2018. november 27., kedd

feed me

Ami nagyon fura, vagyis inkább nagyon jó érzés, hogy eltűnt a bénultságom. Visszatért az energiám, jó kedvem van és lelkes vagyok újra egy csomó mindennel kapcsolatban. Nem csak úgy sodródom meg túlélek, és várom, hogy dögölhessek a kanapén, mint az utóbbi 1-2 hónapban, hanem újra vannak terveim, amik nem tűnnek elérhetetlennek. Kicsit olyan érzés, mintha valami nagy, nyomasztó dolog tűnt volna el, pedig nem történt ilyesmi. Nem tudom megmondani, mi változott, de mintha újra jelen lennék. A kreatív energiám, amiből nem sokat láttam az utóbbi időben, szintén visszatérőben. Olyanokat főztem a napokban, hogy Barni ma azt mondta, hagyjam a picsába a középiskolásokat, és nyissunk egy éttermet nekem - ami persze vicc, de tényleg nagyon finom lett minden. 

Langyos, baconbe tekert mozzarella gránátalmás, tökmagolajos kevert salátával, 10 perces ebéd:


Kacsamell citromos, sült édesburgonyával, gránátalmás mangosalsával:


Az édeskrumpli egy fél citrommal együtt sült, és aztán azt ráfacsartam úgy forrón, a salsán pedig lime és pici méz van. Igen, lehet, hogy indokolatlanul sokat használom a gránátalmát (mindenbe), de annyira finom.

keep me warm

Vasárnap azért keltünk aránylag korán, hogy kinézzünk a wampra. Mindketten odáig vagyunk a Bosis pulcsikért, és gondoltuk, megnézzük, milyenek élőben, meg elvittük Barni anyukáját meg a nagynénjét is nézelődni. Én még szerettem volna sapkát, fülbevalót és oldaltáskát, de végül azokat nem találtam. Ellenben vettem egy barna Bosis ruhát, ami tulajdonképp egy nagy, meleg pulóver, de tényleg, nagyon meleg és vagány, olyan érzés benne lenni, mintha ágyban maradtam volna. Ezt a barnát vettem meg (a fotókat pedig az oldalukról loptam):




Iszonyúan kényelmes, legszívesebben le sem venném. És bár azt nem akartam, de Barni rábeszélt, és hazajött velem egy Bosis pulcsi is, ami szintén gyönyörű színes, nagyon meleg és pihe-puha, olyan, mintha egy sál is lenne rajtad, mikor viseled. Aztán mielőtt eljöttünk, kiszúrtam egy világos, de kicsit vicces ruhát is, ami szintén nagyon meleg, úgyhogy eléggé betáraztam téli cuccokból.




Ma meg levágattam a hajam jó rövidre, a fodrászom jól meg is ritkította, amitől most úgy tűnik, mintha kétszer annyi hajam lenne. Nagyon jó érzés, mondjuk összefogni azt nem tudom, de így van szép dús, vagány frizurám. Normál esetben kb 2 hét alatt szoktam bejutni hozzá, de most pont felszabadult egy napja, így tegnap mára kaptam hozzá időpontot. 

2018. november 25., vasárnap

balance

A héten úgy éreztem, hogy sikerült megtalálni az egyensúlyt, voltam egyedül, olvastam sokat, pihentem, de voltak programok is, találkozók. Most is volt olyanom, hogy ültem valakivel szemben, kb illendőségből, miközben alig vártam, hogy hazamehessek a kis kuckónkba, a bennem élő antiszoc kislány kb sírt, hogy de miért ülünk itt és beszélgetünk jól nevelten - komolyan, fogalmam sincs, mikor lettem ennyire introvertált. De legalább már tudom, hogy mi a bajom, meg is tudom fogalmazni, és ettől jobban is érzem magam. 

Pénteken voltunk edzeni Pillával, utána gőzfürdőzünk meg ültünk úgy fél órát egy forró vizű jakuzziban. Megbeszéltük az élet nagy dolgait - nekem ez vele valahogy olyan természetes, fél szavakból értjük egymást, nagyon hasonlóan gondolkodunk, meg hát az élethelyzetünkben is vannak mindig párhuzamok. Sosem kell magyarázkodnunk egymás előtt, és sokszor olyan dolgokat is ki merünk mondani egymásnak, amiket szerintem kb magunknak sem. Nagyon jó volt, bár a körülöttünk lévő pasik, akik szép csendben wellnesseztek volna, szerintem a pokolba kívántak minket a lelkizős témáinkkal együtt. Utána elmentünk vacsizni az okay itáliába, ami most sajna nem volt olyan hangulatos, mint szokott így karácsony előtt, de nekem van új kedvenc olasz éttermem, majd elviszem őt oda is. 

