nyűgös, fázik

Nagyon unom ezt a visszatért téli időt. Pedig két-három hete már rövidnadrágot hordtunk és napoztam is a teraszon, ma reggel viszont télikabátot adtam Danira. Ő amúgy jól bírja, tegnap felmásztak a Nagy-Szénásra az ovis csoporttal, 8 kilométert gyalogoltak a hidegben fél 10-től 3-ig, nem is aludtak, de utána nem hazamenni akart pihenni és mesét nézni, hanem a játszótérre. Én egy óra után könyörögtem neki, hogy menjük haza, annyira fáztam, pedig szaladgáltam is vele, de egyszerűen jéggé dermedt az arcom és a fejem, pedig sapka is volt rajtam. 

Barni befejezte az aktuális projektjét, így visszakaptuk őt. Ez most nagyon rossz volt, mert a végén néhány hétig éjszaka dolgozott, aludt délig, holdkórosan ténfergett pár órát, majd ment megint éjszakázni, szóval nem volt valami fényes családi életünk. Danival nagyon könnyű most, jó időszakunk van, szóval nekem nem volt különösen nehéz, pont jó idő is volt, tudtunk kettesben csavarogni és bicajozni sokat, de mindkettőnknek hiányzott Barni, meg rossz volt látni, hogy milyen nehéz időszak ez neki. Támogattam, amiben tudtam, meleg ebédet főztem neki minden nap, a kedvenceit, sok zöldséggel, hogy kicsit segítsük a felborult bioritmusát, reggel meg becsuktuk a háló ajtaját és hagytuk aludni, míg mi készülődtünk. Dani azért mindig felment, mielőtt elindultunk oviba, megszeretgette kicsit, összebújtak meg picit beszélgettek, hogy a napi kis szeretetadag mindkettőjüknek meglegyen, ezt nagyon szerették mindketten. 

Volt róla szó, hogy ha leteszi a lantot, elutazunk valahova, de most mi annyit próbálunk, hogy nekem egyszerűen nem fér bele, hogy ne legyek itthon egy hetet vagy kettőt. Sajnálom, mert nagyon rég voltunk bárhol, de ez van, nekem ez most nagyon fontos. Ő meg persze már tárgyal is a következő munká(k)ról, szóval valószínűleg pörög tovább a mókuskerék. 

Voltam ma reggel tornázni, mintha a fogamat húzták volna, úgy, pedig tudom, hogy az azért segít a vérkeringésemet felpezsdíteni egy kicsit. A csontkovács mondta egyébként, hogy reggelente a zuhany végét fejezzem be jéghideg vízzel, párszor csináltam is már azóta és tényleg olyan hatása van, mint egy dupla kávénak, de ma reggel kb örültem, hogy élek, nem hogy még a hideg vízzel is kínozzam magam. Ezen a héten túlélésre játszom, pedig rengeteg tennivaló van minden napra. Péntek este ráadásul szabadtéri koncertre megyünk, ahova szerintem aláöltözőben, téli, meleg cuccokban meg télikabátban megyek majd, mert egyszerűen nem engedhetek meg magamnak most egy megfázást. 

A körmöm meg ilyen lett most, nem túl nagy szám, de pont eléggé nyűgös voltam és nem volt kedvem agyalni, hogy milyen legyen. Én azért szeretem, bár a feltűnőbbek általában jobban bejönnek nekem.

over the rainbow

Voltam valamelyik nap csontkovácsnál. Most egy kicsit összekaptam magam és elintéztem minden halogatott dolgom, voltam fogkő-leszedésen, kicseréltettem egy régi tömésemet és csontkovácshoz is eljutottam végre, ami után mindig olyan érzés, mintha egy nagy súlyt emelnének le a vállamról. Na és az időpontom előtt volt egy kis időm körülnézni az allée-ben és bementem a flying tiger-be, ahol általában ámulok egy kicsit, hogy milyen szép minden, aztán szalvétán meg Dani-kifestőn kívül nem nagyon veszek semmit. Most is találtam neki két matricás könyvet, az egyikben állatokat kell felöltöztetni, a másikban pedig arcot, szemet, szájat stb lehet ragasztani mindenféle kerek dolognak. Ja és persze vettem szalvétákat, ahogy szoktam. Na és nem volt nálam táska, amibe pakolhattam volna, csak egy övtáska a derekamon, és vettem egy textil szatyrot, amit imádok, mert annyira vidám és színes, belül lila, tökéletes méretű és erős, azóta minden reggel ebbe pakolok. Venni fogok ajándékba a kedves kis ismerőseimnek meg anyukámnak is, mert 1500 forint, és azt szeretném, ha másoknak is egy kis jókedvet csempészne az életébe.

i want to ride my bicycle

Uncsi, tömény bringa-téma, ha nem érdekel, ne nyisd meg. 

friends, that's what we'll be

Dani és a kis barátnője, Lulu elválaszthatatlanok lettek egymástól. Egész nap együtt játszanak az oviban, ovi után jönnek ők is a játszóra, tegnap pedig, mivel esett és nem lehetett játszózni, átjöttek hozzánk. Annyira örülök ennek, és persze az sem utolsó szempont, hogy Lulu anyukája is szuperjó fej. Dumáltunk már máskor is, mert volt, hogy bevittem őt kocsival a városba, mikor úgy alakult, de tegnap a két gyerek bevette magát Dani szobájába, mi meg vagy két órán keresztül fetrengtünk a kanapén és dumáltunk. Vicces amúgy, hogy azonnal megnyíltunk egymásnak és ugrottuk az udvariassági témákat, rögtön rátérve a szaftos témákra, mint válás, a patchwork család nehézségei, a bölcsész karrier mint a legrosszabb döntés, emésztési problémák és társai. Találkoztam amúgy a férjével is az oviban, bemutatkoztam neki, mikor ő jött a kislányért, és ő is nagyon szimpi, sugárzik belőle a nyugalom és a lazaság, ami jó hír, mert Dani nagyon nyomul, hogy Lulu apukája is jöjjön velünk, mikor együtt nyomulunk. 

A dadus néni azt mondta, Dani óvodás lett. Így, hogy lett kis pajtása, maradéktalanul jól érzi magát és egész nap boldogan játszik. Ahogy egy ovisnak kell. Én meg vigyorgok mindig, mikor ez eszembe jut. 

windy

Ma reggel rémesen fáradtan keltem, úgyhogy ma megint megfogadom, hogy korán lefekszem (na persze). Amúgy ma mindenki erre panaszkodik, mindenki ingerlékeny, és még szélvihar is van. Hazaértem az oviból, ma autóval mentünk a nagy szél miatt, és miután leparkoltam a kertben, még üldögéltem a kocsiban 20 percet csendben. Múltkor az ovinál szúrtam ki egy ismerős anyukát, láttam, hogy beadta az oviba a gyereket, és már vagy fél órája visszaült a kocsiba, de még mindig ott ült. Akkor jöttem rá, hogy valószínűleg ez egy anyuka-thing, kicsi nyugodt átjáró a gyerek-zsivaj meg a többi feladat közt. Nekem kb az egyetlen idő/hely, ahol nem érzem, hogy bármit csinálnom kellene. Ti is csináljátok?

good day, sunshine

Tegnap este megfogadtam, hogy abban a pillanatban, ahogy Dani elalszik, azonnal fejest ugrom az ágyunkba, felcsapom a szemmaszkom és már alszom is. Ma már 8-kor elaludt, de persze mindenfélét csinálnom kellett még utána, például elpakolni magunk után lent, mert imádok rendre és tisztaságra lemenni reggel. Meg olyan napunk volt, aminek muszáj emléket állítanom: én úgy érzem, hogy ma érkeztünk meg az itteni életünkbe. 

