2019. október 18., péntek

long and sad and hopeless

Lehet, hogy ezt a posztot most egyáltalán nem kellene megírnom, mert minek nyavajogni, de csak kikívánkozik belőlem. Nehéz eldönteni, hogy csak most vagyok ennyire magam alatt, és ezért látom ilyen sötéten a dolgokat, vagy tényleg ez van, de nagyon nem voltam jó helyen a héten. A rendes munkám mellé bevállaltam az erasmust is, ami a héten ment, volt 12 külföldi vendégünk, és nekik kellett szervezni mindenfélét, a szállástól kezdve a speckó kaján keresztül a programokig mindent, plusz kísérgetni is kellett őket mindenhova. Ezzel amúgy nem is volt baj, mert nagyon jó kis csapatban dolgozunk, és igazán nekem való feladatokat kaptam, az ajándékok kitalálását és szervezését, a fővacsi leszervezését (a Kőlevesben voltunk, és telitalálat volt, köszi, Violet), meg három délelőttnyi programot. Mindent nagyon élveztem, de közben a sulit is csinálni kellett, intézni magam helyett helyettesítéseket, készíteni anyagokat stb, és aztán minden délután program, csütörtökön a szokásos konferencia estig. A végén (mondjuk még holnap is tart, szóval vasárnap lesz csak vége) pedig nem az volt a benyomásom, hogy milyen izgi, pezsgő, sikeres hét volt, hanem leginkább a hátam közepére kívántam ezeket a programokat, miközben az amúgy takkra betáblázott dolgaimra (magántanítványok pl, ami miatt egy csomó pénzzel is rövidebb lettem) és a magánéletemre egyáltalán nem marad idő. Az egyetlen csoda, hogy valahogy akkora kitartás van most bennem, hogy így is elmentem kétszer edzeni hajnalban, ez mondjuk büszkeséggel tölt el.

Úgy érzem, hogy nem szabadna a suli és a 2-3 magántanítvány mellé (ez is kérdés, hogy megéri-e) plusz munkákat vállalni, mert minden kötelező tennivaló, ami ezen felül van, azoktól a dolgoktól veszi el az időt, amitől amúgy boldogabb lennék. Nem normális, hogy hazaesem és zuhany-fogmosás után bedőlök az ágyba. Nem normális, hogy nincs időm meglátogatni a szüleimet. Nem normális, hogy nincs időm takarítani, bevásárolni, és a dolgozat-javítás gondolatára elkezd fájni a gyomrom. Nem normális, hogy mindig valami melón gondolkodom. Arról már nem is beszélve, hogy annak ellenére, hogy igyekszünk az icipici együtt töltött időben odafigyelni egymásra, kedden elmentünk vacsizni az Alessioba, ami számomra egyet jelent a romantikával, és ma is sikerült együtt ebédelnünk meg egy órát kirándulnunk, a Barnival folytatott telefonbeszélgetéseink nagy része abból áll, hogy mondogatjuk egymásnak, hogy hiányzol. 

Szóval nem esett jól ez a hét, és bár akkor is voltak kétségeim, amikor megkerestek vele, most már tudom, hogy nem kellett volna elvállanom. De hát nem tudok nemet mondani. 

És mi az, amire nincsen időm egyáltalán, pedig nagyon jólesne? Elmenni valamelyik  szomszédos melegvizes fürdőbe, jógázni, moziba, színházba és múzeumba menni, Pillával beülni valahova dumálni, úszni, kirándulni, meglátogatni a szüleimet, kitakarítani, fodrászhoz menni, olvasni, filmet nézni, társasozni. 

Ma pedig, teljesen out of the blue, kaptam egy emilt egy lánytól, aki cukin feldolgozta egy régi számunkat, és kér, hogy rakjuk össze a zenekart és zenéljünk újra, mert szükség lenne ránk ma is. Mintha nem is én lennék, akinek ilyen élete is volt, milyen messze van, úristen. 

Remélem, holnap kicsit napsütésesebben látom majd a dolgokat. 

2019. október 16., szerda

Mostanában egyfolytában dolgozom. Nagyon el voltam keseredve valamelyik nap, amikor még kb az óráim befejezése után 2 órával sem bírtam hazaindulni, és még így sem sikerült mindent elintézni, amit akartam. Nagyon feszült voltam és kilátástalannak láttam minden munkával kapcsolatos dolgot. Ezért fogtam magam, kerestem egy fotót a telefonomon kettőnkről, kinyomtattam, és kiraktam az asztalom fölé, hogy emlékeztessen, hogy a munka csak munka, nem érdemes stresszelni miatta, a lényeg az, hogy a magánéletem kiegyensúlyozott és boldog. Utána jobb lett, gyorsan haza is jöttem.

Mondjuk most is egy erasmusos vacsorára tartok épp. 

2019. október 10., csütörtök

just a sec

Nem tudom eldönteni, hogy azért bírok megint hetente 3x reggel 5 előtt kelni, 5:50-re edzésre menni, és utána tök energikusan csinálni végig a napom, mert nagyon jól érzem magam és tele vagyok energiával, vagy azért érzem magam jól és kicsattanva az energiától, mert hetente 3 reggel elmegyek edzésre. Mindenesetre nagyon jó érzés, kicsit, mintha visszataláltam volna önmagamhoz. Nekiálltam ginseng-kúrát tolni, D vitamint, kollagént, meg igyekszem ésszel is enni, hogy egy kicsit ráerősítsek az edzés hatására is. Nem nyomogatom a telefonom ész nélkül (amúgy is ki vagyok attól, hogy mindenkivel számomra ismeretlen emberek szexvideóiról kell beszélgetni folyamatosan), tojok a közösségi oldalakra, hanem olvasok mindenütt, a villamoson, a lyukasórában, otthon. Zene helyett Ted talkokat hallgatok. Főzök magunknak, sütőtöklevest a bloggerlányoknak, banánkenyeret sütök a kollégáknak. Reggel nem metróval megyek suliba, hanem villamosom ameddig tudok, és a maradék távot lesétálom. Esténként agyonverem Barnit Carcassone-ban. Hétvégén megnézzük az őszi Balcsit, szeretném látni Tihanyt, meg Salföldet. Jó előre felkészülök az óráimra, azonnal kijavítom a dolgozatokat, semmivel nem vagyok elmaradva. Azt hiszem, jobb, ha megörökítem ezt a ritka pillanatot.

