2015. június 29., hétfő

Na

Sziasztok, hát túl vagyok a vizsgán. Reggel nagyon korán keltem és indultam, úgy voltam vele, hogy a vonatkavarodás miatt inkább nem kockáztatom meg, hogy elkéssek. Végül kiderült, hogy a vonat Zuglóban is megáll, úgyhogy ott szálltam le, jól ismerem azt a környéket, oda jártam egyetemre. Aztán a szép, államvizsgázós ruhámban eltekertem a suliig, kicsit tekeregtem is, annyira szeretek Budapesten bringázni. 



Egyetlen tanárral volt konfliktusom annak idején az angol szakról, és még eszembe is jutott, hogy milyen vicces lenne, ha ő vizsgáztatna, és ahogy zárom le a bicajom az épület előtt, basszus elsétál mellettem, és bemegy az ajtón. Az egész vizsgához lazán álltam hozzá, mert sokat tanultam, és tulajdonképp a munkámról szól, amit szeretek, és szerintem jó is vagyok benne. De ahogy megláttam ezt a borzalmas nőt, eszembe jutott, hogy ha akarnak, simán meg tudnak szívatni, és ettől teljesen beparáztam. Beültem a Szimpla háztájiba, kaptam egy szendvicset meg egy répa-céklalevet, eltüntettem, majd a következő órában arra koncentráltam, hogy ne hányjam ki, pedig sosem vagyok rosszul idegességtől, de ez most borzalmas volt. 

Dióhéjban: első voltam, bementem és gyönyörűen levizsgáztam, iszonyú aranyosak voltak a vizsgáztatók, szóval minden rendben volt, de a világ legjobb érzése túl lenni rajta. Kicsit még kavarogtam aztán a városban, vettem egy ultrahelyes fürdőruhát (ő az, csak az enyém sötétkék és pöttyös) meg megvettem a tányérokat, amikre már vagy fél éve járok csorgatni a nyálamat, és most ott voltak féláron, szóval jippiii. Aztán betoltam egy pizzaszeletet meg egy kólát, vissza Zugló, és haza. 

Itthon körülbelül ájulásszerű fáradtság lett úrrá rajtam, de azóta is család van, ipari mennyiségű melegszendvics, bodzaszörp meg görögdinnye, hat fekete lábacskát súroltam le (és egyik sem a sajátom volt), és három apró ember pizsamában, nyakig bebugyolálva nézi a kanapémról a Híd Terabithia földjére-t, ami az egyik kedvenc nyelvórára-bevivős filmem... És most jó. Szerintem aludni is jól fogok. 

Ti hogy vagytok:)?

2015. június 27., szombat

Celebrate life

Már egy hónapja elmúlt a(z ex)házassági évfordulónk, és nekem ez csak most jutott eszembe, ügyes vagyok? :) Ismét egy bizonyíték, hogy bármiből föl lehet állni. Jó, ezt (nem egész) 2 éve még nem gondoltam volna.

Azt hiszem, tudom, honnan jövök

  • Körülbelül két héttel ezelőtt kölcsönadtam négy könyvet anyunak, mert egy Nők Lapjás cikk kapcsán Dragomán Györgyről beszélgettünk, aki mostanában rocksztárként folyik minden médiából (minket segédtanárként, Géher István jobb kezeként tanított kicsit az egyetemen, én leginkább arra emlékszem róla, hogy dadogott, persze ez semmit nem von le abból, hogy imádom), és kiderült, hogy még nem olvasott tőle semmit. No és megkerestem a könyvespolcomon a Fehér királyt, meg még melléválogattam Az időutazó feleségét, A sündisznó eleganciáját meg a Garp szerint a világot, és odaadtam, hogy ezek mind jók. És ma reggel hozza vissza mind a négy könyvet, hogy kiolvasta őket. És apu is mindet. Vajon a Murakamikat szeretnék? Esetleg Austert? 
  • Tegnap este ülök a kanapén, elmerülve a módszertan tételekbe, anya bejön, hoz nekem meggyes-csokis fagyit (ha tanulok, kicsit úgy viselkednek velem, mintha beteg lennék, amit nem biztos, hogy bánok). Ő: Ezek a ruhák piszkosak? Én: Milyen ruhák? Ő: Ezek itt mögötted a zöld műanyag lavórban. Én: Dehogyis, azok frissen mosott ruhák, most szedtem be őket a szárítóról, csak összehajtogattam őket, szerintem még melegek a naptól. Ő: (furcsán néz) Én: (hátranézek, a tiszta, illatos, összehajtogatott ruhahalom tetején a macska összegömbölyödve az igazak álmát alussza)
  • Reggel 7 körül magamtól, ébresztő nélkül ébredek, a sötétítőn keresztül is érzékelem, hogy már most tűz a nap, szép, meleg, nyári napunk lesz. Még egy kicsit nyújtózkodom, átgondolom a fejemben a napot: zuhany, reggeli (lágytojás, pirítós, grapefruitlé), majd fogom a kutyát, beugrom a volt főnökömhöz valamiért, összefutok egy kávéra a haverommal, majd haza, és tanulás. Csak még egy kis nyújtózkodás. Hallom, hogy odaát fordul a kulcs a zárban, a kutya pedig hosszú, dallamos, cifra ú-úúú-úúúúú-val köszön, azzal a csupa boldogság hanggal, ami mellé nyújtózkodás, meg a villogó fogas mosolyú képe jár mindig, hogy hát helló, alig vártam, hogy felkeljetek. És hallom, hogy anya beszél hozzá, halkan, nem hallom hogy mit mond, de tippelem, talán arra kíváncsi, mit álmodott szőrös kisbarátunk, esetleg mit kér reggelire. Majd csörgés, és kattan a nyakörv műanyag csatja, további boldog úúúúúúk, majd nyílik és csukódik a kapu, és csend lesz.
Lágytojást valaki?

2015. június 26., péntek

Almost there

Na jó, még két nap, és túl leszek rajta. Látom a végét, és persze vannak olyan tételek, amiket ha lehet, inkább húzzon más, de megbukni, ha minden igaz, már nem fogok (koppkopp). Annyira várom az utána lévő időszakot, egyrészt az ember ilyenkor kicsit felértékelődik a saját szemében, és a büszkeség, meg az elért eredmény, a tudat miatt, hogy ezt is megcsináltam like a boss, nagyon jól érzi magát a bőrében. Másrészt, mert végre szabad leszek, mint a madár, és mindenféle szuperjó dolgot fogok csinálni, mert megérdemlem, meg hát amúgy is, nyár van, nem kell dolgoznom, és ez annak az időszaka, mikor az ember mindenféle funt teszvesz, sokat leszek majd Budapesten például, és tekerek, fényképezek, találkozom, ilyesmik. 


Szóval még két nap, és borzasztóan unom a tanulást, de ezt már féllábon is. 

Úgy tervezem, hogy végül nem alszom bent vasárnap este Budapesten (köszönöm a lehetőséget, drága Pillanat, ellenben máskor élni fogok vele), mert mégiscsak jobb itthon egy ilyen megmérettetés előtt, de megírnátok nekem, ti bringás lányok, hogy szerintetek mennyi idő alatt lehet bringával szép lazán betekerni a belvárosba (pl Njugati) Rákospalota-Újpesttől? 20 perc? Vagy záróvizsgára nem illik kerékpárral érkezni? :)

2015. június 25., csütörtök

Az 1001 fröccs éjszakája part 2

Szóval vizslás fiú jobbra el, én meg ott maradtam a pultnál állva egyedül. De persze Milonkát nem kell félteni sosem, talál ő magának partnert a mulatozáshoz, arról meg nem is beszélve, hogy ott volt ez a barátom, meg a kollégái-barátai, akik velem egykorú nagyon jó arc srácok, és régről ismerem őket, sőt, van akit ti is, egyikük a Mia kalandjaiból jól ismert Emdé. Szóval velük ökörködtem meg buliztam utána, és aki mulatott már velem, az tudja, hogy néhány fröccs szenzációs, vidám bulipartnerré szokott változtatni, az alkohol egyszerűen megállíthatatlanná tesz, iszonyú kedves és barátságos vagyok, mindenkit imádok, ömlik belőlem a szó, fülig ér a szám, és kvázi bármiben benne vagyok, illetve én indítványozom a kalandokat, nem bírok egy helyben ülni, jönni-menni-táncolni-ismerkedni kell, és simán megy fáradás nélkül reggelig (ugye M. Gray, Ivory), csak sok fröccs kell hozzá. Na és ezt alakítottam tegnap is. 

Beszélgettem mindenkivel, egy francia sráccal is franciául (Zsé etudié franszé, paszköö zsé vulé..., öööö zsé vudre...., ööö..., ékut, eszkötuparlanglé?), egy csajjal, aki sokáig a sminkesem volt, és kiderült, hogy az öt éves lánya most gyógyult ki a leukémiából, faggattam a fiúkat, hogy ki és miért vált el, ki fog házasodni, meg táncikáltunk, ilyenek. De a fő partnerem a haverom volt, akitől a jegyeket kaptam. És ő is szenzációs bulipartner, szóval jó volt. Aztán 2 felé gondoltam, hazamegyek, mert holnap muszáj lesz tanulnom, és akkor mondta a haverom, hogy ő kikísér (a fesztivál területéről). 