Az adta meg a nap alap hangulatát, hogy reggel bicóval mentünk oviba, ahogy szoktunk. Olyan szép idő van már reggelente, meg vittünk egy nagy csokor tulipánt az egyik óvónéninek (24 éves, csak mondom), mert ma minősítették, és tudtuk, hogy ma különleges nap lesz bent. Dani sírt egy kicsit, mikor elváltunk, de tudom, hogy amint eljövök, már minden rendben van. Ma nem aludtak ebéd után, hanem fagyizni mentek, így volt előre megbeszélve. Aztán mikor mentem érte, mesélték, hogy elesett, eléggé lehorzsolta a könyökét, két nagy véres horzsolás van rajta, és nagyon sírt, hogy de ugye elmúlik? ugye elmúlik? Mire kérdezték, hogy de miért, még sosem vérzett semmid? Mire mondta, hogy nem. És tényleg nem. Dani totál biztonsági játékos, egyszerűen nem csinál olyat, amitől komolyabban megsérülhetne. Szóval túl vagyunk az első harci sérülésen, nagyon büszke vagyok rá. De a legdurvább az volt, hogy megérkeztem, kint voltak az udvaron, odaszaladt, elmesélte, hogy mi volt, elbüszkélkedett a könyökével, majd visszarobogott játszani. Eddig mindig az volt, hogy amikor megérkeztem, már indult is hazafelé, most meg játszott tovább. Úgyhogy én dumcsiztam még az óvónővel meg az anyukákkal, és 5-kor az óvónő lökdösött ki minket az ajtón, hogy menjünk már innen. Most először láttam, hogy vannak igazi barijai (egy kislány, Lulu a legnagyobb pajtija), felhőtlenül játszik velük és szuperjól érzi magát, és végre nem egyedül játszik vagy az óvónők szoknyáján ül, velük társalogva. Tudom, van akinek ez alap, Dani viszont most érkezett meg, és velem madarat lehetne fogatni ezért.

Imádok itt lakni. Annyira picike ez a gyönyörű falu és iszonyúan kedvesek az emberek. Csupa virág és bimbó minden, isteni illat van és 25 fok, nem csoda, hogy jókedvűbbek vagyunk mindannyian. Ma, ahogy sétáltunk a cuki felé, hogy vegyünk egy fagyit, tényleg, mindenki ránk mosolygott vagy köszönt, még a kertjeikben tevékenykedő emberek is. Tegnap voltunk könyvtárban is, annyira szeretem, hogy minden van, és minden elérhető max 15 perc sétával. Aztán hazaértünk, Dani lecserélte a futóbicót rendes bringára, amit az unokatesóktól örökölt, és most először lelkesen pedálozott az utcánkba fel és le, én meg persze a nyomában, miközben tartottam a bicóra rögzített seprűnyelet, mert egyedül még nem megy neki, de szerintem pár nap, és tud bicajozni. 

Annyira jó nap volt. 

previously on milonka's life

A húsvétról annyit, hogy annyira megfáztam, hogy hétfőn egyszerűen esélytelen volt bárhova mennem, egész nap ágyban voltam, pedig Barni anyukájánál csodás terülj-terülj asztalkám szokott ilyenkor lenni, délután pedig a barátai tartottak kerti partit. A fiúk végül nélkülem indultak el reggel, nagyon nagy sikerük volt mindenütt, én meg sajnáltam, hogy nem tudtam velük tartani, de egyébként örülök mindig, mikor kettesben tudnak lenni. Én meg annyira szarul voltam, hogy mondtam Barninak, hogy legszívesebben bevennék egy altatót, és csak akkor ébrednék fel, amikor már meggyógyultam. De aludni sem nagyon tudtam, mert nem kaptam az orromon levegőt. 

Nagyon jól sikerült a fotózás, izgi helyszíneket találtunk és jó volt a hangulat, én vittem egy üveg Bailey's-t, hogy egy kicsit lazuljak, és azt iszogattam. Szerintem ez nem egy könnyű műfaj, X ember megáll és néz a kamerába... Légy természetes! Meg hát izgultam, hogy hogyan sikerülnek a fotók, jól fogunk-e kinézni rajtuk - lettek azért jók köztük, meg sok béna is. 

Kedden már kicsit jobban voltam, mára meg már tök jól, de azért nyűgös voltam a héten, esténként meg minden esti mesénél elment a hangom. Amúgy a zenekar dolgait intéztem, elképesztően bonyolult ez az egész sztori, a jogok, hogy hogyan kerül fel egy új dal a spotifyra, stb, hogyan számlázunk, a héten kb főállásban csináltam az egészet, rengeteg emailt írtam, telefonáltam, formáztam a dalt és a fotókat, kerestem B megoldást, rohangáltam a srácok után aláírásokért, adatokért. Ma reggel az Artisjusnál kezdtem, szuperjó fejek voltak, és amikor kijöttem tőlük, akkor éreztem, hogy bár még mindig nincsen vége, de ennyi, elengedem, az ügy már a maga útját járja, nem tudom tovább sürgetni. 

Ma két barátnőm jön hozzám korai vacsira délután, úgyhogy elmentem bevásárolni, feltöltöttem a hűtőt, és pihenek, míg itt nem lesznek. A héten sokat pörögtem és keveset aludtam, nagyon fáradtnak érzem magam. Dani a nagyiknál van Vácon, tegnap vittem le, már kettőt szokott ott aludni, nem egyet, mert rájött, hogy egy nap alatt nincs elég ideje kinyaralni és kijátszani magát. Imád ott lenni, és ez annyira jó érzés. 

Olyan szép idő van, csupa napsütés a lakás, szerintem ez egy nagyon szép nap lesz. 

húsvét

Ami pedig az ünnepet illeti, én már egy hete megfőztem a sonkát, sajnos eléggé kiszáradt, valaki szólhatott volna, hogy nem kell annyi ideig főzni. Vettem tojást, anyukám megrendelte nekünk a mazsolás kalácsot, főzök májgombóc levest meg egy Jamie-féle sültcsirkét, oszt' jól van. Ma délelőtt vettem a Daubnerben egy 8 szeletes málnás madártej tortát, úgyhogy sütnöm se kell, bár lehet, hogy Danival csinálunk majd hókiflit mandulalisztből. Valamelyik nap lehet, hogy átjön Olív, majd akkorra időzítem a tojásfestést, hogy ő se maradjon ki a jóból. Találtam egyébként olyan filctollakat, amik direkt tojásfestéshez valók, szerintem Daninak az sokkal izgibb lesz, mint a vízben festés. Ráadásul a csomagolásmentes boltban találtam hófehér tojásokat, szóval jó lesz. 

Anyukámnak meg rengeteg virágja van most a kertben, tőle egy nagy csokor tulipánt kaptam, a mi kertünkben meg már virágzik a japánbirs, szóval dekorra sem kellett költenem. 

lilipop

Egyébként ha még sosem voltatok Nagykovácsiban, és terveztek itt kirándulni, megmászni a Nagy-szénást, vagy csak kicsit körülnézni, azt ilyenkor kell. Ugyanis az út befelé a faluba tele van rózsaszín virágú fákkal, és meseszép ilyenkor. Ráadásul talán meséltem, hogy cuki is bezárt, mióta ideköltöztünk, és az egyik, a Lilipop, amit nagyon sokan szerettek, újra kinyitott, van eperfagyi meg csodálatosan kinéző sütik, van zseniális, ezerféle játékkal teli játszósarok, kávéfőzőkből készültek a lámpák és gyönyörű színes az egész, imádom. Ráadásul én épp önmegtartóztatok és csak egy pohár csapvizet szoktam kérni, Dani eszik egy gombóc eperfagyit, meg Barninak szoktam hozni egy islert, és így is tökre örülnek nekünk, nincs pofavágás, hogy alig fogyasztunk és egy órát ücsörgünk. 

kilátások

Fu, jó rég nem írtam. Annyi minden van, jó lenne, ha olyan nyugi lenne, hogy időnként leülhetnék csendben a kis laptopommal, de igazából főleg pörgés van, meg sokszor sajnálom is az időt arra, hogy a gépen szüttyögjek ahelyett, hogy mondjuk rajzolnánk, vagy együtt csinálnánk bármit. Vagy ha időnként van tényleg egy kis időm, akkor jól esik csak bambulni ki a fejemből. De most Dani két napot anyuéknál van (szuperjó érzés, hogy ennyire jól érzi ott magát), délelőtt itt volt a takarítónő, bevásároltam és feltöltöttem a hűtőt, Barni estig dolgozik, szóval tényleg azt csinálhatok, amihez kedvem van.

