2019. március 27., szerda

kutty

És még azt is szeretném elmesélni, hogy a hétvégét teljes szimbiózisban töltöttem a plüsskutyámmal, anyukám sütött nekem Pavlovát, én pedig elvittem az unokahúgomat, hogy válasszon valamit a születésnapjára, és vettünk neki egy vagány farmerdzsekit. Ennél jobb terápiát el sem tudok képzelni. 

ez már a tavaszi kollekciós bunda

busy

Valamelyik nap kicsit beszéltem Selindával viberen, és megírtam neki, hogy olyan az időbeosztásom, hogy zsonglőrködnöm kell az óráimmal. Soha, semmire nincsen időm, mert ha véletlenül lenne, akkor aznap biztos, hogy bejelentkezik egy magántanítvány, vagy színházba megyünk, vagy egyéb programunk van. Mostanában a vizsgákon sokszor beosztottak felügyelni, és rájöttem, hogy az a kedvenc tevékenységem, mert ugye nem lehet laptopot bevinni, nem lehet telefont nyomkodni, csak ülni kell, és megbizonyosodni róla, hogy a gyerekek nem puskáznak, meg fel kell írni, hogy mikor ment ki pisilni, meg mikor jött vissza. És közben ülök és pihenek és csodálatos. Sajnos nem emlékszem, hogy mikor ültem otthon a kanapén utoljára úgy, hogy valami sorit néztem, vagy olvastam, vagy blogoltam, mert ha véletlenül akad egy kis időm otthon, akkor azonnal ingerenciám támad port törölni vagy spenótfőzeléket főzni. Itt az iskolában pedig mindig az óráimra készülök, például szívem szerint most is azt tenném, de gondoltam, faszóm, blogolok egy kicsit, kell a pihenés. A pasim egyébként már mondta, hogy ne mártírkodjak, ha úgy érzem, pihenjek, de hát most is van otthon 4 pimpósodó banán, amiből banánkenyeret kellene csinálni, meg hát ki takarítja ki a fürdőszobát vagy rak rendet a hűtőben? 

Egyébként észrevettem magamon, hogy itt az iskolában időnként eszembe jut, hogy úgy elszívnék  egy cigit, pedig nem is dohányzom. Szerintem inkább az van benne, hogy milyen jó lenne kikapcsolni a mókuskerékből egy picit. De hát ezért csak nem fogok elkezdeni dohányozni.

Ami pedig a hétvégéket illeti, most is be van táblázva már péntek délutántól vasárnap délutánig, mondjuk szuperjó programokkal, de lehet, hogy nem bánnám, he nem lenne semmi terv. 

Apropó, színház: A múltkor a pasim leült a gépe elé és elköltött vagy 50e forintot jegyekre, úgyhogy most folyamatosan színházba járunk. Például megnézünk minden Mucsi-Scherer darabot a szkénében, és nagyon-nagyon jók - utoljára a Nehéz-t, a Kutyaharapást és a Fajok eredetét láttuk, és mindig az jut eszembe, hogy elképesztő az az energia, amit ezek a színészek minden este beleraknak a munkájukba. Mindhárom darab zseniális. 

2019. március 22., péntek

je ne sais quoi

Tegnap éjjel fél1 körül feküdtünk le, előtte megittam 3 cidert. Nagyon jó érzés volt a végtelen értekezlet után kicsit kimozdulni, nem a suliról beszélgetni, másokkal találkozni, jó zenét hallgatni, iszogatni, elszívni egy cigit. A Nemdebárban voltunk egyébként, nagyon szeretem azt a helyet. Vicces, hogy amikor először ott jártam, talán szeptemberben, támasztottam a pultot, vártam a fröccsömre, lenéztem a pultra, ami tele van matricázva, és az első dolog, amit megláttam, az a régi zenekarom egy kis matricája, még kis kép is van rólam, rólunk. Szóval azonnal a szívembe zártam a helyet. Ja, és tegnap még Terivel is összefutottam ott, milyen pici Budapest.

