2017. április 21., péntek

És most pihenjünk meg lefelé néző kutya pózban*

Tegnap voltam jógázni, majdnem egy éve először, május végén tört el a csuklóm. Amíg benne volt a fém, nem hajlott valami jól, például fekvőtámaszokat is pár hete tudok újra csinálni. Na de a lényeg, hogy visszatértem. Csípőficammal születtem, és hála anyukámnak ebből semmi nem látszik, de ennek, meg a kisbabaként hordott kengyelnek a maradványa egy szép S alak a gerincemben - elvagyok vele, de nagyon oda kell figyelnem, karban kell tartanom a hátam, és állómunkát egyáltalán nem végezhetnék, nem bírok hosszan egy helyben állni, elfárad a gerincem. Bármilyen mozgás viszont nagyon jót tesz, a jóga teljesen megoldja minden problémámat. Nekem az ashtanga jött be nagyon, ami nem lassú és kímélő és dögunalmas, mint néhány jógaóra, amiken régen jártam, hanem kifejezett erőt igénylő, végig vezetett, kontrollált, nehéz gyakorlatok követik tempósan egymást, hogy kábé meghalsz. A spirituális részével nem nagyon tudok azonosulni, bevallom, én pusztán sportra használom az órákat, de igyekszem kikapcsolni a gondolataimat, a hangos, erőteljes légzés segít, de nem vagyok teljes mértékben sikeres, szoktam közben agyalni. Főleg nyáron járok, mert van reggeli óra, és elképesztően jó másfél óra jógával kezdeni a napot, hegyeket tudnék elhordani utána. Még az esküvőm reggelén is szakítottam rá időt, tudtam, hogy nincs az a smink vagy pezsgő, amitől kisimultabb leszek, mint egy ashtanga órától. 

Mondjuk ne úgy képzeljétek, hogy csupa zen minden, és boldog lebegés közben tökéletesen hajtom végre az ászanákat, hanem már az elején leginkább olyan gondolatok cikáznak a fejemben, hogy ezt én kizárt, hogy végig bírjam, remeg a karom, minek jöttem el, úristen, és még csak most kezdtük el, mi lenne, ha kislisszolnék, most úgyis mindenkinek csukva van a szeme, lehet, hogy nem is veszik észre, de aztán bele szoktam jönni, és kurvajó, a végén meg a kedvencem a hulla póz, mert legálisan lehet végre pihenni, csak vigyázni kell, hogy el ne aludjak. A gerincem és a közérzetem viszont tip-top utána.

Amúgy a jógáról Garance Doré tud a legviccesebben írni, (ha tudsz franciául, állítsd át a nyelvet, úgy még jobb) mondjuk nekem ez a csaj amúgy is a gurum, senkinek nincs ilyen vicces öniróniája, mint neki - illetve talán Violetnek van (te meg nyugodtan helyre is rakhatsz, ha laikusként hülyeségeket írok jógaügyileg). 

*I feel you, sister.

2017. április 20., csütörtök

Ladies' night

Tegnap érthető okokból autóval mentem dolgozni, gondolván, hogy bicajozzon ebben a hányinger időben sárhányó nélküli biciklin, akinek kedve van. Este viszont el akartam menni edzeni, és úgy éreztem, pont jól fog esni egy kis friss levegő, hogy felébredjek, mire odaérek az edzőterembe, és tényleg, nem bántam meg, hazafelé is jó volt száguldani. Egyedül szaunáztam, és volt bennem némi rossz érzés, mert olvastam hogy meghalt két nő egy csehországi szaunában, mert beragadt az ajtó, nem bírtak kijönni, és másfél óra múlva találták meg őket - uh, hát basszus, pokol, szegények. Ma reggel viszont megáztam és csupa sár lett a hátizsákom. Mondjuk nem baj, büszke vagyok rá, hogy tekerek ilyenkor is, csak nagy a dilemmám, hogy kell-e nekem sárhányó a versenybicajomra, nem is a kinézet (oké, az is), de nehezebb lenne tőle. 

Holnap lesz Tosca az Akváriumban, ezer éve megvettük a jegyeket, nagyon várom már, rég voltam utoljára bulizni, táncolni. Gondoltam, milyen szuper, pénteken lesz, lehet fröccsözni, táncikálni míg bírjuk, majd szépen kialusszuk magunkat Pillánál, reggelizünk, ejtőzünk, hazajövök valamikor délután, és lesz még másfél napom regenerálódni meg fészket rakni. Ezen kívül még egy komolyabb program volt alakulóban, a barátnőnk lánybúcsúja, amit ezer éve szervezünk, és nálam lesz, na és kettőt találhattok, mikorra sikerült lefixálni az időpontját - nem, szerencsére nem ugyanarra a napra, de másnapra. Úgyhogy pihenni nem tudok majd, mert már kora délután indul a móka, és mivel láttam, hogy a bevásárlólistára ilyeneket írtak, hogy fehér rum meg lime, félek, hogy nem üdén és kipihenten ébredek majd vasárnap. Arra, hogy a lakás hogy fog kinézni, egyelőre gondolni sem merek. 

Mindenesetre annyit ígértem, hogy csinálok szendvicseket (szerintem a készítésbe befogom majd a lányokat), a többiek meg gondoskodnak az egyéb rágcsákról meg az italokról. Pihenni meg minek?

2017. április 18., kedd

Sugar

Nagyon kemény cukor-függést fejlesztettem ki az utóbbi egy hét alatt, ma nem ettem édességet, és eléggé kívánós vagyok. Sok-sok vizet iszom, és zöldséget eszem zöldséggel, remélem, 1-2 nap alatt jobban érzem magam (meg gondolom mindannyian).

Volt egyébként anyuval egy kisebb konfliktusom emiatt, mert néha felosztjuk egymás közt a menüt, és ő sajnos eléggé control freak, ha a konyháról van szó. Hétfőre azt beszéltük meg, hogy ő csinálja a husit, enyém a köret. Mivel volt töltött káposzta (ja, én sem értem, de nálunk húsvétkor is van), úgy gondoltam, a hús mellé legyen valami könnyebb köret, gondoltam, pirítok gombát és sütök spárgát, meg csinálok egy nagy adag színes salátát epres, balzsamecetes öntettel. Én ezt mondjuk tisztítással együtt 30 perc alatt elkészítem, úgyhogy nem siettem. Erre anya megjelenik az ajtómban 11 körül (1-re terveztük az ebédet, a vendégek dél körül voltak várhatóak), hogy tessék, pucoltam egy kis krumplit (úgy 5 kg-t - a szerk.), készítsd el, ahogy szeretnéd, ja és összevágtam a salátához egy csomó paprikát és paradicsomot.

Ezek után teljesen feleslegesnek találtam spárgát vagy gombát csinálni, és eléggé megsértődtem, hogy nem bízik benne, hogy feltalálom magam - ráadásul készültem, bevásároltam, és agyoncsapta a terveimet. Azt aláírja, hogy nagyon ügyesen főzök, és azt is szereti, hogy tök más stílusban, mint ő, de ha össze kell(ene) dolgoznunk, akkor konyhalánynak használ. Természetesen továbbra is harcolok a függetlenségemért, ha kell, tüntetni fogok, és nagyon szeretném megértetni vele, hogy a köret nem merül ki a krumpli-tészta-rizs szentháromságában, sokkal több zöldséget kellene ennünk, valamint hogy az ételeknél nem a mennyiség a lényeg. Asszem, hosszú még az út. Többet kell nekik főznöm.

Úgyhogy most egy darabig elkerülöm a konyhájukat meg az ebédlőasztaluk környékét, feltöltöm a hűtőm zöldekkel és visszatérek Milonka mediterrán konyhájához. Holnapra már elcsomagoltam egy adag maradék sült csirkét spárgával és pirított gombával, tízóraira pedig epret, kivit és málnát. Többen is visszajeleztetek itt-ott (kösziiii:)), hogy nagy sikert arattak a mascarponés tartok, az elmúlt héten pedig a spárgás quiche volt a sláger, úgyhogy, mivel találtam még hozzá további nyálcsorgató ötleteket, megosztom őket veletek is (megtekintés csak saját felelősségre): 



Egyébként az, hogy láttam, mennyire rosszul érzi magát a nagynéném a bőrében, megint megerősített abban, amit már sokszor megállapítottam, hogy a legjobb befektetés a testünk, nincs az a ruha, parfüm, étel, amitől annyira jól érzi magát az ember, mint a sporttól vagy az egészséges étkezéstől. Úgyhogy be is jelentkeztettem Phoebe-t meg magamat csütörtök estére jógára. És szerintem fontos tudni, hogy nem elég futni, vékonynak lenni, kellenek izmok is, nem csak ahhoz, hogy tónusosak, formásak legyünk, hanem ahhoz is, hogy például a gerincünk hosszú távon egészséges legyen. Szóval én elkötelezett szószólója vagyok a súlyzós vagy saját súlyos edzéseknek. 