2019. október 5., szombat

my old home

Hétfőn voltam Vácon, és mivel tudtam, hogy Barni hétvégén nem lesz itthon, mondtam anyuéknak, hogy hétvégén hazamegyek, otthon alszom. Anya felhívott csütörtökön, elmesélte milyen volt hazaköltöztetni a nagynénémet, hogy jól van, minden oké. Meg hogy felkészítették a lakásom az érkezésemre, befűtöttek, bekapcsolták a boilert a fűrdőszobában. Eszembe jutott, hogy valószínűleg jól esne nekik, ha máskor is szólnék, ha tudom előre, hogy jövök, mert akkor már napokkal előre díszbe öltöztethetnék a szívüket, mint a róka a Kishercegben, és tudom, hogy jó érzés nekik, hogy tudják, hogy jövök, és várhatnak. Csak azért nem szólok mindig előre, mert van, hogy meggondolom magam, túl fáradt vagyok, vagy egyszerűen arra vágyom, hogy otthon lehessek, és nem szívesen okozok csalódást nekik.

Ma reggel jó kialavatlanul ébredtem fél 7-kor, mert tegnap este Marcipánnal pizzáztunk és proseccoztunk az Igenben, és utána későig sorozatot néztem. Felkeltem, zuhanyoztam, hajat mostam, közben lement egy mosás, kiteregettem, kicsit összakaptam a lakást, összepakoltam és autóba ültem. Háztól házig 35 perc volt az út, csodálatos, hogy kész az M2-es, csak úgy suhantam. 

Megérkeztem, összeölelgettem-puszilgattam mindenkit, bementem a lakásomba, és megdöbbenve láttam, hogy ragyog a tisztaságtól és rend. Anya, miután elment a nagynéném, kitakarított, felmosott, ablakot mosott, ágyat húzott, minden csillog-villog. Én ezt abszolút nem vártam volna el, és szívesen megcsináltam volna én, de hát iszonyú ó érzés volt így hazajönni. Végül annyira béna idő van, hogy nem mentünk kirándulni, anya vadast főz, én meg hoztam egy sütőtököt és csinálok belőle levest, délután pihi, este meg találkozom a lányokkal. Nagyon jó érzés volt a visszakapott lakásomban, a csili-vili konyhában sertepertélni és közben netflixezni a laptopról, miközben kint esik az eső, és a kutyát fél percenként ki- és beengedni, aztán megint ki, majd újra be, mint régen. 

csak a carhartt sapi jelzi, hogy a szívem már nem itt lakik, amúgy minden olyan, mint régen

most engedtem be

mintha még mindig itthon laknék

2019. október 3., csütörtök

so it's here

Úgy tűnik, itt az ősz, és egyáltalán nem az a meleg napsütésben sétálós, farmerdzsekit hordós, pumpkin spice lattét iszogatós típusú, mert megfagysz és kirángatja a kávét a kezedből a szél. Na de nem baj, jó lesz így is, csak fel kell öltözni jó színesen melegen, már előkészítettem a sapikat. 

Ma reggelre kinéztem magamnak egy jógaórát, vajon sikerült-e elmennem, vagy inkább aludtam fél 10-ig? Még mindig maradt valami légúti nyavajám a múltkori megfázás után, és nagyon jólesett reggel 5-kor, miután Barni elment (kettőnk közül nem az én sorsom a nehezebb) magamra illesztgetni a szemmaszkot, és ébresztő nélkül aludni, míg tudok. Csináltam magamnak rántottát, vágtam mellé egy csomó zöldséget, főztem kávét mandulatejjel, és csak azért nem nyomtam rá egy halom tejszínhabot, amit gesztenyepüré mellé vettem nem magamnak, mert tejérzékeny vagyok, és tudom, hogy egyszerűen nem éri meg az a 20 másodpercnyi élvezet. De 11-re tényleg elmegyek edzeni. 

Tegnap voltam egy tanítványomnál, aki home office-ban volt épp, és a háttérben egy számára teljesen érdektelen telco ment, míg angol nyelvtan rejtélyeit bogarásztuk, közben én folyamatosan dobáltam egy kis plüssállatot az egyik kutyájának, a másiknak meg csak azért nem, mert az az ölemben ült. Közben kávéztunk és stroopwaffel-t eszegettünk (mennyire jó, hogy már itthon is lehet kapni bármikor).

Bármit megadnék heti egy itthon dolgozásért én is. 

laura caldentey

2019. október 2., szerda

home sweet home

Ma megint nagyon hosszú napom volt, csontkovács (aki köpölyözött is, nagyon furi volt), suli, magántanítvány a város másik végén, megint suli, erasmusos meeting, ahh, hagyjuk is. Közben voltak jó részek, nagyon jó fejek a csajok a projektben, szeretek velük lenni, jó érzés, hogy már a társasági életben is benne vagyok, és vannak helyzetek, mikor nem csak a suliról beszélünk. Mondjuk még mindig teljesen elveszettnek érzem magam a sulis ügyekkel kapcsolatban időnként, mikor a fejem felett repkednek az infók, de még csak egy éve vagyok ott, és iszonyúan összetett a rendszer. Ők meg röhögcsélnek rajtam, és biztosítanak róla, hogy tök normális, hogy vannak dolgok, amikkel kapcsolatban nem vagyok még képben. 