Mivel mostanában fél 10 körül már aludni szoktam, hogy bírjam a tempót, így az éjfél utáni fekvéstől meg a ciderektől elég nyúzott voltam de mégis, nagyon jó volt a suli ma (nekem ilyenkor segítenek a színes ruhák, a szépen belőtt haj, az átlagnál látványosabb-színesebb smink, valami nagyon finom illat). Szuper dolgokat csináltunk a kölykökkel, olyan jól érzem magam köztük, elképesztően jó közösség, rengeteg sikerélményem van, meg a kollégák közt is óriási cukik vannak, szépen belerázódtam a közösségbe. Rengeteg vizsgát lepörgettünk az elmúlt két hétben, mindenki eléggé kivan, de most belegondoltam, hogy nincsen 3 egész hónap a suliból, és jön a nyári szünet... Meg a tavasz mindig könnyebb kicsit. Megbeszéltük, hogy majd csinálunk sulin kívül ezt-azt, nagyon van most hozzá kedvem. 

Viszont borzalmasan feszült vagyok, kb mintha nem is önmagam lennék, ma délután is fél órán keresztül, toporzékolásig kerestem a kocsikulcsot a 35 m2-n, a végén már a hűtőbe is benéztem, meg megkotortam a szemetest is... A kulcs eközben végig ott volt kirakva a konyhapulton, én tettem oda. Nem tudom, mi van, hogy őrültem meg 3 nap alatt, és hova lett a kiegyensúlyozott Milonka, de tényleg, figyelem kívülről magam és nem értem. Mindenesetre vettem magnéziumot meg D-vitamint (köszönöm a tanácsot, Bea!!!), hátha kiűzik belőlem a hisztérikát. 

Most meg itthon vagyok Vácon, másfél óra alatt értem ide Budáról kocsival a 45 perc helyett, ez a péntek délutáni forgalom pokol. De mindegy, mert anyukám megvacsoráztatott, már a kanapén fekszem pizsamában a pihe-puha, frissen vágott  bundájú kiskutyával együtt, várja a könyvem, hogy olvassam, nagyon ki fogom magam aludni, reggel meg piacra megyünk anyuval meg Pannával. 

lori roberts

2019. március 21., csütörtök

lost my cool

Úristen, NAGYON hosszú napom volt, ráadásul a hormonháztartásom játékszere vagyok, és ez borzasztóan fárasztó, gyanítom, nem csak nekem, tegnap földhözvágtam a telefonom, mert a pasim nem jött azonnal vacsizni, mikor kész lett a paradicsomos-bazsalikomos tészta. Nem volt jó napom, na. Mondjuk azóta hazaértem, álltam negyed órát a zuhany alatt, bebongyorítottam a hajam és kirúzsoztam a szám. Most pedig várom, hogy a pasim elkészüljön a foci utáni zuhannyal és induljunk az egyik kedvenc helyünkre inni valamit, meg meghallgatni egy dj haverunkat. 

Ezt meg most nagyon szeretem:

2019. március 19., kedd

tony hawk

Amikor Indonéziában éltünk, a két bátyámnak lett gördeszkája, amivel aztán én is gengszterkedtem később, szóval nem jól, de kicsit tudok. Barni viszont vérbeli gördeszkás, illetve hát az volt régen, szerintem az öltözködésén is látszik kicsit ez az életérzés, nagyon laza, lóg a nadrágja a fenekén, mindig tornacipőt hord, örök kölyök. Mielőtt indultunk Szlovéniába, kaptunk kölcsön két elektromos gördeszkát, és Barni teljesen odáig volt, hogy majd azokkal krúzolunk mindenfelé, én meg biztos voltam benne, hogy minimum egy csuklótöréssel járna az, ha én a Vissza a jövőbe szereplőjének képzelném magam - így aztán nem lelkesedtem különösebben. De nem vagyok az a típus, aki képes kipróbálás nélkül hagyni dolgokat, és ráálltam. Aztán pedig nem akartam leszállni róla, nagyon, nagyon élveztem. Úgy működik, hogy van benne egy elekronika, ami az egyik kereket mozgatja, előre és hátra is tudsz menni, a max sebessége 40 km/h, és fékezni is lehet. Egy távirányítóval tudod irányítani, ami a kezedben van, egy kis kapcsolót kell finoman előre vagy hátrafelé nyomni - és voilá. Ha nem kerülne 160e forintba, én tutira befizetnék egy ilyenre, elképesztő élmény volt suhanni felfelé (!) a lejtőn, meg mindenfelé a tóparton. 


