2018. május 15., kedd

a szorongás, mint olyan

Ahogy utaztam ma befelé Budapesten a vonaton (ma végre sikerült levágatnom a hajam, olyan jó friss, dús és egészséges lett), olvastam egy cikket a szorongásról. Nem volt egy különösebben mélyértelmű iromány, de összefoglalták, hogy az a baj, hogy sokan nem bírunk a jelenre koncentrálni, megélni, élvezni, örülni annak, ami van, hanem elmúlt helyzeteken agyalunk, vagy azon stresszelünk, hogy mi/hogyan lesz a jövőben. Tulajdonképpen mindkettő felesleges, hiszen ami elmúlt, azon minek idegesíteni magunkat, ami pedig a jövő, hát azon főleg minek, hiszen semmilyen ráhatásunk nincsen rá. Ráadásul az emberi agy hajlamos valami miatt a negatív szcenáriót megidézni, szorongásra ítélve így a gazdáját, pedig ami a jövőt illeti, ugyanakkora esélye van a pozitív történéseknek is - vagy tulajdonképp bárminek, hisz egyikünk sem jós, ugye. Valamikor ez bizonyára hasznos tulajdonság volt, nem tudom, óvatosságra intett, ha velociraptorral vagy oroszlánnal találkozott az ember vadászat közben, de manapság sokunk életét megkeseríti.

Úristen, hányszor pörgettem már végig már megtörtént párbeszédeket, szituációkat, mennyit izgultam jövőbeli események miatt - teljesen értelmetlenül. Vagy párkapcsolatokban, hányszor nyűglődtem valami általam fontosnak vélt ügyön, elrontva a saját kedvemet, és a másikét is, persze, ahelyett, hogy örültem volna a jelennek. Mostanában pedig nagyon sokat agyalok a munkán is, a kölykökön főleg.

Szóval igen, rengeteget szorongok én is, leginkább saját magam szívatva ezzel. Annyira szeretnék leszokni róla, vagy legalábbis kevesebbet emészteni magam, és nagyon jó lenne, ha ki tudnám kapcsolni az agyam, ha ilyen szitu van - főleg, hogy egy csomószor nincs is min agyalni, hiszen igazából minden rendben van. Valamelyik éjjel, mikor megint nem tudtam aludni, bárányokat számoltam, érdekes módon működött, talán maga a számolás segített, hogy elvonjam a figyelmem arról, amin épp gondolkodtam, és asszem el is aludtam tőle. Nekem segít a sport is, a zene, a könyvek, vagy ha elmesélem valakinek, ami nyomaszt - biztosan mindenkinek megvannak a megküzdési mechanizmusai, hogy a legevidensebbeket ne  is említsem.

Legfőképpen abban látom a kulcsot, hogy tudjunk jelen lenni, megélni az adott helyzetet, és nem a múltban vagy a jövőben kalandozni. És ahogy robogott velünk a vonat, és körülnéztem, megállapítottam, hogy mindenki a telefonját nyomogatja - gondolom, ez sem segít. Velem párhuzamosan ült egy idős néni meg egy bácsi, és képzeljétek, recepteket mondtak egymásnak, olyan lelkesedéssel, hogy mondta a bácsi, hogy ő egészen megéhezett - én is amúgy, ahogy hallgattam őket. 

Ja, nem tudom a megfejtést, de jó kezdetként lehet, hogy telefonnyomkodás helyett inkább recepteket kéne mondanunk egymásnak, nem? Nekem például a tökmagolaj most a kedvenc hozzávalóm, Pilla ismertette meg velem, salikra zseniális, de ez figlmülleres krumplisaláta a kedvenc receptem vele (úristen, NAGYON finom).

sally nixon

Ti szorongtok?

16 megjegyzés:

  1. Folyton... Pedig nagyon igyekszem leszokni róla

    VálaszTörlés
  2. Szorongok igen
    Melo, egeszseg, enyem, Anyukame, anyosome, hogy mi lesz, hogy lesz, hogy fogjuk/fogjak az oregseget viselni, mennyire lesz nehez/borzalmas, embert probalo. El fog jonni, es hogy MILYEN lesz nem tudjuk, es ez idegesse tesz
    Sajnos

    VálaszTörlés
  3. Igen, sajnos... mindenfélén és nagyon nehéz nem belemerülni ebbe...