Music is the soundtrack of my life

Nem mondom, hogy nem örültem volna, ha 20 fok és napsütés fogad reggel, mikor kihúzom a sötétítő függönyöket és kinyitom az ajtót, hogy beengedjem a méltatlankodó, reggeliért reklamáló kisállat-seregletet, de most kivételesen a szomorú szürkeségnek és a randa hidegnek is örültem, lévén, hogy bár van egy csomó dolgom, és ezer felé kell mennem, ma még nem kell dolgoznom. Szeretek az ilyesmire rájátszani, úgyhogy gyorsan befűtöttem, vastag zoknit húztam, belebújtam a meleg fürdőköpenyembe, meggyújtottam egy csomó mécsest, összeraktam egy tányérnyit a maradék húsvéti menüből, csináltam egy habos kávét, amibe egy kanál kakaó is került, beraktam egy csupajazz playlistet (erről majd még mesélek), és szinte csak a feldíszített fenyőfa hiányzott hozzá, hogy karácsony legyen. 

Azt nem is meséltem, hogy a múltkor eltűnt a macska. Mivel az udvarból (szerintem) nem tud már kimenni (egy magas kőkerítés állja az útját), és annyira öreg, lassú és nyűgös, hogy időnként a fotelre sem bír már felmászni (nálam nem megy fel bútorokra, de anyuéknál van egy, amire szabad neki, és szeret ott aludni), így erősen aggódtam, hogy valami baja esett, szomorkodtam is, hogy véget értek közös kalandjaink. Aztán egyszer csak hajnal 4-kor megjelent, felnyávogott a legmélyebb álmomból olyan hangon, ami a holtakat is feltámasztaná (ebben nagyon profi), rögtön kikövetelt magának két tasak Whiskast, egy komolyabb adag száraz macskaját, majd befeküdt a bőröndjébe és végigaludt egy egész napot, azóta pedig úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Kérdeztem, merre járt, de nem nyilatkozik, Pilla szerint bulizott vagy tüntetett. A lényeg, hogy megvan.


Tegnap gondolkodtam rajta, hogy ugye a Murakami regények tele vannak zenével (már a Norvég erdő is egy Beatles szám címe), rengeteg, rengeteg utalás van bennük. Eszembe jutott, hogy összeállíthatnék egy Spotify playlistet a könyveiben található zenékből, könyvenként, csak jazz stílusban, vagy vegyesen, majd rájöttem, hogy bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki gondolt erre, rákerestem, és  !!! Annyira szeretem, hogy a 21. században élünk. 


2017. április 17., hétfő

If you can't be kind, be quiet*

Van két halálosan cuki nagynéném, akik mindketten 80-on felül vannak és együtt élnek, ők szoktak minket egy évben kétszer, karácsonykor és húsvétkor meghívni és terülj-terülj asztalkámat prezentálni. Ez a két ebéd az év legviccesebb családi mosolya szokott lenni, mivel mindketten rendkívüli humorral megáldott, óriási formák, nagyon szeretjük őket. Az utóbbi néhány évben az egyikük meglehetősen lerobbant, nem borzalmasan, csak úgy magához képet. Alzheimerje van, amit mi kétkedve fogadtunk, mert annyira nem tűnt vészesnek a helyzet. Viszont most az utóbbi 1-2 hónapban, sőt, mondhatom, az utóbbi pár hétben teljesen összeomlott, mindez megfejelve egy nagyon komoly csontritkulással, hogy már a fejét sem nagyon bírja tartani - mondjuk ezt sem értjük, hogy hogyan romolhatott le ilyen gyorsan az állapota. Mi amúgy aránylag sokat találkozunk, és mivel a legendás húsvéti ebéd már nem megy, így meghívtuk őket ebédelni mára, de szörnyű volt, szegénynek már a széken üldögélni is is óriási kihívás. 

Na mindegy, csak azért mesélem ezt el, mert ezt a nagynénémet az unokatesómék, vagy is a saját fia és az ő családja gyönyörűen kitúrta a saját lakásából, úgy, hogy a mai napig neki kell fizetnie egy olyan lakásnak (az ő nevén lévő) számláit, ahol amúgy az egyik unokája lakik, és ahol ő évek óta nem járt, ezért kell a húgánál laknia. Először csak használták, aztán lenyúlták az autóját... iszonyú ronda sztori. Iskolapéldája annak, hogy milyen ember NE legyél.

Megint van olyan blogger sztori, hogy valaki ír egy levelet, dióhéjban kb annyi, hogy helló, dögölj meg, a kurva anyád, csak ez szépen, változatosan kifejtve, hogy mit nem kedvel ő az adott bloggerben (akit természetesen nem ismer, és az illető semmit nem tett ellene), és hogy milyen kedves dolgokat kíván neki, mindez olyan undorító stílusban, hogy nem hiszitek el. Ezután a blogger értelemszerűen bezár, és az a csoda, ha nem hagyja abba örökre a blogolást (meg hogy nem hagyja abba mindenki a blogolást). Elképzelem, hogy évekig (!) olvasok valakit, aki borzasztóan unszimpatikus, és annyira utálom, hogy megnyitom a gmailt, regisztrálok egy kamuemailt, hogy persze kedves tettem névtelen maradjon, és írok neki egy szemétségektől fröcsögő, gonosz emailt, amitől az illető szerintem hetekig nem tud majd aludni. És küldés. És, mint aki jól végezte dolgát, elégedetten hátradőlök, hogy mennyire szuperül telt a mai nap is. 

Én  asszem alapvetően naiv ember vagyok és pozitívan állok mindenkihez, és bár én sem szeretek mindenkit, vannak sztorik, amikre egyszerűen nem tudok mit mondani. Ha kicsiben ez megy, amíg vannak emberek, akik kihasználják a saját anyukájukat, nagymamájukat, amíg van, aki veszi a fáradtságot, és levelet ír azért, hogy fájdalmat okozzon egy ismeretlennek, addig  nem csoda, hogy az megy a politikai életben, amit nap mint nap olvasok.

Itt volt ma az egész család, 12-en vagyunk ilyenkor, plusz ugye ma a két nagynéni is. Miután kiütöttük magunkat úgy 10 fogásnyi kajával meg sütivel és hazavittem a mamákat, kiültünk a nagy asztal köré a napsütésre és activitiztünk vég nélkül, este a mosolyráncaimon láttam, hogy vigyorgás közben kicsit le is sült a képem. Valamennyire megnyugodtam, hogy nálunk ez megy, itt vagyunk egymásnak ennyien, és mindenki okos, elfogadó, támogató és cuki, és, ami a lényeg, senkinek nem jut eszébe bántani a másikat. Szerintem ennyit tudunk tenni, hogy nem dobjuk el a szemetet az utcán,  összeszedjük a kutya után a kutyaszart, kiállunk a jó ügyért, a legjobb tudásunk szerint elvégezzük a munkánkat, szeretjük és boldoggá tesszük a körülöttünk lévőket, akik pedig nem szimpik, azokat békén hagyjuk. 

*tenkjú, Zsofff

2017. április 16., vasárnap

Easter get-away

Úgy indult, hogy Pilla mondta a múltkor, hogy ha van kedvem, hazautazhatnék vele húsvétra. Ez csak azért volt vicces, mert ez nekem is eszembe jutott, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy megyek én is. Nyomaszt a belpol. helyzet, hogy mi lesz itthon, nyomasztanak az elvárások, megdöbbent az emberek gonoszsága, és túl sokat emésztem magam mostanában, így nagyon szerettem volna kiszakadni itthonról néhány napra, kicsit utazni, kirándulni, aludni, kikapcsolni. És ha van valaki, akivel volt kedvem együtt lenni, akivel minden jó és semmi nem muszáj, az ő. És mivel a családja a Balaton-felvidéken lakik, és van ott egy szuper kis autó, amit használhatunk, és vezethetek, amikor ott vagyunk, tutibiztos voltam benne, hogy nagyon jó lesz. És tényleg az volt. Pont úgy telt az egész, ahogy elképzeltem, hogy már a közös vonatutat is vártam a szendók meg a pasztellszínű cukormázzal bevont Milka csokitojások miatt, és onnantól fogva már csak enni kellett, aludni, majd kirándulni, olvasni, enni, aludni stb. 