you had me at champagne

Úgy tűnik, hogy mivel egy csomó mindenkinek több airbnb-s ingatlana is van, gondolom nem egyszerű napi szinten gondoskodni róluk, pontosan időzíteni az érkezéshez a takarítást meg a kulcsátadást stb. Így az a trend, hogy egy kis kóddal nyitható dobozban találod valahol (kb mondjuk az ajtó mellett) a kulcsot, hogy ne kelljen találkozni a tulajjal, majd a végén oda is tudod visszatenni.

A ljubljanai lakásunkban (amihez járt két szuperjó bringa is) viszont kicsit bonyi volt már a bejáratot is megtalálni, és aztán visszajutni a mélygarázsba, megtalálni a parkolóhelyet stb. Ezért a tulaj egy hosszú pdf-et állított össze, amiben részletesen, szöveggel elmagyarázta, képekkel illusztrálta az útvonalat, ahogy bejutsz a házba, megtalálod a kulcsot, leparkolod az autót stb. Éééés mindenhol volt egy kattintható link is, _videóval_, ahol felvette, ahogy besétál az épületbe, lemegy autóval a parkolóház mínusz 3. szintjére, beáll stb. 

Nekem ekkor már gyanús volt, hogy ez mennyire szuperül dokumentált, de arra gondoltam, bizonyára sokat szerencsétlenkedett már a vendégekkel, akik hívogatták apró-cseprő ügyekkel, azért biztosra megy. De aztán végre bejutottunk a lakásba, ami nem csak, hogy tökéletes volt és gyönyörű, hanem az utolsó centiig oda volt írva mindenhova minden. Pl a füriben, hogy kérlek, ne a (hófehér, patyolat tiszta) törölközővel töröld le a sminket, arra használd a sminklemosó kendőket. Mellette nyíl a sminklemosó kendők felé, a sminklemosó kendőkre pedig rá volt írva (SK nyomtatva), hogy sminklemosó kendők, szóval semmit nem bízott a véletlenre. Volt egy egész, kompakt könyv, h TOUR OF THE APARTMENT, laminált lapokkal, az első oldalon fotó a csávóról meg a kis családjáról, részletes infókkal róluk, a lakásról, Lujabljanáról kb egy doktori disszertáció formájában. 

A hűtőn egy felirat várt, hogy készítettem nektek egy kis meglepetést! Kinyitottam, és egy csinos kis tálcán ott állt egy kis üveg hűtött pezsgő két pezsis pohárral. Engem mondjuk ha eddig nem vett volna meg, akkor a pezsivel már biztos. De a lényeg mégis a lakás volt: kisebb volt, mint a miénk, de elképesztően jó elrendezésű, és gyönyörű, az utolsó hamutartóig jól kitalált részletekkel, színekkel, csak fehérrel és zölddel, anyagokkal, kávéval, tusfürdővel, stílusos terasszal, növényekkel, mindennel. 

Olyan jó volt ott lenni, szívesen laknék ott. De leginkább az a szenvedély nyűgözött le, amivel ez a pasi intézi ennek a kis lakásnak a dolgait. Itt a link, de ez is az övé, tippelem, hogy ugyanolyan luxi élmény lehet.






A bledi szállásunk béna volt, csak a kilátás és a hely volt szuper, azt nem akarom ajánlani, de nekem hobbim az airbnb-n vadászni, gyönyörű lakásokat lehet találni nagyon jó helyeken, teljesen oké áron, amikor Ljubljanában keresgéltem, csodálatosakat láttam. A lényeg, hogy minél hamarabb le kell foglalni, mert utolsó pillanatban már csak a maradék van és minden drágább. Utazzatok sokat!