Ő ezer éve az egyik legközelebbi barátom, nagyon sok közös kalandunk, utazásunk, fellépésünk, közös kreatívkodásunk és sikerünk volt, és ő olyan nekem, mintha a tesóm lenne, nagyon szeretjük egymást. Ő volt az egyik a két ember közül akit zokogva felhívtam, amikor kiderült, hogy ennyi volt, válunk, és ő az egyik, aki az ezt követő időszakban maximálisan támogatott. Ő egyébként életem egyetlen friend with benefits-je, néhányszor aludtunk már együtt jól sikerült bulik után. Ő az egyetlen, akivel annyira ismerjük egymást, hogy ez belefér anélkül, hogy bármelyikünk sérülne, vagy többet akarna, és másnap úgy reggelizünk együtt, mintha mi sem történt volna. És mindent megosztunk egymással pasikról, csajokról, az életünkről. Neki egyébként régóta nincsen barátnője, illetve van valaki, akivel nehezen tudták elengedni egymást, és barátok maradtak.

Aztán végül hazakísért, tolta a biciklim és fogta a kezemet, és azt vettem észre, hogy arról beszélgetünk, hogy mindkettőnknek eszébe jutott az utóbbi időben, hogy nekünk együtt kellene lennünk. Ő volt az, aki itt aludt nálam úgy két hete, és hát complete harmony, pedig akkor nem is történt semmi, csak strandoltunk, ettünk, filmet néztünk meg beszélgettünk. Nem vagyunk szerelmesek egymásba, de biztonságban érezzük magunkat együtt, szuperjó páros vagyunk, és mindkettőnknek nagyon különleges helye van a másik életében. Hát akkor kapcsolatban is biztosan jól működnénk. Nagyon hihetetlen beszélgetés volt, és mégis nagyon jó, de végül abban maradtunk, hogy ezek a dolgok nem így működnek, hiszen valami miatt nem vagyunk együtt. Aztán otthon megölelt, és elkerekezett a biciklimen. Imádom őt.

Ugye most egy darabig nem kell fröccsöt innom?



Az 1001 fröccs éjszakája

Na jó, nem csigázlak tovább titeket. Nagyon jó volt az este, és a vizslás fiú tegnap este óta a pasim. 



Na jó, nem, csak vicceltem. . :) De had kezdjem az elejétől. Egy barátom szervező volt ezen a koncerten, és már régen megbeszéltük, hogy ne vegyek jegyet, majd ő bevisz engem, meg persze hozhatok még valakit. És mivel a vizslás fiúval mostanában megint napi szinten kommunikálunk, elhívtam őt, ő pedig jött is nagy lelkesedéssel. Előtte ittunk egy fröccsöt (amit a nap további részében számtalan további követett, úgyhogy most halálosan másnapos vagyok) a kedvenc helyemen, aztán bementünk. A barátom rögtön bevitt minket a backstage-be, elsétáltunk a zenekar elkülönített kis helyéig, ahol pont nyitva volt az ajtó, megálltunk és benéztünk, és bent ült az egész Quimby, és néztek ránk. Én erre totálisan nem számítottam, meglepődésemben nagy vigyorral integettem hogy Hellóóóóóó!, ők meg vissza, kvázi ugyanazzal a hangsúllyal, ahogy én, egyszerre mind, integetve ők is, hogy Hellóóóóóóó! Életem vicces momentumai. :) 

Megkérdezte a barátom, hogy mit innánk, mi meg mondtuk, hogy bort, mondta, hogy az nincs, de mondom, én láttam a zenekari hűtőben, ami ilyen üveges ajtajú minibár volt, és a hellózás közben azt is megfigyelhettem, hogy van benne Nyakas Irsai (bizonyított tény, hogy mérföldekről kiszúrom bárhol). Visszamentünk, és kicsit méregettük ezt a minibárt, hogy mennyire lenne tulokság lenyúlni a Quimby Olivérjét (zenekar közben néz, hogy mit akarunk), biztos úgyse szeretik, de végül visszafogtuk magunkat.

Aztán kimentünk, szereztünk fröccsöket (ha a vizslás fiúval vagyok, csak akkor tudok fizetni, ha valami trükkhöz folyamodom, mondjuk akkor veszek inni, míg ő nincs ott, mert amúgy sosem engedi) majd befutott egy cuki barátnőm meg a szintén cuki férje (Tünde: V&G). Elkezdődött a koncert, mi be előre a tömegbe, közben egymás után toltuk a fröccsöket. A barátnőm meg részegen duruzsolt a fülembe, hogy mennyire cuki a vizslás fiú, minket az ég is egymásnak teremtett, ő látta a tekintetében, ahogy rám néz, hogy totál odavan értem, és ő érzi, hogy nekem vele van jövőm, és boldog leszek ezzel a fiúval, majd tiltakozásomra, hogy de ugye még egy lépést sem tett annak érdekében, hogy legyen valami köztünk, tiltakozást nem tűrően közölte, hogy a pasik bénák, és rá kell mászni, nincs mese. Hát jó. És táncoltunk, így összebújva, a Don Quijote ébredésére, nagyon romantikusan. Mármint nem a barátnőmmel, hanem a vizslás fiúval. Tényleg. 

És végül ebből a nagy fülembe susogásból meg táncikálásból az lett, hogy a koncert után ittunk még egy fröccsöt (mert még nagyon kellett, persze), és akkor megkérdeztem tőle, hogy de mondja már el, hogy mi volt tavaly, én mindent megpróbáltam, hogy legyen köztünk, valami, ő meg semmit nem reagált, én ezt nem értem, magyarázza már meg. Röviden: miafasz van? Na és akkor ő elmondta, hogy ő ezt tudta, nem hülye, észrevette, de hogy szándékosan nem tett semmit. Pedig tetszem neki nagyon, de én annyira izgalmas, pezsgő életet élek, nézzek már körül, és ő ismeri magát, sosem tudna velem lépést tartani (mondta ő, és közben fogta a kezem). És most mondhatnám, hogy de hülye, hát ilyesmi nem állhat közénk, blablabla, de tudjátok mit? Igaza van. Ő egy imádnivaló srác, de semmilyen önbizalom, kalandvágy, vagy ambíció nincsen benne, utálja a munkáját, és mégsem képzi magát, vagy lép tovább, meg például mikor mesélek fővárosi helyekről, és kérdem, hogy ismeri-e, azt szokta mondani, hogy nem, mert ő nem. jár. Budapestre. Az ő kis világa a munkahelye, a kutyája, a Duna-part, meg hogy néha elmegy tekerni. És ez egy darabig idilli lenne, de én kalandokra vágyom, hogy történjen ezeregy dolog, és valószínűleg egy idő múlva nagyon unatkoznék mellette. 

De közben tudni kell, hogy ezt a vizslás fiút én már elrendeztem magamban, szóval nem vagyok, és nem is voltam belé szerelmes soha, és tény, hogy ő egy tündércukorbogár, de ez a beszélgetés nem rázott meg egyáltalán (bár volt egy olyan mondata, hogy hidd el, Milonka, nem a koroddal van gond, mikor erősen fontolgattam, hogy behúzok neki egyet). Végre tudom, és kész.

Na, miután ezt megbeszéltük, ő hazament (hazaküldtem, pedig mondta, hogy nem hagy ott egyedül, de mondtam, hogy márpedig de, a haverom szerint kurvára megbántottam őt ezzel), én meg nem. De akkor az éjszakának és Milonka kalandjainak még nem volt vége.

To be continued.

2015. június 24., szerda

Izé

Hát maradjunk annyiban, hogy nem tanulom szét magam. 

Azt meséltem már, hogy ma este randim van a vizslás fiúval, fröccsözni, meg Quimby koncertre megyünk? 

:)

2015. június 23., kedd

Times are hard for dreamers

Tegnap este már annyira szenvedtem a tételektől, hogy fogtam magam, és egy hirtelen ötlettől vezérelve felregisztráltam egy társkeresőre, egy olyanra, ahonnan tavaly szeptemberben regisztráltam le, mikor az expasimat megismertem (nem miatta, csak épp kifogytam a lelkesedésből). Kicsit hervasztó, hogy az ott található pasik egy bizonyos százaléka ugyanaz, mint akkor (vagy csak nekem ajánlja fel ugyanazokat a rendszer, fent van például a filmrendező, akivel randiztam párszor, majd később, mint utólag kiderült, Ivory is, de ő is kikosarazta, hihi) - szegények, azóta sem találtak senkit? Vagy már rég családjuk van, boldog párkapcsolatban élnek, csak elfelejtették törölni magukat? Vagy ilyen reménytelen az online társkeresés?