Borzasztóan elnyűtten értem haza 8 körül, de aztán beálltam a zuhany alá, felraktam egy fátyolmaszkot, kilakkoztam a körmeimet, befekszem az ágyba és olvasok. Holnap egyébként elmarad egy csomó órám, mert az egyik évfolyamnak városi iskolája van, és csak egyetlen órám lesz fél 2-től, nem is kell korábban bemennem. Így nem kell korán kelnem, elmegyek edzeni, főzök sütőtök levest, meg kiélvezem, hogy napközben itthon lehetek kicsit.

mindig van a bundájában 1-2 madárfészek:)
anyukámtól kaptam zöldségeket, meg az utolsó, mézédes fügéket a kertből.
a szendvicsem mellé csomagoltam belőlük, annyira jó volt, mintha anya csomagolta volna az uzsonnámat.

2019. október 1., kedd

such a nice day, so happy it's over

Annyira szar napom volt valahogy, hogy inkább nem örökíteném meg, és arra gondoltam, hogy helyette elmesélek mindenfél jó történést: 


  • Nagyon szépen kialudtam magam, 8.5 órát, ahogy kell. Ez ahhoz képest, hogy az előző éjjel egy (lehet, hogy több) szúnyog miatt alig aludtam, sokat dobott az életminőségemen.
  • Átadták a Vác-Budapest 2x2 sávos autóutat. Hétfőn jártam arra, és már iszonyúan ideje volt. Alig várom, hogy hétvégén kipróbáljam. 
  • Nagyon jó volt tegnap vezetni a kisautót, és ma is suhangattam vele egy kicsit a városban.
  • Hétfőn délután voltam otthon, beugrottam a bátyámhoz, kutyasétáltattam Pannával, meg dumcsiztunk anyuval meg apuval. Szombaton hazamegyek, és csinálunk hármasban valami kirándulás-szerűt. Asszem, nem volt könnyű ez az ápolásos időszak nekik.
  • A nagynéném olyan jól van, hogy csütörtökön haza is költözik, mert már vágyakozik.
  • Ma szép volt a hajam, a sminkem, szerettem a ruháimat, kifejezetten magas volt az energiaszintem, jól éreztem magam a bőrömben (ehhez képest volt különösen fura, hogy milyen szar a napom).
  • Tegnap ugye vittem két kolléganőmnek curry-t, és cserébe ma ez egyiküktől kaptam nagyon finom palóclevest, gombóccal, gombával meg mindennel. Amúgy ezt tökre kellene tolni, összeállni páran, és beosztanánk, hogy ki, mikor hoz ebédet. Nagyon jól esett más főztjét enni, meg az is, hogy a többiek az én currymet ebédelik. 
  • A villamoson odajött egy kutya, és egy darabig dögönyöztem (szívecske).
  • Hétvégén Marie Kondóztam kicsit a fiókokban, egyrészt sokkal több befér így, másrészt valahogy sokkal kezelhetőbb, átláthatóbb a rendszer. És kivenni, meg visszatenni a cuccokat is sokkal egyszerűbb így. És emiatt minden öltözésnél azonnal elpakolok mindent, nagyon jó érzés kinyitni a fiókot. 
  • Barnival telefonon búgtunk (bár utoljára reggel 5-kor, még félálomban láttam, és nem is biztos, hogy meg bírom várni ébren).
Ja, hát kb ennyi. 

jó, az enyém nem ennyire nett, de így rakosgattam el a felsőimet, a fehérneműket, a pizsiket meg a sálakat-sapikat, és game-changing a módszer.


légy a kispárnám

Szerintetek hol találok azt a normál, hagyományos méretű kispárnát, téglalap-alakút, nem négyzetet? Jyskben nincs, Ikeában nincs. 


2019. szeptember 29., vasárnap

unbelievable

Még arra is volt időm, hogy sorozatot nézzek, pénteken-szombaton megnéztem a netflixes Unbelievable címűt, ami egy sorozat-erőszakoló utáni nyomozásról szól, és nagyon jó, emberi, a két nyomozónőtől pedig volt egy icipici Híd-utánérzésem. Szerettem, nem könnyű, de nagyon ajánlom. 


hétvége

Hosszú volt és nehéz a hét. Volt egy beszélgetésen az egyik koordinátorral meg egy kolléganőmmel, és borzasztóan megdicsértek, de végül a lejárt szerződésem helyére csak határozott idejű, 1 éves szerződést fogok kapni. Egyszerűen a számokra hivatkoztak, ennyi státusz van, mind foglalt, és én leszek a következő, majd jövőre biztosan kapok, de mégis nagyon rosszul esett, csalódott voltam. Nem tudom, miért visel meg ennyire, talán azért, mert szívem-lelkem kiteszem, nagyon sokat dolgozom, és a visszajelzések azt mutatják, hogy jól végzem a munkám, és akkor mégis ez. 

Nagyon jó volt Barninak elmondani, aki totál támogat, és kicsit ki van akadva, mert hogy miért nem kapok státuszt. De aztán szombaton felhívtam anyut, és amikor kérdezte, milyen volt a hét, elmeséltem neki is, kicsit pityeregtem is. És azért szeretek anyunak mindent elmondani, mert ő nem áll mellém mindig, minden helyzetben, hanem mindig megnézi a másik oldalt is, ami nekem is segít elfogadni a történéseket. Most is elmondta, hogy megért, és elhiszi, hogy rosszul esik, és visszautasításként élem meg (de tényleg, péntek délután úgy éreztem magam, mintha valami nagyon rossz dolog történt volna velem), de közben megérti a suli álláspontját is, hogy biztosan adnak státuszt majd, ha tudnak. Számomra anyu a világ legeslegjobb hallgatósága, tanácsadója és terapeutája, hálás vagyok, hogy nekem ő az anyukám, jó lenne, ha mindenkinek az életében lenne ilyen ember, ha nem is egy anyuka, de valaki, és nagyon remélem, hogy egyszer nekem is lesz gyerekem, akinek az életében ilyen biztos pont lehetek én is - addig viszont remélem, hogy a barátaim, meg a tanítványaim életében tudok olyan ember lenni, akiknek bizonyos helyzetekben segít amit mondok. Mint anya anya szavai nekem.