2019. március 18., hétfő

Szlovénia

Úgy volt, hogy pénteken elautózunk Szlovéniába. De aztán Barni mondta szerdán, hogy miért nem csütörtökön indulunk, hát abszolút ráérnénk, milyen jó lett volna már pénteken ott ébredni. Ohhó, mondtam erre, nincs itt semmi probléma, pillanatok alatt találok én csütörtökre is valami vagány kis airbnb-t, és tényleg, ez lett amúgy eddig a legszuperebb szállásunk evör, majd mesélek róla. Így pénteken Ljubljanában ébredtünk, a piacon reggeliztünk, a késő délutáni ebédünket Piranban, a tengerparton, sirályvijjogás mellett ejtettük meg, és jól teletömhettem végre a hasam friss tengeri kütyükkel, meg megihattam az évad első aperol spritzét. Este pedig megérkeztünk Bledbe, ahol a szállásunk terasza a tóra nézett, és még majdnem két teljes napot ott hédereztünk, bringáztunk, gördeszkáztunk, csónakáztunk, kártyáztunk, aludtunk, óriásiakat beszélgettünk. 

Tegnap pedig, mikor hazaértünk, annyira fel voltam töltődve, hogy gyorsan vettem virágot a pasim anyukájának, a sógornőjének meg magunknak is, lendületből kitakarítottam a lakást, majd átmentünk még Barni öccséék teraszára naplementét nézni és sütögetni. 

Este pedig úgy feküdtem le, hogy senkivel sem cserélnék a világon. És tényleg elképesztő, hogy ezek a csodás helyek itt vannak 5 órányi autóútra, vagyis egy köpésre.
















2019. március 13., szerda

work

Lettek megint új tanítványaim, pont olyan órabérért, amire végre én is azt mondom, hogy ez oké, nagyon jó érzés kiegészíteni a fizum. Mondjuk ma eljöttem az egyik lánytól, és a mellette lévő lidlben el is költöttem az óra árát finom és egészséges dolgokra, de sokkal jobb érzés volt, mint a kis alapfizum fogyasztani. Az egyetlen baj - illetve hát nem baj ez, csak nem olyan jó -, hogy nem tudok itthon tanítani, és így az óráim nem csak annyi időt vesznek igénybe, amennyit, hanem oda kell menni, meg haza is kell jönni, ami általában alsó hangon plusz egy óra. Ráadásul ma, ahogy a Délitől jöttem hazafelé, annyira beszélgettem apukámmal, hogy rossz villamosra szálltam, és csak arra lettem figyelmes, hogy teljesen ismeretlen a táj: a Városmajor mellett suhantunk éppen, pedig hát enyhén szólva nem arra lakom, szóval vissza kellett bumlizni. Elképesztő, hogy mennyire szórakozott vagyok, de tényleg. Egyszer Genfben majdnem sikerült felszállnom egy Berlinbe tartó járatra a budapesti helyett, de aztán mégsem. Szóval azt akartam mondani, hogy ha tudnék itthon tanítani, akkor sokkal optimálisabban be tudnám osztani az időmet és több diákot tudnék vállalni, vagy értelmesebben el tudnám tölteni az időm, mint hogy A-ból megyek B-be.

brunna mancuso

2019. március 11., hétfő

K&D

Kruder és Dorfmeister volt az Akváriumban szombat este, már hónapokkal ezelőtt megvettük rá a jegyet, nem csak mi, hanem Pilláék és Gyömbérkéék is, mindenki a pasijával együtt. Mondjuk elég nagyot néztünk, mikor kiderült, hogy éjfélkor van kapunyitás, hajnal 1-kor kezdenek, és 3 órás szettet tolnak - el sem tudom képzelni, hogy ez miért jó, kinek alap hajnal 4-ig táncikálni szombat este, főleg úgy, hogy utána csak 1 nap van regenerálódni és pihenni, hétfőn reggel pedig indul a nagyüzem a csirkelefejező-gyárban? Én ráadásul csütörtökön és pénteken estig, szombaton pedig délutánig dolgoztam, szóbeli felvételiztettük a nyolcadikosokat (majd mesélek erről is, ha valakit érdekel). Szóval fáradt voltam, és én 10-kor már aludni szoktam, szóval aggódtam, hogy hogyan maradok ébren, de aztán nagyon jó volt kicsit kimozdulni meg pörögni. Előtte Pilláéknál iszogattunk kicsit, náluk  annyira otthon érzem magam, egy ponton mondtam, hogy éhes vagyok, és mondták, hogy ott a hűtő, mindenről tudod, hol van, csinálj magadnak szendvicset. 

