2014. november 23., vasárnap

Sííírok

Minden reggel simogatásokra és puszikra ébredek, két fekete kutyapofa imádó tekintete követ egész nap, elviszem az ebeket sétálni míg a pasim délutáni sziesztázik, és mire hazaérek, piros-pöttyös kötényben süti nekem a grillezett gomolyát, amit még sosem ettem, szuper a könyvem, óriási sikerélményeim vannak a suliban, a hűtőm tele finomabbnál-finomabb kajákkal, mindjárt december, finom tél-illata van a hideg levegőnek, és szeretem, hogy csak az orrom látszik ki az óriási, színes, parfüm-illatú sál meg a sapkám között, és így egyáltalán nem fázom. És komolyan, nekem kellene a legboldogabb lánynak lennem a világon, de nem, én a nap felét majdnem-sírdogálással töltöm, és meglehetősen közel állok egy idegösszeroppanáshoz, aminek az oka a pedagógus-portfólióm. 

Tök jól haladok vele, és megvan a legnagyobb része (bár fogalmam sincs, hogy jó-e), elkezdeném feltölteni, bejelentkezek az Oktatási Hivatal honlapjára, keresem, hogy hol a feltöltési felület, és nem találom. Sehol. Az egész interneten. Nem viccelek. Egymillió cikk, hogy megnyílt a pedagógusok e-portfóliójának feltöltési felülete, de linket, azt nem raknak. Ráeresztettem a pasim, a tesóm, és nincs. Szerintem valami fontos információval elfelejtettek ellátni. Könyörgöm, oké, feltöltöm, de hol kell?

Sírok. Szóljatok, ha tudtok valamit, amit én nem.

9 megjegyzés:

  1. minnyá megkérdezem Anyóskámat,mert ő már megcsinálta, meg az egyik kolléganője is most szenved vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nyahh épp shoppingol, azt mondta 15 p múlva visszahív, rem.tényleg tudunk segíteni. Nem irigyellek benneteket, rengeteget bosszankodott miatta ő is:(

      Törlés
  2. http://www.oktatas.hu/pem2015- oldalon töltötte fel a kolléganő,gondolom azonosítód,minden van? Segít ez neked v. itt már voltál?

    VálaszTörlés
  3. azt mondta, h. itt v. automatikusa feljön a feltöltés, vagy oldalt ott a kiírása

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azonosítóm, meg minden van, be tudok lépni. Nekem erre a linkre azt írja, hogy az oldal nem elérhető, és nincs ilyenem oldalt, hogy feltöltés. Mondjuk megnyugodtam, hogy akkor ezek szerint nem én vagyok béna, hanem valami tényleg nem jó, de már írtam azt okt. hivatalnak, remélem holnap orvosolódik (vagy mi) a hiba.

      Sokat segítettél, nagyon köszönöm!!! :*

      Törlés
  4. Szivi! Mondjuk tényleg fura, mert nekem a link bejön, csak mivel nincs azonosítóm, így tovább nem tudok haladni. De már mindjárt megszabadulsz tőle!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy közben nagy nehezen sikerült elérni a portfóliómat, de egyszer van, másszor nincs ott, és maga a portfólió nincs ott, vagyis nem lehet fájlokat feltölteni... Szóval :((((. Na mind1, majd holnap kérek hozzá segítséget, addig meg hagyom.

      Törlés
  5. Nekem is megnyitja, csak én sem tudok továbbhaladni azonosító híján. Próbáltad más böngészőből megnyitni?

    VálaszTörlés