Barni szombaton is dolgozott, és úgy terveztem, hogy hazamegyek Vácra, de közben beraktam két mosást, kicsit takarítottam, elraktam a nyári ruhákat, elmentem vásárolni, és akkor rájöttem, hogy nekem most ez esik jól. Egyedül lenni, kicsit utolérni magam, szépen kisuvickolni a lakást, kiszelektálni és kidobni pár dolgot, rendet rakni a fiókokban, kipucolni és teletölteni a hűtőt egészséges dolgokkal, áthúzni az ágyneműt. Mikor Barni hazajött délután, folytattuk a pénteken elkezdett kártyacsatát, de előtte betoltam egy adag csokidarabos kekszet a sütőbe, iszonyúan hangulatos volt ücsörögni a kanapén szombat este, a finom, vaníliás sütiillatban. 

Vasárnap tök korán keltünk, ahogy szoktunk, és elmentünk kirándulni. Barni mindig gyönyörű helyeket mutat nekem, és olyan jó volt csatangolni, beszélgetni. Aztán a szüleinél ebédeltünk, délután meg aludtunk egy kicsit. Van nálam vagy 5 órányi javítanivaló, bele se szagoltam, de semennyi bűntudatom nincs miatta. Holnap délután Vácon leszek, de majd a héten valamikor. 






(a kekszhez EZT a receptet használtam, a liszt mennyiségének kb 2/3-át használtam mindössze, meg tejcsokit, és nekem tökéletes volt így. Viszont kb mellette kell állni és nézni, mert nagyon gyorsan megsül, nekem légkeveréses sütővel, 140 fokon 8 perc volt talán.)

csicseriborsó és édesburgonya

Volt a hűtőmben egy elég nagy üveg csicseriborsó, amiből kétszer raktam salátába. Kicsit aggódtam, hogy megromlik, ezért szombaton csináltam édesburgonyás, kókusztejes curry-t a Jamie-féle recept alapján. Persze óriási adag lett, még úgy is, hogy nem csinálok rizst vagy rizstésztát mellé, gondolom, egész héten ezt fogom enni, de hiába nagyon finom, azért a 3. napon azárt már látom az arcom, hogy már megint ez az ebéd. Barni meg most alig eszik itthon, meg hát ezt ő max megkóstolja, udvariasan megdícséri, aztán inkább túrós tésztát kér szalonnadarabokkal. Gondolkodtam rajta, hogy esetleg vihetnék 1-2 kollégának ebédet, de ilyen közeli kapcsolatom senkivel sincs, hogy ráírjak, hogy szia, hozhatok neked holnap ebédet? Vagy hát inkább túl sok mindenkivel. Meg ez elég speckó kaja, nem tudom, hogy szeretik-e... Pedig biztos jófejség lenne. 

Barni mesélte, hogy talán apukájáéknál volt olyan a munkahelyén, hogy csak páran dolgoztak együtt pasik, és minden nap másikuk felesége főzött mindenkire, tehát minden feleségnek csak egyetlen nap kellett ebéddel készülnie, bár aznap jó nagy adaggal, de hát ez mennyire jó ötlet már.

ez egy másik curry, ez: Milcsi curryje

update: közben írtam két lánynak is, akinek tudom, hogy hosszú napja lesz, és mindketten nagyon lelkesedtek.  

2019. szeptember 26., csütörtök

non+

Csak mondom, hogy a nonplusz heti akciójában a szerintem eddigi legvagányabb  kapucnis pulcsiruhájuk csodás színekben 30%-kal le van árazva. Nekem kettő van ilyen, feketében meg egy nagyon hasonlóban, mindkettőt több éve hordom, és ennél kényelmesebb, csinosabb és lezserebb ruha nincsen. Ha valaki esetleg gondolkodna ilyesmin. 



let go

Tegnap este a barátainknál voltunk kicsit, csak most sikerült elvinni a fa kiskutyát a cukker kis szülinaposnak. Tök véletlen, hogy néhány napja tud magabiztosan járni egyedül (1 éves), és így már tudja húzni maga után a kis kutyit, mondjuk az eb néha a levegőben lóg - nagyon édes, és gyönyörű kiskölyök. Mi pedig kaptunk bort, sütőtök levest meg kecskesajtos bruschettát - azonnal integrálnom kell a kecskesajtot az étrendembe, nagyon ízlett, pedig még svejcből úgy emlékeztem, hogy nem szeretem. Iszonyúan jólesett kicsit kimozdulni és elfeledkezni a munkáról, meg az éppen rám váró, intéznivaló feladatokról. Barni borzasztóan stresszel a munkáján, hajnalban kell, vagy azért, mert muszáj mennie, vagy mert nem tud aludni és agyal. Tudom, hogy ez nem normális, és szörnyű látni, de azon kívül, hogy motivációs beszédeket tartok neki (amik egyébként meglepő mértékben segítenek időnként), meghallgatom, ha mesélni akar, nem faggatom, ha nem, meg hogy imádom, amennyire csak tudom, nem tudok segíteni neki. 

Az a baj, hogy én is hajlamos vagyok rá, hogy ráizguljak a dolgokra, túl sokat készüljek az óráimra, idegeskedjek miattuk, pedig nagyon jól tudom, hogy az én esetemben teljesen felesleges. Meg hát egyszerűen nem működik az, hogy mindketten stresszelünk, szerintem fontos, hogy ha nehezebb időszakunk van, legalább egyikünk nyugodt hátteret biztosítson, őrá is nagyon lehet számítani, bármikor meg tud nyugtatni, hogy mindent megoldunk, amikor épp szenvedek valami miatt. Én vagyok viszont az, aki el tudja a dolgokat tudatosan engedni. Sokszor, amikor stresszelek, biztosan ismeritek az érzést, úgy érzem, hogy elpattannak az idegeim, nem bírom kikapcsolni az agyam, és ilyenkor tökre megértem, hogy van, aki ezt az állandó feszültséget annyira nem bírja, hogy inkább ráül a nyugtató, fű, vagy a pia vonatra. 

