2014. május 31., szombat

Detox

Bár tele van a város jobbnál jobb programokkal, hogy csak a Budapest Essentials-t, a Gourmet Fesztivált, vagy a Belvárosi Fesztivált említsem, úgy döntöttem, hogy ma nekem pihenésre, méregtelenítésre és töltődésre van szükségem. Szerencsére régen elmúltak már azok az idők, amikor rettegtem, hogy lemaradok valamiről, mondjuk a Gourmet Fesztiválon nagyon szívesen kóstolgattam volna. Úgyhogy a nap során megittam vagy 3 liter bodzaszörpöt, ebéd után aludtunk egy nagyot a macskával, olvastam, este főztem curryt, a TV előtt vacsiztam, olvasgattam, és ennyi. Jó kis nap volt, pontosan erre vágytam. Holnap meg Wamp, de azt hiszem mindenkinek, főleg a pénztárcámnak az lesz a legjobb, ha nem megyek el.

Római nyáréjszaka

Pedig van ám mesélnivalóm, mert tegnap megint randevúm volt valakivel, akivel egy ideje kerülgetjük már egymást, a szimpátia is megvolt minden kétséget kizáróan, és bár nem egyszerűen jött össze, de végül tegnap sikerült megejtenünk egy találkát... És, hát nagyon jó volt. Elmentünk vacsorázni, nagyon finom thait ettünk a parthoz közel, a Margit híd pesti hídfőjénél, a Thai Chili Wok Bárban, és bár meglehetősen hideg volt (WTF? kérem vissza a nyaramat), sétáltunk egy óriásit, majd leültünk a Divinonál a Bazilika lába alatt, rendeltünk egy üveg Dúzsi rozét, amit aztán még ki kellett egészítenünk néhány fröccsel. Tiszta római nyáréjszaka amúgy ott, a meseszép kivilágított székesegyház és a csobogó szökőkút mellett üldögélni a finom fröccsel teli, nagy, párás poharakkal, főleg úgy, hogy szép, jókedvű fiatalok borozgattak körülöttünk mindenütt, a szomszéd asztalnál pedig két olasz fiatalember beszélgetett. Szóval nagyon hangulatos hely, én elég gyakran járok oda, majd próbáljátok ki ti is.  

Aztán még megnéztünk egy elektronikus bulit is az Akváriumban, mert Karányi volt, és én azt gondoltam, hogy ő nagyon cool, de aztán ott álltunk a menő fiatalok között, tőlünk karnyújtásnyira a jóképű, és meglepően fiatalka DJ lelkiismeretesen szolgáltatta a talpalávalót, kezünkben a sokadik, akkor jó ötletnek tűnő fröccs, és minden adva is lett volna a kerekedő táncos mulatsághoz, ha nem lett volna a zene elképesztően szar. Vagy csak mi nem értettünk valamit, nem tudom. 

Aztán, bár nem jellemző rám, mert hiszen most találkoztunk először, és nem szoktam ilyet csinálni első randin, de végül úgy alakult, hogy nála aludtam, reggel kaptam pingvines mamuszt, és csinált nekem reggelit, amivel végképp levett a lábamról, és bár nem teljesen hivatalosan, mert nem az övé a cicmicc, csak némi szeretgetésért és kajáért kurvulni jár a teraszára, de macskázhattam is egy kicsit. 

Talán még annyit elárulhatok, bár gondolom csalódást kell, hogy okozzak, hogy nem fiú az illető, és a romantikus szál teljesen hiányzik a történetből: egy virtuális molnárilonkás ismeretségből csináltunk hús-vér barátságot ezzel a legendary hashtaggel ellátott budapesti éjszakával, és biztos vagyok benne, hogy lesz még folytatás. Ti is jól ismeritek őt egyébként innen, a saját blogjaitokról és a komentekből, és szuperjófej leányzó, de nem árulom el, hogy ki az, hihi. 


Might not make any sense

Na most még én is kénytelen vagyok elismerni, hogy teljesen elhanyagoltam a blogomat mostanában. Én, aki a termékenyebb időszakaimban naponta 3 posztot is legyártok, szerdán írtam utoljára érdemben. Ma egyébként annyira nem rémlett, hogy miről is írogatok mostanában, hogy megnyitottam a saját blogom, hogy mi is történik itt, nincs-e új poszt, és meg kell hogy állapítsam, hogy ha én nem szánom rá az időt, és filozofálgatok itt lelkesen, meg töltöm fel a színes kis fotóimat, akkor senki más nem ír bejegyzést, maguktól meg végképp nem születnek szösszenetek, milyen meglepő. Lehet, hogy bérbloggereket kellene alkalmaznom, akik szórakoztatnak titeket virtuálisan, addig is, míg én az igazi életemmel foglalatoskodom vadul. Na látjátok, én arról is tudok bejegyzést írni, hogy nem írok bejegyzéseket.

2014. május 30., péntek

Röviden

A tegnapi fiúról annyit, hogy lapozzunk. Lehet hogy gonosz vagyok, és válogatós, de ha nem, hát nem. Emellett vettem egy szupermenő boyfriend rövidnadrágot, erre ősz lett. A pénteknek viszont nagyon örülök! 

2014. május 29., csütörtök

Ügyes vagyok

Tegnap volt (lett volna) a házassági évfordulónk, és nekem eszembe sem jutott, csak ma, és akkor sem magamtól, hanem valami cikk kapcsán, amit olvastam. Ez jót jelent, ugye?

2014. május 28., szerda

Az élet kegyetlen


  • A vizslás fiú vizsláját tegnap nagyon megtépte egy harci eb, akinek ráadásul a gazdája is jelen volt. Rémálmom. Én emiatt eldöntöttem, hogy soha többé nem megyünk sétálni, maximum itthon dobálom az ebnek a labdát. Mennyire durva, hogy ilyesmi megtörténhet? 
  • Olyan cukker romantikus álmom volt, amiben egy random kutyasétáltatás közben megismerkedtem álmaim pasijával (ah), de még azt is kifejtette nekem, hogy szabadidejében mindent megszerel otthon - mert én persze olyan pasit álmodok magamnak, aki apukámnak is megfelel (WTF?). Aztán persze pont, mikor az izgalmasabb részek következtek volna, felébredtem. Nyau.
  • Ma 5-kor kellett kelnem. 
Mindezeket kompenzálandó a cicás ruhámat vettem fel. 