Szombaton dolgoztam, nyílt nap volt a suliban, azok a szülők jöttek érdeklődni, akik majd hozzánk szeretnék hozni a gyereküket, és voltak kis beszélgetős sarkok, ahol a tanárokkal lehetett beszélgetni, kérdezgetni őket. A hátam közepére kívántam az egészet, főleg, amennyire szívesen veszem magam körbe emberekkel mostanában. Különösen szombat délelőtt, amikor sokkal inkább aludnék 9-ig, meg hosszan reggeliznék a pizsamában a kanapén, vagy piacra mennék. De aztán utólag, eléggé meglepő módon, nagyon, nagyon jó élményként éltem meg. Csodás érzés, hogy a beszélgetés végén mosolyogva, vágyakozva búcsúznak el, és őszintén szólva nem csodálkozom rajta, hogy hozzánk szeretnék hozni a gyerekeiket, ami sulinkhoz nem nehéz kedvet csinálni. És a legdurvább, hogy persze, drága ez a suli, de nem ez a legdurvább szűrő, mert annyira sokszoros a túljelentkezés, hogy emiatt a ponthatár is nagyon, nagyon magas. Az egyik anyuka kérdezte egyébként, hogy ő azt nem érti, hogy miért ez a rendszer az alternatív? Miért nem ez a normális?

Aztán a pasim hazavitt, elmentünk vásárolni, és aztán egész nap otthon tébláboltam,  este ráadásul egyedül, aztán lezuhanyoztam és olvastam az ágyban, isteni volt.


natsuko kawatsu

2018. november 22., csütörtök

busy day

Tegnap rosszul indult a reggel nagyon, aztán ez rányomta a bélyegét az egész napomra, pedig volt két jó kis találkám is. Suli után elmentem az egyik barátnőm elé a munkahelyéhez, majd sétáltunk úgy egy órát, beszélgettünk, nagyon jólesett. Utána volt két órám, amit el kellett ütni, nem akartam hazamenni egy órára. Elmentem megnézni a Zarát, mert kellene nadrág, cipő meg kabát, esetleg oldaltáska, és az jutott eszembe, hogy régen annyira tetszett ott kb minden, a színek, a szabások, az anyagok, az összeállítások, csorgott a nyálam, totál inspirálónak éreztem, rengeteg pénzt ott tudtam volna hagyni. Most viszont semmi nem tetszik, annyira gagyi és műszálas minden, a szabásokat meg hagyjuk is, vagy sztreccs nadrágot, vagy ilyen 80-as évek-stílusú, bokalengős anyu-fazont tudnék venni, amit pl a kölykök előszeretettel hordanak a suliban, de én tutira nem veszem fel. Nézegettem egy nem túl vastag, fekete kabátot, ami már ott, a boltban tele volt fehér szöszökkel, mindez 32 ezer forintért, megfogtam egy gyönyörű színű, puhának tűnő pulcsit, de teljesen műszálas volt. Mondom, nekem így nem megy, hogy keresek valamit, utánamegyek és megveszem, nekem az működik, hogy ha látok valamit, ami különleges és tetszik, akkor azt meg kell venni. De amúgy mindegy is, mert van amúgy kabátom, nadrágom, cipőm, meg mindenem. Amióta Budapesten élek, iszonyúan kevés cuccal elvagyok, és lehet, hogy jól is van ez így. 
 
6-kor találkoztam Ivory blogerrel a Kinoban, aztán mikor már ott ültem, kiderült, hogy véletlenül máshova ült be, nem a Kinoba, hanem a mellette lévő helyre, és rendelt is, vicces volt. Nagyon jót beszélgettünk és finom salit ettünk, csak miután hazaértem, minden cuccomat azonnal be kellett dobnom a mosógépbe, beálltam a zuhany alá és hajat is mostam, annyira kajaszagú lett mindenem. Aztán azonnal bemásztam az ágyba, olvastam, majd jött a pasim, kicsit sutyorogtunk összebújva, ott, az ágyban, ami számomra a legeslegjobb lezárása a napnak, aztán aludtunk.  