Szombaton kirándultunk, voltunk Keszthelyen, kinéztük a Paletta nevű éttermet, és ezennel szeretnék szólni mindenkinek, aki él és mozog, és arra jár, hogy próbáljátok ki, megérdemlik, hogy sok cuki vendégük legyen, és ti is megérdemlitek, mert iszonyú jó hely. Nem is annyira a kaja miatt, mert hambit ettünk, és bár nagyon finom volt minden, a hamburger az hamburger, és sok helyen lehet finomat enni. De nekem élmény volt ülni szinte közvetlenül a Balaton partján, a levendulás limonádém fölött, miközben karcsú, fehér vitorlások ringatóznak mellettünk, mögöttünk egy olyan jóképű dj játssza a kedvenc Jamiroquai számaimat, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, hogy nem kellene-e e feleségül mennem hozzá. A pincér srácok pedig fülig érő szájjal, olyan természetességgel fogadnak mindenkit, mintha mindig is odajártunk volna ebédelni, és az egyikük segített elrendezgetni az asztalon a Pillával közös mille feuille sütinket, hogy jobban mutasson a fotón. Mostanában többször előfordult, hogy úgy érzem, nem kell külföldre mennem ahhoz, hogy gyönyörűséget lássak, bármerre nézek, hogy úgy találjam, utazom, nyaralok, enyém a világ. Mintha nem is itthon lennék. 






Aztán csavarogtunk még Keszthelyen, majd hazafelé megnéztük a Béke Sztúpát Zalaszántón. Én nem vagyok buddhista, és aki ismer, tudja, hogy ha bármilyen vallásról van szó, nálam szkeptikusabb embert nehéz találni, de tény, hogy az a hely olyan, hogy talán 40 percet tölthettünk ott, és utána úgy éreztem magam, mintha... Hogy is mondjam, mintha elfújták volna a felhőket a homlokomról. Nem véletlenül oda építették azt a sztúpát és az imaházat, nagyon jó energiák vannak ott, az erdő közepén, a domb tetején, utána mondogattam is egy csomót, hogy mennyire örülök, hogy elvittek oda. 


Utána már csak pihentünk meg ettünk, pont erre vágytam, erre volt szükségem. Tudom, hogy uncsi biztosan, hogy csöpögünk itt Pillával, hogy mennyire egymásra találtunk. De szerintem ritka, hogy az ember felnőtt fejjel talál valakit, aki olyan, mintha a tesója lenne, teljesen természetes az egész, nincs semmi dráma vagy stressz, és szerintem ezért mindketten nagyon hálásak vagyunk. Úgyhogy megbeszéltük, hogy többet fogunk ketten csavarogni, mert mindkettőnket nagyon feltölt, ha együtt vagyunk. 

Azért közben nagyon hiányzott a kutyám és a biciklim, úgyhogy ahogy hazaértem, első dolgom volt megszeretgetni az örömtől sikítozó ebet, elvinni őt sétálni, majd körbetekerni a várost. Tervben van, hogy esetleg idén nyáron a haverokkal körbebiciklizzük a Balatont, bár én legszívesebben mindig, mindenhová vinném magammal a kék járgányomat. 


2017. április 12., szerda

And my mom saves the day

Megint ért egy csalódás. Rossz érzés, mikor valamibe lelkesedést, energiát pakolsz, de a másiknak nem szívügye, nincs ideje, nem akarja. Nem fog ez a zenei-projekt összejönni, mert nincs ideje, nem fér bele, meg hát - valljuk be - nem lelkesedik eléggé. Egy telefonból tudtam meg ezt, amit tegnap, a tanfolyam szünetében bonyolítottam le. Persze nem haragszom, de egyedül érzem magam mostanában, és kicsit ez is olyan érzés, mintha elhagytak volna. Utána mintha köd ereszkedett volna a gondolataimra, az óra hátralevő részére már nem is nagyon emlékszem, arra se, hogy hogyan jöttem haza, meg hogy itthon mi volt. Csak azt tudom, hogy indulás előtt megsimogattam egy nagyon öreg kutyát, és hogy itthon azonnal lefeküdtem. Annyira jó, hogy van az alvás, és olyankor nem kell gondolkodni.

Ha lenne olyan a közoktatásban, hogy szabadság, ma reggel kivettem volna. Van egy férfi kollégám, aki, már vagy 6 osztálytól hallottam, olyanoktól is, akiket nem tanítok, videókat vetít rólam az óráin a gyerekeknek és kommentálja őket. Tökmindegy, miért csinálja ezt, meg miket mond rólam, de nagyon ki vagyok akadva rajta, ez hol oké, hol etikus? Na és a többi kollégám döbbent ábrázatát látva lementem, és elmondtam ezt az igazgatónőnek, aki szintén eléggé megdöbbent, összehívott kettőnket - na és ez a megbeszélés ma volt, óriási kedvem volt hozzá, gondolhatjátok. Mindegy, végül nem volt semmi különös, én elmondtam a kollégának, hogy nekem ez nem tetszik, nem akarok semmilyen szinten téma lenni az óráin, és kértem, hogy ezt soha többé ne tegye, az igazgatónő pedig nyomatékosította ezt. Ő persze elmondta, hogy bele sem gondolt, hogy én ennek esetleg nem örülnék (mert hogy nem tudta, hogy a gyerekek elmondják nekem), és csak a jó szándék vezérelte. Többet nem tesz ilyet. De komolyan, faszom. 

Szóval álltam reggel a ruhásszekrény előtt, és ha lett volna ott egy zsák szépen összehajtogatva, rajta  két lyuk a szemeimnek, akkor azt veszem fel. Vagy tudjátok, vannak azok a kapucnis pulcsik, amiken a fejed búbjáig fel tudod húzni a cipzárt, na be kell szereznem egy olyat. De azt érzem, hogy el van fáradva az agyam, meg a szívem, meg a lelkesedésem, kiürültem. Aztán végül szépen felöltöztem, még sminkeltem is, mert ilyenkor pont, hogy kompenzálni szoktam, és oké nap lett, mert egy olyan helyre bemenni, ahol szeretnek a gyerekek meg a kollégák, mindig jó. A mise után a Duna-parton jöttem vissza a kölykökkel, virágoztak a fák és fújt a szél, a fiúk kergetőztek és nevettünk, aztán az 5. óra után hazaengedtek minket, és itthon anya túrós, nutellás meg baracklekváros palacsintával várt. És akkor most még 8-ig meló.

2017. április 10., hétfő

Free your mind and the rest will follow

Vasárnap délután bementem Budapestre, hogy találkozzam a lányokkal és elmenjünk tüntetni. Bicajjal mentem ki az állomásra, de van, hogy nem viszem be magammal a járgányt, hanem otthagyom az állomáson, de addig sem vagyok hajlandó gyalogolni. Az állomáshoz felé vezető út így áprilisban tele van meseszép, csupa rózsaszín fákkal, csodás képeket lehet(ne róla csinálni, ha nem parkolnák tele a kurva autók az egész utcát, annyira szeretném, ha mindenki átszokna a kerékpárra). Na szóval tekertem arrafelé, hogy kikössem a járgányt és vegyek jegyet, de közben szépen lassan gurultam csak, mert gyönyörködtem a fákban. 

De közben ismerős férfihangra lettem figyelmes. Na és ki gurul szembe velem, ugyancsak bicajon, épp egy rózsaszín fás szelfit ajánlgatva a mögötte bicikliző csajnak? Hát az építész. Also known as Ekiboy (emlékszünk még, ugye, a legszürreálisabb randizós sztorimra). Hát maradjunk annyiban, hogy nálam csak ő lepődött meg jobban, hogy összetalálkoztunk. Gondolom akkor érkeztek épp vonattal, és indultak, hogy felfedezzék a várost meg a Dunakanyart. Basszus, én itt megmutogatom a legszuperebb titkos helyeket meg randiprogramokat a pasiknak, ők meg felhasználják más lányoknál:). Persze nem baj, legyenek nagyon boldogok, kellemes közös ekizést kívánok. 

A tüntetés iszonyúan szimpi volt, nem tudom, mikor láttam utoljára ennyi türelmes, toleráns, jó fej embert, szóval büszkén vállalok közösséget az ott jelenlévő tömeggel, a világnézetükkel és a céljaikkal.

Ez a fiatalember az egyik pillanatban még skandálta, hogy szabad ország, szabad egyetem, majd szóba elegyedett velünk, mert mi olvadoztunk a kutya miatt, majd megkérdezte a blökit, hogy van-e kedve kicsit sétálni. Volt neki!

Ez meg én vagyok, meg a legszebb, legkedvesebb, legokosabb szőkeség, akit ismerek. 