Borzasztóan beindult most minden a zenekar körül, annyi minden intéznivaló van és én csinálok mindent egyedül. Nagyon élvezem egyébként, kicsit ilyen menedzser meló, de hát a saját szekerünket tolom, szóval megvan a motiváció. Viszont elképesztőnek találom, hogy bizonyos helyeken milyen lassan őrölnek a kerekek, napok telnek el, mire választ kapok az emailemre, a kérdésemre nem kapok választ, vagy pl. ma kb másfél hét szarakodás, telefonálás meg várakozás után megkaptam a hozzáférést az Artisjus online oldalához, hogy én magam tudjam levédeni a dalokat és ne kelljen bemenni hozzájuk, és a kód - wait for it -  holnaptól érvényes. De könyörgöm, miért nem mától? És annyi más ilyen van még, megőrülök, tényleg. 

Sokat próbálunk, holnap meg zenekari fotózásra megyünk, amitől kissé be vagyok tojva, de biztosan jó lesz. Nyilván tök jó lenne, ha még mindig feszes 30 éves lennék, de hát nem vagyok, és bármennyire helyén van az önbizalmam szerintem, azért szoktam tükörbe nézni. Tök jó helyszínt találtunk ki, és a koncepció is vagány szerintem, szóval reméljük, jól sikerül majd. Bár inspirációért megnéztem rengeteg zenekari fotót, és annyi kínosan bamba van, úristen, nem egy könnyű műfaj ez, na, drukkoljatok, hogy legyen néhány használható, vagy inkább olyan, amit mi is szeretünk. Nekem ez a hangulat van a fejemben, kicsit kár, hogy nincs még nyár (bár fények szempontjából meg tök jó, hogy nincs: jól lebeszéltünk egy délelőtt 11-es időpontot, amin jót röhögött a fotós, úgyhogy át kellett rakni korán reggelre). 

Franck Gerard: Kilátások

az vagy, amit megeszel

Már rég rájöttem, hogy a családból egyedül engem foglalkoztat, hogy milyen kaja kerül az asztalra, én hülye tervezgetem, kitalálom, bevásárolok, előkészítem, megfőzöm, ízesítem, tálalom, ők meg megeszik, tökmindegy, mi az, finom-e, szép-e, különleges-e. A párizsis kiflivel pont akkora sikert szoktam aratni mint a Jamie Oiveres csilivili kajákkal. És a legdühítőbb, hogy 5 perc múlva már nem is emlékeznek, mit ettünk. Kár beléjük tényleg. 

Én bezzeg értékelném, de engem senki nem próbál meg lenyűgözni semmilyen ennivalóval. Bár Barnitól egy kis üveg Bailey's-t kaptam nőnapra, az mondjuk talált. 

Ha esetleg valaki szeretne udvarolni az ízlelőbimbóimnak: a Chez Dodoban lehet kapni pisztáciás-madártejes macaron tortát. 

Ez meg a reggelim mostanában: 

nyűgös

Péntek reggel óta, egész hétvégén az elaludt-beállt vállammal nyűglődtem, annyira fájt, hogy már akkor is jajongtam, mikor nevettem, vagy autóval belementünk egy kátyúba. Éjjel nem tudtam aludni és percekig tartott, míg átnyűglődtem magam a másik oldalamra, ráadásul lesugárzott a csípőmbe és a karomba is, nagyon rossz volt. Már utánanéztem a vállcentrumoknak (45 ezer az első vizsgálat???) meg a reumatológiáknak (jövő hétre lett volna időpont), de aztán beszéltem telefonon a dokimmal, aki mondta, hogy küld majd beutalót, de először szedjek valami brutál fájdalomcsillapítót-gyulladáscsökkentőt. Így is lett, most már jobb, de azért fáj, még pihentetem. 

Emellett nem tudom, mi van, én mostanában egyfolytában eszem, eljárok mozogni, de mivel közben a világ összes kajáját kívánom és meg is eszem, nem érzem valami jól magam a bőrömben. A telexen olvastam, hogy kipróbálták, hogy egy hónapon keresztül napi fél kiló nyers zöldséget ettek meg, nagyon inspiráló volt, és bár én nem mérem, elkezdtem én is sokkal több zöldséget venni, felvagdosni és elropogtatni napközben, ami tök jó, csak mellé pusztítom a túró rudikat is. Jöhetne már az igazi tavasz, ha már kicsit bekínált minket, nyűgös vagyok nagyon, Danira ma reggel újra a meleg, téli kezeslábasát adtam és kicsit sem volt túlzás, pedig már ki is mostam a téli kabátokat, hogy elteszem őket. 

Szombaton lementünk a Balatonra, Barni anyukáját is vittük, Dani hetek óta mondogatja, hogy szeretne menni. Én a vállam miatt nem annyira tudtam élvezni a csavargást, pedig olyan szép ott, megnéztük a kikötőt, játszóztunk, ebédeltünk mexikóit, kávéztunk. Megnéztük a nyaralót, ami télen nem élhető, mivel nincsen benne fűtés, csak a nappaliban egy kis kályha, meg hősugárzók, de most nagyon hideg van. Volt mostanában egy szó róla, hogy el kell adni, és most, hogy kiderült, hogy végülis nem kell, meg tudjuk oldani máshogyan, én tök más szemmel tekintek rá. Mi nagyon keveset szoktunk lent lenni, de idén szeretnék többet, csak egy óra tőlünk, szóval tényleg bármikor mehetnénk. 

music and friends

Utána énekelni mentem, az egyik új számot vettük fel, már a végső verzióját, hogy megjelenhessen. Ilyenkor tökéletesnek kell lennie, ezért hangonként nézzük át, hogy minden olyan-e, amilyennek lennie kell. Nagy mázli, hogy ezt meg tudom tenni a gitárosunknál, akinél minden feltétel adott ehhez, nekem pedig van egy nagyon jó mikrofonom. Nincs semmilyen nyomás, ha nem sikerül, jöhetek bármikor máskor. Stúdióba menni ugyanezért több tízezer forint óránként, és mi van, ha pont abban a két órában nem vagy jól? Nem tudtál aludni, összevesztél a pasiddal, beteg a gyerek, valami nyomaszt, fáj a torkod? Nyilván akkor nem tudsz úgy énekelni, mint mikor kipihent vagy és volt időd rendesen és sokat beénekelni. Na mindegy, jól sikerült, és ez a szám meg is van, már csak kevergetni kell, hogy összeérjenek az ízek, mint valami finom ételben. 

Egyébként azért is imádom, hogy visszacsordogált a zene az életembe, mert így a barátságunk is új erőre kapott ezekkel a srácokkal. Velük akkor, amikor 30 körül voltam nagyon sok időt töltöttem el, mint a bátyáim, olyanok voltak nekem. És most újra sokat találkozunk, különösen ezzel a gitáros sráccal, aki egy nagyon magának való figura, és szerintem kicsit magányos is, de szenzációs humora van és én nagyon szeretem őt. Ha együtt vagyunk, akkor az több óra, közösen alkotunk, ami szuperjó, összekovácsoló dolog, és van idő ilyenkor mindenféléről beszélgetni - a legjobb barátnőimmel nem találkozom ennyit és ilyen rendszeresen. 

A legnagyobb dugóban autóztam utána haza, már a 2. kerületben jártam, mikor felhívott Barni, és kiderült, hogy két autóval gurul előttem. Bevárt, és így tulajdonképpen együtt mentünk haza, végig beszélgettünk, mintha egymás mellett ültünk volna, nagyon vicces volt. Itthon a maradék hideg kajákból összeraktam egy kis vacsit, ő töltött mindkettőnknek tojáslikőrt, feltelepedtünk a kanapéra és megnéztük a Cápák új részét, meg az új Kenneth Branagh-féle Poirot filmet, ami Velencében játszódik, nagyon jó volt. Nagyon csodálkoztam, mikor megtudtam, hogy ő a főszereplő és ő is rendezi ezeket a filmeket. Sokan kritizálják, mert hogy ugye David Suchet az igazi Poirot, de én csodálatosan jól szórakoztam, Barni meg jót aludt közben. 

Budapest, de csodás

Daniért tegnap a nagymamája ment az oviba, hozzá mentek haza busszal, és ott is aludt nála. Rég nem aludtak ketten, én úgy érzem, hogy a nagyi fél Danival kettesben maradni, és ez még szerintem annak a PTSD-je, mikor hármasban a Balatonon voltak és az apósom szívrohamot kapott. Megértem őt, és puhatolóztam most is, hogy rendben van-e ez így, mert tudunk este menni érte, ha bármelyikük úgy érzi, de most reggel beszéltünk már, jó estéjük volt és jól is aludtak. 