 Ma viszont minden nagyon jó már reggeltől.

2018. november 21., szerda

X

Annával és Gyömbivel megnéztük az Ujj Mészáros-féle X - a rendszerből törölve című magyar thillert, ami tulajdonképpen egy skandináv krimi lett, kibírhatatlanul sok szenvedéssel, sok elvarratlan szállal - legalábbis mi sokat agyaltunk még utána rajta, és maradt pár részlet, elég fontos dolgok, amiket nem értettünk, hogy azt miért kellett, vagy miért volt úgy. Balsai Móni jó, csak hát szegény, annyit nyűglődött, rossz volt nézni, meg Kulka, aki szintén, de ő joggal. Én mondjuk továbbra sem leszek a magyar filmek rajongója, de ez igényes volt, izgalmas és tetszett a skandináv krimis hangulat is, illett hozzá a kilátástalan, pénzügyi gondokkal nehezített, nyomasztó magyar valóság.

Kicsit gyakrabban kéne moziba járni.

2018. november 20., kedd

hétfő

Múlt hét hétfőn volt fogadóóra estig, ami miatt izgultam, bár tudtam, hogy ez nekem jól szokott menni. De nálunk a suliban nem úgy megy, hogy random beesnek a szülők, hanem van egy online felület, ahová 10 perc váltással be tudják magukat írni a tanárokhoz, mint egy órarendbe, így már előre láttam, hogy minden helyem tele van 4-től este 7-ig, mondjuk azt is, hogy kinek a szülei jönnek, ami nyilván nagy segítség abban, hogy tudjam, mire készüljek. Na de utána rohantam haza, itthon várt a pasim, kaptam rózsát meg egy pohár bort, és elvitt vacsizni a Jamie's be, utána pedig még andalogtunk egy kicsit a várban... Elképesztő, hogy lassan egy éve együtt vagyunk, és hogy mennyi minden történt azóta. 

there's hope

Amikor otthon voltam a múltkor, anyukám megkérdezte, hogy és ti egy egyszemélyes ágyon alszotok ketten?" Ezen eléggé sokat nevetgéltünk, de közben rájöttem, hogy mivel mindig mesélem, hogy nagyon pici a lakás, anyu valami teljesen élhetetlen lakáshelyzetetet képzelt el, ahol az ő kicsi lánya egy aprócska helyen szoroskodik a barátjával. Úgyhogy szombat este hazamentünk, kicsit kutyáztunk, ott aludtunk, majd vasárnap reggel elhoztuk anyuékat Budapestre. Megnéztük a Várkert bazárt, kicsit sétálgattunk még a környéken, bementünk a Bazilikába, ahogy egyébként én sem jártam ezer éve, majd hazavittük őket hozzánk. Kaptak Barni anyukájának a raguleveséből, chilis babot, amit még előző este főztem, mellé roppanós kenyeret, meg somlói galuskát. Aztán apu megszerelt 1-2 dolgot, kicsit ejtőztünk meg beszélgettünk, majd hazavittük őket Vácra.

Apu már járt itt nálunk, de tudom, hogy most anyu is megnyugodott kicsit, és mostantól sokkal jobban el tudja majd képzelni, hogy mi újság nálunk, ha mesélek neki a dolgainkról. Egyébként utána Barni volt a legjobban besózva, hogy hétfőn is, és ma is járkált utánam, hogy hívjam már fel a szüleimet, tetszett-e nekik a lakás, és hogy jól érezték-e magukat. Mi nem szoktunk minden nap beszélni, bár Barni nagyon kampányol érte, de ma végül felhívtam őket, és igen, nagyon jól érezték magukat, anyukám azt mondta, nagyon jó kis nap volt.