Amiben eléggé Scarlett Johanssonnak érzem magam: 


2014. május 27., kedd

Life as such

Huh, hát jól elfáradtam, mondjuk hál'istennek kedd estére már letudom a hetem legnehezebb részét, az egymillió estig tartó órámat. Amúgy egyre inkább az év végét járjuk, a szakmai vizsgák meg a próbaérettségik miatt sok óra elmarad, és már az összes maradék hét (3) csak 4 napos lesz. És persze a gyerekekkel sem könnyű, elegük van mindenből, főleg az órákból, meg belőlünk. 

Olyanok vannak még, hogy 
  • Ma reggel felkeltem 6-kor, és futottam a Duna-parton, és ott állni a vízparton a napsütésben reggel fél 7-kor az egyik legjobb dolog, ami mostanában történt velem. Nem mondom, hogy minden reggel menni fog, de tényleg elképesztő plusz lendületet adott a naphoz, és hát mit tagadjam, büszke is voltam magamra elég rendesen. 
  • Holnap kettő darab órám lesz összesen, és aztán egy szuper barátnős, kisbabás délutánom. 
  • Csütörtökön találkozom egy fiúval, akit online ismertem meg, de az az igazság, hogy valahogy eszembe sem jut, hogy ebből valami lesz, iszunk valamit, dumálunk, és kész. Nem csak, hogy nem érzem magam készen a dologra, de most kedvem sincsen hozzá. Vagy nem is tudom. Ezt a pasizást annyira passzívan csinálom, hogy csak na. Vagy inkább nem is csinálom.
  • A vizslás fiú továbbra is sokat jelentkezik, cukiskodunk - online. Nem értem, pedig lenne kedvem barátkozni vele. A barátnőim szerint nekem kellene elhívnom őt randizni, mert biztosan csak nem mer, és akár igazuk is lehet, de én annyira szeretném, ha nem nekem kellene megtennem az első lépést. Arról már nem is beszélve, ha esetleg visszautasít, hah. 
  • Várom, hogy legyen sok időm magamra. Nagyon várom a vízparton fetrengést, a csokibarnaságot (még mindig nem merek rövidet harisnya nélkül hordani, pedig annyira hívogatnak a rövidnadrágjaim), a rengeteget olvasást, a piacozást, a főzőcskézést, kutyázást, barátnőzést, koncertre járást, csavargást, nyaralást. A magántanítványaim megmaradnak nyárra is, sőt, van néhány új jelentkező, ami zseniális egyensúly lesz a semmittevés mellett. 
  • Szeretnék elmenni pedikűröshöz, mert ugye jön a szandálos, papucsos időszak, de nálam ez a legdurvábban bizalmi szolgáltatás, ezzel kapcsolatban iszonyatosan válogatós vagyok, és nem találom a nagy ő-t. Ha tudtok jó pedikűröst a Dunakanyarban, ne habozzatok írni.
  • Anya főzött eperlekvárt. 

2014. május 26., hétfő

Szomorú dilemma

Szerintetek mit csinál az ember az egyedi, neki készített, meseszép esküvői ruhájával a válás után? Elajándékozza? Csíkokra vágja? Felgyújtja? Vagy megőrzi, hátha a lánya egyszer majd a távoli jövőben akarja látni anyuci kincseit, mint ahogy én is imádtam ezeket? Egyelőre rá sem tudok nézni. 

2014. május 25., vasárnap

Minden oké

Az ágyamban ülök tiszta pizsamában, frissen mosott ágyneműben, a lakás ragyog, a cuccaim kivasalva, a táskám bepakolva, a szendvicseim elő vannak készítve holnapra, és persze nem bírtam úgy lefeküdni, hogy ne írjak egy picit - már megint elrepült a hétvége. Volt egész sok alvás, főztem, napoztam a kertben (úgy fél órát, mert aztán jött az eső), néztem sorozatot a macskával az ölemben, voltam esküvőn, kergettem a gyerekeket, kutyáztam, szombaton hajnal 4-ig beszélgettem egy paralimpikonnal (aki az egyik legérdekesebb ember, akit mostanában megismertem, és most egy kicsit átértékelem a dolgaimat miatta), voltam kissé másnapos a délután 3-tól hajnal 4-ig folyamatosan fogyasztott fröccsöktől, de aztán helyrejöttem anyu ipari mennyiségben fogyasztott bodzaszörpjétől meg az ebédtől, és aztán futottam, takarítottam, mostam, bevásároltam, vasaltam. Szerintem elég jó kis hétvége volt, most pedig egy laza hét jön, jajdejó.


Vegyük észre, hogy az Elle francia, Tamkótól kaptam! <3



ma este 

szeretem.

Őket paparazziból fotóztam, olyan szépek voltak ott a parton csupaszerelmesen, mintha valami filmből léptek volna ki.

Klipsch projekt

virágok aputól

2014. május 23., péntek

tgif

Ja, és ma fél 3-kor, mikor befejeztem a tanítást, haza sem mentem, az első utam egyenesen ide vezetett. Mondjuk, mint a mellékelt ábra mutatja, annyira olvadt, hogy kb másfél perc alatt toltam be az arcomba mindkét gombócot meg a vaníliás kurvafinom tölcsért, de higgyétek el, a tegnapi, meg a mai nap után 100%-ban megérdemeltem. A gyerekek is ezt mondanák.


Bossa nova eperrel

Tudjátok, van ez az elmélet, hogy ha valamit igazán akarsz, akkor az a tied lesz, "bevonzod". De persze azt is szokták mondani, hogy el kell a dolgokat engedni, nem szabad görcsösen vágyni rájuk... Szóval elég bonyolult, meg ködös az egész, nem igazán pontos a recept, és hát például a lottó ötösre egészen biztosan nem vonatkozik sem a rávágyós, sem az elengedős történet.

