2019. december 27., péntek

a kiskutty

Persze kutyázni volt a legjobb: sétálni, együtt aludni, úgy mászkálni a lakásban, hogy mindenhová tipeg utánam a kis körmöcskéivel. Tudom, hogy ő nem tudna itt lakni, hiszen egyáltalán nem lát már, és nem is nagyon hall, de iszonyúan hiányzik, hogy együtt éljünk. Csomó olyan sztori van egyébként már, hogy például felébred éjjel a lakásban valahol, és gondolom, fogalma sincsen, hol aludt el, és elindul mondjuk inni, de nem tudja, hol van, és általában beakad valami sarokba. Ilyenkor fel kell kelni, lámpát kapcsolni, és kiterelgetni, és olyan cuki, úgy örül, hogy megmentetted. Imádom őt és nagyon-nagyon hiányzik, rengetegszer álmodom vele. 

így várta ma reggel, hogy felkeljek

2019. december 26., csütörtök

treasures

Nem vagyok híve a különösebb ajándékozásnak, de most olyan jókat találtam ki, színházjegyeket, könyveket, finomságokat, bort, nem gondoltam túl. De ehhez képest én annyi ajándékot kaptam, vagy kaptunk ketten együtt, és olyan jókat, hogy szóhoz sem jutok: gyönyörű meleg takarót, sálat, állólámpát a régi szar helyett, SK, mandulatejből készült tojáslikőrt, szuper cuccokat. Amúgy is tudom, hogy mennyire csupaszív az egész családunk, de most mintha különösen azon lett volna mindenki, hogy a gondolatainkat is kitalálják. Barninak meg persze súgtam, hogy mire vágyom, de tényleg tökéletesen eltalált mindent: nagyon régen szerettem volna ykra hátizsákot, és annyira szépet kaptam. Most jól telepakolom a zsebeit és mindenhova hurcolom magammal, imádom. Meg lett a felhőcske mellé egy újabb Nemesi Anna ezüstnyakláncom.


Holnap pedig születésnapom lesz, és azt kapom tőle, hogy reggel korán elindulunk, Bécsben töltjük a napot, ott is alszunk, aztán meg szombaton akkor jövünk haza, amikor kedvünk lesz. Olyan jó ez az időszak.

One of the most glorious messes in the world is the mess created in the living room on Christmas day. Don’t clean it up too quickly.

Mögöttünk a karácsony, a lehető legkedvesebb, legnyugodtabb tempójú, legideálisabb három nap. Két banánkenyeret leszámítva nem sütöttem és főztem semmit, viszont rengeteget üldögéltem különböző kanapékon, betekarózva, különféle típusú forró italokkal, és/vagy egy kutyával/macskával az ölemben. Barni családjánál kezdtünk tök lazán, és anyu is kibökte idén, hogy nincsen ereje már hosztolni a 13 fős karácsonyi ebédet, úgyhogy a bátyáméknál jöttünk össze tegnap csak egy kis délutáni társasozásra, sütizésre, beszélgetésre - szerintem senkiben semmi hiányérzet nem maradt, sőt. Végül ma Barni unokatesójánál zártunk Leányfalun, főzött nekünk ebédet, mi meg közben fetrengtünk. Nagyon jól eltaláltunk mindent. Mindenütt finomakat, de nem túl sokat ettünk, adtunk és kaptunk nagyon szép ajándékokat, és tényleg semmit nem kellett stresszelni semmin, nem kellett rohanni, nem kellett túl sokáig maradni sehol, nem kellett udvariaskodva koccintgatni, meg plusz adagokkal megtölteni a tányéromat, kivéve, ha akartam (nem akartam). És most végre itthon. 

2019. december 22., vasárnap

good things come to those who... I think they come to everyone

Mennyire elcseszi ez az enyhe, esős idő a karácsonyi hangulatot! Annyira láttam magunkat andalogni az összes budapesti karácsonyi vásárban, meg kesztyűben forró teát inni valami gyönyörű kilátásos helyen, de hát kinek van kedve szarrá ázni ebben az időben? 

Ma azért mentünk a wampra, mert lvan egy bőr oldaltáska csomó színben, amit már régóta nézegetek magamnak is, de aztán kaptam nagyon hasonlót napsárgában, és imádom. Barni anyukájának nagyon tetszik a táskám, és a múltkor eszembe jutott, hogy mennyire jó lenne neki valamelyik wampos darab, gyönyörű, bőr, pont jó méretű, biztosan nagyon értékelné, tippeltem is az egyik színre. Ezért ma elvittük őt körülnézni, és anélkül, hogy mondtuk volna neki, hogy mire gondoltunk, egyből megfogdosta ezeket a táskákat, amikor odaértünk a standhoz, és végül mikor mondtuk, hogy nincs mese, választania kell karácsonyra egyet, arra az olíva színre bökött rá, amire én is gondoltam, hogy illene hozzá. A végén megölelt, hogy mennyire kedves tőlem, hogy így kitalálom, hogy minek örülne, de szerintem mi eléggé hasonlóak vagyunk egy csomó mindenben, nem volt olyan nehéz. Olyan elképesztően cuki mindkét fiával, meg igazából velem is, nagyon szeretjük egymást, azt szeretném, ha minél boldogabb lenne, és egy szép bőrtáska a minimum, amit megérdemel. 

Amúgy ma is náluk ebédeltünk, kaptam töltött káposztát, amire már vagy két hete csorgatom a nyálam (és volt mellé laktózmentes tejföl, mert mióta együtt vagyunk Barnival, mindig azt vesznek, hátha beesek enni valamit, pedig gondolhatjátok, ez nem olyan gyakran esik meg), és aztán annyi kaját csomagoltak nekünk, hogy már most látom, hogy nem kell majd főznöm dec. 26-ig. Egyébként bevásároltunk, vettünk egy kis fát és fel is díszítettük. 

Holnap lesz a második évfordulónk, két éve volt az első tinder-randink a Nyugati órája alatt. Borzasztóan nem volt kedvem találkozni, nyűgös voltam és kedvetlen, már ami a randit illeti, írtam is a vonaton Katának, hogy majd csak letudom valahogy (itt az utolsó néhány posztban van némi lenyomat:  https://molnarilonka.blogspot.com/2017/12/). Még most is emlékszem, ahogy megláttam, épp telefonált, meg aztán a suta beszélgetésünkre, ahogy elsétáltunk a Kis Parázsig. Nagyon jó emlékek ezek, és olyan közelinek tűnnek még mindig, pedig ATYAÉG mennyi minden történt velünk, köztünk azóta. Otthon vagyok mellette, semmi kérdés nincsen bennem, nincsenek drámák, játszmák, kimondatlan dolgok. Mondjuk nekem kellett az a fél év a pszichológusnál,hogy ebbe a kapcsolatba így bele tudjam magam engedni, és mindig hálás leszek a  doktornőnek, hogy segített elhinni, hogy lehet engem nagyon szeretni a hibáimmal, meg mindennel együtt, és nem kell együtt élnem a félelemmel, hogy ő teljesen váratlanul kilép az életemből egyik napról a másikra, mint anno az exférjem. Egyébként Barni barátai azt mondják, hogy annak ellenére, hogy mi nagyon máshonnan jövünk, nagyon hasonlóak vagyunk, és én is ezt látom, legalábbis a természetünk ugyanolyan. Összeillünk.

Nekem a sógornőm apukája a háziorvosom, és a múltkor, mikor beteg voltam, hazavitte a táppénzes papíromat, mert tudta, hogy csak este tudok elmenni érte. Viszont nem voltam még jól, ezért Barni egyedül ment el érte. Mikor odaért, a Doki még nem ért haza, és a felesége beengedte őt, hogy bent várja meg. Utána pár nappal beszéltem a bátyámmal, és mesélte, hogy az anyósa áradozott Barniról, hogy mennyire kedves, udvarias, jó fej és jóképű is. Én meg csak somolyogtam, hogy hát igen, ezek a jelzők mind teljes mértékben igazak rá. Szerencsés vagyok. 


