2014. február 28., péntek

Boys

Ezt most elmesélem nektek, aztán azt hiszem majd egy idő után leveszem. Nem tudom láttátok-e a Big Bang Theorynak (Agymenők) azt a részét, amikor Raj, az indiai srác végre randizik egy nagyon cuki lánnyal, majd hazamegy, és némi keresgélés után rátalál a lány blogjára, aki persze addigra már leírta hogy milyen volt a randi, és hogy mit gondol a fiúról. Én rettegek ettől a szituációról, és ezért nem is nagyon meséltem a múltkori randiról, gondolom, értitek. 

Még régebben meséltem (meséltem?), hogy van spinningen egy fiú, aki nagyon szép, vékony, izmos, komoly bringás, nagyon szimpi is, például sokat segít másoknak a bringát beállítani, meg sokat hülyül mindenkivel, amúgy csendesnek tűnik. Látásból ismertem már régről, mert ő is kutyás és sokat sétál a blökijével, köszönni is szoktunk egymásnak, de ennyi. A spinningen figyeltem rá fel picit jobban. Mivel a tesója élsportoló (szintén bringás), nem volt nehéz kiderítenem a nevét, megnéztem FB-on (szinte mindent meg tudtam nézni ismeretség nélkül is, én ezt nem is értem, titkosítsátok a profilotokat, szerintem ez fontos, annyi hülye stalker van) és kiszúrtam, hogy van egy lány, aki talán a barátnője, minden FB-os dolgához kommentel, és aztán egyszer láttam is őket együtt, épp ültek be egy autóba. Így el is felejtettem az egészet, a srác foglalt, bár tulajdonképpen sosem bizonyosodott be a dolog. 

Aztán 1-2 hónap múlva volt egy komoly baleset itt Vácon, és képzeljétek, meghalt a lány. Az egész történet sokkoló volt, egyrészt azért, mert egy gyönyörű, fiatal, sportos, kutyás, egyetemista lányról van szó, és őrületes, értelmetlen baleset volt egy hülye fasz hibájából. Másrészt, bár semmilyen ezoterikus, karma, horoszkóp, nem tudom miben nem hiszek egy cseppet sem, én azért is megdöbbentem, mert átvillant az agyamon, hogy hello... sors? Én ezt nem így gondoltam. A fiú FB oldalán semmi nem látszott a dologból, ugyanúgy járt tovább kirándulni, töltött fel fotókat, szóval most már nem vagyok benne biztos hogy együtt voltak, de ez a lényegen nem változtat. Közben úgy alakult hogy máshoz jártam spinningre, nem oda ahova ő jár, mert a jóga is pont ugyanabban a két időpontban van, szóval nem találkoztunk.

Aztán múlt héten csütörtökön itt volt nálam Anais, és megmutattam neki a Dunapartot meg a sétányt, álltunk a kompnál és dumáltunk, és jött a fiú a kutyájával, köszöntünk. Aztán mire hazaértem, bejelölt FB-on, Instagramon, meg mindenütt, és azóta lájkolgatja a dolgaimat (2014, pasik, basszus). Hát ilyen dolgok (nem) történnek velem.

My fabulous life - at least the part that you see

Ma sehogy sem sikerült elmennem edzésre (spinning), de abban a pillanatban hogy már túl késő lett volna elindulnom, már meg is bántam, és őrületes lelkiismeret furdalásom lett. Na majd reggel elmegyek futni (légyszi ne essen). Viszont némileg enyhít a bűntudatomon, hogy ma ezt ebédeltem, mondjuk előételként betoltam egy Kinder Pinguit (anyu napi cukisága2). 


 Ez pedig szintén valamelyik nap volt a menü: 


Arról, amikor kanálnyi vajat mártogatok barnacukorba és tömöm befelé az arcomba, elég ritkán szoktam instagram fotókat készíteni és blogposztot írni, pedig nekem elhihetitek, olyan is előfordul. 

I see a different you

Kicsit reménykedtem, hogy ma délutánra visszatér a múltkori csodás tavasz, és délután majd napsütésben csatangolhatunk a blökivel a Dunaparton meg a belvárosban, de zuhogott az eső mikor jöttem haza, persze bicajjal, és még csak kapucnim sem volt, jól eláztam. Így ázott verébként főleg, de amúgy is az egyik kedvenc pillanatom a napban, amikor letépem magamról a csinos ruhákat, a szoknyát, a harisnyát és a melltartót, és valami jó kényelmes és meleg cuccba bújok, hát az milyen jó érzés már? 


Ez a szám pedig akkoriban volt nagy kedvencem, mielőtt a férjem megismertem, hál'istennek teljesen jó emlékeket, érzéseket ébreszt. A Koop egy zseniális svéd cucc amúgy, ha meghallgatjátok, úgy hangzik, mint ha egy profi jazz zenekar játszaná ezeket a gyönyörű, franciás hangulatú sanzonokat: dob, hegedűk, trombita, gitár, klarinét - pedig egyetlen élő hangszer nincs benne, teljesen elektronikus minden hang, az elsőtől az utolsóig hangmintákból vannak összerakva a dalok. Tökéletes illúzió, tökéletes péntek délután soundtrack, imádom.

Napi cuki

Tegnap anyu azzal fogadott, hogy látott a tévében egy turmix receptet, és megvette nekem a hozzávalókat (narancs, gyömbér, alma, spenót), indítsam a péntek reggelt ezzel. Awwww?

2014. február 27., csütörtök

Na jó

Úgy tűnik a napok kiegyenlítik egymást: ups, and then downs. Ezt a felébredek-5-kor-és-az-óracsörgés-előtt-10-perccel-alszom-vissza stílust nem tudom miért csinálom, mondjuk elég nagy hatással van a napom további részére, és nem jó értelemben. És még a tavasz is eltűnt. 


I wish

2014. február 26., szerda

Jókedv

És még olyan is volt ma, hogy büntetésből feleltettem egy osztályban egy nehéz anyagból, mert tegnap nem bírtak magukkal, és képzeljétek, tanultak mint az állat, és minden felelő ötöst kapott, de úgy, hogy tényleg megérdemelték, nagyon jó érzés volt, jól megdicsértem őket. Egy másik osztályban pedig nagyon rendesen dolgoztak, és az óra utolsó 15 percben beszélgettünk, és kérdezgettek rólam mindenfélét, én pedig meséltem, és azt mondták, hogy a tanárnő (ez én lennék) úgy néz ki mint egy diák, hát awww. 

A sikerélmények miatt pedig nagyon jókedvűen jöttem ki a suliból, kiléptem az épületből, 15 fok, előttem a Duna meg a bicikli úton suhanó bringások, ordítva énekeltek a madarak, a nap pedig úgy sütött, hogy alig láttam, de nem bántam - szóval full tavasz fogadott. Ma kivételesen autóval voltam, ami nekem mindig kicsit ünnepi, nem sokat használom mert mindig tekerek, pedig imádok vezetni, annyira szabadság érzetet ad, még az én picike autóm is. Hazadobtam a cuccaimat, és aztán elautóztam ide-oda, elintézni a dolgaimat, nagyon hangulatos volt a csupatavasz városban krúzolni, és egyszer csak megszólalt a kedvenc számom, amitől mostanában mindig fülig ér a szám. Feltekertem a hangerőt, és énekeltem tiszta erőből, nem érdekelt, hogy ki lát - na az a néhány perc, az 10 pontos volt. 

Szólok nektek is, hogy itt a tavasz, és egyre több ilyen kvázi hibátlan napunk lesz, nem kell izgulni.


