Ma pedig meseszép időre ébredtem úgy fél 9 körül, és úgy éreztem, hogy enyém a világ, és tele vagyok tettvággyal. Ezt tipikusan tavasztól-őszig, szombat reggelente szoktam érezni, nincs más időpont, amit jobban szeretnék. Gyorsan megszületett a fejemben egy csomó terv, megreggeliztem, lezuhanyoztam, a napon ücsörögve megittam a kávém:
Majd fogtam a hátizsákomat, bringára ültem, és elmentem a piacra. Nagyon régen jártam ott utoljára, ha hideg van, akkor kocsival szoktam bevásárolni. Vettem egy csomó mindent (látjátok, hogy a néni a tojástartó belsejében végzett el egy összeadást?):
Főztem tonhalas, paradicsomos spagettit, majd együtt ebédeltünk anyuékkal nálam. Utána elültettem a rozmaring palántákat a kertben, meg átültettem a nárciszt, amit egy kolléganőmnek vettem a születésnapjára. Szeretnék idén megint egy kis fűszerkertet, majd veszek még palántákat, nagyon van most ehhez kedvem. Aztán lemostam az ablakokat (kábé kétszer olyan világos, lett, khm), az unokahúgom segített, ő port törölgetett.
Sütöttem egy quiche-t, és bár nem találtam még spárgát, EZT a receptet használtam (csak én 20g lisztet és 15g vajat rakok bele, hogy kicsit több legyen a tészta, meg nem rakok rá babot, mikor elősütöm), de egyébként szerintem nagyon jó ez a recept. Este bulizni megyek két kolléganőmmel, előtte felmegyünk egyikükhöz, és elviszem a quiche-t. Csak még előtte alszom egy kicsit.
Jo szorakozast estere!!
VálaszTörlésköszönöm! :*
Törlésmegtennéd, h a vasárnapot is így kihasználod helyettem is? olyan jó olvasni, hogy valakinek megy :)
VálaszTörlés:*
sajnos nekem dolgoznom kell holnap, úgyhogy neked kell kihasználnod a napot helyettem is! :) :*
Törlésbakker, tényleg, írtad
TörlésAmikor elkezdtem olvasni a blogod, abszolút nem tudtam főzni. Akkor az ételes bejegyzéseket, mint érdekességet nézegettem. Ma meg már jó tippekké váltak. Köszönöm <3 Ezt is :)
VálaszTörlésDe aranyos vagy:) 😘
Törlés