2015. december 17., csütörtök

Almost there

Este teljesen feltöltődve, felpörögve értem haza, aztán lefeküdtem, mert késő volt, és persze rosszul aludtam. Bent szoktam hagyni mostanában a kisállatokat éjszakára, mert hideg van, és egyikük sem fiatal már, nem akarom, hogy fázzanak. A macska hangosan horkolva végigalussza az éjszakát, de a kutya 2-3 körül felébreszt. és ki kell, hogy engedjem, ami után nem mindig tudok könnyen visszaaludni. Úgyhogy lehet, hogy amíg nincs igazán hideg, inkább kilököm őt, mielőtt elalszom, végülis gyárilag beépített dunyhával rendelkezik. 

Ma volt az utolsó munkanap, mikor tanítanunk kellett, holnap már csak ünnepség lesz. Annyira kimerültem, hogy mikor az egyik szülő engem hibáztatott a gyereke rengeteg igazolatlan hiányzásáért (ő az, aki szerint mindig mindennek én vagyok az oka, és látszik, hogy nincs gyerekem, meg nem értek a munkámhoz), akkor zokogtam egy sort. Értem én, hogy nem velem van gond, a szabályokat követem, hivatalos értesítést küldtem, a dolgomat teszem, és a gyerek nem véletlenül nem vállal felelősséget a dolgaiért, hiszen a szülő is mindig másra mutogat, ha gond van, de akkor is megvisel az igazságtalanság, meg a stílus, ahogy beszél velem. Az igazgató és az igazgatóhelyettes is megvédett, nevettek az egészen, hogy ne izguljak, minden rendben van, ne vegyem magamra, de jólesett, hogy kijött a feszültség. 

Aztán kaptunk ebédet, a fiúk főztek bent és a pincértanulóink szolgálták fel az ételeket. Nagyon szeretem ezt a családias hangulatot, sokkal jobb, mintha étterembe mennénk, és persze minden nagyon finom.  Ez már a harmadik karácsonyom itt, ebben az iskolában, és a kedvenc kollégáim már foglaltak nekem helyet az asztalnál, ami tavaly, meg előtte nem volt jellemző. Sokat hülyéskedtünk, olyan jól érzem magam itt. 

Előtte a gyerekek adtak műsort, és én is felléptem a sulikórussal, amin sokan meglepődtek (mármint hogy én is közreműködöm). Kb 12 gyerek énekelt, én voltam az egyedüli tanár, és elöl álltam a csoport szélén. Nekem van közülük a leghatározottabb hangom, így a gyerekek szemkontaktust tartottak velem, miközben az énektanár kísért minket zongorán, és tök jól sikerült az egész. Utána a kollégák közül vagy tízen gratuláltak, hogy milyen szuperül betanítottam a gyerekeknek a(z angol) dalokat, ami azért vicces, mert kb 5 próbán vettem részt, a betanításban semmi szerepem nem volt, de közönségnek mégis így jött le, haha. Utána karácsonyi ajándékként kaptunk egy csomó Erzsikét, aminek nagyon örülök, szuper, hogy nem kell a számlámhoz nyúlnom, hogy feltöltsem a hűtőm mindenféle finomsággal.

Holnap bevásárolok és kitakarítok, mert a héten totál káosz volt, már ami az időbeosztásomat illeti, nem jutottam el boltba, zabkásán, sulis szendvicsen, csirkemellen meg reszelt répán-célkán éltem, és meg sem próbáltam rendet tartani. A szőnyegem közepén fetrengő kisoroszlánt majd körbeporszívózom. 

1 megjegyzés:

  1. imádom ezt a macsekot! és irigylem a tanítványaidat, hogy ilyen jófej tanáruk is van! és az egész iskolátok tök jó lehet - én nagyon régen néhány év tanítás után azt mondtam, hogy soha többé nem akarok egy tantestületnek nevezett borzalom részeként agonizálni (pedig voltak jófej kollégáim, de az egész egyben nyomasztó volt - bár mostanra nosztalgiázunk rajta többször, mert már jó rég volt és mégiscsak volt egy csomó jó meg vicces dolog is :) )

    VálaszTörlés