Szóval jó sokat elszöszmötöltem ezzel (kéne pár friss fotó rólam, no majd az államvizsga után művészkedek), és nem bírtam eldönteni, mit és mennyit írjak magamról. Arra jutottam, hogy előadhatom ott magam, de szerintem úgyis a személyes találkozó dönt, úgyhogy maradtam néhány hangulatos mondatnál. Van, amelyik fiú szinte doktori disszertációt rak föl magáról, és tényleg, jó olvasni, hogy milyen okos srácok is vannak (bár ilyenkor kicsit az önteltséget is sejteni lehet a sorok mögött), persze biztosan van velük is valami gond (emlékezzünk a Notre Dame-i toronyőrre, aki nem egy Youtube videó). Lehet, hogy nekem túl magasak az elvárásaim. Mindenesetre a jövő héten a kezembe veszem az irányítást, kíváncsi vagyok, mennyi idő alatt találom meg a világ legcsodásabb emberét veszítem el a lelkesedésemet. Wish me luck.

2015. június 21., vasárnap

Boooring

Az a rossz ezekben a tanulós napokban, hogy egyetlen módszerrel tudom magam jutalmazni: evéssel. Igyekszem azért csak keveset és csupa egészséges dologgal vigasztalódni, előrelátóan fel is töltöttem ilyesmikkel a hűtőt, de ma délután már akkora volt a baj, hogy kutyasétáltatás meg babázás ürügyén átmentem a bátyámékhoz kuncsorogni egy kis fehér Boci csokit. :)

Közben kitaláltam, hogy ha jól haladok, akkor este megnézek egy filmet, de egyszerűen nem tudok bűntudat nélkül ilyesmire koncentrálni most, úgyhogy még kidolgozok egy tételt, és lefekszem aludni. Holnap vissza kell nyitnom a portfóliómat, és kicsit felturbózni (amire szerintem rá fog menni a nap), meg van ugye még egy tételsor, az angol módszertan, bár arra nem akarok sok időt szánni, meg hát át kéne még néznem a szakdolimat, és a védő kérdéseket is átgondolni... Nem fogok unatkozni ezen a héten, az tuti. Viszont mennyire mázli, hogy nem kell közben dolgoznom, csak tanulnom kell, semmi más dolgom nincsen. A suliban is megmondtam, hogy ne számítsanak rám, ha kell valami, hívjanak fel, és bemegyek - hivatalosan a héten még be kellene járni (július 1-ig, én mondjuk kávézni meg trécselni szoktam bemenni 1-2 órára), de tudják, mit csinálok. 

Holnap korán kellene kelni, és edzéssel kezdeni a napot, de gyanítom, hogy nem így fog történni. Mondanám, hogy irigylek mindenkit, aki igazi életet élhet, de nem mondom, mert 7 és fél nap múlva meg már nem cserélnék senkivel. 

2015. június 20., szombat

Izgalmas kalandjaim - na jó, nem annyira

Jó ötlet volt tegnap kidugni az orrom itthonról és szocializálódni kicsit a haverokkal. Le vannak tiltva róla, hogy hívjanak, meg csábító programokkal bombázzanak, így mindenki nagyon örült, hogy meglepetésszerűen megjelentem este fél 11-kor. Ittam két kisfröccsöt (konkrétan saját üveg Nyakas Irsaim van a helyen a hűtőben, csak én iszom már egy hete, hát nem csoda, hogy olyan érzés, mintha otthon lennék), dumáltunk, majd 1 körül hazatekertem. 

Ma reggel elmentem a városba a blökivel, vettem zöldségeket meg virágot, elintéztem még néhány dolgot apunak, majd a Duna-part felé vettem az irányt, mert a kutya arra szeret sétálni meg szagolászni a legjobban. A kompnál összefutottam a nagyon régi exem unokahúgaival meg a pasijaikkal, akik hívtak, hogy üljek oda hozzájuk, így ettem velük egy islert, trécseltünk, ők meg lesimogatták a kutyámról a bundát. Aztán már a bicajt kötöttem kifelé, mikor megjelent mellettem a vizslás fiút, és ott a sarkon ácsorogva dumáltunk majdnem egy órát. Mondtam neki, hogy ha levizsgáztam, igyunk egy fröccsöt, mert annyi megbeszélnivalónk van, és örült is - csak azt nem értem, hogy ezekkel a barátkozásra invitáló mondatokkal már megint miért nekem kell előrukkolnom? Aztán még voltam a nagynénémnél is, akitől kaptunk egy csomó málnát. Itthon grilleztem zöldségeket: cukkinit, újhagymát és spárgát, meg mellé csirkemellet zöldfűszerekkel, amik a teraszomon nőnek egy ládában, meg fokhagymával, nagyon finom volt minden.

Hát ilyen izgalmas dolgok történnek velem azon kívül, hogy tanulok.

2015. június 19., péntek

Na jó, hagyjuk

Ha úgysem bírok tanulni, és tudom, hogy a többiek pedig ott gengszterkednek a kedvenc helyünkön a városban, akkor ugye elmehetek inni egy forraltbort fröccsöt? A kollégák úgyis azt mondták, hogy 3 napnál többet nem érdemes tanulni egy záróvizsgára, nekem meg még van 10 9!

A dinnyés, virágos füles

Talán emlékeztek, hogy kaptam régebben egy magyar cégtől, a Pixeltől egy fülhallgatót, majd később egy bluetooth-os wireless hangfalat (az utóbbit sajnos vissza kellett adnom), cserébe azért, hogy lőjek fotókat, amiket ők itt-ott felhasználnak. Az IG-n tetszettek meg nekik a fényképeim, szóval ti is kattintgassatok bátran, hátha ti is kaptok mindenféle szupi dolgot. 

Most megint kaptam valamit, méghozzá egy nagyon jó minőségű V MODA fülest (klikk), olyat, amilyet profi dj-k is használnak fellépéseken (de tényleg, utánaolvastam, és Avicii és tsai), csak én a kisebb, csajosabb kistesóval barátkozhatok össze a nyáron (őt is vissza kell majd adnom, hüpp). Én ugyan nem keverek benne zenéket a színpadon, csak a Duna-parton, a budapesti csavargások közepette, meg bringázás közben szoktam benne zenét hallgatni (meg telefonálni, ugyanis mikrofon is van benne). Kinek a pap, kinek a papné. 

Most itt nem tudom visszaadni nektek, mennyire lenyűgözően szól, de talán sokat elárul, hogy még akkor is fel szoktam rakni a fejemre, ha Candy Crush Soda-t játszom, had csilingeljenek a fülembe a cukorkák, meg a cuki Párizs-hangulatú muzsika. Szóval odáig vagyok, meg vissza. Nekem a füles külsőre nem annyira tetszik, ez a gamer kategóriájú fülhallgatókra hajaz, én pedig jobban szeretem a filigránabb, hipsterebb, kimondottan utcára tervezett darabokat, de kompenzál a hangminőség, plusz amikor rajtam volt, többen is kérték, hogy megnézhessék (pasik, persze), mert hogy lejön róla, hogy komoly cucc. Tényleg az. Ráadásul összehajtható, van hozzá egy szuperpraktikus kis tok, amiben behajítható a táskába, és én úgy emlékszem, hogy törhetetlen, és örök gari van rá, bár utóbbival kapcsolatban valamit tutira félreértettem.

Az első két fotó már el is készült (és még lesz egy csomó), elküldtem nekik, és nagyon lelkesedtek, szóval remélem mindenki boldog lesz - én tutira.





2015. június 18., csütörtök

The secret life of pets

Én tudom, mit csinál a kutyám, míg én nem vagyok itthon: átköltözik a szüleimhez és kísérgeti anyukámat, némi házőrzéssel fűszerezve ezt a tevékenységet. Aztán mikor közeledik az idő mikor haza szoktam jönni, beül a kapuba, és minden idegszálával engem vár. A macskám alszik egész nap és hangosan horkol hozzá. Azt is tudjuk, mit csinál Metró, és Lajkáról is van fogalmunk, ugye, lányok? :) Az egyik ismerősöm felrakott egy webkamerát otthon, a kutyája fekhelyére irányította, és nyilvánossá tette a képet, úgyhogy néhány napig néztük, hogy hogyan alszik, járkál, üldögél a kölyökmopsza otthon... Szegény, annyira látványosan unatkozott, sajnáltam őt.



De ez a mesefilm! Hogy vajon mit csinálhatnak a háziállataid, míg nem vagy otthon, ez a világ legaranyosabb ötlete. A trailerrel pedig egyszerűen nem bírok betelni, úgyhogy megmutattam már itthon mindenkinek, aki él és mozog. Nézzétek meg ti is.


Nem tudom, kibírom-e 2016 nyaráig.