Én fodrászhoz mentem délelőtt. Jó hosszú volt már a hajam, de nagyon szeretem, mikor frissen van vágva és szép formája van, annyival könnyebb kezelni ilyenkor. Mesélte a fodrászom, hogy volt nála egy hölgy, aki valami blogban olvasott róla, amit én írok (és itt a blogolvasó az igazi nevemen hivatkozott rám). Vicces, és kicsit furcsa is, mikor a valódi életem találkozik a bloggal, mert én mindig azt gondolom, hogy én itt azért valamennyire inkognitóban vagyok, de hát látom, meg eddig is sejtettem, hogy igazából nem. Nagyon szeretem Gergőt, és jóban is vagyunk iszonyúan, de nem feltétlenül akarnám, hogy olvassa a blogom (amit amúgy nem is fog valószínűleg), a kis privát szférám, meg úgy általánosságban sem akarnám, hogy az irl ismerőseim olvassák. Semmi gáz, raktam már ki magamról fotókat is, szóval tudom, hogy én is tehetek róla, és ez van, de azért furcsa érzés volt. De azért kíváncsi vagyok, milyen volt Gergőnél fodrászkodni? Igazából örülnék, ha több visszajelzést kapnék a dolgokról, amiket itt a blogon ajánlok, és bejönnek nektek (vagy pont nem, haha), de ezek olyan ritkán jutnak el hozzám. 

Találkoztam utána Andi barátnőmmel, ebédeltünk a Komachi-ban, a japán bisztróban a kertész utcában, és annyira finomat ettünk megint (itt írtam már róla). Utána kávéztunk, majd sétáltunk még, benéztünk a Zun store-ba, ahol kicsit csorgattam a nyálam az Ykrákra, majd megkerestem az autómat a Zumbach Sebestyén utcai parkolóban. Dolgom volt előtte is, utána is, muszáj volt autóval mennem a belvárosba, hogy kijöjjek időben, és mindig parázom, hogy találok-e parkolóhelyet. Ez a nagy, szabadtéri parkoló Barni felfedezése, ő sokszor áll ide, de aztán konkrétan a fodrász bejáratával szemben is volt 3 szabad hely egymás mellett, szóval kissé túlaggódtam ezt a dolgot. 

Hyerim Kim

groundbreaking morning

Mi legtöbbször autóval szoktunk oviba menni, mert szeretek 8-ra odaérni, de 6.20-kor kelünk, kell az idő összebújásra, öltözésre, nekem zuhanyra, hosszú együtt reggelizésre, kávéra, Daninak mesenézésre a reggeli mellé, neki kell negyed óra a wc-n, és utána tudunk indulni, 8 előtt pár perccel szoktunk. Legutoljára Barni töltött ablakmosó folyadékot az autómba, almásat választott, úgyhogy brutál, őszinte pálinkaillattal szoktak indulni a fagyos téli reggelek. De most már szép idő van 8 körül, süt a nap, ma reggel gyalog indultunk el. Óriási hiszti volt, hogy de autóval menjünk, ő nem akar biciklizni sem, ordítás, krokodilkönnyek. Én nagyon jó vagyok az igazi hisztikben, akarom mondani a kezelésükben (az esti, fáradt csakazértse csinálom, amire kérsz nyűglődést sokkal nehezebben bírom), végtelen megértő, szeretetteljes türelem, egyszer úgyis vége lesz alapon - szerencsére ritkán van tényleg nagy őrjöngés. És tényleg, az utca végén már éreztem, hogy nem nekem kell markolnom az ő csuklóját, a kicsi, meleg ujjacskák belesiklottak a tenyerembe. Beszélgettünk, választhatott többször is, hogy merre menjünk, megsimogattuk a kutyákat a kerítések mögött., nem siettünk Nekem nagyon jólesett sétálni vele, szerintem neki is. Beértünk kb negyed óra alatt, megnéztük, mi lesz az ebéd (ahogy mindig), és most először nem kért, hogy mondjam el az óvónőknek, amit mindig el kell (hogy mennyit alszik és hogy mikor jövök). Egy korszak véget ért.

Amilyen rosszul indult, olyan jó reggel volt, nekem ez akkora sikerélmény ilyenkor. 

problems vs friends

Tegnap voltunk a lányokkal Pilláéknál, már régóta terveztük, hogy találkozunk így együtt. Barni délelőtt 10 körül elment Danival az anyukájához, én meg szintén autóba ültem, beugrottam a lidl-be mártogatósnak való cuccokért meg tulipánért Pillának, aztán meg sem álltam Pilláék zuglói lakásáig. Nehéz időszakunk van, fáradtak, fásultak vagyunk mindketten, Dani kb folyamatos figyelmet igényel, ráadásul iszonyúan akaratos tud lenni, amihez sokszor már egyszerűen nincsen türelmünk, és aztán persze egymáson töltjük ki a frusztrációnkat. Nagyon kevés időt tudunk kettesben tölteni, és Barni munkája mellett, miközben nekem visszatértek a zenekari próbák az életembe, nem hiszem, hogy ez tudna változni a közeljövőben. Sejtem, hogy ez normális egy kisgyerekes családban, és nem is gondolom, hogy bármit rosszul csinálnánk, egyszerűen ilyen most az életünk, de közben most úgy érzem, hogy nem jó ez az út, kiégünk így. 

Annyira vártam, hogy elmesélhessem a lányoknak a gondjaimat, a kétségeimet, nem tanácsot akartam, csak hangosan ki akartam mondani, hogy miben vagyunk. És tényleg, annyira jólesett, már csak az, hogy megfogalmaztam a nehézségeket. Én annyira örülök, hogy vannak barátaim, és nem kell egyedül rágódnom azokon a dolgokon, amiket nem a pasimmal szeretnék megbeszélni. Nem id tudom, mit csinál, akinek nincsenek barátai. 

Este feltöltődve, sokkal lelkesebben tudtam anyukázni itthon, aztán miután Dani elaludt, 9-kor le is feküdtünk aludni mi is. Ma reggel azt mutatta az alvós appom, hogy 9 órát aludtam, jókedvűen keltünk, Barni elindult munkába jó korán, én elvittem Danit oviba, aztán meg elmentem edzeni. Itthon elpakoltam a szanaszét dobált kisautókat, kiraktam a teraszra a párnákat, és most élvezem, hogy kicsit egyedül lehetek. Na meg hogy itt a tavasz.

new week, let me sleep

Úgy jött ki a hét, hogy csütörtökön mindkettőnknek programja volt estig, az anyósom pedig színházba ment, így nem tudott Danira vigyázni. Barni viszont mondta, hogy ő csütörtök reggel Vácra viszi az autóját szervízbe, így aztán Dani szerdával le is tudta az ovit és csütörtök reggel elköltözött Anyuékhoz két napra és két éjszakára. Mindketten tele voltunk tennivalókkal és programokkal, így végül csak péntek este voltunk kettesben, de az nagyon jó volt és kellett is, elővettük a backgammon táblát és jó sokat játszottunk a konhaasztalnál. Danit szombat dél körül hozta fel Apu a Nyugatiba, jól érezte magát a mininyaraláson, de itthon már iszonyú bújós szeretetgombóc volt, gondolom, hiányoztunk neki. Aztán szombat éjjel belázasodott, és már láttam, ahogy megint elúszik a hetem. De végül csak hétfőn fogtam őt itthon és jól volt, játszottunk sokat és elmentünk sétálni és a játszóra, úgyhogy ma már tudott menni oviba. Amúgy nekem nagyon nyűgös napom volt, előző éjjel rosszul aludtam és alig vártam, hogy Dani elaludjon ebéd után, de aztán nekem nem sikerült elaludnom. Ma is rosszul és keveset aludtam, jó lenne, ha ez nem folytatódna mostmár, ma este 9-kor ágyban szeretnék lenni. 

Most vasárnap este 7-től 10-ig volt próbánk. Nem szeretem ezt az időpontot, szeretek nyugiban rákészülni a hétfőre, együtt lenni, meleget vacsizni, Dani ilyenkor hosszan pancsol a kádban, hajat mosunk, sokáig olvasunk az ágyban, korán lefekszünk mi is. Ehhez képest már délután szeparálódnom kell, énekórázni és gyakorolni, aztán el kell indulnom fél7 körül, ők ketten hozzák le az estét, én pedig 11 körül érek haza teljesen felpörögve a csendes lakásba. De ez van, ilyen a rocksztár élet, élvezem nagyon, de tény, hogy jobban szeretek hétköznap próbálni. 