4-ig végül nem maradtunk, mindenki hazaoldalgott 3 után, én még taxiba is hajlandó voltam beleülni, pedig nem bírom őket. Nagyon ritkán járunk el mulatni, de néha szervezni fogunk ilyet, és nem is feltétlenül a zene, hanem a kis barijainkkal való közös élmény miatt. 

Asperger

Voltunk bulizni a hétvégén, és az egyik nagyon kedves barátunk, akit egyébként ritkán látunk, mert a családjával vidéken él, szintén ott volt. Mikor megérkeztünk, kicsit dumáltunk, már szólt a zene. És akkor odahajolt hozzám, és csillogó szemekkel, hatalmas mosollyal megkérdezte, hogy meséltem már, hogy kiderült, hogy aspergeres vagyok? Én erre visszaköptem a fröccsömet a poharamba, de mint kiderült, jól értettem. Így 40 évesen megtudta magáról, hogy Asperger-szindrómás, és nagyon örül neki. 

Az történt, hogy őt mindig, mindenki úgy jellemezte, hogy fura, de közben meg iszonyúan okos, tehetséges, sikeres a dolgaiban, szóval belefért. A feleségével két gyerekük is van, a nagyobbik tizenéves, és egy ideje megromlott a kapcsolatuk, ő el is költözött egy éve otthonról. De aztán úgy döntöttek, hogy adnak maguknak még egy esélyt, ő visszaköltözött és elmentek párterápiára. És a párterapeuta segítségével diagnosztizálták az Asperger-szindrómáját. És akkor innentől fogva tudjuk, hogy a feleségével való fő konfliktusaik alapja, az, hogy ő képtelen a kommunikációra, hogy rosszul, vagy nem tudja értelmezni a felesége üzeneteit, hogy nehezen, vagy egyáltalán nem tud bizonyos ingereket feldolgozni, hogy egy csomó mindenben nagyon lassú, vagy hogy nem tud a kialakult kis szabályrendszerétől elvonatkoztatni, vagy spontán döntéseket hozni, ha valami nem úgy alakul, ahogy eltervezte - nos, ezeket ő nem azért csinálja, hogy idegesítse az asszonyt, hanem mert ő ilyen.

És kérdeztem tőle, hogy és ez megmagyaráz dolgokat? És azt mondta, hogy MINDENT megmagyaráz, minden mozaik a helyére került. Hogy most emiatt az életének minden területe rendben van, bárcsak így maradna minden, és nem tudja, mikor volt utoljára ilyen boldog. 40 évesen megkapta saját magához, és a világhoz is a kulcsot

Őrület, nem?

2019. március 8., péntek

my bad

Valamelyik nap amikor hazaértem, nem működött a kulcsom a kapuhoz. Oda kell érinteni egy kis bilétát egy érzékelőhöz, és akkor beenged, de most nem ment. Épp akkor ért oda egy idős néni, mondtam neki, hogy nem müxik, megpróbáltuk az övét, az jó volt, bementünk. Bent meglepődve tapasztaltam, hogy amíg távol voltam, valaki szép kis színes, tavaszi virágokat ültetett a kő virágtartókba a régi, randa zöld növények helyett. 