Joghurtos házi jégkrém gyümölccsel és juharsziruppal

Néhány hete, ahogy már írtam korábban, kísérletezek a házilag készíthető jégkrémekkel. Volt már, hogy banánt turmixoltam össze joghurttal, de tejszínes alappal is próbálkoztam. Raktam bele eperpürét, gyümölcsöket, csokit, és a bár a legnagyobb ötletemnek az tűnt, hogy Smarties-t (az egyik kedvenc édességemet) is szórtam a formába, sajnos végül le kellett mondanom róla, mert leolvadt a drazsékról a lényeg, a szín, és fagyott formában nem is valami finomak. 

De végül rájöttem, hogy nekem a legjobban a letisztult joghurt íz jön be, a gyümölcsök pedig akkor a legfinomabbak, ha nincsenek belefagyasztva a jégkrémbe, hanem frissen mellérakjuk. Mindenképp görög joghurtot vegyetek, mert sűrűbb, nem olyan vizes. A lidliben ráadásul olcsó is, és van 5 dl-es kiszerelésben (na tessék, már megint őket reklámozom, mikor leszek már lidl háziasszony?). 

Szoktam tölteni a jégkrémkészítőbe is, a kölykök úgy szeretik a legjobban, de ha kicsit desszert-jellegűre szeretném készíteni, akkor muffin formákba rakom (nekem van gumis, ami bírja a hőt, meg ezek szerint a zimankót is), és így tálalhatóak kistányéron, plusz mehet melléjük a bármilyen típusú gyümölcs. 

Úgy csinálom, hogy összeturmixolok fél liter görög joghurtot 2-3 nagy evőkanál mézzel, beleöntöm a formákba, majd mehet a mélyhűtőbe. Nagy nehezen kibírom 2-3 óráig, kiveszem, kistányérokra borítom, szedek mellé málnát a két kis bokorról a kertből meg mentát szintén onnan, ha van épp otthon (nálam mindig van), meglocsolom juharsziruppal, és voilà. Annyira, de annyira finom. Pilla, sokkal finomabb, mint a lidlis fagyi. :)




ő anyukámnak készült

Szuperszínes

Ahogy már meséltem, szuperszínesek lettek a körmeim, mondjuk láttunk már ilyet tőlem. Nyár van, szóval nincs min csodálkozni. Úgy szeretem, jó a kezemre nézni, és persze mindenki megjegyzi-megnézi.  




Az utolsó képen egy macska is elrejtőzött. A virágot pedig a gyerekektől kaptam az érettségi után.

2015. június 17., szerda

Kerítés, avagy az én brazil szappanoperám

Befejeztem az érettségiket. Úgy érzem magam, mintha az elmúlt 3 napban nem gyerekek tinédzserek feleleteit hallgattam, hanem mondjuk egy kőbányában dolgoztam volna, hulla fáradt vagyok. 

A záróértekezlet után odajött egy kolléganőm, akit nem ismerek olyan jól, de akit nagyon szeretek. Azt mondta, magánügyben szeretne velem beszélni, már egy ideje gondolkodik rajta, de lehet, hogy elküldöm a francba, ha meghallom miről van szó - mondta. Én teljesen azt hittem, hogy angolt akar tőlem tanulni, még örültem is, mert nyárra nem ártana néhány magántanítvány. Aztán elmondta, amit akart, én meg dobtam egy hátast.

Arról van szó, hogy a férje régóta együtt dolgozik egy fiúval, aki velem egyidős, és nagyon szeretik. A srác elvált, van 3 gyereke, és nagyon jó pasi, meg jó fej is. Ennek a fiúnak van egy csaja, aki nagyon fiatal, 23 vagy 24 talán. És a kolléganőm, meg a férje utálják ezt a lányt, aki egy hülye picsa (not my words), és állításuk szerint tönkreteszi a srácot, például úgy, hogy utálja a gyerekeit, szakítanak, majd visszakönyörgi magát, és egyéb változatos módokon. Na és a kolléganőm azt találta ki, hogy én annyira aranyos, kiegyensúlyozott lány vagyok, és mennyire összeillenék ezzel a fiúval. Hát nem nyomulnék rá? És akkor jól megszabadulna a fiú a lánytól, mi boldoggá tennénk egymást, és mindenki boldogan élne, míg meg nem halna. Wtf, ugye? Én is eléggé hápogtam, hogy ezt hogy gondolja.

Na jó, kicsit árnyaltabb képet adhat, hogy én jól ismerem ezt a fiút meg a barátnőjét is. A csaj úgy 2 évig, mikor 19 meg 20 volt, olyan volt, mintha a húgom lenne. Sok időt töltöttünk együtt, ő nagyon tehetséges, én meg támogattam, bevontam az akkori bizniszembe, és barátnők is lettünk. Aztán mikor összejött ezzel a sráccal, megszakította velem a kapcsolatot (nem csak velem, a korábbi barátai közül sokmindenkivel), alig köszön, ugyanis féltékeny rám. Én is tudom, hogy tetsze(tte)m a fiúnak, de még akkoriban próbált udvarolni nekem kicsit, mikor ők még nem voltak együtt, én meg férjnél voltam. 

Na és a kolléganőmnek azért jutott eszébe ez a dolog, mert a srác állítólag rendszeresen érdeklődik, hogy mi van velem, és sokszor kéri, hogy meséljenek rólam. Én meg egyszerűen értetlenül állok a helyzet előtt. Mondtam a kolléganőmnek, hogy egyrészt ott a barátnő, másrészt szerintem nem nekem kellene nyomulnom, ha érdeklem őt, harmadrészt ezek a dolgok nem így működnek, de legfőképpen pont egy ilyen problematikus pasira lenne szükségem (nem).

2015. június 16., kedd

Are we there yet?

Köszi szépen a drukkokat, működtek, kaptam státuszt meg határozatlan idejű szerződést. Állítólag ennek nagyon kell örülni, úgyhogy nagyon örülök, bár szerintem még nem fogtam fel a dolgot. Jó, igazából eszembe jutott, hogy esetleg kaphatnék fizuemelést is, de ez sajnos nem az a munkahely. A legviccesebb, hogy a legnagyobb sikert a színes körmeim és a rocksztár múltam okozták, utóbbit maga a lelkész hozta fel, amin nem tudom elmondani, mekkorát csodálkoztam, az utolsó tippem lett volna, hogy ez a téma felbukkan majd ott. Az ülés után találkoztam egy barátnőmmel, ittunk egy hosszúlépést a Duna-parton a naplementében, megittam az utolsó kortyot, majd majdnem lefejeltem az asztalt a fáradtságtól. Ma 60 darab feleletet hallottunk, szóval nem csoda. Még holnap egy hajrá, aztán pihenhetek tanulhatok. 
graham franciose

:(

Még nem volt időm megnézni a Game of Thrones legújabb részét, de már minden részletét ismerem ennek az epizódnak, annyira szuper, tulajdonképpen felesleges is már megnéznem. 

2015. június 15., hétfő

Please, please, please oh yeah

Nem ártott volna, ha egy olyan nap előtt, amikor egész nap, estig érettségiztetnem kell, tudok aludni. Mondjuk egyáltalán, legalább egy kicsit. Úgy tűnik, nem csak a gyerekek izgultak, és nem segített az eső, a kutya, aki félt a villámlástól, és be akart jönni aludni, az agyalás a védésen meg az érettségin, aztán meg a stressz, hogy a f***ért nem tudok aludni. Fél óránként néztem meg az órát (de minek) aztán meg reggel nem hittem el, hogy nekem most komolyan fel kell kelnem, és végigcsinálnom a mai napot. Aztán természetesen nem volt semmi gond, a srácok ügyesek voltak, az egyik fiú dicséretet fog kapni, és a kolléganőm azt mondta, büszke lehetek, hogy honnan hova hoztam fel őket. Nagyon szeretek vizsgáztatni, iszonyú kreatív helyzet. Mondjuk nem tudom, a kollégáim is így vannak-e ezzel, elképesztő, hogy mennyire nem tudnak ma a kölykök kvázi semmit (persze mindig van, aki profi), és nem az angol, hanem a töri, a földrajz, informatika, magyar nyelvtan volt igazán gáz. Mi az az alany a mondatban? Mi a különbség a software és a hardware közt? Miről szól az Ágnes asszony? Elképesztő, nem hittük el, annyi mindenről nincsen fogalmuk.

Na de az igazi kihívás holnap vár rám, sokkal több érettségiző diák, akikre kevesebb idő lesz, a nap végén pedig egy igazgatótanácsi ülés, ahol elő kell adnom, hogy miért véglegesítsenek. Egyrészt hagyjanak már, kapjak szerződést és kész, másrészt akkora nagy kedvem lesz ehhez egy végigvizsgáztatott nap végén. Azért a biztonság kedvéért ma minden körmöm más színűre festettem, hátha hatással lesz rájuk (egy egyházi suliban, gratulálok, Milonka), még ki kell találnom valami szolid szerelést, ami kompenzálja a nap mint nap hordott rövid ruháimat. És edzettem is. Ma nagyon-nagyon kellene aludnom. Csak előtte még megírom a beszédemet (nagyon szeretek itt dolgozni, megtanítottam egy csomó kölyköt angolul és 5 percnyire lakom innen bringával, légyszi vegyenek fel, légyszi, jó?). 