Talán emlékeztek, hogy anya egyáltalán nem akart megismerkedni Barnival, illetve nem csak vele, a válásom után nagyon nem érdekelték őt a srácok, akikkel jártam, és volt ebből egy elég komoly feszültség köztünk. És amikor végül találkoztak egy reggeli erejéig, anya annyira nem nyitott, hogy végül iszonyúan kínos lett az egész helyzet. De mostanra ezt mintha elfújták volna, anyu újra az én cuki, kedves, vicces anyukám, és nem csak velem, hanem Barnival is. Ezt ő mondjuk magának is köszönheti, hiszen látom, hogy kedvelik őt a szüleim, ami egyáltalán nem csoda, hiszen nagyon szerethető, engem pedig a tenyerén hordoz. De hát ez van, ha valaki pofára ejti a gyerekedet, és aztán egy éven keresztül nézed, ahogy éjt nappallá téve sír, nyugtatókat szed, csak altatóval tud aludni és több-kevesebb sikerrel próbálja összekaparni magát, akkor valószínűleg nem csoda, ha bizalmatlan leszel a lassan újra körülötte legyeskedő fiúkkal szemben. De talán szépen, lassan mindannyian meggyógyulunk. És hogy ez még inkább így legyen, elkezdtem pszichológushoz járni - már régóta tervezem, de most tudatosult bennem, hogy ezt egyszerűen nem úszom meg, nem tudok egyedül igazán jól lenni. Már most látom, hogy ez nagy utazás lesz, és azt is, hogy elképesztő, hogy mennyire nagy ereje van a kimondott szónak.

És talán fura, de már most ezerszer jobban érzem magam.

2018. november 15., csütörtök

felhő

Régen nagyon sok nagy, látványos, színes bizsut hordtam, erről teljesen leszoktam. Van pár apróbb ékszer, amiket nagyon szeretek, fülbevalók például, de a legritkábban jut eszembe hordani őket - van egy csodaszép, hundertwasseres Frey Wille gyűrűm, azt nagyon szeretem. Pár hónapja vettem egy pár nagy, ezüst, karika fülbevalót, bejön, tetszik, hogy cigánylányos leszek tőle kicsit. Viszont egy ideje gondolkodom rajta, hogy finomabb ezüst ékszereket szívesen hordanék. És most anyukámtól kaptam egy Nemesi Anna nyakláncot, csupa szerelem, azóta mindig a nyakamban lóg. Nagyon régóta követem a munkásságát, régebben a gyűrűiért is odavoltam. Én mentem el a láncért, és óriási élmény volt körülnézni a műhelyében. 


2018. november 14., szerda

the only way is up

Az volt a múlt héttel, hogy annyira rossz passzban voltam, hogy végül magamnak, meg másoknak is ki kellett mondanom, hogy nem vagyok jól, és ez már tart egy ideje. Úgyhogy voltak nagy beszélgetések és vallomások, coachingoltak a support lányok, Pilla, beszéltem (és sírtam) a szüleimmel, Barnival. Tulajdonképpen már ettől, a sok kimondott szótól megkönnyebbültem, jobban lettem. Annyira támogató a környezetem, hogy nem is értem, miért esik ennyire nehezemre kommunikálni a bajaimat - lletve hát azt hiszem, az a fő probléma, hogy magamnak is nagyon nehezen vallom be, ha rosszul mennek a dolgok. Mindenesetre készen áll a haditerv, hogy hogyan fogom visszakapni a régi, felhőtlen, vidám énem, aki nem aggódik feleslegesen, simán tudja könnyedén venni a dolgokat, és mindennek tud örülni.

Nagyon jó volt egyébként otthon, mindannyian együtt ebédeltünk vasárnap, az összes tesóm, meg a családjuk. Az volt a küldetés, hogy tudjak jelen lenni, ahelyett, hogy aggódnék vagy szorongnék más dolgokon, és nagyon jól ment, mintha kisímultak volna az idegeim. És borzasztóan hiányzik a lakásom. 







2018. november 10., szombat

péntek, vagyis szombat

Örömmel jelenthetem, hogy tegnap délután végre semmi értelmeset nem csináltam. Hazamentem, megettük a tésztát, amit a PASTA.-ból vittem haza (ezt nagyon szeretem, mert szupertrendi papírdobozban kapom, 1200 forint egy adag, modern, újragondolt típusú tészták vannak trendi nevekkel, amiket sosem értek, honnan jönnek, tegnap APU-t vettem, nem tudom, mitől volt apu, curry-s, kókusztejes, csirkés, almás, korianderes cucc volt. Ketten jóllakunk egy adaggal, már laknánk, ha a pasim nem lenne halálosan válogatós, mert a tegnapi például nem ízlett neki. Nekem nagyon.). Szóval megebédeltünk, aztán fetrengtünk a kanapén, néztünk Narcost-t (már csak az utolsó rész vár ránk a 3. évadból, az utolsó 3 részen az összes körmünket lerágtuk), majd a pasim elment találkozni a kis barijaival, én pedig további végtelen, haszontalan fetrengésekbe bonyolódtam a kanapén. 10-kor már aludtam. 

