2017. december 22., péntek

Coffee

És azt még nem is meséltem, ami miatt a hatalmasat emelkedett az életminőségem pár napja: apukám megszerelte a néhány hónapja tönkrement kávéfőzőmet. Nem hagyta őt nyugodni a dolog, nekiállt és szétszedte az amúgy szétszerelhetetlen, teljesen kompakt gépet, egyből rájött, hogy mi a gond és megcsinálta. Ugye az volt a probléma, hogy a kapszulánál a víz nagy része kifolyt alul, és már nem jutott el a pohárig, most viszont egy csepp sem vész kárba. Apukám egy csoda, én pedig halálosan boldog vagyok, hogy visszakaptam a konyhám ékét, reggeleim kulcspontját, életem energiaforrását és megédesítőjét. 


5 megjegyzés:

  1. Szeretnék beköltözni hozzád néhány napra, akár az egyik sarokba is elbújva, hogy ne zavarjak és csak töltődni ebben mesevilágban. <3

    VálaszTörlés
  2. Nem tudod veletlenul, hogy mit csinalt a geppel? A mi konyhank eke is pont ugyanigy hibas. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vízkő volt, hanem ez a megkövesedett kávémaradék tömítette el a szűrőt, meg mindent, és azt kb levéste mindenhonnan. Azóta úgy működik, mint új korában.

      Törlés