Confused

Talán nem is lúzer vagyok, hanem egyszerűen szétszórt. Ma délután elmentem vásárolni, vettem egy üveg finom fehérbort, meg mindenféle isteni sajtokat, elmentem a bátyámékhoz, akik a szomszédos (elég nagy, meglehetősen újgazdag) faluban laknak, és felköszöntöttem a tesóm a szülinapja alkalmából. Ez a történet ott sántít, hogy a bátyámnak nem ma van a születésnapja, hanem 9 nap múlva lesz, és én ezt tudom is. Szóval nem tudom, nem értem mi van velem. Cavington, vagy nem is tudom.

Ő a nagyobbik bátyám egyébként, és 10 évvel idősebb nálam (a másik 7-el), ami azt jelenti, hogy ő néhány napon belül 46 éves lesz, ami akárhogy is nézzük... Sokkoló, főleg neki, pedig ahogy beszélgetünk, ugyanaz a vicces kölyök, az engem a végtelenségig imádó bátyám, akivel az első berúgásomat megejtettem 16 évesen, akinél annyi nyarat töltöttem Szegeden mikor egyetemista volt, és alig tanultam meg a barátnője nevét, már egy másik lánnyal járt, aki rendszeresen játszotta a békebíró szerepét köztem és a szüleim közt mikor a lázadó korszakomat éltem, aki mindig meghallgatott, és akire mindig, mindig 100%-ig számíthattam. Még általános iskolás voltam, mikor elkezdett nekem könyveket venni karácsonyra (pedig én Limarát, meg Impulse-t szerettem volna): Salingert, Dosztojevszkijt, Hemingwayt, majd később A New York Trilógiát is ő nyomta a kezembe, ott indult az Auster-szerelem. Most meg családos ember, két nagy fiús apuka. Annyira jó fej, és nagyon okos, kár hogy nem ismeritek őt. 

Persze cseppet sem bánta hogy ilyen korán felköszöntöttem. Dumáltunk egy csomót, meg kaptunk a feleségétől vacsit, meg xboxoztunk a kölykökkel. Most voltak mindenféle szüli- meg névnapjaik a srácoknak, és a bátyámék őrületes dilemma után megvették nekik, mert persze a haveroknak van már, és hát a fiúkák nagyon ácsingóztak utána - és láthatólag nem bánták meg a döntést, iszonyat jó társasági élmény. Ilyen kinectes cucc, hogy érzékeli azt, aki előtte áll, és mindenféle mozgással irányítható játék (is) van hozzá, amik hipercukik, őrült nyulasak meg kisoroszlánosak meg nem tudom, és én halálosan élveztem, sokkal viccesebb mint az én wiim. És a fruit nindzsában a kezemmel kellett szeletelni a gyümölcsöket, szerintem holnap izomlázam lesz.  

2014. február 25., kedd

Feed me

Nem hoztam pénzt magammal, mert otthon felejtettem a pénztárcám, és nem vagyok olyan kapcsolatban a kollégáimmal hogy bármelyiküktől kérjek kölcsön akár egy százast is, akivel meg igen, az az imént fejtette ki nekem, hogy mennyi pénze van fizetésig - nem sok. Korog a hasam, és 15:05-ig van órám, jaaaaj. Ez szerintem még a tegnapi lúzerségfolyam folytatása. 

És biztosan emiatt van, hogy most, illetve már napok óta másra sem tudok gondolni, mint hogy otthon, a hangulatos kis konyhában töltsek magamnak egy pohár bort, hagymát vágjak, fokhagymát pucoljak, csirkemellet tisztítsak, pritamin paprikát vágjak darabokra, gyömbért, koriandert, meg mindenféle mindenféle fűszereket dobjak a sercegő kókuszzsírba, kevergessem az egymáshoz melegedő hozzávalókat, megszórjam ananászkockákkal, megkóstoljam a kókusztejet mielőtt ráöntöm az egészre, majd még egy kis fokhagyma, és még egy pici fűszer. És közben meg gőzölög a forró rizs. 
Dióhéjban: curryt akarok főzni, és enni is. Nagyon.


Pinch of yum

2014. február 24., hétfő

Nyaúúú

Nyüszöghetek?

Úgy kezdődött, hogy nagyon rosszat álmodtam (szokásos, úgy látszik, valahol ki kell jönnie), és felébredtem olyan 4 körül, gondolom felébresztem magam, hogy ne kínlódjak tovább. Persze nem tudtam visszaaludni, viszont 6-kor, mikor már csörgött az óra, alig bírtam kikászálódni az ágyból. Aztán a hosszú zuhany, meg a hajmosás segített, de a reggelimet például nem sikerült eltalálni, otthagytam a fele tálka müzlit, pedig nálam, akinél a reggeli a nap fénypontja, ez már a vég. 

Aztán a suli jó volt, meg volt az egyik lyukban magánórám is, és bár a diákok nyűglődtek kicsit, de azért sikerült néhány fontos dolgot megtanítanom. Aztán voltak itthon magánóráim is, meg kutyáztam, mindegy, gyorsan összepakoltam a cuccaimat, és elmentem spinningelni, már éreztem előre, milyen jól fogom magam érezni, zene, pörgés, izzadás, utána pedig totál zen, chill és szauna. Bementem, fizettem, majd bent jól be4squareztem hogy milyen menő vagyok hogy edzek, majd elkezdetem volna átöltözni, de azonnal kiszúrtam, hogy tornacipőt, na azt nem vittem. Úgyhogy ennyit az edzésről. Elkezdtem összepakolni, majd leejtettem a telefonom, ami körülbelül 10 apró részre hullott szét, a csajok körülöttem úgy szedegették össze, még egy apró kártyácskát is találtak, amiről nem is tudtam hogy van a telefonomban, nahát. 

Vert seregként jöttem haza, pizsit húztam, és ennyi. Next, please.

illustratekate

How I hacked online dating

Persze így szingli fejjel sokat gondolkodom azon, hogy mennyi a valószínűsége annak, azok a férfiak akik szintén épp a nagy Ő-t keresik, és korban, meg mindenféle más szempontból illenének hozzám, olyanok, akik tetszenének nekem, és esetleg szintén vonzónak találnának engem és nem horkolnak, szóval mennyi esélye van, hogy egymásra akadunk? Hiszen én sem sokat járok el, ők is sokat dolgoznak, péntekre fáradtak, maximum megisznak egy sört a barátaikkal, szombaton takarítanak-bevásárolnak, lehet, hogy vasárnapi apukák is, hát hogyan fogunk így találkozni? No persze itt vannak a randi oldalak, azokat épp erre találták ki... Nem mintha sok kedvem lenne a dologhoz, de hát never say never. 

Viszont ma a reggelim mellé megnéztem ezt a Ted Talkot, ami az online ismerkedésről szól, nagyon-nagyon vicces, inspiráló, és nyelvgyakorlásnak sem utolsó (én ma az egyik magántanítványomnak ezt viszem), mindenképp nézzétek meg, nekem konkrétan vigyorgósan indult a napom tőle. Ha pedig szintén egyedülállók (erre nincs valami rendes szó?) vagytok mint én, és fontolgatjátok hogy feliratkozzatok valami ismerkedő szájtra, akkor főleg kötelező anyag. De pozitív hozzáállás szempontjából szerintem enélkül is.

