2017. május 23., kedd

:(

Nem akarok ilyen napokat, mint a tegnapi meg a mai. Nem szeretnék úgy élni, hogy felkelek, elmegyek dolgozni, hazamegyek és lefekszem. Tegnap legalább edzésre menni volt időm/energiám este. Az a baj a munkámmal, ami persze szuper is benne, hogy egész nap nagyon sok inger él, nagyon intenzív az egész, sok ember van körülöttem. A suliban is hosszú a nap, a gyerekek is fáradtak, nekik sincs mindig jó napjuk, a kollégáimnak is tele van a tökük időnként, a délutáni tanfolyamon sem mindenki jó fej. És persze én sem vagyok mindig az, néha türelmetlen vagyok. Hazaértem, és úgy érzem, hogy az lenne a legjobb, ha most egy hétig nem szólna hozzám senki. Jól esne elmenni futni vagy bicajozni valami nagyon jó zenével a fülemben, de zuhog az eső, meg izomlázam is van, majd holnap. Úgyhogy olvasok. 

Szalad a lakás, nagyon zavar, de az utolsó dolog, amire energiám van most, az az, hogy rendbe szedjem, majd hétvégén. A hűtőm is üres, holnap elfogy a kávém (úristen), de nem volt időm bevásárolni és főzni sem. És az van, ami ilyenkor szokott lenni: szendvics a büféből, kekszek a kávézóból, borsófőzelék műanyag dobozból. Szerintem ha az embernek nincsen ideje, szinte képtelenség egészségesen enni, pedig most pont van hozzá affinitásom. 

Olyan szép és vidám ez a konyha, várom a nyarat, hogy csinosíthassam a sajátom: 

2017. május 22., hétfő

Quinoa

A múltkor kölest kaptam köretként valami husi mellé, amikor ebédet rendeltem, és nagyon ízlett. Ezen felbátorodva körülnéztem alternatív köret-ügyben, és örömmel láttam, hogy mindenféléket lehet kapni, bulgurt, quinoát, árpát, kuszkuszt. Első körben vettem egy zacskó quinoát, otthon át akartam tenni a zacsiból egy dobozba (mert rend a lelke mindennek), majd sikerült úgy kinyitni, hogy az apró gyöngyöcskék 90%-a beterítette az egész konyhámat. Vagy egy órán keresztül takarítottam, de szerintem még 1-2 évig fogok találni itt-ott elrejtőzött quinoa magocskákat. Amit nem borítottam ki, az viszont megfőztem, és egész finom volt zöldfűszeres csirkemell mellé, meg uzsira eperrel és lekvárral.

2017. május 21., vasárnap

Things I do to unwind

Szombat délután a lányokkal találkoztunk, az A38 hajón, a kedvenc szórakozóhelyemen, ott volt Lick the Click!, egy elektronikus buli, amit nyaranta minden szombaton megrendeznek. Délután 2-kor kezdődik, este 8-ig tart, és este 7-ig happy hour van, vagyis egyet fizet, kettőt kap akció minden italra. Néhány napja olvastam pont egy cikket, hogy milyen fura, hogy a legtöbben este, éjjel szocializálódunk, pedig nappal mennyivel logikusabb lenne. És tényleg, nekünk annyira bejön, hogy elmegyünk erre a gyönyörű, Dunán billegő hajóra, szombat kora délután van, így még szinte az egész hétvége előttünk áll, süt a nap, jó a zene, hideg a Mojito, szimpik az emberek, a csajok viccesek és jókedvűek, és este 10-re még én is, akinek haza kellett vonatoznom, ágyban vagyok. Szóval ha nem fagytunk volna kockára a hideg szél miatt, és ha mindenki ott lett volna, akinek ott kellett volna lennie, 10 pontot adtam volna az élményért, de így csak majdnem tökéletes volt. Hazafelé a vonaton megismerkedtem egy fiúval, miközben hamburgerrel és karamellás fagyival tömtem a fejem, az I bike Bp-es hátizsákom miatt szólított meg, végig beszélgettük az utat (bármennyit tudok bicajokról beszélni), otthon pedig elkísért egy darabon, már én szóltam, hogy figyelj, te nem erre laksz. Nagyon fura srác volt, szóval ő sem egy sikertörténet, de úgy tűnik, működik ez az irl ismerkedés, és nem kell nekem menni utána, jön ez magától.

Mondjuk nem nagyon aludtam ki magam, mert fél 5-kor felébresztenek a kertben őrjöngő madarak (de szerencsére Anna sem aludt még, és kicsit szórakoztatott, elküldte például a világ legcukibb videóját), de aztán pihentem, kutyáztam, családoztam, ebéd után befejeztem a könyvemet és napoztam a parton, majd megnéztem egy filmet (Passengers) és néhány részt a 13 Reasons Why-ból (szerintem egyáltalán nem nyomasztó, viszont dögunalmas, 7 részt láttam, alig történik valami, de még kitartok), és... És ennyi volt a hétvége. Hónapok óta először nem kell izgulnom, stresszelnem semmi miatt, se esküvő, se ballagás, se osztálykirándulás, nyelvvizsgák letudva, érettségik csak egy hónap múlva. 

nem, nem volt még érkezésem Birkit venni, ez egy 1500 ft-os, tavalyi, lidlis pacsker

eper, joghurt, banán, nutella

Elég sok kajás oldalt követek a FB-on, de kettő van, aminek igazán van értelme. Az egyik The Kitchn, ahol szuper kajás, konyhás cikkek vannak, ötletek, praktikák és receptek, a másik pedig a Tastemade, ahol nyálcsorgató kajás videókkal borzolják az ízlelőbimbóimat mindig. Ha látok valami nagyon szimpit, el szoktam menteni, és aztán sosem nézem meg újra, de jó ötletek megmaradnak. Láttam fagyi ötleteket is az utóbbi időben, amiknek összeturmixolt banán volt az alapjuk, és akkor eszembe jutott, hogy van egy csomó jégkrém formám, és hát itt a nyár, süti helyett a jégkrém a tökéletes desszert. 

Össze is állt a fejemben, hogy mit szeretnék, szombat délelőtt vettem joghurtot, banánt, epret és nutellát. Összeturmixoltam a joghurtot a banánnal és egy kicsi mézzel, a formákat megtöltöttem eperrel és nutellával, a réseket kitöltöttem a banános krémmel, és...


Csináltam nutella nélkül is, de sajnos nutellát muszáj bele rakni. Majd még kísérletezek. 

2017. május 19., péntek

Fuck the police (pun intended)

Jaaaaj:) és a legfontosabbat nem is meséltem. Tegnap a kórházból hazafelé bementem a rendőrségre. Az osztályomból tűnik el időnként pénz, valaki fosztogatja a többieket, és csak most kezdtük el sejteni, hogy valószínűleg az osztályon belül zajlik a dolog, eddig azt gondoltuk, hogy valaki egy másik osztályból lop. Nagyon gáz, tettem már lépéseket, beszéltem kölykökkel, a meglopott gyerekek szüleivel, a kollégáimmal, a főnökséggel... Nem akarok részletekbe belemenni, de egyelőre nincs megoldás. És mivel most egy egész pénztárca eltűnt iratokkal együtt, azt mondtam az osztálynak, hogy ha legközelebb bármi történik, bevonom a rendőrséget is. Nem tudom, hogy ez hogyan működik, úgyhogy tegnap bementem, és kértem, hogy adjanak tanácsot, mit érdemes tenni egy ilyen helyzetben, van-e értelme őket bevonni. 

Szóval bementem, és beszéltem valakivel, aki azt mondta, van arra lehetőség, hogy valaki tőlük kijön, és egy osztályfőnöki óra keretein belül tart egy kis előadást a gyerekeknek arról, hogy mit érdemes tudni egy ilyen helyzetről, mi történik, ha ők nyomoznak egy ilyen helyzetben, hogyan vonható felelősségre valaki, aki lop, és hogyan előzhető meg az ilyesmi - szóval hogy érezzék az egész súlyát. Ő azt mondja, rendszeresen tartanak ilyen előadásokat, és sokszor már ez is elég, hogy a bűnös betojjon annyira, hogy befejezze a dolgait, de ha mégis folytatódik a lopássorozat, akkor beszélhetünk arról is, hogyan tudnak ők segíteni vagy közbelépni, végső esetben a kezükbe venni a dolgokat.

Szerintem ez szuper ötlet, úgyhogy meg is szervezem, kicsit izgulok miatta, de valamit muszáj lépni. De nem is azért mesélem ezt az egészet, hanem mert bementem, beszéltem a recepcióssal, aki kérte, hogy üljek le, várnom kell egy kicsit, de mindjárt szól egy kollégájának, aki tájékoztat. Nem akartam bemenni, mert ott igen nagy volt a tömeg, úgyhogy leültem a bejáratnál a lépcsőre és méláztam. Már vagy 20 perce ücsörögtem ott, és épp kezdett elegem lenni, mikor kinyílt mögöttem az ajtó, és egy egyenruhás fiatalember állt meg mellettem. Felálltam, rám mosolygott, bemutatkoztunk, és én ott elvesztem. 5 percet ha beszélhettünk, illetve főleg ő, és nem tudom igazából, hogy mivel fogott meg, mert kb velem egyidős lehetett, nem volt nálam sokkal magasabb, kopaszodott, de mégis, teljesen elvarázsolt a mosolya, a kedvessége, a kisugárzása (Pilla szerint az egyenruhája), az, ahogy beszélt. Ha hinnék ilyesmiben, azt mondanám, ilyen lehet a szerelem első látásra. Mialatt beszélt, alig bírtam visszafogni magam, hogy ne érjen fülig a szám, és aztán teljesen kótyagos voltam, ahogy hazafelé sétáltam - nagyon fura érzés volt. 