2015. június 14., vasárnap

Perfect day

Azt hiszem 2015 eddigi legjobb napja volt a mai. Ebéd után elbicajoztam Kismarosra, béreltünk kenukat (mostantól a kenuzás az egyik hobbim), eveztünk, áthajóztunk a másik oldalra, ettünk cseresznyét, fürödtünk, napoztunk, labdáztunk, társasjátékoztunk, nevettünk, visszaeveztünk, ettünk pisztrángot, én hazatekertem a zenéimmel a fülemben, a nyaralás-, virág- és sütögetésillattal az orromban, itthon várt anyukám meggyes rétese... Nekem ilyen egy tökéletes nap. 



Feltöltekeztem, holnaptól jöhetnek az érettségik meg tanulás. 


Kiegészítés az előző poszthoz

Nem, igazából nem gondoltam komolyan, hogy nem akarok pasit, imádom a férfiakat, és nagyon is kell nekem egy csodálatos pasi mellém. Tényleg kimerítő ez a szarakodás, hogy én nem ezt a lovat akartam, nem vagyok szerelmes, depressziós vagyok, még élni akarok, nem tudom. De nekem van két olyan bátyám, hogy szerintem az ő feleségeik a világ legszerencsésebb női a világon, itt van apukám, szóval tudom, hogy van ilyen, és hát biztos vannak még olyan férfiak a világon, akik rám várnak, boldoggá tudnának tenni, és családot szeretnének velem alapítani. De legalábbis egy biztosan van, és hátha összetalálkozom vele valamikor, remélhetőleg előbb, mint utóbb. És igen, a rossz tapasztalataim ellenére hiszek benne, hogy van, akiben meg lehet bízni. 

A gyerekigényem most napi szinten ki van elégítve, az unokaöcsihugik olyanok nekem, mintha a gyerekeim lennének, és még kisbabázhatok is, ha akarok, néha ott alszik az ágyamon a legkisebb, aki nincs még fél éves, puszilgathatom a talpát, és ha ébren van, mindig mosolyog rám. De nekem is eszembe jutott már, hogy vállalhatnék gyereket egyedül, és írtam is erről ITT, már akkor is sokan hozzászóltak a témához. Viszont most nagyon szeretem az életem, fiatalnak érzem magam, jól érzem magam a bőrömben, és úgy érzem, hogy egy csomó minden vár még rám. Bízom benne, hogy egy társ, meg család is. 

Ain't nobody got time for that

Írtam a múltkor, hogy az egyik barátnőmnek lett egy fiúja, aki jó fej, vicces, és tökéletesen boldoggá teszi a barátnőmet. De tényleg, pont valamelyik nap mondta nekünk, hogy azt hiszi, még sosem volt ilyen boldog, teljesen összeillenek, és kívülről is teljesen klappolni látszottak, mint a borsó meg a héja.

Nos, az élet persze nem ilyen egyszerű. Azóta a srác kidobta a lányt, ráadásul egy tökéletes, romantikus, biciklizős, nevetős, bújós nap végén, odaállt elé, és azt mondta, ennyi volt, szakítsanak. Azt mondta, minden tökéletes vele, a szex, a beszélgetések, a csavargások, még a csaj barátai is bejönnek neki, csak épp... Csak épp nem szerelmes. Olyan, mintha az unokatesójával csókolózna. A barátnőm azóta sír, hiába volt csupán röpke egy hónapnyi a kapcsolatuk, úgy érezte, hogy he is the one. Ő az igazi.

Nekem nem kell ez a stressz, lehet hogy én már nem is akarok pasit soha többé.

mark e tisdale

2015. június 13., szombat

Jégkrém

Tegnap a kiskutyával együtt kocsmáztam, mindig annyira jó, mikor elviszem. Bicajjal szoktam menni, szép lassan gurulok a járdán meg a bicajúton, ő pedig kocog mellettem, pórázra sem kell őt rakni. Egy teraszon ültünk le, ahol ismerős dj-k játszottak, és persze volt egy csomó ismerős, nagyon szeretem az ilyen estéket. Mindig szeretgeti a kutyát valaki, főleg most, hogy rövid, selymes és nagyon tiszta a göndör bundája, nehéz neki ellenállni, no meg persze a gombszemeinek is. Ha valaki ráun, akkor átvonul máshoz, és felkínálkozik, van, hogy tökidegeneknek. Már rájöttem, hogy így lehet pasizni is, bízom a választásában, meg aki a kutyámat szereti, rossz ember nem lehet. Arról már nem is beszélve, hogy én olyannal nem állok szóba, aki nem szereti az állatokat, és ezen a szűrőn át is esik az illető. Ittam két hosszúlépést, aztán még valaki meghívott egy nagyfröccsre, de ahhoz már nem volt kedvem, hazatekertem. Próbálok teljesen leszokni a szociális dohányzásról is, de azért tegnap is elszívtam két szálat, pedig nem is esett jól, nem értem, miért erőltetem, mindig megbánom, hogy rágyújtottam. Kéne vinnem mondjuk ropit, szerintem az kiváltaná. Ja, és összeismerkedtem egy lánnyal, akivel bár szimpik voltunk egymásnak, eddig csak pár mondatot váltottunk. De tegnap kiderült, hogy itt lakik nagyon közel hozzám, együtt jöttünk haza, dumáltunk és iszonyú jó fej. Beleférne néhány új barát az életembe, úgyhogy nagyon örülök. 

Ma már az az igazi lassú nyári reggel volt, aludtam 9-ig, aztán reggeli meg kávé a teraszon, majd eltekertem bevásárolni, vettem egy csomó finom cuccot a piacon meg a lidliben, és feltöltöttem a hűtőt. Csináltam egy hatalmas adag salátát paradicsomból, uborkából, pritaminpaprikából és újhagymából, téptem rá egy csomó friss bazsalikomot, behűtöttem, sütöttem mellé szűzérméket, és most két napig nem lesz gondom a kajára. Desszertnek pedig dinnyét eszem dinnyével, ja meg görög joghurtból készült jégkrémet, annyira finom. 

Délután lementem a partra és olvastam, miközben belelógott a lábam a vízbe. Úgy terveztem, hogy este is elmegyek egy koncertre, majdnem volt is hozzá kedvem, de aztán mégse.

Néha elbizonytalanodom, hogy normális-e, hogy ennyire jól elvagyok egyedül.


2015. június 12., péntek

So the story goes

Egyébként van egy csomó okom rá, hogy jókedvű legyek. Jól éreztem magam tegnap a koncerten (a nyolcker mondjuk eléggé kívül esik a komfortzónámon), pedig még csak nem is fröccsöztem, csak egy fél liter limonádét ittam meg. Jó volt kimozdulni, látni a haverokat, zenét hallgatni, viháncolni a lányokkal. Nem értem, hogy miért, de még mindig nem találták fel a teleportálást, így vonatozhattam haza, hajnal 2 körül feküdtem le. Így reggel nem annyira örültem, mikor csörgött az óra, de mégis volt kedvem felkelni és készülődni, mivel nem úgy indult a nap, ahogy szokott. Csak fél 9-re kellett mennem a suliba az értelmetlen osztályozó értekezletre, így előtte lebeszéltem egy találkozót  egy ismerősömmel. Úgyhogy az ellenkező irányba indultam, mint szoktam, a Főtéren találkoztunk, és megkaptam új szerelmemet, Az Új Fülhallgatót (majd mesélek még róla, van mit). Még volt időm, úgyhogy elugrottam a piacra, vettem magamnak a picike csodabüfében egy kézműves szendvicset, amiben volt sonka, mozzarella, rukkola és paradicsom, mintha én készítettem volna magamnak, meg egy túrós-ribizlis linzert, felmarkoltam egy jeges zöld teát, és így felfegyverkezve indultam dolgozni a suliba.

Délre már itthon voltam, tojásos lecsót ebédeltem (nem szeretem a lecsót, mert a sült paprika az ellenségem, de nyáron néha rákívánok), azóta pedig kiolvastam a könyvem, toltam az arcomba egy csomó görögdinnyét meg meggyet, 10 percenként járok pisilni, és azzal stresszelem magam, hogy el kellene kezdenem tanulni. Ma estére viszont 3 programom is van, úgyhogy majd holnap. Ja, hétvégére is van egy csomó programom. Na mindegy, majd valami lesz.

A nap híre pedig, hogy újra van Orange Is The New Black, már 4 részt leadtak a harmadik évadból. :)

A rossz hír pedig, hogy szerintem elkezdhetek új laptopot nézni magamnak, mert úgy tűnik, a tündéri kis Vaiom, titkaim őrzője, örök lelki társam a végét járja - én meg majd' megőszülök az idegességtől, hogy milyen k***a lassú. Van amúgy egy profi sulis laptopom, amit úgy használhatok, ahogy akarok, de hordjam azt haza, nézzek rajta pornót, töltsek le mindenfélét? Ááá. Ti úgy használjátok a céges laptopot, mintha a sajátotok lenne?