2014. február 23., vasárnap

The way the story goes

Na ez volt az a hétvége, amikor a pénteken kívül minden programot lemondtam. Esett az eső, nyűgös voltam, szóval nem, nem volt kedvem erőlködni. Ellenben teljesen rendbe raktam a lakást, mert bár kosz nem volt (még), de egész héten nem volt időm rendet rakni, és péntekre kissé elharapódzott a helyzet. Szóval kitakarítottam, de úgy, hogy még a konyhaszekrényeket is kipakoltam, kidobáltam a gyanús élelmiszereket, rácsodálkoztam a készleteimre, gyönyörű rendet varázsoltam. Kimostam a hűtőt, és csak a guszta, friss kajákat raktam vissza, mostam, polcokat törölgettem, szóval most minden csili-vili, ezt nagyon szeretem. Aztán feltelepedtem a kanapéra, Sherlockot néztem (sajna nem tetszik, ma estére a True Detective-et táraztam be, mindenki dicséri, kíváncsi vagyok), olvastam, ettem mindenféle finomságot, a végén már anya-féle nektarin lekvárt üvegből, nagykanállal.

Most meg vasárnap van megint, és nagyon szarul aludtam, de egy óriási narancs-uborka-madársaláta-banán smoothie-t csináltam magamnak reggelire meg tojást, mert muszáj felturbózni az energia-/vitaminszintemet, ugyanis megfigyeltem, hogy a diákok nagy része nem a zsepijébe/tenyerébe tüsszent, hanem csak úgy a nagyvilágba, hát így vajon mennyi esélye van hogy nem leszek influenzás? És próbálom a tudatomnak mondogatni, hogy a vasárnap jóóóóó, ma még lehet pihizni, meg főzőcskézni, meg sétálni a blökivel (ebéd után megnézzük a Ligetet), meg sütizni a Desszert Szalonban, meg dolgozatokat javítani és kitalálni a jövő hetet. Ti se nyűglődjetek hogy holnap hétfő, hanem aktivizáljátok magatokat, menjetek a levegőre, és csináljatok mindenféle királyságot, amiből lehet a jövő héten töltekezni, ok? 




2014. február 22., szombat

The Date

A találka szép volt, jó volt, nem volt feszengős, nagyon nagyot beszélgettünk, de ne feledjük el, hogy ez volt az első randevúm a szakítás óta, szóval ne várjunk csodákat. Utána az jutott eszembe, hogy mennyivel egyszerűbb lenne az egész, ha neki mondjuk úgy 30-al kevesebb lenne az IQ-ja, nekem meg nem lenne ilyen elképesztően meg a véleményem mindenről. Szerettem volna nagy szemekkel rácsodálkozni a szavaira, de inkább szkeptikusan vonogattam a szemöldököm (ő pedig azonnal kiszúrta, sajnos mindig minden kiül az arcomra), majd kiselőadást tartottam a nézeteimről. És hát ne tudjátok meg, milyen témákat veséztünk ki, semmi zene, meg szabadidő, hanem rögtön filozofikus mély víz. Azért találkozunk majd megint.

2014. február 21., péntek

La vie est belle

Elég rendesen kimaxoltam a mai napot is, de úgy látszik ez már csak ilyen. Majd a következő életemben macska leszek, és egész nap aludni fogok valami nagy puha párnán. Voltam randizni is, már ilyen igazi randin, pasival (nyugi, amit el akarok mesélni, azt úgyis elmesélem, amit meg nem, azt valószínűleg nem fogom). De nem ez volt a nap legérdekesebb mozzanata, hanem hogy utána az Anker egyik tulajával is volt találkám, aki egy nagyon jó barátom, és kikért nekem egy pohár Nyakas Olivért (péntek délután 5 óra, élni tudni kell), azzal a jelszóval hogy megérdemlem, a kezembe nyomta a szép nagy talpas poharat benne a finom fehérborral, és kimentünk cigarettázni (amúgy nem szoktam, csak ezekhez a ritka, leengedős-barátkozós pillanatokhoz szoktam kapcsolni), de rájött hogy vennie kell cigit. 

És átsétáltunk az Anker közből a Király utcába, kezemben a pohár gyöngyöző bor, és mikor kijött a dohányboltból, rám nézett, és nevetett, hogy olyan vagy, mint egy igazi francia nő valami filmben, és úgy is éreztem magam, ahogy álltam a Király utcában a szép kigombolt kabátomban, fedetlen szőke fejjel az esőben a járdán, körülöttem a sietősen szlalomozó emberek, én pedig mosolyogva kortyolgattam a bort, mert vége a hétnek, előttem a hétvége, mögöttem egy szuper randevú, vár rám egy beszélgetés egy barátommal, és szép az élet. 


andre kohn

2014. február 20., csütörtök

Na jó

Jó kis nap volt, még a suliban is, bár ahogy elnéztem a benti hangulatot, a kollégáim valószínűleg ezzel nem értenének egyet. Nekem mondjuk csak 4 órám volt. Meg 3 lyukas. Délután sütött a nap, csicseregtek a  madarak, kutyáztam, unokaöcsihugiztam, sétáltam, sütöttem nekik palacsintát, randiztam, vacsoráztam, ittam Sauska furmintot, beszélgettem, sétáltam megint, és még ajándékot is kaptam - hát lehet bármi panaszra okom? És akkor most beájulok az ágyba. 

Facelift

Tegnap az egyik osztály aggódva kérdezte, hogy mitől vagyok ennyire fáradt (magyar fordítás: szarul nézek ki). Tényleg fáradt vagyok, és tudom is magamról hogy ez látszik rajtam, de miután előző este 2 órát jógáztam, majd 8 órát aludtam, ez kissé szíven ütött. 

Mindenesetre tegnap délután elmentem egy szoláriumba, és befeküdtem a napsütésbe 8 percre. Ma éjjel csak 6 órát aludtam, de így is úgy nézek ki alapozó, meg különösebb smink nélkül, mintha eltöltöttem volna két hetet valami napsütéses szanatóriumban nyaralóhelyen. Mondjuk én kimondottan nyár-típus vagyok, és nyáron energiából is 10X annyi szokott lenni bennem, egyszer mondta egy barátom, hogy jól áll neked a nyár, de azért érdekes, na.

Tudjátok, ha 8 percnyi D-vitamin injekció meg egy kis színkorrekció ennyit számít, akkor ezek után lehet hogy el kellene gondolkodnom a ráncfelvarráson, a zsírleszíváson meg a mellnagyobbításon is. 

Nicole Cioffe. A kép csak illusztráció, nem én vagyok rajta.


2014. február 19., szerda

Momo

Nem tudom mások hogy csinálják, nekem a munka, a kutya meg a sport mellett semmi időm nem marad. Leveleket nincsen időm megválaszolni, nem hogy mondjuk blogoljak, vagy társasági életet éljek. Tegnap mondjuk elvittem a kutyát sétálni egy nagyot, de arra nagy szükségem volt a 3 órás tanári értekezlet után. Aztán elmentem jógázni, végül 3/4 10-kor estem haza, és azonnal beájultam az ágyba. Jó lenne még úgy 2 órát szüttyögni itthon este, de egyrészt már nincs rá energiám, másrészt akkor másnap reggel van baj. Ma megint estig tanítok. A hűtőm üres, mert nincs időm elmenni bevásárolni sem, még jó hogy a mélyhűtőmben van egy csomó finomság, zöldségek, húsok, halak, amikből én 15 perc alatt varázsolok meleg ennivalót.