2019. december 21., szombat

végre, végre

Tegnap reggel autóval mentem be a suliba. Ilyen akkor történt utoljára, amikor az állásinterjúra mentem, kicsit furi érzés volt beparkolni az udvarba újra, mennyi minden történt azóta! Kb 2 órát voltam bent, majd elindultam Vácra, anyuékhoz. Annyira hiányzik a kiskutty, hogy mostanában rendszeresen vele álmodom, muszáj volt meglátogatni és kicsit megszeretgetni őt, a kislányokat, meg a szüleimet. Apuval voltunk kint a nagynénémnél, aki nincs túl jól, a doki szerint enyhe tüdőgyulladás, nagyon gyenge szegényke. Annyira nagy a baj, hogy nekem adta a mákot, amit a bejglihez vett, azzal, hogy idén már nem akar sütni... Ilyen még sosem volt. Saját elmondása szerint nagyon nem akar már élni, és borzasztóan szomorú ezt látni, hallani. Bevásároltunk neki, kiváltottuk a gyógyszereit, próbáltunk lelket önteni belé, hogy majd jobban érzi magát, és akkor szebbnek látja a világot, de nem olyan könnyű. Értelmetlennek látja már az életet, és egyébként megértem, miért mondja ezt.

Este Barni barátaival voltunk a szokásos karácsonyi vacsijukon. Egy nagyon fura, újhullámos, ázsiai-fúziós étteremben voltunk (AUM), nagyon finom volt a kaja, csak épp nem laktam jól, vagy hát legalábbis nem kaptam meg azt az elégedettséget, mint anyukám töltött káposztája után, ha már karácsonyi vacsiról beszélünk. Jó sokat dumcsiztunk, vicces volt, de nagyon elfáradtam. Éjfél után értünk haza, aztán reggel kukorékoltunk már 8 előtt, kicsit bandáztunk, majd aludtunk megint délig. Engem mondjuk a hasam akkor már őrjöngve parancsolt ki az ágyból, főztem virslit meg teát, megebédeltünk, majd visszafeküdtem, és aludtam este 6-ig megint. Csináltam egy gyors carbonarat, azóta Barni megint alszik, és én sem vagyok túl tevékeny továbbra sem. Egyikünk sem emlékszik, mikor volt utoljára ilyen napunk, hogy semmit sem kellett csinálnunk, csak pihentünk, valószínűleg idén nem volt ilyen. Egyébként ebéd után teregettem egyet, meg elraktuk a ruhákat, és egy kicsit pakolásztam a fiókokban is, hogy jobban átláthatóak legyenek, meg picit takarítottam fürdőszobát is,  sőt, a növényeket is meglocsoltam, de igazából egy komolyabb takarítás is ráférne a lakásra, mielőtt megérkezik a pici karácsonyfánk holnap.

Holnap lesz egy csomó dolgunk (és a wampra is megyünk megint), remélem, sikerül lazára venni a programot. Csodálatos érzés ennyire leereszteni.

2019. december 18., szerda

körömlakkok

Valamelyik este pedig Barninak sokáig kellett még itthon is dolgoznia, úgyhogy én felraktam egy arcpakolást, és elszöszmötöltem a körmeimmel. Mostanában csak sima piros szokott lenni, az gyorsan kész és akkor is szép, ha nem olyan szép, vagy valami sötét színt választok, barnát, szürkét, ezüstöt. De most szántam rá időt, ilyen lett: 


foood

Tegnap este egy nagyon kedves tanítványommal találkoztam a Batyin, a kedvenc helyemen, amit Marcipánördögtől kaptam, ugyanis vele voltam ott először, és másokat is elvittem azóta oda. Kicsit Párizs-hangulatú hely, mindenki azonnal beleszeret. Ezzel a lánnyal (akit meg egyébként Violeten keresztül ismertem meg, tehát minden szál a blogokban fut össze), az utóbbi egy évben szinte minden kedden találkoztunk és beszélgettünk. Szerintem nagyon ritka, hogy az ember rendszeresen ennyi minőségi időt töltsön valakivel, én a barátaimmal, a tesómékkal sem beszélgetek rendszeresen, heti szinten ennyit, és a világon minden téma előkerül, az egészen személyes történeteinkig. Szóval azt hiszem, nem fura, hogy barátság alakult ki köztünk, nagyon megszerettük egymást. Úgyhogy most, az utolsó óránkat nem a megszokott helyszínen, az ő kicsi konyhájában tartottuk, hanem ebben a csodás hangulatú bárban, két pohár vörösbor mellett. 

Ma pedig Gabesszel néztük meg a Czakó kertet - én már Barnival jártam ott. Akkor olyan élmény volt, hogy mikor beültünk, Barni azt mondta, hogy hát milyen jó ez a hely, ez lesz a törzshelyünk! Aztán mikor kijöttünk, azt mondta, soha többé ne jöjjünk ide - és hát tényleg, minden elbaszott volt, a kiszolgálás, a kaja, az elfelejtett, majd a főétellel egyszerre kihozott előétel - és mindez nagyon drágán. Gabesz viszont kíváncsi volt rá, mert tényleg nagyon hangulatos, úgyhogy adtunk neki egy második esélyt, de azt hiszem, kijelenthetem, hogy többet már valóban nem megyünk. Úgyhogy a Czakó kertet nem is tudom ajánlani.


Ez a típusú vacsi sokkal boldogabbá tesz - nem is tudom, hanyadik gránátalmám volt ez a héten, alatta persze mangó lapul: 


2019. december 16., hétfő

closing time

Mennyire jellemző, hogy az elmúlt napokban úgy aludtam, mint a bunda, ma éjjel viszont, mikor reggelre tényleg nem ártott volna kipihennem magam, mert suliba kellett menni, egy csomót forgolódtam félálomban. Nem értem, miért stresszelek a suli miatt, semmi értelme - ezt meg is beszéltem magammal ébredés után. Csak 10-re kellett volna mennem, de keltem 6-kor, ahogy szoktam, hogy bemenjek hamarabb, és kicsit készüljek, képbe kerüljek, bandázzak a többiekkel stb, ne az legyen, hogy beesek, és már mehetek is órára. De aztán végül adtam magamnak egy órát itthon is pluszban, összehajtogattam és elraktam a tiszta ruhákat a szárítóról, meglocsoltam a növényeket, elpakoltam mindent, ami elöl volt, letörölgettem a konyhapultot, kipakoltam a szárítóból, levittem a szelektívet, kicsit port töröltem, és makulátlanul rendben, tisztán hagytam itt a lakást. Egyébként beszéltem valakivel a drámáról, amiről tegnap írtam, és kiderült, hogy nem is volt dráma. Ma már tényleg nincsen mi miatt izgulnom, eskü, jól fogok aludni.  

Aztán délután Barni elvitt a dokimhoz a táppénzes papírért, majd elmentünk az autójáért a szerelőhöz - fú, nagyon le kellene cserélnie azt a kocsit, iszonyúan sokat kénytelen rá költeni. Végül 8 körül estük haza, ami a nap egyik legjobb pillanata mindig. Nem tudom igazából miért, de meg szoktam lepődni, mikor hazaérek: nálunk mindig annyira finom illat van. Mások is szokták mondani, a múltkor még a villanyszerelő is megállapította. A tiszta ruhák, az illatgyertyák, a fürdőszoba, vagy mind ezek együtt, nem is tudom. Most vettem a DM-ben egy ilyen illatgyertyát, és telitalálat volt, akkor is nagyon finom illatú tőle a lakás, ha nem ég. 

Holnap még tanítanék, de írtam a lánynak, hogy hagyjuk az angolozást, üljönk be valahova, koccintsunk és beszélgessünk, nagyon lelkesedett. Én asszem már elengedtem ezt az évet. 