Ma pedig suli volt, amin normál esetben nagyon nyüszögtem volna, de erről igyekszem leszokni, inkább csak a kölyköket sajnáltam, hogy szombaton sem aludhatják ki magukat. Nem volt értelme méltatlankodni, mert jó nap lett, értelmes dolgokat csináltunk, nem csak filmeztünk, mint ahogy eredetileg terveztem, és volt is kedvük. Örültem, mert tudtam, hogy ma hazajövök, nagyon hiányzott már a kutya, a szüleim, a lakásom meg az autóm is. Suli után nem is mentem már haza, hanem egyenesen a Nyugatiba jöttem, 3-kor pedig már anyukám tócsniját mártogattam házi ketchupba, miközben a kutyám a székem mellett ülve bámult szerelmesen - pedig nem is lát. Fél 5 körül befutott Pilla és a pasija, akik a környéken csavarogtak, hoztak nekem rétest Nagymarosról, kicsit vihogtunk, aztán leléptek, én meg elmentem sétálni a környéken a kuttyal meg Pannával, lelkiztem egy órát anyuékkal, és azóta itt fetrengek a kanapémon, a kutya meg horkol. 


Igen, most itt bent parkol a bicajom, amit egy időben el akartam adni, de már örülök, hogy nem tettem végül, mert így itthon is van mivel tekeregni. Nem mellesleg olyan szép, hogy dekorációs elemként is jól működik. 

2018. november 9., péntek

better mood

Reggel, mikor suliba megyek, egy csomó ember akkor ejti meg az első sétát a kutyájával. Nekem pedig hobbim, hogy megszemlélem az ebeket, sosem bírom mosoly nélkül, mikor látom a boldog, elégedett, szinte vigyorgó fejüket, ahogy tipegnek a gazdik mellett. 

FYI: John Legendnek van vadiúj, karácsonyi albuma, és kurvajó. Belehallgattam, és simán fel is ülnék erre a vonatra, de egyszerűen nem bírom elképzelni, hogy idén lesz tél, hideg, zuhogó, talpunk alatt ropogó hó, télikabát, forralt bor meg karácsony, szerintetek lesz? Hát mi ez a lanyha időjárás? Egyébként nagy álmom látni egyszer a havas, téli New Yorkot, pár éve októberben voltam, mondjuk az sem volt olyan rossz, meg hát nyáron is szívesen mennék, de hát a havas Central Park... Várom egyébként a havas, karácsonyi Budapestet is. Már ha lesz még hideg valaha. Gondolom, jó nagy lesz a latyak.


2018. november 8., csütörtök

nem a legpozitívabb, bocsi

Rendkívüli módon nyűglődöm. Nem tudom, hogy csinálom, de onnantól, hogy megszólal reggel a telefonom 6 előtt, odáig, hogy hulla fáradtan ágyba hullok 11-éjfél körül, úgy érzem, hogy egy perc megállás sincsen. Ez nyilván nem igaz, inkább talán igazán feltöltő, egyedül töltött énidőm nincsen. Esküszöm, hogy a legnyugalmasabb időszakom a bicajút a suliba, és aztán délután hazafelé: mozgok, csodálom a várost és gondolkozom. Fura nekem még mindig, hogy hosszú egyedüllét után most megint együtt élek valakivel, és persze imádom, de sokszor nehezen viselem, hogy sosincs igazán nyugi. Ráadásul ezer programunk van, mindig menni kell valahova, intézkedni, készülni valamire, meg szocializálódni, vacsi, társasjáték, bevásárlás, háztartás, vendégek, és bár tök jó, hogy ilyen izgalmas minden, néha úgy érzem, nem bírom a tempót. És most majdnem leírtam, hogy majd úgy szervezem, hogy ekkor és ekkor legyen egy délutánom egyedül, de igazából az van, hogy másfél hétre előre nincs olyan nap, mikor ne lenne valami. Arról nem is beszélve, hogy szombaton is (teljesen értelmetlen) suli - nem is annyira magamat sajnálom, inkább a gyerekeket. Most van két lyukasórám itt a suliban, de nyilvánvalóan nem arra lenne szükségem, hogy itt üljek a képernyő előtt, és stresszeljek azon, hogy blogolás helyett inkább az e-napló elmaradásaimat kellene rendbe raknom.