Biztosan meséltem már, hogy kütyübolond vagyok, mindenféle 21. századi iMicsodának én vagyok a legnagyobb célközönsége, imádom az autókat, lenyűgöz a modern technológia. Nagyon szeretem a zenét, és engem nem elégít ki, hogy bekapcsolom a laptopot, és onnan szól, nekem kell hogy üvöltsön, körbevegyen, magával ragadjon a zene. Van egy ismerősöm, aki errefelé szokott eljárni, és mesélte, hogy olyan, mintha nálam mindig valami nagy házibuli lenne, mert mindig üvöltetem a muzsikát - mostanában már nem annyira, de ha hallgatom, akkor ilyen stílusban szeretem, túl hangosan. Jelenleg vagy fülhallgatóval, vagy egy minihifin zenélek. Mivel cédéket már a legritkábban használok, pendrive-ra szoktam feltölteni a számokat, azt tolom a minihifibe, és úgy szól. Nekem ez nem épp a megfelelőbb módszer, nem látom a dalok listáját, van hogy nem ahhoz a számokhoz van kedvem, és akkor másolgatni kell megint, jó bénán, doboz hangon szól... Meg hát a youtube diszkók világát éljük, ugye, és azt így nem lehet. 

Eszembe jutott a múltkor, hogy a barátaimnál volt Apple TV, ami olyan, hogy bármilyen kütyüddel tudod érzékelni a rendszert, rákapcsolódsz wifin, és amit a kütyüddel lejátszol - filmet, videót, zenét - azt ki tudod rakni a TV-re wireless. Na és rájöttem, hogy nekem ilyen zenelejátszó kellene, hogy a telefonomon, vagy az iPademen lejátszott zenét kirakok valami erősítőre, hangfalra, így gondolatátvitel útján, wifin, vagy nem tudom. Gondoltam, hogy léteznek ilyen cuccok, de nem is néztem utána, mert az ilyesmik arany árban vannak. Hüpp. (Figyeljük meg, hogy nagyon vágytam rá, de el is engedtem a dolgot szinte azon nyomban, mennyire profi vagyok már.)

Erre valamelyik nap ír a cég, akiktől a fülhallgatót kaptam, hogy vannak jó kis hangfalaik, nincs-e kedvem kipróbálni, szerintük illene hozzám. Mondom, oké, muti, de nem annyira értettem, miről van szó. Tegnap megkaptam, és konkrétan ez az a cucc, amit én megálmodtam magamnak, csak még sokkal jobb. Ez egy kb 700 grammos, 15 centis, letisztult, dekoratív dizájn kütyü, Klipsch márkájú, hordozható, wireless bluetooth hangfal, ami működik hálózatról, de egy töltéssel kb 12 órát bír vezeték nélkül is, szóval Duna-parti, napozással egybekötött fröccsözéshez is ideális. Bluetooth-on keresztül kapcsolódik rá a kütyüd, így wireless bármilyen zenét lejátszhatsz rajta a telefonodról. És a legjobb, hogy gyönyörűen szól, olyan hangerővel, hogy egy komolyabb kerti partit is tökéletesen behangosít. Maradjunk annyiban, hogy ennél jobban nem találhatták volna ki a gondolataimat. Most épp a kertben, a fűben heverészem a kutyával, meg némi eperrel és cseresznyével, írom ezt a posztot, miközben Astrud Gilberto meg Stan Getz tolják nekem  a bossa novát, szóval elég idilli a helyzet. Azt hiszem, sok kalandunk lesz még együtt, szóval köszi, pixel.hu!




2014. május 22., csütörtök

Inhale, exhale

Egy ilyen nap végére körülbelül annyi agyi kapacitásom marad, hogy recepteket olvasgassak, képeket nézegessek szép lakásbelsőkről, finom ételekről, szép emberekről. Fáradt vagyok, és nagyon kívánja a szervezetem a napsütést. Meg az ilyen zenéket, hát mennyire jó ez? Akua Naru jön egyébként a hajóra május 31-én, és én megyek, gyertek Ti is táncolni meg fröccsöt inni, jó?

Finomfőzelék

Ma 7 órám van, plusz egy lyukas. Haza akarok menni. Kínomban az egyik szünetben már recepteket olvasgattam, és ma finomfőzeléket fogok főzni, ha hazamegyek. Ha eljön a hazamenés időpontja valamikor.

2014. május 21., szerda

Vado matto per tutta la vita che c'è



Jovanottit nagyon szeretem, élőben is láttam már, Sergio Mendez örök szerelem, ez a közös szerzeményük meg különösen telitalálat: tengerpart, nyár, dolce vita. Milyen fura, hogy a franciás életstílust és a nyelvet mennyire nem tudtam magamévá tenni, mennyivel könnyebb dolgom lett volna, ha Olaszországban kell élnem, az olasz így ennyi év kihagyás után is olyan szépen simul a fülembe meg a nyelvemre, mintha mi sem lenne természetesebb. És hát az ahogy élnek... Nagyon-nagyon tetszik.

És akkor nyár

Tamkoval találkozót egyeztettünk, és írta még a hétvégén, mikor az a csúnya idő volt, hogy nem tudja, hogy lesz EBBŐL az időjárásból jó idő. És tessék, tegnap megérkezett a nyár. Ennek örömére tegnap megpróbáltam harisnya nélkül rövid szoknyát felvenni, de olyan fehérek a lábaim, hogy inkább elhalasztanám a dolgot néhány vízparton töltött órával. Viszont este voltunk futni a blökivel, ő kocog mögöttem 2 méterrel, de látszik, hogy egy idő után már csak illendőségből nem hagy ott a francba, hát nem agár ő, hanem egy kissé elkényelmesedett, középkorú puli. Cuki azért, nagyon jó társaság futáshoz is. Régebben néhányszor elvittem már őt, de úgy éreztem, feltart, most az elmúlt néhány alkalommal viszont valahogy ráérzett, hogy hogyan kellene ezt, és nem kell megállnom, vagy lassítanom miatta, vagy legalábbis ritkán. Persze félidőben szoktam hagyni, hogy szagolásszon is pihenjen, én meg addig sétálok. 

Este fél9-kor még autóba ültem, és elmentem salátát meg gyümölcsöket venni, közben kiderült hogy olyankor már csak a teszkó van nyitva. Hát én oda soha többé nem megyek, olyan szomorú az a hely, én meg elveszettnek és száninak éreztem magam ahogy olyan későn egyedül válogattam a hervadt zöldségek közt. Ezentúl csak a vidám, színes piacra megyek a nénikhez, meg a jó kis lidlinkbe, ahol amúgy van Nyakas 1200 ft-ért, szóval miért is mennék máshová.