2019. december 15., vasárnap

that's sweet

Mostanában ipari mennyiségben veszem a gránátalmát és a mangót, a CBA-ban a Kolosyn akkorákat lehet kapni mindkettőből, mint a fejem, és isteni finomak. Este össze szoktam vágni egy egész mangót, ráhalmozom a csillogó, bíbor gyöngyöcskéket, amikért előtte igencsak meg kell küzdeni (Barni frászt kapott a múltkor, hogy mitől véres a konyhapult, meg a pulcsim), és ez a vacsim. Komolyan, érzem ilyenkor, ahogy a vitaminok beépülnek a szervezetembe, nagyon szeretem. Barnit nem hatja meg különösebben, ő helyette szalámis szendvicset szokott kérni. Nem sok kenyeret eszünk, de általában a Lipóti pékségben szoktam 2-3 nosztalgia kiflit venni (kívül roppanós, belül vajpuha, isteni), azt annyira szereti, hogy sokszor bármilyen csili-vili vacsi helyett azt választja.

Ez pedig a svejci időszak óta a kedvenc csokim (meg a Malteser, úristen, az is milyen finom), és ezt hozta nekem a Mikulás, biztos nagyon jó voltam:


2019. december 14., szombat

morrrning

Valahogy meg kellene tanulnom bűntudat nélkül itthon maradni, ha egyszer beteg vagyok. Kicsit amúgy kezdem ebben a suliban is úgy érezni, hogy nem tudod eléggé jól csinálni a dolgod, sem te, se a kollégáid, mert valamiért mindig van valami lebaszás. Észreveszem magamon, hogy amikor 110%-on csinálok mindent, akkor is kicsit aggódom, mikor megjelenik valaki, hogy mit felejthettem el, mit nem csináltam meg, mit nem csináltam úgy, ahogy azt elvárják. Ja, és ez sosem a tanítás, meg az óráim, szerencsére. Meg hát értitek, mindig mindenben lehet találni kritizálnivalót, ha nagyon akar az ember. Egyszer sem késtem el, csodálatosan felkészülök az óráimra, nem hiányzom, csak ha tényleg beteg vagyok, és azt is szökőévente egyszer, minden szart elvállalok, ha megkérnek, tök lelkesen csinálok mindent, de így is belém tudnak kötni. Annyira szarul esik. Nagyon szeretem ezt az iskolát, de az igazságtalansággal egyszerűen nem tudok mit kezdeni. De aztán megvigasztaltak a többiek, hogy ez ilyen, egyáltalán nem fontos, ne foglalkozzak vele, és aztán egész este jöttek a képek meg az üzenetek, hogy koccintanak az egészségemre, és aztán aránylag jól sikerült is elengednem a dolgot. 

Belemélyedtem a könyvembe, az új Kawamura (bár ez a keresztneve, nem?) regénybe, amit szerintem mindenki a macskás téma miatt vesz meg, nekem mondjuk felmentésem van, mert ajándékba kaptam. Kicsit szkeptikus vagyok vele szemben, mert Murakamira  (ez is keresztnév?) emlékeztet a stílusa, és az ő könyveivel is úgy voltam, hogy az ötödik után már nem tudtam megkülönböztetni az egyiket a másiktól, ugyanaz az elbeszélő ugyanazokkal a problémákkal, kicsit más japán helyszínen, kicsit már kanyargású történetben. Mondjuk ez az én hibám is lehet, hogy megunok egy írót, ez történt a kedvencemmel, Paul Austerrel is, akitől dedikált példányom is volt (bár ezt az exférjem az összes többi könyvemmel együtt nem küldte vissza valamilyen okból kifolyólag, de legyen vele boldog), és aki egy ideje már csak a családjáról és az írásról tud írni. Onnan, hogy szívdobogást kaptam, mikor megláttam a legújabb könyvét a könyvesbolt kirakatában, és vásárlás után már az utcán, a körúton gyaloglás közben elkezdtem olyasni, eljutottam odáig, hogy már egészen régóta rajta van az iPademen a legújabb könyve, és eszembe sem jut azt elővenni, mikor új könyvbe kezdek. Mondjuk annyi elképesztően jó regényt írt, hogy ez talán oké is így (A véletlen zenéje, Mr. Vertigo, New York Trilógia, Holdpalota, Timbuktu, ha választanom kell legkedvencebbet, akkor Mr. Vertigo. Meg A véletlen zenéje.). 

Tegnap egyedül voltam itthon, Barni vidéken dolgozott. Ma találkozna egy portugál haverjával, akivel egy délutánt-estét bandáztunk kint Lisszabonban, és eléggé a szívembe zártam, mert amikor kettesben maradtak, gratulált hozzám Barninak. Kicsit filózott tegnap, hogy hova vigye őt, én meg mondtam, hogy hozza el ebédre, úgyis bepácoltam néhány csirkecombot, lesz mellé sütőben sült krumpli, sali, meg meggyszósz (azt gondolom, a portugál fiú nem fogja érteni, de Barni imádja), na meg van itthon egy üveg Bodri cuvée, amit Barnitól kaptam már vagy két hónapja. Úgyhogy indulok is a piacra. Nem hogy aludnék.

2019. december 12., csütörtök

under the weather

Minden bennfentes lebeszélt minket Máltáról, hogy nincs fűtés a szállásokon és fázni fogunk, hogy rossz időben nincs mit csinálni ott, és hogy majd nyáron menjünk. Mivel épp beteg vagyok, nem volt nehéz elengednem a dolgot, hiszen elképzeltem, hogy épp beteg vagyok, és egy idegen országban kell a hidegben vacognom valami hangulattalan hotelszobában, karácsonyfa meg a családunk nélkül. Egyébként eredetileg Izraelbe akartunk menni, de ebben az időszakban nagyon drága. Barni mondogatja, hogy nem baj, majd spontán kitalálunk valami szuper kiruccanást a szünetben határon belül vagy kívül, de most annyira rosszul érzem magam, hogy engem most semmivel nem lehetne kirobbantani itthonról. Ma egész nap aludtam, suliban sem voltam és holnap sem megyek, és annyi folyadékot ittam, hogy szerintem ennyit nem is lehet, folyamatosan szomjas vagyok. Már egy hete nem vagyok túl jól, illetve már tegnap úgy tűnt, hogy minden oké, de ma reggel köhögőrohamokra ébredtem.

Ja, és történt velem valami nagyon furcsa: tegnap ahogy hazajöttem, leültem a fotelbe, és miközben telefonon beszéltem valakivel (anyuval talán), kivettem a tacsis fülbevalóm a fülemből. Hosszúra nyúlt a telefon, aztán ahogy felálltam, leesett a fülbevalóm, talán az ölemben lehetett,vagy a fotelben mellettem. Az egyiket rögtön megláttam a szőnyegen, a másik viszont soha többé nem került elő, sehol sincsen. Ezerszer végignéztem mindent, és egyszerűen nem értem, ráadásul nem is olyan picike. Elvitték az ufók. 

Ma pedig, ahogy itthon voltam, kellett prezentálnom magamnak valami ebédet, de eléggé üres volt a hűtő, boltba mennem kb esélytelen volt, nem lett volna hozzá erőm, meg az autóm is elvitte a pasim, mert az övé cserben hagyta reggel. Találtam néhány szem csoffadt krumplit a hűtőben, megpucoltam, felszeleteltem jó vékonyra, szépen elosztottam egy nagy tepsiben, picit meglocsoltam olíva olajjal és megszórtam sóval, majd megsütöttem a sütőben úgy, hogy belül vajpuha volt, a széle körben viszont piros-ropogós. Nem emlékszem, mikor esett kaja ennyire jól.

