2014. március 27., csütörtök

Ez fájt

Ma éjjel megint megálmodtam a szakításunkat, hát zseniális. Újra ott voltam, beszéltünk, amit ugye már több mint fél éve nem, sírtam, veszekedtem vele. És egy félmondatából rájöttem hogy olvassa a blogom, ezt a blogot - ordítva tiltakoztam, hogy nem, hogy teheti ezt, és az első reakcióm az volt, hogy rohantam ide, hogy költözöm, új helyet kell találnom a kis naplómnak. És tényleg rémálmom hogy idetalál és rám ismer, ő, vagy a családjából vagy a baráti köréből valaki. 

Nem tudom, hogy fura, esetleg extrém reakció volt-e, de én mindenkivel teljesen megszakítottam a kapcsolatot az ő ismerősi köréből, még azokkal is, akiket nagyon szerettem. Nem érdemelték ezt meg, és nem is tehetnek ők semmiről, de abban a helyzetben az életben maradásomhoz ez egy kulcsfontosságú dolog volt. Nekem az kell, hogy semmit ne tudjon rólam, azt se hogy élek-e vagy halok, és hogy én se tudjak róla semmit. Nekem jobb így, és azt hiszem ebben a helyzetben minden jogom megvan hozzá hogy önző legyek.

Szóval fél 3 után erre ébredtem, és utána már nem nagyon sikerült visszaaludnom. Mindenesetre nem érdekel, mert ma este is lesz randevúm, koncertre megyünk, iszunk egy pohár bort, beszélgetünk, és jó lesz. Mindezt romantikus kettesben: a nagyobbik bátyámmal. 


1 megjegyzés:

  1. Sajnos ezek a dolgok az embert tudat alatt nagyon sokáig bántják lelkileg, én valamelyik nap a 16 (!) évvel ezelőtti pasimmal álmodtam, pedig nem is szoktam rá gondolni, és még ennyi idő után is elég felkavaró volt. De azért lassan jobb lesz, Ilonka!

    VálaszTörlés