2016. január 30., szombat

Adventure of a Lifetime

Na ahhoz képest, h este 8-kor még játszós ruhában ültem a kanapémon egy pohár vörösbor társaságában, és Pillával vázoltuk épp felfelé a szcenáriót arra az esetre, ha 10 (20?) év múlva nem lesz pasija egyikünknek se (összeköltözünk, cicakutyák, egy pasi haver, aki főz ránk), végül úgy alakult az este, hogy reggel 4-ig táncoltam és nagyon jól éreztem magam.

Majd elmesélem ezt is, de a legizgibb ügy az volt, hogy van egy barátom, akit nem olyan régóta ismerek közös barátokon keresztül, és aki pszichológus, no meg a kollégám is mellesleg, ő az iskolapszínk. Na és megkértem, hogy ajánljon egy jó kollégát aki segít feldolgozni a válásomat. Nagyon furán nézett, hogy neked minek pszichológus? Röviden felvázoltam az ügyet, végül majd egy órát beszélgettünk, kérdezgetett egy csomót. Na és végül nagyon érdekes dolgokat mondott.

Az a véleménye, hogy sokan, amikor pszichológushoz mennek, megpróbálják áthárítani a feladatot a szakemberre, így keresik a megoldást, és ő egy csomószor indokolatlannak gondolja a dolgot. Szerinte tök jól csinálom, ő is úgy látja, ahogy mondom is, hogy jól érzem magam és kerek az életem, élvezzem ezt a helyzetet, amiben vagyok, ne foglalkozzak a társadalmi elvárásokkal (mondom én, hogy fakkjú, Kövér László), szerinte nem vagyok lemaradva semmiről. Társat, jó párkapcsolatot találni mindenkinek nehéz, nem kell hozzá válás.

Én mondjuk pont ugyanígy gondolom, persze néha eszembe jut, hogy van time pressure, de amúgy olyan jó most minden, és hát frankly, nincs nagy kedvem (no meg időm se) pszíhez menni, és a házasságomat meg a szakításunkat boncolgatni. De azt mondta, hogy menjek majd még fel hozzá, ha van lyukasórám, és beszélgessünk. Amúgy egy iszonyatosan helyes srác, szóval mondtam, hogy okézsoké:). 

És aztán táncoltam reggelig.


1 megjegyzés:

  1. Maximálisan egyetértek a jóképű pszí-vel. Szerintem a válásodat már úgy, ahogyan te szeretted volna, már feldolgoztad, továbbléptél. Ne engedd, hogy a társadalmi elvárások és holmi kövérlászlók beledumáljanak az életedbe. Tudom, hogy kicsit berzenkedni fog az eszed, ha azt mondom nem vagy semmiről sem elkésve, lecsúszva, de azt is tudom, hogy a szíved helyeselni fog. :) Tudod mit akarsz az élettől, teszel is érte és meg is lesz az eredménye. Remek csaj vagy és támogatom a lyukasórai, hmmmm... elmélkedéseiteket, de az tuti, hogy nem szorulsz pszíre. ;)

    VálaszTörlés