the tiny things

Megint kellene egy év eleji blogger-kihívás, mert én valami miatt nem ülök le a gép elé és nem írom le a napi apróságokat, szösszeneteket, pedig szerintem azok a legjobbak, olvasni én legalábbis azokat szeretem legjobban másoknál. De mire ide jutok, már el is felejtettem, hogy mi volt, meg már nem tűnik fontosnak, és akkor már kinek van kedve írni róla. Pedig a kicsi dolgok a legfontosabbak.

Újra elkezdtem jógázni. Ez egy vinyasa flow óra, hosszú, folyamatosan aktív és nagyon nehéz, imádom. Amióta rátaláltam, egyetlen alkalmat sem hagytam ki és alig várom a következőt. Azóta sokkal jobban alszom és talán energikusabb is vagyok. Járok mellette az edzőterembe is, azóta persze kevesebbet, de szerintem a két fajta mozgás jól kiegészíti egymást. 

Első alkalommal, kedden, mire bejelentkeztem, kiderült, hogy Barni pont akkor lesz csontkovácsnál, a nagymama aznap nem ért rá, és már úgy voltam vele, lemondom a jógát (nyilván az én programom kevésbé fontos). De aztán eszembe jutott, hogy megkérdezem a szomszédokat. Azoknak, akik szemben laknak velünk, van két 30 körüli gyerekük és Dani miatt előszedték a duplós- és legósdobozt, így Dani, ha lehetne, hozzájuk költözne szerintem. Mondták, hogy persze, szívesen vigyáznak rá, így 6 után kicsivel beadtam őt hozzájuk egy adag süti (nekik) meg némi keksz és gyümölcs (Daninak) kíséretében és leléptem. Szuperjó volt így, 8 körül értem haza, játszottak végig, gyorsan második vacsiztunk, büdi napot tartott Dani, úgyhogy fürödni nem kellett, fogat mosott, olvastunk, 9-kor már aludt. 

Csütörtök reggel meg szörnyen nyűgös volt, semmi nem volt jó, sírdogált is. Előző nap nem is találkoztunk, mert a nagymama ment érte az oviba, én meg este próbáltam, Barnival hozták le az estét, és szerintem anya-hiánya volt. Aznap viszont vízvezeték szerelőket vártam, itthon kellett lennem, mondtam neki, hogy tartsunk egy pihi-napot, maradjon itthon velem. Annyira boldog volt! Aztán délelőtt mondtam neki, hogy induljunk a pékségbe, de semmi kedve nem volt, így végül megkértem a nénit a lenti lakásból, hogy vigyázzon rá, ő az, akinek a macskáját szoktam etetni, ha elutazik. Dani akkor sem jött haza, mikor már itthon voltam, jöttek a szerelők és le is léptek, végül ebédidőben úgy kellett lemennem, hogy mi van már, hol ez a gyerek? Vicces volt, hogy a néni maga is megköszönte a danizást, azt mondta, nagyon jól esett neki. Elhiszem amúgy, egyedül él, nincs családja, waldorf pedagógus volt, ráadásul annyira jól elvannak Danival.

Ma délután szülői lesz az oviban, ma is ő fog rá vigyázni, és úgy érzem, ez mindannyiunknak nagyon jó így.