Gone with the wind

Két nagyon kreatív időpontom van, amire szinte mindig számíthatok,  ha ötlet kell: a lámpa leoltása és az elalvás közti időpont, meg ha vonaton ülök. A dalszövegeim nagy része a két szitu valamelyikében született, a vonatra pedig sokszor szándékosan ülök jegyzetfüzettel, és sok blogbejegyzés is ott született. Mondjuk elalvás előtt nem szándékosan állok neki ötletelni, főleg, mert tudom, hogy ha nem akarom elfelejteni, ami eszembe jut, akkor muszáj felkelni és leírni mindent, mert különben reggelre nem marad meg. De hát kinek van kedve a finom, meleg takaró alól félálomból kierőszakolni magát? Na és tegnap is valami annyira szenzációs ötletem akadt elalvás előtt, amiből blogbejegyzést akartam rittyenteni, de sajnos fogalmam sincs, hogy mi volt az, pedig halálosan biztos voltam benne, hogy nem felejtem el. 

2017. április 8., szombat

There's no way I'm doing the dishes, baby

Azt hiszem, mindig a spontán találkák sikerülnek a legjobban. Tegnap este itt volt nálam 3 barátnőm, és ha a lánybúcsú, amit szervezünk, csak fele annyira jól sikerül, mint a tegnap este, akkor már nyugodtan engedjük férjhez menni cuki menyasszonyunkat. Komolyan, nem emlékszem, mikor nevettem utoljára ennyit, annyira okos és vicces mindhárom csaj. Elmesélte például mindenki, hogy miért nem mosogat a pasija - én basszus, nem hiszem el a férfiakat. Az például milyen indok, hogy ő nem tud mosogatni, mert undorodik, öklendezik tőle, és valóban öklendezik, ha esetleg kénytelen elmosogatni? És az, hogy mindig tele van a mosogató, mert telepakolod, és nincs hely mosogatni, és ezért én így nem tudok? Szerintem a férfinál nincs kreatívabb lény, ha valamit nincsen kedve megcsinálni. 

Megcsináltam a lányoknak az év első spárgás quiche-ét (itt a recept*, szerintem ezredszer rakom ki, de ebből sosem elég), meg a múltkor már prezentált málnás minitartokat. Óriási sikere volt mindkettőnek. Sajna képeket nem csináltam, de helyette itt vannak a kedvenc csokitojásaim (by Milka), én kb ennyit voltam hajlandó készülni a húsvétra. 



*én 25 dkg lisztből csinálom, és szerintem elég két tojás a masszába, úgy lágyabb lesz

Saturday morning, jump out of bed

A héten szó szerint egyetlen felesleges percem sem volt, pedig mestere vagyok a kutyafül-morzsolgatással egybekötött napon-üldögélésnek. Nagyon sokat dolgoztam, a fennmaradó időben pedig gondoskodtam róla, hogy olyasmiket csináljak, amik feltöltik a merülő energiakészletemet. Ma viszont jóóól bepótoltam a héten elmaradt pihenést és semmittevést. Bár nem így terveztem, fél 9 körül felébredtem, és azonnal muszáj volt csicseregni a lányokkal. Aztán reggeliztem, majd felöltöztem, bicajra ültem és a nyakamba vettem a várost. 

Miután elintéztem a kevésbé izgalmas elintéznivalókat, elmentem a piacra, és bár nem volt szükségem semmire, mert péntek délután elintéztem a bevásárlást, a kertünkben pedig egy csomó fajta virág nyílik egyszerre, hosszú ideig nézegettem a sonkákat, kolbászokat, zöldségeket, gyümölcsöket, lekvárokat, péksütiket, palántákat és a virágokat. Keménynek kellett lennem, ugyanis imádom a néniket akik a saját portékáikat árulják, és már többször előfordult, hogy valami titkos vudut bevetve rábeszéltek olyan dolgokra, amire semmi szükségem nem volt. Ezek a falusi őstermelők csak látszólag cuki öreg nagymamák, az álca mögött sunyi, kegyetlen, vérprofi kereskedők lapulnak, akik semmilyen pszichológiai fegyver bevetésétől nem rettennek vissza. Vittem már haza így töppedt spenótot, megsavanyodott házitejfölt, ezer éves diót (wtf, nem is szeretem a diót), de a legdurvább az volt, mikor egy mama rábeszélt 4 (!!!) csokor hervadt virágcsokorra, amit kifejezetten drágán vettem meg, és másnap ki kellett dobnom. Tudom, mire gondoltok, én magam sem értem. 

De most sikerült csukva tartanom a pénztárcám, csak a nyálamat csorgattam a portékákra (de csak átvitt értelemben). Aztán bicajoztam egy csomót mindenfelé, a főtéren, a Duna-parton, a sétálóutcában, olyan kis utcákban, amerre ritkán járok. Nézegetem a házakat, a színes kapukat, az embereket, ahogy sétálnak, vagy a dolgaikat intézik, a kapuk előtt vagy a kerítéseken üldögélő macskákat. A bicaj hatalmas szabadságot ad, van hogy csak szépen lassan csorgok, hogy legyen időm szemlélődni, de száguldozni is szoktam. Aztán itthon főztem, a múltkor vettem fagyasztott királyrákot, és már nagyon izgatta a fantáziámat. Ez lett belőle: 


Életem legjobb tésztája lett, de tényleg, nincsenek szavak. Meg vagyok táltosodva gasztro-vonalon, nagyon élvezem a konyhatündérkedést, persze csak a Milonka-típusú néhány friss hozzávalóból rövid idő alatt nagyon finomat stílusban.

Itt van egy kis részlete a fűszerkertemnek, őket azért kellett külön, ládába rakni, mert a sunyi kis csigáknak a bazsalikom és a menta a kedvenc ételük, és ha a kertbe ültetem, egy éjszaka alatt lelegelik őket. A rozmaringot, a kakukkfüvet és a zsályát szerencsére nem szeretik. Koriandert is szeretnék, csak még nem sikerült magot szereznem. 



2017. április 7., péntek

Lilaakác köz

Annak ellenére, hogy kedden és szerdán is estig dolgoztam, és a többi napon is voltak még itthon a suli után tanítványaim, és ma is jön még valaki, egyáltalán nem érzem magam kimerültnek. Nem mondom, hogy én vagyok most a legboldogabb ember a világon, de szinten tartom a lelkiállapotom. Odafigyeltem azért, hogy megkapja a testem, amire szüksége van, legyen az futás, alvás, friss levegő, virágillat, zenék, fekvőtámaszok, kitörések és felülések, napüdvözletek a futás végén a stégen, jégkrém, csupa-zöldség ebédek, bor vagy illatos kutya- és macskabuksik. A tévét mondjuk nem volt időm bekapcsolni, és az olvasás helyett az álomba hullást választottam esténként, de ma jönnek a csajok, szervezzük a lánybúcsút, ami amúgy szintén nálam lesz, szóval a hiányzó társasági életet is bepótolom, valamint a szombaton is jó kis találkozóm lesz, és húsvétra is tervezünk egy kalandos kis utazást néhány napra. 

Olvastam valamelyik nap, hogy a sütés termékeny, alkotó módja az önkifejezésnek és a kommunikációnak, és tényleg, én is minden indokot megragadok, hogy bekapcsolhassam a sütőt. Ahogy mondták a csajok, hogy jönnek péntek este, már el is kezdtem tervezgetni, hogy sütök nekik spárgás quiche-t (már van spárga a lidl-ben), csinálok mellé meg egy nagy tál salátát, meg valami sütit. 

A házunkat is elöntötte a virágáradat, ha jön valaki, azt szoktam mondani, hogy ott lakunk, ahol a legnagyobb virágzó dzsungel van. Soha, senki nem téveszti el, mindig idetalálnak. És már csak 1-2 hét, és elkezd virágozni a lilaakác, ami az egész teraszomat beborítja. Az az egyik kedvenc időszakom. 

ez még a múltkori Pillás napom. kell tartanom a közeljövőben bicajos csavargásokat Budapesten, kár hogy ehhez nincs partnerem, mert egyik fővárosi barátnőm se bicajozik. :(

"figyelj, azt akarom kérdezni, hogy mit eszel?"

ez meg az esti futás

2017. április 6., csütörtök

cheap thrills

Azt szoktam mondani, hogy nem vagyok oda a tescoért, általánosságban véve a lidlhöz vagy az aldihoz képest drága. Általában azért járok oda, mert minden van, az is, ami másutt nincs, például koriander meg friss lasagne tészta; plusz van mellette kutyaeledel bolt meg DM. 

Egy ideje azonban nézegetem a finest termékeiket, amik, ugye, prémium cuccok egész jó áron. 


Van egy barátnőm, aki nagyon környezettudatos, és ő beszélt múltkor szuperlatívuszokban a tesco finest granolákról, úgyhogy kipróbáltam, és azóta már többször is vettem. Nagyon-nagyon finom, legalább annyira, mint a saját, otthon készült müzlim, aminek ITT találjátok a receptjét. Csak ebben még vannak iofilizált, vagyis fagyasztva szárított gyümölcsök is, amiket tavaly, a Bocuse d'Or mellett rendezett kiállításon kóstoltam először, és azt gondoltam, hogy felesleges gasztro-rongyrázás. De aztán most rá kellett jönnöm, hogy az én reggelimben egyáltalán nem feleslegesek, nyugodtan rázzák csak nekem a rongyot reggelente a meggyek meg az eprek. 

