Mi a kedvenc színed?

Ezt a bejegyzést 2012 szeptember 27-én írtam. 

"Judit tegnap felhívott, hogy szakítottak a spanyol barátjával, így aztán délután feljött, és estig ápolgattuk a lelkét, kapott finom bort, meghallgattuk, vigasztaltuk, tanácsot adtunk, biztosítottuk róla hogy segítünk amiben tudunk. Egy ideje már nem működtek jól, szóval volt ideje felkészülni rá hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik, és úgy tűnik erős, tudja merre tart, de persze szakítani sosem könnyű. Ők 2 és fél éve Magyarországon ismerkedtek meg, és Judit a korábbi életét teljesen feladva a fiú miatt költözött ide. Úgy döntött, a szakítás ellenére marad, nem költözik haza, és a körülmények miatt úgy tűnik még legalább 2 hónapig együtt kell lakniuk, mielőtt lépni tud, ami szerintem rémálom, de majd csak túl lesznek ezen valahogy. 

Belegondoltam, milyen lehet 34 évesen (vagy még később) szakítani, amikor az ember lánya már nyugalmat akar, fehér ruhás esküvőt, kisbabákat, és ehelyett megint első randevúkon találja magát: 'neked mi a kedvenc színed?' És sajnos ebben a korban már nem is olyan könnyű válogatni, azok közül akik nem boldog családapák még ennyi idősen, sajnos rengeteg selejtes, szerencsétlen, balfasz (már elnézést, de tényleg) pasi van, és sajnos nincsen rájuk írva, drága időbe telik ezt kideríteni (tudom, a lányokkal is sok a baj, de ez nem a mi problémánk). Ráadásul ez az egész sokkal nehezebb egy olyan városban, ami nem igazán a szíved csücske, ahol az emberek nem tudják ki az a Tévé Maci, ahol nem kapható Túró Rudi, ahol nem ülhetsz be egy kávéra a legjobb barátnőddel, és nincs ott anyukád hogy húslevest főzzön neked ha belefogysz a bánatba. 

Persze egy szakítás mindig újrakezdés is, tiszta lap. Nem győzöm mondani minden ilyen helyzetben lévő barátnőmnek, hogy egy sok éves rossz kapcsolat nagy eséllyel soha nem lesz már jobb, és hosszú időt boldogtalanul, jövőkép nélkül eltölteni puszta időfecsérlés. És ha nehéz is kilépni a megszokottból, akkor is ha szörnyű és reménytelen (mert mi lányok ilyen érthetetlenül ragaszkodóak vagyunk), a pont a huza-vona végén új esélyt jelent valami sokkal jobbra, egy olyan kapcsolatra, ami nem csak kompromisszumokból áll. Tudom, hogy a bolygók kivételesen csodás együttállása kell ahhoz hogy az ember rátaláljon arra akit keres, de esélyt kell adni rá hogy belebotoljunk, amikor legkevésbé számítunk rá. És ott lesz. Én csak tudom." 

How ironic. :(