Rengeteg junkot és édességet is eszem az időhiány miatt, attól is rosszul érzem magam, és egészséges életmód szempontjából egyszerűen nem találok vissza magamhoz, pedig olyan jól szokott menni. Tegnap végre volt időnk bevásárolni, úgyhogy ma hoztam magammal egy csomó felszeletelt sárgarépát, uborkát meg almát, és komolyan, semmit nem tudok elképzelni, ami jobban esne, mint a ropogós zöldségek. Edzeni sem voltam pont egy hete, pedig amikor elmegyek, az olyan szuper, hogy mindig megfogadom, hogy járok hetente háromszor... Á, hagyjuk is. 

Az ideális munkanap egyébként az lenne, hogy elhozom magammal az edzőscuccomat, suli után azonnal elmegyek edzeni (a Corvinnál van egy terem, amit nagyon dicsérnek), hazatekerek, csinálok egy salit, majd fetrengek a kanapén és sorozatokat nézek, miközben sül valami finom almás, esetleg banános süti. Este 9-kor már ágyban lennék, egy órát olvasnám a könyvem, 10-kor már aludnék. Természetesen semmi esélyem ilyen napra a közeljövőben.

Ma egyébként nálunk alszanak a kölykök, a pasim keresztgyerekei, elutaztak a szüleik. És amúgy az jó lesz, mert már begyúrtam a túrós pogácsa tésztáját, és majd fetrengünk, társasozunk meg filmezünk, és ez pont olyan program, amire ki vagyok éhezve, de nekem pont ma értekezlet van estig, fogalmam sincs, mikor kerülök haza, gondolom, csak 8 körül. 

És van egy szép kis szürke, domború-szívecskés bögrém, nagyon szeretem, Olívtól kaptam talán két éve karácsonyra, azt használom itt a suliban. És basszus ezer bögre van a konyhában, de az enyémet mindig használja valaki, sosincs a helyén, vagy látom, hogy piszkos, esetleg pont el van mosogatva, tehát használták - de miért pont az enyémet? Értem én, hogy szép, de én akarom belőle a mandulatejes kávémat inni. Na és képzeljétek: három napja nincs meg, félek, hogy valaki végleg beleszeretett. A világ egy borzasztóan küzdelmes hely.*


 *tudom, hogy fogalmam sincs a küzdelemről, de hadd legyek drámai

2018. november 6., kedd

Vasárnapra maradt egy csomó dolgozat, amiket ki kellett javítanom, vertem a fejem a falba, hogy az utolsó pillanatra hagytam őket, de hát ez volt. Nem főztem, elmentünk ebédelni, aztán vissza kellett ülnöm a dolgozatokhoz, de komolyan, azt hittem, eret vágok magamon, szerintem életemben nem javítottam még ennyi esszét, meg témazárót, mint mióta itt dolgozom. Estére pedig a pasim keresztgyerekeihez voltunk hivatalosak, úgy értem, a szüleikhez. Nagyon cuki az a két kölyök, imádom őket. Kb este 10-ig dixiteztünk, mondjuk én nem tudom, hogy bírtak másnap suliba menni, én magam eléggé szenvedtem, mikor csörgött az óra, ők meg csak 9 és 11 évesek. Én mondjuk nem annyira értem a dixitet, oké, hogy kell hozzá (némi) fantázia, meg jó, ha ismered a másikat, de se szerencse nem kell hozzá, se stratégia, a logikád sem tudod használni, az intelligenciád sem, kiválasztasz egy kártyát, és akkor annyi. Jó volt egyébként, jól elröhögcséltünk, de hát ennél ezerszer jobb stratégiai játékok vannak, egy jó kis kanaszta-, vagy römipartiról már nem is beszélve.