Szóval ez a 24 óra vicc. És, hangsúlyoznám, nincsen pasim (mondjuk ha így folytatom, nem is lesz), nincs gyerekem, most zene sincs. Komolyan, rejtély (klikk!)


2014. február 17., hétfő

The only way is up

Tudom, ne nyavajogjak, attól nem lesz jobb, de nekem a hétfők konkrétan fájnak, jaj, nagyon rossz ma nekem, és még jön egy tanítvány 5-re. Hajnali 6-kor csörgött az óra, és elég határozottan szoktam indítani a napot, de most még egy jó darabig álcáztam magam a takaró alatt, nem láttam magam függőlegesen sehogysem, erőteljesen elkezdtem gondolkodni a szabadnap forgatókönyvén. Aztán végül nagy nehezen 6:50-kor sikerült kikászálódnom az ágyból, lezuhanyoznom gyorsan, és mindenféle random ruhadarabokat húzni a különböző testrészeimre. Ez a programpont nem sikerült annyira jól, napközben rá is csodálkoztam az öltözetemre néhányszor. És hát senyvedek rendesen azóta is. 
Nézzük, mitől lesz majd könnyebb ez a hét. 
  • Ma este megnézem az új Girls részt. 
  • Minden este lefekszem időben, legkésőbb 10-kor (hahaha). 
  • Minden nap nagyon finom reggelik. Annyira isteni müzlit találtam, aaah (nem tudom a márkáját, mert kiöntöttem fémdobozba, a papírdobozt meg kidobtam). Mellé sok gyümölcs, rizs-mandulatej. 
  • Tízórai. 2 férfi kollégával elkezdtünk (illetve ők már régen csinálják, csak engem is meghívtak hogy csatlakozzak) a nagyszünetben tízórai teázást tartani, mindig hoz valaki sütit, iszunk teát, és semmi szenvedés, csakis kellemes, nyugis, laza társalgás.
  • Ma csináltam magamnak egy óriási endívia-répa-alma-avokádó salátát, meglocsoltam olívaolajjal, ráfacsartam egy fél narancs levét, és pároltam mellé tenger gyümölcseit némi fokhagymán. Na ennél rosszabb ebédet nem szeretnék már enni a héten. 
  • Holnap rövidített, 30 perces órák lesznek, és nekem csak 4 órám lesz, ami azt jelenti, hogy 10:30-kor leléphetek. Mondjuk vissza kell mennem 2-re értekezletre, de addig elmehetek edzeni meg szaunázni. 
  • Holnap este jóga.
  • Veszek itthonra virágot ja nem, mert ebben a hónapban kemény spórolást tervezek, elméletileg már csak a magántanítványokból élhetek, és akkor egy szép kis összeget félre tudok rakni a hónap végén. 
  • Csütörtökön jön Anais! 
  • Csütörtök este még koncertre is megyek.
  • Pénteken randevúm lesz egy fiatalemberrel. Régről (az egyetemről, Tünde, majd megírom ki ő) ismerjük egymást, és szemmel tartottuk egymás dolgait, és mint kiderült, most egyszerre lettünk egyedül, így megiszunk egy kávét, miért ne? Fura figura, ezer dolgot csinál, ír mindenféléket (könyveket például, nahát), nagyon okos, és eléggé menő. De személyesen 15 éve nem találkoztunk, szóval azért érhet meglepetés. Azért örülök hogy van mi miatt izgatottnak lenni.
  • Hétvégén mindenféle kurvajó dolgot fogok csinálni (tervezés alatt). 


2014. február 16., vasárnap

Feeding my soul

Ma úgy tűnt reggel hogy milyen szép idő van, csicseregtek a madarak, így elmentem bringázni, megnézni a vásárt (meg a cukker kismalacokat meg a kiskutyákat, majdnem hoztam haza a blökinek egy kishavert) és egy hosszút sétálni a ligetben, és azt hittem megfagyok, dideregve értem haza. Hát legyen most már rendes tavasz, ballonkabátos, színes sálas, harisnyában-bokacsizmában sem fázós. 

És végre pihentem, olvastam, néztem sorozatokat, kicsit takarítottam, mostam, kutyáztam, macskáztam, jólesett. A napban a legjobb dolog pedig az volt, hogy délután csöngettek (ami ilyen wtf? még a család sem jön úgy, hogy előtte ne csörögnének ide), kinyitottam a kaput, és az egyik legjobb barátom állt ott, akit október végén láttam utoljára, de ez nem számít, csak az, hogy spontán elmotorozott ide Budapestről és meglátogatott. Annyira jót dumáltunk, ittunk egy óriási, lusta, rizstejes lattét, és kitaláltunk mindenféle nagy terveket, amik miatt nagyon izgatott vagyok (még sajnos nem mesélhetem el), úgy örülök. 

Sylvie Demers
Holnap pedig az egyetlen dolog ami miatt van kedvem iskolába menni, az a nagy, epres-réteges joghurt a hűtőmben. Sovány motiváció, ugye?

2014. február 15., szombat

Sunny

Elképesztő volt a hetem, szinte egy perc szabadidőm nem volt, mindig rohantam valahová. A tévét egyszer sem kapcsoltam be, nem olvastam, nem néztem sorozatot (mondjuk azt hetek óta nem). Jöttek délutánonként a diákjaim, majd minden este volt valami program, edzeni meg jógázni is voltam (rendesen hősnek is éreztem magam), este 21.30-kor pedig menetrendszerűen lecsukódik a szemem (de persze én olyankor még a világot váltom megfele egy picike étteremben a második pohár Sauska Furminttal a kezemben, vagy épp a szaunában ülök). 

És pénteken délután, mikor vártam a bátyámékat hogy jöjjenek értem és színházba menjünk, megálltam egy pillanatra, és éreztem hogy szédülök a kimerültségtől. Úgy éreztem, hogy ennyi, nincs több energiám. Aztán odafelé az autóban kicsit pihentem, és aztán jó volt a színház is, de hazafelé már úgy éreztem, meghalok ha nem dőlhetek be azonnal az ágyamba. 

Ma család volt, a nagyobbik bátyáméknál ünnepeltünk, a család 90%-a január-februárban névnapozik, születésnapozik. Utána még el akartam menni kicsit iszogatni, de hazaértem, megsétáltattam és megetettem a blökit, letéptem magamról a csinos ruhákat, lemostam a sminkem, kényelmes göncökbe bújtam, és ennyi. Egyszerűen nem fér bele hogy ma is menjek. Fáradt vagyok, álmos vagyok, nyűgös vagyok, kicsi vagyok. 

Ma reggel ugyanúgy kipattant a szemem 6 előtt pár perccel mint a munkábamenős napokon, de aztán felraktam a szemellenzőm, és nagy duzzogva sikerült még aludnom két órát. És ahogy készülődtem, meg kellett állapítanom, hogy elképesztően fehér vagyok, mint egy kísértet, a szemem alatt karikák, reggelente rendesen kell sminkelnem hogy valahogy kinézzek. Annyira kellene már a napsütés, sok vitamin, meg egy kis szünet. Lehet hogy a jövő héten veszek D vitamint, és kicsit lazítok az elveimen is és kiveszek két hét szabadságot és elutazom valami meleg, napos helyre és elmegyek szoláriumba. Én lehet hogy már ki sem bírom tavaszig. 



Erről a dalról, ami a világ egyik a legtöbbet feldogozott dala, jazz standard lett, és valószínűleg mindenki ismeri, nem sokan tudják hogy az eredeti dalt Bobby Hebb írta 1963-ban. És bár egy könnyed, vidám kis dalocskának tűnik, a dal születésének apropója igazából az volt, hogy a zenész teljesen összeroppant, miután megölték John F. Kennedyt, és még ugyanazon a napon leszúrták Hebb bátyját is. Ő így búcsúzott tőlük.