Most meg narancs-ananász smoothie, miközben csak 10-re megyek dolgozni, délután pedig Budapest és :). Imádom a nyarat!

2014. május 20., kedd

Nyaú

Hát lehet, hogy tegnap, annak ellenére hogy hétfő volt nem voltam nyűgös, viszont ma nyaúúúúú. Már azon gondolkodtam, hogy hazaszökök, kikapcsolom a telefonom, felhúzom a futócipőm meg a nadrágom, fogom a kutyát meg az iPodom, és elmegyek a ligetbe futni a napsütésben, most úgy érzem, arra lenne szükségem. Persze nem tehetem, csak este 6 után, mert addig folyamatosan óráim lesznek.

Tegnap délután is futottunk 6 km-t. Árad a Duna, pont a bicikliút széléig ér, nagyon hangulatos, kicsit olyan érzés, mintha tengerparton futnék. Mondjuk jobban már ne áradjon légyszi, az már nem vicces. Utána kipirulva, tele endorfinnal gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, megvacsoráztattam mindenkit, majd eltekertem egy barátnőmmel találkozni. 19:15-kor már a Főtéren ültünk a naplementében, két hatalmas aperol spritz meg egy nagy adag padlizsánkrém volt előttünk egy halom pirítóssal, ezentúl mindig ilyen hétköznap estéket szervezek.

2014. május 19., hétfő

Na akkor hétfő

Hát ez a hétvége megint nem a kertben napozásról, a bringázásról, meg a napsütéses teraszokon való rozéfröccs-szürcsölgetésről szólt, pedig az az igazság, hogy úgy terveztem. Azért végül nem volt rossz, mert annyira jó most így a lakás, hogy öröm volt reggel felkelni és körülnézni, mintha új lakásba költöztem volna, de tényleg, óriásit dobott rajta, nagyon-nagyon szeretem. Mondjuk jobb lett volna többet mozogni, szabadban lenni, de annyira undi idő volt, fúúúj. A szociális életem pedig azért nem volt teljesen elhanyagolva, mert jött a bátyám, apu, meg a két kicsi, és míg összeraktuk a bútorokat, nagyon sokat ökörködtünk meg játszottunk, ettünkittunk, jó volt nagyon. Viszont most a héten már majdnem minden estére van találkám, vacsi, fröccstervek, szóval jól behozom a lemaradást.
 
Érdekes egyébként, hogy így, hogy pihentem és lazultam, nem esik nehezemre a hétfő, energikus vagyok és kisimult, elég szokatlan érzés így a hét elején. És persze most, mikor tanítanom kell, már süt a nap tiszta erőből. Pont most olvastam, hogy a héten már 27-30 fok lesz, szóval hello, nyár. Ja, és van új, kölyökre fiatalodott kutyám, koromfekete, rövid, samponillatú, ölelgetnivaló, pihe-puha frizurával, kiborotvált, bársonyos, simogatnivaló hassal. Mondjuk 2 napot depressziózott utána, mindig megy a hiszti ilyenkor, de megéri. Majd most a héten, ha nem zuhog az eső, és végre újra tudunk csavarogni, megmutatom, milyen kis csini. 

chelsea herrick

2014. május 18., vasárnap

Az új kedvenc sütim, vagyis a Fahéjas Tejes Pite á la Büfé Budapest

Nézegettem pénteken a régen elmentett linkjeimet, különös tekintettel a gasztro-részlegre, és találtam egy olyan süti receptet a Büfé Budapesten, hogy már a címétől összeszaladt a számban a nyál, de szó szerint, nem véletlenül mentettem el annak idején, gondolom már akkor is ilyen hatással volt a nyálelválasztásomra. Mivel épp nyűgös és kedvetlen voltam, anyu meg szokott hétvégén valamit sütni, megkértem, hogy süsse ő meg nekem, persze a bevásárlást én intéztem hozzá. Közben a keze alá dolgoztam, szóval legközelebb már nekem is menni fog, de elsőre olyan jó volt így együtt, mint szombat délelőtti program. Ami pedig az ízeket illeti, könnyű, puha, vaníliás, tejes krém roppanós fahéjas-cukros lapocskák közt, tészta nuku - azt hiszem, ezentúl ez lesz a kedvenc sütim*. 



Ha ismeritek a portugál sütit, a Natast, engem arra emlékeztet - de talán nem túlzok, ha azt mondom, még finomabb is annál. Ajánlom kipróbálásra!

Step by step

Annak idején, mikor elköltözött innen a bátyám meg a barátnője, én megkaptam két egymás mellett lévő, ám különálló lakrészt, amit felújíttattam,  egybenyittattam, és kivetettem majdnem az összes falat. Így tágas, szellős, ahogy nekem jó, persze azzal a hátránnyal, hogy nem nagyon lehet külön elvonulni, de én nem is nagyon akarok, és egyelőre nincsen három gyerekem, hogy ez gondot okozzon, tanítani pedig a konyhában szoktam, arra viszont rá lehet csukni az ajtót. Nyáron, amikor hazaköltöztem, apu és a bátyáim segítségével elég szépen felújítottuk, kifestettük, helyrepofoztuk, vettem néhány új bútort bele, szóval nekem már így is megfelel, de elhatároztam, hogy apránként teszek róla, hogy igazán molnárilonkás legyen, és nagyon-nagyon szeressek itt lakni, persze minden pénz kérdése, szóval csak lassan. Most hétvégén 3 projekt teljesült. 

1. Még januárban rendeltem 3 képet a society6-ről, és most vettem hozzájuk keretet. Az igazság az, hogy nem is tudom, mi tartott ilyen sokáig. Na jó, tudom, igazából a helyük megtalálása függött a másik két projekttől. A képeken majd láthatóak lesznek.

2. A konyhámban nincsen túl nagy munkapultom (sőt, alig van), ráadásul az összes konyhai gépem, a mikro, a kávéfőző, a citrusfacsaró, és a vízforraló is a tálalószekrényem pultján foglalta a helyet, azt a pici teret is ellopva a főzéstől ami volt, ezt nagyon utáltam. Volt viszont a konyhában egy sarok, ami üresen, kihasználatlanul állt, itt a háttérben az ablaktól (rendezői) jobbra látszik: 



És ide vettem egy kis rakodóasztalt, rápakoltam 3 gépet, valamint fölé került az egyik kép, amit direkt ide választottam. Az asztalt pedig elforgattam, jobban bekerült térbe, nem tudom, mennyire látszik, nekem jobban tetszik, és jobban is működik így. És így felszabadult egy csomó pult, ahhh. 





