Molnár Ilonka, boldogságvadász: It's different but it's merry part 2.

Szerintem sosem volt még ilyen nyugodt karácsonyom. Fél 9-ig aludtam, játszottam még az ágyban némi Candy Crush Saga-t (ami nekem az ultimate téli szünet játékom), felkapcsoltam a karácsonyi fényeket, betoltam a Michael Bublé karácsonyi albumot, reggelire tojást sütöttem zöldségekkel (már elkezdtem nagyon ügyesen enni), majd relaxáltam kicsit pizsamában a kanapén, ami abszolút a kedvenc típusú reggelem.

Aztán elvittem a bátyámékhoz autóval egy kalácsot meg egy anyukám-sütötte tortát, ami elég erőteljesen hálás feladat, és belecsöppentem a cuki ajándékbontogatás-utáni pizsamás, kávézós, x-boxozós reggelükbe, amilyenben már nagyon régen volt utoljára együtt részünk. Hazafelé beugrottam a lidlibe, hogy vegyek mogyorót, mandarint, gránátalmát, pomelót, meg sok salit és zöldséget, hogy legyen alternatívám a habos sütik mellé. Meglepően kevés vásárlóval találkoztam, szerintem egy átlag vasárnap délelőtt sokkal többen szoktak lenni, és a bolt sem volt lerabolva egyáltalán, mindent kaptam, amit kerestem, még válogatni is tudtam, és max. 1 percet álltam sorban a pénztárnál.

Ebéd után elmentünk a Duna-partra apuval, a blökivel meg a két gyerekkel, hogy a Jézuskának legyen lehetősége leszállítani az ajándékokat, gyönyörűen sütött a nap, és egy ponton le kellett venni a kabátunkat, annyira melegünk volt. Majd leültünk a partra, néztük a vizet úgy negyed órát, a kicsi ledőlt, és el is aludt - eléggé idilli volt. Mondjuk a kutyi eléggé fel volt háborodva, mivel nem engedtem el a parton, ő meg nagyon akart volna fürdeni, de hát hogy magyarázzam meg egy balga kiskutyának, hogy 1. decemberben nem úszunk a Dunában (rendesen, elmerülésig bemegy, ő úgy van vele, hogy víz=strandolás), 2. oké, ússzon, de akkor a sáros-vizes raszta testét két napig nem engedem be a lakásba? Így hát elejét veszem a dolgoknak, és marad pórázon.

És képzeljétek, templomban is voltam anyuval - magamtól nem mennék, de ő annyira jó társaság, annyira szeretek vele lenni, bármit megteszek egy közös programért. Csak amikor már bent ültünk, és megláttam a papot, ugrott be egy pár éves történet, amit már majdnem el is felejtettem: a nyelviskola épületét, ahol 6 évig dolgoztam, az egyháztól bérelte a főnököm. Egyszer véletlenül nem vittem lezárót a bringámhoz, így bevittem a lépcsőházba, és letámasztottam közvetlenül a bejárat mellé egy üres ficakba, ahol senkit nem zavart - gondoltam én. Aztán kicsit később, már bent vagyok a teremben, várom a diákokat, és beviharzik a Tisztelendő Úr, hogy az én biciklim-e az a bizonyos. És irgalmatlanul kikaptam, hogy a lépcsőház nem kerékpár-tároló, mit képzelek. Hiába magyaráztam, hogy ez egyszeri alkalom volt, nem akartam kint hagyni, hogy ellopják, de nem volt kegyelem, ingerülten osztott, elég csúnya stílusban, mint egy gyereket, hogy többet meg ne lássa a biciklimet az épületen belül, alig győztem mea culpázni, pedig egyáltalán nem éreztem úgy, hogy kellene, elég megalázó helyzet volt - gondolhatjátok, nem zártam az úriembert a szívembe. Úgyhogy miután már eszembe jutott a sztori, igyekeztem duzzogó arcot vágni mindig, mikor felém nézett prédikálás közben, gondolom, feltűnt neki, és ma álmatlanul fog forgolódni az ágyában, hogy az a kedves, piros kabátos, szőke hívő vajon miért haragszik rá.

És most meg itt ülök a kanapémon egyedül, érzem, hogy az arcom kicsit megkapta délután a nap, a kutya és a macska is itt horkolnak mellettem, online vigasztalgatom a pasim, mert sajnos nagyon mellényúltunk a szülei ajándékával, de majd jön holnap, és akkor majd élőben is megvigasztalom, még bércsomagolok apunak kicsit, közben megnézem a Holiday-t, és ez idén a Szentestém.

Nektek is Boldog Karácsonyt, és köszönöm, hogy vagytok nekem!