Ahogy tetszett

Tegnap tehát voltunk színházban, a Nemzetiben persze, mert a bátyám ott dolgozik. Mikor kérdezte, hogy mennék-e velük színházba, előbb vágtam rá hogy persze, mint hogy rákérdezzek hogy mit nézünk meg. És mikor kiderült hogy Shakespeare... Hát, őszintén, lefagyott az arcomról a mosoly. Ne felejtsük el, én angol szakra jártam, Shakespeare mérgezésem lett, ő nekem álmomban se jöjjön elő. Arról meg nem is beszélve, hogy láttam a nemzetis III. Richárdot, én úgy színházban még sosem szenvedtem. Rossz volt, unalmas, hosszú, vontatott, és az összes díszlet három Peugeot autó volt (meg a végén egy motor = "Országomat egy lóért"), amivel Kulka János időnként besöpört a színpadra, kiszállt, a kocsinak támaszkodva lezavart egy beszélgetést valakivel, visszaült az autóba, majd kifarolt a színpadról. Bah. 

Tegnap az Ahogy tetszik bemutatóját láttuk, egy román rendező (SILVIU PURCĂRETE) rendezésében, és sejthető volt hogy nagy durranás lesz, mert dugig volt a színház, konkrétan minden magyar nagy színházi ember ott ült, meg még egy csomó mindenféle művész, én még soha egy helyen ennyi híres embert, olyanokat, akikre igazán fel lehet nézni, nem láttam, élmény volt. Például Blaskó Péter és Vágási Feri is egy karnyújtásnyira ültek tőlünk, de a szünetben is elképesztő volt kint körülnézni, nem túlzok ha ezt mondom, minden második embernek tudtam a nevét, és nem az ertéelklubból. 

És az előadás. Én végigröhögcséltem az egészet. Gyönyörű volt, nem túl sok díszlettel, de őrületes, fantáziadús, vicces jelmezekkel, nem akarom lelőni a poénokat. Esett a hó, és végig volt élő zongoraszó és szaxofon, ott a színpadon, a darabba bevont, a színészek közt elvegyülő zenészekkel, meg pont jó mennyiségű, nagyon kellemes kis fülbemászó ének, bárányok, szarvas és oroszlán. A színészeknek, Udvaros Dorottyának különösképp, ez jutalomjáték lehet, teljesen átjött hogy mennyire élvezik, mennyire jól érzik magukat. Udvaros egyébként az egyetlen nő a darabban, mert (Shakespeare, ugye) a női szerepeket is férfiak játsszák. És a nevek: Trill Zsolt, Bodrogi Gyula, Eperjes Károly, Reviczky Gábor, sorolhatanám. De a legjobb a darab hangulata, picit szürreális, de mégis nagyon emberi és humoros, úgy képzeljétek el, mint mondjuk egy Ulickaja regény (picit oroszos az egész) meg a Twin peaks (óriás, törpe, gyilkosság, fura hangok és képek) elegye. És az egész hangulaton csak dobott, hogy ugye bennfentesekkel voltunk, hallottunk sok izgi pletykát meg háttérsztorit, és a szünetben (két felvonás van) kimentünk cigarettázni, és visszafelé benézhettünk hátulról a színpadra, ahol épp sündörögtek a színészek meg a színpadmesterek.

Nagyon tetszett, gratula a rendezőnek és a társulatnak, simán megnézném még egyszer. Nézzétek meg ti is!

2014. február 14., péntek

Főpróba

Tegnap eljutottam egy frissen nyílt étterembe amit már régen kinéztem magamnak. Mindenféle isteni cuccok vannak az étlapjukon, nem sok, de minden nagyon különleges. Amit választottam volna, az pont elfogyott (pisztráng zöldségekkel), és mivel már rendelésnél derült ez ki, gyorsan kellett döntenem, és sikerült egy annyira béna, gagyi rizottót rendelnem, hogy teljesen elkeseredtem. Nem is szeretem egyébként a rizottót, szóval nem is értem magam. Viszont ittam két pohár Sauska furmintot, és az azért megvigasztalt. No meg a csokis Pavlova.

Ma pedig színházba megyek.

2014. február 12., szerda

Starry eyed surprise

Egy ideje, néhány hónapja egyre többször jut eszembe ez a dolog. Mint elmélet, olyan, ami egyáltalán nem tűnik elképzelhetetlennek. Először azt gondoltam, hogy a zaklatott lelkiállapotom teszi, és ahogy egyre nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb leszek, majd máshogy látom a dolgokat, de pont fordítva történt: jól érzem magam, és egészen szép kereknek látom az életem így, egyedül is - de mégis, egyre többször gondolok rá, hogy milyen lenne anyának lenni. Hogy milyen lenne egyedül gyereket vállalni. Nem most azonnal, de idővel. 

Néhányan tudjátok, hogy egészen közelről láttam, milyen az, mikor nagyon szeretnétek gyereket, és kiderül, hogy ez nem olyan egyszerű. Mert nem olyan, hogy akarod, és megvan rá a pénz is, bemész a boltba, kiválasztod, leemeled a polcról és hazaviszed. Egy csomó párnak rengeteg szenvedéssel, reménykedéssel, várakozással, könnyel, csalódással jár - aztán vagy összejön, vagy nem. Különösképp idegőrlő a dolog, ha már elmúltál 35. Annyi mindenen múlik, annyi mindenen bukhat, és nem csak a saját bőrömön tapasztaltam. Itt, az olvasóim közt is többen vannak, akik pontosan tudják, miről beszélek. 

36 éves vagyok, ez már az a kor, mikor nem nagyon érdemes várni. Nem így terveztem, de így alakult - álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer majd ilyesmin kell elmélkednem. Nagyon családcentrikus vagyok, és sok, legalább 3 gyereket képzeltem el magamnak mindig - őszintén, kétlem hogy beleférne még - és persze szerető férjet, kutyát macskát - oké, azok mondjuk vannak. Jelenleg egészséges vagyok, minden rendben velem, viszont pasi nincsen a láthatáron, és ki tudja mikor lesz, milyen lesz, mennyi idő telik majd el, míg eljutunk oda, hogy oké, akkor gyarapodjunk - és eljutunk-e oda? Akar-e a pasi is majd gyereket? Nem szakítunk-e 1-2-3 év múlva? 

Én nagyon nagyot csalódtam. Mondhatjátok, hogy a keserűség beszél belőlem, persze, biztosan az is, de én inkább józan észnek nevezném. Hiába nagy szerelem, gyűrű, meg ígéret, tündérmese, gyerek, közös élet, tervek, akármi, nekem már vannak kétségeim a tugedörforevörrel kapcsolatban. Tudom hogy van olyan, a családomban is nem egy, a szüleim, mindkét bátyám. De én már nem tudok a házasságra, egy kapcsolatra, egy szerelemre úgy gondolni, mint valami, ami... Given. Adott. Az öledbe hullik, és aztán többé senki nem veheti el tőled. Nem vagyunk összekötve. Bármikor történhet olyasmi, amitől ő sarkonfordul, és kisétál az ajtón. Vagy esetleg én sétálok ki, ki tudja? Annyi mindenen múlhat. Viszont olyan hátterem van, ami sokkal stabilabb egy férfinél: a családom. Ők sosem fognak elhagyni, sosem gondolják meg magukat. Ők szeretnek, támogatnak, itt vannak, bármi történjék is.

