. Kicsit izgulós volt a történet, mert bár a szakember jelezte Gabesznek, hogy jót tenne a kutyinak, ha lenne egy macska is a családban, és így nem lenne egyedül akkor sem, ha a gazdi nincs otthon, nem lehetett biztosan tudni, hogyan reagál az úriember. Ráadásul Gabesz elmesélése szerint  az elején jópárszor rá is mordult a szertelen cirmosra, és nem tűnt a dolog életbiztosításnak. De én már csak annyit láttam, hogy a kutty fekszik a szőnyegen, a kiscicc pedig fekszik mellette és pofozgatja a mancsát. Szent a béke, már együtt is alszanak. 




Aztán otthagytuk őket, és elmentünk a Khan-ba, a frissen nyílt, igencsak hype-olt thai étterembe Újlipótvárosba. Egyáltalán nem vagyok képben a thai ételekkel kapcsolatban, kb fogalmam sincs mi micsoda, mit érdemes kipróbálni, illetve mi az, ami nekem bejön. Úgyhogy segített az egyik pincér srác, elmondta, mi micsoda, mit ajánl, mekkorák az adagok, és hogy mindent meg tudunk osztani. Kértünk két előételt közösen, zöldséges batyukat, meg egy adag rákocskás nyári tekercset, amit mogyorószószba lehetett mártogatni. Én már itt orgazmus-közeli állapotba kerültem, Gabesznek a batyuk ízlettek jobban, én a nyári tekercsektől voltam kész. Az a durva, hogy fogalmam sincs mi volt benne, talán uborka, rizstészta, thai bazsalikom, rákocskák - lehet, hogy más nem is, de az egész olyan friss és ízes volt, hogy elképesztő, plusz a mogyorós szósz, ahhh. Utána megfeleztünk egy főételt, egy rákocskás sült rizs, az is boldogság volt. Culináris hedonizmusokban való lelkitársam ajánlata alapján habzó bort ittunk hozzá, meg uborkás vizet (ezt mondjuk nem értem, de mondjuk úgy, ezt is kipróbáltuk), és már kikértük a számlát, mikor rájöttünk, hogy ki kell próbálnunk a kávét, mert a szomszéd asztalhoz is hoztak, és látszott, hogy ez valami speckó cucc. A pohár alján sűrített tej volt és erre csöpögött rá a kávé egy kis edényből, valamennyit várni kellett vele. Finom volt, fűszeres, érdekes. 




Hazafelé sütiztünk, aztán benéztünk a Három tarka macska pékségbe, mert én kiakadtam, hogy mennyire jó nevük van, Gabesznek meg rajta volt a listáján, így megnéztük, mit árulnak. Volt néhány nagyon különleges kenyerük, és csak egy pillantásomba került, hogy meggyőzzem Gabeszt, hogy felezzünk el mogyorós-gyümölcsös veknit. Annyira finom volt, hogy még vajat sem tettem rá, másnap megreggeliztem úgy magában, kávéval. 





2017. szeptember 9., szombat

Friday ride

Nagyon jó hetem volt. Végül két napra vállaltam tanfolyamot, egy kolléganőm megcsinálja a pénteket helyettem, a főnököm teljesen természetesnek vette, hogy így lesz, és a csoport is örül, hogy két napot mégis elvállaltam. Viszont az összes magántanítványomat lemondtam, mert ragaszkodtam hozzá, hogy ha két napot este 8-ig vagyok, a maradék három délutánom teljesen szabad legyen. Úgyhogy mindenféle szuper dolgot csináltam, esténként meg, hogy lezárjam a napot, vacsi mellé megnéztem egy Trónok Harcát. 

Tegnap úgy volt, hogy bemegyek Budapestre, de nem úgy alakult, így felültem a bicajra és eltekertem Nagymarosra, ami rám kb olyan hatással van, mint egy óra a pszichológusnál. Most is gyönyörű minden, max egy-egy szemből elsuhanó bicajossal találkozom. És hát Verőce, Kismaros és Nagymaros is egy-egy gyöngyszem, nagyon szeretem mindhárom helyet. 





Nagymaroson beültem egy helyre, amit, mint Esztitől megtudtam, a Margit utca 9-es arcok csinálnak, ennek az a neve, hogy Piknik Manufaktúra. Nagyon hangulatos, bár nekem a kaja nem jött be (hamburgert ettem héjában sült krumplival és káposztasalátával, minden közepes volt), de egy sörre beülni egy bringatúra után remek a hely:


Hazafelé viszont már nem volt kedvem tekerni, meg vártak a csajok, úgyhogy némi bűntudat kíséretében felraktam a bicajt a vonatra, és fél óra múlva már pokrócba csavarva vigasztalgattam Phoebe-t a szerelmi bánatában. Ma pedig kiállításmegnyitóra megyünk, kipróbáljuk a Khan-t, és megejtjük a nyár záróbuliját egy kerti buli keretei közt. 

Ugyanitt: itt az ősz: tudtok ajánlani nagyon finom, korrekt árú vörösbort?