Értelemszerűen ennyi a történet, hiszen fogalmam sincs, kicsoda ő, a nevét sem tudom (mondta, de hát...), meg hát bizonyára várja otthon a felesége és a 10 cuki gyereke, de mégis szívmelengető érzés, hogy ez megtörtént velem, hogy történhet ilyen velem, hogy lehet valaki ilyen hatással rám. És szerintem értelmezhetem ezt az egészet jelként, hogy újra készen állok az ismerkedésre. Úgyis elhatároztam, hogy IRL találkozom majd a nagy szerelmemmel, és lám, úgy tűnik, simán történhet ilyesmi. 

More life

Tegnap ugye nem dolgoztam, sőt, végül betegszabit sem kellett kivennem. Ma viszont rengeteget, volt egy pontja a napnak, mikor egyszerre kellett volna bent ülnöm felügyelni egy vizsgán, SOS javítanom kellett volna egy másikat, hogy gyorsan készen legyen az idegennyelvi része, és egy kollégám haza tudja vinni javítani a többit, és közben kiírtak helyettesíteni is. Aztán kiderült, hogy csak félreértés, de amilyen elvárások vannak időnként, komolyan elgondolkoztam, hogy hogyan fogom ezt a hármat egyszerre kivitelezni. Na mindegy, nem annyira érdekes, csak kissé szürreálisnak éreztem. Aztán elmentem edzeni, meghallgattam közben egy csomó zseni zenét és minden a helyére került.

Aztán itthon csináltam magamnak vacsit. Nyílt egy új, modern, csilivili hentes hozzánk nagyon közel, benéztem tegnap, hát ott minden kapható, ami szem-szájnak ingere, de olyan cuccok, amiről én nem is tudom, hogy micsodák (meg amúgy lehet, hogy nem is akarom tudni). Hosszas gondolkodás után igen kreatív módon vettem egy csirkemell-filét, és ma egy részét megsütöttem vacsira salival, a maradék meg a holnapi ebéd lesz, anyuék is nálam menzáznak majd. Nem olyan sokszor eszünk együtt, de hétvégén szoktunk azért. Olyankor (már így nyáron) varázsolok a teraszon terülj-terülj asztalkámat, felbontok egy üveg bort, és akkor hosszasan, olaszosan ücsörgünk.

ez a ma esti szitu volt

Ezt a Kislaki Matacs Chardonnay-t a Lidl-ben találtam, és szívem-lelkem nyitva állt, nagyon akartam szeretni, de nem. Pedig gyönyörű a címkéje, imádom a nevét és az ára is korrekt volt, de nekem túl testes, túl muskotályos, a rossz tokaji borok jutnak róla eszembe. Szeretek kísérletezni, és elég jól el szoktam találni a saját ízlésem, de rég nyúltam így mellé borral. 

Tudjátok, meséltem, van a Spotify-nak ez a fícsöre, hogy minden hétfőn összeállít neked személyre szólóan egy válogatást azok a zenék alapján, amiket hallgatni szoktál. Szerintem egy a fícsör egy csoda. Főleg azért szeretem, mert egy csomó olyan zenét szokott mutatni, amiket nem ismerek, és tényleg bejönnek. 

És most ez, hát ah, mindenhez jó: bicajozáshoz, duna-parti naplementéhez, piacramenéshez, súlyzók emelgetéséhez stb. Nagyon szeretem. 

2017. május 18., csütörtök

Done

Túl vagyok a gyomortükrözésen (úristen, mikor lettem nyugdíjas?). Kb 10 percet voltam bent, ebből 2 perc volt maga a vizsgálat, a többi a rákészülés, beszélgetés és a papírjaim kinyomtatása. Tényleg nagyon kellemetlen, oldalt fekszel, és miután befújták lidokainnal a torkod (egyebet én nem kaptam) letolnak egy kb 1- 1.5 cm átmérőjű csövet a torkodon, egészen a gyomrodba. Olyan szürreális az egész helyzet, hogy nem is nagyon tudod, most mi van, ez most komoly-e, aztán egyszer csak vége. Hál'istennek semmi bajom, már azt leszámítva, hogy egy fejlődési rendellenesség miatt rosszul záródik, aminek záródnia kéne (vagy valami ilyesmi), de amúgy minden szép és egészséges a hasamban, szóval tulajdonképpen örülünk. Valószínűleg visszatérő probléma lesz nálam a reflux, szóval meg kell tanulni időnként együtt élni vele és okosan enni. Pl. utoljára 4 órával lefekvés előtt egyek - ezt mondjuk nem látom magam betartani, de igyekszem. 

Szerintem amúgy a fogfúrás-tömés sokkal rosszabb ennél. 

Ma emiatt nem dolgoztam, és betegszabit se kellett kivennem, mert elengedett az igazgatónőnk, és így aztán szuper napom lett, beleértve azt is, hogy végére értem az összes érettségi dolgozatnak, kijavítottam mindet, óriási megkönnyebbülés volt letudni. Akarok mutatni zenéket is, meg mindenféle kalandjaim is voltak a rendőrséggel meg quinoával, szóval majd mesélek, de nem most, mert muszáj aludnom. 

2017. május 17., szerda

You make my heart sing

Találtam a piacon palántákat, úgyhogy ültettem egy csomó koriandert, remélem, jól érzi majd magát a kertben és nem kell többé vadásznom. Van bazsalikom és rozmaring is, a mentát és a citromfüvet pedig már szinte irtani kell, úgyhogy semmi sem akadályozhat meg, hogy egész nyáron mediterrán receptekkel kísérletezzek a konyhában. Eljött az az idő is, hogy minden vázát tele tudok pakolni virágokkal, a piacon is szoktam venni a néniktől, de a kert is csupa virág. Ha időmilliomos leszek (ez már csak hetek kérdése), kicsit agyalok rajta, hogyan lehetne minimális anyagi ráfordítással szebbé tenni a teraszt is, csináltam már Pinterest boardot és gyűjtögetem az ötleteket.

Ma felügyeltem a szakmai érettségiken, aztán két végzős fiú fent várt, mikor végeztem. Ők nagyon cukik, igazi jó barátok, és édesek, meg kell zabálni őket (bárcsak rakhatnék be ide fotókat, vagy inkább beülhetnétek egy órámra velük, hogy értsétek - nem lehet nem szeretni őket). Na és ma kaptam tőlük egy kis csomagot azzal a jelszóval, hogy csak otthon nyithatom ki. Ők ott voltak a szerenádomon néhány hete, és készítettünk persze fotókat. Volt egy olyan, hogy középen állok, és a két fiú két oldalról puszit ad nekem. Na és ezt a fotót kinyomtatták, bekeretezték, becsomagolták és elhozták nekem - tudom, hogy szeretnek, mondják mindig, meg hogy hiányoznak nekik az óráim már most is, de ez akkora kedvesség volt, teljesen elolvadtam. Mindenki, akinek szeretethiánya van, menjen középiskolai tanárnak. Na jó, nem, de értitek.

Egyébként (tudom, hogy nagyon izgultok) tegnap végülis nem esett meg a gyomortükrözésem, csak UH-n voltam (teljesen negatív), és csütörtökre kaptam időpontot, úgyhogy rákészülésképpen megint éhezem. Szerintem a vacsi meg a reggeli hiánya jobban megvisel, mint a gondolat, hogy letolnak egy csövet a torkomon és körülnéznek a gyomromban. Rejtélyes okokból azzal szórakoztatom magam (már mikor nem érettségiket javítok), hogy recepteket nézegetek, és tervezgetem, milyen isteni kajákkal kényeztetem majd magam, ha újra ehetek. A török kajáldák közül a Három testvér a kedvencem (bár az a fiú, akivel 10 évig voltam együtt, mindig gyrost akart ott enni, és egy idő után már kiütésem volt a török kajától), és náluk van paradicsomos, joghurtos padlizsán saláta. Tegnap reprodukáltam, sütöttem padlizsánt (sütés után a padlizsánt hagytam kicsit kihűlni, és engedtem, hogy kifolyjon a leve, mert az keserű lehet) és cukkinit (gondoltam az nem árthat), felkockáztam, egy kis paradicsomot összefőztem hagymával, fokhagymával, az egészet sóztam, borsoztam, fűszereztem, meglocsoltam joghurttal és voilá. Ma is azt vittem ebédre, nekem nagyon ízlik. 



2017. május 15., hétfő

Faszom legyen szerelmes

A múltkor már kijelentettem itt, hogy csodás, itt a nyár, bár közben megint volt némi télikabátos időszak, mikor igencsak be kellett fűtenem mindig, mikor itthon voltam. De közben egyéb bizonyítékokat is találtam, és asszem elmondhatom, hogy ha egy dolgozós hétfő reggel a madárcsicsergős, napsütötte teraszomon talál full nyaralás-érzés közepette, akkor visszavonhatatlanul nyár van. Mondjuk nem bánnám, ha nem síszerkóval kellene váltogatni néhány naponta a lenge nyári ruhákat, de ne legyek telhetetlen. 