Egyre többször gondolok arra, hogy nem akarom leélni gyerek nélkül az életemet csak azért, mert nem találkoztam olyannal, akivel közösen gyereket, gyerekeket akarnánk. Gondolok itt spermabankra, mesterséges megtermékenyítésre. Gyerekvállalásra egyedül, önálló, független nőként. Önzés ez? Azt hiszem, igen, hiszen mi másért akarnék gyereket, mint hogy az én életem teljesebb legyen*? Hogy legyen kinek adnom? Biztosan nem lenne könnyű, sem fizikailag, sem érzelmileg, mint ahogy Tamko is megírta ezt, arról már nem is beszélve, hogy el sem tudom képzelni, hogyan adja be ezt az ember az ismerőseinek, a kollégáinak, a szomszédainak - még egy válást is alig bírnak lenyelni, nemhogy egy férfi nélkül (esetleg két nő, vagy két férfi által) vállalt gyereket. De ki lenne képes rá, ki tudna boldoggá tenni egy kisbabát, egy gyereket, akár egyedül is, ha nem én? Aztán meg ráérek neki apukát találni, nem? 

Beszéltünk már itt a blogban arról, hogy van mód a petesejtek lefagyasztására, ami lehetővé teszi, hogy akkor is lehessen kisbabád, ha mondjuk 45 évesen találkozol a nagy Ő-vel, mikor elméletileg már késő lenne. De ki tud, ki akar addig várni? 

Nem tudom, hogy lennék-e elég bátor egy ilyen döntéshez, és persze ehhez az is kell, hogy a családom támogasson mindenben - nekik még nem hoztam ezt fel. Biztos hogy emésztgetem ezt még 1-2 évig, és persze addig még bármi megtörténhet. Ti mit gondoltok erről?

*Még csak annyit kiegészítésképp, hogy nem a boldogságom keresem ebben, hiszen én azt gondolom, hogy egyedül, magaddal harmóniában is lehetsz boldog, egyfajta boldog, kerek, egész, kiegyensúlyozott, teljes életet élő, és gyerekekkel, házasságban is lehetsz tökéletesen boldogtalan. Inkább azt keresem, hogy ha majd 70 évesen visszanézek, akkor azt tudjam mondani, hogy oké, Ilonka, mindent megtettél, jól csináltad. 

Comfort me, will you?

Mindenki nyűgös, mindenki betegeskedik, mindenki motiválatlan. Nagyon február van. Ma már kicsit sikeresebb nap volt, csak 10-re mentem kivételesen, egész rendesen letudtam az 5 órámat egyben, eltekertem a városba, elintéztem ezt-azt, jól megáztam, és azóta ülök itthon a jó melegben, mindenféle puha meleg cuccokban, nyakig betakarva, és semmit sem csinálok, annyira jó. 

A fülhallgatós sorozatom újabb darabja

Things organized neatly: Nélkülük sehova

Mostanában ezek a cuccok vannak hozzám nőve. Persze minden csupaszín, de valahogy kivételesen jobban tetszett így feketén-fehéren. 


1. The Body Shop citromos testvaj, ajándékba kaptam egy barátnőmtől, én kézkrémként  (is) használom. 
2. Bijou Brigitte hajgumi, just in case.  
3. iPhone 4S. Annyira szidja mindenki, hát nem tudom... Én ennél tökéletesebb telefont/mindenre-jó-kütyüt nem tudok elképzelni. 
4. Paul Frank pénztárca. Hamar rá szoktam unni a tárcáimra, el is nyűvöm őket, ezt már három éve használom, és nincsen kedvem lecserélni. 
6. Orbit Drops cukormentes cukorka. Csak a görögdinnyés! "Ilonka, kaphatok zöld cukrot?"-kérdezi az unokahúgom naponta többször. Múltkor meggyanúsítottam, hogy csak a zöld cukor miatt szeret, de állítja hogy nem.
7. See by Chloé.
8. The Body Shop Born Lippy passionberry szájfény/ajakápoló. Anyukámnak vettem nemrég, de annyira finom illatú/tökéletes állagú hogy magamnak is kellett venni.
9. A kulcsaim fém rénszarvassal, ajándékba kaptam.
10. Paperblanks zsebnaptár, a születésnapi ajándékom volt, pont jó méret, és csodaszép, bár az életem főleg a google naptáramban tervezem, de jegyzetelni ide szoktam.
11. iPad Mini, az anyukám-varrta pöttyös tokban. 

Én szívesen látnám a többi blogger táskájának titkait, ha van kedvetek, osszátok meg velünk a titkokat ti is.

2014. február 11., kedd

Balance

Tegnap este eljöttek a csajok, szólt szépen a hangszórókból a Bonobo, főztünk, ettünk finom csirkés curryt meg kókuszos-karamellás sült banánt (ilyen szupi ha van egy profi cukrász a csapatban), és kivégeztünk másfél üveg Olivért, na így képzelek én el egy valamirevaló hétfőt. 

Ehhez képest ma rosszat álmodtam, már fél 6-tól nem bírtam aludni, pedig még nagyon rámfért volna. Aztán reggel munkába menet megáztak a harisnyás lábaim a biciklin, és mikor beértem, akkor jöttem rá, hogy elfelejtettem otthon kávét inni, ami tőlem teljesen elképzelhetetlen, illetve WTF??? Az egyik osztállyal 20 percbe telt míg találtunk termet, a magnó nem játszotta le a cd-t, illetve csak robot hangon, és így nem bírtam megcsinálni velük a jó kis hallgatós feladatot amit hoztam, aztán kitaláltam mást, izgit, rajzolósat, és utálták és nyüszögtek. A másik csoport meg nem csinált leckét, és nem tanultak, és nem tudtam őket munkára bírni, a harmadik csoport pedig... Ááá hagyjuk. Szóval eddig tökéletesen értelmetlen volt a napom, és őszintén szólva nem hinném hogy történne valami csoda így hirtelen. 

Otthon mosatlan és rendetlenség vár, amit én sosem szoktam úgy hagyni, és ezt még a délutáni diákjaim előtt el kell tüntetni, ráadásul este 6-ig szinte folyamatosan vannak óráim. Este lesz jóga, addig ki kell húznom valahogy életben. Amúgy szinte minden estére van valami jó programom, sport, vacsi, színház, ilyenek, de most nyüssznyüssznyüüüüssz.

2014. február 9., vasárnap

You make me go ooooohh

És akkor indítsuk a vasárnap reggelt cseresznyés müzlivel, rizstejes kapucsinóval, macskadorombolással, kutyafülvakargatással és némi konyhában táncolással. És bolhapiaccal!

 

2014. február 8., szombat

Mindjárt tavasz

Néhány nyáron keresztül hordtam balerinákat, mert... Nem tudom, tetszettek. Nem voltak drágák, hát vettem belőlük mindenféle színben, szinte a hét minden napján másik párat húztam. Ha pedig összepiszkolódtak, bedobtam őket a mosógépbe, kiakasztottam őket a napra, és kezdődhetett az új életük. Aztán egyre kevésbé találtam őket kényelmesnek, és ahogy szépen lassan elkoptak, már nem vettem újakat.