Because I'm happy

Van az az érzés, mikor reggel felébredsz, és hirtelen megcsap a boldogság, de még egy pillanatig nem tudod, minek örülsz, csak az az érzés borzong rajtad végig, hogy valami nagyon jó dolog történt... De mi is?

Így ébredtem én is ma reggel. És aztán eszembe jutott: éjfél körül ezerrel suhantunk az Izabella utcában, én és a biciklim, körülöttünk a sűrű budapesti nyári éjszaka. És ez olyan élmény, annyira csodálatos érzés volt, hogy reggel olyan endorfinfröccsel ébredtem, mintha legalábbis tegnap este a koncerten, ahol jártam, összeismerkedtem volna életem szerelmével. Pedig sajnos nem történt semmi ilyesmi.  


2015. június 11., csütörtök

Szép a ruhád, szép a lovad.

Felénk hiperszuper svájci vonatok járnak, ami bringaszállítás szempontjából extrán jó, nem kell emelni a kerékpárt, csak feltolod. Van egy tágas rész a bringáknak, ahová oda is tudsz ülni, csak egy sor van, ülések egymás mellett. Felszállok, tolom a bicajt, mindenütt ülnek, mind pasi, egyiknek a táskája a mellette lévő ülésen. Nem, senkinél nincsen kerékpár. Nem, nincsen tele a vonat, másutt is van egy csomó hely. Megállok előttük, mellettem a bringa, nézem őket, hogy majd biztos rájönnek, de nem, felnéznek, majd vissza, mindenki rezzenéstelen arccal nyomkodja tovább a telefonját. Mikor már veszem a levegőt, hogy szóljak, egy bringás fiú szól, hogy rakjam a bicajt az övére, és üljek mellé, ott elférek. Így ketten osztunk meg úgy másfél ülést, ő a wc ajtajához préselődik. 

Ha lesz fiam, én jól megnevelem.

2015. június 10., szerda

Dr. Csont

Voltam ma csontkovácsnál, annál a fickónál, aki tavaly nyáron teljesen véletlenül megkovácsolta a csontjaimat, és hát . Úgy döntöttem, nekem az lesz a hobbim, hogy csontkovácshoz járok. Ha járnék mondjuk havonta 3x, az pont annyiba kerülne, mint a havi gázszámlám, de nekem sokkal nagyobb szükségem van csontkovácsra (talán emlékszünk, karácsonyra is azt kértem), mint gázra. Jó, igazából nem kell ilyen gyakran járnom, csak most az első 3-4 alkalommal, utána elég lesz ritkábban. 

Szóval súlyos volt, eléggé fájdalmas, vagy inkább kellemetlen, ez ilyen, nem egy svéd masszás, de nagyon megkönnyebbültem, eltűnt a gerincemből és a nyakamból a feszültség teljesen. Eszembe jutott, hogy Anna írta egyszer, hogy volt csontkovácsnál ő is, és sírt a végén a megkönnyebbüléstől, és tényleg olyan. És ami plusz, hogy általában nem bírom a csontkovácsokat, nagyon furcsa emberek, szerintem rossz a kisugárzásuk, de ez a fickó oké. Nagyon barátságos volt, úgy éreztem, mindent megtesz érte, hogy én jobban érezzem magam, viszont nem erőszakos. Nem bírom, mikor ilyen lelki okokat kezdenek el boncolgatni, amire én nem vagyok nyitott, és nem akarok ott ilyen szempontból kitárulkozni. Picit beszélgettünk azért rólam, de nem lépte át azt a határt, ami már nekem sok, magamtól meséltem. 

És kaptam a bokámra kinezotape-et, tudjátok, ilyen szalagokat, amik tartják a bokámat, mert mostanában szokott fájni reggelente, mikor felkelek (basszus, öregszem). Tavaly nyáron a vizslás fiúnak volt a térdén, és nagyon viccesen barnult le, mindig kinevettem, hát most én is csíkos leszek.

One love

A mai nap során már csak lezártam mindenkit, holnap egy darab órám lesz, pénteken meg már csak osztályozó értekezlet van, szóval azt hiszem, mondhatom, hogy vége a tanévnek. Ma még aktívkodtam egy csomót, elintéztem az angolos tanári példányok tankönyvrendelését minden kiadó felé, kérvényeket írtam a gyerekek nevében, segítettem a kollégáknak - van egy csomó olyan ügy, ami a többieknek púp a hátukra, én viszont szívesen csinálom. Még mindig nagyon szeretek itt dolgozni, de bármit megtennék, hogy továbbra se kelljen osztályfőnöknek lennem, ami rengeteg plusz munka, idő, stressz, aggódás, felelősség, adminisztráció, utánajárás, szülőknek telefonálás, szervezés nagyon pici pénzért. Akkor így, ahogy most csinálom, hogy abban a pillanatban, hogy kilépek a kapun, elengedem az egészet, és csak akkor gondolok rá megint, mikor reggel megérkezem, nem lehetne csinálni a munkám. Egyelőre úgy tűnik, nem kapok osztályt, viszont szinte biztos, hogy véglegesítenek. Kedden lesz egy értekezlet, amin mindenki ott lesz, aki számít, ott fel kell állnom, és el kell mondanom, miért tartsanak meg. Ööö. 

A kutty amúgy nagyon viccesen néz ki. Most, hogy lekerült a nagykabát, kiderült, hogy akad egy kis pocak a bundarengeteg alatt (mondjuk ezt a simik során gyanítottam), és így fürdőruhában kicsit hordó alakja van. De azért nekem ő a legszebb kutya a világon. 


nem haragszik a cicás ruhámért
Tegnap ebédre főztem curryt üvegtésztával, jó csípős lett, és még van belőle, úgyhogy húz haza a hasam eléggé. Aztán majd nekem is lesz hordó pocakom, hogy összeillőek legyünk a kutyámmal. Mondjuk nézzétek a fotót, szerintem így is egy szív, egy lélek vagyunk.

2015. június 9., kedd

Helyzetjelentés

Nem vagyok valami nagy formában, nagyon nyűgös, fáradt a hátam, a gerincem, pedig járok úszni is, rendszeresen jógázom, de még az sem segít - valami nagyon nem jó, gondolom, nem tett neki jót a bringatúra az új üléssel, meg az ágyam is túl kemény. Annyira rossz, hogy nem nagyon tudom figyelmen kívül hagyni, nem fáj, csak olyan érzés, mintha össze lennének csúszva a csigolyáim. Én csípőficammal születtem, így, bár anyukám következetességének hála nem maradt meg belőle semmi, de gerinc szempontjából hátrányos helyzetűnek számítok, nem bírok például sokáig állni, és mindig figyelnem kell rá, hogy karban legyen tartva. Felhívtam a csontkovácsot, és megígérte, hogy ő majd helyrerak. Holnap estére kaptam időpontot, de legszívesebben most azonnal indulnék. Tudom, hogy megváltás lesz.

  • Örülök: ...talán emlékeztek, tavaly kaptam egy fülest egy magyar cégtől, cserébe azt kérték, hogy készítsek róla fotókat. É most megint írtak, és kapok egy másikat is. :)
  • Szomorú vagyok: ...kéne fogynom 3 darab kilót, hogy jobban érezzem magam, de a sali után a kávé mellé általában eltűntetek egy fél doboz jégkrémet is, nem tudom, mi van velem. 
  • Meglepődtem: ... hamarosan 2 hétre teljesen bezár a Nyugati pályaudvar. A tőlünk induló vonatok ilyen nagyon fura helyeken fognak megállni, mint Rákospalota-Újpest, Kelenföld és egyéb távoli, ismeretlen helyek, ahonnan nem tudom, hogyan kell bejutni a városközpontba. Majd persze viszem a bringámat, és igyekszem rögtönözni, de például a záróvizsgám reggelén nem merem megkockáztatni, hogy elkések, nem találok oda, nem tudom, hanem inkább bent alszom valakinél.
  • Alig várom: ...a csontkovácsot, a roppanásokat és a megkönnyebbülést.
  • Csak szólok: ...hogy aki van olyan mázlista, hogy még nem látta a Trónok harcát (több ismerősömről is kiderült mostanában, döbbenet), az üljön le és nézze meg. Eddig sem egy Szomszédok volt, de a mostani évad különösen, roppant módon, halálosan izgi. 
  • Megkönnyebbültem: ...évente kétszer járunk, így már megszoktam, mégis rosszul esik, hogy miután levágatom a bundáját, a kutya egy napig nem szól hozzám. De már újra szeret, és nagyon cukker kiskutya-kinézete, és puha, samponillatú rövidke bundája lett.
  • Hangulat: ...így nyáron valahogy még jobb a hangulat itthon, úgy is mondhatnám, hogy jól áll  a nyár a lakásnak. A reggeli szellőztetés után be szoktam húzni az amúgy fehér sötétítőket, így, bár nincs sötét, délutánra is hűvös marad. Mostanában időnként megint meggyújtok 1-1 füstölőt is (csak ezt használom, nagyon finom az illata), és nagyon szeretem azt a keleties hangulatot, ami vele jár. Ja és ma a macskás ruhám van rajtam (olyan, ami Lenszinek is van), szóval a mai nappal nincs nagy baj.