De a lényeg, hogy mivel kifutottak a végzősök, ma csak 10-re megyek és fél 2-kor végzek is, és a héten ez a legnehezebb napom. Holnap pedig nem is dolgozom délelőtt egyáltalán, mert gyomortükrözésre megyek, yolo. A gyógyszer szedése mellett teljesen eltűnnek a refluxos tüneteim, de ha abbahagyom, azonnal, másnapra visszatérnek. Mivel már fél éve szedem, és nem akarom így leélni az életem, a szupercuki dokim azt javasolta, hogy körülnézne, mi történik a hasamban, és ki vagyok én, hogy vitatkozzam vele, még úgysem voltam gyomortükrözésen soha, biztosan buli (nem). A legnagyobb problémám, hogy ma délutántól a holnapi időpontomig semmit nem ehetek, hát mi vagyok én, aszkéta? 

A tegnap délutánt tekergéssel töltöttük mi ketten, a bicajom és én. Sajnos a mesés bicikliutunk nem alkalmas kerékpározásra hétvégente, életveszély a babakocsik, kisgyerekek és kutyák miatt, de tényleg, mintha a város egész csigalassú lakossága azzal szórakozna, hogy egyszerre, párhuzamosan és keresztben is használja a kerékpárutat, szinte mindenre, csak arra nem, amire való. Tegnap tanúja voltam, amint a két irányból egyszerre ért oda 1-1 babakocsit toló nő meg a sleppjük (értsd: férj, kisgyerek, kutya), megörültek egymásnak és megálltak beszélgetni, a két irányból érkező kerékpárosok pedig (velem együtt) megálltak és várták, hogy akkor talán. Persze észrevették magukat, de mire a két babakocsit, a gyerekeket, kutyákat meg mindenkit biztonságos távolságra helyezték az úttól, az nem egy perc volt, és nekem közben azért a fejemben elhangzott egy-két nyomdafestéket nem tűrő gondolat, főleg, hogy a kerékpárút mellett van kijelölt gyalogút és sétány is. Dióhéjban: hétvégén a bicajutat nem lehet bicajozásra használni, vagy csak lépésben lehet haladni. 

Az a tervem, hogy ilyenkor, hétköznap fogok bicajtúrázni, ha időben végzek, fel akarom fedezni a Duna másik oldalát, viszek egy törcsit, fürdőruhát, könyvet meg egy üveg vizet (minden másra ott a mastercard), aztán annyi. Az elmúlt hetek intenzív időszaka után van kedvem egyedül lenni, és olyan elképesztő helyek vannak a környéken, pl. Kisoroszi verhetetlen, és Szentendre is pont jó távolság tőlünk filmbeillő bicajúton. De például a Pilist is van kedvem felfedezni, jó, mondjuk oda lehet, hogy nem egyedül kellene mennem, mert amilyen jól tájékozódom, nem találok haza és megesznek a farkasok. 

Ja, igen, az esküvő jól sikerült (ofkorsz), majd mesélek. Életemben először fordult elő, hogy hajnalig roptam, és aztán nem voltam másnapos, asszem, felnőttem. Igaz, a saját esküvőm után sem voltam, lehet, hogy az volt a fordulópont. 

Ezt meg tegnap találtam, mondjuk tudtam, hogy itt van, mert képeken láttam már, mennyire kreatív és bölcs


2017. május 12., péntek

Confessions of a sofa-addict

Meglehetősen kialvatlanul értem haza. Sietősen indultam csütörtök reggel, úgyhogy szép kis kuplerájt hagytam. Így most a maradék lendületemet abba fektettem, hogy összekapjam a lakást, kipakoljak a hátizsákomból, és csak akkor éreztem úgy, hogy végre rányugodhatok a kanapéra, mikor minden a helyére került, és még két szál pünkösdi rózsa is piroslott az egyik vázámban. Nem tudom, hogy miért érzem ennyire fontosnak, hogy a környezetem rendben legyen, nyugalmat sugározzon, főleg, ha én magam kicsit szét vagyok csúszva  - akkor is, ha csak kialvatlan vagyok, de simán képes vagyok ilyesmire akkor is, mikor hazaérek éjjel egy buliból. És így tudok zavartalanul fetrengni a kanapén, spárgát enni buggyantott tojással és Girot nézni. Ja, és elkezdtem a 13 Reasons Why című sorit, a pilot után mondjuk úgy, hogy érdekes. 

Jaaaaj holnap esküvő, nincs kedvem, mit vegyek fel? 


Hát ez is megvolt

Ahhoz képest, hogy szétstresszeltem magam és rémálmaim voltak életem első saját szervezésű osztálykirándulása miatt, most megkönnyebbült és jó érzésem van az egésszel kapcsolatban. Persze a sikerben elég sok szerepet játszott a szerencse-faktor: úristen, milyen nyári időnk volt, pont abban a másfél napban, mikor ott voltunk, a srácok rövidnadrágban, pólóban töltötték a napot. Pedig a lelkükre kötöttem, hogy úgy készüljenek, hogy nagyon hideg lesz, így mindenki meleg ruhákkal készült, én konkrétan egy sarkvidéki túrán sem fáztam volna, aláöltözetet is vittem, meg sapkát - jobb félni, mint megijedni, na. De tökéletesen sikerült kiválasztani a helyet is: Verőce, Csattogóvölgy, meleg szívvel ajánlom őket. Megérkeztünk, körülnéztünk, és akkor Windows háttér, de bármilyen irányba néztünk: 


Aztán az is volt még, hogy úgy volt, hogy a központi épületben leszünk elszállásolva, de aztán mondták, hogy mégiscsak 6 és 4 személyes faházakat kapunk, megnézük őket, és hát aww. A legideálisabb felállás, amit egy osztálykirándulásra el tudok képzelni. Én is, meg a kollégám is saját faházat kaptunk, annyira jó volt. Megérkeztünk, lepakoltunk, ebédeltünk, amit hoztunk, volt 3 óra szabadidő, foci, tollas. Aztán kalandparkoztunk úgy egy órát, amin 1 lány kivételével mindenki végigment, és nagyon vicces volt, szuper program ekkora tiniknek, nagyon élvezték. Aztán a kollégám irányításával bográcsoztunk, amibe sikerült egy csomó mindenkit bevonni, aki meg nem pucolt krumplit/répát/kevergetett stb, az a végén pakolt - közben persze volt foci, zene, éneklés, gitározás, sminkelés, szóval nagyon laza volt az egész. A kaja is nagyon finom lett, én kétszer szedtem. Utána volt másfél óra pihi, majd este 9-kor elmentünk egy két órás éjszakai túrára egy fiatal srác vezetésével, világbajnok ötlet volt, a nap fénypontja. Hál'istennek, mire visszaértünk, jól elfáradt mindenki, aztán még 1-ig ökörködtek, addigra elcsöndesedtek, és akkor mi is elmentünk aludni, mondjuk sajnos fél 6-kor már felébredtek, és akkor már én sem bírtam aludni. Reggel kaptunk svédasztalos reggelit, és az az érzés, mikor bementünk a full retro étkezőbe, és megláttuk a friss, forró, gőzölgő bundás kenyér halmokat, ami mellé ovis teát lehetett inni a reggeli napsütésben... Ezt nevezem én tökéletes lezárásnak. 

Nem tudom, hogy én vagyok ilyen mázlista és szuperrendesek a gyerekeim, vagy tényleg megértették, miről szól (kéne, hogy szóljon) egy ilyen kirándulás, de annak ellenére, hogy két emberről tudom, hogy dohányzik, egyetlen cigarettát, alkoholra utaló jelet nem láttam, nem kellett fegyelmezni, noszogatni őket, partnerek voltak, lelkesek, volt kedvük a programokhoz, és a szabadidőben sem csak a telefonjukat nyomogatták, hanem együtt ökörködtek, és minket is sokszor bevontak. De sokat elmond róluk, hogy például van egy fiú, aki cukorbeteg, és ezt nem tudtam, de többiek odafigyelnek, hogy mit eszik-iszik, és hogy azt neki szabad-e, megnézik az összetevőket a csomagoláson - szóval hihetetlenül jó a közösség.

Ami pedig a legdurvább, hogy a kollégám és én is nagyon jól éreztük magunkat, ezt nem láttam jönni. Azt mondja ez a srác, hogy elképesztő, hogy milyen laza vagyok, mennyire nem stresszelek semmin, hogy ő is teljesen lelazult és felöltődött mellettem, és szerinte ez a gyerekekre is átragad. Nem tudom, lehet, hogy kölcsönösen jó hatással vagyunk egymásra az osztállyal, mondjuk tény, hogy a problémásak, a parti állatok, a notórius pofavágók közül senki nem volt ott. Az anyagi vonzata miatt nem tudjuk 100%-ig kötelezővé tenni az osztálykirándulásokat, és szerveznek nekik programot ilyenkor a suliban, vagy hoznak igazolást (évi 3 napot tud igazolni a szülő). 

Na és hazafelé vonattal jöttünk, nagyon megdicsértem őket, hogy milyen rendesek voltak, és megígértem, hogy szervezek még közös programot idén. És most azon gondolkodom, hogy júniusban elviszem őket egy egynapos kenutúrára a Dunakanyarban.  

