Szerintem olyan nagy dolgok nem fognak már idén történni velem. Lesz még néhány találkozás, rengeteg család, sok alvás, talán egy pici mulatozás, egy születésnap, aminek nem sok jelentőséget szoktam tulajdonítani, és azt hiszem ennyi. Szóval akár írhatnék is egy kis évértékelőt nektek, illetve magamnak, de annyira szürreális volt ez az évem, hogy nem is tudom, hogy át akarom-e gondolni. Volt a legcsodásabb, leggondtalanabb rózsaszín felhőkről való láblógatástól a legdurvább, hihetetlen, egyik napról a másikra érkező, magyarázat nélküli, nyugtatót szedős pokolig minden - tényleg minden. 2013 az az év, amit legszívesebben kitörölnék az öröknaptáramból. Sosem fog hiányozni.
De ha mégis meg akarom mutatni, hogy milyen érzés rágondolni... Akkor talán ilyen. Ha lenne zongorám (egyszer szeretnék), akkor ez lenne az első, amit megtanulnék eljátszani rajta. Azt hiszem ilyen, ha a szomorúság gyönyörű.
* Yann Tiersen * Comptine d'un autre été *
Kirázott a hideg ettől a zenétől.
VálaszTörlésTudom, hogy a kettőnk élete más és más, de én hasonló végletekkel tekintek vissza az évre. És azt érzem, hogy életemben először igazán nagyon várom a januárt. Úgy tekintek rá, mint új lehetőségre.
Drukkolok neked, Gabesz, hogy úgy legyen minden januárban, ahogy szeretnéd. Szólj, ha bármit tudok segíteni! Én viszont még türelemmel vagyok saját magammal, és a nyarat várom... Nagyon!
TörlésDetto. Tudod nekem milyen iszonyatos volt ez az évem. Én nagyon várom már hogy vége legyen. És köszi a zenét, gyönyörű.
VálaszTörlésTudom. <3
TörlésEz a pasi csinálta az Amelie zenéjét végig.
imádom ezt a zenét :) <3 Kitartás, jövő ilyenkor sokkal jobb lesz!
VálaszTörlésA Good bye Lenin c. filmben is zene ez a zene.
VálaszTörléshegedűvel meg ez... http://www.youtube.com/watch?v=-EQ6eHeBrhM
VálaszTörlésÉn imádom ezt a zenét, már pár éve ismerem, és szerintem maga a csoda...
VálaszTörlésÓ, szomorú, de simogató...
VálaszTörlésÉs ez ma talált meg:
VálaszTörléshttp://www.youtube.com/watch?v=iO7ySn-Swwc