Ő a bűnös, túl finom.

2015. június 8., hétfő

Please, please

A kölykökkel töltöttem a tegnapi napomat, velük voltam bringázni meg strandolni, úgy értem, a váci kis csapattal, akikkel szoktam pörögni. Azért hívom őket kölyköknek, mert jóval, úgy egy tízessel fiatalabbak nálam. És ilyen még nem volt, mióta együtt mozgok velük, de mindenkinek van most barátja, barátnője. Csak nekem nincsen. 

Van köztük két pár is, akik régóta együtt vannak (az egyik párocska több, mint 10 éve, volt már eljegyzésük is, lesz jövőre esküvő, és van olyan képük, hogy a hivatalos óvodai fotón a lány áll az óvónéni egyik oldalán, a fiú pedig a másikon, bár akkor még nem voltak együtt). A két fiú is különösen közel áll hozzám, szoktunk hármasban is találkozni, mert ők is zenészek, és a jazz koncertek a lányokat nem mindig érdeklik. De a lányok is nagyon jó barátnőim, velük is iszogatunk néha csajosan is. Szerintem ezek a legjobb barátságok, hogy külön-külön, egyenként is imádod őket, de mint párok is irtó cukik. Voltam tegnap meglátogatni az egyik párocskát, egy éve költöztek össze, szépítgetik a lakást, és azt az időszakot élik, ami egy párkapcsolatnak szerintem az egyik legédesebb része. Volt már benne részem kétszer, és emlékszem, micsoda könnyed boldogság otthont, közös életet, szokásokat teremteni együtt, végre csak kettesben.

Szóval néztem tegnap ezt a párost, akiket nagyon szeretek, ittam a lány bodzaszörpjét, amit a fiú mixelt nekem, meg ropogtattam a fiú anyukája által sütött linzert, és belegondoltam, hogy mi hiányzik a legjobban a párkapcsolatból, hogy mire vágyom leginkább. Nem a szex, az összebújások, a közös programok - persze ezek is nagyon. De a leginkább a tudat hiányzik, hogy van egy társam, valaki, aki bármi történik is, ott van, és számíthatok rá, akivel megbeszélhetem, akinek elmesélhetem, akivel megoszthatom. Mindent. Bármit.

Nekem ezzel a kutyás-fotós fiúval ez nem volt meg. Nem lett sosem igazán bensőséges a kapcsolatunk, sosem lett teljesen őszinte, amikor tudod, hogy bármit elmondhatsz, megbeszélhetsz, mert ő a párod, a partnered, a cinkostársad, a játszótársad, a bizalmasod. A pasim volt, csinálta a dolgait, meg én is az enyémeket, időnként találkoztunk és jól éreztük magunkat. Sokszor nem tudtam, mi jár a fejében, és valószínűleg ő sem, hogy én mire gondolok vagy mire vágyom. 

Hiányzik egy társ. Ha bármilyen szempontból magányos vagyok, akkor ez az. Hiányzik a tudat, hogy mi ketten a világban, vagy néha a világ ellen, és mindegy, hogy hol, hogyan, mert ha együtt lehetünk, akkor minden rendben van. És minden rendben lesz. Majd ilyenem legyen, ha lehet, akkor nem túl sokára, jó?

Too cool for school

Azt hiszem sokat elárul az utolsó hetek munkamoráljáról, hogy ma reggel 8-ra van időpontunk a kiskutya kozmetikusához, mert még mindig az őszi-téli kollekciós ruháit hordja, ami nem túl praktikus, főleg, ha egy kutyus minden nap úszik a Dunában. Most még iszonyú lelkes, érzi, hogy megyünk valahova, és nagyon szeret csavarogni, de amikor megállunk a hely előtt, kiugrik az autóból és meglátja, hogy hol vagyunk, akkor azzal a lendülettel vissza is szokott ugrani, hogy jaaaa, ez nem jó program, menjünk haza inkább. Vagy ha nem engedem visszaszállni, akkor járkál a kocsi körül, rést keresve, ahol visszajuthatna biztonságos helyre. Be is kell őt sajnos kábítani kicsit, kap egy adag nyugtató pasztát, anélkül nem menne, iszonyú hisztis, ha ilyesmiről, főleg, ha a bundájáról van szó. Szegény kiskutya.

No de milyen szép és illatos lesz! Aztán délre megyek dolgozni, mindössze két órám lesz. Nem most, az utolsó héten fogok kiégni a sok munka miatt, az biztos. Ez az utolsó hetünk, jövő héten még érettségik, aztán indulhat a nyár. Ja, meg a hónap végén államvizsga, persze. 



2015. június 7., vasárnap

Napszúrás

Elmentünk ma bringázni a haverokkal, mi innen indultunk reggel 9-kor, nyűgös is voltam eléggé, hogy vasárnap reggel is csörög az óra. De gyorsan elkészültem, ittam kávét, csomagoltam szendvicseket, és elindultunk. A banda másik fele Kismaroson csatlakozott hozzánk, majd feltekertünk Királyrétig, onnan át Kóspallagra, ahol ejtőztünk egy sort, majd tovább. Az út nagy része emelkedő volt, én pedig először próbáltam ki a versenybicajomat hosszú távon. Hát, nem volt túl jó ötlet azonnal ilyen hosszú és nehéz tereppel indítani, nem volt jó ötlet férfi ülést venni, csak mert szép, és megy a bicajomhoz, és a bringatúra délben, 30 fokban, tűző napon, nos, az sem volt a legjobb ötlet. Mire hazaértem, annyira fájt a fenekem, hogy nem tudom elmondani, az utolsó kilométereket már kiállva tekertem le, fájt a fejem, gondolom az enyhébb fokú napszúrástól, és majd éhen haltam. De nagy nehezen hazaértem, és akkor kiderült, hogy nincsen kulcsom. A kutyán kívül pedig senki nem volt itthon, a tesóméknál sem, és senki nem vette fel a telefonját. Úgyhogy ott ültem a kapuban a földön több, mint egy órát, és próbáltam nem sírni. Persze én vagyok a szerencsétlen, mert miért nem viszek kulcsot, hát na. 

Az út persze csodás volt, csak legközelebb okosabban kell csinálni.


2015. június 6., szombat

Chill out

Úgy tűnik a Sokarcú Isten az égiek olvassák a blogomat, mert mióta panaszkodtam, hogy a szociális életem hagy némi kívánnivalót maga után, azóta kvázi minden nap volt valami izgalmasság. Több olyan ember is megkeresett, és találkoztunk, akikkel már régóta tervezgetjük, de valahogy sosem jön össze. De a leginkább annak örültem, hogy felbukkant egy olyan barátom, aki régebben olyan volt nekem, mint a tesóm, de már jó ideje nem lehet rá számítani, nem keres, nem hív vissza, nem válaszol az sms-ekre. Na és ő felbukkant a héten, találkoztunk, dumáltunk, ittunk valamit, elmondtam, hogy rosszul esik, hogy azt gondolom, hogy barátok vagyunk, ő pedig hónapokra eltűnik. Ő az, akinek azt mondtam néhány hónappal ezelőtt egy találkánk alkalmával, hogy én az összes pasimra összesen nem vártam még ennyit, mint őrá. Azt felelte, óriási mosollyal, hogy de a pasijaid már sehol nincsenek, rám pedig még még mindig hajlandó vagy várni. És tényleg. No és ő bejelentkezett, hogy kijön hozzám pénteken késő délután, kora este, zenélgetünk, dumálunk, iszogatunk, csobbanunk. Mondtam, hogy jöjjön, örülök neki, de majd hiszem, hogy jön, ha tényleg itt lesz. 

Pénteken kora délután Pillával találkoztam, bevettük a Street Food fesztivált és a Főzdefesztet, ettünk-ittunk mindenféle finomságot, aztán egyszer csak délután 4 óra, iszogatjuk a mesés ribizlisörünket a Városliget közepén, látom, hogy sms-em jött, ír a srác, hogy most indul Vácra. Ööö. Hívom, hát mondom, délután 4, az nem kora este, de még csak nem is késő délután, én még Budapesten vagyok. Na mindegy, csatlakozott hozzánk, kapott ő is enni és enni, aztán együtt jöttünk haza autóval, zenélgettünk, fröccsöztünk, elmentünk enni, megnéztük a Game of Thrones legújabb részét, aztán aludtunk - én az ágyamban, ő a kanapémon. 