A próbahely tulaja mondta, mikor megérkeztem, hogy szeretne csinálni egy fotót rólunk, mint minden zenekarról, aki ott próbált, én meg mondtam, hogy persze, de közben puffogtam magamban, hogy nem lőttem be a hajam, nincs rajtam smink, és ez lesz az első közös fotónk, de aztán kiderült, hogy egy polaroid képet csinált csak, amin annyira picik vagyunk, hogy nem sok minden látszik, szóval mindegy is, kedves gesztus volt. Amúgy is olyan fura ez a próbaterem, le kell venni a cipőt és csak zokniban lehet bent lenni, nem lehet enni-inni (kivéve vizet), és ha bármit bepiszkolsz vagy foltot hagysz (mondjuk kiöntesz valamit), akkor 8e forint takarítási díjat kell fizetned. Mi persze szó nélkül elvagyunk ezzel és felvesszük a kis váltópapucsokat, meg titokban iszom a gyógyteámat a palackból, de mit szólnak ehhez a vérrockerek meg a Gaxsta Zolee? 

Na gyorsan felteszem a hozzávalókat a rakott krumplihoz aztán készülök a délutáni óráimra.

je suis back

Fu, hát a srácok jó nehezen jöttek ki a betegségből, mindkettő sokáig volt lázas, végül antibiotikumot kaptak, én meg hiába nem lettem beteg, közben úgy éreztem magam,  mint aki szobafogságban van. A héten egyszer tudtam elhagyni Nagykovácsit, amikor próbálni, énekelni mentem, de az mint egy kis miniszanatórium, olyan volt nekem. Ah, hagyjuk is azt a hetet tényleg. 

A következő, vagyis a múlt hét már jó volt, próbáltam utolérni magam. A hétfő a farsanggal indult, Dani egyértelműen, hónapok óta alma akart lenni, végül kartonpapírból rajzoltuk meg az alma formát, ő színezte ki, Anya segített felerősíteni a pulcsijára meg egy pántra a fejére, és végül tök jó érzés volt hogy a sok menő bérelt meg vásárolt jelmez közt saját készítésű alma jelmezzel nyomult. 

Voltam végre jógán, meg az edzőteremben is kikönyörögtem, hogy a gyerek betegsége miatt hosszabbítsák meg egy héttel a bérletem, hogy le tudjam járni. Csütörtökön elmentünk vacsizni Annával meg Olíviával, egy ponton mondtam nekik, hogy hihetetlennek érzem, hogy itt ülök a Hadikban velük életem cézár salátája fölött, és nem otthon anyukázom. És persze hálás voltam azért is, hogy nem a gyerekezésről kell beszélgetnem, jó sokat röhögtünk.   

Közben olyan nyűgös sztoriban vagyunk megint, egy elvarratlan családi történet, Barni síkideg miatta és én is aggódom, hogy mi lesz. Amióta beteg lett és meghalt Barni apukája, kezdek rájönni, hogy a felnőtt lét az igazából ez: hogy mikor épp minden rendben van aránylag, és lehetne élvezni az életet, biztos hogy bebaszódik valami, ami miatt lehet megint álmatlanul forgolódni éjszaka. 

aaand the family is down

Pénteken este Dani nagyon belázasodott, vasárnap pedig Barni is. Az összes tervünk ment a kukába és játszhattam ápolónőt egész hétvégén. Borzasztóak (voltak) az éjszakák is, így kialvatlanok és nyűgösek is vagyunk mindannyian. Vasárnap kaptunk kaját Barni anyukájától, ludas kását és rizskoch-ot, csak beadta az ajtón és már ment is, de nagyon jó érzés volt, hogy legalább főznöm nem kell. A srácoknak mondjuk nincs étvágyuk, Dani még hagyján, de Barni tényleg csak azért eszik, hogy ne éhgyomorra tolja a neocitránt. Dani tegnapra már aránylag jól volt, és ma már Barnit sem rázza a hideg, szóval remélem, túl leszünk rajta hamar. Végülis a januárt lehoztuk betegség nélkül, ez is valami, nem? Az viszont csodával határos, hogy nekem semmi bajom, pedig mindenki rám prüszköl. Pár napja pont hallottam egy rádióműsort a gyömbér áldásos hatásairól, és kb az első pillanattól tolom a reszelt gyömbért mézzel, amiről azt mondták, hogy szépen bevonja a nyálkahártyát és így ügyesen megvédi a kórokozóktól. Hát, nem tudom, lehet, hogy placebo, meg szerintem most aránylag jó formában is vagyok, a lényeg, hogy maradjon is így. 

Tegnap délután a srácok kicsit elfoglalták magukat, én meg beleültem egy kád forró, habos vízbe úgy fél órára. Nagyon rámfért, hogy kicsit ne kelljen senkinek teát csinálnom, az orrát fújni, legoautót javítani stb, hanem egy picit egyedül lehessek. Este meg elmentem vásárolni mert teljesen kiürült a hűtőnk, vettem friss kiflit, párizsit, sajtkrémet, túró rudit, zöldséget, almát - és jó volt a megérzésem, napok óta először láttam mindkettőt jóízűen falatozni. Vicces volt, hogy a fél óra kirándulást a helyi CBA-ba egyedül úgy éltem meg, mint valami csodás énidőt, haha. Mondjuk az előző két napnyi szobafogsághoz képest tényleg nyaralásnak tűnt. 

Ma reggel pedig egész normálisan felöltöztem, sőt, még szempillaspirált és parfümöt is  tettem fel, csak hogy embernek érezzem magam. Barni ma is itthonról dolgozik, nevetek rajta, hogy beszél valami fontos emberrel valami sürgős dologról, a háttérben meg Dani ordít, hogy folyik az orrocskáááám! De hát ilyen műfaj ez. 

good day, sunshine

Nagyon fáradt vagyok, de jó értelemben. Mióta jógázom, úgy alszom, mint a bunda, azóta nem volt olyan, hogy felébredek hajnalban és álmatlanul forgolódom. Nem is nagyon erőltetjük az estéket, Dani elalszik valamikor 8 és 9 közt, én még lezuhanyozom, sőt, van hogy már altatás előtt fogat mosok és pizsibe bújok, hogy csak át kelljen kúsznom az ágyunkba, összebújunk és legtöbbször már 10 előtt alszunk. De tegnap megnéztük a Cápák között című műsort, ami vasárnap este szokott lenni a TV-ben, de én letöltöm és hétfő vagy kedd este szoktuk megnézni, hogy zavartalanul, reklámok nélkül nézhessük végig. Éjfélig néztük, 6-kor keltünk, nekem meg nagyon kellett volna még vagy két óra alvás. 

Ami pedig a Cápák között-et illeti, imádjuk. Mindenféle önjelölt, többé-kevésbé sikeres vállalkozók adják elő a vicces, szánalmas, szuperjó, érdekes vagy épp értelmezhetetlen biznisz ötleteiket, és az ott ülő 5 cápa (vagyis gazdag üzletember/üzletasszony/befektető) eldöntheti, hogy ad-e pénzt és támogatást ehhez. Nekem a cápák közül Balogh Levente a kedvencem, a Szentkirályi ásványvizes pasi, akiről tudjuk, hogy a 2. kerületben lakik, mert már többször is láttuk egy konkrét helyen őt és a G mercijét. A múltkor vittem át a terhes ruháimat a sógornőmnek, aki babát vár, épp parkoltam le a kocsival náluk és elsétált mellettem Levente, a vizes pasi egy szűk, fekete, millió dolláros öltönyben, fehér ingben, egy csokor virággal a kezében és nagy mosollyal az arcán. Nekem ő nagyon szimpatikus, mert mindenkivel kedves, empatikus és támogató akkor is, ha amúgy nyilvánvalóan baromság, amivel előttük állnak, és sokszor megvédi őket Andrással, szemben aki időnként tök paraszt módon kb nem hagyja szóhoz jutni az arcokat, és lebassza őket, hogy hogy merik ilyen idióta ötlettel rabolni az idejüket. Egyébként elképesztő, hogy pillanatok alatt átlátják, hogy egy-egy üzleti modell mennyire (nem) működőképes. Ah, nagyon szeretjük ezt a műsort. 