2017. május 10., szerda

Looking forward

Ma úgy érzem magam, mint akit agyonvertek. Biztos azért, mert az idő ilyen nyomott, vagy nem tudom. Délig dolgoztam (nálam már csak a tanítványaim voltak nyűgösebbek), most azt találtam ki, hogy alszom gyorsan egy órát, hátha egy power nap segít, majd megebédelek, és aztán halálosan aktivizálom magam, mert egy csomó mindent el kell intéznem. Este pedig még elmegyek edzésre, mondjuk addig elmúlhatna az izomlázam, mert kb megmozdulni sincs kedvem.

Holnap osztálykirándulásra megyünk, közel ide, egy táborba az erdő közepén. Egyrészt kurvára nincs hozzá kedvem, mert úristen, én vagyok a felnőtt, a tanár, enyém minden felelősség mindenért, intéznem kell, hogy legyenek programok, legyen kaja, minden flottul menjen és jól érezzék magukat, de közben ne legyen semmi baj. Másrészt viszont szerintem már az is szuper, hogy elmegyünk, a gyerekek übercukik, a problémásak nem jönnek, és tutira jól fog sikerülni, már akkor is, ha csak kirándulunk, főzünk, activityzünk és beugrózunk, este tábortüzezünk, éjjel pedig éjszakai túrázunk. 

De akkor is iszonyúan stresszelek. Legyen már péntek délután. 

Ja, és szombaton esküvőre megyek, azon még egy másodpercet nem gondolkodtam. Mit veszek fel (szabadtéri lesz, úgyhogy szerintem nagykabátot, sálat, sapkát), hogy viszem el a cuccokat, ott alszom-e, ha nem, hogy jövök haza. Nem vagyok valami lelkes. 

Na jó, megpróbálom összekapni magam.

2017. május 8., hétfő

Pacsker, bőrradír

2 kérdésem lenne:

  1. Van tapasztalatotok Birkenstock-ügyileg? Konkrétan az egy pántos Madridra (KATT) vagyok kíváncsi. Mennyire könnyű/kényelmes? 
  2. Mi a különbség a peeling és a bőrradír közt? Ha van ilcsis biológiai hámlasztó peelingem, mellé lehet/kell bőrradírozni? Tudtok ajánlani jó, szemcsés bőrradírt?
Kösziii:)

Chill Monday

Az életem meglehetősen pörgős, ha nincs épp mit csinálnom, találok olyat, amivel aktivizálhatom magam. Vagy nem is tudom, ez mostanában így van. Ritkán van olyan, hogy hosszabb ideig ülhetek és csak nézhetek ki a fejemből, és én sem tudom elterelni magamat. Ma a magyar érettségin felügyeltem, ami azt jelenti, hogy 4 órán keresztül rá voltam kényszerítve, hogy bambuljak ki az ablakon. Ez nem olyan vizsga, ahol puskáznak a kölykök, szóval nem kell megfeszülni a figyelésükben, adminisztráció nincs olyan sok, olvasni viszont nem lehet... Szóval pihentem, meditáltam, meglepően gyorsan elszállt az a 4 óra. És délben végeztem is. Mondom, mostantól a munkám sokkal lazább, mint általában lenni szokott. Egy csomó időm marad mindenre. 

Kicsit még szerveztem az osztálykirándulást, telefonálgattam, emileket írtam, megszereztem a bevásárlólistát a bográcsgulyáshoz, aztán hazamentem. Itthon maradékot ebédeltem, majd elmentem edzésre. Már előtte is nagyon volt kedvem, de ott meg úgy éreztem, szárnyalok, pedig nagyon durva volt. Utána, fél 7 körül elvittem a blökit sétálni, a városba meg a Duna-partra, ahol a kutya fürdött, én meg szívtam magamba a napsütést és a víz illatát. Azok a fények, a bogárdöngicsélés... Annyira jól érzem magam most, hogy itt a nyár, tökéletes az időzítés, hogy most lesz sokkal kevesebb órám, és a nyári szünet is közeleg. Érzem, hogy tök jó dolgok fognak történni.



Még az osztálykiránduláson kell túl lenni, eléggé stresszelek rajta. A közelbe megyünk egy táborba az erdő közepén, bográcsozunk, játszunk, meg befizettem egy profi szervezésű éjszakai túrát. Másnap nem tudom, mit csinálunk, én gondoltam, hazajövünk, de a srácok még aktívkodni akarnak. Majd kitalálok valamit. Ja, a hétvégén pedig esküvőre megyünk! Na, és utána leszek szabad, mint a madár. 

2017. május 7., vasárnap

I need more weekend

A ballagás előtti két napon szinte alig aludtam. Általában az a forgatókönyv, hogy valamelyik szőrmók ilyen-olyan indokkal felébreszt (ki akarok menni, be akarok jönni, pisilnem kell, köhögőrohamom van, elfogyott a vizem, hányok stb), utána meg eszembe jut mindenféle stresszelnivaló valami aktuális dologgal kapcsolatban, és utána már nem bírok visszaaludni. A pénteki ballagásra már olyan állapotban mentem, hogy többször is előfordult, hogy beszéltek hozzám, és trükkösen vissza kellett kérdeznem, hogy kiderüljön, miről lehet szó, mert elfelejtettem figyelni, gondolom, örültem, hogy fél percig nyitott szemmel aludhatok. 

Na de végül lezajlott rendben minden, a gyerekeim egy csomót segítettek, iszonyúan cukik, és minden, amiért én voltam felelős, 100%-ig jól sikerült. Péntek délután jött hozzám Pilla, ott is aludt nálam. Királyrákos, paradicsomos spagettit csináltam neki, meg epres-mascarponés kosárkákat, mert ő ezeket még csak képekről ismerte, no meg persze boroztunk. Hullák voltunk mindketten, úgyhogy 10 körül már aludtunk. 

Meg vannak mostanában táltosodva a meteorológusok, annyira profin bejön, amit mondanak, pedig én úgy voltam vele, mint a mama, akit egyszer hallottam a piacon, hogy édes ez az Aigner Szilárd, én imádom, de azt sem szabad elhinni, amit kérdez. De a héten nagyon számított, hogy milyen idő lesz, és mindenben igazuk lett. Reggel a teraszon reggeliztünk a napsütésben a lilaakác alatt, igazi kora nyári reggel volt. Aztán elmentünk Szentendrére, ami nincsen túl messze tőlünk, és ott töltöttük a napot. Sétáltunk, napoztunk, különböző teraszokon üldögéltünk, ebédeltünk, fagyiztunk, ittunk akkora Aperol spritzet, mint a fejem, és most nem túlzok. Aztán este Pilla hév-re szállt, én meg buszra, és mindenki hazament a saját városába. Annyira jó nap volt, teljesen feltöltődtem úgy 5000 kalóriával, mondjuk jól el is fáradtam. Többet kéne csavarognunk mindenfelé. 



Holnap pedig fél 6-kor kelek, 7-re kell bemennem, mert felügyelek a magyar érettségin, és még hajat is kell mosnom.

Orgona ága

Késői gyerek vagyok, a két bátyám 7 és 10 évvel idősebbek nálam. A szüleim igazából nem akartak harmadik gyereket, de anya újra terhes lett, és annyira szerettek volna kislányt, hogy kockáztattak, hátha. Óriási fogadások mentek a családban a születésem előtt, és nagy volt az öröm, hogy lány lettem. Alig, hogy megszülettem, apukám, aki egy gyárban dolgozott műszerészként, kapott egy lehetőséget, hogy külföldön dolgozzon - nem is akárhol, hanem Indonéziában. Akkoriban nem nagyon volt lehetőség utazgatni, pénzünk sem volt egyáltalán, meg hát 1978-at írunk, a politikai helyzet sem nagyon tette lehetővé - a külföldi munka pedig a legtöbb ember számára elérhetetlen volt. Dél-Kelet Ázsia pedig... Á. Apa megbeszélte anyuval, aki rábólintott, pár hónapról volt csak szó ugyanis. Apa elutazott, anya itthon maradt egyedül a 3 gyerekkel, én ugye miniatűr, és mivel telefonunk nem volt, csak levélben tudtak kommunikálni. Az sem volt zökkenőmentes, mert hiába írt apa rendszeresen, volt, hogy egy csomó ideig nem jött semmi, majd egyszerre megérkezett 5 levél. Az idő meg csak telt, a munkával nem készültek el, a pár hónapból fél év lett, 6 hónap, 7, 8 hónap... Közben olyan sztorik, hogy anya fürdet engem a konyhában a kiskádban (fürdőszobánk nem volt, melegíteni kellett a vizet), majd megjelenik az egyik tesóm, tartja az állát, és ahogy elengedi, az egész álláról lefittyed a bőr és ömlik a vér - bicajbaleset, ugye. És akkor nagymamát szerezni, eljutni a kórházba... Nem lehetett könnyű egyedül. 

Aztán decemberben, mikor úgy 1 éves voltam, apa megüzente anyának, hogy maradhatna még. 3 évig. De hogy utánamehetne ő is, velünk együtt. Anyának egy hónapja volt, hogy elintézzen mindent, papírokat, oltásokat, beszerezze a tankönyveket az iskolából, hogy a fiúk kint is tudjanak tanulni. Január volt, mikor elindultunk, ahogy a nagybátyám vitt ki minket a repülőtérre, akkora hó volt, hogy autók helyett csak hatalmas hóbuckák parkoltak az utak mellett. A repülőn nem egymás mellett kaptunk helyet (!), amibe anya nem ment bele, úgyhogy négyen két helyen ülve tettük meg az utat Budapesttől Szingapúrig, majd Jakartáig, amit a nagyobbik bátyám végighányt, én pedig anya ölében ültem végig. Apa a reptéren várt minket, mi mindannyian kabátban szálltunk le, pedig ott majdnem 50 fok volt. Hazavittek minket, lepakoltunk, minket elraktak aludni, majd anya egy órán keresztül zokogott apának a stressztől, a kimerültségtől és a megkönnyebbüléstől, és hogy ezt soha többé ne tegye meg vele. 

