2015. június 26., péntek

Almost there

Na jó, még két nap, és túl leszek rajta. Látom a végét, és persze vannak olyan tételek, amiket ha lehet, inkább húzzon más, de megbukni, ha minden igaz, már nem fogok (koppkopp). Annyira várom az utána lévő időszakot, egyrészt az ember ilyenkor kicsit felértékelődik a saját szemében, és a büszkeség, meg az elért eredmény, a tudat miatt, hogy ezt is megcsináltam like a boss, nagyon jól érzi magát a bőrében. Másrészt, mert végre szabad leszek, mint a madár, és mindenféle szuperjó dolgot fogok csinálni, mert megérdemlem, meg hát amúgy is, nyár van, nem kell dolgoznom, és ez annak az időszaka, mikor az ember mindenféle funt teszvesz, sokat leszek majd Budapesten például, és tekerek, fényképezek, találkozom, ilyesmik. 


Szóval még két nap, és borzasztóan unom a tanulást, de ezt már féllábon is. 

Úgy tervezem, hogy végül nem alszom bent vasárnap este Budapesten (köszönöm a lehetőséget, drága Pillanat, ellenben máskor élni fogok vele), mert mégiscsak jobb itthon egy ilyen megmérettetés előtt, de megírnátok nekem, ti bringás lányok, hogy szerintetek mennyi idő alatt lehet bringával szép lazán betekerni a belvárosba (pl Njugati) Rákospalota-Újpesttől? 20 perc? Vagy záróvizsgára nem illik kerékpárral érkezni? :)

10 megjegyzés:

  1. Az időtartamot nem tudom megmondani sajnos - bár az én tapasztalatom szerint 20 perc alatt tényleg bárhová oda lehet érni biciklivel -, viszont nyugodtan menj bicajjal, én még a diplomaosztómra is azzal érkeztem :)

    VálaszTörlés
  2. 20 perc kicsit tempós, aktuális időjárástól függően már mérsékelten izzadós, ami viszont nem illik záróvizsgára. számolj inkább 30-cal, és akkor még legfeljebb iszol egy kávét előtte.

    VálaszTörlés
  3. Köszi lányok! Ja, jóval korábban odamegyek, szóval ebből szerintem nem lesz baj.

    VálaszTörlés
  4. Rákosrendező? Én nyugis tempóban onnan számolnék félórát (de az már naaaagyon biztonságos)

    VálaszTörlés
  5. Neked, Milonka: http://www.modcloth.com/shop/shoes-flats/wheel-and-zeal-sneaker?SSAID=595441&utm_medium=affiliate&utm_source=sas&utm_campaign=595441&utm_content=574870212&gate=false :)

    VálaszTörlés
  6. Naaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa? Túl vagy rajta? ;)

    VálaszTörlés