A sporttól és a takarítónőtől pedig sokkal jobb lett az életem és a mentális egészségem is. A sporttól azért, mert most annyira benne vagyok a flow-ban, hogy majdnem minden nap elmegyek mozogni valamit ha van egy pici időm, ahelyett, hogy ülnék a kanapén és nyomogatnám a telóm ("pihenek!"), és ennek instant endorfin fröccs és egész nap kitartó energia löket az eredménye. A takarítónőtől pedig azért, mert nem kell azon nyűglődnöm, hogy a rövid szabad óráimban akár takaríthatnék is, hanem csak szépen szinten tartom a dolgokat és a rendre figyelek, de közben bűntudat nélkül, élvezettel csinálok más dolgokat, mert tudom, hogy pénteken meg majd úgyis jön a Zsófi és majd szépen kitakarítja az egész lakást. 

Este meg megint megyek próbálni, az napokra feltölt mindig. 

És még stílusosan ide a végére megmutatom a wc-nket. Vettünk egy kis fa polcot a wc fölé, nem tudom, miért halogattuk idáig, mert a Praktikerben 5 perc alatt vágták méretre kb 1000 forintért. Vettem egy kis kosarat a gurigáknak meg egy tulipán is beköltözött (Dani imád a wc-n ülve olvasni, ezért a kis könyvtár), és annyira más lett így, nekem nagyon tetszik. 

az ajtó

Szombat reggel Barni lement a vadászházba az öccsével társadalmi munkát végezni - őt teljesen hidegen hagyja a vadászat, de ezek az alkalmak nagyon jók arra, hogy kicsit minőségi időt töltsenek együtt, igyanak pár sört, dumáljanak. Mi Danival szintén korán felkerekedtünk, hogy lemenjünk Vácra, találkozzunk az edző lánnyal meg a nővérével, akiket már jó régen nem láttam, aztán meg Anyuéknál legyünk. Gondoltam, nem alszunk ott, visszajövünk délután, finomakat eszünk, játszunk, majd együtt alszunk (Barni vasárnapig maradt). Gyorsan reggeliztünk, összeszedtük magunkat, majd fél 8 körül, mikor indultunk, éreztem, hogy valami nem stimmel az ajtóval, nem csukódott rendesen, megnéztem, nem volt semmi az útban. Jól behúztam, és így sikerült ráfordítanom a zárat, de amikor ki akartam nyitni, megnézni, hogy minden oké-e, soha többé nem bírtam kinyitni, bárhogy próbálkoztam. Közben Dani ott állt kabátban, Barni a Bakonyban, mondom oké, nem tudok most mit csinálni, menjünk. Igyekeztem jól érezni magam, nem aggódni amiatt, hogy hogy jutok majd vissza a lakásba, de persze tudat alatt stresszeltem. 

Végül délután Apu mondta, hogy hagyjuk Anyuval Danit, úgyis indultak át a tesómékhoz szülinapozni, menjünk mi ketten Nagykovácsiba, majd ő megpróbálja kinyitni az ajtót, kitalálunk valamit. Így is lett, de nem tudta kinyitni. Közben én már riasztottam a szomszédokat, ők adtak szerszámokat, amik nem segítettek sajnos, meg én beültem hozzájuk, míg Apu próbálkozott. Végül hívtunk egy éjjel-nappali zárszervízt, a szomszédok meg elindultak mert programjuk volt, minket meg otthagytak tévézni, a nappalijukban a kis kanapéjukon, hogy nyugodtan várjuk meg a felmentő sereget - és ez teljesen természetes volt, tényleg vicces, hogy ilyen a kapcsolatunk velük, nézem a kanapéjukon a euronews-t Apuval meg a macskájukkal mikor ők nincsenek otthon. 

Egy óra múlva jött a srác és egy perc alatt kinyitotta a zárat, amit ki is cserélt. Egy zsepi volt az ajtó alatt, és ahogy behúztam így az ajtót, valószínűleg eltört az amúgy kínai, elfáradt zárszerkezet. Kicserélte, én meg 60e forinttal szegényebb lettem. Jó szar érzés volt odaadni a pénzt, mert közben az életminőségem semmit sem növekedett, csak most megint be tudunk jutni a lakásba. 

Viszont Apa ott maradt, csináltam neki vacsit, ittunk csokilikőrt, meg megnéztünk egy filmet, amit már régen akartam, és tudtam, hogy neki is tetszeni fog (ezt). Meg hát nagyon sokat beszélgettünk, és jó volt, mert ilyen hosszú, nyugodt apa-lánya időt nem szoktunk együtt tölteni. Másnap reggel reggeli után mentünk vissza Vácra és visszazökkenhetett újra minden a régi kerékvágásba. 

the tiny things

Megint kellene egy év eleji blogger-kihívás, mert én valami miatt nem ülök le a gép elé és nem írom le a napi apróságokat, szösszeneteket, pedig szerintem azok a legjobbak, olvasni én legalábbis azokat szeretem legjobban másoknál. De mire ide jutok, már el is felejtettem, hogy mi volt, meg már nem tűnik fontosnak, és akkor már kinek van kedve írni róla. Pedig a kicsi dolgok a legfontosabbak.

Újra elkezdtem jógázni. Ez egy vinyasa flow óra, hosszú, folyamatosan aktív és nagyon nehéz, imádom. Amióta rátaláltam, egyetlen alkalmat sem hagytam ki és alig várom a következőt. Azóta sokkal jobban alszom és talán energikusabb is vagyok. Járok mellette az edzőterembe is, azóta persze kevesebbet, de szerintem a két fajta mozgás jól kiegészíti egymást. 

Első alkalommal, kedden, mire bejelentkeztem, kiderült, hogy Barni pont akkor lesz csontkovácsnál, a nagymama aznap nem ért rá, és már úgy voltam vele, lemondom a jógát (nyilván az én programom kevésbé fontos). De aztán eszembe jutott, hogy megkérdezem a szomszédokat. Azoknak, akik szemben laknak velünk, van két 30 körüli gyerekük és Dani miatt előszedték a duplós- és legósdobozt, így Dani, ha lehetne, hozzájuk költözne szerintem. Mondták, hogy persze, szívesen vigyáznak rá, így 6 után kicsivel beadtam őt hozzájuk egy adag süti (nekik) meg némi keksz és gyümölcs (Daninak) kíséretében és leléptem. Szuperjó volt így, 8 körül értem haza, játszottak végig, gyorsan második vacsiztunk, büdi napot tartott Dani, úgyhogy fürödni nem kellett, fogat mosott, olvastunk, 9-kor már aludt. 

Csütörtök reggel meg szörnyen nyűgös volt, semmi nem volt jó, sírdogált is. Előző nap nem is találkoztunk, mert a nagymama ment érte az oviba, én meg este próbáltam, Barnival hozták le az estét, és szerintem anya-hiánya volt. Aznap viszont vízvezeték szerelőket vártam, itthon kellett lennem, mondtam neki, hogy tartsunk egy pihi-napot, maradjon itthon velem. Annyira boldog volt! Aztán délelőtt mondtam neki, hogy induljunk a pékségbe, de semmi kedve nem volt, így végül megkértem a nénit a lenti lakásból, hogy vigyázzon rá, ő az, akinek a macskáját szoktam etetni, ha elutazik. Dani akkor sem jött haza, mikor már itthon voltam, jöttek a szerelők és le is léptek, végül ebédidőben úgy kellett lemennem, hogy mi van már, hol ez a gyerek? Vicces volt, hogy a néni maga is megköszönte a danizást, azt mondta, nagyon jól esett neki. Elhiszem amúgy, egyedül él, nincs családja, waldorf pedagógus volt, ráadásul annyira jól elvannak Danival.

Ma délután szülői lesz az oviban, ma is ő fog rá vigyázni, és úgy érzem, ez mindannyiunknak nagyon jó így. 

good things

Ez a hét, főleg az eleje nyűgös volt nagyon. Azt hittem, idén másképp lesz, de nem. Borzalmasan rosszul viselem a januárt, legszívesebben csak feküdnék egy puha, meleg takaró alatt, folyamatosan finomakat (de leginkább bármit) ennék, és ha lehet, ne szóljon hozzám senki. Pedig a múlt héten edzeni is elkezdtem, vettem bérletet, voltam kétszer, a héten is egyszer, egész aktív volt a múlt hétvége is, de most hétfőn valami eltört bennem, és kb mindent felzabáltam, amit találtam itthon. Mondjuk most, hogy jobban belegondolok, és megnézem a menstruációs naptáramat, lehet, hogy nem a január műveli ezt velem, hanem a hormonok. Na mindegy.