Bementünk a második ajtón is, akkor meg még inkább meglepődtem, ott volt egy kis polcos elem az előtérben, rajta nyusziii, meg tavaszi díszek, meg minden, és akkor kicsit megtorpantam, hogy hát ilyenek nem voltak itt eddig. És akkor körülnéztem, és az ajtókon is ajtódísz, meg kisvirág, meg lófütty, és akkor rájöttem, hogy basszus, én nem ebben az épületben lakom. Két ugyanolyan épület/kapu van egymás mellett, és mivel a néni beengedett, az a mázli, hogy nem mentem be az ugyanolyan lakásba, mint a miénk, biztosan csodálkoztam volna egy darabig, hogy nahááát, nekünk eddig nem is ilyen bútoraink voltak.

Azóta mondjuk én is akarok kisvirágokat meg nyuszit meg tavaszi dekort a lépcsőházba, de állítólag úgyis ellopják. De hát a szomszédban nem?

2019. március 7., csütörtök

ennek vége

Sajna nem sok pihi fért a 3 szabadnapba, de azért nagyon jó volt, és jó érzés az is, hogy sikerült elintézni egy csomó, régóta halogatott ügyet. Voltam fodrásznál is, megint nagyon elégedett voltam, ez a fiú sosem kötekszik, tökre érti, hogy miért szeretném ezt, vagy azt, ő tudja jól, hogy nekem kell a frizurámmal együtt élni, nem neki. Elintéztem, hogy budapesti lakos legyek, meg tanítottam is valamennyit. 

Volt nálunk névnapi vendégség hétfőn este, a pasim szülei, meg a tesójáék jöttek át. Készültem, próbáltam valami finom, egyszerűen elfogyasztható (értsd: nem kell hozzá kés és villa, hiszen ennyien nem tudunk nálunk asztalhoz ülni), ételt főzni, ami aránylag egyszerűen elkészül (tehát mondjuk betolom a sütőbe és kész), és a pasikat is lenyűgözi. Végül ez lett, ez Jamie feleségének kedvenc marharaguja, már sokszor megfőztem, egy fél üveg borral meg sok-sok gyökérzöldséggel készül vagy 4 órán keresztül. Jó szaftosra összerottyannak az édeskés zöldségek (sütőtök, édesburgonya, csicsóka, fehérrépa), a hús pedig vajpuha lesz, a végén pedig, mikor forrón tálalod, apróra vágott, friss rozmaringot, reszelt citromhéjat és fokhagymát kellett rászórni. Az az illat - és akkor mellé egy pohár Sauska vörösbor. 

 

2019. március 5., kedd

deadlines

Szerintem még soha életemben nem történt ilyen, de a mai napon, azaz március 5-én elvittem az összes szükséges dokumentumot a könyvelőmhöz, hogy megcsinálhassa az adóbevallásomat. Vagy ötször elmondta, hogy hihetetlen, hogy ilyen korán jöttél. Hát igen, tavaly május 19-én jelentem meg (május 20 a határidő). Olyan büszke vagyok magamra.

the little things

Síszünet van a suliban most 3 napig, elképesztően jó érzés, hogy nem kell dolgoznom, miközben munkanap van, én meg közben flangálok a városban a dolgaim után. Egész más hangulat, mint  mondjuk szombatonként ugyanezt tenni, akkor mindig bennem van a stressz, hogy jaaaaj, mindjárt vége, most meg pluszként, ajándékként élem meg ezt a 3 napot. Kicsit, mintha legálisan lógnék a suliból, csodás érzés. 

Vasárnap behoztam az autóm, és hétfőn azzal krúzolgattam a városban, bevásároltam az esti vendégséghez, és akkor sem jöttem zavarba, amikor nem kaptam friss zsályát a lidlben, egyszerűen csak elgurultam a Perc utcai Culinarisba, ahol 200 forintba került egy csokor. Dolgok, amiért szeretem Budapestet. Hiányzik az a szabadság, amit az autó ad, persze itt a pasimé, de ha ő nincs itthon, akkor a kocsi sincs, kaját vásárolni pedig sokkal nyugodtabban tudok egyedül - szóval nem olyan. Szerintem időről időre be fogom hozni, haza is többet járnék akkor. Nagyon hiányzik a szabadidő, egyfolytában be vagyok táblázva, most emiatt kicsit elkezdtem várni a nyári szünetet.