2019. december 10., kedd

Klaus

Nem tudom, mennyire vagytok rajta már a karácsonyra-hangolódáson, de láttunk egy olyan hangulatos és kedves rajzfilmet, hogy azóta már többször megnéztem, és legszívesebben mindenkinek, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt megmutatnám, nagyon ajánlom. Társasozás és kártyázás közben be szoktunk rakni valamit háttérzajnak, és aztán fél szemmel nézzük, de ez nagyon betalált, abba is kellett miatta hagyni a partit. Az a címe, hogy Klaus, és egy alternatív eredet történet a Télapó sztorihoz. Netflixes mese, de az ncore-on is láttam már. 

2019. december 8., vasárnap

a helyzet


  • A héten itthon voltam két napot betegen, aztán meg mentem suliba még kettőt, ugyanúgy betegen. Illetve akkor már csak a torkom fájt annyira, hogy minden nyelést kétszer meggondoltam, de alapvetően nem éreztem magam annyira rosszul, hogy megérje szívatni magamat és a többieket a helyettesítésem megszervezésével - egyszerűen nem éri meg. Ma már egész oké, remélem, holnapra tényleg jól leszek.
  • Semmi pluszt nem csináltam a héten a suli mellett. Nem tartottam egyetlen magánórát sem, nem készültem sokat, és sok játszós, beszélgetős, filmezős órám volt. Csütörtök kivételével minden délután aludtam egy, volt, hogy két órát is. Iszonyúen jólesik, úgy érzem magam, mint aki teljesen, pirosan villogósan lemerült, és akibe szépen, lassan csordogál vissza az élet.
  • Pénteken voltunk kicsit barátkozni Barni szüleinél, és mintha megérezték volna, mennyire fáradtak vagyunk, csomagoltak nekünk egy csomó kaját, töltött paprikát, rakott krumplit, levest rengeteg zöldséggel. Nagyon szeretek főzni, de most hálás voltam, hogy nem kell, és így is finom házi kosztot ehettünk egész hétvégén, sőt, még holnap ebédre is vihetek belőle. Akkora kincs, hogy itt laknak pár utcányira tőlünk. 
  • Szombaton suli volt, ami fájt, nem is akarok róla beszélni - mert az hagyján, hogy mi bemegyünk, de szegény kölykök, szombaton is korán kelni és bent ülni a suliban, szerintem ez embertelen.
  • Aztán délután szépen nyugodtan elcsorogtunk Vácra a kisautómmal, amin még mindig nyári gumik voltak, és Barni apukámmal közösen felrakta rá a télieket. Ebédeltünk, aludtunk egyet, kutyáztunk, beszélgettünk, aztán hazajöttünk. Anyukám varrt a kabátomra akasztót a leszakadt régi helyett, kaptunk kalácsot, tojást meg paradicsomlevet, elhoztuk a kanapén való sziesztázáshoz a meleg patchwork takarót, amit anyu varrt, meg hoztam magamnak kasmír harisnyákat, meg az adventi díszeket, szóval duplán feltöltődés nekünk otthon, a szüleimnél tölteni egy kis időt. 
  • Már kétszer nekiálltunk megnézni az új Scorsese filmet, de még harmadszorra is neki fogunk futni, ugyanis olyan hosszú, hogy valamelyikünk mindig bealszik. Hála az égnek, hogy fent van a Netflixen, és nem moziban futottunk bele. Amúgy jó, de könyörgöm, 3 és fél óra?
  • Ma reggel 8-ig aludtuk ugyan, de aztán Barninak el kellett indulnia dolgozni. Én meg végre kitakarítottam a lakást nagyon (rendkívül ráfért már), meg mostam 3 adagot. És most olyan jó itthon. Terveztem, hogy elmegyek, és veszek ezt-azt (kéne egy új lábtörlő pl, mert a régiből hullanak a szöszöcskék, és lábtörlés után behordjuk őket a lakásba), de végül úgy döntöttem, ki kell használni, hogy van egy olyan nap, mikor nem muszáj elhagynom a szép, tiszta, csupa mécses lakást, és helyette aludhatok bármennyit.
  • Most valahogy azt sem bánom, hogy holnap hétfő. Nyílt órák lesznek, be fognak jönni megnézni 1-2 órámat, de nem baj, jöjjenek. Este karácsonyi Support lesz Annánál, nagyon várom.

2019. december 6., péntek

wellness

Van egy idősebb kolléganőm, aki minden péntek délután masszázsra megy, én pedig mindig irigykedem, hogy milyen jó ötlet, mennyire tökéletes levezetése az a hétnek! Úgyhogy tegnap este gondoltam egyet, felhívtam a helyet, ahová időnként (a csontkovács mellett) elkavarodom, és kértem egy időpontot mára. Szándékosan úgy, hogy az órám után már ne legyen esélyem készülgetni, meg e-mailekre válaszolgatni, hanem kénytelen legyek azonnal elindulni, hogy időben odaérjek. Ráadásul ma kaptam 25%-os Mikulás kedvezményt. Egyébként ide járok, és minden pénzt megér, nagyon jól masszíroznak a lányok, ajánlom őket, és még időpont is szokott lenni kényelmesen. 

Hazafelé vettem egy kesudiókrémes-almás-répás-aszalt szilvás salit a Tökmagban, és akkor most indulhat a jól megérdemelt délutáni alvásom. Tökéletes zent éreznék, ha nem tudnám, hogy holnap munkanap van. 

2019. december 5., csütörtök

bob

Évek óta (kb 2?) olyan hosszúságú a hajam, hogy nem lehet összefogni. Vagyis hát időnként ilyen nyúlfarknyi copfocska képződik azért, de hátul, alul akkor is kilóg egy sor. Nem bánom nagyon szeretem a rövid hajat, igazi frizura, nem csak úgy lóg, meg összefogva az ember fejéhez tapad (az én puha, vékonyszálú hajam ezt csinálja). Mondjuk persze jobban oda kell figyelni, nincs olyan, hogy bad hair day, 2 naponta mosás, és be kell lőni, hogy álljon valahogy. Most mégis megnőtt kicsit, és gondolkodom rajta, hogy még növesztek rajta, hogy össze tudjam fogni. Persze lehet, hogy nem lesz belőle semmi, mert ilyenkor azonnal rövid ötleteket nézek, és imádom. Nagyon tetszik, megnyugtatónak találom, hogy minden hajszál katonás rendben áll és mind makkegészséges, azt is imádom nézni, ahogy vágják a bobot (szerencsére sok ilyen videót találni). Még mások haját is sokszor nézegetem, hogy mennyire jól működne nekik egy rövidebb frizura a hosszú, elvékonyodott tincsek helyett. Ez valami mánia lehet.











2019. december 3., kedd

a small ball of fluff

Két hete szerdán suli után nem haza jöttem, hanem leszálltam a Deákon. Végigsétáltam a Fashion streeten, csorgattam a nyálam a Zara Home-ban, amit nagyon szeretek, pedig nem teljesen az én ízlésem, nagyon kevés dolgom van onnan, de valahogy elvarázsol az a sok, ízlésesen elrendezett, csodaszép dolog.. Utána mindent megtapogattam az Oysho-ban, ami ugyanilyen nekem, imádok nézelődni, és nagyon tetszik a hangulata, a puha anyagok, a szép színek, de valahogy sosem veszek semmit, annyira végül nem hoz lázba. Körbesétáltam a Vörösmarty téren és megnéztem a vásárt - idén valahogy sokkal szellősebb, kevesebb a stand, jobban is vannak elrendezve, és szerintem nagyon igényes a választék. Esett az eső, de így is elképesztő hangulata van az egésznek, na és az az illat... Én se Svájcban, se Bécsben nem láttam ehhez foghatót, pedig most az eső is esett, de teljesen elragadott az ünnepi hangulat, még így, egyedül is. 