Végül 2 évet éltünk kint, ami szerintem a család legboldogabb időszaka lehetett, 2 év nyaralás a földi paradicsomban. Én mondjuk sajnos semmire nem emlékszem belőle, pedig olyan izgi dolgok voltak, hogy a gyerekeknek gumicsizmában kellett szaladgálniuk a skorpiók miatt, ha kinyitottad a konyhaszekrény ajtaját, akkor nem pókok, hanem csikcsakok, kicsi gyíkok slisszannak el minden irányba, a helyiek megcsipkedték a fehér embert, mert állítólag szerencsét hoz, ami nem túl kellemes élmény, és mivel Indonézia sokáig holland gyarmat volt, a TV-ben csupa Superman és Batman volt, és a boltok is tele voltak olyan cuccokkal, amikről Magyarországon még 10 évig csupán álmodni lehetett. A fiúk angol iskolába jártak, közben anya kitartóan, fegyelmezetten vette velük a magyar sulis anyagot, és itthon végül vizsgáztak, nem is csúsztak évet, a saját osztályukba kerültek vissza mindketten. Anyagilag ez az út helyrerázta a családot kicsit, lett autónk, hifink, menő tévénk, olyan dolgok, amire addig nem sok esélyünk volt. Később apa nagyon sokat utazott még külföldön, de mi már nem mentünk többet vele. Tudom, hogy anyának nehezek voltak ezek az időszakok egyedül, 3 gyerekkel, akikkel mindig volt valami ügy, de soha nem hallottam panaszkodni emiatt.

Én egy kicsit azóta is érzem a családomban azt a napsütést, amit 2 év alatt mindenki magába szívott ott kint. Vagy anélkül is ilyen mindenki? Nem tudom, de nálunk nincs, nem volt soha veszekedés és panaszkodás, persze, emlékszem konfliktusokra, rossz napra, sírásra, az egyik bátyámnak volt egy öngyilkossági kísérlete szerelmi bánat miatt, és volt más baj is, de alapvetően mindenki életvidám, elfogadó és támogató, és nagyon össze tudunk fogni, ha kell. És ennek az egésznek anya a szíve, mert ő ilyen, ezt láttuk, ezt tanultuk tőle. Hogy felesleges belesírni a kifolyt tejbe, ha van valami probléma, azt meg kell próbálni megoldani, és aztán megy az élet tovább. Nyűglődni, szenvedni, panaszkodni apró dolgok miatt soha, senkit nem hallottam a családból. 

Anyukám varrónő volt, ami nagyon kemény munka, gyönyörűen dolgozott és nagyon szorgalmas volt, ma is nagyon aktív és dolgos. Emellett nagyon tájékozott, okos és jó fej, bármiről lehet vele beszélgetni, de ami a lényeg, nagyon kedves és gondoskodó. Nekem anya a példaképem, és tudom, hogy mázlim van, hogy ilyen kiegyensúlyozott mintát kaptam tőle. Szeretném azt hinni, hogy kicsit én is olyan vagyok, mint ő.

bicaj és kutya, ugye

2017. május 4., csütörtök

Stuff

Annak ellenére, hogy tanításügyileg a hetem sokkal lazább, mint az eddigi időszak, egy percem sem volt még, hogy bármit csináljak, ami nem fix, órához kötött program. Nagyon el vagyok havazva, és az tetszik, hogy ennyi minden történik, de mégis eléggé rosszul tűröm, hogy egy csomó mindent kell szervezni, és kissé szórakozott emberként nem vagyok jó benne, hogy ennyi mindent átlássak, elintézzek, megszervezzek. 

  • Kifagyott mindkét fügefánk, meghaltak, ki kellett őket vágni. Nagyon szomorú vagyok ettől, mert nincs olyan gyümölcs, amit jobban szeretek a fügénél, és egészen megszoktam már, hogy nyár közepétől, őszbe nyúlóan lehet enni fügét fügével. Hiányozni fognak a fügés piték, a fügés saláták, a fügés turmixok, a fügés szendvicsek, vagy csak egyszerűen a nagy, kövér, naptól meleg fügék. 
  • Tegnap itt volt az egyik osztály és szerenádoztak nekem, én meg készültem nekik szendvicsekkel meg italokkal. Fél 6-kor jöttek, és éjfélkor csuktam be utánuk a kaput, táncoltunk, beszélgettünk, ökörködtünk rengeteget, nagyon jól éreztem magam. Az est sztárjai a hatalmas sikert arató lakásom, és a gyerekeknek folyamatosan udvarló kutyám voltak. A végén játszottunk 'felelsz vagy mersz'-t, persze mindenki felelt mindenre, és az volt a jó, hogy nem szex témájú kérdések jöttek elő, amikre számítottam, hanem nagyon őszintén mesélt mindenki a céljairól, problémákról, szerelemről, barátságról, családról. Imádom ezt az osztályt és nagyon fognak hiányozni, nem is tudom elképzelni, milyen lesz nélkülük. 
  • Kedden volt egy random randim, semmi komoly amúgy, hiszen bár még sosem ültünk le beszélgetni, ismertük már egymást valamennyire. Volt egy kis izgalom a levegőben, és jó tudni, hogy van már kedvem ilyesmihez. 
  • Ezzel a fiúval szinte teljesen egy időben, de tényleg, percre ugyanakkor, teljesen váratlanul és meglepetés-szerűen bejelentkezett egy exem, aki némi érthetetlen small talk után bevallotta, hogy sokat gondol rám mostanában, és szívesen találkozna velem. Úgy látszik, van valami a levegőben. 
  • Holnap ballagás lesz, az én osztályom is búcsúztat egy végzős osztályt, és egészen szépen felkészültünk, de mégis, semmi másra nem vágyom jobban, mint hogy túl legyünk rajta és hétvége legyen.  

2017. május 1., hétfő

I feel it coming

Vasárnap én főztem, újkrumplit, citromos és zöldfűszeres-fokhagymás csirkét és salátát, mára pedig csináltam egy nagy adag salit a maradék csirke mellé. Iszonyúan finom lett, és megbeszéltük, hogy kicsit kikupálom őt saláta-ügyileg, jön a nyár, tele a piac csodásnál csodásabb zöldségekkel. Jaj és az is annyira nyár már, hogy a teraszon eszünk, bort iszunk az ebédhez és belepotyog a lilaakác a tányérba. 


Ma délután elmentem bicajozni, megnéztem a majálist, amit azonnal a hátam közepére kívántam, úgyhogy kitekertem a városból, suhantam a zöldben és hallgattam kicsit a madárcsicsergést. Hazafelé ettem egy fagyit, amiért 10 percig álltam sorban, aztán még megnéztem a Dunát, de nem volt kedvem a tömeghez. A délutánt pedig a bátyámék teraszán ücsörögtem végig. 


Ez meg akkora cukiság (3 gyerekük van, ugye):



Neki pedig rettenetes a sorsa. Új párnája van, amit eléggé értékel:


Ezt meg sokat hallgatom mostanában, például mikor suliba tekerek reggel, ha este munka után végre leteszem a lantot, ha futni indulok, vagy reggel, mikor kimászom az ágyból, és kihúzom a sötétítőket. Vagyis mindig, mikor nem árt egy kis jókedv. 

keep on keeping on

Lenszi kérdezte (megjegyezném, nem gyakran esik meg velem), hogy mi újság velem, hogy vagyok? Meséltem, hogy leginkább sehogy. Illetve megvagyok, minden oké. Nekem ez, amit itt is láttok, megtalálni az örömet a mindennapokban, nos, ez nagyon jól megy. Szeretem a munkám, ami mostantól amúgy is lazább, sokat sportolok, finomakat főzök és eszem, és nem csak magamnak, cukik a barátaim és jó programokat szervezünk, aránylag sok időt töltök a családommal, akik mind jó arcok, találok időt a pihenésre és az olvasásra, van kutyám és macskám, blablablaaa. Vannak problémáim, mint a hajléktalan-gate, vagy az egyik kolléganőm, akivel előbb-utóbb bele kell mennem egy komolyabb konfliktusba, hogy a kutyámnak hályog van a szemén, vagy hogy egyedül vagyok, és nincs kedvem online társkeresőzni, bár sajnos kicsi az esélye, hogy irl futok össze a pasival, akivel nincsenek kérdések, ahogy ezt kitaláltam magamnak - de nem különösebben stresszelem magam ezek miatt, ez van, együtt tudok ezekkel élni. 

Az viszont nagyon nyomaszt, hogy szinte mindenki maga alatt van, akit ismerek, alig ismerek valakit, már a két tesóm családján kívül, aki elégedettnek tűnik és jól érzi magát a bőrében. Mindenki szomorú, depressziós, kilátástalannak látja az életét. Nagyon szeretem a barátaimat, és nagyon rossz látni, hogy rosszul érzik magukat. Már régen rájöttem hogy ezt a könnyed, színes, napsütéses világlátást, ami szerintem szinte mindenre gyógyír, nem tudom átadni, de tölthetek velük időt, elvihetem őket moziba, meg pizzát enni, vehetek nekik sütit, meghallgathatom őket, és mondhatok optimista, kedves dolgokat, amitől kicsit jobban érzik magukat. 