Kedden este voltam egy tanítványomnál a Délinél, villamossal mentem, ami kb azonnal jött, és mivel nagyon időben indultam, hogy semmi ne okozhasson meglepetést, fél órával a megbeszélt időpont előtt odaértem. Nem akartam felmenni, hanem sétálgattam egy kicsit ott a Kékgolyó utcában, felültem egy kőfalra, nézegettem az innen-onnan haza ballagó embereket, meg a gazdáikkal ténfergő kutyákat - az a fél óra sietség nélküli semmittevés wellness volt az agyamnak. Külföldön egy csomószor csinálom ezt a kávéházban (vagy inkább előtt) ücsörgést, cél nélküli andalgást, people-spottolást, itthon miért nem? Budapest erre a legtökéletesebb helyszín. Miért rohanok mindig? Annyi jó hely van a közelben, miért nem ülök be időnként egyedül valahová? 

Mindenesetre ma nagyon jó és hatékony napom volt, Barni reggel elvitt a suliba, amitől nagyon jókedvem lett és váratlna lendületet adott a napnak, nagyon jól működtek az órák, mindent megoldottam, és aztán voltak kisebb szüneteim, amikor egy csomót sikerült haladnom a egyéb dolgaimmal. Volt munkacsoport, és este még tanítottam is, és ahogy meséltem már, most kifejezetten élvezem, hogy emberek vannak körülöttem, egyáltalán nem szív le úgy, mint az introvertált időszakomban szokott. Sőt, azt is látom, hogy másokat külső aksi módjára töltök én is. 


2019. szeptember 24., kedd

take me out for fooood

Légyszi, írjatok nekem budapesti éttermeket, amik hangulatosak, és ahol kb 16-20 emberrel egyszerre finomakat lehet enni, nem arany áron, céges-szerűen! Az erasmusos tanár vendégeinket szeretnénk megetetni párszor. 


2019. szeptember 23., hétfő

ó:(

Tényleg, annyira jellemző. A múlt héten úgy éreztem, tele vagyok energiával, volt kedvem az emberekhez, egy-egy hosszú nap után is takarítgattam vagy főztem, úgy éreztem az összes dolgommal kapcsolatban, hogy végre utolértem magam. Sőt, volt, hogy csak azért futottam a villamos után, mert úgy éreztem, szétfeszít az energia, nagyon jó érzés volt. Meg is beszéltem magammal, hogy hétvégén visszatérek az edzéshez, és innetől fogva semmi nem állíthat meg. Na és akkor szombat reggel úgy ébredtem, hogy nagyon fáj a torkom, nyűgös és elesett vagyok, és bár azóta kicsit jobb, azóta sem jöttem teljesen helyre. Na de hamarosan. Olyan jó lenne ügyesebben zsonglőrködni az idővel. 

Ma este megint egyedül voltam itthon, The Affair-t néztem meg almás morzsasütit sütöttem, nagyon hangulatos volt így várni haza Barnit. Aztán egy ponton gondoltam, hogy még egy kicsit pirítok a süti tetején, milyen szép lesz, ha a már elkészült süti teteje pirosra sül - aha. Remélem, Barni szereti az elszenesedett morzsasütit is, meg az égett szagban való alvást. 

Nekem ez a stílus annyira tetszik így őszre:


többek között ezeket akartam elmesélni

Persze igazából messze volt a hétvége a tökéletestől, még ha így utólag vágyakozva is gondolok minden percére. Pénteken végre befejeztük a Stranger Things utolsó évadát. Egyszerűen egy csomó ideje nem volt egy nyugis esténk, amikor lett volna energiánk sorozatot nézni, már alig emlékeztünk, mi volt az előző részekben. Legtöbbször tudjuk, hogy tökéletesen felesleges nekiállnunk, mert valamelyikünk 10 percen belül bealszik rajta, így inkább játszani szoktunk - bár múltkor Barnit rajtakaptam, hogy két backgammon lépés közt is elbóbiskolt, miközben én fondorlatos cseleket szőttem, hogy hogyan verjem meg. Szóval hétköznap legtöbbször 9 - fél 10 körül fogat mosunk, ágyba bújunk, komolyan, mint a nyugdíjasok.

Szombaton ő korán kelt, mert dolgozott, én pedig betegen ébredtem. Kitakarítottam, piacoztam, lidl-be mentem, főztem. Ebédre spontán sikerült hazajönnie, és mivel csak vacsival készültem, elmentünk ebédelni az Ez is Budaiba, amit még mindig nagyon szeretünk. Aztán ő még visszament dolgozni, majd 6 körül átültünk az én autómba, és kiszaladtunk Leaányfalura az unokatesójához, aki szerzett nekünk egy autóra hátra szerelhető bicajszállítót, amit már régen szerettem volna venni. Nagyon könnyű felrakni rá a bicót, én is egy mozdulattal fel tudom rá emelni, kicsi gumipókokkal rögzíted, és már mehetsz is. Nagyon szeretnék egyedül is elmenni bringázni vidékre, akkor is, mikor ő dolgozik, és ezért kellett egy könnyen kezelhető darab. Kutyáztunk, kaptunk paradicsomot megint a kertből, aztán még akartuk kicsit maradni, de nagyon fáradtak voltunk, úgyhogy hazajöttünk.