Aztán kicsit vártam egy kapualjban, hogy ne ázzak - mint kiderült, pont abban, ahol Pilla dolgozik. Szoktunk a Supporttal barátkozni néhány hetente, de Pillával van rá igényünk, hogy időnként kettesben is találkozzunk és duruzsoljunk kicsit, most is egészen feltöltődtem. Megölelgettük egymást, aztán elsétáltunk a Börzébe, amit ő nagyon szeret, én viszont még sosem jártam ott, de nagyon kíváncsi voltam. Pilla sütőtök levest evett, én viszont későn ebédeltem, csak túrógombócot rendeltem. Nem nagyon szoktam ennyire koncentráltan tejes dolgokat enni, de most nagyon megkívántam, és az utóbbi időben, úgy tűnik, nagyon jól tolerálja a szervezetem, ha szökőévente egyszer elcsábulok.

Szóval tökéletes délután volt, és kicsit el tudtam engedni a rám váró gyilkos hetet. Mostanra pedig igazán téli, karácsonyi hangulatba kerültem, a sulit csinálom, szépen, nyugodtan, de az óráim után szinte azonnal hazajövök, és minden délután alszom 1-2 órát. Mondjuk meg is érezte a szervezetem, hogy leengedhet, mert fáj a torkom, de nem bánom, szerintem én most mindent megérdemlek.

Egyébként pont maga a karácsony nem is nagyon vonz, illetve az nem, hogy majd tülekedve kell sorban állni az élelmiszerboltokban pontyért meg Bailey's-ért, mert mindenki megőrül, és pihenés helyett jönni-menni kell, ezer program lesz, és mire eljutnék oda, hogy akkor nyugi és olvasás, akkorra megint dolgozni kell. Úgyhogy mi veszünk két repjegyet, még karácsony előtt elreppenünk szépen Máltára, és csak szilveszter előtt jövünk haza. Van bennem egy kis félsz, hogy milyen fura lesz szenteste kettesben egy másik országban lenni, karácsonyfa és a családunk nélkül, de közben meg tudom, hogy nagyon szükségünk van most erre, kettesben kiszakadni és pihenni kicsit. 

Ja, és ez a kiskutya volt az útitársam a múltkor a villamoson, megkérdeztem az anyukáját, hogy lefényképezhetem-e. Nincsenek szavak.


2019. december 1., vasárnap

home sweet home

Mint látszik, az utolsó napokon már egyáltalán nem volt időm magamra, illetve blogolni. Pénteken délután viszont kaptunk néhány óra kimenőt, és akkor Barni szintén lerakta ennyi időre a munkát. Elmentünk ebédelni az Alessioba (én salit, mert a projekt alatt végig a Trófeából jött a kaja, és az szörnyű volt, azóta csak friss zöldségeket és gyümölcsöt kívánok), vettem a Body Shop-ban arcpakolásokat meg testvajakat 40%-os engedménnyel, aztán kicsit császkáltunk a városban. Annyira furcsa volt, hogy szabadon járhatok-kelhetek, mint mindenki más, nem kell épp szopnom valamit a suliban vagy a szálláson, mintha valami börtönből kaptam volna kimenőt. Este vissza kellett mennem, de az már jó volt, mert tudtam, hogy mindjárt vége, a kedvem is jó volt, ami azért nem volt elmondható rólam a hét nagy része alatt. Elvitettem vele a cuccaim nagy részét, csak egy kis hátizsák maradt nálam, a pizsim, a piperéim meg a másnapi ruháim. 

Éjfél után feküdtünk le, reggeliztünk, kicsekkoltam, majd mehettem a suliba a képzésre, ahol tulajdonképpen vizsgáztunk. Én az elején feltöltöttem a hiányzó dokumentumokat a szakfelügyelethez (hétfő a határidő), mert a héten nem volt rá időm, aztán nekiálltam a feladatnak: egy óratervet kellett úgy összerakni, hogy tele legyen a digitális eszközökkel, amiket a tanfolyam alatt tanultunk. Szerencsére nagyon jó vagyok az ilyen típusú kreatívkodásban, meg volt nálam egy workshopnyi, szuper témájú anyag, amit csütörtökre raktam össze a projektre Malaláról. Tudjátok, ő az a pakisztáni lány, aki a gyerekek és a nők oktatáshoz való jogaiért küzd, gyerek volt még, mikor a tálibok fejbelőtték az aktivista munkája miatt, túlélte, azóta is szenvedélyesen dolgozik a témában, és 17 évesen Nobel-békedíjat kapott. Ennek a workshopnak az anyagát dolgoztam át úgy, hogy ha a gyerekek előtt van gép, akkor nagyon izgin maguknak fedezzék fel a történetet, és közben legyen egy csomó feedback, beszélgetés, interaktív ötletelés. Tényleg jó lett, nagyon megdícsért érte az oktatónk, ráadásul én lettem kész másodiknak, és húzhattam is haza 2-kor. Egyébként a tanfelügyelet február elején lenne, amikor pont Dániában leszek, hát majd jönnek valamikor máskor.

Barni a suli előtt várt, hazafelé vettünk kaját, majd estig a kanapén kártyáztunk, szegényt nagyon elagyabugyáltam, mondta is, hogy milyen jó, hogy hazajöttem. Úgy egy órát tollászkodtam a fürdőszobában, majd 8-kor bevonultunk az ágyunkba, és reggelig ki sem másztunk belőle. 

Annyira jó itthon lenni, teljesen átértékeltem minden dolgomat

gianna ruggiero

2019. november 26., kedd

4 nights to go

Ma volt fent is és lent is, meg szinte minden a kettő közt. Reggel 5-kor ébredtem, fél 7-kor keltem, lezuhanyoztam, felöltöztem kb tapogatózva, hogy ne zavarjam a lámpával a még alvó lányokat, majd átsétáltam a suliba, ami kb 10 percre van a szállásunktól. Útközben felhívtam Barnit, kicsit búgtunk, aztán, mivel még a reggeli előtt le kellett lépnem, betértem egy nagyon kedves kis pékségbe, ahol vettem egy házi fahéjas csigát, meg egy forró csokit. Én szinte sosem eszem cukros dolgokat reggelire, a kávémba sem teszek, a zabkásámba is tökéletesen elég az az édesség, amit a (cukormentes) mandulatej ad, ez e két cucc viszont olyan édes volt külön-külön is, hogy mire megettem őket, szabályosan rosszul lettem. Valahogy beszédelegtem a suliba, ittam egy csomó vizet meg egy shot-nyi erős, üres kávét, és akkor jobb lett. 

Megtartottam az óráimat, délre viszont már nem voltam jól, fáztam, meg mondogatta mindenki, hogy úristen, milyen fáradt vagyok (tehát hogy milyen szarul nézek ki). Úgyhogy bementem az ügyeletes koordinátorhoz, és mondtam neki, hogy nem vagyok jól, ő meg mondta, hogy látja, és menjek haza, mondjam le az utolsó órámat. 

Mivel este 6-kor volt csak a következő meetingünk, nem a szállodába mentem, hanem haza-haza, befeküdtem az ágyunkba, és már aludtam is. 2 órát pihentem 10 méter mélyen, aztán lezuhanyoztam és megmostam a hajam. Barnit ugye szombat reggel óta nem láttam, de ma hazajött, felvett a ház előtt, és akkor volt időnk a dugóban ülve 3/4 órát mondogatni egymásnak, hogy mennyire hiányzunk egymásnak, és milyen borzasztóan várjuk a szombatot, amikor végre együtt lehetünk kicsit. Aztán kitett a suli előtt, ahol újra indultak a programok 9-ig, most meg introvertált Milonka itt fekszik az ágyán a szállodában és blogot ír, míg a szobatársai isznak valahol. Nemsokára ránézek a kölykökre, hogy nem bontják-e le a házat, aztán ha minden jól megy, 11 körül már aludhatok.

