2018. március 5., hétfő

Three Billboards Outside Ebbing, Missouri

Láttunk tegnap (vagy szombaton?) egy filmet, ami a Gyűlölet óta az első film volt, ami mindkettőnknek tetszett. Már kezdtem aggódni, hogy valamelyikünknek elcseszett az ízlése filmek terén (az persze nem lehet, hogy nekem), és majd emiatt szakítanunk kell. Na, de nem kell mégsem, mert ez a film zseniális, és a pasim mondta is, hogy nem csodálkozna, ha oscart nyerne. És kapott is, kettőt, pont azért, amiért én is adtam volna neki. Annyira régen nem nevettem és sokkolódtam filmen egyszerre ilyen szinten, nagyon tetszett, és ráadásul igaz történet alapján íródott. Nézzétek meg ti is, légyszi.

13 megjegyzés:

  1. Sokkal jobb mint a Shape of Water, ki èrti ezt??

    VálaszTörlés
  2. Két napon belül Te vagy a második, aki ajánlja, és mindkettőtök véleményére adok, úgyhogy tényleg muszáj lesz megnéznem :)

    VálaszTörlés
  3. Igen, így van, nagyon jó film!
    A nő zseniális, megérdemelte a díjat

    VálaszTörlés
  4. az utolso mozielmenyem, januar vegen lattam, de meg most is sokszor eszembe jut. mondjuk en Sam Rockwellt is nagyon birom.

    VálaszTörlés
  5. nekem is tetszett és úgy szurkoltam, abszolút megérdemelte a díjakat. mondjuk én mcdormandot és rockwellt is szeretem más filmjeikben is, így együtt meg főleg zseniálisak.

    VálaszTörlés
  6. van egy barátom, aki szerint kábé minden film szar, de erről még ő is áradozott. Lassan tényleg meg kellene néznem :P

    VálaszTörlés
  7. Adást vettem, megnézem! :)

    Már egy ideje nézegettem a moziműsoron, de bizonytalankodtam, viszont ezek után, hogy melegen ajánlod, Oscart is nyert, megnézem.

    VálaszTörlés
  8. már le is lehet tölteni, ehhez nem kell moziélmény, otthon a kanapén is üt, nekem is nagyon bejött! és basszus én is csomót nevettem rajta, ami kicsit abszurdnak hangzik.

    mi a pasimmal google táblázatban vezetjük, hogy miket akarunk megnézni, ő gyakorlatilag bármire vevő, én meg nagyon kritikus vagyok :)))

    VálaszTörlés
  9. ja, még annyi, hogy én először nagyon műnek éreztem a buta lány sötétségét, mert nem hittem el, hogy ilyen egyszerűen létezik és aztán erről beszélgettünk a legtöbbet. és azt hiszem a film tovább erősített abban, hogy nem vágyom az usába! (fegyvertarás, önbíráskodás stbstb)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a buta lányon kacarásztam a legtöbbet, szerintem az egyik legjobb karakter volt a filmben.;)

      Törlés
  10. Jajj, nézzétek meg a Tonyát is!! :)

    VálaszTörlés
  11. három óriásplakát enying határában... :) (bocs, ennyit tudtam hozzáfűzni...)

    VálaszTörlés