• A hétfőt Szaffinál kezdtem, végre találkoztam a kisfiával, aki nagyon cuki és kedves, és mi is tudtunk beszélgetni. Délután pedig Pilláék ugrottak be hozzánk Benivel, a cukorborsóval, akinek még görbül a szája, ha felveszem, de nem hagyom annyiban a dolgot persze, előbb-utóbb be fogom lopni magam a szívébe. Úgyhogy barátos, babázós napom volt, sok ilyet szeretnék idén.
• Barni azóta mondja, hogy szerezzünk takarítónőt, mióta itt lakunk, de egy jó ideig nem volt erre keretünk, aztán meg egyszerűen nem találtam olyat, akit szívesen láttunk volna - olyat szerettem volna, akit valaki szeretettel ajánl. De most végre volt poszt a helyi csoportban, ahol valaki ajánlott egy nőt, aki nekik segít, azt írta, precíz és gyors, ő nagyon elégedett vele, és most lett több kapacitása. Felhívtam, eljött, megnézte a lakást, beszéltünk, szimpinek és kedvesnek találtam, és nagyon vicces volt, azt mondta, ide nagyon szívesen jönne dolgozni. Gondolom, ahogy te sem engedsz be akárkit a lakásba, ő sem megy akármilyen helyre. Pénteken jött, előtte izgultunk egy kicsit mindannyian, Dani azért, hogy mi lesz a legóvárossal, mi meg egy csomót szelektáltunk, rendet raktunk mindenütt, főleg a káoszosabb helyeken, én wc-t suvickoltam - el is mondtam neki, hogy nagyon örülünk neki és izgulunk, nevetett ezen, megköszönte. Eredetileg 4 órát maradt volna, de végül majdnem 6 órát itt volt, de azt mondja, az első alkalom ilyen szokott lenni. Mi Danival Vácon voltunk aznap, délután jöttem haza, és nem tudom elmondani, milyen jó érzés volt a csillogó lakásba hazajönni, azóta is nagyon örülünk neki. És ahogy előre megbeszélték: a legóváros is túlélte a takarítást, így Dani is jóváhagyta: Zsófi jöhet két hetente. Én tudom, hogy kivételezett helyzet, hogy ilyesmit megengedhetünk magunknak, hálás vagyok érte nagyon.
• Pénteken Dani Anyuéknál aludt, mi meg elmentünk bulizni, megünnepelni Bálint egyik barátjának a születésnapját. Szuperjól éreztük magunkat, én nem emlékszem, mikor voltam utoljára szórakozni, kicsit jobban el is engedtem a gyeplőt, mint eredetileg terveztem, szombaton reggel nem volt őszinte a mosolyom, de nem bánom, nagyon jó volt pörögni kicsit, csak hát öreg vagyok én már az alkoholizáláshoz. 
• Ma meg Barni egyik barátjával, a kis családjával meg a kutyájukkal voltunk kirándulni a Hármashatárhegyi reptéren, iszonyúan jól esett, és hát kutyáztam - nagyon nagy kutyahiányom van az utóbbi időben, de még nem határoztam el magam. 
• Lesz próbánk szerdán, meg Anyuékat el akarom ide csábítani valamelyik nap, várom a hetet, remélem, jó lesz. 
• Ilyen meleg színű szőnyeget szeretnénk a nappaliba, van tapasztalatotok a Rugvistával? Ez mennyire lehet jó? 

material things

• Megint találtam a lidl-ben zöldség- és gyümölcsmegmentős dobozt. 399 forintba került. Csak az újhagyma lett volna kb ennyi. Egy másik csajnak még egy fürt  banán is volt benne, nekem meg egy csomó avokádó meg lime.

Ha esetleg már elfelejtettétek, hogy ez egy létező dolog, kezdjétek el nézegetni, ha arra jártok. 

• CeraVe arclemosó imádóknak: januárban egy csomó gyógyszertárban 20%-os akció van minden CeraVe termékre. 

• És ha már ajánló: Anna mutatta ezt az IT Cosmetics CC krémjét. Bementem a Douglas-be és két színből kértem mintát, jó nagy adagokat kaptam, úgyhogy egy darabig próbálgattam, és engem nagyon meggyőzött, végül a medium árnyalatot választottam ( a light medium és jó lett volna) és vettem teljes kiszerelést. Egyrészt én eddig egy könnyebb Lancome alapozót használtam, és mivel én rétegezem a kémeket, hylauron sav, arckrém, szérum, ezekkel nem bírt vegyülni, ahogy eldolgoztam, darabos lett. Én nem tudom, hogy hogyan lehet, de ez mint egy krém, gyönyörűen elterül, semmi darabosság, pedig sokszor csak az ujjaimat használom, hogy feltegyem. Másrészt szerintem akkor is oké már, amikor felteszem, de a nap során egyre természetesebb lesz. Este konkrétan azt szoktam gondolni, hogy már el is tűnt az alapozó a bőrömről és természetesen ilyen szép , de ahogy lemosom, azonnal előtűnnek a piros foltok. Végül, ami miatt én leginkább örülök neki, az az, hogy sokkal üdébbnek, egészségesebbnek és hidratáltabbnak tűnik a bőröm, ha épp használom, mint nélküle. Egyenletesebbé teszi a bőrszínt, bár a bőrhibákat, anyajegyeket nem tűnteti el, mert nem fed olyan erősen. 

Ha épp kerestek ilyesmit, mindenképp próbáljátok ki, bár nem mindegy, hogy hol veszitek, a douglasben szokott lenni akció, de a Notinonál eleve sokkal olcsóbb, nézzetek körül).

Én eddig nem voltam egy nagy alapozó-használó, de mostanában akár egy hétköznapra is felkenem, egy kis pirosító, spirál, és tök jó tükörbe nézni. Nagyon szeretem.

Itt pedig egy hosszabb, nem ennyire laikus leírás róla. 

csend

Most pedig nagyon-nagyon élvezem, hogy egyedül vagyok itthon, jókedvű vagyok a jól sikerült reggeltől, voltam körmösnél is. Barni a héten még nem dolgozik, most elment az anyukájával a temetőbe. Csend van, minden rendben. Lejárt az edzőteremben a bérletem, még nem érzem magamban a kakaót, hogy elmenjek tornázni, de majd talán holnap. 

Tegnap reggel leszedtük a fát együtt. Én szilveszter után nagyon hamar meg szoktam szabadulni tőle, olyankor már tulipánt akarok az asztalon látni, nem száradt faágakat meg téli manókat. Most először sajnáltam kicsit a fát, mert Dani most abban a korban van már, hogy maximálisan kiélvezte, reggel első dolga volt felkapcsolni a fényeket, mikor lejött, meg időnként leszedett néhány díszt a fáról és átrendezgette őket. De ő is elfogadta, hogy elmúlt a karácsony és a Jézuska is csak egy év múlva jön csak legközelebb. 

Nem tudom, mennyire lesz nehéz a január és a február, reménykedem benne, hogy sikerül úgy terelgetni a dolgokat, hogy sokat legyünk levegőn, finomakat, sok színes zöldséget együnk és szép dolgok történjenek. Voltunk mostanában párszor a Nagyréten úgy, hogy Dani bringázott körbe én pedig kocogtam, az nagyon jó volt, jógázni is szeretnék, meg visszaszokni a terembe. Várom  azért a tavaszt is, rengeteg színes tulipánt ültettünk mindenhol a kertben, türelmetlenül várom, hogy eljöjjön a nap, mikor elkezdenek virítani. 