Vasárnap hajnal 4-kor ébren voltunk már mindketten, nevetgéltünk rajta egy sort, hogy az egyetlen napon, amikor mindketten aludhatnánk, ameddig tudunk, hajnal 4-kor állunk a konyhában, én kevergetem a neocitránt, Barni meg nyúzott fejjel támasztja mellettem a pultot. Aztán visszamásztunk az ágyba, és aludtunk még, ő 8-ig, én 9-ig. Pihentünk, ebédeltünk, én kijavítottam úgy ezer dolgozatot, délután 5-re pedig egy esküvőre mentünk az Ellátókertbe, illetve egy utó-buli volt a barátoknak, nagyon hangulatos volt, dj-vel, reggae zenével, kolbászos-sonkás ennivalóval, semmi rongyrázással, még dress code sem volt, lehetett színes pulcsiban, meg tornacipőben menni. 2 órát maradtunk kb, majd eljöttünk - nagyon jól éreztem magam, most például egyáltalán nem az introvertált időszakomat élem, kifejezetten jólesett ismerkedni, de ennyi pont elég volt. Nem nagyon vágyom mostanában nagy dolgokra, tökéletesen kielégít, hogy együtt tengünk-lengünk, és ez a hétvége pont jó volt minden szempontból. 

piacos szerzemény, kettőt vettem belőle

Jamie feleségének a kedvenc raguja, meg az enyém is

így mentem az esküvőre



ez is budai

ezek a falfestmények annyira jók



kazinczy u

a képek sorrendje nem lett a leglogikusabb

kiskutyám

2019. szeptember 22., vasárnap

stay tuned

Most meg sikeresen kiütöttem magam egy neo citránnal, úgyhogy majd holnap mesélek a náthám és a torokfájásom ellenére is közel tökéletes hétvégémről.


it's a family affair

Csütörtök délután mentem haza, anya tudta, hogy jövök, most csak a kutyit leptem meg, pedig néha őket is szoktam. A nagynéném (asszem, nem meséltem, hogy mi lett vele a műtét után) most nálam, vagyis a lakásomban lakik, illetve lábadozik. Egy ponton mondták a kórházban, hogy most hazamehet, de a hatalmas műtét után (a vékonybeleinek a felét kivették) tudtuk, hogy nem maradhat egyedül, és neki nincsen saját családja, akik gondját viselnék. Ráadásul az emeleten van a fürdőszobája, szóval látszott, hogy ez így nem lesz jó, hiszen alig tudott párat lépni a járókerettel. De ragaszkodott hozzá, hogy haza vigyük, úgyhogy apa mondta, hogy majd ő odaköltözik pár napra, és majd ápolja (az ő nővére, ugye). 

Beszéltem anyával telefonon, mondta, hogy mi van, épp indultak érte a kórházba, hogy elhozzák, de anya is mondta, hogy hát nem tudja, mi lesz, nem aludt az idegességtől, mert érzi, hogy ez nem lesz így jó, de nincs jobb ötlete. Leraktuk a telefont, álltam egy darabig egyik lábamról a másikra, majd visszahívtam anyát, hogy ez egyszerűen nem működik, a nagynéném nem tudja elláti magát, apától pedig nem várhatjuk, hogy feladja a dolgait és odaköltözzön akármennyi időre. Értem én, hogy a nagynéném büszke, és haza akar menni, de most nincs abban a helyzetben, hogy büszke legyen, hozzák haza hozzánk, az én lakásomba, ott nyugodtan ellehet, aludhat az ágyamban, ameddig nem épül fel annyira, hogy egyedül is ellegyen, és aztán majd beszélünk róla, hogy hazamegy, vagy otthonba szeretne költözni, vagy bármi. És ott ott lesz anyuék mellett, tudnak neki folyamatosan segíteni, de közben ők otthon lesznek, és tudják élni a saját kis életüket. 

És így is lett. Anyu utólag mondta, hogy iszonyúan megkönnyebbült, hogy meghoztam ezt a döntést helyette. Apa, amikor beültek az autóba, kész tények elé állította a nagynénémet, mondta neki, hogy most nem hozzád megyünk, hanem hozzánk, és ő meg beletörődően mondta, hogy hát jól van - mondjuk nem sok ereje volt vitatkozni akkor épp. Én pont mentem haza Vácra, hazaértem, és épp akkor megérkeztek ők is. Megágyaztunk neki a saját ágyneműjével, megfürdettük, evett kicsit, majd aludt. Én aznap otthon aludtam, a kanapémon, sokat beszélgettünk, szegény, akkor még nagyon elesett volt. 

Azóta pedig nagyon szépen rendbejött, már teljesen ellátja magát, egyedül zuhanyozik, járókeret nélkül jár. Jól néz ki (anya a haját is levágta), jól érzi magát, jókedvű, kipihent, nyugodt. Ami a legdurvább, hogy az emésztése is teljesen szuper, jó étvággyal eszik, bármit, amit anyu elé rak - mondjuk biztos az is számít, hogy az, amit más főz neked, valahogy mindig finomabb, jobban esik, nem? Voltak kontrollon, és megkeresték azt a dokit, aki műtötte, és azt mondta anno, hogy ez katasztrófa-műtét volt, és kérdéses, 86 évesen hogy lehet, vagy lehet-e ebből egyáltalán felépülni. Nyilván nem ismerte meg a nagynénémet, de amikor rájött, ki ő, nem hitte el, hogy nem hogy túl élte, de ilyen jó állapotban van, azt mondta, többbször is, hogy ez egy csoda.

Mondjuk én azt gondolom, hogy a nagynéném felépülésében a legnagyobb szerepet az játszotta, hogy anyuéknál, illetve mellettük lábadozik. Anyu és apu az első perctől kedvesen és maximális odaadással ápolják, és bár az első pár nap után igazából már sokkal könnyebb volt, arra mégis folyamatosan odafigyelnek, hogy soha ne érezze magát egyedül. Voltak nála otthon, őt is elvitték, megnézték, hogy áll a szőlő, meg hogy minden rendben van-e a ház körül. Kávéval köszöntik reggel, kap reggelit, ebédet, vacsit, napközben gyümölcsöt, sütit, sokszor együtt esznek. Sétálgat az udvarban, olvasgat a teraszon, mindenki bejár hozzá trécselni, a kicsik is, a tesómék, a kutya nappal az ágya(m) mellett alszik, délután és este a sorozatait nézi a tévében. Mivel neki nincsenek gyerekei, nincsen családja, ő szerintem nagyon magányos, és ez a helyzet most, azzal együtt, hogy közben egy durva műtétből épülget fel, óriásit dobott az életminőségén - belecsöppent egy család mindennapjaiba. 

Mondjuk persze, hatalmas mázli, hogy nem élek otthon, és ott áll üresen a tökéletesen felszerelt lakásom, ahol most ellehet - de valahogy olyan jó érzés ez a történet mindannyiuknak.