3. A harmadik projektről már régebben írtam, talán emlékeztek. A kanapém szélesebb, mint a mögötte, a két könyvespolc közti hely, nem tudom rátolni a falra, így a mögötte lévő tér üresen állt, csak a porcicák gyűjtögetésére használtam, meg a fittlabdámat szoktam ott tárolni. Na és oda vettem egy komódot, végül nem a kéket, ahogy terveztem, mert élőben nem tetszett az a szín, hanem a fehéret, és fura módon valahogy világosabb lett tőle az egész szoba, odavonzza a szemet is. Rápakoltam minden a lakásban talált szedett-vedett dekorációs elemet (majd ezt még jobban kitalálom), és fölé raktam a másik két frissen bekeretezett képet (még nem volt energiám felfúrni őket). Előrébb kellett húzni a kanapét annyival, hogy ki lehessen húzni a fiókokat, de szerencsére helyem az van bőven. És most ilyen. 



Mit szóltok? 

Nihil

Hát BOCSÁNAT hogy ilyen sokáig molnárilonka-kalandok nélkül hagytalak titeket. Normál esetben nem mentegetőznék, hogy nem a Vaiom előtt ülve, a napjaim virtuális dokumentálásával töltöm az időm, de az az igazság, hogy én is ki szoktam akadni, ha a kedvenc bloggereim napokig a blogjuk felé sem néznek, és fogalmam sincs, hogy vannak, merre járnak, mit reggeliztek stb. Függő vagyok, na. 

Szeretném azt írni, hogy akkora dolgok történtek velem, hogy egyszerűen nem volt időm leülni ide a konyhaasztalomhoz, és írni kicsit, mert voltam Mars-űrutazáson, felfedeztem a rák ellenszerét, írtam egy lemeznyi dalt, valamint találkoztam életem szerelmével, aki a harmadik randevúnkon helikopterrel vitt Párizsba, hogy ott az Eiffel torony második emeletén megkérje a kezem, de az az igazság, hogy semmi ilyesmi, de még hasonló sem történt. 

Óriási nihil van, utálom ezt a hülye időt, kétszer bőrig áztam, csütörtökön egy autó tetőtől-talpig betakart pocsolyával, nincs kedvem semmihez, senkihez, és főleg sehova se menni, a hétvégén lemondtam minden találkámat, és jobbára itthon növesztem a fenekem, miközben egészen konkrétan semmit sem csinálok. Nincs rossz kedvem, vagy ilyesmi, csak... Nem tudom. Annyira nagy a baj, hogy mivel egész héten salátáztam, péntek délután vettem magamnak egy doboz sweet paprikás Pringles-t meg egy tábla joghurtos Milkát, hogy majd az biztos örömet okoz, de nem, még ezek sem, nem tudom, mi van velem. Mondjuk azért a biztonság kedvéért elpusztítottam mindkettőt. Péntek este már annyira szégyelltem magam magam előtt, hogy mi van már, hogy elhatároztam, hogy na, majd szombaton mindenféle hasznos és aktív dolgokat csinálok, ebből az lett, hogy délelőtt végre elvittem az új, rövid frizurás kutyámat sétálni meg bevásárolni, anyukámmal süttettem magamnak sütit, ebédre csináltam salit, délután meg elmentem, és felvásároltam az egész Ikeát, ami miatt a következő 2-3 hónapban éhezni fogok, de nem baj, megéri, olyan dolgokat vettem, amiket már régóta tervezgettem, és óriási minőségbeli változásokat idéztem elő a lakásomban, amit egyre jobban imádok. Majd ha összeszereltünk mindent, és a helyükre kerültek a dolgok, majd megmutatom.

Na, ilyenek. 

2014. május 14., szerda

Twix

Van egy barátnőm, aki általános iskolai tanár, és emlékszem, hogy mondta egyszer, hogy nyáron simán elvan salikon, meg gyümölcsökön, de év közben, mikor tanít, akkor megőrül a péksütikért meg az édességért, és hogy szerinte ez a stresszel áll összefüggésben. Én most másfél hétig, míg az érettségik zajlottak, meg aztán otthon voltam, nem is ettem kenyeret, nem vettem csokit, és annyi zöldséget meg salátát toltam, hogy lassan nyuszifüleim fognak nőni. Viszont ma már itt a suliban sonkás szendvicsek lebegnek a lelki szemeim előtt, meg Twix, sőt, az előbb komolyan gondolkodtam rajta, hogy lemegyek a büfébe, és veszek kólát (otthon ezek eszembe se jutottak, meg kólát sosem iszom). Szóval lehet valami ebben a cukor-szénhidrát-stressz összefüggésben. Ja, és Anna is megőrjített ezzel a sajttortával.

sreetama ray

Fázom

Kaptam a doktorbácsitól egy plusz szabadnapot, hogy mindenképp jól legyek, de ma már muszáj mennem dolgozni. Mondjuk ennyi intenzív pihi után biztos, hogy sokkolni fogja a szervezetem az iskola, de az az igazság, hogy hiányzik is, és jó lesz megint bemenni az órákra. És persze tök véletlenül pont ma délutánra sikerült randevút megbeszélnem a könyvelőmmel, a fogorvosommal és a kutyakozmetikussal is. Ez nem is lenne probléma, de sajnos időben vannak köztük átfedések, helyileg pedig igen messze helyezkednek el egymástól, szóval még nem tudom, hogy fogom ezeket kivitelezni az esőben, de majd valahogy megoldom. Legalábbis remélem. 

Durva amúgy, hogy olyan hideg van, hogy be kellett kapcsolnom a konvektort a konyhában, és úgy reggeliztem, hogy előtte állva a macskával a fenekünket melengettük, mint decemberben a nagy hideg (?) télben. Kell még egy pulcsi.

Budi Satria Kwan


2014. május 13., kedd

Can't wait

Miiii ez az időjárás? Mi ez a hideg???

Bár, ha jobban belegondolok, már csak 4 hét, és számomra itt az igazi nyár, amit, ha minden igaz, egy Balaton-parti miniszünettel indítunk, már most tűkön ülök, az orromban érzem a víz illatát, és menni kell hajókázni is.

