2019. március 22., péntek

je ne sais quoi

Tegnap éjjel fél1 körül feküdtünk le, előtte megittam 3 cidert. Nagyon jó érzés volt a végtelen értekezlet után kicsit kimozdulni, nem a suliról beszélgetni, másokkal találkozni, jó zenét hallgatni, iszogatni, elszívni egy cigit. A Nemdebárban voltunk egyébként, nagyon szeretem azt a helyet. Vicces, hogy amikor először ott jártam, talán szeptemberben, támasztottam a pultot, vártam a fröccsömre, lenéztem a pultra, ami tele van matricázva, és az első dolog, amit megláttam, az a régi zenekarom egy kis matricája, még kis kép is van rólam, rólunk. Szóval azonnal a szívembe zártam a helyet. Ja, és tegnap még Terivel is összefutottam ott, milyen pici Budapest.

Mivel mostanában fél 10 körül már aludni szoktam, hogy bírjam a tempót, így az éjfél utáni fekvéstől meg a ciderektől elég nyúzott voltam de mégis, nagyon jó volt a suli ma (nekem ilyenkor segítenek a színes ruhák, a szépen belőtt haj, az átlagnál látványosabb-színesebb smink, valami nagyon finom illat). Szuper dolgokat csináltunk a kölykökkel, olyan jól érzem magam köztük, elképesztően jó közösség, rengeteg sikerélményem van, meg a kollégák közt is óriási cukik vannak, szépen belerázódtam a közösségbe. Rengeteg vizsgát lepörgettünk az elmúlt két hétben, mindenki eléggé kivan, de most belegondoltam, hogy nincsen 3 egész hónap a suliból, és jön a nyári szünet... Meg a tavasz mindig könnyebb kicsit. Megbeszéltük, hogy majd csinálunk sulin kívül ezt-azt, nagyon van most hozzá kedvem. 

Viszont borzalmasan feszült vagyok, kb mintha nem is önmagam lennék, ma délután is fél órán keresztül, toporzékolásig kerestem a kocsikulcsot a 35 m2-n, a végén már a hűtőbe is benéztem, meg megkotortam a szemetest is... A kulcs eközben végig ott volt kirakva a konyhapulton, én tettem oda. Nem tudom, mi van, hogy őrültem meg 3 nap alatt, és hova lett a kiegyensúlyozott Milonka, de tényleg, figyelem kívülről magam és nem értem. Mindenesetre vettem magnéziumot meg D-vitamint (köszönöm a tanácsot, Bea!!!), hátha kiűzik belőlem a hisztérikát. 

Most meg itthon vagyok Vácon, másfél óra alatt értem ide Budáról kocsival a 45 perc helyett, ez a péntek délutáni forgalom pokol. De mindegy, mert anyukám megvacsoráztatott, már a kanapén fekszem pizsamában a pihe-puha, frissen vágott  bundájú kiskutyával együtt, várja a könyvem, hogy olvassam, nagyon ki fogom magam aludni, reggel meg piacra megyünk anyuval meg Pannával. 

lori roberts

10 megjegyzés:

  1. Annyira régen akartam már írni, hogy üdvözlöm D-t!! :) Olyan jó olvasni, hogy beilleszkedtél, az előző suliról szóló írásaidból annyira az tükröződött, hogy kilógsz onnan, nem a te helyed. Klassz, hogy ez pedig mennyire igen.

    VálaszTörlés
  2. rajtam sokat lendít a B-komplex meg az Omega3, amit a pszichológusom javasolt még a kicsit megborultabb időszakokra.
    és tényleg érzem a különbséget magamon, mikor elfogy az adag :D :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Omega 3-bol mit szedsz? En csak a kolykoknek adom, de valoban erezheto rajtuk a kulonbseg. Lehet, nekem is kene. :)

      Törlés
    2. nekem bevált, hogy szedem :) egy próbát megér szerintem nálad is.
      most a Vitakingtől van az 1200 mg-os, 90 szemes. 2990 Ft volt, de régebben a JutaVit-félét vettem, 1200 mg, 100 szem, ez vmivel olcsóbb

      Törlés
    3. Mennyire igaz, hogy a B-komplex és a D 3000 kicseréli az embert. Én ezektől buddha üzemmódban vagyok a világ legtürelmesebb embere :D

      Törlés
  3. Nem lehet, hogy többször kellene relaxálnod otthon, ingerszegényebb környezetben? Olyan, mintha az otthonod olyan lenne számodra, mint egy aksitöltő. Nekem pl.az idegrendszeremnek mindig el egy ilyen elvonulás, akármennyire is szeretem a pörgős életem. Egydzerűen minden pilanatot töményen megélek, mindenben 100 %-ban jelen vagyok, és az alvásidőt is sajnálom, mert annyi mindent csinálnék még.Vidéken mindig lenyugszom, de mikor feltöltődök rohanok vissza a "sűrűjébe".

    VálaszTörlés