Addig pedig... Ahogy Dollynak is írtam, nekem sosem könnyű ez az az időszak, az év eleje, mikor sötét van és hideg, lassan vánszorognak a napok és nem nagyon van mit várni, miből töltekezni. Ilyenkor kicsit türelmesebb vagyok magammal szemben, és úgy érzem, mindent megérdemlek. Ebéd utáni alvást, masszázst, sütit, tulipánt a lidl-ből. Mindent.

bonjour

Aggódtam, milyen lesz a ma reggel, hogy hozzuk le azt, hogy három hét szünet után újra ovi. Pár napja beszélgetünk már róla, hogy mi lesz ma, jó lesz újra látni az óvó néniket meg a gyerekeket, és mit fog majd elmesélni bent, de biztosra vettem, hogy a reggel nehezen, sírósan indul majd. Ehhez képest vidáman ébredt, kicsit bepróbálkozott, hogy mi lenne, ha mégsem oviznánk ma, majd reggeli után közölte, hogy ma nem fogok sírni, és tényleg nem. Játszott, megnézte az ablakból a szomszéd kutyákat meg a friss havat, beszélgettünk a szomszéd nénivel, dumáltunk az autóban, és az óvó nénik végül úgy fogadták, hogy Dani, te mosolyogsz? Miután bement, még visszaszaladt hozzám még egyszer elbúcsúzni, és akkor pityergett kicsit, de ez a tőlem elválós sírás volt, nem az egész reggeli szorongó sírás. 

A szünetben átszoktunk rá, hogy fél 8, 8-ig aludtunk minden nap, ma viszont 6:20-kor jelzett a telefonom, és ez meglepően oké volt - mondjuk nekem sosincs gondom a korán keléssel, és egyelőre azt látom, hogy Dani pedig egyszerűen örül, hogy indul a nap. Az viszont, hogy van kb másfél óránk reggel öltözködni, fogat mosni, hosszan reggelizni, kicsit mesét nézni közben, wc-n ülni meg játszani, és hogy nem kell sietni és kapkodni, az szerintem megfizethetetlen.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a többi nap, vajon bug volt-e, hogy ilyen jókedvűen indultunk ma, vagy ez innentől fogva feature, ez egyelőre nagy kérdés, remélem, az utóbbi. Mindenesetre most madarat lehetne velem fogatni. 

Tegnap éreztem, hogy nagyon elfáradtam, szörnyen intenzív volt a téli szünetben ennyit együtt lenni. Délelőtt már nekem is feltűnt, hogy mindenre türelmetlenül és ingerülten reagálok, rám is szólt Dani elkámpicsorodva, hogy anya, ne így beszélj velem. Meg volt beszélve, hogy Barni anyukájánál ebédelünk, de mondtam neki, hogy menjenek át ketten, nekem most egyedül kell lennem kicsit. Számomra nagy dolog, hogy merek ilyet mondani, hiszen a megfelelni vágyás miatt sokszor olyan dolgokat is megcsinálok, ami nem esik jól, pedig tudom, hogy a családnak is az a legjobb, ha nem készítem ki magam, hanem feltöltődöm néha. Ha kiégek, az a legrosszabb mindenkinek. És tényleg szuperjó volt így, aludtam egy órát, megebédeltem a kis maradék cékla-édesburgonya-répa-csicseriborsó salátámat, kávéztam, pihentem, és úgy éreztem, újjászülettem. Dani hazafelé aludt egy órát az autóban, Barni félreállt és megvárta, míg magától felébred, így végül nagyon jó délutánunk volt. Pedig 6-ra még a szomszédok is átjöttek koccintani és maradtak 8-ig, de nem bántuk. 

read and write

Én azért köszönöm a múlt évnek, vagy hát az év végének, hogy visszatért az életembe a blogolás és a blogok olvasása. Ez azért vicces, mert kedves ex-bloggerina barátnőim viszont már nem olvasnak blogokat, nekem meg egy csomó új kedvencem lett (be is tettem néhányat lent a linkek közé). Nem vagyok egy aktív kommentelő, de ezek a lányok mind nagyon kedvesek a szívemnek, hálás vagyok, hogy mint egy regényt, olvashatom az életüket. Nagyon megváltozott a blogkultúra, szerintem nagy dolog, hogy ennyien lendületet kaptak most mégis, és hogy ilyen élet lett itt újra. Hiányoznak a nagy beszélgetések és viták a kommentekben, még ha tudom is, hogy részem van abban, hogy ezek megszűntek - bár ahogy látom, nem csak nálam. Én valamennyire megint rátaláltam a flowra az írásban, nem foglalkozom vele, ki mit gondol arról, amit írok, remélem, sokszor lesz időm leülni, 

Apropó, regények: karácsonyra egy kindle-t kaptam, amire már nagyon vágytam, pedig szégyenteljes, hogy milyen keveset olvastam az utóbbi években, és hogy mennyi könyvet hagytam félbe. Pedig még könyvtárba is járunk Danival. Filmeket és sorozatokat sem nagyon nézünk, én egyszerűen túl fáradt vagyok esténként és leginkább csak összebújni és aludni akarok. Most épp Knausgard-tól a Halált olvasom, és régen nagyon szerettem az ilyen nagy, mély, nehéz történeteket, de most egy csomószor, mikor olvasom, az jut eszembe, hogy inkább pehelykönnyű, súlytalan történeteket kellene alvás előtt fogyasztanom. Na de talán idén másképp lesz. Egyébként pont karácsony előtt vettem magamnak két Marie Aubert könyvet, ezt és ezt, szóval először Knausgard, aztán a két Aubert, és csak utána jön a Kindle. Vagy hát majd meglátom, a jelenlegi tempóm mellett lehet, nyár lesz, mire végzek ezekkel. 

so long

Örülök, hogy le tudok ülni a gép elé kicsit, már napok óta szeretnék, de olyan intenzív volt az elmúlt néhány nap. Barni jó beteg lett szilveszterre, szerencsére mi nem, így a napot/estét itthon töltöttük hármasban. Pedig idén annyira jó programunk lett volna, Andrisékhoz akartunk átmenni gyerekestül még napközben, hogy egy pár barátunkkal lencsét együnk meg szépen nyugisan együtt legyünk, de Barni annyira beteg lett, hogy nem mentünk végül, amúgy kb mindenki lebetegedett. Én tök régóta nem voltam sehol, mert valamelyikünk mindig beteg, és már csak rezignáltan konstatálom, hogy aha, ez van, mom duty. Jó volt amúgy itthon, Dani karácsonyra kapott egy szuperjó puzzle-t, amit többször is kiraktunk, kaptunk Barni anyukájától lencsét, mesét néztünk. Dani aludt napközben két és fél órát, így fenn tudott maradni velünk éjjel fél 1-ig. Körben, az összes teraszról ráláttunk a tűzijátékokra, amit én gyűlölök és nagyon komolyan büntetném, de Daninak értelemszerűen nagy élmény volt. 

Az a benyomásom van az elmúlt évről, hogy nehéz volt. Az apósom halálával kezdődött, közben anyagilag is teljesen lenulláztuk magunkat a felújítás miatt, kb őszre kezdtünk rendbe jönni. Barni sokat dolgozott, de volt egy időszak, hogy nem volt munkája, ráért, pénzünk viszont nem volt, hogy utazzunk. Voltunk valamennyit a Balcsin, én augusztusban Marival meg a gyerekekkel, az jó volt. Dani augusztusban leszokott a cumiról, szeptemberben oviba ment, nem volt könnyű, kb december végére láttuk azt, hogy jól érzi magát. Novemberben és decemberben végig betegek voltunk, pont, amikor újra elkezdtem tanítani - én el nem tudom képzelni, más anyukák hogy dolgoznak az on/off betegségek mellett.

Nagyon megviseltek a világban zajló szörnyűségek, háborúk, szenvedés, meg itthon, az országban jelenlévő szegénység, igazságtalanság és reménytelenség, meg persze hogy a munkámnak semmi értéke nincs. Ezek a dolgok kicsit mindig velem vannak, és tudom, hogy meg kell tanulnom eltávolodni valamennyire tőlük, mert vannak időszakok, hogy ezek miatt ébren forgolódom éjszakánként. Közben meg szerintem olyan szép az élet. Van egy fiú, közel laktak hozzánk Vácon, alattam járt áltiban, a tesója meg felettem, jól ismerem őket. A kisebb srácnak pár éve rákban meghalt a fiatal felesége, ő két kicsi gyerekkel maradt egyedül. Egy ideje tudom, hogy van barátnője, láttam, hogy voltak Barcelonábn, mikor mi is mentünk, kértem tőle tanácsokat a várossal kapcsolatban. Aztán most láttam, hogy kisbabájuk született - szeretem az ilyen történeteket, a második esélyeket, a megerősítést, hogy lehet újra boldog az ember. 

És az új év? Én csak egészséget kérek magunknak, meg mindenkinek, nektek is, és azt fogadom meg, hogy több időt töltök a családunkkal és a barátainkkal.