Svájcban eléggé el voltunk kényeztetve sajt-ügyileg és amennyire tudtam, kiképeztem magam, különösen, miután egy barátnőm francia pasija egy órás, kóstolókkal színezett sajt-előadást tartott egy áruház 20 méteres, igen lenyűgöző sajtpultja mellett. Nekem a keményebb, tehéntejből készült sajtok jönnek be, örök kedvencem marad az itthon csak aranyárban kapható Tête de Moine, ami egy svájci sajt vicces kis virág alakú falatokva faragva, smik olyan könnyűek, hogy szinte elolvadnak a szádban. Imádtam még az érett Gruyère-t, amiben ropog a fogad alatt a kikristályosodott tejcukor (milyen ironikus, hogy pont arra vagyok érzékeny). Na és a harmadik helyezett kedves barátom, Comté, az édeskés, erős zamatú keménysajt, amivel már nem először futok össze otthon. Na és Comté is van a tescoban, és én ettől eléggé boldog vagyok.

De a legdurvább cucc, amit a múltkor vadásztam, az egy jégkrém. És azt kell mondjam, hogy nem örülök neki, hogy megtaláltam, ugyanis 3 nap alatt megettem egy fél literes dobozzal, és függő lettem forevör. Ez egy tesco finest vanília jégkrém rengeteg juharsziruppal és makadámia dióval. Abbahagyhatatlan. Bocs, hogy meséltem nektek róla. 


Mindhárom finomság kb 1000 ft. 

2017. április 5., szerda

A tanulság az, hogy

Reggel esőillat volt, ahogy dolgozni indultam. Toszkána jutott róla eszembe, a nászutunk. Június elején mentünk, az esküvőnk után 2 nappal, és 2 hétig csavarogtunk. Kora-nyári idő volt, de elég sokat esett. A tengerparton főként fáztam, szerintem nem is fürödtem a tengerben. Megáztunk Pisában is, ahol egyik pillanatról a másikra kezdett el zuhogni az eső, és a fekete utcai árusok rutinosan, másodpercek alatt váltottak hamis Louis Vuittonokról esernyőkre. Egyik este pedig egy falusi pizzériában tömtük az arcunkba a pizzát, mikor leszakadt az ég, és a trattoria tulaja a saját autójával vitt minket minket ha gyönyörű, rusztikus, dombtetőn lévő kőházba, ahol laktunk. De tudjátok, milyen a nyári eső, egy pillanatig sem bánja az ember. Főleg, ha a nászútján van épp. 

Ma is, tegnap is tanfolyamot tartottam, délután 4-től este 8-ig tart. Igazából csak a keddi az enyém, a szerdait csak két alkalommal helyettesítem, míg nem találnak valaki mást az elődöm helyett. Kezdő tanfolyam, felnőttek, olyan szitu, amit ezer évig csináltam, rutinból megy, sokkal otthonosabban mozgok benne, mint a középiskolában. Itt mindenki lelkes, készen van a leckéjük, tanultak, nem kell fegyelmeznem. Én nagyon, nagyon idevaló vagyok, jó a hangulat, lendületes, hatékony az egész, látom a tanulókon, hogy élvezik. 

19 éves korom óta nyelviskolákban dolgoztam, mindig nagyon sok órám volt. Az utolsó 2-3 év volt a legdurvább, általában úgy ment, hogy reggel fél 7-kor egy cégnél indítottam, ez ment kb 11-ig, hazamentem, tanítottam otthon is, majd 4-kor vissza a suliba, és órák még este fél 9-ig. Aztán otthon vacsi, és másnap indulhatott a mókuskerék újra. Annyira kevés volt az óradíjam (már ami megmaradt azután, hogy a főnököm levonta belőle a járulékokat, amit befizetett utánam), hogy mindent elvállaltam, amit lehetett, hogy túléljek. Péntekenként viszont már csak délig tanítottam, mert délután beültünk a srácokkal a kisbuszba, és koncertezni indultunk valahova vidékre. 

Ma teljesen visszajött az érzés megint, hogy csak a munkáról szól a napom, este 8-kor végzek, és 2 óra múlva le kell feküdnöm aludni ha másnap nem akarok zombi lenni. Persze legtöbbször így is nagyon kimerült voltam, hiszen kell a munka és az alvás közt valami aktív kikapcsolódás is, ami feltölt, nem elég aludni. 

Meg még az is beugrott ma este, hogy akkoriban, mikor hazaértem, egyetlen dolog esett jól: enni. Hazamentem, és jól bevacsoráztam. Életemben nem voltam olyan kerek, mint az utolsó nyelviskolás évemben. Akkor, emlékszem, eszembe is jutott, hogy lehet, hogy el kell fogadnom, hogy én lassan kövér leszek. Aztán ez szerencsére valahogy elmúlt. 

Ma, amikor végeztem, beugrottam a lidl-be és vettem sajtos kiflit, hogy holnap azt vigyek uzsira. Most a mozzarellás, szárított paradicsomos szendvics a kedvencem, teletömöm harmatos bazsalikomlevelekkel, amiket reggel, frissen szedek hozzá a kertből. De nem volt már több kenyér itthon, úgyhogy venni kellett, kettőt raktam a papírzacsiba. Aztán hazajöttem, és ez lett belőle: 


A kifliből nem maradt holnapra, ittam egy pohár bort is, és ettem egy fél doboz juharszirupos vanília jégkrémet. Én, aki sosem iszom egyedül, és fél évig kerülgetem az ajándékba kapott Ben&Jerry's Baked Alaska jégkrémet. 

Lehet, hogy jól keresek ezzel a plusz melóval, de hogy boldogabb kevésbé leszek tőle, az biztos. 

2017. április 2., vasárnap

Málnás, mascarponés linzerkosárkák

Van ez a gyümölcslepény receptem, ami változatosan megtölthető bármilyen épp aktuális gyümölccsel, amit szimpatikusnak találok a piacon, almával, eperrel, körtével, fügével, szilvával, vagy akár vegyíteni is lehet őket. Eszembe jutott, hogy mivel indul a gyümölcsszezon, és szeretek sütit vinni a kollégáimnak a kávé mellé, viszont ez nem egy szépen/könnyedén vágható lepény, jó lenne, ha kisebb porciókban is el tudnám készíteni. 

Úgyhogy kölcsönkértem anyukám muffin formáját, és elkészítettem a tésztát.
Kellett hozzá: 
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 2 db tojás
  • 25 dkg finomliszt
  • csipetnyi só
Géppel összegyúrattam a tésztát, 30 percig pihentettem a hűtőben, hogy kicsit keményebb legyen, lisztezett deszkán vékonyra kinyújtottam, majd egy ikeás illatgyertya tisztára mosott üvegével (a nagyobbal, azt találtam megfelelő méretnek) kiszaggattam. Benyomkodtam őket a muffinformába, és körülbelül 10 perc alatt, a már forró sütőben 160 fokon megsütöttem őket.



Közben egy doboz laktózmentes mascarponét kikevertem egy kis doboz laktózmentes joghurttal és egy evőkanál porcukorral. A kihűlt kosárkákba töltöttem mascarponét, a tetejükre a Lidl-ből szerzett málnaszemeket és mentaleveleket nyomtam. 




Sajnos a kollégáknak nem marad:). 

Helyzetjelentés

Tegnap este 11 körül értem haza, és éjfél körül kerültem ágyba, mégis, valami nyomasztó álom miatt fél4 körül felébredtem és nem tudtam visszaaludni. Egy darabig forgolódtam, de annyira rossz érzés volt, hogy fogtam magam és felkeltem. Úgyhogy 7-re már kész voltam mindennel, amire a hét során fontos teendőim (?) miatt nem volt időm: rendet raktam, kitakarítottam, mostam egy adagot, kisuvickoltam a hűtőt, írtam bavásárlólistát, megnéztem egy csomó Grace klinika, Jóbarátok és Hupikék törpikék és Balu kapitány (!) részt, írtam blogot, ittam 4 bögre hársfateát és reggeliztem is. Igaz, most kezdek nagyon fáradt lenni, de most elszaladok bevásárolni, majd alszom ebéd után. Milyen praktikus lenne, ha működnék csupán napi 3-4 órával. 