Nagyon feltöltött az otthoni alvás, milyen furi, hogy itt, a hotelben esélyem sincs még csak hasonlóan sem kipihenni magam, pedig kényelmes az ágy, és szemmaszkom is van. Börtönnek érzem, hogy itt kell lennem, nyűgös vagyok tőle, kb így túlélem a napokat (úristen, még csak kedd van). Közben szégyellem magam, hogy ennyire alkalmatlan vagyok erre az egészre, vagy hát igazából szerintem nem, csak szerintem túlzás az, hogy a munkánk mellett kell tolni egy 0-24-es projektet. 

Meg én közben tudom, hogy vár a pasim, a családom meg a kutyám, és jó kis életem van, ami sokkal fontosabb, mint hogy el kell töltenem most ezt a hetet a komfortzónámon kívül, sok-sok munkával. De közben eszembe jut sokszor az a fiú az előző iskolából, emlékeztek, aki elszökött otthonról az agresszív testvérei elől, aztán elköltöztettük a dédijéhez, és az alkesz apja lett a gyámja, aki egyáltalán nem foglalkozott vele, majd lemondott róla, és szereztünk neki kolit, de ott sem találta a helyét... Sokszor beszélek vele, és továbbra is nagyon zaklatott, bizonytalan az élete. Ő bárhova megy, sehol nincs otthon, biztonságban, olyanok közt, akik szeretik őt... Mivel senki sem szereti, akarja őt, senki nem vállal érte felelősséget. Milyen lehet így élni, így aludni, így létezni, hogy nincs egy kis fészek, ami megnyugvást ad? Milyen lehet úgy élni, úgy felnőni, hogy nincsen biztos, szerető háttered, csak ez a sodródás, csavargás, reménytelen útkeresés? Milyen lehet intézetben felnőni? Milyen lehet hosszú éveket börtönben tölteni?

2019. november 25., hétfő

take me home

Azt találtam ki, hogy majd mindig blogolok egy kicsit, ha van egy pici időm valamikor. A többiek elmentek inni valamit, de nekem jobban esik egy picit egyedül lenni, meg összekészítettem az ajándékokat a külföldi vendég-tanároknak. Nagyon cuki dolgokat találtam ki most is, meg a múltkor is. Nem tudom, ismeritek-e ezeket a képeslapokat: 









Innen vannak


Nem túl hagyományos budapestes képeslap, de szerintem jobbak, mint egy szimpla fotó a parlamentről vagy várról. És akkor mellé valami témába vágó apróságot, meg Boci csokit, ilyesmit. Mindig gyönyörűen becsomagolom őket, meg írok valami kedves, budapestes üzenetet - nagyon szeretem ezt a feladatot. 

Tegnap túlestünk az első estén, 6-kor hívtam egy Bolt taxit, és azzal szállíttattam be magam a szállodába.  Barni vidéken van már szombat reggel óta, így nem volt, aki elvigyen, én meg annyira szominak éreztem ezt az egész szállodába beköltözősdit így vasárnap este, hogy gondoltam, bár minden elvemmel ellenkezett, hogy nem cipelem át a cuccaimat a városon a lehangoló villamospótlón, inkább beülök egy jó meleg taxiba.

Amúgy jó volt minden, cukik a külföldiek, a hotel is oké, bár nagyon budget, de hát nem várhatom el, hogy a Gresham palotában aludjunk. Mindenki fáradt volt, vacsiztunk, tartottunk egy kis ismerkedős estét, aztán én fél 10-kor már az ágyamban olvastam, 10-kor már aludtam, meglepően jól. A kolléganőm ránézett a kölykökre, ma majd cserébe nekem kell.

Szóval minden oké... De nagyon nyűgös vagyok és nagyon tele van a faszom. 5 more nights to go.


2019. november 23., szombat

6 nap, 6 éjszaka

Ma reggel ugyanúgy kelnem kellett, ahogy szoktam, mert nyílt nap volt a suliban, és dolgozni kellett. A hátam közepére kívántam az egészet, ahogy ültem a metrópótlón, és nem hittem el, hogy ahelyett, hogy a pasimmal kevergetném a kávém a kanapén, miközben kockás fülű nyulat nézünk, vagy a piacon válogatnék a sütőtökök, a körték és a sonkák között valami jók kis Jamie Oliver recepthez, a munkahelyemre megyek, ahol amúgy is túl sok időt töltök, hogy a suliról meséljek a szülőknek, akik hozzánk szeretnénk hozni a gyereküket. Egyébként nagyon jó élmény volt, szívből jön minden pozitív dolog, amit mondok az iskoláról, és tényleg hiszem, tudom, hogy nagyon jó helyen van minden gyerek, aki hozzánk kerül. 

Bent még dolgoztam kicsit, aztán hazafelé leszálltam a belvárosban, és vettem magamnak egy pulcsit, egy felsőt, meg egy fülbevalót, mert kicsit el voltam keseredve, és kellett valami instant boldogság - nyilván érzem, hogy pillanatnyi kielégülést okoz csak a dolog, de ez van. Ahogy a buszra vártam a sulinál, éreztem valami nagyon-nagyon finom illatot, kb mint ami a Lush környékén szokott lenni, és aztán ez az illat jött velem a buszon, a központba is, már a sálam szagolgattam, hogy vajon nem nekem van-e ilyen finom illatom. Aztán leszálltam a Deákon, elsétáltam a karácsonyi vásárhoz a Fashion streeten keresztül, és rájöttem, hogy a karácsonyi vásárból jön ez a csodás fahéj-narancs illat, ami az egész várost belengi. Olyan jó ez az időszak.

Kicsit el vagyok keseredve, és nagyon várom, hogy elteljen ez a hét, amikor a külföldi vendégeinkkel együtt be kell költöznöm a szállodába nekem is (egy kolléganőmmel, és két spanyol tanárral leszek egy szobában), és egész héten, vasárnaptól szombatig nem jöhetek haza, mert reggeltől estig programok lesznek - az óráim mellett, természetesen.  Igazából nem is értem, hogyan kerültem ilyen helyzetbe, ennyit arról, hogy mennyire tudok nemet mondani. Ez az egész sztori nagyon kívül esik a komfort zónámon, mert tudok én nagyon sokat dolgozni, de az, hogy a nap végén nem mehetek haza a pasimhoz, és nem aludhatok az ágyunkban, az számomra pokol. Szombat reggel pedig, amikor végre kiszabadulhatok a börtönből, ahelyett, hogy elmennék a pasimmal a Khanba ebédelni, be kell majd mennem az iskolába digitális továbbképzésre, ami estig fog tartani megint. Azt hiszem, nem mondhatjátok, hogy nem tudok élni. 

Na mindegy, tudjuk le ezt a hetet, biztos lesznek tök jó részek is, utána viszont nagyon másképp fogom a  dolgokat csinálni, december 2-től semmit extrát nem vagyok hajlandó csinálni az óráimon kívül, ez így tényleg nem mehet tovább, nekem sokkal fontosabb a magánéletem és az egészségem, mint a munkám. 

2019. november 18., hétfő

i'm okay. i have more happy than i do sad.