    VálaszTörlés
  4. Rövid szüneteket leszámítva folyton, ha magamban vagyok :(
    Egyedüllét - milyen volt a kapcsolatom, meg lesz-még valaha szerelmem, párom, gyerekem? Munka - nem vagyok a helyemen, nem tudom megoldani a feladatokat, nem tudom jól vezetni a csapatot, lehet ott kéne már ezt hagyni a p-ba. Önmagam - nem vagyok elég jó, nem értékelem eléggé, amim van. Idő - már lehet, hogy az életem fele eltelt, és hogy gazdálkodtam vele.
    (Plusz a napi, kisebb szoronganivalók)
    Az a fos, hogy már szinte nem is emlékszem, mikor ébredem arra, hogy kipihentem magam és nem arra, hogy megy a belső szorongás monológ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szintén. pontosan így. és az a legszebb, hogy mindehhez kifejezetten pozitív vagyok, de valahogy ez nem jut el a sejtekig.

      Törlés
  5. Huha, fura ennyi komment utan leirni, hogy nem! Nagyon ritkan, akkor is hamar elengedem.

    VálaszTörlés
  6. Ez szinte közhelyszótár lesz lányok.... egy lazább, sokszázalékban túlélhető rák után - minden másnak látszik....egy csomó dolog - ami miatt addig halálra tipródtam mosoly helyett - sima levanezszarva fiókba vándorolt rövid úton - s egy csomó más dolgot látok, amire nem volt idő...sokkal nehezebben lehet felbosszantani....s többnyire megszólal a fejemben: "Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni" - s elkezdtem. Jó így. Minden szar és minden baj s minden szépség közt - jó.

    VálaszTörlés
  7. én amúgy teljesen nyugodtnak és zennek mondanám magam, de hát most ugye nyilván változott az élethelyzet és félek ezerrel! de legalább nem szorongok (a szorongásnak nincs konkrét tárgya, az én félelmeimnek mindig van :D). meg mindig jön valami kis extra, amin lehet idegesíteni magam, bár tekintve, hogy a vérnyomásom eléggé alacsony szokott lenni, szerintem engem ezek az idegeskedések tartanak életben szó szerint :D

    VálaszTörlés
  8. Folyamatosan van a gyomromban egy ökölbe szorított kéz, nagyon meglepődöm rajta, ha időnként eltűnik. Nem is emlékszem milyen volt nem szorongani állandóan, talán nem is volt olyan.

    VálaszTörlés
  9. Nincs olyan dolog a világon, amin ne szorongtam volna már. Szörnyű .

    VálaszTörlés
  10. Nagyon-nagyon dolgozom azon, hogy ne szorongjak. Hát, még van mit.
    Íródott erről amúgy egy szuper könyv: Philip Zimbardo Időparadoxon.

    VálaszTörlés
  11. Az elmúlt időben állandósult az életemben a szorongás. Minden egyes nap velem van. Olyan ez, mint egy vérszívó, amitől/akitől lehetetlen megszabadulni.

    VálaszTörlés
  12. tavaly júl. végén egy nagyon megterhelő, sok felelősséggel járó projekt hatására kezdődött nálam a szorongás, majd mikor hetekkel később sem múlt el, hanem már begyűrűzött más területekre is, főleg lehetséges konfrontatív helyzetek előtt, na, akkor azt mondtam, h ez már nem állapot így, és szept. elején felkerestem a pszichológust, h segítsen, mert egyedül nem megy. segített. :)) most már jó. :)

    VálaszTörlés
  13. Agorafóbiás pánikbeteg voltam, ez mostanra elmúlt, de némi szorongás megmaradt... Hol jobban, hol kevésbé érzem. Ha fáradt vagyok (egy 3 éves mellett folyamatosan), intenzívebben előjön...

    VálaszTörlés
  14. Én 8 éves korom óta szorongok, stresszelek. Most vagyok 44. Mostanra már van 3 autoimmun betegségem, folyamatos gyulladások, ezerféle probléma és tünet.
    A fenti kommentekből úgy látom - mint ahogy én is éreztem évtizedeken át - hogy szorongani szinte kötelesség (pláne egy nőnek, pláne egy anyának).
    Aztán mikor kimerül az embernek a mellékveséje akkor már késő.
    Csak ezt nem mondják korábban. Vagy nem jut el az emberhez amíg fiatal.

    Ha túl negatív a komment Milonka, ne posztold.

    VálaszTörlés
  15. Ket eve egy nagy projekt penzugyi koordinaciojat vegzem, ami sok tuloraval es stresszel jar, es aprilis ota erzem ugy, hogy elertem valaminek a vegere. Elfaradtam, motivalatlan lettem, gyakran szorongok, ami most mar vernyomas ingadozasban is megmutatkozik sajnos. Emellett allandoan faradt, levert es ingerlekeny vagyok, pedig ez abszolut sosem volt ram jellemzo. Neha nem ismerek magamra es ez nagyon felelmetes tud lenni. Fontolgatom, hogy felmondok es pihenek 2-3 honapot, hogy kipihenhem magam, ujratermelodjon az eletkedvem es a belso motivaltsagom.

    VálaszTörlés