  • Örülök: ...végre nyílnak a virágok a kertben, ilyenkor mindig van a vázáimban néhány szál tulipán, jácint és nárcisz. És mindhárom orgonafa is csupa rügy, nagyon várom, hogy kipattogjanak.
  • Ez nem jó: amúgy nagyon jól érzem magam, és tisztában vagyok vele, hogy super körülöttem minden, de még mindig az van, amit meséltem már, hogy ha valami miatt felébredek az éjszaka közepén, akkor szívdobogásik fel tudom magam pörgetni a koromon, az élethelyzetemen, meg azon, hogy egyedül vagyok. Ilyenkor már, mikor süt a nap, gondtalan vagyok  és vidám, eszembe sem jut ilyesmi, de ez van, valószínűleg tudat alatt nagyon nyomaszt ez az egész. Ezen valószínűleg segítene, ha elkezdenék keresgélni újra, de jelenleg konkrétan a hideg ráz a gondolatra is. Úgyhogy megvárom, míg újra lesz kedvem.
  • Izgulok: ...nem nagyon van kedvem ennél többet dolgozni, a nyelviskolás időkben rengeteget melóztam, és azóta tudom, hogy én sokkal boldogabb ember vagyok, ha sikerül egy egészséges egyensúly fenntartani a munkám és a magánéletem közt. De pénteken felhívott egy volt kollégám, és felajánlott egy tanfolyamot, ami felnőttoktatás, heti egy délután 4-től 8-ig, és a havi 4 alkalomért megkapom a mostani fizum felét tisztán. Elvállaltam, kell a pénz tengerre, rákocskás spagettire meg aperol spritzre.
  • Hiszem: ...hogy nincs más, ami úgy fel tud tölteni (már a kutyán meg a bringázáson kívül), mint a programok a barátaimmal. A tegnap délután Pillával, meg aztán az este Gabesszel nagyon feltöltött, és várom, hogy mindenféle szuperségeket csináljunk még. És nem csak velük. 
  • Meglepődtem: ...van új Jamiroquai album. Nem valami jó, de akkor is, nahát. 

Jamie's Budapest

Tegnap randinapot tartottunk Pillával. Tudjátok, ha a konyháról van szó, nekem Jamie Oliver a gurum, és mióta tudom, hogy nyitott egy éttermet Budapesten, vágyom rá, hogy kipróbáljam. Úgyhogy a múlt héten felvetettem neki (mármint Pillának, nem Jamie-nek), hogy mi lenne, ha szombaton ott ebédelnénk, és egyáltalán nem meglepő módon meglehetősen lelkesedett. Próbáltunk asztalt foglalni, de nem lehet, mert az asztaloknak csak az 1/3-a foglalható, a többit fenntartják a betérő vendégeknek (akik főképp külföldi turisták), ami szerintem tök jó hozzáállás. Délben találkoztunk, ittunk egy kávét, majd felbumliztunk a várba. Rögtön kaptunk egy picike, kétszemélyes asztalt meg két aperol-proseccot, és azonnal Nyugat-Európában éreztük magunkat. Az egész étterem fiatalos, modern és laza, az étterem hangulata, az enteriőr, a helyes, mosolygós, kedves, jó fej pincérek, meg a profizmus - minket teljesen magával ragadott. Na és a kaják, uh. Már otthon kinéztük, hogy mit fogunk enni, Pilla carbonarát kért, én pedig rákocskás linguinit, majd rendeltünk még desszertet is, Pilla valami csokis csodát, én pedig málnás pavlovát. Körülbelül 7000ft-ot fizettünk fejenként, ami sok, igen, de nem sajnáltam ezért az élményért, nagyon jól éreztük magunkat, és vigyorogva jöttünk ki a végén. Ráadásul nyári, ragyogó napsütés volt és 20 fok, a várnegyed pedig meseszép, úgyhogy mindketten úgy éreztük, mintha elutaztunk volna valami tök menő helyre. Végülis az, csak nem kellett elutazni hozzá. 

2017. április 1., szombat

Meet me where the rainbow touches the ground

Azzal indult a reggel, hogy egy fél patkányt találtam a teraszon, Igaz, a macskám nem látta a L'ecsót, és reggelit is kért, szóval nem tűnik úgy, hogy komolyabb bűntudata lenne a véres történtek miatt. 

Tegnap, igen, suli után hazajöttem, rendeztem a soraimat, átöltöztem játszós cuccba, majd találkoztam egy volt tanítványommal. Őt még a nyelvsuliból ismerem, aztán sokáig tanítottam őt magán úton is és barátok lettünk. Pár évvel idősebb nálam, de nagyon jó fej, kedves, gondoskodó, aki mindig szeretné tudni, mi újság velem, hogy vagyok. Kicsit olyan típus, mint a bátyám. Születésnapja volt, és ráírtam facebookon, hogy boldog szülinapot, egy sör? És másnapra már fixáltunk is. Sokszor van az, tudjátok, hogy valakivel megbeszélitek, hogy most már tényleg találkozzunk valamikor, okéééé, és aztán sosem lesz belőle semmi. Hát én szeretek konkretizálni. 

Találkoztunk, egy haverja van nála itt a Dunakanyarban vendégségben, úgyhogy hármasban ebédeltünk, utána pedig felszedtük Z. lányát és ettünk egy fagyit a Desszertszalonban, ami miatt már egy ideje nem eszem másutt fagyit (kivéve Pillával, mert ő ismeri a magas minőség lelőhelyeit, én nem vagyok szakértő, ha fagyiról van szó, csak válogatok), sós karamellt ettem meg pisztáciát. Aztán eltekertünk hárman Verőcére, mert ott lakik Z. a kis családjával. A felesége nézett egy nagyot, mikor betoppantam én is, mert nem ismertük egymást, és nem tudta, hogy jövök, de aztán a helyére került minden. Aztán azon kaptam magam, hogy a kislányok szobájában ülök már egy órája, hogy a nagyobbik, a 9 éves rajzait nézegetem (ami WOW, gyönyörűen rajzol), és mindenféle titkos dolgokról beszélgetünk. Én nem tudom, mikor tanultam meg a gyerekek nyelvén beszélni, mert nekem meggyőződésem volt sokáig, hogy azt sem tudom, melyik ez elejük meg a hátuljuk, de most úgy kellett meginnom a fröccsöm, hogy a kicsi végig az ölemben ült, a nagyobbik fűzött nekem karkötőt, a fiúcska pedig tök részletesen elmesélte a Minecraftes kalandjait.

Nagyon szép helyen laknak, gyönyörű a házuk, nagyon jó fej Z. és a felesége is. Először jártam ott, de otthon éreztem magam azonnal. Irigylem azt, akinek sikerül ilyen szuper kis családot alapítania és ilyen szépen élnie, és még nyitottnak is maradnia, ahogy Z-n én ezt látom. Amúgy úgy néz ki, hogy elköltöznek külföldre, és nem is Európán belül. Úgy tűnik, nem örökre, de fuh, nagy kaland lesz a kölyköknek, meg persze nekik is. 

Aztán izomból hazatekertem, nem akartam sötétben hazaérni, útközben meghallgattam az új Tosca albumot és 10-kor már aludtam. 


2017. március 31., péntek

TGIF

Tegnap délután az utolsó diákom után elvittem a kuttyt a városba, csodálatos idő volt.


Mikor meleg van, lemegyünk a partra és érzem a víz illatát, kicsit mindig olyan érzésem van, mintha tengerparton élnék. Ilyenkor szoktam nagyon rákívánni a tengergyümis spagettire, de szerencsére tudok magamnak csinálni bármikor. Találkoztunk egy csomó ismerőssel, mindenki lent ücsörög a parton és szívja magába a napsugarakat, nagyon hangulatos. A múltkor azt olvastam, hogy a természet az agynak olyan, mint a wellness a testnek - és nekem a vízpart ilyen tényleg, kisimítja a gondolataimat.


Olyan finom illatok vannak most, virágok, sütögetés, víz, már most olyan az egész, mint egy nyaralóhely kisvárosi jelleggel. 


Aztán otthon megetettem a kutyát, majd futócuccot húztam és elmentem futni a partra, hogy nyújtsam kicsit az élményt. Aztán úgy félúton összefutottam Phoebe-vel meg egy közös barátnőnkkel, akik szintén futottak, csak ők már visszafelé. Dumáltunk úgy 15 percet (egy barátnőnk lánybúcsúját szervezzük), majd elindultunk hazafelé. Hazakísértek, a ház előtt megkérdeztem, kérnek-e egy fröccsöt, van egy Haraszthy Irsaim a hűtőben (Lidl, most ez a kedvencem, nagyon finom illatos, kóstoljátok meg), és hát kértek. Még egyikünk sem fröccsözött futócuccban korábban, vicces volt. Ezek a spontán hétköznapi barátkozások a legjobbak.