Ma pedig 10-ig aludtunk mint a tej, csináltam angol reggelit meg kávét, majd letekertünk a partra, leteregettük a fürdőlepedőinket az árnyékos részre, és ott fetrengtünk hosszan, időnként fürödtünk. Elolvastam a Kilenc történet felét, ami az egyik kedvenc nyári olvasmányom, és még aludtam is egy órát. Ő meg csak feküdt ott, nézte a vizet, szerzett egy kis színt a hófehér fővárosi testére, majd elvittem egy helyre, ahol a világ legfinomabb túrógombócát lehet enni (ezt Tamko is bizonyíthatja). Aztán még otthon nálam kapott egy kávét, és mielőtt hazaindult, azt mondta, hogy nem is emlékszik, mikor tudott így leereszteni, kikapcsolni, és hogy ez itt olyan, mint a Hamptons.



Lehet, hogy szanatóriumot kellene nyitnom. 

2015. június 3., szerda

Pincér!

Ma vizsgáztattunk 8-tól fél 3-ig egy darab 5 perces szünettel, kemény volt. Az utolsó órában már hangosan korgott a gyomrom nekem is, meg a kollégámnak is. Aztán hazarohantam, ettem, majd kitekertem a vonathoz, de nem kötöttem ki az állomáson úgy, ahogy szoktam, hanem felraktam a vonatra, és bevittem Budapestre. Most, hogy kipróbáltam gyakorlatban is, meg kell, hogy állapítsam, hogy rengeteg pénzt (vonaljegyek), energiát (én szörnyen sokat szoktam kutyagolni Budapesten) és időt spórolok meg így. Nekem természetes közegem a bringa, és emiatt nagyon bátran, határozottan és lendületesen közlekedem, nem ijedek meg a forgalomtól és az autóktól, de azért azt látom, hogy ez nem a Dunakanyar, ahol elengednek az autósok, szóval valószínűleg hordanom kellene a sisakom, de hát ugye meleg van, meg a frizurám, jajj. No de a lényeg, hogy annyival lazább volt így, szabadon tekeregni, én soha többé nem gyalogolok seholse.

Amúgy ma angolórát mentem tartani Budapestre egy nagyon kedves barátnőmnek, és mikor megérkeztem a Nyugatiba, 6:47-kor, hogy na, akkor megyek haza, akkor jöttem rá, hogy BASSZUS elfogyott otthon a kávé, és vennem kell, különben meghalok. És a Nespresso 7-kor zár az Operánál. 
6:47. Nyugati. Rájövök, hogy úristenúristenúristen, nem lesz holnap kávém. Felpattanok a bicajra.
6:55. Az Operánál. Belépek a Nespresso bolt ajtaján, a biztonsági őr bezárja utánam az ajtót. 
6:59. Egy nagy szatyor kávéval a kezemben kilépek az ajtón.
7:06. Felülök a hazafelé tartó vonatra, ami 25 perc alatt haza is ér velem. 
A lényeg a lényeg, hogy kerékpározni a világ legvagányabb, és egyben legszabadabb érzése, én úgy sajnálom azokat, akiknek nincsen részük ebben, az hogy lehet, hogy nem teker mondjuk mindenki?

Ja, és azt meséltem, hogy mióta vettem magamnak egy matróz-stílusú, fekete-fehér csíkos, igen csinos felsőt, azóta az összes fővárosi bárban ez lett a felszolgálók egyenruhája, különösen azokon a helyeken, ahová én járok? 

Ilyen van?

Ma kaptam levelet a témavezetőmtől, 100-ból 94 pontot kaptam a szakdolgozatomra, ötös lett (like a boss), nagyon megdicsért, de nem is ez a lényeg. Hanem hogy elveszítette a dolgozatomat, nem találja, így az online feltöltött művemet értékelte végül, és ezért tartott ilyen sokáig a dolog. Így a védésen sem tudják majd visszaadni. A tanszékvezető is cc-zve volt, szóval gondolom nagyon ciki a témavezetőmnek ez az egész, mea culpázott is a levélben rendesen, de megírtam neki, hogy annyira kalandos volt az egész szakdogaírás, hogy nem is csodálkozom rajta, hogy eltűnt, és semmi baj. Szerintem vicces, főleg, hogy tökéletesen jellemző, hogy épp velem történik ilyesmi.

2015. június 1., hétfő

Pics, or it didn't happen


Most csak kettő van, tessék vele takarékoskodni. A Lightroom a hibás amúgy, mert mióta .raw-ban fotózok, muszáj használnom, és fúúúúj. Na és ma még csak fele adag fotó töltődött be, mikor a kattintgatás közben eltévedtem, és nem találtam vissza az eredeti forráshoz (tudom, én sem értem, miről beszélek, de basszus miért nem csinálják ezeket a programokat felhasználóbarátra, vagy legalábbis logikusra?), és annyira ideges lettem, hogy kitéptem a kábelt a gépből, hogy jó, hagyjuk. Utálom a Lightroomot. 

  • Volt egy pasim, aki sok külföldivel dolgozott együtt, és ő mesélte, hogy az olaszok nyáron sokszor csak egy jégrémet esznek ebédre, majd még utána dobnak egy ristrettot (aztán gondolom, a vacsinál behozzák a lemaradást). Na és ma én is pont ezt a menüt ebédeltem (a jégkrém SK). Ja és az olaszokról jut eszembe, hogy a lidliben lehet most bivalymozzarellát kapni, és az nagyon-nagyon finom. 


  • Csak kiejtettem a számon, hogy Pavlova, és már ott is illatozott az asztalon (na jó, a Pavlova nem illatozik, viszont feledhetetlenül finom). Szerintem anyu szeret engem. 

Szia, június!

A vasárnap végül teljesen helyrerakta a hétvégét. Nem tudom, miért felejtem el mindig, hogy ha valami nem jó, rosszkedvű vagyok, nyűgös, vagy csak nincsen kedvem megmozdulni, akkor erővel ki kell mozdítanom magam abból a helyzetből. Ez a kimozdulás végül úgy történt, hogy meglátogatott Marcipán két barátjával, meg a kutyijukkal, mert ki akarták próbálni a helyi szupercukrászdát. Aztán kutyáztunk, sétáltunk, megmutogattam nekik a várost, és jó ilyenkor mások szemével látni a helyet, ahol élek, én magam is szebbnek, jobbnak látom, jobban tudom értékelni. Persze számomra amúgy is szerelem, de jó érzés volt, hogy milyen szépnek és élhetőnek tűnik kívülről is. Megbeszéltük, hogy jönnek máskor is, és elmegyünk bringatúrázni, Marcipán meg jön majd csak úgy aperol spritzet inni. Fél 9-kor még teljesen világos volt, és meleg, hát ez mennyire ? Aztán hazaértem, és nyoma sem volt a hétvégi nyomottságnak, meg rosszkedvnek, és tök jó volt az este is, kicsit még takarítottam, filmet néztem, majd aludtam, ma pedig edzéssel indult a nap, és még mindig tele vagyok energiával, pedig estig dolgoztam. 

Az jutott eszembe erről a látogatásról, hogy én kicsit sem vagyok magányos, de sokat vagyok egyedül, és ez szerintem nem olyan jó (nekem). Több programot kellene szerveznem, kicsit előre tervezni, jönni-menni, meghívni a barátaimat ide, színházjegyet, koncertjegyet venni, főleg így nyáron, mikor még kedvem is van - ahelyett, hogy csodálkoznék, hogy megint egyedül, itthon talált a szombat este. Nehézség, hogy nekem basszus minden ismerősöm azt hiszi, hogy én egy hipermenő csaj vagyok őrületes szociális élettel, aki pörög, tele van baráttal és programokkal. És emiatt mindenki arra vár, hogy majd én szervezek valamit, ha akarok valamit (tisztelet a kivételnek) - én meg a tervezésben, szervezésben nagyon-nagyon rossz vagyok. Spontán igen, abban viszont mások nem jók. Szóval király lenne, ha néha a barátaim jeleznének, hogy figyu, itt van ez a program itt és ekkor, van kedved? És nekem lenne kedvem. A kis váci csapat mondjuk tud ilyet, meg Pilla szerintem már rájött, hogy velem határozottnak kell lenni, ha látni akar:), de ennyi. Azt meg, hogy A Kis Városom pont ugyanolyan távolságra van Budapesttől, és pont ugyanúgy 25 perc vonattal, mint fordítva... Hát szerintem ezt a budapesti barátaim sosem fogják elhinni. 

Na, ilyen konklúziókat vontam le a hétvégéből. Meg azt, hogy ha minden nap sportolnék 40 percet, akkor egyrészt szuperboldog lennék, másrészt annyi endorfint termelnék, hogy el is adhatnék belőle, hogy mások is boldogok lehessenek. Én szinte semmitől nem érzem magam olyan jól (including food, új ruhák, stb), mint 40 perc izzadástól.

anna deegan