Aztán tavaly tavasszal szembejött egy csodás, bársonyos, narancssárga loafer, talán magyarul sincsen más nevük, biztosan tudjátok, mire gondolok: 

Megvettem, és nem bántam meg, a balerinákhoz képest nagyon jól fogja a lábat, pici sarka is van, nagyon kényelmes, sokat hordtam nyáron, nagyon szerettem. Aztán nemrég, azon a néhány külföldi divatblogon amit olvasok, megláttam az utódját, ami szerintem pont ilyen kényelmes lehet, csak sokkal finomabb, nőiesebb: 





képek a shopboppról, katt a sokkoló árakért
Ugye milyen meseszépek? Őszintén, alig várom hogy itthon is megjelenjenek a boltokban, és belebújhassak egy ilyenbe. Ugye tudjuk mind, a Zara nagyon ügyesen pillanatok alatt lekoppintja a külföldi trendeket, és elérhetővé teszi a halandók számára is, nekem egyébként a cipőim 90%-a tőlük van. Ezért ma felmentem, a honlapjukra, és megtekintettem a tavaszi cipőkollekciójukat, hátha találok valami hasonlót. Ilyen szép kis darabokat nem láttam, ellenben vastag talpú holdjárókat bőven, komolyan, nem is értem. Én ilyen cipőket kérek szépen tavaszra!

cupcakesandcashmere.com

cupcakesandcashmere.com
ohjoy.blogs.com

ohjoy.blogs.com

Closing time

Nem írok róla, csak a konyhaasztalomon pompázó lila tulipánokról, az ebédre készített cékla-alma-dió salátáról a sült kacsamell mellé, a színes csecsebecsékről, meg a tanítás gyönyöreiről írok, mert nem csak magamat, a blogomat is takaréklángra állítottam. De most ez van, így esik jól, ha rágógumiblog telik a szívemtől, akkor ezt kapjátok, panasznak helye nincs. És nem, még ezt sem vállalom sem névvel, sem arccal. Nem tudom hogy ez így marad-e, vagy bőbeszédűbb, őszintébb leszek-e később. De talán sejthetitek, egy hirtelen szakítás után, válás előtt álló nőnek (lánynak) még csupa seb a szíve. Hét rövidke hónap telt el. És hiába dugom homokba a fejem, hiába vagyok csupa pozitív tett és gondolat, hiába hozom a legügyesebb, legokosabb, legkeményebb döntéseket hogy lezárjam a lezárnivalókat, azért vannak nem olyan jó napok. Van bennem egy nagy adag düh, amivel néha, ritkán, nem tudok mit kezdeni. Ma egy kicsit sírtam mosogatás közben. Haragszom rá, haragszom az életre. De nem tudok mit tenni, csak várni tudok. 

Nincsenek már olyan pokoli álmaim, mint a legelején, mikor féltem elaludni, meg nem is nagyon tudtam, de azért van, hogy reggel felébredek, és érzem hogy ez most súlyos volt. Ezek az álmok nem őrjöngőek, nem vágnak falhoz. Utazunk mondjuk, együtt, valami csodás helyre - rengeteget utazom amúgy álmomban, és nagyon élethű minden, imádom - de közben tudom, hogy ha hazaérünk, vége lesz, már nem leszünk együtt. Mindig megélek valami visszautasítás-szerűt. Közben még szép is kicsit, mert ott a gyönyörű táj, vagy a csavargás izgalma, de közben ott van egy nagy adag, beletörődéssel kevert csalódottság bennem, mert már nem szeret, már nem akar engem. Nagyon fura álmok ezek. De nem is ez a lényeg.

Hanem hogy soha, soha nem a férjemmel álmodom. Hanem azzal a fiúval akivel 9 évig voltam együtt, és már 8 évvel ezelőtt szakítottunk. Azzal, akihez már semmi nem köt, akin rég túlvagyok, aki semmit nem jelent már nekem. Az ő külseje, az ő szülei, az ő ölelése, az ő hangja, az ő lakása, az ő dolgai szerepelnek az álmaimban - és a férjemhez kötődő érzéseim. Na erre varrjak gombot.

Zen

Voltunk tegnap nagyot sétálni délután a kölkökkel meg a szüleikkel, de aztán ők hazairányultak, én meg még mentem tovább, mert be kellett ugranom elintézni valamit a Vében. A kicsi kiabált utánam mikor elváltunk, hogy Szia Ilonka, jó kocsmát! Remélem, nem túl sokan hallották. Aztán igen, a plüssállattal kocsmáztunk és dumáltunk egy nagyon cuki ismerősömmel egy órát a világ nagy dolgairól a pult fölött, meg ettünk túrós sütit, és ittunk forró almalét (ezeket főleg én, most fügepálinka nélkül). Én itthon még gyorsan összeszedtem magam és elmentem jógázni két órát, és a végén szaunáztam is. 10-kor már ágyban voltam, és azóta zen van, meg rugalmas gerinc.


Morrrning

Valamelyik nap itt voltak a bátyámék (pohárkrémezni), és a sógornőm mesélte, hogy a Lidlben nevetve nézte, hogy ki lehet olyan hülye, hogy arra vágyik, hogy szívecske, meg virág alakú tojást süthessen reggelire. Na, vajon ki az? 


2014. február 6., csütörtök

Sugartown

Holnap megint péntek, kezdődik a hétvége. Ne értsetek félre, nagyon örülök neki, de félelmetesen rohan az idő, egyik hét röppen a másik után. Dolgozom, este igyekszem valamennyire feltöltődni, majd szigorúan 8 óra alvás. Emellett nagyon nehéz eltalálni, hogy a hétvégét igazán jónak, hasznosnak, pihentetőnek, de egyben eseménydúsnak érezzem. Nem fér bele másnap, vagy komolyabb láblógatás, mert akkor egy percre elkalandoznak a gondolataim, és már vasárnap este is van (van annál bármi szomorúbb?). Igyekszem jönni-menni, kulturálódni, találkozni, barátkozni, hogy ha már egyszer a hétköznapjaim a munkáról és a túlélésről szólnak, legalább a hétvégéim legyenek olyanok, amiktől feltöltődöm, és amikre szívesen emlékszem majd vissza 70 évesen - ne csak egy szomorú tél legyen ez, amit végigdolgoztam. Tudom, majd a tavasz más lesz, és a nyár, az lesz az igazi élet, most takarékláng van. Ez valahogy mégsem nyugtat meg. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem csak egy életem van. 

The way I feel

Egyébként meg úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger. Hullafáradt vagyok. Jó, mondjuk fél 6-kor keltem hogy fél 7-kor már sorban állhassak az sztk-ban, és áldom is az eszem hogy így tettem, de ez azért nem indokolja a dolgot. Ráadásul tegnap futottam és lépcsőztem és szaunáztam, és mostanában egészségesen táplálkozom, annyi salátát eszem, hogy már nem csodálkoznék ha nyuszifüleim nőnének, és mégis, ma annyi energiám van mint egy kicsi, öreg, aszott néninek. És persze leragadnak a szemeim. És még ez a randa idő is. Kikérem magamnak. 

Házi karamell

Ma nem dolgoztam, kiírt a doki, hogy el tudjak menni egy másik orvoshoz. Aránylag korán végeztem, hazajöttem, és főzni akartam, de anyunál volt rakott krumpli tejföllel, annál meg nem sokminden finomabbat tudtam volna készíteni, így úgy döntöttem, hogy akkor desszert. Állítólag most nagyon divatosak a pohárkrémek, amik nagyon nekem való édességek, mert én ugye nem nagyon szeretem a (sok)tésztás dolgokat, inkább a tejszínes, joghurtos, túrós, gyümölcsös, krémes édességeket (a csokisakat nyugodtan megeheti más) kedvelem (egy laktózérzékeny vallomásai). A Falusi libák honlapját a kezdetektől figyelem, mert a blog egyik írója készítette az esküvői sminkem, bár ez ma már egy inkább szomorú részlete a történetnek. A lényeg, hogy náluk találtam ezt házi karamellás pohárkrém receptet, és az utóbbi időben elég gyakran visszajárok csorgatni a nyálam.