Azt sem tudom, hogy ez, hogy ilyen nehéz a felnőtt-lét, ez azért van, mert itthon nehéz? Vagy másutt is így nyűglődik mindenki? 

2017. április 28., péntek

"Toast for dinner? When is your cookbook coming out?"

Ma iszonyúan hatékony voltam, mindent elintéztem, amit kellett, nagyon jó érzés volt. Aztán nem is jöttem haza, hanem egyből mentem az terembe, és az edző csajszi nem csak dolgoztatott, hanem edzett is velem. Alig volt valaki rajtunk kívül, kint esett, mi pedig csináltuk a gyilkos gyakorlatokat és dumáltunk, nagyon hangulatos volt. Ha egyedül vagyok, sokkal több ideig maradok, és valahogy mégsem olyan intenzív az edzés, szóval szerintem jó lesz ez így, hogy hetente egyszer hagyom, hogy megkínozzon, le is fixáltuk a következő alkalmat. 

Aztán elmentem vásárolni, full éhesen, mindig megfogadom, hogy ilyet többet nem csinálok, mert mindent megnéztem, megfogdostam és meg akartam venni. A Lidl annyira le volt rabolva (azért, mert hétfőn zárva lesz? wtf), hogy nem volt csirkemell, úgyhogy végül tofut vettem, és még másik boltba is át kellett mennem (korianderért). Itthon aztán megfőztem a thai levest, és annyira jó lett, csupa zöldség és íz, mondjuk elég sűrű, de azt ki bánja? 



Innen volt az inspiráció, de a répa helyett édesburgonyát tettem bele, meg tulajdonképpen teljesen máshogy csináltam meg, haha. Kb úgy készítettem el, mint a curryket szoktam, csak ugye több víz kellett bele, meg üvegtészta is, a végén meg a tányéromba belecsavartam egy fél lime levét, megszórtam újhagymával meg korianderrel. Most ez a kedvenc levesem, gyilkosan finom.


Amúgy ma chill van. 

2017. április 27., csütörtök

Helyzetjelentés

Nem ez e hét lesz az, amiről az unokáimnak mesélek majd. Vagy mégis, mert ma délután a suliból hazafelé nagyon megkergetett egy igen harcias kutya, mikor biciklivel száguldottam, de sikerült megőrizni a hidegvérem, megálltam, amivel láthatóan nem tudott mit kezdeni, és akkor elzavartam. 

  • Örülök: ...a héten sokat dolgoztam megint, és a kompenzációt a mozgásból származó endorfinokból kaptam, voltam edzeni, jógázni, holnap is megyek. Megint járok hetente egyszer az edző csajhoz, mert nem elég változatosak a gyakorlatok, amiket akkor csinálok, ha egyedül edzek, és bár most nagyon jó formában vagyok, szeretnék még jobban fejlődni, csak nem tudom, hogyan. A mozgásnak köszönhetően úgy alszom, mint a bunda, úgyhogy zen vagyok, reggelente úgy kelek, hogy ohmmmm. Ebből mondjuk ma eléggé kilendítettek, de nem hagyom magam.
  • Szomorú vagyok: ...az én kedvemet most, hogy itt a tavasz, 3 napos hétvégénk lesz, és közeledik az év vége, nem nagyon lehet elrontani. 
  • Tervezem: ...a kissé túlzsúfolt múlt hétvége után nagyon jó érzés, hogy nincsen programom hétvégére, illetve Mikével tervezünk némi laza krúzolást, evést meg mozizást szombaton, de ennyi. Bicajozni szeretnék, inni egy fröccsöt a parton a cuki helyi arcokkal, nagy, világmegváltó beszélgetéseket, meg sok-sok időt a kutyával meg a családdal. Jövő héten nem is lesz tanítás egyáltalán, mert mindenféle sulis programok lesznek, utána pedig 1 hét érettségi szünet, szóval most akkor két hét lazulás következik.
  • Can't wait:  ...holnap suli és edzés után citromfüves, lime-os, kókusztejes thai húslevest fogok főzni rengeteg zöldséggel és korianderrel. A héten csodálatosan fegyelmezetten ettem (némi pavlovát meg palacsintát leszámítva), szóval mindent megérdemlek. Körülbelül ez a recept lesz (éhesen ne nézzétek meg a képeket), csak tészta nélkül és csirkével, bár én általában elolvasom a receptet, aztán megfőzöm, ahogy én érzem. 
  • Izgi: ...a végzősök a jövő héten jönnek utoljára, és bejelentkeztek szerenádozni. Az jó buli szokott lenni, őket meg különösen imádom. 
  • Mázli: ...úgy volt, hogy egy cuki anyuka jön velünk osztálykirándulni, de kiderült, hogy az egyik fiatal pasi kollégám felszabadult akkorra, mert az ő osztálya nem kirándul, megkérdeztem, és ő szívesen eljönne velünk. Ő az, akivel tavaly kint voltam a Bocuse d'Or-on, nagyon jó fej, ráadásul nagyon jól főz, és akarunk bográcsozni - úgy örülök. Amúgy most, hogy elkezdtem a részleteket leszervezni, egyre jobban van hozzá kedvem, és a kölykök is lelkesek. 
reggeli, meg reggeli napsütés

ő onnan őrzi a házat

megejtettük az év első fürdését a Dunában. mármint ő.

reggeli II. szalvéta a Tiger-ből

Enough

Ma életemben másodszor kihívtam a rendőrséget, nem vagyok büszke rá. Van mellettünk egy nagyon cuki park sok zölddel, játszótérrel, hintával, homokozóval, mérleghintával. Gyerekkoromban a barátnőimmel reggeltől estig ott játszottunk, csak enni mentünk haza, este anya, vagy a nagymamám úgy jött értem, hogy indulás haza. 

Na és egy ideje egy adag hajléktalan (ez nem biztos, mert nem szoktak ott aludni, inkább lecsúszott alakok) ide jár eltölteni az idejét, olyan arcok, hogy már senki nem meri oda vinni a gyerekét. Van közel egy ovi, és régen az óvónők napi szinten ide hozták a gyerekeket, de már nem. Változóan 5-10 fős csapat, hulla részegek, szemetelnek, de így minden kiesik a kezükből, egy csomószor én szedem össze a szemetet utánuk (már amihez van gusztusom) kutyasétáltatás közben. Én mondjuk nem félek tőlük, de sokan igen, nem is csodálom, sokszor már délelőtt megy a buli. 

Na és ma arra vittem a kutyát sétálni, és ahogy közeledtem, az egyik fickó felállt, odament egy fához, és premier plánban megfigyelhettem, ahogy pont felém fordulva előveszi a farkát, hogy pisiljen. Egyszer már kiakadtam rájuk a szemetelés miatt (nem volt hatása), de most megint elpattant bennem valami. Én szoktam ott a gyerekekkel is sétálni, és értitek, ennyire tojnak rá, hogy pont jön valaki, nem, hogy várna 2 percet, míg elmegyek. Odamentem, és nagyon kiakadtam rájuk, hogy ez egy park, egy játszótér, ők meg reggeltől ott piálnak, szemetelnek, részegek, ordítoznak, az emberek nem hogy a gyerekeiket nem merik oda vinni, de már át sem mernek menni a parkon. És miért kell nekem végignéznem, hogy a dolgukat is ott végzik (azért amúgy járnak oda eredetileg, mert van mellette egy hely, ahova bemehetnének, de a park persze jobb). Persze még ők voltak felháborodva, kaptam hideget, meleget, hogy ez nem egy játszótér (mondjuk akkor a hintát nem értem), ők nem szemetelnek, és takarodjak. Na és akkor felhívtam a rendőrséget, megadtam a nevem, és elmondtam tök őszintén, hogy mi folyik, és szerintem ez így nem oké. Fél óra múlva, mikor arra mentem, pont igazoltatták őket, aztán este már nem voltak ott, mondjuk esett az eső. 

Nagyon szar érzés, és iszonyat nagy dilemma és bűntudat ez nekem, és nem vagyok biztos benne, hogy jót tettem ezzel, hogy rájuk hívtam a rendőröket, mert tudom, hogy nem megoldás, és pont elég baj az valakinek, ha valami miatt kisiklik az élete, valahol nekik is lenni kell. Abszolút az élni és élni hagyni nézet híve vagyok, de szerintem a hajléktalanság sem mentség erre, ami itt folyik nap mint nap. És biztos egy elkényeztetett picsa vagyok, hogy miközben jógázni megyek, ez a legnagyobb problémám, hogy ők mit csinálnak a parkban, laknék a Blaha mellett, azonnal megtanulnám, milyen az igazi Bronx. De azt gondolom, hogy nem kell mindent lenyelni, és néha szólni kell, hogy eddig, és ne tovább. Nem tudom, mi lesz a megoldás, vagy hogy lesz-e egyáltalán. 

2017. április 25., kedd

epres pavlova

Hétfőn reggel meglepően kipihenten indultam dolgozni, mondjuk nagyon-nagyon ésszel buliztam mindkét nap, csak a kialvatlanságot kellett kipihennem. Csináltam a bulira szendókat, és maradt egy csomó hozzávaló, úgyhogy arra gondoltam, örömet szerzek a kollégáimnak a kávészünet mellé. A hétfő úgyis mindig olyan nyűgös benn, így reggel felkeltem 6 előtt és csináltam szendvicseket. 



