Tegnap éjjel fél1 körül feküdtünk le, előtte megittam 3 cidert. Nagyon jó érzés volt a végtelen értekezlet után kicsit kimozdulni, nem a suliról beszélgetni, másokkal találkozni, jó zenét hallgatni, iszogatni, elszívni egy cigit. A Nemdebárban voltunk egyébként, nagyon szeretem azt a helyet. Vicces, hogy amikor először ott jártam, talán szeptemberben, támasztottam a pultot, vártam a fröccsömre, lenéztem a pultra, ami tele van matricázva, és az első dolog, amit megláttam, az a régi zenekarom egy kis matricája, még kis kép is van rólam, rólunk. Szóval azonnal a szívembe zártam a helyet. Ja, és tegnap még Terivel is összefutottam ott, milyen pici Budapest.
Mivel mostanában fél 10 körül már aludni szoktam, hogy bírjam a tempót, így az éjfél utáni fekvéstől meg a ciderektől elég nyúzott voltam de mégis, nagyon jó volt a suli ma (nekem ilyenkor segítenek a színes ruhák, a szépen belőtt haj, az átlagnál látványosabb-színesebb smink, valami nagyon finom illat). Szuper dolgokat csináltunk a kölykökkel, olyan jól érzem magam köztük, elképesztően jó közösség, rengeteg sikerélményem van, meg a kollégák közt is óriási cukik vannak, szépen belerázódtam a közösségbe. Rengeteg vizsgát lepörgettünk az elmúlt két hétben, mindenki eléggé kivan, de most belegondoltam, hogy nincsen 3 egész hónap a suliból, és jön a nyári szünet... Meg a tavasz mindig könnyebb kicsit. Megbeszéltük, hogy majd csinálunk sulin kívül ezt-azt, nagyon van most hozzá kedvem.
Viszont borzalmasan feszült vagyok, kb mintha nem is önmagam lennék, ma délután is fél órán keresztül, toporzékolásig kerestem a kocsikulcsot a 35 m2-n, a végén már a hűtőbe is benéztem, meg megkotortam a szemetest is... A kulcs eközben végig ott volt kirakva a konyhapulton, én tettem oda. Nem tudom, mi van, hogy őrültem meg 3 nap alatt, és hova lett a kiegyensúlyozott Milonka, de tényleg, figyelem kívülről magam és nem értem. Mindenesetre vettem magnéziumot meg D-vitamint (köszönöm a tanácsot, Bea!!!), hátha kiűzik belőlem a hisztérikát.
Most meg itthon vagyok Vácon, másfél óra alatt értem ide Budáról kocsival a 45 perc helyett, ez a péntek délutáni forgalom pokol. De mindegy, mert anyukám megvacsoráztatott, már a kanapén fekszem pizsamában a pihe-puha, frissen vágott bundájú kiskutyával együtt, várja a könyvem, hogy olvassam, nagyon ki fogom magam aludni, reggel meg piacra megyünk anyuval meg Pannával.
lori roberts |
Annyira régen akartam már írni, hogy üdvözlöm D-t!! :) Olyan jó olvasni, hogy beilleszkedtél, az előző suliról szóló írásaidból annyira az tükröződött, hogy kilógsz onnan, nem a te helyed. Klassz, hogy ez pedig mennyire igen.
VálaszTörlésD-t?:)
TörlésA tanári karból:)
TörlésGondoltam, de így sem tudom, kire gondolsz, írd majd meg.;)
Törlésrajtam sokat lendít a B-komplex meg az Omega3, amit a pszichológusom javasolt még a kicsit megborultabb időszakokra.
VálaszTörlésés tényleg érzem a különbséget magamon, mikor elfogy az adag :D :)
Omega 3-bol mit szedsz? En csak a kolykoknek adom, de valoban erezheto rajtuk a kulonbseg. Lehet, nekem is kene. :)
Törlésnekem bevált, hogy szedem :) egy próbát megér szerintem nálad is.
Törlésmost a Vitakingtől van az 1200 mg-os, 90 szemes. 2990 Ft volt, de régebben a JutaVit-félét vettem, 1200 mg, 100 szem, ez vmivel olcsóbb
Mennyire igaz, hogy a B-komplex és a D 3000 kicseréli az embert. Én ezektől buddha üzemmódban vagyok a világ legtürelmesebb embere :D
TörlésNem lehet, hogy többször kellene relaxálnod otthon, ingerszegényebb környezetben? Olyan, mintha az otthonod olyan lenne számodra, mint egy aksitöltő. Nekem pl.az idegrendszeremnek mindig el egy ilyen elvonulás, akármennyire is szeretem a pörgős életem. Egydzerűen minden pilanatot töményen megélek, mindenben 100 %-ban jelen vagyok, és az alvásidőt is sajnálom, mert annyi mindent csinálnék még.Vidéken mindig lenyugszom, de mikor feltöltődök rohanok vissza a "sűrűjébe".
VálaszTörlésez a kép <3
VálaszTörlés