Akivel nem akarsz együtt dolgozni

Van a suliban egy portás, egy 50 körüli férfi, aki nagyon-nagyon a bögyömben van, mert egyrészt egy darabig rendőrpertuztunk (nem értem, miért kellene első blikkre tegeződnünk, és ha már igen, szerintem azt nekem kellene felajánlanom, na de mindegy, ha nem tudom kikerülni a dolgot, most már én is tegezem), és rendszerint ha megérkezem, vagy indulok haza, elállja az utam, vagy messziről odaordít (rosszabb napokon mindkettő), és értelmetlen beszélgetést kezdeményez. Például. 

Én: (Begördülök az iskola elé a biciklimen.) 

Ő: Meglát bentről, már rohan is kifele, majd a lépcső tetejéről odakiabál nekem): Megint biciklivel jöttél?

Én: (Rámosolygok, nem válaszolok. Lezárom a bicajt, felsétálok a lépcsőn.) Jó reggelt.

Ő: (Elállja az utam.) Nem fázol a biciklin?

Én: Nem.

Ő: Micsoda tüzes kislány vagy te!

Én: ?!?!?!?!?!? (Szó nélkül balra el, magamban még 10 percig kuvaanyázok.)

Azt, hogy bicajjal jöttem-e, minden reggel megkérdezi. Minden reggel bicajjal érkezem, és látja is, de egyszerűen nem tudja ezen túltenni magát*. Azt is mindig megkérdezi, hogy nem fázom-e, én minden reggel mondom, hogy nem. Tüzes kislányozás most legutoljára volt, de mindig van valami hasonlóan kifinomul udvarlási formula, csak hogy jól kezdődjön a napom.

Most el tudjuk képzelni, mit kapok a jövő héten, hogy beteg voltam, és még így is biciklivel járok. 

*igen, hoszé, lépjünk túl.