Hétfőre viszont kitaláltuk, hogy délután kimegyünk Parndorfba, mert kellene nekem ez-az, cipő, táska, kabát, és a pasim szerint ott minden tök jó áron van, na meg ott van Mango, Adidas, meg kb minden. Nekem mondjuk nincs túl jó tapasztalatom az outletekkel, nem veszek meg valamit csak azért, mert olcsó, ha amúgy nem az igazi, ami meg teszik, az leginkább drága. És tényleg az van, hogy bemész a Mangoba, és a nagymamám lehet, hogy találna magának dolgokat, de hogy nem én vagyok a célközönség, az tuti. Úgyhogy csak body shopokat vettem, minden féláron volt, jól betáraztam samponból, tusfürdőből és testvajból. Megint este 9 körül értünk haza, úgyhogy ma nem voltam hajlandó kimozdulni. Én nem értem, hogy hogy lehet, hogy nekünk mindig 1000 programunk van, már nagyon várom a hideg, sötét, téli napokat, amikor lehet majd délutánonként olvasni, sorit nézni meg sütit sütni. Ma bicajjal mentem suliba és egész konkrétan nyár van. 

Ja és még nagy öröm, hogy ugye tavaly októberben kamatmentes részletre vettem a mac laptopomat, egyben nem tudtam volna kifizetni. Havi 30-at fizettem 10 hónapon keresztül, ez még aránylag kényelmes volt, nem mondom, hogy nem éreztem meg, de oké volt. Ebben a hónapban fizettem ki az utolsó részletet, nagyon jó érzés volt, meg is ünnepeltük kicsit.
Szombaton jöttünk haza Krakkóból. Sikerült egy nagyon csinos kis szállást találnom, ahol nekünk is, a szülőknek is volt külön szobájuk, este viszont óriási kanaszta-csatákat tudtunk lebonyolítani a nappaliban. Reggelire-vacsorára nem volt gondunk, mert a szülők annyi kaját csomagoltak még otthon, hogy szerintem a kétharmadát hazahoztuk a végén. Ebédelni mindig elmentünk valahova, igyekeztünk minden alkalommal valami szuper helyet találni. Egyszer ültünk úgy be, hogy kipróbáljuk a lengyel specialitásokat is, volt egy nagyon furi leves, meg aztán pirog - ezen mondjuk kicsit besértődtem, mert el kellett dönteni, hogy tejfölt vagy pirított hagymát kérek a hússal töltött tésztacsomagocskák tetejére, és én mindkettőt akartam volna, de nem lehetett, milyen hülyeség.

Nagyon jó volt az egész, Krakkó az egyik kedvenc városom, csodaszép főtér, hangulatos kis utcák, vár, folyó, templomok, színes, egyedi kis boltok, cuki kiskocsmák, minden van. Egyik reggel pedig belefutottunk egy portugál kávézóba, eléggé visszahozta a portugál nyaralás hangulatát, hogy pastel de nata-val és ginjinhával kezdtük a napot. 

Az egyik nap elkirándultuk Auschwitz-ba, arról nem nagyon tudok mesélni, engem eléggé megviselt. Hazafelé viszont megnéztük Árva várát, ami tök random ott állt az út mellett, és úgy nézett ki, hogy abszolút nem csodálkoztam volna, ha szárnysuhogást hallunk, és egy óriási sárkány leszáll valamelyik tornyára. Megnéztük belülről is, szlovák idegenvezetéssel (köszi), nagyon tetszett. 

Viszont úgy tűnik, hogy az ilyen hosszú ideig való alkalmazkodás a nap 24 órájában teljesen más tempójú-érdeklődésű emberekhez, még akkor is, ha nagyon szeretem őket, az számomra extrém sport. Ha elfáradok, akkor egyedül akarok lenni, és ha ez nem lehet, akkor csendben vagyok, nem tudok, és nem is akarok beszélgetni, vagy egyéb mulatozásokban részt venni - mindig is ilyen voltam, ez nálam nem bug, hanem feature. Rossz érzés volt, hogy mikor elfogytak az energiáim, és befordultam kicsit, ebből folyamatosan próbáltak kimozdítani, meg noszogatni, hogy ne legyek rosszkedvű, vagy ha az vagyok, menjek el aludni. Eddig azt gondoltam, hogy mindenkinek joga van introvertáltnak lenni, illetve nem hiszem, hogy jogos elvárás, hogy mindig, mindenki jókedvű és csacsogós legyen, de most komolyan elgondolkodtam, hogy tényleg ennyire neveletlen vagyok? Vagy csak csodabogár?