2017. március 16., csütörtök

Let there be light

Amióta enyém lett ez a lakás, összenyitottam két lakrészt, felújítottam és beköltöztem azóta (vagyis 2004 óta) küzdök a lámpákkal. Lassan majdnem mindenhova találtam, de a dolgozó-hálóban azóta is csupasz villanykörték lógtak. Nem tudom, miért, egyszerűen nem találtam olyat, ami tetszene, vagy ami tetszett, túl drága volt. Vagy csak nem tudtam döntést hozni. 

Na és a múltkor voltunk az Ikeában, és végül vettem két rizspapír lámpabúrát, darabját 995 Ft-ért. Még sosem csináltam ilyen jó befektetést. Nagyon hangulatosak, és kicsit sem fogják le a fényt, sőt, mintha világosabb lenne tőlük: 


A sötétítő függönyt sem rég vettem, sokat nézelődtem, végül az Ikeában vettem hozzá anyagot és megvarrtam, sokkal olcsóbban jöttem ki, mintha készen vettem volna olyat, ami tetszik, (mert ugye két pár függönyre volt szükségem), pl. EZT vagy EZT, és nekem ez jobban is tetszik. Az anyag maga a 2 pár majdnem földig érő függönyhöz 13 000 Ft volt, és még marad is egy csomó anyag, mert eléggé nagyvonalúan számoltam. Szeretek úgy ébredni hétvégén, hogy kint süt a nap, és vibrál a sötétítőn keresztül az ezer szín. A maradék anyagból pedig futó készült az asztalra:

5 megjegyzés:

  1. Nálam az elsö linkelt függöny van (RÖDARV) és amikor vettem, pont arra gondoltam, hogy neked biztosan tetszene. ;)

    VálaszTörlés
  2. Hangulatos a lakásod. Jó ízléssel, ötletesen oldottad meg a berendezkedést. Látszik, hogy szereted az otthonodat, és ez a lényeg. Kell egy kuckó, ahol jól érezzük magunkat, feltöltődünk. Jó kis "csigaház". :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon klassz kis kuckód van
    😃

    VálaszTörlés