És azt is nagyon várom, amikor annyira meleg lesz, hogy mindenki szörnyülködik, én meg csak vigyorgok, mert a hőségnél szerintem (legalábbis itt, a Duna-parti kisvárosban)  nincs jobb. Már megy le a nap, csokira leszek barnulva, a hajam mézszőkére szívta nap, felveszem valamelyik nagyon színes ruhám, eltekerek a Főtérre, kikötöm a bicajom, mosolyogva sétál elém az aktuális lovagom, és valamelyik kiülős helyen a pincér kérdezés nélkül rakja elém az aperol spritzemet. 



Na így tervezem a nyaram. 

Cicabio

Azt hiszem, tegnap óta a világ legcukibb nevű krémjével kenegetem magam. A hatásáról így egy nap használat után sajnos nem tudok nyilatkozni, de itt megteszik helyettem mások. Gondolom, a Bioderma hamarosan kijön a Nyuszibioval és a Kutyusbioval is.

2014. május 11., vasárnap

Cats and dogs

A jól megszokott vasárnapi kerekezést igencsak elmosta az eső, pedig nagyon kívánja a szervezetem. Ha futni elmehetnék, az is jó lenne, de esőkabátban, gumicsizmában csak nem megyek, pedig van elég profi védőfelszerelésem: 



Így aztán itthon ugráltam a zenéimre, de az valahogy nem ugyanaz, így tavasszal a mozgás nekem a friss levegőt, a harsogó zöldet, meg a gyönyörű tájat is jelenti, és ha ez nincs, akkor hiányzik hozzá. Bánatomban jól rájártam a tarte tatinra, bár úgy tűnik, nem csak én, mert már alig van belőle (hálistennek).

Holnapra még ki vagyok írva, így a tanítás helyett ilyen remek programjaim lesznek, mint hajnali vérvétel, orvos, könyvelő az adóbevallásomhoz (én több helyről kapok fizut, emiatt nekem a munkahelyem nem csinálja meg, de már összekészítettem a kis pakkot, pedig nagyon ügyesen tudom az utolsó pillanatig halogatni, sőt, az egyik évben 2 héttel később adtam fel, de csodák csodája nem büntettek meg, de majd idén felnőtt leszek), tigáz. Élni tudni kell.

Még olyan izgalmasság van, hogy a kiskutya tegnap a Dunaparton belefetrengett egy nagy halom büdös halnemtudommibe, mondjuk annyira boldogan, szinte vigyorogva tette, hogy nem lehetett nevetés nélkül megállni, még ha ordítottam is közben, hogy ezt azonnal hagyja abba, de olyankor nem hal(l). Mondjuk jobban örülnék, ha a rózsaszirmok iránt érezne ilyen ellenállhatatlan vonzódást, de nem, ő döglött hal illatú parfümöt kér a szülinapjára. Hangsúlyozom, egy óriási szőrgombolyagról beszélünk, így nem az van, hogy gyorsan megfürdetem és kész, hanem még napok múltán is halszag csóvát húzunk magunk után séta közben. Szoktam mondani, hogy nem velem van, de annyira a nyomomban van mindig, nehéz őt letagadni. Szóval most nem jöhet be a lakásba, amitől ő nagyon szomorú (mert bár kint alszik, napközben be szoktam engedni), így néha kijárok ápolgatni a lelkét, ő pedig hálából jól hozzámbújik a halszagú, esőáztatta testével.  


a bűnös

Tarte tatin vasárnapra

Napok óta én "főzök", azaz rakom az asztalra a 10 perc alatt elkészített salikompozíciókat, de tegnap anyu szólt, hogy most már kéri vissza a fakanalat, mert vett harcsát, és vasárnap harcsapaprikást fog főzni nokedlivel és uborkasalátával. Mondtam, hogy hááát... Na jó. Azért, ha már így belejöttem a háziasszonykodásba (de tényleg, mostanában mindig minden ragyog, és mindenütt rend van), meg az eső is esik, szerettem volna kreatívkodni valamit, meg a sütőtől bemelegedett, sütiillatú konyha gondolata is nagyon vonzott, ezért sütöttem tarte tatint, azaz francia almáslepényt, egy olyan receptből, amit már sokszor megsütöttem, és nagyon finom: vékony, ropogós tészta, rajta almaszeletek, mindez leöntve vaníliás joghurt és tejszín keverékével. Mondjuk nekem a tészta elősütésekor a tészta széle, ami a süti falát adja, mindig visszahúzódik, és így nem lesz fal, írjátok meg, ha van ötletetek, hogy mit csinálok rosszul. Persze így is isteni lett, milyen jó, hogy egész délután rá tudok majd járni. Itt a recept. 

2014. május 10., szombat

Oh la la, c'est la vie 2

Imádtam ezt a hetet. Úgy tűnik, az iskolára már májustól úgy kell gondolni, hogy mindjárt itt az év vége, lazaság van, fél gőz, sok-sok pihi. Mondjuk a történethez tartozik, hogy csütörtökön volt egy pici műtétem, amit már régóta tologattam, semmi komoly, de most vigyáznom kell magamra egy pár napig, úgyhogy bár több programra is nagyon hívtak, helyette zen van és töltődés, de nem bánom. 

Hogy mennyire vagyok lelazulva és kipihenve, jól tükrözi, hogy este 10-kor már lecsukódik a szemem a könyvem fölött, ma reggel 5:58-kor pedig magamtól, kipihenten ébredtem, és egy óra múlva már lezuhanyozva, frissen mosott hajjal vittem a kutyát sétálni. Valahogy nagyon jól sikerül most enni is, nagyon könnyűnek és energikusnak érzem magam, mondjuk nem tudom, meddig tart a lelkesedés.

Ja és annyira le voltak már pattanva a melegítőim, hogy rendszeresen égek jógán, és már fél éve nézelődöm ilyen ügyben. Ma viszont elhatároztam magam, bementem egy sportáruházba, és vettem egy futónadrágot, volt egy csomó fajta, és végül egy pöttyöset választottam, egyértelmű volt, hogy ő kell, hogy hazajöjjön velem. Mondjuk nem futok tőle jobban (nagyon lightosan, de kipróbáltam), de valahogy tényleg úgy érzi magát az ember, hogy ő most egészen komolyan vehetően sportol, a kitérdesedett teszkós melegítőnacijaimban mindig félek hogy meglát valaki, ebben meg teljesen menőnek érzem magam, hogy futok kocogok. Ezen kívül vettem még egy melegítő szettet a gyerek részlegen (164 cm-re való, én 170 vagyok, pont jó rám), sokkal olcsóbban, mint amennyibe a felnőtt cuccok kerültek, meg le is volt árazva. Sportcucc-projekt kipipálva.