Azóta meg rengeteg munka van, edzések, némi kutya, meg alvás már 10 körül, hogy bírjam. Ma hazajöttem a suliból, kb 45 percem volt kikapcsolni kicsit, mert utána mentem tovább megtartani az új tanfolyamot. Bár a kertben őrületes lilaakác illat van, mégis éreztem, hogy anyu sütit süt. Elém jött, és kérdezte, hogy felismerem-e, hogy mi ez, majd behívott, és megmutatta, hogy a sütőben pavlova sül. A földöntúli örömöm csak 10 másodpercig tartott, ugyanis kiderült, hogy a sógornőm névnapjára süti, én meg nem tudok menni felköszönteni, mert dolgozom estig, ergo nem ehetek belőle. Nem vagyok egy nyüszögős típus, de akkor majdnem sírtam, epres málnás pavlova, amiből én nem kapok, anyuuuuu. 

Aztán hazaértem, és ott várt náluk egy óriási szelet. 

Reality bites

Nagyon kalandos volt a hétvége. Voltunk Pillával bulizni, és bár a buli kicsit lapos volt, ez egyáltalán nem rajtunk múlott, jó sokat vihogtunk people-spottolás közben. Felelősségteljes felnőttekként hajnal 1 körül már otthon voltunk, ettünk, dumcsiztunk, aztán rohantam haza, hogy felkészüljek a nálam tartandó lánybúcsúra. Még beugrottam a Tigerbe, hogy vegyek papírpoharakat meg tányérokat, hogy minél kevesebbet kelljen mosogatnom meg takarítanom a buli után, és ez nagyon jó ötlet volt, szerintem rengeteg suvickolástól megkíméltem magam (bocsi, földanyu).

Én asszem kicsit mániákus vagyok ilyen szempontból, hajnal 3-kor lépett le a csipet csapat, én meg nekiláttam és gyorsan összepakoltam, elmosogattam, amit kellett, másnap ébredés és reggeli után pedig még fél órát kellett rászánnom, hogy újra rend legyen és ragyogjon minden. A színes zászlócskákat megtartottam, nagyon mennek a lakáshoz. 



A lánybúcsú nem volt tipikus, volt sok kaja meg tánc, táncos fiút nem hívtunk, viszont a barátnőnk odavan a Fixi 4 egyik tagjáért, és ő, miután írtunk neki, küldött neki egy lánybúcsús videót. Mi arra gondoltunk, hogy sok boldogságot, vagy nem tudom, ő viszont egy olyan cuki, vicces és kreatív videót vágott neki össze, hogy nem hittük el, mondjuk én eddig is tudtam, hogy a Fixi 4 istenkirály, de ezek után főleg. Mindig kell menni Fixi 4 koncertre, MINDIG, bárhol játszanak.

Ez lett az este himnusza, és megbeszéltük, hogy többünknek is a Daft Punk a legnagyobb koncertvágya: 

2017. április 21., péntek

És most pihenjünk meg lefelé néző kutya pózban*

Tegnap voltam jógázni, majdnem egy éve először, május végén tört el a csuklóm. Amíg benne volt a fém, nem hajlott valami jól, például fekvőtámaszokat is pár hete tudok újra csinálni. Na de a lényeg, hogy visszatértem. Csípőficammal születtem, és hála anyukámnak ebből semmi nem látszik, de ennek, meg a kisbabaként hordott kengyelnek a maradványa egy szép S alak a gerincemben - elvagyok vele, de nagyon oda kell figyelnem, karban kell tartanom a hátam, és állómunkát egyáltalán nem végezhetnék, nem bírok hosszan egy helyben állni, elfárad a gerincem. Bármilyen mozgás viszont nagyon jót tesz, a jóga teljesen megoldja minden problémámat. Nekem az ashtanga jött be nagyon, ami nem lassú és kímélő és dögunalmas, mint néhány jógaóra, amiken régen jártam, hanem kifejezett erőt igénylő, végig vezetett, kontrollált, nehéz gyakorlatok követik tempósan egymást, hogy kábé meghalsz. A spirituális részével nem nagyon tudok azonosulni, bevallom, én pusztán sportra használom az órákat, de igyekszem kikapcsolni a gondolataimat, a hangos, erőteljes légzés segít, de nem vagyok teljes mértékben sikeres, szoktam közben agyalni. Főleg nyáron járok, mert van reggeli óra, és elképesztően jó másfél óra jógával kezdeni a napot, hegyeket tudnék elhordani utána. Még az esküvőm reggelén is szakítottam rá időt, tudtam, hogy nincs az a smink vagy pezsgő, amitől kisimultabb leszek, mint egy ashtanga órától. 

Mondjuk ne úgy képzeljétek, hogy csupa zen minden, és boldog lebegés közben tökéletesen hajtom végre az ászanákat, hanem már az elején leginkább olyan gondolatok cikáznak a fejemben, hogy ezt én kizárt, hogy végig bírjam, remeg a karom, minek jöttem el, úristen, és még csak most kezdtük el, mi lenne, ha kislisszolnék, most úgyis mindenkinek csukva van a szeme, lehet, hogy nem is veszik észre, de aztán bele szoktam jönni, és kurvajó, a végén meg a kedvencem a hulla póz, mert legálisan lehet végre pihenni, csak vigyázni kell, hogy el ne aludjak. A gerincem és a közérzetem viszont tip-top utána.

Amúgy a jógáról Garance Doré tud a legviccesebben írni, (ha tudsz franciául, állítsd át a nyelvet, úgy még jobb) mondjuk nekem ez a csaj amúgy is a gurum, senkinek nincs ilyen vicces öniróniája, mint neki - illetve talán Violetnek van (te meg nyugodtan helyre is rakhatsz, ha laikusként hülyeségeket írok jógaügyileg). 

*I feel you, sister.

2017. április 20., csütörtök

Ladies' night

Tegnap érthető okokból autóval mentem dolgozni, gondolván, hogy bicajozzon ebben a hányinger időben sárhányó nélküli biciklin, akinek kedve van. Este viszont el akartam menni edzeni, és úgy éreztem, pont jól fog esni egy kis friss levegő, hogy felébredjek, mire odaérek az edzőterembe, és tényleg, nem bántam meg, hazafelé is jó volt száguldani. Egyedül szaunáztam, és volt bennem némi rossz érzés, mert olvastam hogy meghalt két nő egy csehországi szaunában, mert beragadt az ajtó, nem bírtak kijönni, és másfél óra múlva találták meg őket - uh, hát basszus, pokol, szegények. Ma reggel viszont megáztam és csupa sár lett a hátizsákom. Mondjuk nem baj, büszke vagyok rá, hogy tekerek ilyenkor is, csak nagy a dilemmám, hogy kell-e nekem sárhányó a versenybicajomra, nem is a kinézet (oké, az is), de nehezebb lenne tőle. 

Holnap lesz Tosca az Akváriumban, ezer éve megvettük a jegyeket, nagyon várom már, rég voltam utoljára bulizni, táncolni. Gondoltam, milyen szuper, pénteken lesz, lehet fröccsözni, táncikálni míg bírjuk, majd szépen kialusszuk magunkat Pillánál, reggelizünk, ejtőzünk, hazajövök valamikor délután, és lesz még másfél napom regenerálódni meg fészket rakni. Ezen kívül még egy komolyabb program volt alakulóban, a barátnőnk lánybúcsúja, amit ezer éve szervezünk, és nálam lesz, na és kettőt találhattok, mikorra sikerült lefixálni az időpontját - nem, szerencsére nem ugyanarra a napra, de másnapra. Úgyhogy pihenni nem tudok majd, mert már kora délután indul a móka, és mivel láttam, hogy a bevásárlólistára ilyeneket írtak, hogy fehér rum meg lime, félek, hogy nem üdén és kipihenten ébredek majd vasárnap. Arra, hogy a lakás hogy fog kinézni, egyelőre gondolni sem merek. 

Mindenesetre annyit ígértem, hogy csinálok szendvicseket (szerintem a készítésbe befogom majd a lányokat), a többiek meg gondoskodnak az egyéb rágcsákról meg az italokról. Pihenni meg minek?

2017. április 18., kedd

Sugar

Nagyon kemény cukor-függést fejlesztettem ki az utóbbi egy hét alatt, ma nem ettem édességet, és eléggé kívánós vagyok. Sok-sok vizet iszom, és zöldséget eszem zöldséggel, remélem, 1-2 nap alatt jobban érzem magam (meg gondolom mindannyian).

Volt egyébként anyuval egy kisebb konfliktusom emiatt, mert néha felosztjuk egymás közt a menüt, és ő sajnos eléggé control freak, ha a konyháról van szó. Hétfőre azt beszéltük meg, hogy ő csinálja a husit, enyém a köret. Mivel volt töltött káposzta (ja, én sem értem, de nálunk húsvétkor is van), úgy gondoltam, a hús mellé legyen valami könnyebb köret, gondoltam, pirítok gombát és sütök spárgát, meg csinálok egy nagy adag színes salátát epres, balzsamecetes öntettel. Én ezt mondjuk tisztítással együtt 30 perc alatt elkészítem, úgyhogy nem siettem. Erre anya megjelenik az ajtómban 11 körül (1-re terveztük az ebédet, a vendégek dél körül voltak várhatóak), hogy tessék, pucoltam egy kis krumplit (úgy 5 kg-t - a szerk.), készítsd el, ahogy szeretnéd, ja és összevágtam a salátához egy csomó paprikát és paradicsomot.