2019. szeptember 17., kedd

more more more

Erre a hétre már tudatosan elengedtem a sulit, mert máskülönben megbolondulnék. Reggel 7-ig aludtam, 10-re mentem be, nem viszem túlzásba az órákra készülést, és csak fél órát maradtam bent pluszban a nap végén. Itthon kitakarítottam, főztem borsófőzeléket a szülőktől kapott husi mellé, olyan típusút, ami fűzöld, nagyon borsó ízű, és a beleturmixolt borsóktól sűrű, aztán blogot írtam, meg olvastam, míg Barni az ölemben aludt. Megint van egy csomó programom és találkozóm, de mégis tudom, hogy könnyebb lesz a hét attól, hogy én könnyedebben állok hozzá. Csütörtökön vagy pénteken pedig hazamegyek a kiskutyámhoz meg a családomhoz. 


ez meg a hetem soundtrackje, köszi, Skye:

 

2019. szeptember 16., hétfő

weekend vibes

Tudtam, hogy a hétvégénk is telis tele lesz programokkal, mégis, nagyon vártam a péntek délutánt. Korán végeztem, 1 körül, kicsit adminisztráltam, és már siettem is haza. Útközben ettem egy anjunát, hogy kicsit megjutalmazzam magam, elképesztően finom, vissza kell magam fogni, hogy ne kanyarodjak arra minden nap, hogy kipróbáljak minden ízt, hanem csak mondjuk hetente egyszer. 


Pokolinak tűnt megélni a múlt hetet a stressz-hegyekkel és a folyamatos munkával kapcsolatos szorongással, meg hogy minden este és délután volt valami program, de így utólag csak a jó maradt meg. Hogy milyen előremutató, jó hangulatú dolgokat csináltunk a gyerekekkel és a kollégákkal a suliban, mennyit ökörködtünk, milyen érdekesek és eredményesek voltak a meetingek, meg persze, hogy milyen szuper dolgokat csináltunk esténként: szülinapoztunk, kártyáztunk, vacsiztunk.



Péntek estére sikerült két nagyon fontos, rég várt progit keresztbe szerveznünk, és egészen szomorú voltam amiatt, hogy az egyik programról el kell majd mennem hamarabb, és még így is lemaradok a másik esemény nagy részéről. Aztán végül mindkettő jó volt úgy, ahogy volt: egy kolléganőméknél volt sulis, angolos találka, amit végigkutyáztam, végigettem, végigföccsöztem és végignevettem. Annyira szeretem ezt a bandát, és valahogy egyre jobban, iszonyúan jó fej mindenki, és tökéletesen illek közéjük, ami nagyon szívmelengető érzés. 


Utána pedig a Pálvölgyi barlangnál ünnepeltük Barni születésnapját az ő társaságával, és elkezdtem az ő barátait összevonni az enyémekkel: ott volt Pilla is a pasijával, ami a legjobb dolog volt, ami az estémmel történhetett. Bemutattam őket mindenkinek, aki fontos volt ott nekem, meg fordítva is, és ez nagyon jó érzés. 

Végül én már fél 1 körül ágyban voltam, mert tudtam, hogy szombaton is hosszú napunk lesz. 9 körül keltünk, csináltam angol reggelit, majd visszafeküdtünk még 1 órára. 2 körül már a Balcsin voltunk, ahol Barni szülei ebéddel vártak minket, 5-kor pedig már Balatonbogláron voltunk a Balaton Pikniken Annával meg a barátaival. Barni vezetett, ő nem ivott, én viszont egy csomó finom viceházmestert megittam, és nagyon-nagyon jól éreztem magam, olyan felszabadultnak, mint már nagyon-nagyon rég nem. A Morcheeba egy álom volt, és maga a rendezmény is annyira tetszett, hogy én ezentúl minden évben itt szeretnék lenni, lehetőleg mindkét nap. Csodálatos a helyszín, a közönség a mi korosztályunk, a rendezők is halál lazák, sehol semmi tömeg, vagy stressz, alig vannak külföldiek, teljesen családias, békés és otthonos az egész. Tavaly a catering káosz volt, de idén vérprofin ment minden, mondjuk engem csak az érintett, hogy kb 8 perc alatt kaptam fröccsöt mindig, nem kellett sorban állni pisiléskor, és Barninak is gyorsan tudtam venni kaját. Voltak egyébként sorok, a hamburgeresnél pl, de mi annak nem mentünk a közelébe, még pont jókor ettünk, az elején. Amúgy tényleg csupa piknik-hangulat volt az egész, mi is Annáék pokrócán fetrengtünk. És hát a Morcheeba...







this is us 

2019. szeptember 12., csütörtök

hullámok

Valakinél olvastam egy mémet, vagy képet, vagy mi volt, hogy "ahhhh, majd a jövő hét már lazább lesz - mondogatjuk magunknak, míg meg nem halunk". Félek, hogy ez tényleg így lesz. 

Nagyon intenzív ez az időszak a suliban, sok új csoportom van, és itt, mivel nem a 'nagykönyv' szerint mennek a dolgok, a legtöbb döntés ránk van bízva. Csak most túl sok döntést kell hoznom egyszerre, túl sok az új dolog, a feladat, és borzasztóan aggódom, hogy nem úgy kellene, nem úgy kellett volna, nem jól csinálom, nem vagyok kompetens. Nagy stressz fejben tartani, melyik csoport melyik, melyik kollégával vagyok párban, melyik könyv, hol tartunk, melyik gyerek kicsoda. Plusz becsatlakoztam az Erasmus programba is, ahol van 3 nagy projekt, és minden részlete új számomra. 

Valamelyik nap már totál elegem volt a készülésből, későn volt már, délután fél 6 körül, kiléptem az épületből, és ott állt egy fiú, akit tanítok, és számomra új, rám köszönt mosolyogva, hogy szia Milonka, nekem pedig, bár tudtam, hogy ismerem, fogalmam sem volt, hogy ki ez a fiú, hogy hívják és melyik csoportomban van. És akkor úgy éreztem, hogy ennyi volt, megtelt az agyam, megőrülök. 

