Please, please

A kölykökkel töltöttem a tegnapi napomat, velük voltam bringázni meg strandolni, úgy értem, a váci kis csapattal, akikkel szoktam pörögni. Azért hívom őket kölyköknek, mert jóval, úgy egy tízessel fiatalabbak nálam. És ilyen még nem volt, mióta együtt mozgok velük, de mindenkinek van most barátja, barátnője. Csak nekem nincsen. 

Van köztük két pár is, akik régóta együtt vannak (az egyik párocska több, mint 10 éve, volt már eljegyzésük is, lesz jövőre esküvő, és van olyan képük, hogy a hivatalos óvodai fotón a lány áll az óvónéni egyik oldalán, a fiú pedig a másikon, bár akkor még nem voltak együtt). A két fiú is különösen közel áll hozzám, szoktunk hármasban is találkozni, mert ők is zenészek, és a jazz koncertek a lányokat nem mindig érdeklik. De a lányok is nagyon jó barátnőim, velük is iszogatunk néha csajosan is. Szerintem ezek a legjobb barátságok, hogy külön-külön, egyenként is imádod őket, de mint párok is irtó cukik. Voltam tegnap meglátogatni az egyik párocskát, egy éve költöztek össze, szépítgetik a lakást, és azt az időszakot élik, ami egy párkapcsolatnak szerintem az egyik legédesebb része. Volt már benne részem kétszer, és emlékszem, micsoda könnyed boldogság otthont, közös életet, szokásokat teremteni együtt, végre csak kettesben.

Szóval néztem tegnap ezt a párost, akiket nagyon szeretek, ittam a lány bodzaszörpjét, amit a fiú mixelt nekem, meg ropogtattam a fiú anyukája által sütött linzert, és belegondoltam, hogy mi hiányzik a legjobban a párkapcsolatból, hogy mire vágyom leginkább. Nem a szex, az összebújások, a közös programok - persze ezek is nagyon. De a leginkább a tudat hiányzik, hogy van egy társam, valaki, aki bármi történik is, ott van, és számíthatok rá, akivel megbeszélhetem, akinek elmesélhetem, akivel megoszthatom. Mindent. Bármit.

Nekem ezzel a kutyás-fotós fiúval ez nem volt meg. Nem lett sosem igazán bensőséges a kapcsolatunk, sosem lett teljesen őszinte, amikor tudod, hogy bármit elmondhatsz, megbeszélhetsz, mert ő a párod, a partnered, a cinkostársad, a játszótársad, a bizalmasod. A pasim volt, csinálta a dolgait, meg én is az enyémeket, időnként találkoztunk és jól éreztük magunkat. Sokszor nem tudtam, mi jár a fejében, és valószínűleg ő sem, hogy én mire gondolok vagy mire vágyom. 

Hiányzik egy társ. Ha bármilyen szempontból magányos vagyok, akkor ez az. Hiányzik a tudat, hogy mi ketten a világban, vagy néha a világ ellen, és mindegy, hogy hol, hogyan, mert ha együtt lehetünk, akkor minden rendben van. És minden rendben lesz. Majd ilyenem legyen, ha lehet, akkor nem túl sokára, jó?