Ezek után teljesen feleslegesnek találtam spárgát vagy gombát csinálni, és eléggé megsértődtem, hogy nem bízik benne, hogy feltalálom magam - ráadásul készültem, bevásároltam, és agyoncsapta a terveimet. Azt aláírja, hogy nagyon ügyesen főzök, és azt is szereti, hogy tök más stílusban, mint ő, de ha össze kell(ene) dolgoznunk, akkor konyhalánynak használ. Természetesen továbbra is harcolok a függetlenségemért, ha kell, tüntetni fogok, és nagyon szeretném megértetni vele, hogy a köret nem merül ki a krumpli-tészta-rizs szentháromságában, sokkal több zöldséget kellene ennünk, valamint hogy az ételeknél nem a mennyiség a lényeg. Asszem, hosszú még az út. Többet kell nekik főznöm.

Úgyhogy most egy darabig elkerülöm a konyhájukat meg az ebédlőasztaluk környékét, feltöltöm a hűtőm zöldekkel és visszatérek Milonka mediterrán konyhájához. Holnapra már elcsomagoltam egy adag maradék sült csirkét spárgával és pirított gombával, tízóraira pedig epret, kivit és málnát. Többen is visszajeleztetek itt-ott (kösziiii:)), hogy nagy sikert arattak a mascarponés tartok, az elmúlt héten pedig a spárgás quiche volt a sláger, úgyhogy, mivel találtam még hozzá további nyálcsorgató ötleteket, megosztom őket veletek is (megtekintés csak saját felelősségre): 



Egyébként az, hogy láttam, mennyire rosszul érzi magát a nagynéném a bőrében, megint megerősített abban, amit már sokszor megállapítottam, hogy a legjobb befektetés a testünk, nincs az a ruha, parfüm, étel, amitől annyira jól érzi magát az ember, mint a sporttól vagy az egészséges étkezéstől. Úgyhogy be is jelentkeztettem Phoebe-t meg magamat csütörtök estére jógára. És szerintem fontos tudni, hogy nem elég futni, vékonynak lenni, kellenek izmok is, nem csak ahhoz, hogy tónusosak, formásak legyünk, hanem ahhoz is, hogy például a gerincünk hosszú távon egészséges legyen. Szóval én elkötelezett szószólója vagyok a súlyzós vagy saját súlyos edzéseknek. 

Music is the soundtrack of my life

Nem mondom, hogy nem örültem volna, ha 20 fok és napsütés fogad reggel, mikor kihúzom a sötétítő függönyöket és kinyitom az ajtót, hogy beengedjem a méltatlankodó, reggeliért reklamáló kisállat-seregletet, de most kivételesen a szomorú szürkeségnek és a randa hidegnek is örültem, lévén, hogy bár van egy csomó dolgom, és ezer felé kell mennem, ma még nem kell dolgoznom. Szeretek az ilyesmire rájátszani, úgyhogy gyorsan befűtöttem, vastag zoknit húztam, belebújtam a meleg fürdőköpenyembe, meggyújtottam egy csomó mécsest, összeraktam egy tányérnyit a maradék húsvéti menüből, csináltam egy habos kávét, amibe egy kanál kakaó is került, beraktam egy csupajazz playlistet (erről majd még mesélek), és szinte csak a feldíszített fenyőfa hiányzott hozzá, hogy karácsony legyen. 

Azt nem is meséltem, hogy a múltkor eltűnt a macska. Mivel az udvarból (szerintem) nem tud már kimenni (egy magas kőkerítés állja az útját), és annyira öreg, lassú és nyűgös, hogy időnként a fotelre sem bír már felmászni (nálam nem megy fel bútorokra, de anyuéknál van egy, amire szabad neki, és szeret ott aludni), így erősen aggódtam, hogy valami baja esett, szomorkodtam is, hogy véget értek közös kalandjaink. Aztán egyszer csak hajnal 4-kor megjelent, felnyávogott a legmélyebb álmomból olyan hangon, ami a holtakat is feltámasztaná (ebben nagyon profi), rögtön kikövetelt magának két tasak Whiskast, egy komolyabb adag száraz macskaját, majd befeküdt a bőröndjébe és végigaludt egy egész napot, azóta pedig úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Kérdeztem, merre járt, de nem nyilatkozik, Pilla szerint bulizott vagy tüntetett. A lényeg, hogy megvan.


Tegnap gondolkodtam rajta, hogy ugye a Murakami regények tele vannak zenével (már a Norvég erdő is egy Beatles szám címe), rengeteg, rengeteg utalás van bennük. Eszembe jutott, hogy összeállíthatnék egy Spotify playlistet a könyveiben található zenékből, könyvenként, csak jazz stílusban, vagy vegyesen, majd rájöttem, hogy bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki gondolt erre, rákerestem, és  !!! Annyira szeretem, hogy a 21. században élünk. 


2017. április 17., hétfő

If you can't be kind, be quiet*

Van két halálosan cuki nagynéném, akik mindketten 80-on felül vannak és együtt élnek, ők szoktak minket egy évben kétszer, karácsonykor és húsvétkor meghívni és terülj-terülj asztalkámat prezentálni. Ez a két ebéd az év legviccesebb családi mosolya szokott lenni, mivel mindketten rendkívüli humorral megáldott, óriási formák, nagyon szeretjük őket. Az utóbbi néhány évben az egyikük meglehetősen lerobbant, nem borzalmasan, csak úgy magához képet. Alzheimerje van, amit mi kétkedve fogadtunk, mert annyira nem tűnt vészesnek a helyzet. Viszont most az utóbbi 1-2 hónapban, sőt, mondhatom, az utóbbi pár hétben teljesen összeomlott, mindez megfejelve egy nagyon komoly csontritkulással, hogy már a fejét sem nagyon bírja tartani - mondjuk ezt sem értjük, hogy hogyan romolhatott le ilyen gyorsan az állapota. Mi amúgy aránylag sokat találkozunk, és mivel a legendás húsvéti ebéd már nem megy, így meghívtuk őket ebédelni mára, de szörnyű volt, szegénynek már a széken üldögélni is is óriási kihívás. 

Na mindegy, csak azért mesélem ezt el, mert ezt a nagynénémet az unokatesómék, vagy is a saját fia és az ő családja gyönyörűen kitúrta a saját lakásából, úgy, hogy a mai napig neki kell fizetnie egy olyan lakásnak (az ő nevén lévő) számláit, ahol amúgy az egyik unokája lakik, és ahol ő évek óta nem járt, ezért kell a húgánál laknia. Először csak használták, aztán lenyúlták az autóját... iszonyú ronda sztori. Iskolapéldája annak, hogy milyen ember NE legyél.

Megint van olyan blogger sztori, hogy valaki ír egy levelet, dióhéjban kb annyi, hogy helló, dögölj meg, a kurva anyád, csak ez szépen, változatosan kifejtve, hogy mit nem kedvel ő az adott bloggerben (akit természetesen nem ismer, és az illető semmit nem tett ellene), és hogy milyen kedves dolgokat kíván neki, mindez olyan undorító stílusban, hogy nem hiszitek el. Ezután a blogger értelemszerűen bezár, és az a csoda, ha nem hagyja abba örökre a blogolást (meg hogy nem hagyja abba mindenki a blogolást). Elképzelem, hogy évekig (!) olvasok valakit, aki borzasztóan unszimpatikus, és annyira utálom, hogy megnyitom a gmailt, regisztrálok egy kamuemailt, hogy persze kedves tettem névtelen maradjon, és írok neki egy szemétségektől fröcsögő, gonosz emailt, amitől az illető szerintem hetekig nem tud majd aludni. És küldés. És, mint aki jól végezte dolgát, elégedetten hátradőlök, hogy mennyire szuperül telt a mai nap is. 

Én  asszem alapvetően naiv ember vagyok és pozitívan állok mindenkihez, és bár én sem szeretek mindenkit, vannak sztorik, amikre egyszerűen nem tudok mit mondani. Ha kicsiben ez megy, amíg vannak emberek, akik kihasználják a saját anyukájukat, nagymamájukat, amíg van, aki veszi a fáradtságot, és levelet ír azért, hogy fájdalmat okozzon egy ismeretlennek, addig  nem csoda, hogy az megy a politikai életben, amit nap mint nap olvasok.

Itt volt ma az egész család, 12-en vagyunk ilyenkor, plusz ugye ma a két nagynéni is. Miután kiütöttük magunkat úgy 10 fogásnyi kajával meg sütivel és hazavittem a mamákat, kiültünk a nagy asztal köré a napsütésre és activitiztünk vég nélkül, este a mosolyráncaimon láttam, hogy vigyorgás közben kicsit le is sült a képem. Valamennyire megnyugodtam, hogy nálunk ez megy, itt vagyunk egymásnak ennyien, és mindenki okos, elfogadó, támogató és cuki, és, ami a lényeg, senkinek nem jut eszébe bántani a másikat. Szerintem ennyit tudunk tenni, hogy nem dobjuk el a szemetet az utcán,  összeszedjük a kutya után a kutyaszart, kiállunk a jó ügyért, a legjobb tudásunk szerint elvégezzük a munkánkat, szeretjük és boldoggá tesszük a körülöttünk lévőket, akik pedig nem szimpik, azokat békén hagyjuk. 

*tenkjú, Zsofff