Ma reggel pedig hazagurultam Vácra. Volt időpontom a kutyakozmetikushoz meg az emberkozmetikushoz is. A kutyi nagyon cuki volt, picit bekábítottuk, de nem raktam rá szájkosarat, vállaltam érte a felelősséget, és tényleg jó volt így, szó nélkül hagyott mindent. A végén, mikor szárította, akkor már eléggé csodálkoztam, hogy most sem szól semmit, mert régen a hajszárítót nem tűrte, de most szó nélkül, csukott szemmel feküdt, én meg közben fogtam és simogattam a fejét. Aztán, mikor már a nyakánál tartott, egyszer csak megindult belőle egy hosszú, panaszos úúúúúúúúúú (ahogy anyukám nevezi, tutulás), és akkor tudtuk, hogy eddig tartott a türelem. Igazi hős volt, azóta otthon alszik a kosarában, anyukámék meleg cserépkályhája előtt, lehet simogatni a borotvált, bársonyos pocakját. 

A kozmetikusom átszervezte a vendégeit, hogy ma beférjek hozzá, úgyhogy hálából vettem neki a lidlben egy cserép minirózsát (600ft, őrület, több színben volt, és gyönyörű). Annyira örült neki, azonnal kerített egy kaspót hozzá, és rakosgatta ide-oda, mint Füles a születésnapjára kapott üres csuprot meg a kidurrant lufit, hogy hol lenne jobb. Olyan jó érzés volt örömet szerezni, sokkal többet kellene nem csak a közvetlen környezetemet meglepni ilyen apróságokkal. 


2019. március 3., vasárnap

tinik

...tegnap este, edzés után pedig találkoztam a lányokkal a régi osztályomból, az egyikük 18 lett, és elhívtak engem is. Nagyon jó volt őket látni, és hiányoznak nekem, nagyon jó érzés, hogy rendszeresen rámírnak, hogy hiányzom, mi újság, vagy csak elmesélnek valami sztorit, esetleg panaszkodnak a sulira. De most kiderült, hogy mivel nincsenek már közös élményeink, nem vagyok a napjaik része, már nem tudunk úgy beszélgetni, mint mikor az osztályfőnökük voltam. Ők már nem az én gyerekeim. Úgyhogy egy fél óra múlva megpuszilgattam őket, és eljöttem, ittam egy meggyes sört 3 haverommal, akikkel összefutottam, és hazamentem aludni a kiskutyámhoz.

Egyébként elképesztő, hogy szerintem mi ennyi idősen gyerekek voltunk még, ezek a lányok pedig tökéletes sminkben, hajjal és manikűrrel, menő szettekben flangálnak, kész nők, ahogy a harmincas haverjaim pillantásaiból is leszűrtem, amint a lányok elvonultak mellettünk. Nem lennék a szüleik helyében - vagy hát nem is tudom, biztos velünk is nehéz volt (mennyi faszságot műveltem én is). Mindenesetre az biztos, hogy ebben a suliban teljesen más az értékrend, más fontos, mint a mostani iskolámban, ahol persze máshonnan is járnak a gyerekek, meg mivel fizetős, nem olyan érdekes, ha valakinek van pénze, és meg tudja venni a Nike cipőt meg a menő telefont. Ott sokkal inkább az a menő, ha egyéniség vagy, ha van stílusod, véleményed, olvasol, vannak hobbijaid, jó vagy dolgokban, kedves vagy, a tolerancia és a nyitottság pedig alap - nem úgy, mint a régi sulimban. Tény, hogy ez a kettő a kollégáimra sem volt jellemző.

home

Barni most is csúszik, csak másfél napra tudott menni, de így is örültünk, hog eljut kicsit snowboardozni. Én meg azt találtam ki, hogy elhívom apát, hogy segítsen néhány apróságot rendbetenni, megszerelni a lakásban. Én már nem nagyon örülök, ha ismeretlen helyeken, vagy Budapesten vezet, úgyhogy azt csináltam, hogy szombat reggel hazamentem, elmondtam, hogy azok a dolgok, amiket meg kellene, hogy nézzen, hogy elő tudjon készülni, és tudja, milyen szerszámokra lesz szükség. Autóba ültünk, fogtuk Pannát is, a nagy kalandort, és elhoztam őket ide, hozzánk. Apa mindent megszerelt, én segítettem neki, amit tudtam, Panna meg jobbra-balra dőlt. Közben főztem nekik ebédet, megebédeltünk, majd amikor apa kész lett, kicsit ejtőztünk a kanapén, igazi minőségi időnek éreztem ott pihegni velük. Aztán összepakoltunk és hazavittem őket. 