Ma délután pedig egy volt tanítványommal meg a haverjával fogok ebédelni a kedvenc helyi hambizómban, aztán eltekerünk Zebegényig - ez mostantól szerintem napi program lesz. És a hétvégén dolgoznom sem kell egyáltalán, nem panaszkodom. 

Úgy örülök a hétvégének. 

2017. március 30., csütörtök

hát jó

Ma volt olyan vizsga a kicsiknek a suliban, ahol a pincérnek meg a szakácsnak tanulók először próbálják ki magukat élesben. Mi meg olyankor tesztelünk a kis tankonyhánkban-tanéttermünkben. Leülsz, jön a pincérkisasszony, 15 éves, és úgy izgul, hogy remeg a hangja, mikor megkérdezi, hogy mit kérsz inni. Legszívesebben mondtam volna, hogy egy aperol spritzet, de csak vizet lehetett. Aztán annyira remegett a keze, hogy izgultam, hogy az ölembe önti a forró borsó levest, de nem. A lencsefőzelék és a tükörtojás (az elsősöknek csak nagyon egyszerű ételeket kell főzniük) között viszont eltelt 10 perc, de végülis külön-külön is finomak voltak.  

Így picit csúszott az itthoni diákom, jó későn végeztünk, majd miután kikísértem, elvittem a kutyát, megetettem, majd felmásztam a kanapéra, a fejemre húztam a puha patchwork takarót, amit anyukám varrt, és aludtam másfél órát. Ahelyett, hogy elmentem volna edzésre vagy futni. Idegesít, hogy hullámzom: egyik héten tele vagyok kakaóval és a csillagokat le tudnám hozni az égről, most meg szinte bénultnak érzem magam. 

Ma is néztem, hogy mikor felébredtem (reggel 6-kor), az egyik ismerősömnek már fent volt az IG-on a sztorija, hogy a napfelkeltét nézi a futótársaival valami budai hegytetőn. Nekem meg fél óráig tart reggel kimásznom az ágyból (oké, így is másfél órám van elkészülni, és 8-kor már órát tartok). De komolyan, hánykor kell ehhez lefeküdnie, 8-kor? 

2017. március 28., kedd

Bianchi

Végül azt mondtam a fodrászomnak, hogy mivel csak ma jutott eszembe a frufru, nem hamarkodom el a döntést, most ne vágjon, aztán úgyis megyek másfél hónap múlva megint. Akkor majd vághat nekem frufrut, ha kitart még a lelkesedés. Tök jól levágta amúgy a hajam és szép egyenesre kiszárította. Utána beültem az autóba, megnéztem magam a visszapillantó tükörben, és már meg is bántam, hogy nem voltam elég bátor, frufruval annyival egyedibb és vagányabb a hajam. Most meg pont olyan hosszú a lenőtt frufrum, hogy a fülem mögé nem tudom betűrni, így mindig kisimogatom a homlokomból, mert belehullik a szemembe, meg tűzködöm csatokkal, pfff. Na mindegy, majd legközelebb.

A fél estét azzal töltöttem, hogy eladó használt bicajokra csorgattam a nyálam. Mintha nem lenne elég bicajom. 

The house of the rising sun

Mindig irigykedve szoktam nézni, mikor másoknál látom, hogy a napfelkeltét fotózzák, mert mániám, hogy korán kelni milyen jó, lendületesen indul a nap, jó hosszú, délre már egymillió dolgot el lehet végezni, csodálatos megoldás a folyamatos időhiányomra. De most, hogy 2 napja az óraátállítás miatt a szervezetem úgy érzékeli, hogy 5-kor ébreszt a telefonom, így azért eléggé kivagyok. Nézzen felkelő napot, akinek 6 anyja van. 

Ma már voltam fegyelmi tárgyaláson,  a családvédelemnél (egy fehér Fiat 500-al krúzoltunk a városban egy kolléganőmmel, nagyon szuper volt), van egy csomó órám, aztán fodrászhoz megyek, és most az a dilemmám, hogy vágassak-e megint frufrut. Végre jó hosszú már (vagyis nincs frufrum) erre megvadulok megint. 

2017. március 26., vasárnap

It's over

Hát erről beszélek, hogy én más ember vagyok nyáron, mint télen. Szerintem úgy tavaly ősszel lehetett utoljára ilyen aktív hétvégém, mikor ennyi mindent csináltam, mint most. 

Ma egész nap dolgoztam, készen lettem, szerintem szuperjó lett, (a régi, elavult, béna szóbeli érettségi feladatsor feladatait aktualizáltam, írtam át teljesen). Igazából nem bántam meg, hogy elvállaltam, és jobb volt így, egyedül csinálni (nem, mintha bárki nagyon akart volna segíteni), mert így legalább nem kellett egyezkednem senkivel, és olyan lett, amilyenre én szerettem volna. Nagy munka volt, de most egy pár évig nem kell hozzányúlni.

Fél órát volt itt ma Phoebe, mert miután elolvastam az Ovét, megvettem, hogy kölcsön tudjam adni mindenkinek. Tudom, hogy hatásvadász és csöpögős, de én annyit nevettem meg sírtam rajta, hogy szeretném, ha mindenki elolvasná, akit szeretek. Anyu és apu már kivégezték, most Phoebe vitte el, aztán majd terítem még tovább.



A héten végre nem lesz plusz munkám, csak a suli meg a magánóráim, viszont ez lesz a durvább hetem. Meg lesz fodrász, meg edzések, próba, Budapest, meg remélem egy újabb jó kis hétvége is. 

Viszont megbeszéltem magammal, hogy ma 10-kor lefekszem és megpróbálom kialudni magam, úgyhogy rohanok zuhanyozni és fogat mosni. Csók!

2017. március 25., szombat

Körömlakkok

Mostanában nem sokat színezem a körmeimet, szeretem őket úgy is, à la nature, mostanában amúgy is sokszor ez a tomboy stílus jön be, boyfriend farmer, pulcsi, tornacipő. A legtöbb lakkom nagyon régi, 5-6 éves, bár az OPI-k működnek még, de be vannak kissé sűrűsödve, nem könnyű dolgozni velük, és újra venni az összes színt egy kisebb vagyon lenne. De kaptam néhányat a lányoktól, és én is vettem kettő Pupa lakkot (nagyon elégedett vagyok velük), és ma volt kedvem szépítkezni kicsit: 

Szombat

Ma pedig meseszép időre ébredtem úgy fél 9 körül, és úgy éreztem, hogy enyém a világ, és tele vagyok tettvággyal. Ezt tipikusan tavasztól-őszig, szombat reggelente szoktam érezni, nincs más időpont, amit jobban szeretnék. Gyorsan megszületett a fejemben egy csomó terv, megreggeliztem, lezuhanyoztam, a napon ücsörögve megittam a kávém: 



Majd fogtam a hátizsákomat, bringára ültem, és elmentem a piacra. Nagyon régen jártam ott utoljára, ha hideg van, akkor kocsival szoktam bevásárolni. Vettem egy csomó mindent (látjátok, hogy a néni a tojástartó belsejében végzett el egy összeadást?): 


Főztem tonhalas, paradicsomos spagettit, majd együtt ebédeltünk anyuékkal nálam. Utána elültettem a rozmaring palántákat a kertben, meg átültettem a nárciszt, amit egy kolléganőmnek vettem a születésnapjára. Szeretnék idén megint egy kis fűszerkertet, majd veszek még palántákat, nagyon van most ehhez kedvem. Aztán lemostam az ablakokat (kábé kétszer olyan világos, lett, khm), az unokahúgom segített, ő port törölgetett. 

Sütöttem egy quiche-t, és bár nem találtam még spárgát, EZT a receptet használtam (csak én 20g lisztet és 15g vajat rakok bele, hogy kicsit több legyen a tészta, meg nem rakok rá babot, mikor elősütöm), de egyébként szerintem nagyon jó ez a recept. Este bulizni megyek két kolléganőmmel, előtte felmegyünk egyikükhöz, és elviszem a quiche-t. Csak még előtte alszom egy kicsit. 

Good stuff

Tegnap randiztunk Pillával, végre ettem hamburgert, nem is tudom, utoljára mikor, talán tavaly? A Bamba Marhába ültünk be a Deákon, én mondjuk nem voltam elájulva, de azért nem volt rossz. A káposztasaláta (coleslaw) sajnos nem ízlett, én azt szeretem, ha édeskés, és ez nem volt, nem volt elég finomra vágva a káposzta, meg túl sok hagyma volt benne. Problémáim. 