Tegnap reggel álltam a villamosmegállóban, és nem jött a villamos mondjuk 2 percig, ezért átmentem a buszmegállóba, de a busz se jött hosszan, közben elment 2 villamos, ezért visszamentem a villamosmegállóba, és azonnal jött a busz, ami után futottam, de nem értem el, és akkor majdnem sírtam. Szóval kicsit összecsaptak a hullámok a fejem felett, azt hiszem.

Kedden ültünk itt az egyik nagyon cuki kolléganőmmel, és meséltem neki, hogy visszajárok újra és újra lecsekkolni az óraterveimet, hogy tutira jó lesz-e úgy, már magamat kergetem ezzel az őrületbe, és mondta, hogy ő is ugyanígy van ezzel, miközben a gyerekek magasról tojnak az egészre, kb könyvük sincs, semmi. Szerintem ha eltelik pár hét, majd lelazulunk, minden automatikusan megy majd a saját kis csapásán, és tudatosul bennünk, hogy semminek nincsen tétje. Nagyon várom már. 

Egyébként jók az órák, és utólag mindig tökre érzem, hogy minden jól van úgy, ahogy van, mert a gyerekek boldogok, fejlődnek és jó a hangulat. Sokszor bejárnak most megnézni az óráimat, volt bent nálam tegnap két fejlesztőtanár megnézni a kicsiket, és az óra végén odajöttek, és nagyon megdicsértek, ami miatt kis híján elsírtam magam, annyira jólesett. 

Beszélgettünk erről egyébként Mamintivel, és megbeszéltük, hogy nekünk, tanároknak is kellene szupervízió, hogy megbeszélhessük valakivel a konkrét eseteket, ha valami dilemma van, vagy egyszerűen csak ha nem érezzük jól magunkat valami miatt. Én amúgy sokszor fordulok a kollégákhoz, és mindig jó érzés, ha kapok egy kis együttérzést, vagy tanácsot, de most úgy érzem, valami nagyobb horderejű asszisztenciára lenne szükségem. Amúgy van is nálunk ilyesmi, majd lehet, hogy élek is vele.

2019. szeptember 9., hétfő

zöld, piros, barna, szürke, sárga

Ezek nagyon tetszenek most, olyan letisztultak és mégis vidámak, különlegesek:

osa nails
a pulcsi is jó
Sütőtökös, kercskesajtos tésztát készítenem kell valamelyik nap, mert másra sem tudok gondolni (sajnos az edzőteremre sem, egy hónapja nem jártam arrafelé):

nyálcsorgató recept itt

vagy itt

Gyanítom, hogy ahogy közeledik az ősz, és egyre többet leszek itthon, rám fog jönni a lakberendezhetnék megint. Igazából otthonról akarok elhozni ezt-azt, komódot, lámpát, venni egy állólámpát, felszerelni már meglévő polcokat, képeket stb, növényeket elhozni anyukámtól, és főleg, szeretném kisalibizálni, hogyan lehetne még jobban kihasználni ezt a picike teret. És ilyen színekre, hangulatra vágyom:

jellina detmar



ezek a TINTIN borítók megvannak gyerekkoromból, még Indonéziából, indonézül:)

a day-trip to Vienna

Hétvégére semmi programunk nem volt, ami iszonyúan ritka, sőt, ilyen szinte soha nincs. Barni ötlete volt, hogy menjünk el hétvégre Bécsbe és csavarogjunk kicsit, úgyhogy kb 5 perc alatt foglaltam szállást, és szombat reggel elindultunk. Annyira jó érzés volt csütörtökön és pénteken, hogy hiába volt ezer tenni- és szerveznivaló a suliban, hiába volt tele a fejem az új nevekkel, könyvekkel, csoportokkal, mindig, mikor úgy éreztem, hogy kezdenek összecsapni a hullámok a fejem felett, elég volt arra gondolnom, ahogy kézen fogva sétálunk a ragyogóan fehér épületek között, vagy egy padon ücsörgünk valamelyik Schiele előtt a Leopold múzeumban, és azonnal eltűnt belőlem minden stressz. 

Szombaton egyébként nagyon esett, de tojtunk rá, én sapkát húztam, meg mindketten esőkabátot, és úgy andalogtunk a kék esernyő alatt, amit valamelyik barátnőm a kocsimban hagyott. Néha beültünk valahova egy forró kávéra, este meg egy pohár vörösborra. Este 10-kor már a szálláson voltunk (mondjuk egyszer, Barninak hála elubereztunk a Veronikagasse 25 helyett a Viktoriagasse 25-höz, és kettőnk közül csak én furcsállottam, hogy egyáltalán nem ismerős a terep - még jó, hogy nem volt, ugyanis 4 km-re voltunk a szállásunktól, hívhattunk újabb ubert). Semmi boogie vagy buli nem volt, és kicsit elgondolkodtam rajta, hogy baj-e, de úristen, dehogy az. 

Vasárnap nagyon szép idő volt, reggel fél 8-kor eljöttünk a szállásról, 8-kor már reggeliztünk. Kora délutánig múzeumoztunk meg sétálgattunk, ebédeltünk, aztán hazaautóztunk. 

Kicsit irigykedem amúgy a bécsiekre, mindig az jut eszembe, hogy Budapest is lehetne ilyen szép állapotban, mert hogy az adottságai legalább olyan jók, ha nem jobbak, és nekünk is lehetne ilyen életszínvonalunk, csak nekünk valahogy mindig annyira elbaszott döntéshozóink voltak. De legalább ilyen közel van, és bármikor kiugorhatunk kicsit téblábolni.



az otthonunk egy napra, nagyon szép kis lakás volt
hozzá terasz, kár, hogy esett





vasárnap már nem kívántam a wiener schntzelt, inkább maradtam a a jól bevált, vapianós, paradicsomos cukkini-tésztánál