Vasárnap reggel a wampon kezdtünk, jól megnézegettük a kortárs iparművészek csodáit. Még mindig nagyon sok hasonló dolgot látni, de rengeteg egyedi cucc is van köztük. Nekem kicsit ilyen kiállítás-szerűen működik a wamp, teljesen kielégít az is, ha csak jól megbámulok-megtapogatok mindent, és végül nem veszek semmit (pedig egy olajzöld, bőr hátizsákhoz kétszer is visszamentem). Valahogy örömöt okoz ennyi kreatív szépség egy halomban. Vásárolni meg azért jó ott, mert egyrészt ezek a termékek nem sokszor jönnek szembe az utcán, másrészt ha valakinek szívesen adok pénzt, az a fiatal magyar tervező. Egyébként nem én akartam menni, hanem Barni, és végül neki vettünk egy gyönyörű Bosis pulcsit, mert végre már nem csak ilyen kámzsás-nyakú pulcsikat készítenek, hanem kapucnisat is, ez lett neki szerelem, nagyon puha és meleg, nagyon ajánlom a Bosis pulcsikat, ha karácsonyi ajándékot kerestek pasinak (vagy lánynak): 


Nem, ez nem ő, bár neki is legalább ilyen jól áll. Aztán elmentünk Vácra, ahol a családom 90%-ával együtt ebédeltünk, anyukám libát sütött. Nem maradtunk sokáig, mert Barninak úgy egy hónapja ez volt az első szabadnapja. Kicsit még barátkoztunk, elvittük a kutyit sétálni, megpuszilgattunk mindenkit, aztán eljöttünk. Valahogy jobban szeretek a családommal kisebb létszámban időt tölteni, mikor nincsen ekkora zaj, és kicsit jobban oda tudunk figyelni egymásra. Hazafelé beugrottunk Barni szüleihez egy órára, ahol én már félálomban üldögéltem a kanapén egy vastag pokrócba bugyolálva. Ők is csomagoltak nekünk kaját (mert persze anyukám is), aztán eljöttünk. Én még kijavítottam úgy 50 dolgozatot, aztán aludtunk, reggelre is maradt még úgy 50. Valahogy pihentetőbbnek képzelném a hétvégéket.

Egyébként a fáradtságommal együtt borzasztóan zennek érzem magam. Talán pont azért, mert annyira sok minden van, érzem, hogy tök felesleges stresszelnem rajtuk, elfogadtam, hogy ez a néhány hét a nagyon sok munkáról fog szólni, és nem nagyon, illetve minimálisan jut csak most másra idő. Rajtam nem múlik, nagyon szuper emberekkel dolgozom együtt, tűzbe tenném értük a kezem, én is szépen csinálom a dolgom, a többi meg majd csak lesz valahogy. Barnival is olyan szép harmóniában élünk  most, hogy úgy érzem, együtt bármit megoldunk, semmi rossz nem történhet. 


2019. november 16., szombat

too many feelings for one brain

Egyébként a hét első fele kifejezetten baráti és napsütéses volt. Hétfőn support talit tartottunk Pilláéknál, ő főzött nekünk levest, meg volt vaníliás karika, és végül csak azért fejeztük be a dumcsizást meg a röhögést, mert este 11 volt és nem vagyunk már 20 évesek. 

Volt egy délutánom, mikor itthon pihenhettem, az egyik nap randiztam és vacsiztam Phoebe-vel, és ez mind nagyon jó volt. Csak aztán jött a csütörtök, amikor reggel 8-tól este 7-ig bent voltam a suliban, és csak az mentette meg a napot, hogy Barni eljött értem, és elvitt a Khanba, ahol berendeltem az összes előételt kb, és el is pusztítottam mind becsületesen. Utána pedig pénteken is estig a suliban voltam, ami már kifejezetten fájt, de főleg az, hogy amikor végeztünk a feladatok megbeszélésével, úgy éreztem, hogy ünneprontó vagyok, hogy nem megyek még utána el a lányokkal inni is. Én egyszerűen nem értem, ők nem fáradtak? Nincs magánéletük? Nem várja őket a barátjuk otthon? Nem hiányzik az otthonuk, ahová hétközben kb aludni járunk haza?

Névnapom is volt mostanában, amiről meg kell hogy állapítsam, hogy akár el is törölhetjük, mert (a bátyámon kívül) sem a családom, sem a barátaim által nem került emítésre, kb így néhány ismerősöm anyukája írt a facebookon, de hát igazából azt is minek. Barni is úgy jött haza aznap este, hogy na, vacsizzunk aztán aludjunk, én meg kicsit beszomiztam, hogy még csak virágot sem hozott. Tegnap viszont kaptam tőle egy gyönyörű ezüst nyakláncot, és igaz, hogy én mutattam neki egyszer, hogy tetszik, de hát megjegyezte és megszerezte, szóval azóta meg kicsit szégyellem is magam, mert tényleg a tenyerén hordoz és iszonyúan elkényeztet, miközben jelenleg heti 7x20 órát dolgozik (kis túlzással, de tényleg hetek óta nem volt szabadnapja), nekem meg rosszul esik, hogy nem hoz virágot a névnapomra, ami amúgy szerintem is a világ legértelmetlenebb dolga. Stop bitching, bitch.

Ma meg kicsit becsatlakoztam hozzá napközben, és megint együtt ebédeltünk (mondom, hogy jó dolgom van, de egyszerűen muszáj innen-onnan lopnunk 1-1 órát, hogy egyáltalán lássuk egymást), aztán felvitt az ötödik kerületben egy legendás épület tetejére, ahol teljesen olyan érzésem volt, mint a Galerie Lafayette tetején, csak itt nem voltak turista-hegyek, csak ketten voltunk. Egy jó fél órát romantikáztunk, én lefotóztam egész Budapestet, aztán hazasétáltam, hogy végre dolgozhasson úgy, hogy közben nem zaklatja őt a nője, én meg aludhassak a kanapén. 





I've worked enough this year, it's time for summer!

Ezt érzem most:





November 30-ig el fogok pusztulni. Egyszerűen nem tudom, hogyan fogom belepaszírozni a nap 24 órájába mind azokat a dolgokat, amik rám várnak. Az egyik hetet ráadásul egy budget szállodában fogom tölteni egy csomó magyar és külföldi gyerekkel és tanárral, igen, ott is alszom, és hiába lesz ez a szálloda Budapesten, kb 8 kilométerre a lakásunktól és a pihe-puha ágyunktól, nem jöhetek haza, illetve nem lesz időm haza jönni. Egy héten keresztül egyszer sem, mert reggeltől estig (általunk szervezett) programok lesznek minden nap. És közben az óráimat is meg kell tartanom. Sírok. Ja, és persze mindkét szombat munkanap. 

És egy ilyen időszak közepén kapok egy emailt az oktatási minisztériumtól, hogy épp beleesek valami minőségellenőrzési lófaszba, 2020-ban jönnek majd megnézni az óráimat (jól van, jöjjenek). Majd a héten küldtek még egy emailt, azzal, hogy ehhez akkor december 3-ig töltsek fel mindenféle dokumentumot és életpályát és iskolaelemzést és nem tudom még mit egy olyan felületre, ahova nem is tudom a felhasználónevem meg a jelszavam, mert utoljára kb 6 éve használtam. 

Kicsit úgy érzem magam, mint egyetemista koromban, mikor 2 hét alatt volt mondjuk 10 vizsgám, és tudtam, hogy ha nem alszom ez idő alatt, akkor sincs esélyem mindet megcsinálni. Csak most nincsenek UV-k.

Mondjuk az vígasztal, hogy november 30 gyorsan itt van, utána minden sokkal lazább lesz, december meg már csupa fahéj- és fenyőillat.  

2019. november 13., szerda

Asszem kicsit híztam, ami nem csoda, mert eléggé elengedtem a rendszeres mozgást, meg a kajálást is. Cserébe viszont egészen lelazultam, nem stresszelek, mindenbe fektetek annyi energiát, hogy rendben legyen és soha ne legyek elhavazva, de közben ne is szakadjak szét. Ehhez kell, hogy kialudjam magam, viszont a hajnali kelés, hogy edzeni tudjak, már nem fér bele, este viszont a tanítványok mellett egyszerűen nincs hozzá energiám. Eljárok kocogni, ami jólesik, de nekem nem elég. 

Na mindegy, most ez ilyen, szerintem téli álmot alszik a szervezetem, de ezzel együtt jól érzem magam. Fú, a kajálást viszont valahogy vissza kellene terelni a normál mederbe a szénhidrát-erdőből. Ma egyébként tök ügyesen halat ebédeltem párolt zöldségekkel, de aztán 3 órával később elmentük Phoebe-vel egy nagy halom tenger gyümölcseis spagettit enni az okay itáliába a Vígszinház mellé. Szerintem most 3 napig nem leszek éhes.