Úgy volt, hogy sétálunk, de nagyon fáztunk, így aztán beültünk inni egy pohár chardonnay-t (arra a helyre, ami a Liza a rókatündérben egy retro hamburgerező, most pedig egy borbár). Pilla mondta, hogy el majd intéznie egy hívást munka ügyben, és majd kimegy, mert elég hangos élő zene volt. Én addig ott maradtam, 10 perc, 20 perc, 25... Mivel egy darabig láttam, hogy kint beszél, aztán meg már nem, elkezdtem gyanakodni, hogy valami nem jó. Eszembe jutottak mások rém-randi sztorijai (srác a vacsi végén elmegy mosdóba, soha többé nem jön vissza), és belegondoltam, hogy mi van, ha otthagyott? Ott volt ugyan a táskája mellettem, de az újságpapírral is ki lehet tömve. De aztán visszajött, és röhögcséltünk tovább, és mondtam neki, hogy ha szakítani akar, azt mondja a szemembe, és ne ghostingoljon.

Egyébként miközben ott vártam Pillára, és roppant kínosnak találtam, hogy az énekes fiatalember kötelességének érzi, hogy szemezzen velem, ha már ott ülök olyan szerencsétlenül, eszembe jutott a kompromisszumok kötése, már ami a párválasztást illeti. Ott vacsorázott mellettünk egy pici asztalnál egy 50 körüli amerikai házaspár. És amíg ott ültem, vagy 30 percig egyedül, egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. Nem hiszem, hogy össze voltak veszve, mert dúdolgattak, élvezték a zenét, és jóízűen ették a vacsijukat, de nem beszélgettek, egy szót sem. Na és az jutott eszembe, ha az ember olyan párt választ, akivel nem igazán illenek össze, fenn áll a veszély, hogy néhány év múlva nem lesz mondanivalójuk egymásnak. És én ezt nem akarom. Én társat szeretnék. 

Hazafelé arra értem az állomásra, hogy felsővezeték-szakadás miatt nem járnak a vonatok. Aztán meglepően lendületesen hazajutottam, de kellett hozzá venni egy kis útravalót: 

 
Jó kis péntek este volt.

2017. március 24., péntek

How not to

Úgy érzem, hogy most meglehetősen aszoc vagyok és befordult, és erőltetnem kell a beszélgetést meg a kedvességet, nem jön sajnos magától.  Ehhez képest az informatikus kollégám, mikor nem jött össze valami egyből, és plusz egy kört kellett telefonálnia, olyan hisztirohamot vágott le előttem a legdurvább káromkodások közepette (a szarfaszú volt a legkedvesebb jelző kábé, amit használt), hogy azt hittem, hogy megfogja valamelyik monitort és kibassza az ablakon. 

Ehhez képest én még mindig zen, überkedves és extrán csacsogós vagyok. 

:)

2017. március 22., szerda

Follow-up

Köszönöm szépen a kommenteket és a kedves szavakat. Nagyon sokat segített, hogy azt írtátok, hogy igenis, változik a világ, ez van, a nők később szülnek, hiába az elvárások, ha egyszerűen a realitás teljesen másképp alakul. Nem vagyok egyébként magam alatt, nem arról szólnak a napjaim, hogy úristen, kifutok az időből - mondjuk soha nem is voltam az a magát emésztős típus, már gimiben is ötös voltam abból, hogy hogyan kell könnyedén venni a dolgokat. De tudat alatt, úgy látszik, nyomaszt ez az egész. És nem az elvárások miatt, mert az igazából nem érdekel, hanem mert ez a témakör, a család, szülő, gyerek - ezeknél semmi nem fontosabb nekem. Én, Milonka, nagyon szeretném, vágyom rá, és mégis minden arra mutat... Na mindegy, szóval értitek. 

Sosem voltam az a típus, aki féltékeny, vagy irigyli a másikat, mert van valamije, amim nekem nincs, el sem tudom képzelni, milyen ez. De most egy pasi kollégámnak a napokban kisfia született, egy nőnek unokája, és az egyik legkedvesebb kolléganőmnek is kisbabát vár a fia és a felesége. És emiatt extrán a terhességről, a szülésről, meg a bébifotókról szólnak a kávészüneteink. És basszus nem könnyű bevallani, de kurvára nem esik jól. 

Amúgy nincs semmi különös, rengeteget dolgozom, mert érthetetlen módon megint minden plusz (kreatív) feladatot én vállaltam el tökegyedül, és mivel az egyik sokkal, sokkal több meló, mint én azt gondoltam, annyira elúsztam, hogy kérni kellett, hogy kicsit kitolhassuk a határidőket. És bár kaptam egy kis haladékot, közben bejött más, úgyhogy így is kénytelen leszek hétvégén is melózni rajta. 

A héten elkezdtem reggelente járni edzésre, ez mondjuk télen, mikor hideg volt, és sötét, nem ment, de így, hogy szép idő van, és reggel 6-kor már világos van és trilláznak a madarak, így nagyon bejön, sokkal jobban, mint este, a magántanítványaim után, hulla fáradtan elmenni. És reggel már frissen, fitten, lezuhanyozva kezdem a napot, és iszonyú jó érzés, hogy ott az este üresen. Mondjuk ma pont este voltam, de csak mert azt hittem, hogy Phoebe is jön, de végül lemondta. 

Valamelyik este csináltam borsófőzeléket főtt tojással, és most két napig azt vittem ebédre, olyan jó volt, sokkal jobb érzés, mint kaját rendelni. Nagyon sokat gondolok a zenére, a próbára (kicsit olyan érzés, mint egy bimbózó szerelem), meg hogy ki kéne találni valami zseniális zenekarnevet, mert az mindig nagy dilemma. 

Hát ilyen izgi dolgok történnek velem. 

2017. március 21., kedd

Ez van

Napok óta nem tudok aludni. Este hulla fáradt vagyok, és simán elalszom, de felébredek (talán a macskára, nem tudom), ránézek az órára, fél 3, és azonnal tudom, hogy megint nem tudok majd elaludni, és már megy is fel a vérnyomásom, és akkor persze tényleg nem tudok. És aztán igyekszem, hogy ne kezdjek el ezen agyalni, de persze mi máson is agyalnék. És akkor gyomorgörcs, és annyi. Megpróbálok olvasni, vagy legalább az Indexet végigpörgetni, hogy kicsit megnyugodjak, de beletelik legalább két órába, míg újra elalszom. 

Nem tudom, mi idézte elő, de most valahogy csontig hatoló az érzés, hogy egyedül vagyok. Hogy idén 40 leszek, és ez az egész teljesen elbaszódott, lemaradok a családról. És tökmindegy, hogy azért, mert 4 éve, a válásnál elromlott bennem valami, vagy mert szuperválogatós vagyok, vagy csak egyszerűen tényleg nem találkoztam olyannal, akivel jól működött volna, de... Ez van. Nagyon szar olvasni másoknál azt a véleményt, hogy aki 35 (!) fölött szül, az felelőtlen, főleg nekem, aki nem, hogy szülne most, de hát még egy férfiember sincs mellettem. Motivációm sincsen, se Tinder, se semmi, eszembe sem jut elkezdeni ismerkedni. Nem találom reménytelennek, én hiszek benne, hogy vannak okos, jó fej, hozzám való pasik, csak épp nagyon kicsi az esélye, hogy összefutunk, és hogy pont engem akarnak. Meg nincs is most kedvem szerencsétlenkedni.

Az utóbbi időben nagyon beszűkült a világom, kevés új emberrel találkozom, nincs rá nagy igényem, meg sokszor értékesebb is a pihenés, a család, meg a már meglévő barátaim annál, hogy elhagyjam a komfort zónám. Meg hát... Mégis, hol? Mostanában már azt is kalandnak érzem, ha bemegyek Budapestre pár órára. 

Elkezdtünk a srácokkal zenélni, és nagyon szuperül alakul az egész. Jók a számok, nem olyanok, amit eredetileg elképzeltem, de nagyon izgalmasak, csodálatos érzés énekelni benne - főleg, hogy ezek a saját dalaim. Ma annyira jól sikerült a próba, hogy eszembe jutott, ebből szerintem koncertezés lesz, pedig hát nem minden áron az a cél. És kicsit ízlelgettem a gondolatot, hogy a színpad milyen izgalmas élettel jár együtt, sok-sok ember, szervezés, programok, próbák, más zenészek, jaj, nagyon szerettem, jó lenne megint megtapasztalni. Aztán az is eszembe jutott, hogy szerintem én életemben nem voltam olyan magányos, mint mikor pörgött a zenekar. Mindenki ragyogó szemekkel hallgatja a koncertet, meg beszélgetni és fényképezkedni akarnak, volt aki mindent tudott rólam, meg egyfolytában jött egy csomó üzenet, hogy milyen sokat adnak a számok, és úúú, de te aztán ugyanúgy tökegyedül vonatozol haza a koncert után, mert nincs kinél aludnod. Nagyon skizofrén érzés. 

Na mindegy. Nem vagyok valami nagy passzban.