Otthon, az esti programomig volt úgy két órám, így elmentem edzeni a régi edzőtermembe. Olyan furcsa, de az élt az emlékeimben, hogy mennyire szuper az a terem, itt is, mintha mindegyik edzőteremben azt keresném, azért nem találom az igazit. Hátööö. Egyáltalán nem olyan csilivili, mint ahogy emlékeztem, sőt, nem is olyan nagy. Ez van a lakásommal, meg a várossal is, mintha az elégedettségem, az otthonosság kicsit megfényesített volna mindent. Ugyanez volt akkor is, mikor kiköltöztünk Genfbe - onnan hazatérve mindent olyan szürkének porosnak és lepattantnak láttam. Aztán ahogy újra elkezdtem otthon élni, és megint boldog lettem a kis dolgaimmal, újra elkezdtem szépnek látni mindent. Semmilyen hiányérzetem nem volt, boldoggá tett, amim ott volt, kicsit, mint tudjuk, idealizáltam is a környezetem, a különbejáratú üvegbúrám. Na mindegy, a lényeg, hogy mostmár sokkal jobban szeretem a mostani edzőtermem a Kolosyn. Azért vicces volt otthon gyúrni, kár, hogy nem volt időm szaunázni. 

Panna ezzel várt:

...egy csokor virág volt az ajándék.

packed lunch and the best doggy nap ever

Fuh. Úgy látszik, hiába a számtalan elkezdett poszt, egyiket sem sikerült befejezni. 

Annyira, de annyira jó volt múlt* vasárnap otthon. Eredetileg nem akartam hazamenni, de aztán anyukám felhívott szombaton, és mesélt az otthoni dolgokról, a kutyáról, meg hogy milyen nyálcsorgatóakat főz, úgyhogy úgy döntöttem, hazamegyek és meglátogatom őket. 6-kor keltem, kibicajoztam a Nyugatiba (hogy ez a közlekedési eszköz mennyire volt jó választás mínusz 3 fokban, az már más kérdés), 8-kor már a vonaton olvasva robogtam Vác felé, 8:40-kor pedig a kutyámmal az ölemben reggeliztem anyuék konyhájában. Elmentem kutyakaját vásárolni, meglátogattam a nagynénémet, vittem a tesóméknak sütit, meg be is ültem hozzájuk dumálni egy órára. Próbálkoztam kicsit csevegni a kamaszokkal is, de az egyiken fülhallgató volt, és nem tűnt úgy, mintha megütném azt az ingerküszöböt, amitől azt leveszi, és beszélgetésbe elegyedik velem. A másik válaszolgatott ugyan a kérdéseimre, de közben eléggé értetlenül nézett rám, hogy mit zaklatom.

Otthon anyuékkal ebédeltem, aztán aludtam a kanapémon, a kutyával összebújva, mélyen, álomtalanul másfél órát, nagyon jólesett. Anya annyi kaját csomagolt, hogy alig bírtam becsukni a hátizsákom, mindig ad aból, amit főz, almát, tojást, meg ami van otthon, mintha itt Budapesten nem lehetne ilyesmit kapni - de közben meg nagyon jólesik itthon elővenni őket, jó érzés, hogy tudom, hogy anyukámtól vannak. No meg anyukám főztjét csomagolni suliba ebédre, az megfizethetetlen.

Indulás előtt találkoztam még Phoebe-vel egy órára, ittunk egy teát, aztán kigurultam az állomásra. 

*ezt a posztot épp egy hete írom.