És ma ebéd után elkészítettem, saját gyártmányú karamellel és vaníliás pudinggal (én miért nem tudtam eddig hogy ezeket ilyen könnyű elkészíteni?), tejszínhabbal, banánnal, 6 pohárnyi lett. Annyit változtattam a recepten, hogy a pudingba nem került vaj, valamint a karamellt jóóóól megsóztam (ugye tudjuk miért) - és nem bántam meg. Még pihennek a hűtőmben a kis cukik (sajnos elkészítés után 2 órát kell fagyoskodniuk), így még nem kóstoltam őket, de nincsenek kétségeim, hogy mmmmmm. Kér valaki?

2014. február 5., szerda

Instant narancsszínű szerelem

A Pixel kft-től kaptam tegnap egy levelet, mert bírják az IG-s képeimet, lejött nekik a kütyüimádatom, és gyanítom hogy a magyar zenében is otthon vannak, mert a fotóim azért nem annyira extrák, hihi. Ők menő design kütyükkel foglalkoznak, én meg a múltkor kiraktam egy képet a saját (elég jó) fülhallgatómról, erre ma kaptam ajándékba egy nagyon hipszter dán designer AIAIAI mikrofonos fülhallgatót, ami gyönyörű, letisztult, és csodálatosan szól. És a színe!!! Cserébe örülnének, ha kattintgatnék néha róla, de olyan szép, hogy igazából nehezemre esne nem belekomponálni a képeimbe. 


This is how you make Molnár Ilonka a happy girl.

Nálam laknak

Voltak tehát ma mókusok tanításhoz:


Edzéshez meg majmocska:



Mókusos

A mai napom csupa mókus, de nem tudom megmutatni, mert a telefonom jelenleg maximum iPodként funkcionál, és itt a wifire sem tudok felcsatlakozni. Nagyon hiányzik amúgy, tenni fogok érte, hogy teljes értékű telefonként tudjam használni, és mindig, mindig legyen internetem, nekem, a kütyüimádónak, onlánynak. Bár el kell hogy ismerjem, üdítő, hogy vonaton, váróteremben stb pasziánszozom temple runozom olvasok, meg nézem az embereket, esetleg gondolkodom, ahelyett hogy az internetet bámulnám értelmetlenül. 

Még 1 órám van, aztán elmegyek edzeni meg szaunázni, majd még 1 diák otthon. Holnap pedig (beteg-) szabadságon leszek, illetve az SZTK-ban fogok ücsörögni már reggel 7-től, de mégis, olyan érzés, mintha valami nagy kaland várna rám, nem kell dolgozni jönnöm hétköznap!

Azt meséltem már, hogy a tanári ablakai a Dunára néznek? És így, hogy süt a nap, és érzem hogy közeledik a tavasz, annyira jó kinézni.

Nektek pedig annyit mondhatok, hogy blogoljatok és instázzatok rendületlenül, szépen és ügyesen, mert engem tegnap megkeresett egy cég az instagramos fotóim kapcsán, hogy bírják őket, és hát elég szupi dolgot kapok tőlük, de nem merem még elmesélni, majd ha tényleg lesz belőle valami, de elég izgiség, juj. 

2014. február 4., kedd

Couldn't decide

Tessék, az OPI hadsereg bevetésen. 

Habok

A múltkori vendégségben való kádnyi habos vízben áztatódásnak az lett volna a feladata, hogy segítsen tovább kihúzni további kád vizekben áztatódás nélkül a következő ilyen alkalomig. De nem jött be, ugyanis azóta csak arra tudok gondolni, hogy kell nekem egy kád. 

There's no place I'd rather be

El kellene egy ideje mennem dokihoz, de szabadságot kellene hozzá kivennem, mert az sztk-ban máshogy nem megy, pedig van beutalóm is. Viszont képzeljétek, nekünk nincsen szabadságunk. Illetve van, nyáron. Úgyhogy ma délután elmegyek a dokihoz, hogy írjon ki egy napra, hogy elmehessek egy másik dokihoz. Őrület, nem?

Mivel amúgy az utolsó (8.) órám előtt lett volna 3 lyukasórám, vettem egy nagy levegőt (nem szoktam szívességet kérni, nehezen megy), és megkértem az igazgatót, hogy had tartsam meg holnap első órában a mai 8.-at. És hazajöttem 11:45-kor. Ahhhh de jó!

Gyorsan beraktam a sütőbe kockákra vágott krumplit, édesburgonyát, gombát, padlizsánt meg fokhagymát, aztán majd ilyesmi lesz belőle (a recept és a kép a gyomber.hu-ról van, isteni, nyálcsorgatós cuccokat főznek, és még a tányérjukat is tudom reprodukálni, mert az enyém is ilyen, mondjuk én az amarántot kihagyom, akármi is legyen az, de lesz benne gránátalma, meg spenót, meg lilahagyma, öntetnek pedig citromos joghurt): 


recept itt
És ettől a főzőcskézős itthonlevéstől ilyen hangulatom lett, küldöm nektek is (Márti, különösképp neked!). Nekem az ilyen pittyputty hangoktól mindig beindulnak a boldogsághormonjaim, úúúgy szeretem (és plusz pirospont a videóért, nagyon tecc). Valamint szerintem ez lesz a nyár szerelmes slágere, és fogok én még valami forró éjszakán egy nagy pohár gyöngyöző aperol&proseccoval a kezemben erre táncolni! Can't wait!

2014. február 3., hétfő

Waste of time

A leginkább elfecsérelt perceim óráim időszakaim azok, amikor hazaérek iskola után, megebédelek, megiszom a kávém, majd várom hogy megérkezzen az első délutáni diákom. Ez a várakozás általában fél-1 óra közt van, ami pont nem elég arra, hogy elmenjek mondjuk sétálni a blökivel, vagy aludjak egy picit, ahhoz viszont túl fáradt és türelmetlen vagyok hogy mondjuk olvassak, beszélgessek vagy más értelmes tevékenységet csináljak, ilyenkor már csak az lebeg a szemem előtt, hogy letudjam a tanítást, legyek már túl rajta, legyen vége a munkanapnak, és pihenhessek, mehessek, lazíthassak. Meg ilyenkor már rá is vagyok koncentrálva az anyagra, és nem nagyon szívesen terelem el magam komolyabban. Így általában ülök a konyhaasztalnál az előkészített anyag fölött, előttem tea, várom a diákot, elolvasom a tegnap óta írt blogbejegyzéseket (1 perc*), majd nyomkodom a frissítés gombot, hátha időközben blogolt valaki. Haszontalanul töltött drága idő. 

Amúgy ma milyen gyönyörű tavasz volt?

*Egyébként meg nem értem, mások miért nem blogolnak munkaidőben, mondjuk annalightot megdicsérem, mert ő ma délutánra 3  bejegyzésnyi terméssel szolgált, de jó lenne ha a többiek napközben kicsit kevesebb időt szentelnének a munkájuknak, és többet a blogjuknak, hát irgumburgum.**


robin curtiss

**Mielőtt még kapnám az osztást: viccelek!