2019. november 12., kedd

home

Pénteken pedig Phoebe-vel találkoztam, aki újra beköltözött Budapestre. Kávéztunk és ettünk egy sütit, a Görbe Bögrében a Rákóczi térnél, aztán én hazaugrottam összepakolni, beraktam a cuccokat az autóba, és hazavezettem a szüleimhez. Amennyire nem találtam a helyem a múltkor, most annyira zen volt otthon lenni: beszélgettünk, kutyáztam, pihentem. Szombaton elmentünk anyuval a piacra kettesben, nekem ez a legjobb, legotthonosabb programom vele, nagyon szeretem. Ő még az a típus, aki másutt veszi meg a kenyeret-kalácsot, a felvágottat, a tejet, a zöldségeket és a húst, mert minden másutt olcsóbb. És mindent kimérve vesz, nem azért, mert annyira környezettudatos, hanem mert így a legegyszerűbb - még a tehéntejet is a saját üvegébe méri ki neki a falusi néni, aki a saját tehenét fejte meg aznap reggel. És Vác nem egy kis falu, hanem egy egész menő város, és mégis simán működik ez így. Nagyon szeretem ezt, és örülök, hogy itt Budapesten is be lehet szerezni azért nagyon jó minőségű háztáji árut itt-ott, például vasárnap a Pasaréti piacon dobtam dobtam egy hátast a minőségtől, és semmi nem volt drága.

Aztán otthon együtt főztem anyuval, ami szintén olyan volt nekem, mint egy buddhista elvonulás, ahogy anya konyhájában pucoltam a Jamie-féle raguhoz a sütőtököt, anya mosogatott, a kutya pedig befeküdt a köztünk lévő 20 centire, hogy mindenkihez a legközelebb lehessen. 

2 körül csöngettek, és Barni állt a kapu előtt - persze, tudtam, hogy jön. Teljesen olyan érzés volt lábujjhegyre állva megölelni őt a kapuban, mint szerelmünk hajnalán, mikor Vácra járt udvarolni hozzám, mindketten egészen elérzékenyültünk. Mennyi minden történt azóta... Aztán ebédeltünk, majd aludtunk egy órát, végül hazajöttünk a miniatűr fészkünkbe kártyázni.






ups and downs

Vasárnap reggel Barni megint hajnalban ment dolgozni. Amikor kiosztja a reggeli  pusziadagomat a párnától gyűrött képemre, mindig megígérteti velem, hogy alszom, ameddig tudok. De aztán úgy alakult, hogy 8-ra az egész lakás ragyogott a tisztaságtól (kicsit porszívóztam is, bocs, szomszédok, bár én sem hallom őket soha, akkor ők sem hallanak engem, ugye?), 9-re pedig már ágyat húztam és két adag ruhát is kimostam. 10-kor pedig már Teri konyhájában ittam a laktózmentes tejes, házi sós-karamellás kávémat. Teri lakása olyan gyönyörű, hogy az ember azonnal megfogadja, hogy egyszer majd neki is lesz ilyen, és mielőtt hazamegy, vesz egy csokor virágot, hogy vázába tudja rakni - biztosan ismeritek az érzést, elképesztően inspiráló. 

Nagyon jót beszélgettünk, fura, hogy ilyen jó, egészen hirtelen mélyülő barátságokat tud kötni az ember a blogokon keresztül. Nagyon izgalmas most az élete, és úgy jó, ha történik mindenféle, és nem arról szól, hogy bemegyük dolgozni, hazamegyünk, eszünk, alszunk, és kezdődik elölről, mint ahogy én ezt néha érzem. Utána még megnéztük a picike termelői piacot a Pasaréti téren, isteni dolgokat vettem: matchás péksütit, sütőtökös kenyeret, mangalica sonkát és szalámit. A lidl-ben találtam melléjük friss, lágy kecskesajtot, meg volt otthon mézédes szőlő Vácról, és már tudtam is, hogy mi lesz a vacsi. 

Aztán beültem a kisautómba, bekapcsoltam az ülésfűtést, és ahogy tekeregtem a kunkori utcákon a hegyen, a szürke, esős időben, annyira meleg, otthonos, ünnepi hangulatom lett, hogy kicsit rá kellett játszanom a Michael Bublé-féle karácsonyi albummal. Otthon végül felfújtam a pofámat (ez nálunk ilyen családi kifejezés, és a pofa is cukiskodva hangzik el mindig), és megcsináltam az Alessióból ismert, csodálatosan finom, sütőtökös, zsályás-vajas raviolit, és mire Barni hazaért 2 körül, már a gőzölgő kis tésztabatyuk várták. 





Jó, lelövöm a poént: borzalmas lett. Tök jól nézett ki, és már egészen elbíztam magam, hogy milyen profi vagyok, de túl vastag és kemény lett a tészta, némelyikből kifolyt a töltelék, a végeredménynek pedig köze sem volt ahhoz a vajpuha, tökéletesen harmonikus ízvilágú, édes-sós csodának, amit az Alessioban (meg az Opera mellett lévő kistesójában: az A Prestoban, ha a városban csábulnátok el, mondjuk az Alessio ezerszer hangulatosabb) szoktam enni. Barni szépen, udvariasan megette a felét annak, amit a tányérjára szedtem, de a napot egyértelműen a mangalicasonka, meg a kecskesajt mentette meg. Úgyhogy én a töltött tészták készítését meghagyom a nagyoknak, és bár eszembe jutott, hogy elkérem anyukám tésztanyújtó gépét, rájöttem, hogy ennyire azért nem érdekel a dolog. 

a legdurvább szerzeményem a Pasaréti piacról

2019. november 8., péntek

mornings like this

És pont tegnap, mikor kutyát sétáltattam, egyszer csak ott állt egy nagyon régi barátnőm, még a zenekaros időkből, a gitárosunk csaja volt egy ideig. Kicsit beszélgettünk, és mesélte, hogy ott lakott a környéken, de épp költözik - mint kiderült, Budára, a mi utcánkba, kb 3 háznyira tőlünk. Ennek mennyi esélye van? Úgyhogy meg is beszéltünk, hogy iszunk majd egy kávét.

Este pedig 7-ig értekezleten ültem a suliban, borzasztóan hosszú volt. Végül Barni eljött értem, aztán, mivel török barátunk épp a Gül Babához tartott, és hallottuk, hogy a környékünk káosz, gondoltuk, hogy majd az Árpád híd felé  közelítjük meg a lakást - útközben viszont sikerült belefutnunk a Fradi meccsbe, ahol láttunk pár száz idegesen rohangáló rohamosztagost botokkal meg könnygázzal, meg rengeteg száguldó rendőrségi kisbuszt, elég ijesztő volt. Megfordultunk, és szépen, a budai rakparton jöttünk végül haza, ami végül teljesen oké volt. 

Én már nem bírok több rakott krumplit enni, pedig még mindig van belőle, úgyhogy elugrottunk a Kolosyra a Vapianoba, én rákocskás, paradicsomos cukkini tésztát kértem, ami nagyon finom volt, meg az etyeki sav blanc is mellé. Jó volt kicsit leülni, dumcsizni,  és igazán odafigyelni egymásra, mert otthon én általában rögtön elkezdek háziasszonykodni, Barni meg visszaül dolgozni a gép elé, aztán meg elalszik. Kicsit felrázott minket a vacsi, úgyhogy még otthon is összebújtunk a kanapén, én ittam még egy pohár bort, aztán fogat mostunk, és úgy aludtunk reggelig mindketten, mint a bunda. Ma csak később megyek dolgozni, isten áldja a 10-es munkakezdést.

Ennek az eredetileg koreai, de Hollandiában élő lánynak legszívesebben az összes printjét megvenném, de gondolom, Barni kidobna:

anneliesdraws