Semmi izgi, de most nem is hiányzik.

2014. május 9., péntek

We are family

Reggel írt a nagyobbik bátyám, hogy nem tudom-e, miért volt rosszkedvű anyu tegnap az egyik kicsi anyák napi ünnepségén, illetve utána náluk. Rögtön kupaktanácsot tartottunk, majd délután át is jött, én közben már puhatolóztam, és aztán ő is bement hozzá, és beszélgettek. 

Aztán itt maradt nálam, csináltam teát, meg ettünk sajtokat, almát meg mandulát, és beszélgettünk rengeteget, vagy két órán keresztül. Kérdezgetett a pasiügyekről, a munkámról, a szüleimről, mindenről, meg mesélt sokat. 

Apró rezdülések, és azonnal lereagálja, jön, és van ránk ideje. Nekem ilyen bátyám van. Kettő. 



Mindkét kép Indonéziában készült, nagyon-nagyon rég. Gondolom látszik, hogy mindkettőjükkel nagy volt a szerelem, már akkor is. 

2014. május 7., szerda

Betty Draper naplója

Ma az volt, hogy felügyeltem a töri érettségin, ami nem egy túl izgalmas tevékenység, bár a kisdiákok egymás utáni pisilésének koordinációja és adminisztrációja nem is olyan egyszerű feladat, mint azt az ember gondolná. Történt még olyan is, hogy végre rávettem magam, hogy teljesen kisuvickoljam a hűtőmet, ami már igazán ráfért, kidobáltam mindent, amit egy ideje már kerülgetek, és tudom, hogy legközelebb mondjuk jövő húsvétkor fogom megkívánni, és csak a szép, guszta és egészséges cuccokat hagytam benne. És persze egy üveg Nyakast*, egy bubis ásványvizet, egy Aperolt, meg egy palack proseccot. Just in case. Most olyan jó kinyitni, csak még kicsit fel kellene tölteni finomságokkal. 

*Fél év alatt 1300-ról 1800-ra ment fel az ára, mondjuk még így sem drága szerintem, de ár-érték arányban azzal az árral verhetetlenek voltak fehérborban, most már nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem találnék konkurenciát. Írjatok, ajánljatok, ha tudtok ilyet, van kedvencetek.

2014. május 6., kedd

So, that's life, right?

Megint olyan időszakom van, mikor kicsit magamba nézek, szótlanabb vagyok, többet olvasok, többet elmélkedek az élet nagy dolgain - egyelőre sajnos több a kérdés, mint a válasz. Rossz látni, talán rosszabb, mint átélni, mikor másoknak is meg kell tapasztalniuk, hogy összeomlik a világ, armageddon kvázi egyik napról a másikra, micsoda csalódások, micsoda fájdalom. A fura az, hogy majdnem egy év távlatából már nem tűnik tűnik a dolog olyan súlyosnak - 4 évnyi porrá zúzott szerelem, egy pasi, egy válás, mi az egy élethez képest. Sosem gondoltam volna, hogy ezt mondom. 

Ma akartam nektek salátás posztot írni (stay tuned), és megnyitottam a régi blogom, mert ott írtam ilyesmit, és akaratlanul is beleolvastam a régi életembe, életünkbe, megnéztem néhány képet - mintha egy álom lett volna, olyan távolinak tűnik. Mintha nem is velem történt volna. Szomorú dolog ez. És mégsem, hiszen nagyon szép volt. Mostanra viszont egyre inkább szokja a szám a mondatot, ahogy mesélem valakinek, hogy "elváltunk". És már nem görbül tőle sírásra. 

Inkább annak a nyomán, ami történt velem, és látva azt, hogy másokkal milyen dolgok esnek meg, olyan benyomásom van, hogy az élet édes, meseszép és simogató, valamint kegyetlen, igazságtalan és szomorú egyszerre. És bármennyire azt gondoltam valaha, hogy majd egyszer megtalálom a boldogságot, és aztán onnantól fogva én leszek a Boldog Molnár Ilonka, most már tudom, hogy ez nem így működik. Ups and downs, ups and downs. Persze, mint ahogy mindig mondjátok, meg ahogy a barátnőim is mondták a hétvégén, minden rendben lesz, és majd biztos leszek boldog, de az nem jelenti azt, hogy nem tűnik el majd a lábam alól a talaj előbb-utóbb újra. És azt hiszem, nem tehetek mást, mint hogy beletörődöm ebbe, élem a kicsi életemet, és koncentrálok, ahogy szoktam, az apró dolgokra, mert meggyőződésem, hogy nekem azoktól lesz jó. 

És most, miután biztosítottalak titeket, hogy milyen mélyértelmű medvebocs vagyok, és már-már oravecznórás mélységekig filozofikus, megnyugtathatok mindenkit, hogy rájöttem, ha cukin össze-vissza feltűzöm a hajam, az nagyon jól áll, és ez teljes mértékben feldob. Már csak 5-6 hónapig kell tűzködni, és újra egész jó hosszú lesz. Ez meg itt a csodás új ruhámnak a mintája (tudom, tudom, nyugi, majd mutatok belőle többet is), meg a menő gyűrűm: 


Na. 

