2015. december 17., csütörtök

Ezért mondom, hogy ezt ingyen is csinálnám

Volt a suliban egy lány, akit tavaly kirúgtak. Én csak egy évig tanítottam azt az osztályt, és az elején nekem is nagyon sok konfliktusom volt vele, az igazi gengszter, lányban. Már 17 évesen begyógyszerezve jön suliba, úgy beszél vissza, hogy nem hiszed el, majdnem nekimegy valamelyik tanárnak, durva, gáz pasijai vannak, órán nem lehet tőle dolgozni, felszólít, hogy hívd hercegnőnek... A hihetetlen kategória. Néhányszor meghallgattam, és kiderült, hogy vágyik rá, hogy mesélhessen, dől belőle a szó, kiderül, hogy abszolút nem érdekli a szüleit, akik elváltak, új család, linkség, a csaj a barátnőknél, pasiknál lakik, a szülők legnagyobb megkönnyebbülésére. Néhány nagy beszélgetés után jóban lettünk, onnantól nagyon szépen beszélt velem, az órákon teljesen jól elkezdett működni. Aztán annyit hiányzott, hogy kirúgták, az új osztályfőnöke mondjuk elég sokat dolgozott az ügyön, hiába mondtuk néhányan, hogy így teljesen el fog kallódni, ha már mi sem törődünk vele. Tudom róla, hogy dolgozik, gáz pasija van megint, nem tudom, hol, kivel lakik.

A múltkor, a szalagavatókor elmentem a kölykökkel meg a kollégákkal a helyi dizsibe, és kimentünk a levegőre rágyújtani, én szoknyában, pólóban voltam, hideg volt, cidriztem, mondjuk akkor nem zavart. Beszélgetünk, és egyszer csak érzem, hogy rácsúszik a vállamra egy rövid, puha, meleg kisbunda, hátranézek, és ő az. A hercegnő, egy szál pólóban. 

Tanárnő, bújjon bele a kabátomba, mert megfázik itt kint, nagyon hideg van. Hogy van?

9 megjegyzés:

  1. Szép. :) Remélem rendben jön a kis élete.

    VálaszTörlés
  2. <3... remélem nem kallódik el örökre.

    VálaszTörlés
  3. Drukkolok, hogy neki sikerüljön!
    Nekem két hete halt meg egy beosztottam, hiába próbáltuk megmenteni, segíteni, a másik utat választotta, és belehalt. 28 éves volt.

    VálaszTörlés
  4. Adtál, most kaptál.
    Szép szakmád van.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon megérintett ez a történet. Volt részem hasonlóban.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon sajnálom, hogy ezek a szerencsétlen gyerekek kiesnek a rendszerből és holtvágányra terelődik az életük. :(

    VálaszTörlés
  7. Te jó Ember vagy, Ilonka és ezt megérzik...

    VálaszTörlés