2014. május 5., hétfő

Monday, Monday

Annak ellenére, hogy hétfő van, kivételesen szeretem a mai napot, mert

  • fel vagyok töltekezve még a hétvégi pihenéssel meg a tegnapi bringázással
  • bár mennem kellett 8-ra a suliba, az érettségik miatt nincs tanítás, csak dolgozatokat javítottam, kávéztunk meg beszélgettünk
  • 10-kor hazajöttem, hihi
  • voltam Jude Lawnál, ránézett a fogaimra, és cukiskodtunk
  • vettem epret, ami leginkább szamóca kinézetű, és mézédes
  • kaptam anyukámtól szív alakú Milkabonbont
  • évek óta először benéztem egy turkálóba, és kb 30 másodperc alatt megtaláltam a világ legszebb, legcukibb, legmolnárilonkásabb ruháját pont a méretemben, és egymáséi is lettünk rögtön
  • süt a nap 
  • még jön 1 db diákom, aztán séta a városban és a Dunaparton Mr. Blökivel (akinek már van időpontja a kutyafodrászatba, szóval jövő héten már tavaszi-nyári kollekciót kap, bár ő ezt még nem tudja)
  • salit csinálok vacsorára, tegnap annyira finom hozzávalókkal tömtem meg a hűtőm, mmm
  • este pedig vár a Trónok harca és a Mad Men.
Soha rosszabb hétfőt!

elisandra

2014. május 4., vasárnap

Pinot Noir for breakfast

Végül tényleg felkeltem időben, tényleg elmentem friss croissant-ért, és tényleg anyák napi terülj-terülj asztalkám várta a szüleimet, mire felébredtek. Aztán főztem vörösboros marhapörköltet, ami mennyei volt, pedig izgultam, mert hogy különlegesebb legyen, hirtelen indíttatásból kevertem bele málnalekvárt, de telitalálat volt. Már főzés közben megkóstoltam egy pohárnyit a pörkölthöz felnyitott Pinot Noirból, úgy éreztem, megérdemlem. Aztán ebéd után bekuckóztam a kanapéra, és aludtam 3 órát, végre mélyen, álomtalanul, miközben a macska és a kutya is mellettem horkoltak. Nagyon kellett. 

Majd ittam egy kávét, bringára ültem, és elmentem tekerni, végre nem volt tömeg a bicajúton, pedig szabadnapokon általában őrület van, csupa kacsázó család, hétvégi biciklis, meg sétálgató kutya, illetve ezeknek a kombinációi, de most beijedtek a felhőktől meg a hűvöstől. Suhanhattam, ahogy az izmaim bírták, és tettem is róla, hogy kifáradjak. Holnap pedig veszek lottót, mert itt akarok lakni, és lám, rám vár ez a telek (élőben sokkal durvább, itt mindig megállok egy kicsit meditálni): 


Ez a pad pedig a legeslegkedvencebb helyem az egész világon, és majd ha eljöttök meglátogatni, akkor elmegyünk ide, és piknikezünk, jó?

Sweet dreams

Tegnap este úgy feküdtem le aludni, hogy milyen ügyesen megtettem mindent magamért, semmi stressz, ennél kipihentebb, lelazultabb nem is lehetnék, jól kialszom magam, aztán reggel kelek időben, elszaladok croissant-ért, és reggelivel várom a szüleimet anyák napja alkalmából. Én nem tudom, hogy az agyunk ilyenkor talán úgy lehet vele, hogy aaa, milyen smooth az élet, biztos unatkozik a leányzó, hát mozizzunk egy kicsit - mert olyan kőkemény, élethű rémálmom volt, expasis, exférjes (valahogy vegyült a kettő), szakítós, megalázós, ordítva sírós, a barátnőmnek kétségbeesve telefonálós, rettegve, szívdobogva ébredős, hogy még most is összeszorul a gyomrom, ha visszagondolok. Ilyenkor eszembe jut, hogy valószínűleg mélyen bennem el vannak nyomva ezek az emlékek, és bár nem beszélek már róluk (Isten ments), azért emésztem magam. És bár nekem segít, ha itt leírom ezt, de talán el kellene mennem pszichiáterhez, hogy nehogy később, már egy új kapcsolatban szívjak. Bár az az igazság, hogy semmi kedvem nincsen boncolgatni ezt az egészet, hiszen tudom mi, miért történt (?), velem nincsen baj, csak túl kell, hogy legyek rajta. De ezek az álmok mindig teljesen váratlanul jönnek, és agyonütnek. Bármit megtennék, hogy ne jöjjenek többet. 

aaron yeboah jr.

2014. május 3., szombat

Oh la la, c'est la vie

Visszanéztem a bejegyzéseimet kicsit, és az utóbbi időben a legtöbb arról szól, hogy tegnap, meg ma mit csináltam, jobbára felkeltem, dolgoztam, kutyáztam, sétáltam, pihiztem, kedves naplóm. Ez van, nem történik semmi különös, szépen csendben folydogálnak a napok, se pasi ügyek, se nagyutazás, se világkörüli turné. Kicsit szomorkodom persze, minden nap eszembe jut a csalódottságom, meg hogy milyen igazságtalan az élet, mennyire máshogy kellett volna hogy alakuljon (vagy nem), és persze rágódom a jövőm miatt, de nagyrészt, azt hiszem, mondhatom, hogy jól vagyok kivéve, hogy szar a hajam, és meg tudnám ölni a fodrászomat

Nekem sokat segít, hogy igyekszem észrevenni a kicsi, nekem örömet okozó dolgokat, és sosem titkoltam, hogy dolgozom is rajta, hogy sok ilyen történet legyen körülöttem, vagy történjen velem. Mivel szeretem is lefotózni ezeket a pillanatokat, úgy döntöttem, hetente egyszer meg is mutatom nektek őket. Ne számítsatok nagy dolgokra, jobbára reggelikre, kutyaorrokra, macskabajuszokra, színes csecsebecsékre meg dunaparti naplementékre, mert ezek alkotják a kis világomat jelenleg. És még akkor is büszkén vállalom őket, ha esetleg van, aki arra következtet belőlük, mint ahogy megesett már, hogy felszínes vagyok. Csak nyugodtan. 





A kiskutya szobor

Már régóta tervezgetem, hogy a 2000 forintos, bűnronda ikeás dohányzóasztalommal ki kellene találni valamit, vagy legalábbis lecserélni az ezer éves indiai terítőt, amit utálok, és semmilyen szempontból nem megy a lakásomhoz. Nos, tegnap beszabadultam a H&M Home-ba, és megtörtént a Nagy Átalakítás.

Before:



After:



És a hangulat:


A terítő egyébként párnahuzat, de méretben és stílusban telitalálat szerintem (már ami az én eklektikus, színkavalkádos ízlésemet illeti). És igen, az ott egy fémszínű kutyaszobor. Ha esetleg bárki dilemmáznia a H&M-ben, hogy ki lehet ennek az ökörségnek a célközönsége, én vagyok.